Csak nézem saját életemet: szétszabdalta a hatalom foga. Egyszer egy cigányasszony akart jósolni nekem, megragadta a kezem és rémülten nézett a szemembe. Nem mondott semmit.
Lemondó vagyok. nem tökéletes, szerszám. Akaratos, tettrekész, de hamar letör a lelkesedésem, ha elhibázok valamit. Bizonyos lepkék nem hibázhatnak, mert tornádó lesz belőle. Ha csak megrázom magam...
Tűzfallal beszélgetni szar érzés. Egy robot. Még egy.
Nézzük a jó oldalát. Találkozhattam nosztalgiázni néhány figurával az ál-életemből, ami a világ szemében az igazi. És az is, az egyik része - miért vitassam. De korántsem teljes. A teljességéről valaha fogok-e tudni beszélgetni - nem vagyok benne biztos. Végülis nekem mindegy. De tényleg, csak valami még mindig itt tart. Feladat. Építeni. Ha tudok.
Fröcsögés, és magány.
Nemsokára vége. Már nem kell sokáig kínlódnom. Remélem. Valaminek történnie kell. Kérem. Én már szétrobbanok a kötekedések, a támadások és a pszichológai szarakodás unalmas és bosszantó, faszságaiból. Elegem van. Kapjátok be mind! Tehetetlen, értetlen birkahad. Fársztó mindig a mocskotokat takarítani a fejemből. Alég nekem a sajátom is, nem kell a tiétek. Azt takarítsátok ti.
