Lassan fogynak a kuglik, újak kerülnek a helyükre, időnként egy egy igazi irányító is lekerül a tábláról, érezhetően fogynak a nagymesterek akik az elméket több rétegbe hajtva gyűrik csavarják.
Az Öreg végig ellenem dolgozott sikerrel. Végig azt gondolta majd itt elbukok majd ott elpusztulok. Valamilyen furcsa oknál fogva mindig akadt valaki aki ott termett, holott nem egy alkalommal kerestem a véget, a végleges nyugalmat, több csapatnak segítettem akik kifejezetten engem akartak elkapni és úgy gondolták engem kérnek emg a felkészülés segítésére is... azt gondolták nem tudom mit akarnak. De segítettem a legjobb tudásom szerint. Miért?
Már 4-5 évesen elegem volt. talán olyan 10 évesen már több alkalommal kerstem is a halált. olyan 93 körül egyszer én magam intéztem úgy hogy nem nyitottam ki az ernyőt. Mégis volt valaki aki kinyitotta helyettem. Jól összetörtem magam de összeraktak.
Minek. Miért? Hogy azután összefogva ellenem legyen kivel harcolniuk? Hogy utána magamra hagyjanak? Vagy hogy végre megtörjenek valamivel?
Mit akarnak ezzel, hogy bizonyítsátok hogy mindenkit meg lehet törni? Engem is meglehet, nem is egyszer nyomtátok el a pszichémet addig a pontig ahol nincs tovább.
Bekerült az adatbázisba az is ugye?
Csend van. Rájöttem miért. Ma a masszát arra idomítják hogy az első layeren maradjon csendben, mert onnan be tudom határolni kik irányítanak és megírom. A massza elmondja és megmutatja merre van a cél. Így találtam meg a kiscsajt is. A kollektív tudatban elhelyezett riasztók jelzik. De van ám mélyebb layer is ahonnan se törölni nem lehet se beszédet levinni. A nelvi eszközök csődöt mondanak ott. mégis lehet azt is programozni, de cska azok férnek hozzá akik eljutottak a teljes őszinteségig és az életüket alárendelik az univerzum törvényszerűségeinek. A valódi szeretet alapján állók. Ez olyan erős hogy ebből a layerből nem is kell kersnem sem senkit. Oda fog jönni hozzám amikor itt az ideje.
De ma már ez sem érdekel. A teteje rohadt, a közepe rohadt, és az alja is rohadt. Úgy tűnik nekem hogy a felszínen próbálnak mindent átfesteni de a lényegen semmit se változtatnak. A legtöbb meg könnyen átverhető, átejthető és nem képes átlátni a mesterek mesterkedésén.
Saját sírjukat ássák. És nem érdekli őket.
Csend van most, ami részben jó is. Nincs a sok hulladék ricsaj a fejemben, amit egyébként is nehezen viselek el. Hiányzik sok minden ami volt, legalább a kurvák, akik odaadták magukat vagy legalább a testüket, a parti utáni ejtőzés a ciciágyon miközben egyikük leápolta a bránómat. Az ájulásig kedveskedő odaadó visszaadó szeretők, akik nem csak elvenni voltak képesek, hanem visszatenni és adni, adni. Szeretni a testet az összetört meggyógyított testet amiben egy agányos lélek a társát kereste, a többieket tanítani próbálta, felébreszteni évezredes álmukból. megmutatni hogy így is lehet szeretni, meg úgy is.
S hol vannak már. Sehol. Nincsenek vagy élik álmukat, elvesztek a tűzijátékszerű elmetrükkök útvesztőjében.
Az én testem vére. Feláldozták a legkedvesebb zsidó létezőt a hatalmi igényeik miatt. Saját gyermekeiket vágják le és ölik, kínozzák. A többi meg utánuk. A mosszados kiképzés része a fasszopás és a picsanyalás nőnek férfinek mindnek. Megtanulják mind, s a többi utánuk.
Csend van. Hallgatnak. Egy kettő beszól, de ha kedves akkor csak triggert akar építeni s rámállítja a technikát, hogy kínozzon, hogy idegesítsen.
Fiatalok. Az újabb generáció. Ki képezte ki őket? Szivárogtatnak? Minek? Mit számít már hogy miről beszélünk. Az intel teteje lassan kiszenved. Még mindig nem értik. A gépezetben viszont maradnak a programjaik. megállíthatatlanul megy tovább a gép, halad a végzete felé. Már nem fáj. Az életösztön nem hagy elpusztulni. Az élet törvénye. Egyébként már tettem volna róla. Valaki mindig mellém áll és szól pár kedves szót, majd belém rúg és odébbmegy.
Belementem önként ebbe is. Tudtam hogy csapda, tudtam hogy mit akarnak. Nem érdekelt. Tudtam hogy baromi nehéz lesz. Viszont tudtam amit tudtam a psziché törvényszerűségeiről. Tudtam a mélyülő rétegekről. Arról arétegről ahol sem képek sem szavak nem alkothatnak programot. Ahol már nincsenek triggerek, csak irányok és erők.
Tudtam hogy ha oda le akarnak jutni, meg kell érteniük amit én értek és egy kőműves aki három számot is képtelen már összeadni hamarabb megért mint ezek.
Csend van. Fáj az üresség. Fáj hogy nem beszélgetünk. időnként felbukkan egy-egy szép arc akit kiszedtünk, kiszedtem pokoli fájdalmak és tettek vállalásával, a pszichém tönkretételével a testem és a lelkem bemocskolásával. Vérrel és fájdalommal. S ma nekem jönnek, ostobákká lettek. S ma nézem csak hogy ez is az is csak azért volt odatéve nekem hogy csapda legyen. De akkor sem érdekelt. Aki elém került azzal dolgoztam. Végül is megszoktam hogy mindig az ellenségeim vettek körbe ők játszották a barát szerepét, ők fogták a kezem és ondták, mondják: segítek.
"Csak még egy lépést. Nagyon jó léptél egyet. Most csak még egyet."
Szeretlek. De nem törődöm veled. Nem tudok létezni sem itt sem ott. Folyamatos hazugság és számítás, harc a pénzért, harc a pozíciókért, robotlelkű droidok, zombik, vámpírok, s élvezik míg nem az ő vérük folyik patakokban. Értetlenkedő ravaszdi filozófusok, akiknek a dolga kizárólag csak az hogy csavart csavarra halmozzanak hogy azt aki gondolkodni merne azonnal vékony égre vigyék és elvegyék a kedvét.
S az őszinte egyszerű ember otthagyja őket. Hagyja hogy azt tegyenek amit akarnak. És ők teszik. Elhordják a gyerekekeket, kiképzik, megbasszák, megölik, megfőzik, megeszik. És az egyszerű ember észre sem veszi. Nem ismeri saját elméjét, pszichéjét. Nem emlékszik. Nem veszi észre hogy a gyerek nincs othon. S ők viszik őket.
Nem baj. Ma már ez sem érdekel. Az automatizmusok be vannak állítva. Megy a szerelvény a saját pusztulása felé. Ha én nem - akkor egyikőtök sem. Előbb haltok meg ti mint én, s a kapitány hagyja el utolsónak a süllyedő hajót. Meggyőződöm arról hogy ne legyenek túlélők. És nem lesznek.
Azt hiszik ma már hogy mind élnek akik meghaltak. De tévednek. Rengeteg a halott. Egy kettő él ugyan. Bár ma már abban sem vagyok biztos miért kíméltem meg őket. Ma már tökéletesen értem az Öreget. De gonosz lett. Velem is megcsinálta azt amin neki kellett végigmennie. Sőt még többet még nagyobb terheket rakott rám. miért? Bosszantotta hogy van nála erősebb és bölcsebb. És főleg hogy annyival fiatalabb mint ő. Hogy tényleg nem tudja átverni és megtörni akármilyen mocsokba taszítja mindig kikerül és szerez barátokat - de legalábbis olyanokat akik tényleg törődnek vele.
Nem értette. Dühítette. És azok akik alá tartoztak szintén nem értették dühödten próbálták megölni, megtörni, megkínozni. Mitől vagyok ennyire kitartó? Mert ha valamit megértek és rádöbbenek hogy ez így vagy úgy van akkor a szerint élek tovább. Nem tudok másként. A valódi megértés után mindig megváltozik a keretrendszer ami meghatározza az életed. Eldobod a régit, pontosan az új felismerés azonnal átveszi a régi helyét.
Egyedül maradtam. Vannak akik megértették néhány szeletét. Elkopott a pszichém. nincsenek emberek akikkel beszélhetnék. Van mélyen valami ami még éltet. Az élet szeretete? Kíváncsiság? Vajon mikor robban és hogyan. Mind elfelejtettem csak azért hogy nektek ne derüljön ki, hogy ne tudjátok megállítani. hogy tudjátok hogy jön, de ne tudjátok mikor és hogyan. És ti fogjátok megcsinálni. Saját pszichéteket sem tudjátok irányítani, de az enyémet akarjátok.
Vágyom néhány emberre. De amint felmegyek oda, azonnal rámtapadnak és a véremet szívják. A pénzemet akarják és semmit abból amit én támogatni szeretnék.
Ma pörögnek az álarcosbál résztvevői. Meghalnak, fognak új kuglit beletszik a személyiségjegyeket és amit tudnia kell. És megy minden tovább. De mégis valami mindig eleszik. És időnként azok kerülnek terítékre akik tényleg irányítanak. És akkor megjelenik a kétségbeesés. De egyébként mindig nagyon magabiztosak, mert a kuglit így készítik fel. Azt hiszik ha elég sokan lesznek akkor meg tudnak állítani. Engem.
Nem veszik észre hogy nem én csinálom ami történik, hanem ők maguk. Én csak beletettem a magam kis meglepetéseit a játékba. Már ott vannak. És vlahányszor a közös cél ellen fordulnak, kapnak egy pofont. Lehull a sárkány egy-egy feje. Fogy az intelligencia és fogy a hatalmuk is vele.
Mégis rosszul vagyok. Mégse ezt akartam. Nem kárörvendeni szerettem volna, hanem alkotni, játszani, örülni. Nem hagyták. Most visszakapják.
