Sunday, 14 April 2024

Háború - Vérút és a Csal-ád

 A vérút vége vérben ázik, a háborúban kilocsolt emberek vérében. Azt hogy mi a háború Sun Ze sok ezer évvel korábban igen pontosan megfogalmazta:

    Amikor egy embercsoport egy másik embercsoportra rá akarja kényszeríteni a saját akaratát,    erőszakkal el akarja fogadtatni a világnézetét, véleményét - az: háború.

 A demo-kráciában - amiről a legtöbb ember azt hiszi hogy ez a nép (demos) közös akaratát képviselő társadalomszerveződési forma - egy nagyobb csoport akarata érvényesül (50+1% vagy annál több százaléka  a teljes csoportnak) egy annál kisebb csoport felett. Ez már önnmagában hordozza a háború alaphelyzetét. Az erőszak ugyanis erőszakot szül. És amikor az 50+1 százalék rákényszeríti a többit hogy kötelező érvénnyel elofgadja az ő akaratát, az háború. A helyzet kizárólag azért nem eszkalálódik, súlyosbodik a legtöbbször nyílt, forró helyzetekig, mert többnyire az alapkérdésekben van valamelyes egyetértés általánosságban.

Amikor a demokráciában az 50+1 százalék véleményét megveszi, manipulálja, kikényszeríti, kicsalja egy még ennél is kissebb csoport - az már egyre nagyobb mértékben hordozza magában a feszültségek nyílt felszínre törését.

Amíg a Ferge Zsuzsa meg nem halt - nem lehetett a minimálbér és a fogyasztói kosár kifejezéseket 3 másodpercen belül egy mondatban vagy egy összefüggésen belül kimondani és vagy leírni. Megtiltotta! Ő és a mögötte álló vérhitű csoport. Miért? Mert el akarták választani a minimálbért - ami alatt azt a minimális bért értsd amiből elfogadható egészséges szinten meg lehet élni - a fogyasztói kosártól - ami pedig az egészséges megélhetéshez szükséges mindenkori cikkek árát jelenti (tiszta ivóvízhez való hozzáférés, egészséges élelem, szállás költségei, szeretet közösségének a fenntartásához szükséges pénzmennyiség, és tartalék). Ha ezek össze vannak kötve akkor az infláció (a többlet pénz kibocsátás) nem érinti a megélhetés minőségét. (Másik ok az, hogy volt egy egyezség közöttünk amit mi nem akartunk megszegni, mert annak az ára súlyosabb lett volna, mint az hogy nem tehettünk említést sem erről az összefüggésről.) Ezt a reformkörös Ledvai és egyéb lakitelki bandák nem akarták. Sőt. Mindent megtettek azért, hogy elkössék e kettő dolgot, hiszen úgy az inflációval ki tudják semmizni azokat akik bérből és fizetésből élnek. Háború. Kiéheztetés. A nyílt beszéd letiltása. A köz-tudat manipulásciója.

De nem sikerült nekik ezt megoldani. Viszont mivel a fogyasztói kosár tartalmát át kellett alakítani a kádár rendszer korához képest hiszen megváltozott a társadalom szerkezete, lecsökkent a földből közvetlenül élő agrár népesség száma, megnőtt a városi népesség száma, ellehetetlenült a házi gazdálkodás a kisgazdaság, megnőtt a mobilitási kényszer - munkahelyi ingázás költségei - szóval új cikkek kellettek a régi jól beváltak mellé a minimális megélhetés költségeinek meghatározásához.

Tej, kenyér, liszt, zöldségek, húsok, tojás. A zöldségek is részletesen listázva, ami itt ezen a területen termelhető és ismert... A kádári rendszerben a szén szerepelt ez 1989 után már jelentéktelenné vált, helyette be kellett venni a gáz, villany, energiaforrások árát.

Az alap cikkek (tej, liszt) árát elkezdték dotálni, támogatni állami forrásokból - ettől a kosárban szereplő alap élelmiszerek ára nyomott maradt - ennek következményeképpen a fogyasztói kosár árához kötött minimálbér is nyomott maradt. Ez az egyik háborús trükk.

Bevezették a minimálbér mellé a bérminimumot foglamát is - amivel a képzetleneket taszították a nyomorba, a helyett hogy a képzettek bérét emelték volna. Háborús intézkedés.

Arra ki se térek, hogy az átlagolás, a mintavétel és általában a fogyasztói kosárban szereplő cikkek, tartalom árát milyen sokféleképpen lehet variálni, ezek a trükkök százszám állnak a jól megfizetett statisztikai és költségvetési zsonglőrök rendelkezésére. Arra meg már a szót se érdemes vesztegetni, hogy ma megvan a technikai lehetősége annak is, hogy akár midnen hónapban korrigáljuk a minimálbért a fogyasztói kosár árának alakulása szerint. Ahogy mennek fel az árak úgy mennek fel a bérek is. Ez majdnem teljesen értelmetlenné tenné a pénz inflálását. Csak attól függene, hogy épp melyik akar magának valós előnyökre váltható hazugásgot elsütni, azaz melyik akar háborút!

Orbán megfenyegette a gyermekvédelmi rendszert: át kell fésülni... Valaki köpött, meg kell találni a spiclit. Áruló van a rendszerben lebuktatott egy pedofil igazgatót és helyettesét... ajjajj jöhet a fésülés. Ferges a rendszer...

A szarházi mindennel vissza fog élni amivel vissza lehet élni. Ettől nem kell félni, mert ez meg fog történni. Viszont a jó hír az, hogy erre fel lehet készülni. Ha végiggondoljuk, hogy mivel hogyan lehet visszaélni, akkor tudni fogjuk mit fog csinálni a szarházi.

Háborús retorika - háború. Aki háborút akar az előbb utóbb megkapja. Ma viszont már semmiféle kibúvó nem lesz. Nem lesz olyan sziget az óceánon, olyan sivatagi oázis, vagy föld alatti bunker, ahol el tudnak bújni azok, akik a háborút szervezik,arra igennel szavaznak, előkészítik és a profitjaikat előre bekészítik. Gondoskodtunk róla, hogy utánuk menjen egy kis csapat...

Az állandó növekedés hajtása egy véges rendszerben - háborúhoz vezet, háborós retorika. Mi kell a háborúhoz? Sok kétségbeesett ember, akiknek az élelemhez és ivóvízhez való hozzáférése veszélybe kerül (megélhetési válság tömegei). Ezért hajtják a végtelen szaporodást: fogy a magyar... hoznak be kínait, arabot, izraelit, mindegy csak sok legyen és kétségbeesett szegény (vagy életszínvonalát tömegesen drasztikusan elveszítő tömeg) és minnél ostobább lehetőleg. Fegyvert majd adunk a kezébe...

A család

A család, a család mekkora érték és hú meg hű... hallom mindenhol... CSOK családi gazdaságok támogatása, családsegítő stb. És ez nagyon szép, csak el van bújtatva mögé egy rohadt nagy hazugság.

A család ugyanis még kisebb egységekből áll. Egyénekből. Az atom család: apa, anya és gyerekekből áll a teljes családba viszont minden rokon beleszámít. Apa, anya, gyerekek, unokák, nagyszülők, déd, sük és szépszülők, mellékági rokonok, sógor, koma... De a tágabb értelemben vett család is egyénekből áll. A csonka család pedig valamelyik szülő hiányából fakad.

Az egyén az alapja a családnak. Ezt úgy tűnik, mintha a hatalmi elit itt magyarországon elfelejtette, vagyis én itt kijelentem, hogy tudatos és módszeres csúsztatást végez, mégpedig gyilkos és gonosz szándék vezérli miközben pont ennek ellenkezőjeként tünteti fel magát: nagy honvédő segítő, aki a családok védelmezője.

Ezzel szemben ma megteszi azt a magyar állam - képviselőin keresztül - hogy kiveszi a gyermeket a természetes családból arra hivatkozva, hogy anya nem keres elég pénzt és így nem tudja biztosítani a gyeremeke számára az egészséges fizikai kereteket a növekedéshez... Tehát ha esetleg a család mint egység megbomlik - válás, baleset, halál - és egyik szülő magára marad, netán elveszíti a megélhetését... akkor onnantól kezdve arra számíthat, hogy a nagy családbarát magyar állam vasmarokkal a torkának esik és elveszi a gyermekét, bedugja a pedofilokkal és szadistákkal teli gyermekvédelmi rendszernek nevezett gyermek megrontó bűnöző termelő rendszereibe. Ami egyébként hasonlóan átalakult, finomított a módsezrein, de alapjaiban nem működik és ezt a pedofil botrány nemrégiben mutatja is a jéghegy csúcsaként. (Egyébként azon is csodálkozom, hogy egyáltalán ilyen ügy ynapvilágra kerülhetett, nyilván ehhez az kellett, hogy néhány a fideszt és ormányt támadó hatalmi csoport - akik ilyen téren labdába rúghatnak egyáltalán - szárnyai alá vegye az ügyet... persze konkrétum semmi sem derült ki. Pl nem derült ki hogy mi is történt egészen pontosan... milyen szexuális szolgáltatásokat kellett a gyerekeknek adniuk miért cserébe... vagy csak nem megfelelő érintésről volt szó, nemi szervek és tájéka érintése, nemi érintkezés bármilyen formája, nemiséggel szexuális utalásokkal teli beszéd (ami teljesen ártalmatlan is lehet)... Nem tudjuk milyen bizonyítékok voltak. Csak annyi derült ki, hogy valami volt - nyomozott a rendőrség. Ilyen esetben - ha nyilvánosságra került ez a tény (hogy volt nyomozás)bármilyen szinten - és főleg ha pletyka szintjén ahol az ilyesmi a legkártékonyabb - akkor a hivatalos közeg (rendőrség, hivatalok, érintett szervezetek) azt is mellékelniük kell, ha a gyanú megalapozott volt-e vagy sem.

A gyermekek terhére elkövetett bűncselekmények felderítése szinte minden esetben titkosszolgálati feladatkör, mert ahhoz hogy pontosan tudjuk mi történt, rejtett eszközökkel fel kell deríteni a helyszínt és a szereplőket. (Alapból mindenki hazudni fog.) Ha rendszeresen előforduló hatalmi pozícióban lévő személy visszaéléséről van szó (gyermekvédelmi szervezet vezetője, segítője, gyám, szülő stb) ilyenkor az egészségesen működő titkosszolgálatoknak kötelesssége felépni és ellenőrizni, majd ha a gyanú beigazolódik - határozott lépéseket kezdeményezni, vagy arra rákényszeríteni valakiket, és ellenkező esetben, amikor a gyanú hamisnak bizonyult - kötelessége megfelelő módon tisztázni a gyanúba kevertet. Más tészta hogy magyarországon előfordult olyan is hogy öt egymástól függetlenül rejtett megfigyelést végezni képes és jogosult szervezet mind az öt csoportja megállapította, hogy van visszaélés egy szervezetben helyet kapott szülő esetében - mégsem történt semmi sem. Miért? Mert ha végiggondoltad, hogy mi történik a gyermekkel ha elveszed a vér szerinti visszaélő szülőtől a csonka csládból - és a gyerek bekerül egy intézetbe - gyakorlatilag még rosszabb helyzetbe kerül mint ahonnan kiveszed. Sok esetben csak arra van lehetőség hogy valamilyen rejtett módszerrel tudatot a visszaélővel, hogy tudod és látod hogy mit művel... személytelenül rejtett módon.

Erre a rejtőzködésre azért is szükség van, mert a gyermekek megtörése egy fő cél a vérhitű, vérhagyományra épülő rendszerekben. Nem akarják ma már teljesen megtörni őket (mert úgy elveszítik azt az életerőt hogy küzdjenek az életbenmaradásért) hanem csak annyira hogy a rendszer hivatali, hatalmi helyzetben lévő figurái ellen ne lázadjanak és hajtani lehessen őket. Ezt teljesen általánosan ki is akarták terjeszteni mind a közoktatás, mind a családok szétverésének folyamatában. Ezért fontos a szarházi vérhagyományos férgeknek a gender propaganda, azaz a nemi identitás felborítása is. A család megfúrása annak alapjainál: az egyén nemi identitásán keresztül. A nemi szabadosság propagandája ugyanezért fontos a szarházi vérrendszernek. A megtört - önmagában bizonytalan a fokozatosan nehezedő külső nyomás és körülmények hatására alapértékeit feladó, másokon átgázolni képes, másokat eladni és feladni, feláldozni képes nemzedék könnyen irányítható és kifosztható, háborúba vihető. Már Mária terézia is pontosan azzal a céllal támogatta a közoktatást és az írás olvasás terjesztését, mert a közoktatás platformjain (óvoda, iskola, sportegyletek, szórakozás területei, úttörő és cserkész...stb) keresztül lehet ezt az uniformizált, egységesített köztudatot és közös tudatot (és tudatalattit, felettit) kialakítani a felnövekvő újabb nemzedékekben.

Az egyén tehát az alapja a családnak. Magyarországon azonban az egyén semmilyen támogatásban nem részesül. Sőt: minden teher rá nehezedik. Az elszegényítési folyamat - a minimálbér a fogyasztói kosártól való elszakítása, és az inflációs pénzkínálati fegyver, amivel a megkeresett minimum pénzt elértékteleíti - a nem szarházi nem törtető, a szarházi rendszerből kizárt embereket megpróbálja kivégezni, elpusztítani megölni, kiéheztetni. Az anyagi és társadalmi presztízslétrán pedig csak olyanokat hagynak előbbre, vagy felfelé jutni - akiket be tudnak törni valamilyen szinten a vérrendszer (a szarházi rendszer) alá. Ahogy rohadnak az emberek úgy egyre jobb pozícióba kerülhetnek. Ki mekkora szemétségre hajlandó. És innen a rohadtság elképesztő szintjeinek beavatási szertartásai is egyre brutálisabbak: kezdetben csak legyél spicli, de ne a valóságról jelents, hanem olyasmit jelents ami valamennyire hihető és nagy kárt okoz a célszemélynek, manipuláld mások véleményét erről arról - lopd el erről a számláról a pénzt, tedd tönkre ezt vagy azt a céget, rúgd ki azokat akik egészséges egyszerű életet akarnak élni, csak a rohadtakat tartsd meg, ne fizesd ki azokat akik csak becsülettel dolgoznak és nem vesznek részt a vérrendszer mocskában... gyilkolj, áldozz embert, menj pornózni, basszál akárkivel, basszál hullával, csinálj tömeghalált stb... az aberrációk tömege és fokozása.

Minnél rohadtabb a rendszer annál jobb mert akkor mindenki befogja a pofáját és nincs pedofilbotrány. Vannak olyan családok ahol basszák a gyerekeket egészen kiskortól és ez természetes dolog, ők szorlagmazzák tehát a pedofilia elfogadását - hiszen ők szeretik a gyermekeket...Nem? Az egészséges határok valahol eltűnnek. És nyilvánvalóan az ilyen családok nem szeretik ha valaki a bíróságra ráncigálja őket. Ez egyébként egy elég ravasz rohadt dolog, mert az egészséges határokat a szeretet köntösébe csavarva neveli a gyermekeket a természetes határok átlépésére. És onnan az összes többi határt szintén könnyedebben ugorják át. Lopás, mások megkínzása, kifosztása, nyomorba pusztulásba taszítása, megölése, megkínzása, stb.

Az egyén támogatása tehát ezért nincs fókuszban és a magyar gazdaság alapjának a családot tekinti a hatalmi klikk, mert az egyént a küzdőtéren be akarják először törni - hogy miután betörték a vérrendszer alá utána beengedjék a család rendszerébe - hagyják családot alapítani őket. Onnan ugyanis már enm fognak lázadni a szarházi rendszer ellen, hiszen kapnak is pénzt azérthogy basszanak még gyereket, kapnak ingyen pénzt hogy legyen házuk, kapnak pozíciót (egyénekként) hogy anyagilag és presztízsben felfelé törhessenek. A többit meg tapossák ahogy csak bírják.

A nagy segítő képében hatalmas pusztítást végeznek. És jól látszik, a szarházi családok sorsán hová torkollik a tevékenységük: a családjaik széthullanak, az abúzusok mindennaposak, természetesek - hiszen midnenhol ez megy. Válás. Törés. Háború. Vér és pusztulás. Ez a vége az ilyen politikának.

Ezzel szemben ha kiegyensúlyozott és józan egyéneket nevelnénk, akik képesek a kritikus gondolkodásra és fellépnek a hatalmi figurákkal szemben, fel merik tenni a kérdéseiket - akkor kiegyensúlyozott, elkötelezett csládokra épülő társadalmi közösséget tudnánk felépíteni. De ettől a szarházi fél. Mert akkor nem ülhet a tetején és nem garázdálkodhat felelősségvállalás nélkül. Nem függ a szarházi rendszertől. Kevésbé irányítható és van saját véleménye. Ellenáll.

Megkérdezi hogy hová tűnt el a pénz amit bedobtunk a közös kalapba. Megkérdezi hogy miért nincs elvégezve a feladat, amire bedobtunk a közös kalapba pénzt és azt mondtuk hogy ezt a részét csak arra a feladatra költjük. Megkérdezik, hogy ki vette ki a kalapból a pénzt és megkeresik hogy vagy végezze el a feladatot, vagy adja vissza a pénzt. Ezt a szarházi tolvaj ingyenélő rohadt rendszer nem szereti.

Wednesday, 3 April 2024

Vérrendszer - A hajtás II.

 És minden alkalommal amikor az alsóbb rétegek megértették mit művel a felettük lévő szint - ami abban nyilvánult meg, hogy le tudták nyúlni a pénzeiket, ki tudták védeni többé kevésbé a támadásaikat, szóval kibújtak a hurokból - nos minden ilyen alkalommal a felsőbb szintek tovább bonyolították a rendszerüket, ráépítettek valami újabb absztrakciós szintet, hogy véletlenül se láthassa át az egészet a többi.

Ez a jelenség a "hivatalos" rendszerben is megjelenik szinte mindenhol. A tudományok területén és a szakmák terén lehet a legjobban fülön csípni és a szakmák terén a legérthetőbb. A "láthatatlan kéz" szakmai alap követelményekre hivatkozva vizsgákhoz köti hogy ki gyakorolhat valamely pénzkereső tevékenységet.

Erre valamilyen szinten szükség is van főleg az olyan területeken, ahol mások élete kerül veszélybe attól függően, hogy a "szagember" mennyire alaposan végzi el a dolgát. Pl autószerelőnek sok éven át kell tanulni, hogy a szerelő tudja mennyire kell és milyen körülmények között emghúzni a kereket tartó csavarokat, hogy ne essen ki az autó alól menet közben és ne pusztulj bele. És van több más ilyen információ, de nem olyan sok hogy ne lehetne megtanulni bárki által. Figyelni kell hogy a nyomatékadatok száraz (nem zsíros) tőcsavarra vonatkoznak és a nyomatékadatok szerint kell meghúzni a kerékanyát. A többi a tervező mérnökökön múlik, és az épító kivitelezőkön, hogy azt az anyagot használták-e olyan méretben és a tervező úgy tervezte-e hogy tényleg elbírja azokat az erőhatásokat amiket ki kell bírnia plusz tartalék.

Ez így rendben is volna de amikor ötévente megváltoztatják a szakmai tolvajnyelvet és arra hivatkoznak, hogy nem is tudod miről beszélünk... holott csak bevezettek pár új szót a tetőfedésben a derékszelement, széknek hívják a dongazsalut, romonádnak, a kátránypapírra ragasztott homoklemezt meg zsindelynek a régi fazsindely meg már kit is érdekel az nem is szagember aki nem az új zsargon szerint beszél.

Pontosan ezt csinálják az illegális üzletek esetén is ott pontosan azért, hogy a rendőrök meg a konkurencia ne tudja mikor mit beszélnek meg és ne legyen bizonyíték. És ugyanez megy a könyvelésnél is, ahol kiskapuk és trükkök százai biztosítják a sógor, koma, jóbarátok számára a terhek be nem fizetésének lehetőségét - míg a becsületes vállalkozó megfullad a csekkek özönében. A láthatatlan kéz államilag dotálja bizonyos körök vállalkozásait ilyen módon, behozhatatlan előnyöket biztosítva nekik a többivel szemben. Szabad verseny... nesze neked.

Természetesen még az ilyen ügyleteket is lehet bizonyítani. Az igazi uralkodók azonban teljesen el akarnak tűnni a szem elől, hiszen ha valaki hát ők tudják hogy ez a fajta szemfényvesztés soha sem folytatható a nélkül, hogy háború ne legyen belőle. És a történelem már bizonyította hogy minden esetben háború lett belőle. És a háborúban mindig van olyan még a kifosztottak között is, aki rájön a turpisságra, meglátja a trükk gazdáját és elvágja atorkát - mivel nekik nincs semmi más lehetőségük, mint vagy harcolnak és meghalnak, vagy csak simán meghalnak éhen. Ilyenkor mindig kapnak is segítséget a közepétől hiszen a közepének érdeke az, hogy a tetején levőket levágják fölőlük.

Ez egy reális veszély a tetejére nézve még akkor is ha minden erejüket latba vetik, hogy ezt elhazudják, hiszen tökéletesen tisztában vannak a vadásztörvénnyel: ha egy vadállat emberre támad egyszer, másodszor is megteszi. Ezért amelyik emberre támad, azt megkeresik és megölik.

A teteje ugyanezt teszi az aljával. Még amikor sikerül is az aljának megölni valakit a tetején... gyorsan keresnek valami helyettesítőt és bemutatják a tv-ben hogy itt van hahaha mellé lőttetek, vagy nyilatkoztatják az újságban stb. És valaki átveszi a karakterét. Mindez pontosan azért, hogy az alját félelemben tartsák és abban a hitben, hogy a teteje általuk elpusztíthatatlan, vagy érinthetetlen.

Régen a királyokat és helyi uralkodókat nagyon könnyű volt újracsinálni, hiszen kevesen érintkeztek velük, soha nem dolgoztak velük nem volt közös tevékenység az alja és a teteje között csak kiválogatott kevesek szolgáltak közvetlenül. Így még ha az egyik urat véletlen vadkanbaleset is érte, már másnapra valaki beugrott a helyére és nyomozni kezdte kik voltak a vadkanok, előkészítve a retorziókat is.

Ma még messzebb vannak az emberektől a közpénzeket eltüntető, allopó szarházik - egy kettő, de legalábbis jól megszámolható azon karakterek száma akiknek lehetőségük van az államkasszából - ami az állam területén élők közös kasszája, a kalap amibe "mindenki" bedobál de csak a kiválasztottak vehetnek ki és amiben a pénz elvileg a közös feladataink megvalósítására van bedobálva.

Szóval még egy absztrakciós szint... de az már legyen olyan bonyolult, hogy a szarházik se értsék és lássák át... Még egy lufi a pppénzrendszer tetejére, ahol nem létező pénzeket és értékeke adnak és vesznek az általunk a közös kalapba bedobált pénzekből.

És hazudnak folyamatosan. Az infláció a pénz felfújása. A pénzt nem arany alapra kellene helyezni hanem az egy cslád által egy évebn elfogyasztott élelmiszer és a létükhöz szükséges árucikkek árához kellene kötni. Ugyanígy a minimálbért is a fogyasztói kosárhoz kellene kötni - és a Kádár rendszerben pontosan ez is történt, amit a rendszerváltó reformkörös szarházi kommunisták siettek is elválasztani, hogy az inflációt véletlenül se kövesse a minimálbér és ezzel a fegyverrel gyakorlatilag kivégezhessék (megtörjék és maguk alá törjék, kiszolgáltatott helyzetbe hozzák) a bérből és fizetésből élő legszegényebb rétegeket - észrevétlenül, hogy nel egyen teljes társadalmi felháborodás. A reformkörös komcsi banda - a lakitelki szarházik akik oly büszkék arra, hoy beindították a szabad rablás rendszerét.

De azért nem sikerült vértelenre a rendszerváltás és ennek a folyamatnak nincs is vége még ma sem.

Újabb és újabb szemfényvesztők látnak napvilágot egyre finomabb taktikával. A milliárdos Schmidt a kommunista Donáth félék mérhetetlen bűneiről beszél, meg hogy volt 400 halott, de nem négyszáz volt hanem sokkal több és még többet terveznek, hiszen ő az egyike azoknak (a reformkörös 20. kongresszus lakitelek és reformkörös társaik Ledvai stb) akik támogatták és aktívan közreműködtek a minimálbér a fogyasztói kosártól való elszakításának: magyarul a legszegényebbek nyomorba és éhhalálba taszításának, mert ennek kizárólag ez volt a célja semmi más. Ha ugyanis az árakat rugalmasan - havonta, negyedévente - követi a bérek emelkedése, akkor inflálhatják a forintot ahogy akarják az élelem ára ugyanaz marad, nem pusztulsz bele. De ha az árak nem követik az inflációt, akkor a pénz amit keresel már következő hónapban nem lesz elég a felemelt árak kifizetésére. De schmidt milliárdos neki nincs miért aggódnia. (Ez úgy kezdődött, ohgy a kosár tartalmát változtatták meg először, majd a felülvizsgálatok időpontját tolták messzire az infláció megjelenésétől, mert végül is azt a hajtókört nem merték megbontani - vagy tudták megbontani amivel zet beállítottuk.)

Természetesen az igazi hajtókat nehéz fülön csípni, mert jól elbújnak. Persze nem a legaljára  kifosztottak közé - no azért azt neeem (bár amelyik nagyon szemét dolgot talált ki az még ezt is megjáttsza, hogy a kés ne kerüljön a nyakára). A középosztály területén bújnak el vállalkozóként és főleg értelmiségiként vlami jogi, egyetemi, tanári, szakemberi terepen. És véletlenül se telefonálgatnak a tisztjeiknek, nem jelölik őket a fészbúkon hanem csak tudaton kívüli módszerekkel adják le az utasításokat, jelölik ki a követendő irányt és stratégiát. Régebben voltak olyan találkozóik, ahol nyíltan is beszélgettek (zsinat) arról hogy mit fognak csinálni, legalábbis részben ezt ma már nem merik megtenni. Ennek ellenére mégis vannak találkozóik ma is, csak virágnyelven vagy valami más témáról beszélgetve - a felett vagy alatt illesztik be a valódi témát. Így meg tudnak erősíteni egy két dolgot pl hogy a másik hallja-e amit kérdez "bólints, pislogja kettőt ha igen hármat ha nem, akkor vágunk? naná, de kit?" A modern rádió. Van egyébként olyan mikrós rádió amit lehet is hallani mert a csontokat meg tudja áttételesen rezegtetni a fejedben, ami áttételesen hallható hangot eredményez. Gyakorlatilag a csontjaid a hangszórók. Ráadásul ezt csak te hallod senki más sem - kivéve ha a csontjaidra szerel egy érzékelőt. De nincs erre szükség, hiszen kellő odafigyeléssel kialakítható a tudaton kívüli kommunikáció gyakorlatilag bárkinél.

Ezek azok a területek, amit teljes erejükből tagadnak, bagatellizálnak, és lejáratnak mindenkit és bárkit aki komoly mérhető és tudományos eredményeket próbál közzétenni. Bizonyítékokat pedig megsemmisítik. Naná - ez az utolsó lehetőségük és eszközük arra hogy el tudjanak bújni.

És hát mi elől bújnak el ezek tulajdonképpen? Hát a felelősségvállalás elől. Hiszen az öszes birodalom, királyság és uralkodóház amelyik kudarcot vallott és kivégezték őket mind azért járt úgy, mert az előnyöket és az élvezetet akarta, a hatalmat de az ezzel járó felelősséget és munkát nem volt hajlandó vagy képes elvégezni. Ugyanis csak azok maradhattak hosszabb ideig uralkodók akik felelősséget vállaltak az alattuk élők felé. És itt valós felelősségvállalásról beszélek nem hazug igéretekről. A hazugsággal is a rendszer tehetetlenségi nyomatéka miatt elég sokáig tudnak a tetején állni, de végül beborul a dolog mindig. És ez általában véres szokott lenni. Addigra a bűneik olyan mértékűre duzzadnak, hogy onnan már nincs is más megoldás mint a halálos erő alkalmazása. A takarítás.

Sajnos ilyenkor mindig az alattuk lévők kerülnek a helyükre vagy valamelyik szomszédos egyenrengú uralkodó cslád csoportja, s egyáltalán nem biztos hogy levonják-e a következtetéseket, tanulnak-e a hibákból, vagy folytatják ugyanazt más színben. Általában folytatják sajnos.

Kicsit elkalandoztam vissza a legfejlettebb pszichológiai tudáshoz. Szóval mint ahogy a computer felépült újabb és újabb absztrakciós szintek bevezetésével (tranzisztor - logiai kapuk; logikai kapuk - ALU és regiszter és memória; binary code - égetett fetch-decode-execute - program nyelvek: assembly, és a többi... Ezek a jelenségek a tudaton kívüli kommunikációs és irányító rendszeren is végbementek.

Nem alkalmas mindenki arra, hogy pontosan elemezzen, hogy stratégiákat alkosson, hogy felelős döntéseket hozzon kellő körültekintéssel (felderítés) és tapasztalattal (évszázados tudás). Viszont mindenki tud emlékezni - tehát midnenki lehet memória. mindenki tud figyelni - tehát lehet figyelő. Mindenki tud valamelyen nyelvet használni annak a leghétköznapibb szintjén ahol nincs kódolás és hazugság - tehát lehet információ továbbító, azaz postás, távközlő. Ehhez ismételni kellett jól tudni és megbízhatóan észlelni és továbbadni, megismételni a kapott információt. Ez már egyébként egy bizalmi funkció, hiszen erősen lehet torzítani bármit és ez akár halálos következményekkel is járhat másokra is.

TEhát kialakultak történetileg a rendszer irányítóinak bizalmát élvezők pozíciói. Ezek általában olyan feladatot végeztek ahol komolyan bele lehetett nyúlni a rendszer működésébe. De a vérrendszerben nincs semmilyen bizalom és a vérrendszer tagjaiban nem is szabad megbízni - hiszen mindenki arra van benne szocializálva, hogy levágja a felette lévőket. Ennek a vetélkedő hatalmi családok voltak az okai. A saját hálózatukat azzal védték meg a többitől, hogy a hálózatuk midnen tagját uszították hogy vágják le és szabotálják az utasításokat. Csak azokat hajtothatták végre, amiket ők kódoltak le nekik. Megjelent tehát a rejtett jelzések köre az egyébként is rejtve a tudaton kívül, alatt, fölött működő rendszserben. Egy újabb absztrakciós szint került beépítésre.

- "Kop kop! - kopogtak.

- "Ki az?" - kérdezte gyanakodva a szobában lévő.

- "Mi vagyunk azok, a barátaid! - válaszolta valaki kintről...

Ezek a kódolási rendszerek egyre fejlődtek és bonyolódtak az idő előrehaladtával. A hálózatok pedig egyre nagyobbra nőttek. Elsősorban a háborúk túlélői lettek az új besorozottak, vagyis főképpen azok akiket a háborúkban meg tudtak törni, pszichikailag fizikailag. Ezeket eleve egy idő után már úgy törték meg, hogy bármelyik születendő gyermeküket saját maguk is törjék be a rendszer és saját maguk alá. Ennek több előnye is volt: a szülő irányítani tudta a gyermekét tudat alatt, ami elég addiktívnak bizonyult, hamar rászoktak tekintve az előmnyeit. Ráadásul a háborúban betörtek gyermekeinek gyermeki már csak a nagyszülőktől hallhattak a háborúról és hogy ott mi történt, ezek gyermekei - a negyedik nemzedék - pedig már alig valahonnan. A rendszer alá betörést meg folytatták tudat alatt.

A valódi szeretet törvénye miatt azonban a betörés módszereihez, a vérrendszerhez nem tudatosan hű réteg másként kezdett viszonyulni. Az ilyen emberek többsége érezte hogy nem jó amit csinál. Empatikus, együttérző ember érzékeli hogy a másiknak fáj amit csinál. Ezért a kegyetlenség a vérrendszerhez nem tudatosan hű rétegekben csökkent, elfordultak tőle. Minden természetes létező szereti a harmóniát az egyensúlyt önmagán belül és kívül. Ez a valódi szeretet törvénye. Ha megakadályozod egy fának, hogy felfelé nőjön akkor egy darabig oldalirányban növekszik, de amint lehetősége lesz rá folytatja a növekedést felfelé. Ezért a vérrendszer tagjai rendszeresen 40-50 évente újabb háborúkat robbantottak ki, vagy éhínséget, járványokat eresztettek nagy területekre, hogy ismét betörhessék a rendszerük alá az emberek tömegeit.

A háborúikhoz sok ember kellett. Ezért túl kellett szaporítani az emberi fajt. Hajtani kezdték hogy basszanak minnél több gyereket. Nagyon sokáig és tulajdonképpen ma is - az emberi létszám jelentette a hadseregek győzelmét. A harc ugyanis a kézitusában dőlt el. Kéz, láb és bot - ezek a fegyverek amik bármikor a rendelkezésünkre állnak, a kardhoz már bányászni kellett és érteni kellett a fémekhez, kovácsoláshoz. Ez a nemi hajtás az idők kezdetei előttre visszanyúlnak. Amióta háború van, azóta nemi hajtás is létezik. Kiemelt jelentősége van a vérrendszer számára. Ezért nagyon fontos a rádiós alapon működő pöcs és picsabuzerátor (minden testrész reagál valamilyen rádiós jelszintre a megfelelő energiával és koncentráltságban); a pornó, a nemi szabadosság. De ezért vesznek részt - kiemelt jelentőséggel - a gyermekvédelmi rendszerben is sajnos nem pozitív - csak pozitívnak látszó - szándékkal, és ezért lehet pedofil vezetése gyermekotthonoknak (szüleiktől elszakított gyermekek - védtelenek, betörhetőek, felhasználhatóak bármire).

A vérrendszerben az ember csak egy fegyver, egy golyó, egy mozgatható eszköz. Eldobható, feláldozható. Ez alól csak az képez kivételt és csak addig, akinek van valamilyen nehezebben kialakítható képessége, nehezen elsajátítható tudása, ami miatt nehéz pótolni valaki mással. Ezért került lassan a vér szerinti hatalmi családok, uralmi körébe egyre több családon kívüli, akik az intelligenciájuk miatt nélkülözhetetlenekké tudtak válni a vérrendszer számára, a hatalmi családi körök számára.

Ha ma jól körülnézünk egyik állam közszereplői között sem találunk olyat, amelyik ne lett volna tagja kiképzettje valamelyik ABC-s ügynökségnek, vagy szabadkőműves páholynak, vagy ne lenne valaki ilyen leszármazottja. A nagy nevű vércsaládok pedig kihalófélben vannak, kizárólag azok maradtak meg lábon, akik rendelkeztek a megfelelő intelligenciával és önreflexióval, hogy tanultak a hibáikból és tudtak-e újabb és újabb szinteket emelni a régiek fölé amit az alattuk lévők nem voltak képesek átlátni.

A verseny tulajdonképpen arról szólt, hogy ki tudja felderíteni a másik csoport tisztjeit akik meghatározó húzó emberek, irányítók és elég intelligensek a pontos vágáshoz, tisztán látják  ahelyzetet a közösségükön belül és kívül. Mert amikor egymás okos embereit meg tudták ölni, akkor a másik csoport egyszerűen nem látta meg a helyes utat, elpusztult a maradék pedig kénytelen volt betörni a másik csoport alá.

Ez a folyamat majdnem teljesen nyíltan napvilágott látott az 50-es 60-as években az úgynevezett hidegháború idején. A legtettején lévő irányítók hozták léter ugyan a különböző ügynökségek között folyó halálos harcot az atomháború lehetőségének terhe alatt - de velük is pontosan ugyanez történt a legtetején. És történik ma is, legalábbis újra fog indulni minden ilyen kör.

A CIA-t és a GRU-t ugyanaz a hatalmi kör hozta létre pontosan a technikai fejlődés kordában tartásának igénye miatt. Ez a kör már 1911-re egy globális minden társadalom felett álló hatalmi kör volt. Első formájában az első szövetségben kezdődött később az aranykörben már nemzetközi szintű hajtókörré vált, ami a tagjaitól és a nem tagoktól is megkövetelte, kikényszerítette fegyverrel és vérrel, hogy az aranyat mindenki elfogadja mint csereértéket. Még később az aranykör felismerte, hogy az emberiség elfordult és már tusztán látja és látni fogja háborúk idején főleg, hogy az arany egy értéktelen dolog. Mert az. Nem lehet megenni és nem sokmindenre jó. (amellett hogy kiváló elektromos vezető, kis energiájú jeltovábbítás esetén bizonyos frekvenciahatárig....) Ezért jött létre a fekete arany-köre - ami már energia hordozó lévén kívánatosabb lett a 20-21 századra. Persze a vérrendszer kizárólag olyan dolgokra épít amik a földi életet és annak feltételeit pusztítják, mert nekik a teljes és totális uralomhoz ez kellett: az erőforrásokat uralni, amit meg nem tudsz uralni azt pusztítani - felégetni. A sok csoport együttes hatása pedig a földi élet és annak feltételeinek elpusztításához vezet.

És itt eljutottunk a vérrendszer egyik legalapvetőbb problémájához: hogy képtelenek az egység megteremtésére. Az alja a tetejét folyamatosan le akarja vágni maga felől, a különböző csoportok is pusztítani uralni akarják egymást és összefogás csak egy magasabb szintű erősebb csoport uralmával lehetséges vagy valamelyik harmadik csoport elleni összefogással képesek egymással alkut kötni, de azt is csak vér alapon. Én tartom az én késemet a te nyakadon, te a tiédet az enyémen és így megbízunk egymásban hogy amásik tartani fogja a megállapodás feltételeit, mert ha nem akkor nyissz. Ezért kell mindenkit bemocskolniuk és lerángatni a mocsokba és ezt felvenni rögzíteni, hogy nehogy kiderüljön róluk bármi. Így mindenki hallgat, mert midnenki mocskos, és ha valaki beszélni kezdene, akkor közös erővel kezdik támadni és megölik vagy ellehetetlenítik,  perifériára szorítják, kinevetik, bagatellizálják stb... ha megölni nem tudják. Ezért nincs semmi változás az országban.

És ebben a rendszerben mára már mindneki benne van. Nincs olyan társadalom, és nincs olyan egyén akinek ne lett volna valami köze a vérrendszerhez. A titkosszolgálatok minden tagja benne van és a társadalmak minden tagja benne van a titkosszolgálatokban. A kígyó önmaga farkába harap. A kör bezárult. Természetesen midnenki hazudik erről, hiszen a vérrendszer tagjai azt is körbehajtották, hogy aki beszél a rendszerről, vagy arról hogy ki mit csinál benne, vagy a véráldozatokról - ami szerintük egy szent dolog - azt az egész rendszer egy emberként fogja támadni és megölni. Ezért ők nem beszélnek. Nem beszélhetnek. Aki beszél azt bárki megölheti. Mindenki benne van.

Én beszélhetek, mert én nem tartozok a vérrendszerhez. Én a valódi szeretet törvényét szolgálom és sok nemzedékre visszamenőleg az őseim is ezt tették. Velünk kötötték a zsidók az első szövetséget. Abban állapodtunk meg hogy a vérhitet együtt felszámoljuk mindenhol a világban. Ők azért mentek ebbe bele, mert akárhová mentek mindenhol egymásnak estek és a vér fröcskölt minden felé, a pusztulás marta a családjaikat és csalárd módon ettől remélték az általuk vágyott világuralmat. Tudták, hogy a szeretet nélkül nem lesznek képesek semmit se uralni, de a hódításhoz és mások betöréséhez a kegyetlenség kellett, aki viszont kegyetlenné vált elveszítette a képességét a valódi szeretetre - tisztán látásra alapozott döntést pedig nem tudott a vérrendszer legjobbja se hozni, hiszen nem volt rá képes képtelenné vált. A kegyetlenség megfoszt az ehhez szükséges képzelőerőtől. A hamis hazug szeretet meg nem volt elég.

Mi azért mentünk ebbe bele, mert láttuk hogy mindenhol felütötte a fejét a vérhit. Kellett egy csoport akik elég vérszomjasak és éhesek az uralomra. Ők azok voltak és ma is azok. Saját vezetőik elől menekültek ki egyiptomból. Szétoszlottak minden égtáj felé és elkezdték a munkát. A feladatuk az volt  hogy az összes vérhitű közösséget uralják le maguk alá és végül szüntessék meg a vérhitet. Persze az már akkor látszott, hogy ők csak a hatalmat akarták, lemondani nem akartak erről és ma még inkább láthatóvá vált a szarházi szándék. Újabb és újabb ebsztrakciós szintekre emelik az emberi psziché megtörésének művészetét - miközben egyre mesteribb módon rejtik el azt. És mindeközben a fegyvereik is sokkal kifinomultabbá váltak: pénz mint fegyver - kiéheztetés; pszichikai fegyverek pl pletyka; rádió - pöcs és picsabuzerátor; a kémia - adalékanyagok alkohol, étel, ital, víz; stb.

Viszont mára már nem képesek újabb szintet emelni. Elérkeztünk a hosszú futás végéhez. Most őseim biztosítékaié lesz a fő szerep. Ha jól dolgoztak akkor lesz valós változás, de egy biztos: a vérrendszer belátható időn belül véget ér (max 2 emberöltő távlatában) vagy így vagy úgy. Ez persze a szarháziknak nagyon nem tetszik és mindent meg fognak próbálni.

Az eredeti egyszerű rendszer pontosan úgy épült fel mint a "hivatalos" látható parancsuralmi rendszerek. Piramis alakú hatalmi szerkezetben. Legfelül a rejtett - rejtőző Istenek - magukat istennek beállító azt elhitetni szándékozó szarházik - alattuk a főtisztek, alattuk az altisztek, közkatonák és a kifosztottak legalul a legszélesebb réteg.

Ezt az egyszerű rendszert bonyolítja tovább, hogy a legteteje sem egységes több személyből , sőt több csoportból álló "elit" alkotja. És ugyanígy lefefelé területi alapon is és családi, kláni és mindenféle törésvonalak mentén is megosztott a rendszer. De az alapvető megosztottság a legtettejéről indul és ők azok akik lefelé tovább bonyolítják a megosztottságot - hiszen ha egymásnak tudják ugrasztani az alattuk lévőket akkor könnyebb uralni őket. A rendszerről való tudást a felsőbb szintek mind titkolják az alattuk lévő szintek elől, hiszen a tudás hatalom. És ők azt nem akarják kiadni a kezükből.

Viszont a legteteje nem függ és nem elfogult semmilyen nemzeti, kláni, törzsi köteléktől - teljesen szabadon átlépnek bármilyen kötelezettségen, kötelességen - nincsenek el és lekötelezve senkik és semmi által. Magyarul könyörtelen számító érzékeiket átlépő ki- és bekapcsolni képes eszközök, a hatalom megszerzéséhez megtartásáhot és még több hatalom megszerzéséhez és persze annak élvezetéhez.

A legfőbb jellemzői tehát a kizárás. Mindenkit ki akarnak zárni a hatalom köréből, hiszen az egészet akarják ellenfelek és partnerek nélkül. Ugyanakkor mégsem tudják ezt megoldani partnerség nélkül. Lehetetlen az eész bolygó élőközösségét nagy csoportok nélkül irányítani és uralni. Az egész rendszer roskadozik saját súlya alatt.

Az alsóbb rétegek pedig egyre többet tudnak az egész rendszerről annak működéséről és egyre többször vágnak le fejeket maguk felett.

Monday, 1 April 2024

Vérrendszer - A hajtás I.

 Régebben a comput-er ideje előtt (1960 előtt mindenképpen) is voltak absztrakt szintek a tudatalatti irányítás (vagy tudatfeletti ahogy tetszik, de mindenképpen tudaton kívüli- tényleg ez a legjellemzőbb szó és így is fogom használni...) rendszerében.

Ezek a szintek a hozzáférést szabályozták.

Amikor a liktor ugyanis letekerte a fasció-ról a bőr szíjat a prétor parancsára, már tudni lehetett mi jön. Az engedetlen adóját meg nem fizető római térde remegni kezdett. "Még szerencse, hogy nem a consul jött rá így csak a 6 botot kell kibírnom..." - gondolta, mivel fizetni nem tudott felkészült a halálra. A hat bot után a hetedik a fejsze volt. Ha a prétor eltörte rajtad mind a hat botját számára kívánatos eredmény nélkül, akkor nem maradt más mint a lefejezés. (Most nem térek ki arra hogy sokáig a fejsze kétfejű volt a fasció-ban. Ha a tiszt nem tudta megtörni a célszemélyt, akkor a práter vagy consul vagy magiszter feje hullott a porba... tehát a fascio visszafelé is vágott!)

Szóval miután a rendszer tagjai betörték a saját gyerekeiket és az idegen leigázott népek gyerekeit - néha a felnőttjeit, bár ritkán hiszen a felnőtteket általában a megcsontosodott gondolkodásuk miatt csak megölni lehetett vagy kényszeríteni. Nem maradtak úgy hosszú távon - ellentétben a megtört gyerekekkel, akiknél ki tudtak alakítani kedvük szerinti tudati keretrendszert, aminek a lényege szinte minden esetben az volt:

Vagy azt csinálod amit én akarok és megjutalmazlak, vagy ellenállsz és jönnek a kínok, kirekesztés, fájdalom és végül meghalsz, megölünk halálra kínzunk stb. Mindez különböző keretekbe különböző fogalomrendszerekbe ágyazva, más más csatornákon keresztül vezérelve, kódolva. Amikor már az alany nem bírta tovább a fájdalmat, kínokat, éhséget, magányt, félelmet stb - és reagálni kezdett a tudatalatti irányító jelekre - olyankor azonnal jutalmazni kezdték. Kialakították a rapportot. "Figyelj!" És az alany figyelt. Beszéd nélkül a telepatikus csatornákon keresztül, tudaton kívül. Ezen kívül voltak látható jelzések is, amiket a perifériás látómezőbe tettek miközben lefoglalták a kínzott tudatát egy telejsen oda nem illő másik feladattal. Igyekeztek jól össze is zavarni a célszemély tudatát, hogy ne találjon ésszerű természetes ok okozatot a tudatával, hanem az irreális és tudaton kívüli területeken próbálja meg a túlélést. Végül egy bizonyos határon túl mindenkit be lehet törni egy ilyen módszerrel.

Végül a tudaton kívüli irányítás rendszere egyszerű és ez az alapja.

Az ügyesebb hadvezérek - szülők - okosabban úgy idomították saját gyerekeiket, mint a kutyát kell. Jutalom ha a kívánt irányba ment, cselekedett, gondolkodott - büntetés ha nem. És az alannyal elhitetik hogy ők csak jót akarnak nekik és megbízhatnak bennük.

Ez a rendszer alapjaiban különbözik a természetes és valódi szeretet rendszerétől, noha ez is hasonló módon működik. Az alapvető különbség a kettő között az, hogy a valódi szeretet rendszerében a szülő a gyermeke legjobb érdekeit tartja szem előtt, és mindezt természetes határok között. Ad neki enni, inni, megvédi a hidegtől, melegtől, esőtől, vadaktól. De mindezeken felül megtanítja azt is hogyan tud úgy élni a külvilággal harmóniában, hogy nem tegye tönkre és védje az élet alap feltételeit, ne pusztítson fölöslegesen, ne tobzódjon más fájdalmában stb. Természetes és az életet hosszú távon biztosító szabályok mentén, azokat kutatva és tanítva neveli a gyermekét. A vérrendszer és a valódi szeretet rendszere között ez az egyetlen aprócska különbség van tehát: A valódi szeretet rendszere soha nem fordul el az alanyától, míg a vér rendszere feláldoz. Az egyikben meg lehet bízni, a másikban soha semmilyen körülmények között.

A vérrendszer tagjaiban is megvan nyomokban a valódi szeretet egy torz csírája, de a hatalomtól, a mindenre kiterjedő controll függősége megőrjítette őket, nem képesek már a természetes határokat se látni, se betartani, amelyik még valahol látja. A vérrendszernek egyetlen célja van ugyanis: uralni a világot, hatalmat szerezni azt megtartani, még többet szerezni - használni és újra szerezni. Pontosan mint ahogy a függők teszik, csak ők a károkat nem magukban teszik közvetlenül, hanem a külvilágnak - így csak akkor szembesülnek a kártékonyságukkal, amikor a környezet önmaga védelme érdekében elvágja a torkukat.

Szóval ez a rendszer alapjaiban is paranoid volt, hiszen a történelem során sok királyt és urat kasztottak és koncoltak fel a természetes határok átlépéséért. Ezért a megkínzottjaikből kialakítottak egy figyelő hálózatot. A figyelők jelzéseket küldtek a gazdinak, ha valami esemény - ami elérte a trigger szintjüket - történt. Mint a kutyák, ugattak - ha valaki a kertek alatt osont. A gazdi olyankor kinézett, hogy ki az mi az?

A vérrendszer egyik sajátos vonása és szabálya, hogy amivel vissza lehet élni azzal a vérrendszer tagjai (a szarházik) vissza is fognak élni.

A vérrendszer tagjai alá fölé rendeltségben vannak egymástól. Ez a hatalommánia következménye. Nincsenek egyenrangú kapcsolatok, csak egymás fejéhez tartott fegyverekkel biztosított megállapodások.

A vérrendszernek sok emberre van szüksége, mert sok vért kell elfolyatnia. A vérrendszerben kötelező a véráldozat. Ez emberek nyakának elvágását jelentette sokáéig rituális körülmények között, de később a kenderkötéllel, a vízbefojtással, a tűzzel, máglyával való áldozatok is elfogadottá váltak. Az ipari változások és a lőpor (tűz és kard) használatával a lővér (Sporoni Lővér szálló) is felkerült a palettára. De nem idegenkedtek a rejtett közvetett véráldozattól sem ennek is kidolgozták a szabályait, valami jelzést mindig használtak arra hogy jelezzék ki áldozott. Ilyen módok voltak a mérgezés, vadkan baleset, később autóbaleset, öngyilkosságba kergetés stb... A nagy emberigény miatt állandóan hajtották a maguk alá gyűrt embereket, hogy basszanak még gyerekeket. Ez túlnépesedéshez vezetett egy véges rendszerben, ami természetes módon háborúhoz vezetett, ami megint csak jól jött a vérrendszer híveinek - hiszen a háborúk borzalmai megint csak jól megtörik az embereket és ők a tetején irányították - sokszor élvezték is a mások kínlódását és pusztulását.

Szóval a kezdeti figyelő rendszer tovább fejlődött és akiket jól sikerült betörniük a saját igényeik szerint - azokból építettek egy liktor rendszert amolyan kápó-kat képeztek belőlük akik elvégezték a piszkos munkát helyettük. Ők lettek a hajtók, mint a vadászatnál akik megugrasztják a vadat, hogy a vadásznak csak le kelljen lőnie. Hasonlóan mint a kutya kiképzésen a támadónak beöltözött egyén. Mellettük a kutyát be tudták csapni, hogy ők segítenek és az a csúnya iszlám állam bácsi a gonosz... meg a csúnya pufajkás... Miközben ők maguk szervezték a vérárkokat, ahol az emberek megtörése, betörése zajlott.

Az irányító ezen a ponton már félig elbújt. A gonosz kínzó már nem ő hanem a katonája fogja a botot amivel véresre vernek.

Ezután az irányító elhiteti a verőlegényeivel, hogy ők szabadok és erre születtek, párosítja őket - lesznek gyermekeik akiket szintén beletör a rendszerbe. A gyerekeik ugyanezt a feladatot végzik majd a harmadik nemzedék is és így tovább. a Parancs-végrehajtás rendszere kialakult és mély gyökeret eresztett a harmadik-negyedik nemzedékben. Igen ritka, hogy a negyedik nemzedéket figyelmeztetni tudja az elsőleg megtört és leigázott nemzedék, hogy ne bízzanak meg a "jótevőnek" és "igazságos nagyúrnak" magát lefestő szarházikban. Felnő egy nemzedék amely már nem is emlékszik, hogy ki törte meg őket először.

A vérrendszer legnagyobb trükkje, hogy tagjaitól megköveteli hogy ne emlékezzenek, felejtsék el ki verte őket félholtra, hogy betörjenek. A másik nagy trükk, hogy a megkínzott kápókból kiválogatnak egy párat akik maguk folytatják a műveletet. Ezért cserébe kiváltságokat kapnak. Elhitetik velük, hogy ők is urak. Kaptak földet, tanulhattak, gyilkolhattak és zsarnokoskodhattak ahogy akartak - persze egészen addig amíg a külvilág el nemvágta a torkukat önvédelemből.

Viszont a tudatalatti parancs-parancsteljesítés folyamata idővel megbicsaklik, hiszen a leigázott kápók rájöttek, hogy a felettük lévők alatt vannak és ők is csk rabszolgák a vérrendszerben mégha jól megfizetik is őket. Arra is rájöttek hogy időnként a gazdi levágja őket, mint a gazda a birkát. Véráldozatot tartanak. Ezért kialakult a leigázott rendszerszintekben az ellenállás. Rájöttek, hogy csak úgy lehetnek igazán szabadok, ha le tudják vágni a nekik dirigáló réteget a fejük felett.

Mindeközben a vérrendszer egyre nagyobb területeket kezdett uralni, egyes képviselői és az azok alá tartozó csoportok egyre többször futottak bele vadkanbalesetekbe, mérgezésekbe. Sokszor egymást gyilkolták horizontálisan, de egyre többször az alattuk lévők vágták le őket (vertikális), ha meg tudták hajtani valahogyan hogy ne vegye észre a veszélyt.

Szóval a tudaton kívüli figyelő rendszer átváltozott hajtó rendszerré. Tagjai egyre többet tudtak az embereket cselekvésre késztető erőkről. Egyre bonyolultabbá vált az egész, de a legegyszerűbb legősibb elemek megmaradtak: félelem, fájdalom, éhség, kétségbeesés, gyermek-féltés vagy a szülői félelem-védelem és a mindezek közül legerősebb a valódi megbízható szeretet.

Megjelentek a bonyolultabb parancsokat közvetítő és végrehajtó tudaton kívüli rendszerek. Ezeket a rendszereket soha semmilyen "hivatalos" bizonyítási eljárás keretében meg nem nevezték, be nem azonosították, el sem ismerték soha a létezésüket - hiszen csak így maradhat tudaton kívül. Amint az emberek elkezdenek gondolkodni rajta, egyre több minden eszükbe jut. És ami eszükbe jut az általában nem kellemes - főként hogy a vérrendszer mindenki belekényszerített nagyon sötét és mocskos élményekbe, véráldozatokba, kínoztattak velük másokat, megtörették velük saját gyereküket stb. Ennek ellenére ez létezik és kifejti a hatását. Sőt...

A computer megjelenésével ez a fajta tudaton kívüli irányító rendszer egy elképesztő absztrakciós szintekkel zsúfolt programegyüttessé vált. De ne szaladjunk ennyire előre, mert az alap rendszer is elég bonyolult.

Már Időszámításunk szerint 1000 körül is egy elég jelentős erőfeszítéseket tett az uralkodó "elit" arra, hogy maga alá rendelje, gyűrje az összes a közös tudat(onkívüli) rétegeken keresztül befolyásolni képes, az embereket hajtani képes egyéneket és csoportokat. Ennek egy majdnem nyilvánvaló példája az inkvizíció az 1230-31-es években, mely során a tévelygőket gyűrte maga alá a katolicizmus intézményrendszere vagy amelyiket nem sikerült azt megölte - egyben félelmet keltve a még életben lévőkben. Ez már egy nyílt hadüzenet volt a táltosokkal, javasokkal, jövőbelátókkal, látókkal, zsúfolt középkori urvartartásoknak. Innentől kezdve mindenki kénytelen volt elrejteni az "érzékeny", telepata, távolbalátó, gyógyítani képes, elemző stb bölcseit és hazudni kényszerült róluk.

Ez odáig fajult hogy a huszadik század végére több nemzedék nevelkedett fel abban a hazug realitást fésülő közoktatási rendszerben amely azt tekintette valóságnak, amit meg lehet fogni, meg lehet mérni, amit a szemünkkel látni lehet. Az sem zavarta őket, hogy például a gázok többségét sem lehetett látni, némelyeket még szagolni se és mégis valóságként kezeltük őket (hiszen az is valóságos) miközben a távolbalátók, a mások gondolatfolyamatait érzékelők, a mások érzelmi állapotát érzékelők és egyéb érdekes képességekkel rendelkezők valóságosságát tűzzel vassal tagadták és bagatellizálták. Több száz éves stratégia áll e mögött.

Ugyanakkor nem tudták a két világháború után a hidegháború alatt az életösztönt kiirtani. Az élni akarást nem tudta legyőzni soha a vérrendszer. Pontosabban, akiket nem törtek meg annyira hogy saját életüket semmibe vegyék (akikben maradt elég szeretet, akik kaptak elég valódi szeretetet ahhoz hogy küzdjenek az életükért) azok eljutottak ezen területek tudományos vizsgálatához.

A második világháború során nyilvánvalóvá vált, a hidegháború alatt pedig már tudományos bizonyítékok is láttak napvilágot ezen "különleges"-nek bélyegzett de teljesen hétköznapi tulajdonságaira az embernek.

Az hogy érzékeljük más érzelmi állapotát, teljesen hétköznapi. Az hogy ki mennyire pontosan teszi ezt - már egyéni és tanulható is valamilyen mértékben. Nem lennénk képesek egyetlen nyelvet sem megtanulni, ha nem létezne nyelv előtti nyelvtől független megértés. Erről se sok tudományos mű értekezik még ma sem. Hogy hogyan képes egy kisgyermek megtanulni egy nyelvet ha a szülei más nyelvet beszélnek és átkerül egy másik nyelvi környezetbe - más nyelvű nevelőszülőkhöz? Honnan tudja a vad hogy valaki lesik rá és le akarja lőni? Érzékeli. Hogyan? Hetedik érzék... mondjuk viccesen és nevetünk.

A figyelő.

Az emberi agy egy hihetetlen részletes és elképesztően tág keretek között képes adatokat tárolni. Szinte mindent megjegyez. A tárolható információk határait nem is nagyon tudjuk felmérni se hiszen nyilvánosan nem lehet kutatni, vagyis alig-alig. Szóval az emberi elme szinte mindent megjegyez - a probléma csak az adatok előhívásánál van. Az már nem megy olyan egyszerűen. korlátozza az egyén tudata és a tudatot védő mechanizmusok. Ezek védenek bennünket az elménket elárasztó információ tömeg ellen és csak azokat szelektálják a tudatba való felemelkedésbe (vagy a tudatba való leereszkedésre) melyek fontosan vagy az egyén (és őseinek) tapasztalatai azokat fontosnak ítélték meg.

Ezért vannak különbségek például az eszkimók hó fogalmai között és a magyar ember hó fogalma között. Az eszkimó megkülönböztet tizegynéhány különböző hó-formát állapotot, míg a magyar egyet: hó. Számunkra nem volt annyira fontos, hogy ez a figyelmünkbe kerüljön, ezért a nyelv nem is tükrözi és a tudat nem is foglalkozik vele annyit. Nem válik tudatossá. Viszont mégis néhányunk igenis különbséget tesz a kásás hó, a vizes hó, a jeges hó, a porhó és más egyéb havak között - főleg olyanok akiknek fontossá vált, mert síel, mert a hegyekben közlekedik télen és tudnia kell melyik hó fogja megtartani a súlyát és melyiket kell elkerülnie stb.

Mindenki alkalmas figyelőnek. Tehát a rendszer minden tagja figyelő. Csoportos hipnózisban (irányított figyelmi állapotban amit egy csoportnyi ember támogat) elképesztő részletességgel fel lehet idézni eseménysorokat amit csak az egyik egyén tapasztalt meg. Még olyan információkhoz is hozzá lehet férni, hogy mi történt a személy háta mögött, amit semmilyen módon nem láthatott a szemével, mégis leellenőrizhetően, bizonyíthatóan felidézhető. Sok kutatás történt az MK-ULTRA és ehhez hasonló típusú könyörtelen és sokszor embertelen ember kísérletei során az USA-ban, Oroszországban, Németországban, Franciaországban, Angliában, Magyarországon, Kínában és gyakorlatilag az összes többi országban is. Az eredményeket a mai napig titkolja a legtöbb fél, hiszen a hatalmuk erre alapul. Viccet csináltak belőle és folytatják a bagatellizálást, hazudozást.

A hajtó.

Mindenki alkalmas egy másik ember hajtására. Ezt más szóval motiválásnak, ösztönzésnek, késztetésnek is szokták nevezni a hétköznapi beszédben. A hajtás kifejezés a vadászatból ered, a vad megugrasztására többen nagy zajt csapnak - megijesztik a vadat és mozgásra késztetik, hogy megmutassa magát és bekerítve egy bizonyos irányba tereljék. Ez már a vérrendszer sajátja. Erőszakos kényszerítésről van szó - és ennél fogva nem mindenki alkalmas hajtónak.

Azok akik a valódi szeretet erejével élnek, képesek erőszakos kényszert alkalmazni, ha meg kell védeniük szeretteiket, vagy önmagukat valaki(k) külső agressziója ellen, de mindenki érzi hogy ez mennyire megbontja a külső és a belső harmóniát a természettel és önmagunkkal. A vérrendszer tagjai teljesen hétköznapi tevékenységként végzik. Ebben nőnek fel ez a természetes állapot számukra. Vagy te gyilkolsz vagy téged gyilkolnak.

A jó hajtó ismeri az embereket cselekvésre késztető erőket és a szerint idézi a célszemély köré ezeket, amilyen irányba kényszeríteni akarja. SzunCe háború fogalma szerint ez már háború (rá akarod kényszeríteni a saját akaratodat a másikra). A valódi szeretet erejét szolgálók is használnak kényszert. Van olyan tevékenység amit megtiltunk a gyermekeinknek, állatainknak mert tisztában vagyunk azzal, hogy nem tudják mennyire veszélyes vagy milyen rejtett veszélyek rejtőznek a tevékenység mögött. Nem engedjük, hogy a kisgyermek a konnektort nyalogassa - mert mi tudjuk hogy halálos áramütést kaphat, nem engedjük a kutyusainknak, hogy a lassan guruló autó közelében előtt szaladgáljunk, mert az ő szemükben az 40km/órával haladó autó lassú és velyételen, de mi tudjuk hogy az is veszélyes, mert nehéz és nem biztos hogy a sofőr észreveszi a kutyust. 

A hajtás egy része nyílt egy része pedig nehezen bizonyítható tudatalatti, tudaton kívüli. E tudaton kívüli hajtás egyik legerősebb formája a közös tudatban elkészített hajtás.

A nyílt hajtás relatíve jól ismert. Ide tartozik a befolyásolás mindenféle nyílt formája: kérlelés, kérés, fenyegetőzés, zsarolás, kényszerítés stb.

A rejtett hajtás majdnem ugyanezeket a módszereket jelenti csak rejtve. Ezen kívül pedig ott a közös tudaton keresztül elkészített és közvetített hajtás.

Ez a legveszélyesebb és leghatásosabb hajtás. Tömegeket lehet ilyen formán irányítani úgy hogy a tömeg tagjai még csak nem is sejtik hogy valakik az általuk eltervezett irányba terelik őket. Csak nagyon gyenge és fokozottan ellenőrzött irodalmat lehet erről találni, főleg a tömegpszichózis és a propaganda témakörében. De egy szót nem lehet találni arról hogy hogyan lehet ezt megvalósítani, milyen a dinamikája, hogyan lehet mederben tartani és a tömegmanipulált folyamatokat leállítani, megváltoztatni.

Ez a huszonegyedik század egyik legfontosabb kutatási területe. Ez jelentheti (a valódi szeretet ereje alá rendelve) a kiutat az emberi faj számára a vérrendszerből, ami teljesen nyilvánvalóan el fogja pusztítani az emberi fajt méghozzá igen kegyetlen módon: a környezet, saját élőhelyének és a földi élet alapjainak elpusztításával.

A közös tudat - mint a kifejezés mutatja - több egyén tudatának tökéletesen egy irányba való fordításával létrejövő tudatmező. Ereje jóval nagyobb az egyéni tudatnál. Az egyéni tudat segíti az egyént a cselekvési irány megválasztásában, a közös tudat pedig az egész csoport cselekvését befolyásolja.

Egy jól sikerült összehangolt csoport, ha tökéletes összhangban és egyetértésben egy irányba tudja fordítani a tudatát - ami azt jelenti hogy egy cél felé törekednek, önként és egyetértésben - akkor az elhatározott cselekvéssor olyan erővel jelenik meg a csoport tagjaiban, hogy az egyén egy külső erőként érzékelheti azt - Isten akarataként. Sőt egy ilyen csoport a csoporton kívül álló, tudatosan és tudatalatt nem egységes másik csoportot is irányítani, befolyásolni tud ilyen módon különböző mértékben.

Ezt az uralkodó csoport több ezer éve tudja és titkolja. Ez az az erő ami jítzakot kikényszeríti a pusztába, hogy elnyiszálja a saját fia nyakát véráldozatként (vérrendszer csoportja) és ez az az erő ami azt sugallja neki, hogy ne tegye meg...(inkább áldozzon fel mást). Amint a bibliai történet rögzíti ezt a jelenséget és azt a tényt, hogy 2000 éve már tudatosan manipuláltak ezzel a módszerrel bizonyos körök - egészen konkrétan a zsidók és a rómaiak is (szintén zenész).

Történetileg lekzdtek különböző közösségei szerveződési formák kialakulni amik már erre a tudásra épültek. Törzsszövetség, királyság, császárság, birodalom. Területenként és időben ezeket sokféleképpen hívták: kaganátus, hercegség stb. - de a szerkezetük hasonló volt. Az uralkodó csoport tisztában volta közös tudat erejével, azt képes volt manipulálni és tudatosan átgondolt érdekei szerint használni, több kevesebb sikerrel. És a különbség annyi volt közöttük hogy az uralt közösségért vállaltak-e egyáltalán felelősséget és ha igen mennyit és milyet.

Azok a csoportok amelyek nagyobb felelősséget vállaltak az általuk uralt csoport felé és mindezt hosszabb időtávra tervezve kívánták biztosítani - azok lettek a legerősebb csoportok.

Ilyen szempontból a törzsszövetségek gyengébbek voltak mint a birodalmi hajtókörök, mert a törzsszövetség csak a törzs tagjaiért vállalt felelősséget és esetleg a jogokat nyert rabszolgákért, de a többi népet pedig elpusztította - a birodalmi hajtókörök már sokkal nagyobb és hosszabb távú felelősségeket vállaltak. Védték az ivóvizet, a legelőket, az erdőket, a különböző nyelvű és hitű népeket a birodalom területén (akik hozzájárultak a birodalom növeléséhez és védelméhez). Tehát egyjfata kiterjesztett felelősséget vállaltak, hiszen kellettek az erőforrások a birodalom létezéséhez és hódító tevékenységéhez. Ezek az erőforrások pedig az ember, az állatok, a növények, és minden ami ezek mellé szükséges volt: élelem, technika, nyersanyag... stb.

Minden ilyen szerveződés sikere és bukása azon múlt, hogy hogyan találta meg a külső és belső egyensúlyt. Minnél nagyobb volt a szerveződés annál több tudatot kellett összehangolni, annál több volt a hozzáértők száma - azok száma akik átláttak a közös tudat mögé rejtőző hatalmi csoport mesterkedésén. És valahányszor ötköztek az érdekeik az belső és sokszor külső konfliktussal is járt - háborúval, mérgezésekkel stb.

A hozzáértők száma az idő előrehaladtával is nőtt, hiszen amit egy ember tud az már nem maradhat titok, hiszen a közös tudat egyik jellemzője, hogy ha valaki meglát egy problémát, akkor azt az egész közösség is látja és ha valaki más meglát egy megoldást a problémára, azt is az egész közösség látja.

Ezért kezdték el a maguk alá kínzottakkal kialakított közös tudatokat elválasztani az uralkodó csoportok a saját csoportjaiktól. Mivel maguk alá kínoztak nagyobb létszámú csoportokat, azoknak kialakítottak tudati keretrendszereket amibe belenevelték őket és kialakították nekik az alcsoporti közös tudatot, amit ők kedvük szerint változtathattak bizonyos keretek között. Ezek a keretrendszerek lettek a vallási rendszerek. Később egyre bonyolultabb tudati rendszereket alakítottak ki a szakmai oktatás és elköteleződés alapján. Ezeket ha életveszélyes és kemény katonai kiképzéssel is párosították, akkor nagyon erős tudati keretrendszert tudtak építeni, olyan erejűt hogy az egyén képes volt az életét vagy szeretteinek az életét feláldozni a "nagy ügyért" bármi is legyen az a specializált keretrendszeren belül.

Ennek kezdeti formái a szabadkőművesség, a különböző szekták katonai csoportjai (a jezsuiták gyilkosai és kurvái sokáig a legjobbak voltak a világon), később a különleges katonai egységek, ügynökök, csoportok - titkosszolgálatok különleges alakulatai, kémek, stb amik specializálódtak bizonyos tevékenységekre és valamilyen erkölcsi globális felelősségvállalást hirdettek (legalább, ha nem is tartották be).

Az ilyen leválasztott csoportok pedig újabb alcsoportokat gyötörtek maguk alá, háborúkkal, éhínséggel, járványokkal és a papjaikkal, propagandájukkal. A lényeg hogy egyik kézben a halálos fenyegetés a másikban a jutalom választási lehetőséggel az erősebb, ravaszabb mindig leuralta a gyengébbet, tudatlanabbat. Mi - a valódi szeretet szolgálói pedig őrlődtünk és próbáltuk emelni a szintet minden területen minden csoportban és minden időkben. Tanítottuk és kiképeztük az embereket, hogyan tudják megvédeni magukat a felettük zsarnokoskodók ellen. Kevés sikerrel, mert akik mementek egy egy nagy erejű koherens közös tudatú csoport alá, azok azonnal vakká váltak a csoportot irányítók tevékenységére. Az uralkodó csoportok mindig azzal kezdték a maguk alá gyötörtek idomítását, hogy csak azt lássák amit ők megengednek nekik, és csak arra emlékezzenek amit ők megengednek nekik.

Hamar kiderült, hogy ezekkel a módszerekkel még az emlékezet is irányíthatóvá válik - a közös tudaton keresztül áthajtott parancsnak hatalmas ereje van. És aki nem emlékszik honnan jött és mi történt vele - hol hibázott és hogyan igázta le egy másik csoport - az azt se tudta hogyan szabaduljon ki az igából. Főleg, ha az uralkodó csoport még valamiféle felelősséget is vállalt a leigázott csoport tagjaiért és megvédte őket - vagy legalább a többséget. Azokat meg akik átláttak a szitán... és esetleg emlékeztek és láttak mindent amit az uralkodó csoport művelt a színfalak mögött - azokat pedig tűzzel vassal üldözték.

Elérkezett azonban egy olyan állapotba az emberi faj, hogy most már nincs olyan népcsoport aki ne ismerné a közös tudat erejét és egyre többen emlékeznek egyre több olyan dologra, amire az elit nem szeretné hogy emlékezzen. A régi jól bevált megoldás egy ilyen helyzetre a háború volt, amit ma is igyekeznek megvalósítani - hiszen háborúban el lehet tüntetni vállalkozásokat, cégeket, adósságokat, ellenfeleket, kellemetlenkedőket, össze lehet fogni a halálfélelemben a bizonytalanokat, az értetlenek tömegeit és a mészárszák közepette újra lehet szervezni egy csomó mindent, már aki és amelyik életben marad ilyenkor a tetejéről - mert azért ők is meghalnak. De ezt ők elfogadták, hiszen a véráldozat tartja őket össze. A vérrendszer összetartó eleme a kiontott vér. Ráadás hogy a technikai lehetőségek is elérték azt a szintet, hogy a földi élet pusztulását vonja maga után egy újabb nyílt világháború - tekintve a bombák de főleg a harci kémia fejlesztésait - ami sokkal veszélyesebb mint bármilyen hidrogénbomba. Szóval a vérelit is és az alatuuk kiművelt közepe,és alja a kifosztottak vérhordáival együtt halálos csapdába került. Véget kell vetniük a véges rendszerben hirdetett és hajtott végtelen növekedés őrületének. Már tudják, csak nem tudják megoldani. Nem akarják. Ezért a közepe elkezdte levágni a legtettejét.

A hatalmi piramisnak a csúcsát egyébként is állandóan faragni próbálta az összes szint akiket nyomorgattak maguk alatt, akikből a jövedelmeket kifacsarták, ellopták és lopják ma is a vérelithez tartozó csoportok, de a középkor végét jelentő ipari forradalom környékén már egyértelműen a közepe a teteje nyakára lépett. Sok nagy hatalmú vércsalád kénysezrült kiegyezésre és sok elpusztult utódaival együtt. Az alsóbb szintek csak így juthattak több hatalomhoz, jobb pozíciókhoz. És ez ma is így van.

Az első jelek a királygyilkosságok voltak, amik már nem valamelyik szomszédos nagyhatalmú vércsalád felől szerveződtek. Természetesen az alja és a közepe se tudta volna ezt megoldani olyan segítség nélkül, amely átlátott volna a szitán és segített volna nekik emlékezni hogyan törte be maga alá a teteje őket. Mi segítettünk nekik (a valódi szeretet törvényét szolgálók), hogy életteret nyerjünk és a megállapodásainkat át tudjuk rajtuk hajtani. Sajnos a közepe is ugyanolyan vérhitűvé lett az idők során mint a legteteje. Sőt a tudás terjedése miatt a teteje még brutálisabb követelményeket támasztott a feljebb jutás terén a közepe és az alja számára. Bevezették az önkéntes véráldozat (önként vállalt önvéráldozat, hogy a gyxermek előbbre jusson - önként vállalt véráldozat mások levágása által; hullabaszás /Mata Hari/; szexáldozat; szarevés, kannibalizmus és egyéb őrületek) intézményét feltételként bizonyos birodalmi pozíciók betöltéséhez. Bevezették a forgást a tisztségek között, hogy senki se eresszen gyökeret és tudja lehetetlenné tenni egy birodalmi funkció működését. De mindezek mellett azért csak csak el elkapta őket az alja és időnként a kifosztottak is levágtak közülük egy párat - ami igen megrémísztette a tetejét. Elég nehéz úgy élvezni a pénzbeli és természetbeni javakat, ha egész nap azon kell rettegned hogy vajon mikor és hogyan fognak elkapni és megkínozni vagy felrobbantani, meggyötörni, a gyerekeidet mikor kapják el stb. Senki sem szereti az ilyesmit. Ők se.

Szóval a két alapelem a figyelő és a hajtó. Mindenki lehet figyelő és hajtó.

A bonyolultabb birodalmi rendszerben viszont nagy tömegű adatokat kell feldolgozni. A sok figyelőből valkinek ki kell szedni a szükséges információt, a hajtóknak meg kell tervezni a tennivalókat, őket be kell tanítani, és irányítani kell tudni. Ezeket ellenőrizni kell. Ehhez komoly apparátus kell. Ezt csinálják a tisztek hasonlóan egy hadsereg felépítéséhez. Azaz fordítva a hadseregek épülnek fel ilyen módon, ahogy a hajtórendszerek vannak felépítve. Aki nem engedelmeskedik az meghal, büntetést kap.

Régen egyszerűen levágták az engedetleneket, ma amikor a teteje ugyanúgy megszívja a nyílt erőszakot, mert többnyire a közepe hivatalos pozícióiban próbálnak elbújni - így ma rejtett módokon gyilkolnak. Az egészségügyi redszeren keresztül, a pszichikai hadviselésen keresztül és a kiéheztetés taktikáján keresztül a munkaerőpiac uralásával, a vállalkozói lehetőségek uralásával: a szabad piac hazugságával, a pénz inflációjával és egyéb rejtett eszközökkel. El kell rejteniük mit csinálnak mert egyébként elvágnák a torkukat ma is. Pontosabban elvágják a torkukat, csak sokan tolakodnak a helyükre és rengeteg a helyettesítésre az utánpótlás.

Friday, 29 March 2024

István a király

 A fosztogatás nem volt népszerű sehol sem, ahol az emberek átélték azt hogy kifosszák őket. A vonuló hadaknak nem nagyon volt könnyebb módja a hadtáp megszervezésének, mint kifosztani egy falut az összes élelméből és leölni őket. A hunok - ahogy a külföldi emlékszik rájuk, hiszen velük találkozott miközben portyáztak nyugaton és fosztogattak és gyilkoltak - sokat tettek azért hogy ne szeressék őket akármerre mentek a világban. Pontosan azt tették amit minden portyázó, fosztogató haderő csinált: kifosztottak, leöltek falvakat akármerre mentek. Mivel ez a legkönnyebb módja a nagyobb létszámú haderő ellátásának.

Erről hallgat minden történész és történelem könyv. Ez még akkor is így volt amikor saját területeiken haladtak keresztül. Akkor is szükségük volt élelemre és mivel mozogtak, ezért termelni nem tudtak, a vadászatra se nagyon volt idejük - bár azt azért mindig megtartották. Ilyenkor jobb esetben fizettek a rablott kincsekkel.

Az erőszakos fosztogató léthez szokott katonák, békeidőben nehezen foltak földművelésre foghatók, a békés letelepedett lét sokszor nehézséget jelentett nekik. Problémát jelentettek az ilyen léthez hozzászokott hátországoknak. Erkölcsileg, lélektanilag a letelepedett embereknek volt előnye, hiszen ők többnyire békében éltek a környezetükkel és önmagukkal. Ez pszichikai erőt jelent, magabiztosságok és erőt ad bármi ellen ami ezt a békét és egyensúlyt meg próbálja bontani semmisíteni. A hódító fosztogató csoportok idegenek a tájon, behatolók - spirituálisan hátrányban vannak. Örömük és sikerük a pusztításban van, mások maguk alá kényszerítésében.

István a letelepedett népekre épített, Koppány és köre hódítani akart. István garanciát jelentett a nyugat számára, hogy nem indul több hadjárat a kárpát medencéből nyugatra. Ő ezért élvezte a nyugati uralkodók támogatását. Uralkodását viszont nem tudta megszilárdítani anélkül, hogy bizonyságot ne tett volna arról, hogy a vérhagyományt (őseink hitét) tiszteli. Ezért bemutatott nyilvánosan is egy nagy áldozatott. Isván rejtve akarta tovább vinni a vérhagyományt, Koppány teljesen nyíltan akarta gyakorolni azt. A nyílt véráldozatok gyakorlása bizonyítottan kezdett visszaütni a véráldozókra. Időszámításunk szerint 1000 körüli időszak volt az a határ, amikor az uralkodó réteg tudatosan elkezdte elrejteni, vagy valamilyen formában átalakítani az ősi véráldozati szertartásokat.

A véres esemény már nem papi, spirituális vezetői áldás alatt, sámánok, táltosok közreműködésével zajlottak, hanem a bakó, a pallosjogot gyakorló igazság szolgáltató, büntető hatalom oltalma, felügyelete alá került. Legalizálva lett a véráldozat, azaz a közösségeket uralma alatt tartó, helyi urak, kifosztók, helyi letelepedett kifosztók kiváltsága lett. A többi csak rejtve és illegalitásban gyakorolhatta.

Ez volt a lényegi különbség István és Koppány között. István belesimult abba a kereszténységnek álcázott hatalmi ideológia váltásba, ami a véráldozat sokkjával a közösségi tudatot és tudatalattit (felettit) befolyásolni képes erőt rejtve kívánta tartani és az illegalitásba kényszerítve a többit aki erőről bármit tudott, leszűkíteni próbálta azok számát, akik ismerték ennek jelentőségét és tudták hogyan hajtsanak embercsoportokat ezen keresztül.

Ezt a tudást próbálták kivenni a nép kezéből és hatalmi katonai erővel tiltani a használatát, miközben az uralkodók tovább használták. A pallosjoggal rendelkező, a kisbírókkal pergette a dobokat színpadias jelenetben, ácsolt emelvényen hogy mindenki jól lássa a fő téren, hogy sokan láthassák a halált és a vért... és miközben az áldozat vére folyt mondták (közvetítették) hangosan is és tudat alatt is a hajtás tartalmát. ("Engedelmeskedj! Vagy megöllek!")

A birodalmi építkezés viszont nem ment a nélkül, hogy a birodalmi vezérek ne vállaltak volna felelősséget az uralt közösség felé. Amelyik ezt nem tette meg az tönkretette a birodalmat, lázadást váltott ki és hosszabb távon halálát okozta, s sokszor az egész uralkodó családot ki is irtották a föld színéről, amelyik nem volt hajlandó ezt a felelősséget és kötelezettséget magára vállalni.

Az uralkodóknak voltak és vannak feladataik, amiket ha tetszik, ha nem el kell végezniük. Egy rejtett társadalmi szerződésnek kell megfelelniük, amit ha nem tartanak be akkor az ő fejük hull a porba.

Ezért lett szüksége az uralkodó fosztogató letelepült szarháziknak, a demokrácia.

A népuralom. Vagyis inkább a valódi uralkodói réteg elbújtatása. A római birodalomban tanulták meg, hogy a nyílt kényszerítés előbb utóbb visszaüt. Ezért kellett, ezért volt szükségük arra hogy az uraltakkal el tudják hitetni hogy ők uralkodnak, hogy szabadok.

Az egyik legegyszerűbb módja ennek, ha valakit addig kínzol, amíg az pszichikailag megtörik és a fejben, magadban kiadott irányító utasításokat telepatikus úton vagy triggerekhez kötve öntudatát elveszítve megcsinálja.

Pontosan úgy csinálták ezt mint ahogyan a kutyát szokták idomítani: egyik kézben a korbács másikban a jutalom. Amikor azt csinálta amit kell jutalmazták, amikor nem akkor ütlegelték a célszemélyt.

A magiszterek liktorai végezték a piszkos munkát. Letekerték a szíjat a fascio-ról amiben botok voltak egybekötve és egy fejsze. Elkezdődött az ütlegelés, és ha a célszemély nem hajlott a megiszter tudaton kívüli hajtására, akkor legutoljára a fejszével levágták a fejét. Megtörték. Betörték.

A liktorok is így lettek betörve. Miután megtörték őket azután ők csinálhatták ugyanezt másokkal, sok pénzért, javakért, szexuális kielégülésért, birtokért. És tovább csinálták a maguk alá kínzás tudományát hagyományát - a vérhagyományt.

Mindig az önkéntes áldozatnak van a legnagyobb ereje. A zsidók viszont kitalálták azt is, hogy a nem kell a saját gyermekeiket feláldozniuk, elég ha olyan gyermekeket áldoznak fel akiket szeretnek. A katolikusok tanítják is ezt a borzalmas őrültséget: hogy olyasmit mutass be áldozatként amit nagyon szeretsz. Viccesen aróól beszélnek, hogy pl ne egyél cukorkát és kínáld fel áldozatnak.

Szóval Istvánnal a Kárpát medence népei egy olyan úr alá kerültek, aki tovább tisztelte a vérhagyományt, de immár rejtve gyakorolta azt és másoknak megtiltotta és üldözte a nyílt áldozati szertartást gyakorlókat. Már akiről kiderült, hogy mit művel. Aki ugyanis ügyes volt, az el tudta rejteni - egészen egyszerűen áthajtotta a közös tudaton, hogy senki se vegye észre, ne lássa, ne emlékezzen rá.

István nem egyetlen és magányos képviselője volt ennek az iránynak. Beillszkedett egy világméretű folyamatba. A tudók - akik tudták és ismerték a közös tudaton (közös tudatalattin) keresztül való manipuláció erejét szervezték ezt a folyamatot. Pórul jártak ők maguk is, megölték őket és a gyermekeiket is, amikor nem tartották be a kötelezettségeiket és zsarnokokként önkényeskedtek a felelősségeik elhárítása és a kötelezettségeik elvégzése nélkül. Önvédelemből próbálták elrejteni, hogy mit hogyan csinálnak, másokat megakadályozni próbáltak abban hogy a technikát használják, a tudást továbadják és nyíltan gyakorolják, mert pontosan tudták, hogy visszaüt rájuk és megöli őket.

Ezt az alja is tudta egyébként, hogy a vér vért szül és a sok áldozat mindig háborúhoz és a közösség teljes pusztulásához vezet. Ezért kellett valahogy saját maguknak sját magukra igát húzniuk, valami féket vagy korlátot teremteni, mert egyébként ha elengedték a feladatokat és a kötelességeket, akkor csládostul kiirtották őket. Mindig. Ez alól soha egy ilyen közösség család kivételt nem képezett. Még akkor se ha valaki ezt megpróbálta bizonyítani hamis példákkal.

Szóval lett demokrácia ami nem más mint a hatalmi "elit" - akik tudják a tudatalatti befolyásolás trükkjeit és ismerik a közös tudat erejét - elbújása, elrejtőzése az uralt nép elől. Ezért kellenek a az egymást körbetulajdonló cégláncok is, hogy ne derüljön ki kik rejtőznek a kifosztó pozíciókban. kik az ingyenélő fosztogató zsarnokok. Így a nép elhiszi, hogy ők döntenek. Hogy van választás.

Röhej például ez a nemzeti konzultáció is... kapsz egy papírt amire fel van írva x számú kérdés és azokra mindegyikre két három válasz. Mindegyik előre meg van fogalmazva. Abból választhatsz.

De azt már ne kérdezd meg hogy hová tűnik el a csak élelmiszerből bevételezett kb 6000 milliárd forintnyi ÁFA (4 millió keresővel számolva, 6 millió forintot elköltve egy évben, átlagosan 25%-os áfával szorozva), amiben nincs benne az építőanyagok áfája, a benziné, és a többi szolgáltatásoké, csak az élelmiszerre elköltött áfát reprezentálja egyszerű konyhai számítással becsléssel... és nincs mellette a sok egyéb adó, az illetékek, a biztosaítások magánadója stb. A leglényegesebb kérdésre nem válaszolnak:

Ha látrehozunk egy közös kasszát, amibe mindenki dob pénzt és ez a pénz egy közös célra van szánva, akkor arról az egész közösségnek joga van tudni, hogy mire és hogyan lett elköltve az a pénz. Aki oda betesz annak joga van tudni, hogy ki vette ki és mire költötte azokat az összegeket. Különösen ha ezek a pénzek arra valók, hogy tiszta ivóvízet ihassunk, ehető élelmiszert ehessünk, legyen tűzoltásra szakosodott csoport, legyen egészségügyi segítség ha eltörik a kezünk, lábunk...stb. A pénzt kezelőknek maguknak kellene önként elszámolniuk azoknak akik a pénzt bedobják.

Nos hol működik ez így? Hahaha már azt is elhazudják hogy mennyi pénz kerül a kalapba, sok pénz be sem érkezik oda - egyből valamelyik szarházi sebében landol... és persze Ő nagyon jól menő vállalkozó, aki a saját erejéből hirtelen felfutott és legitim és hűű és hát szóval szarházi.

Ide jutott a rejtett vérhagyomány rendszere. A demokrácia. A keresztény vallással karöltve, akik tovább viszik - még ha szimbolikusan is - kivéve aki a gyakorlatban is - a vérhagyományt: "Krisztus vére... amely kiontatik mindannyiunk és az egész anyaszentegyház javára..." A kést meg már a rendőrök, a hivatalnokok, adószedők, pszichiáterek, biztosítók, kormányzati törvény kitalálók tartják a nyakadra.

Tuesday, 27 February 2024

vérösvény, vérút

 Sokat gondolkoztam azon, hogy miért akartak atomerőművet itt magyarországon pont az ország kellős közepén. Kárt csinál és tulajdonképpen egy atombomba (hidrogénbomba) az ország közepén, amivel gyakorlatilag el lehet pusztítani szinte az egész kárpát medencei emlősállományt... a helyett hogy építettünk volna akár öt vizierőművet a Dunán és a Tiszán...

Itt a legerősebbek és a legelkötelezettebbek a vérutasok.

Körbehajtották azt, hogy senki közülük nem csinálhat olyan üzletet, amiben nincs vér, ami nem viszi tovább a vérhagyományt. Azért tették ezt, mert valahányszor valaki közülük belefogott egy olyan üzletbe ami a valódi szeretet erejére épült és hosszú távon fenntartható, a természettel cselekvő összhangban létező, együttműködő módon lett felépítve... - akkor az kiszorította az összes többit. Jobb volt, a többi fölé került nagyon gyorsan. És ha közülük való ült a tetején, akkor hatalmas előnyre tett szert - és ezt az előnyt azonnal arra használta hogy a többit maga alá gyűrje, kínozza - vagy ha ez nem ment: megölje.

A hatalmi családok pl Rotschild, Fugger pl fejlesztették a postaszolgálatot - az információ gyorsabban jutott el... megvédték a banki hazugságukat... a hit-et hogy nekik tényleg van annyi aranyuk ezüstjük mint amennyi váltót kiadtak miközben csak gyorsan tudtak szállítani és amikor valamelyik bankjuk bajba - gyanúba került az összes többiből odaszállítottak mindent. Építettek egy csomó vasutat a Fuggerek - persze nem befektetett pénzből, hanem kifosztva a helyi bányákat. A vasúton pedig elloptak mindent amit tudtak. építés közben meg megtörték az embereket, hogy azok tovább adják ugyanazt a mocskot.

És ilyen módon ránőttek a többi fejére. Uralmuk alá hajtották azokat. Nos ezért megtiltották mindenkinek, hogy olyan üzletet csináljanak, ami nem rohadt és rohasztó a benne résztvevők és a kívülállók számára. Ami jobb ami beleillik a természet valódi folyamataiba. Mert megnő és tzermészetes módon az emberek szeretik és támogatják és jól érzik magukat benne és kicsúszik a kezeik közül. Félnek tőle. 

Ezért hajtották körbe azt hogy senki nem foghat ilyesmibe közülük és ha mégis azt szétverik, beszivárognak és bojkottálják minden lehetséges módon, megrohasztják és vérárkot, darálót csinálnak belőle, hogy ne tudjon jobb lenni, mint ők és ne kelljen félni tőle.

A jó mindig kiszorítja a rosszat. Ez normális egy egészséges társadalmi környezetben. Ezért kellett körbehajtaniuk, hogy ne hagyjanak senkit se tiszta és jó üzleteket folytatni, mert azok kiszorítanák őket és gazdasági-spirituális környezetet teremtenének olyanok számára, akik nem akarnak részt venni a vérút a vérhagyomány folytatásában.

Globális hajtókörök - Közös tudat és a közös tudatalatti (feletti) hajtóerők

 Az embert különböző erők hajtják cselekvésre. Ezek közül a legtöbbet kutatottak és a legjobban ismertek: a valódi szeretet, a hamis szeretet, a félelem, a fájdalom, az éhség, a szomjúság, a megismerés felfedezés vágya. Ezeken túl, kívül még sokféle erőt azonosíthatunk és bonyolíthatjuk az ezen hajtóerők kombinációiból létrejövő még bonyolultabb hajtóerő fogalmakkal a képet: féltékenység, gyűlölet, nyereség-vágy, győzelem vágy, uralkodás vágya, bizonytalanság, értetlenség, elkeseredés, a biztosság biztonság elveszítésétől való félelem.

Ezeken kívül pedig az emberi hajtóerőket kiválóan ismerő értelmiségi közeg manipulációja, mesterkedése, szándékos hatáskeltő a többi ember tudati tartalmát, tudati keretrendszerét fésülő, cenzúrázó, azt uralni akaró réteg, csoport tudat alatti, tudat feletti tudaton kívüli és tudatos szándékai, törekvései találhatóak.

Ez utóbbi jelenség már egy egyén a többi feletti uralkodási, irányítás feladatából, vágyából, vagy kényszeréból fakadó következmény - mely lehet egészséges, építő és beteg, pusztító ennek irányából fakadóan.

Egyén, közösség.

Egyéni akarat és hajtóerők - közösségi akarat és hajtóerők.

Az egyéni akaratot és ezeken keresztül a cselekvésre késztető hajtóerőket könnyedén feltérképezheti bárki saját akaratának, vágyainak, szükségleteinek számba vételével. Éhes vagyok: enni kell - szomjas vagyok: inni kell - félek: társaságot kell keresni, megszüntetni a félelem okát (sötétség - fény, fenyegetés - menekülés vagy szembeszállás a veszéllyel); fájdalom: törődni kell a testrésszel, pihenni, elkapni a kezet a tűz hőhatásától, stb.

A közös akarat és vágy már kicsit bonyolultabb. De könnyen megérthetjük ha feltételezzük, hogy a körülöttünk élő egyéneknek hasonló vagy ugyanolyan alap élményai vannak az élettel kapcsolatban például ők is éhesek lesznek és szomjasak. Vágyni fognak egymás társaságára, örömre és szeretetre.

A dolog akkor kezd bonyolódni amikor az alap szükségletek szintjén ezek kielégítése nem lehetséges a másik rovására, kárára.

És akkor amikor a vezetők, irányítók sokkal többet akarnak, mint a legfontosabb alap szükségletek.

Az első esetet a természeti népek, az egyszerű ember mindig megoldotta, meg tudta oldani, mert a valódi szeretet ereje megteremtette az ehhez szükséges kreativitást, alkotóképességet, erőt, és ezeken keresztül a lehetőséget.

A második eset az ami el fogja pusztítani az emberi fajt és ezt a bolygót, ha nem szab ennek határt önként. A hatalomfüggő ember. A kényszeres fosztogató és ezek utódai.

Ők azok, akik évezredek óta visszaélnek a közös tudat vagy sokkal inkább a közös tudaton kívüli (alatti és fölötti) területek, pszichikai erő-tér használatával. Ez egy olyan hatalom, amellyel egy közösséget irányítani lehet, méghozzá oly módon hogy a közösség egyéni tagjai észre sem veszik, fel se fogják, hogy az irányító erő honnan is érkezik, kitől és mitől. Sokan ezeket az erőket nevezik Isteneknek vagy a nagy jól szervezett központosított egyistenhitben Istennek, Isten akaratának.

Ilyen sugallat hatására vitte Jitzak - Izsák a sját fiát a véráldozati oltárhoz hogy elvágja a torkát és kivéreztesse áldozatként. Vérhagyomány.

folyt köv.

Friday, 15 September 2023

Itt a Vége

 Elértünk arra a pontra ahonnan a vérrendszer urainak nem maradt több tartaléka. Nincs akit visszahívjanak, akivel tudnának bennünket (a valódi szeretet törvényét szolgálókat) hajtani.

Innen már "csak" az van nekik, amit beállítgattak annak idején. Viszont lebetonoztak mindent, hogy ne lehessen változtatni semmin. Ugyanakkor újraindulnak a vérárkos őrületeik amiket szintén ők és az utódaik fognak megcsinálni, ráadásul úgy hogy minket nem fognak tudni visszahívni, hogy leállítsuk őket. Hát nem gyönyörű? Addig hazudtak és úgy hazudtak, hogy ők maguk is elhitték hogy ők a jók és mi a rosszak és minden nyomorúság, őrület, kínzás és kegyetlenség tőlünk ered mi vagyunk az okai. Ezért kizártak bennünket a rendszerből. Viszont most visszakapnak mindent. Ugyanakkor azt is hazudták hogy ők hoztak helyre mindent amit mi rontorrunk el. Viszont most már mi nem megyünk rendet rakni. Tehát nekik kell. Viszont ők nem tudnak rendet rakni. Tehát az entrópia egyre nőni fog közöttük. Viszont belementek - ők akarták - hogy minden legyen eltakarítva és a kommunista rendszer területén a legvidámabb barakk helyet a világ-vérrendszer legvidámabb barakkja leszünk it magyarországon.

hahaha - legyszebb öröm a káröröm. Már most érezhető, hogy egyre jobban fogják vissza magukat. A hihetetlen nagy mellény kezd összemenni rajtuk. Felvették a birodalmi költségvetésből a pénzeket helyettünk, miközben a valóságban mi végeztük el a feladatokat. Most viszont már elvileg minden az ő kezükben van, minden tudás, minden erőforrás, minden terület - szóval meg kell tudniuk oldani a birodalmi feladataikat. Nélkülünk. Ugyanakkor újraindulnak azok a körök amiket mi szüntettünk meg és szedtünk szét - hogy ők ne pusztuljanak el, mert már ők annyira de annyira megváltoztak és megfordultak, hogy ihaj... És így betonozták le az egészet.

A csontfurulyás körök, a barlangos körök és ennyi - kereszttartók, keresztek, merevítők egy két kombinációja - de nekik végük van. A star wars és acsillagrendszeres körök már csak csemege lesz.

Innentől folyamatosan gyorsuló ütemben fognak megdögleni a gyermekeikkel, unokáikkal, barátaikkal fel és leszármazottaikkal, segítőikkel, haszonélvező társaikkal együtt. Nekünk meg csak annyi dolgunk van, hogy védjük magunkat és egymást. Türelmesen és kitartóan dolgozva. Már most látszanak egyes eredmények.

Az ő oldalukon meg egyre több lesz a hangszigetelt pince a kínzóeszközökkel. Egyre több lesz az őrült mindenre elszánt megkínzott, de ők nem fognak bennünket támadni, csak avérrendszer tagjait. 

Mi csináltak az összes hajtókört nekik beleértve a legöregebbeket is. És erről ők annyit hazudtak, hogy még el is hitték hogy az csak az ővék.

A baj csak annyi hogy közben tönkrement minden. Levegő, víz, föld - élelmiszer, élettér.

Szóval lejtmenet nekik. Mi meg majd meglátjuk mi lesz. Készülünk a legrosszabbra és reménykedünk a csodában.

---

A kínai hajtókörök nem jók nekik a támadásra. Azok úgy lettek megcsinálva, hogy csak védekezésre jók. A badari kultúra hajtóköre volt az első szövetség hajtóköre. De akkor mind a két irányt ők csinálták. Mind a két pajzs (a bőr) az általuk indított irányokat jelzik. Az egyiken egyértelműen egy emberáldozati jelenet látható, egy madárféle és még pár dolog - a másikon két nyakatekert zsiráf féle amelyeknek a nyaka kört formál. A kört a tűz körül. A hazug szeretet szimbóluma. a zsiráf helyett sokszor később zebrát használtak a szimbolikában, az egyértelmű ember-vér áldozat helyett pedig a sas, turul, sólyom stb madár le - majd később a kettőt ötvözve a perzsa birodalom felől a kétfejű birodalmi sas lett belőlük, melynek egyik feje erre a másik arra néz.

A valódi szeretet útja pedig csak egyszerű. A valóság napi vizsgálatára alapul, abból vonja le a következtetésit, a csoport mindenki véleményét meghallgatja a tűz körében és úgy hoz döntést amikor mindenki egy véleményre jutott a felől hogy mit fog tenni.

A tűz köre. --- A tűz köré mindenki egyforma távolságra ül le. Ha túl messzire ülsz fázol. Ha túl közel ülsz megégsz. A természet ereje tökéletes kört alakít ki.

A fókusz. --- A fókusz amikor a sok ember egy irányba fordítja a figyelmét. Ez azt jelenti, hogy mindenki egy rendszer szerint gondolkodik egy vél megvalósításáért. Nincs mellébeszélés, mellékszál, nincs egyes szám első személyben való ugatás a másiknak, hogy mit kellene neki tennie - mindenki a maga tudását veszi leltárba, a maga erejét, és jelenlegi helyzetét a környezetben és erről számot ad. Ez után a cél alá rendelve értékrend alá rendelve megpróbálja elképzelni a lehetséges megoldásokat, ezt megosztja, és ezután mindenki végiggondolja. Később kialakul a cselekvési terv amivel mindenki egyetért és megtörténik a megvalósítás. Ezután jön a vizsgálat, elemzés, hogy megvalósult e a célkitűzés, megtörténik a tanulságok megfogalmazása és azok integrálása a csoport közös tudatába.

Így lehet dolgozni máshogy csak nyűglődés és agonizáció lesz.

Ezt azok akik ma labdába tudnak rúgni bármelyik hatalmi porondon a világban - ezt ezek mind tudják és használják. Sok ilyen csoport van, ezek egymást gyilkolják és versenyeznek a székekért, pozíciókért, cégekért, nagykasszák hozzáfárási jogosultságaiért. Ez a verseny egyre kiegyenlítettebb a csoportok között, mert nő a megértés szintje, az összefüggések ismerete. Egyre többen szorulnak rá a valódi szretet törvényére és egyre több és mélyebb a vérárok a nagy pénzek, fontos hatalmi döntéshozó potzíciók körül. Egyre több az ostromló és egyre több a védő aki bejutott a várba. A vér pedig gyűlik a vérárokban.

Saturday, 17 December 2022

Hibák, tévedések, torzítások, elhallgatás

 Benne hagyom őket. Jó helyen vannak. Engem nem tanítottak arra - vagyis dehogynem, csak nem tanultam meg - hogy a hibákat söpörjem a szőnyeg alá, hazudjak valamit, legyintsek rá, kerítsek körítést köré...és nevessek.

De valami hasonlót én is tanultam. Mindent a célom alá rendelek és ez diktálja mit kell tennem. Ha hibát észlelek - és észlelnem kell először hibaként valamit, azonosítani, megfogalmazni, pontosítani.

Megemészteni, megérteni később kell. Olyan ez mint egy nyomozás vagy mint egy természeti összefüggést feltáró kutatás. Tényfeltáró leltár. Szembenézés.

A megfogalmazás fontos. A nyelv fegyver. Kard. Elválaszt. Vág. Leválaszt. Jelenségek közötti határvonalakat szab, kiemel egymástól alig elválasztható jelenségeket, elmos, háttérbe szorít más jelenségeket vagy egy jelenség bizonyos arcait, részleteit.

Sokszor más dolgokat látok hibának, attól függően milyen tudati és érzelmi állapotban vagyok. E miatt többször kell nekifutni sokszor bonyolult és személyes problémák, jelenségek, tettek vizsgálatának.

Mi történt? Mit éreztem? Mik voltak a külső hatások? Ki mit csinált és milyen irányba tolt, hatott, rám? Én mit tettem és milyen irányba hatottam a többire? Milyen következtetéseket vontam le és mit lehet tanulni, milyen felkészülés szükséges, hogy következő alkalommal azt tudjam tenni ami a legmegfelelőbb a céljaim szerint.

Pár éve felírtam a sátram belsejében a vászonra ezt: "Van célom: Harmóniában akarok élni önmagammal és a külvilággal!"

A probléma ezzel az, hogy amikor meg akarom valósítani, akkor pontosan tudnom kell melyik helyzetben hogyan tudom ezt megoldani. És ilyen recept nincs. Még akkor sincs, ha rengeteg időt töltök el azzal, hogy különböző helyzetekre próbálok felkészülni fejben előre, majd valós helyzetekben tesztelem a felkészülést, és további korrekciókkal, módosításokkal csiszolom a begyakorolt futamot. Mint a zenében. Improvizáció vagy rengeteg gyakorlás. Sokan azt mondják hogy improvizáció nem létezik. Szerintem pedig létezik, csak a zenei előadók már elfelejtették hogy annak meg vannak a kockázatai és nem biztos hogy el tudják adni jó pénzért... az ugyanis lehet hogy nem lesz a hallgatóság ízlésére, kedvére való - hogy legközelebb is megvegye, tetsszen neki, elismerje stb... zseton. Érzelmi, anyagi, tudati zseton, bevétel, elismerés, siker.

Ez mind az egyén szintjén van. Egyéni terv. Esemény - esemény vége után az elemzés, gondolkodás, ez esemény kiértékelése, a kívánt kimenetel elképzelése, a módosítások elképzelése, határozathozatal, a határok megfogalmazása, az értékekre alapozott irány megfogalmazása, ennek kifejezéi lehetőségei és ezek tudatosítása, majd valamikor a megvalósítás, tesztelés a következő helyzetben. Helyzet, tett - kiértékelés, gondolkodás - helyzet és már javított tett. Fejlődés.

De ez még mindig csak az egyén szintje, vagy inkább az egyén vonzáskörzete.

Mi van, ha a hibát az elődeim követték el egy olyan célért való munka során ami több nemzedék egymást követő időkeretében valósítható csak meg?

Például egy 150 éves terv megvalósítása során a terv megvalósítását kezdő nemzedék, megbíz egy pár olyan ember felelősségvállalásában, akiben nem lett volna szabad megbízni, mert nem végzik el a rájuk bízott feladatokat. Mit tehet az egyén később, hogy korrigálja elődei hibáját és mégis megvalósulhasson a célul kitűzött valami?

Itt vagyok most.

Hogyan elemzem ki hogy mit rontottunk el? Főleg ha a céljaink miatt illegalitásba kellett vonulnunk, és el kellett bújnunk a többség ostoba és vérhitű gyűlölete elől? El kellett rejtenünk a barátainkat, akik segítettek, hogy a vérhitű rendszer ne csapjon le rájuk. El kellett felejtenünk őket teljesen, csak tudat alatt emlékezhettünk, hogy ne buktassuk le őket.

Mi van, ha pont azok között vannak a leggonoszabb, a legravaszabb vérhitűek - akik beépültek közénk, hogy teljesen felszámoljanak bennünket mint erős egységes tudatos és tudatalatti erőt felmutatni képes csoportot. A vérhitűek ugyanis bennünket tekintenek a főellenségnek, hiszen mi a valódi szeretet erejére támaszkodunk és ez mindig és mindenkor erősebb lesz minden más hatalomtól, még a megjátszott hamis szeretet hangjaitól is.

Mit tudok én tenni ma, azon kívül, hogy folytatom ez értékrend melletti kiállást és az engem mint egyént körülvevő vérhitű csoport manipulációi közepette, megpróbálok helytállni... Élni. Emberi értékrendet megvalósítani. Szakmai szempontból a legjobbat megvalósítani.

Mi van akkor ha már nem is látom semmi értelmét annak amit csinálok annyira nagyok a vérhitű, hazug, ártó és ártani akaró szarházik moslékfolyamának hullámai, amik átcsapnak a fejem felett...

Sokszor tettem fel ezt a kérdést. Sokszor - többször - el is szakadt a cérna. Ital, drogok, őrület... mint amikor a golyózápor közepette elmúlik a rettegés és már semmi sem számít, csak legyen vége, mindegy hogyan, az se számít ha meghalok. Csak legyen vége.

Vér mindenhol, már azt se tudom hogy vajon az enyémtől tocsog a cipőm vagy a többié, s amikor felemelem a kezem, hogy a pulóver ujjába töröljem a véres és izzadt homlokom, hogy lássak valamit, csak még több vért maszatolok magamra...

S csak megyek tovább. Még mindig van valami erő ami mozgat. Akkor is volt most is csak megyek tovább. Tudom, hogy így lesz amíg csak a lélegzet jár ki be belém... Ezt fogom tenni. Ezt teszem. Nem tudok mást tenni. Pedig tényleg semmi értelmét már nem látom.

"Ha minden összedől, még akkor is el fogok ültetni egy almafát. De legalábbis el fogom kezdeni, még akkor is ha befejezni se fogom tudni." Mondta apám egyszer... - "Miért? Mi értelme van?" Kérdeztem én...

Akkor pont a rekonstrukcióját végeztük el egy mozi köré szervezett hajtókörnek... a mozi címe Fail Safe volt és az 1964-es évszámot ragasztották rá... Akkor sokat megszivattak ezzel, sokan meghaltak, azok közül akik "ledobták" a bombát és "megnyomták" a gombot amivel elindították a háborút.

Akkor mondta ezt apám, hogy tudjam még közel sincs vége mindennek. Most mégis folyamatosan ezt érzem, pedig a harmadik világháborút már nem tudták elindítani. Legalábbis forró háborút nem. De nem mondtak le róla és folyamatosan próbálják előidézni.

A kiéheztetés is a fegyvereik közé tertozik, az atomerőművek, az olaj a fosszilis légrongálók, minden amihez ragaszkodnak oda vezet: a pusztulás felé. A vérhitű rendszer végső kimenetele felé.

Mégis eszembe jutnak a kurváik. akik a farkamat szopták, nemi örömöt adtak, gyönyört és a törődés, odafigyelés valamiféle illúzióját... Valami mégis lehetett némelyik tettében, talán valódi volt a szeretetük akkor és ott, még akkor is ha már közben a halálomat tervezték, és az önfeledtség pillanataiban megnyíló tudatalattimat befolyásolták, programozták, hogy ezt meg azt csináljam meg nekik, hogy ők gazdagok és nyugodtak lehessenek... s közben felkészülve úgy akartak megölni hogy észre se vegyem, hogy ők hajtottak meg azzal, hogy lépjek mellé, remegjen meg a kezem, mélázzak el miközben gyorsan kellene reagálni...

Mindenki bement a vérhitű rendszer alá. Nincs egyetlen emberi lény sem, aki ne ment volna be valamelyik vérhitű szarházi uralma alá. Vagyis valamelyik vérhitű szarházi csoport uralma alá.

Sajnos.

Vannak-e mieink? Valami van. Lehet hogy csak apám, meg anyám talán... Apám biztosan ha még él. Benne biztos vagyok, anyámról meg csak gondolom, hogy ha én megmaradtam ezen az úton akkor ő is csak talán... Hisz tőlük tanultam mindent. Tőlük kaptam a szeretetet is hozzá.

Rajtuk kívül...??? Hát elég karcsú a felhozatal.