Caroline

Három ember zsúfolódott a furgon hátsó részébe, a negyedik a sofőrülésen állt készenlétben. Egy pisszenés alig hallatszott. A három ember mind feszülten figyelte a műszereket és a monitorokat. Az erdő felett a lemenő nap fénye vörös szőnyeget bontott s a madarak is esti utolsó énekeiket eresztették a szélnek.

Nem volt azonban minden olyan békés, a fák között egy kétlábú szörnyeteg lapult és kereste az ideális helyszínt, ahol a vadat becserkészhetné és elkaphatná. Ez az ember iszonyú kegyetlenségéről volt híres, áldozatait sokáig tartotta életben és a testükön különböző lyukakat vágva azokon keresztül közösült. Szerette a fekete párducot játszani. Szerette az erdőt. Szerette a vadászatot. Ilyenkor csak egy hosszú tőrt használt.

A furgonban az egyik katona idegei kezdtek a tűréshatár legutolsó pontjáig feszülni. Fontos volt neki a lány. Éveken kersztül figyelte és szerette. Vigyázott rá. Most is ezt csinálta. Titokban messziről figyelte mint mindig - de most valahogy nagyon félt. A lány küldetése céljához érkezett. Egy rettenetesen jól képzett gyilkológép, egy valaha volt különlegesen képzett katona vadászott rá az erdőben, miközben a lány a megszokott rutin szerinti kocogását végezte. Idegei kezdték felmondani a szolgálatot. Időnként le kellett vennie a szemét a monitorokról. Beszélni nem beszélt senki. Már sokadik napja álltak őrt az álcázott furgonban. Különböző érzékelők jelezték ha bármi mozgás keletkezett az erdő körül és a főbb ösvények mentén. Minden kis részt nem tudtak ugyan lefedni de nem is volt rá szükség. Bár most már annak is inkább örült volna. A sok napja tartó őrködés kezdte megpróbálni az ő idegrendszerét is. De fókuszáltnak kellett maradnia. Próbálta tartani a pihenés, és a feszült figyelem egészséges ritmusait.

A mai este más volt. Szinte mindenki érezte. Egyszer csak megszólalt a rádióban egy kimért halk hang: "Code zero". A borzongás futott végig a hátgerincén és a szive a torkában kezdett dobogni. Megjött! Igaza volt a gyereknek már megint mint annyiszor már. Az ideális helyszín, az ideális áldozat, mint csali tökéletesen működött. Hiába a gyerek tudta mit csinál. Jól ismerte az emberi pszichét még az ilyen vadállatokét is mint a fekete párduc. Valaha ő is ember volt, de az Öreg összetörte a pszichéjét, hogy valamelyik feladatot meg tudja majd vele oldatni. Több ilyen megkínzott és eltorzult, valaha emberi pszichével rendelkező torzót szabadított a világra ez a nagy hatalmú ember, s a gyerek most levadászta azokat akikben már semmi reményt nem látott a felépülésre.

Egy mercedes parkolt le az erdő túlsó oldalán. Egy kisportolt és vékony középmagas ember szállt ki belőle és azonnal bevetette magát az erdő fái közé.

Caroline a szokott tempóban futott mint mindig. Élvezte a kellemes még meleg esti levegőt. Az erdő a szokott színpompájával ma is elkápráztatta és őzet is, mókust is látott a futás közben. Az ösvény kanyargott és kellemesen puha erdei levélszőnyegével kiváló terepet nyújtott a futáshoz.

A furgonban a gyerek egyszer csak beleszólt a rádióba. "Code 15" A srác aki reménytelenül évek óta szerelmes  volt Caroline-ba úgy érezte megfordul vele a világ. Ez a kód azt jelentette, hogy minden érzékelőt és kamerát  ki kellett kapcsolniuk. Gyakorlatilag vakon és süketen kellett maradniuk. Egyedül a rádiók maradtak bekapcsolva de azokba addig senki sem szólhatott bele amig a gyerek vagy a kijáratnál a figyelő a feloldókódot ki nem mondja, ha Caroline esetleg túlélné és megjelenne ott. Úgy érezte legszivesebben megölné, vagy kirohanna hogy ott legyen és segítsen Caroline-nak, csak ezt az elviselhetetlen csendet ne kelljen hallgatnia tehetetlenül, miközben a lány a veszte felé kocog, a világ egyik legjobban képzett bérgyilkosa pedig közben lesben áll, valahol rá és csakis rá várva. Úgy érezte üvöltenie kellene. A belső fájdalom majd megőrjítette. Hogy oldja a feszültségét inkább arra koncentrált és kezdte felkészíteni magát, ha megszólal a feloldókód azonnal a lehető leggyorsabban tudjon reagálni és odaérni a helyszínre. A vizuális gyakorlatot végezte amit a gyerek tanított neki: elképzelt maga elé egy papírlapot és egy ceruzával lerajzolta a mozdulatot ahogyan elfordítja az önindító kulcsát, még lehetőleg abban a pillanatban amikor megszólal a feloldókód. Az ilyen gyakorlatok segítettek a reakcióidő csökkentésében és az ilyen feszült pillanatokban lekötötték az elméjét. Sokmindent be tudott már gyakorolni ezzel a módszerrel.
Tudta hogy a gyerekkel nem szabad vitáznia. Tudta hogy a gyerek mindig alaposan felkészül és pontosan azért kellett Caroline-nak is olyan brutális kiképzésen átmennie, mert a párduc azonnal észrevette ha valami veszély leselkedett rá. Ő is különleges kiképzésen ment át és érzékelte az infratartományban működő berendezéseket, az éjjellátókat és más egyéb berendezéseket is. Ha nem érezte magát biztonságban akkor eltűnt mint a kámfor. Ezt nem engedhették meg maguknak, mert akkor újabb gyereket kellett volna felkészíteni és megint éveket várni egy jó alkalomra, hogy előcsalogassák, mert a rejtőzködésnek is nagymestere volt ez a szörnyeteg. Tudta hogy nem tehet mást, mégis majd megőrült, a gondolattól hogy Carolnine most kizárólag csak saját magára számíthat. Tulajdonképpen magára hagyta, annyi sok év után miközben egy perce sem hagyta védelem nélkül - s most, a legnagyobb veszély óráján meg kellett tennie. A gyerek pedig egyszerűen leült a furgon hátuljában a padlóra és meditációs pózba helyezkedett. Az idegek pattanásig feszültek.

Caroline egyszer csak azt vette észre hogy az erdő valahogy más lett. Mintha a madarak is elhallgattak volna, pedig még nem volt annyira sötét - máskor ilyenkor még vígan fújták a nótáikat. És mintha az érzékelése is megváltozott volna, mintha minden olyan plasztikussá vált volna és egyben olyan élővé egésszé is. 

A fekete párduc felmászott egy ferdén behajló fatörzsre és úgy várakozott a megfelelő pillanatra. Minden figyelme a kislányra irányult. Figyelte a mozgó testet és az érzékelői semmi gyanúsat nem észlelvén teljesen a vadászatra koncentrált. Már előre látta a gyönyört amit neki ez a préda okozni fog. De most várnia kellett a megfelelő pillanatra. Szerette játszani a párduc szerepét amikor vadászott. Imádott ilyen fatörzsekről ugrani az áldozatra felülről és totálisan meglepni őket. Caroline épp odaért a megfelelő helyre. A párduc elrúgta magát.

Caroline a következő pillanatban csak azt érzékelte hogy valami idegen nesz, motoszkálás majd valami ugrás apró kis rezdülése bontja meg a szokatlanul csendes erdőt. Azonnal felszökött az adrenalin szintje a testébben és a sokéves kiképzés zsigereiből mozdította meg a testét. Teljes erőből felrúgta magát a levegőbe egy hátraszaltót csinálva. Támadóját még a levegőben érte az apró termetű vékony lányka rúgása, de a rúgás olyan erővel csapódott a párduc arcába, hogy szinte azonnal eltörött a nyakcsigolyája. A test már élettelenül hullott a földre. A kislány azonnal felugrott és tudta mit kell tennie. Felkapta a hosszú tőrt és levágta a támadó fejét. Gyakorlott mozdulatokkal gyorsan végzett, de közben az érzései kezdtek visszatérni. Iszonyú dühvel vágta a tőrt a  fejtetőn keresztül úgy hogy az a nyak környékén jött ki a földbe szögezve a levágott koponyát. Abban a pillanatban amikor elengedte a tőrt elkapta a sokkos állapot. Őrült tempóban kezdett rohanni a szállása felé. Az erdőből kiérve az aszfaltos úton futott tovább de a kanyarban meglátott egy kukát. A kuka vonzotta a szemét. Tudta hogy van ott valami a számára. Amúgy is kicsit kifulladt megállt és belenézett. Vízhatlan zacskóban egy ugyanolyan rend ruha volt benne mint amit viselt. Hirtelen tudta hogy ez neki lett idekészítve és át kell öltöznie. Hirtelen az is eszébe jutott hogy nincs egyedül és gondos kezek vigyáznak most is rá. Letépte magáról a véres ruhadarabokat és leszórta a földre. A még tiszta részekkel letörölte magáról is a vért, majd felöltözött a tiszta ruhába. Pontosan az ő mérete volt minden. Miután végzett, a véres rongyokat beletette a vízhatlan zacskóba és visszadobta a kukába. Most már nyugodtabban sétált tovább. Tudta hogy a küldetése véget ért. A hosszú évek amit edzéssel és tréninggel töltött meghozták a gyümölcsét. Túlélte.

Hirtelen megszólalt az egyik figyelő hangja a rádióban: "Code zero zero, kiért, jól van és átöltözött."
A srác azonnal beindította a motort és padlógázzal hajtott iszonyú megkönnyebbüléssel előre. A furgon hátljában összemosolyogtak a többiek a repülőrejt szerű induláson. Még a szokatlan bőbeszédű rádióüzenet sem zavart senkit. Mindeki tudta hogy egy hosszú és veszélyes művelet végéhez értek. Az erdő és környéke hirtelen megélénkült. A furgon hátuljába is visszatért az élet, a monitorok újra működni kezdtek és újra beindultak a kamerák is. Már csak a takarítás volt hátra. A gyerek is feltápászkodott a furgon hátsó feléből. Befejezte a meditációját.

"Gyerekek ezt látnotok kéne... Teljesen átszúrta a koponyáját a saját tőrével." hangzott fel a srác örömittas üzenete a rádióban. Ami elég nagy könnyelműség volt, bár a párduc mindig egyedül dolgozott, vadászni pedig magáról mindenkit lerázva különösen vigyázva ment. Szóval a szokott óvatosság megtörése nem vonzott retorziót csak egy apró feddést a gyerek részéről. "Végezzétek a dolgotokat ... csendben."

A takarítás maradt csak hátra, a nyomok eltüntetése. A fekete párduc testét feloldották minden ruhájával s fémeszközeivel együtt. Közben a hátrahagyott autóját is eltüntette egy csapat. Az erdőből azon a részen még az erdőtalajt is felszedték olyan mélységig amíg ennyi idő alatt a vér leszivároghatott. Semmilyen apró kis DNS vagy vérminta, hajszál nem maradhatott a helyszínen. Miután mindent eltakarítottak a szokott gyorsasággal, az erdőt visszarendezték mintha az ég adta világon semmi sem történt volna ott. Leszerelték a kamerákat is a fákról - kivéve egyet, amit még a gyerek szerelt fel és a többiek nem tudtak róla. Ez egy rossz felbontású éjjellátó kamera volt, de pontosan arra a helyszínre irányítva ahol a dolog megtörtént. Szándékosan hagyta ott bizonyítéknak és üzenetnek.

---

"Nézd. A kamera felvétele elég rossz minőségű, de valószínűsíthatő hogy az információtöredékek alapján a fekete párduc utolsó pillanatait és utolsó vadászatát örökítette meg."

A férfi gondosan végignézte a felvételt. majd újra és újra. Mindketten hatalmas rutinnal rendelkeztek ilyen felvételek vizsgálatával az interpolnál rengetegszer kellett ezt a feladatot elvégezniük.

"Ebben a rúgásban olyan erő volt hogy már holtan ért le a földre."

"Igen. És ez a vékony pici lány elképesztő hogy hogyan tudott ilyen egyszerűen végezni ezzel a szörnyeteggel. Hihetetlen."

"Biztos hogy a gyerek volt. Ez a munka minden részletében az ő ujjenyomatát hordozza magán. Csak ő képes egy ilyen pici kislányt ilyen hatékonyan kiépezni, senki más."

"Feltéve hogy az ott tényleg a fekete párduc volt."

"Te is tudod hogy azóta eltűnt a radarról és sehol sem jelentkezett. Senki sem látta azóta. Szerintem ő az. Látszik a mozgásán. Meg az egész hely, a helyzet, ahogy ráugrik mintha aláírta volna a nevét."
"Azt mondják hogy segített neki. Hogy meditáció közben kiszállt a testéből és úgy segített neki."
"Hát... Ebből a gyerekből én már ezt is simán kinézem. Egyáltalán nem lep meg a dolog."
---
A gyerek valahogyan pontosan tudta hogy a párduc hol fog lecsapni. Tudta hogy arról az ágról fog ugrani és a pici vékony leányka pedig erre fog futni. ismerte mindkettőt. A lányt ő képezte ki, a párducot még az Öreg mutatta be neki egyszer egy más üggyel kapcsolatban. Persze akkor az Öreg nem mondta el hogy mit csinál a szabadidejében. Az Öreg egyik katonája volt, és méghozzá az egyik legjobb a maga idejében. Ezen kívül más különleges képességei révén sok egyéb feladot el tudott végezni az Öreg számára. Az Öreg cserébe elnézte neki is a "kis eltévelyedéseit" a "nemi hóbortosságát" hogy ő beszélt róla. De a gyerek tudta hogy gyakorlatilag az Öreg megszakította a pszichéjét és a folyamatos nagy pszichikai nyomás a támadások miatti állandó magasfokú készenlét felőrölte a pszichéjét. A nemi késztetéseit sem élhette ki a normális módokon és egyébként normális lett volna, az is volt sokáig amíg nem kellett a kurváktól tartania. A gyerek önmagát látta benne. Látta saját jövőjét ebben a torz szörnyeteggé vált kétlábon járó fegyverben. Muszály volt saját maga számára is felállítania egy korlátot, hogy ne tudja az Öreg átlökni rajta. tudta hogy az Öreg meg fogja tenni. Mindenkivel megtette. Végül be is következett ez a pillanat is nem is olyan sokkal később mint ahogy a párduc elhagyta e sártekét. De a gyerek felkészült rá. Volt terve. Leradírozott mindent a saját emlékeinek palettájáról és kiégette a neuronháló rendszeresen felépülő kapcsolatait is. Egy rohadt rendszer rohadt módszerei miatt az élete majdnem ugyanoda torkollott mint a párducé. Nem haragudott senkire sem. De megölte azokat, akikről kiderült számára egy személyes találkozás után hogy nincs visszaút. Túl sokba került volna életben tartani őket és az esélyek nagyon kicsik voltak. Ő személyesen döntött a sorsukról. Az Öregnek ebben nem volt szava. A maradékot próbálta védeni az Öreg. Ők elpusztulnának egyébként is az újak kivgeznék őket, ha az Öreg nem gondoskodott volna róluk anyagilag. Kivéve a gyereket. Róla nem gondoskodott az Öreg. Pedig mindig azt hazudta hogy szereti. Hahaha. Szeretet. Semmit sem tudott erről az  Öreg. Semmit.
---
Caroline ahogy hazaért sokáig állt a forró vizű zuhany alatt, s sírt, csak sírt keservesen. A feszültség amit sok éve hurcolt magába zárva kifejezetlenül most mind kitört belőle. Miután bebújt az ágyába még sokáig nem tudott elaludni. De egy boldog bagoly huhogása lassan álomba ringatta és elaludt.