Folytattam a gondolkodást erről a jelenségről. Amikor bekerültem a katonai hírszerzés világába, az első kérdésem az volt ami minden kisgyerek kérdése az új ismeretlen dolgokkal kapcsolatban: Az mi? Ez mi?
Mi az a Magyar Honvédelem?
Mi az hogy magyar?
Mi az hogy hon?
És mi az hogy védelem?
Első hallásra annyira egyértelműnek tűnik, de ahogy hallgattam a nyekegő, makogó idegenszívű és értelmű hazudozókat, a múltjukkal soha tisztában nem lévő naivokat (írhaték ostobát is, de ez nem fedné teljesen a sokszor egyetemi végzettségű és tudású érintetteket), a hitehagyottakat, az értetleneket és a valóban ostoba parancsvégrehajtókat.
Az első kérdésre soha sem kaptam választ még a mai napig sem: Ki a magyar? Persze van meghatározása annak ki a magyar állam polgára. Van ideológia is valamilyen elnagyolt formában azoknak akik belekerülnek a honvédelem útvesztő, agymosodájába. A vita amit generált az egyszerű kérdésem később világot látott különböző társadalomtudományi folyóiratok lapjain, a "Ki a cigány?" című vita keretében. A kérdés ugyanis ugyanazokhoz a problémákhoz vezet. Meghatározhatjuk-e a nyelvhasználat felől (ha egy idegen megtanul magyarul attól magyar lesz-e - ha magyarul beszél), a testi rasszjegyek felől (koponyaszerkezet, bőrszín, hajszín, termet stb), meghatározhatjuk-e az életmódja felől (putriban él, cigány módra él vándorolva), meghatározhatjuk-e születési hely szerint (és akkor a magyar szülőktől külföldön született gyermek - és az itthon született idegen)? Az áskálódás újabb és újabb kérdésekhez vezet és a válasz várat magára. A "Ki a cigány?" vita úgy záródott végül, hogy törvénybe is iktatták: Az a cigány aki annak vallja magát.
Tehát innentől fogva az is magyar, aki annak vallja magát. Mindegy hogy idegen érdekeket tart szem előtt és a több nemzedék óta itt élőket gyakorlatilag az éhhalál és a hajléktalanság, a számkivetettség állapotába sodorja: magyar mert annak vallja magát. Így fordulhat elő hogy a magyar parlamentben idegen állam képviselői hozzák a magyarokra vonatkozó törvényeket és nincs senki aki megállítsa őket.
A második kérdésre hogy mi a hon hasonlóan nehéz a válasz. Hát ahol élek. (Akkor ahová mész az otthonod?) Hát ahol tartósan élek. (Ha száműznek gazdasági vagy politikai okokból akkor hol az otthon?) Akkor ott ahol szeretnek? És itt nekem meg is állt a hon fogalma. Ott vagyok otthon ahol szeretnek. Ott ahol és aki szeret. A szeretetben vagyok otthon. Nem földrajzi helyen, nem ott ahol megszoktam a kávé illatát - ez csak megszokás, ismerősség amiből persze fakadhat szeretet is, a hely szeretete, de otthon csak ott érzem magam ahol engem szeretnek úgy ahogyan én azt szeretetnek érzem.
A harmadik kérdés szintén nem olyan egyszerű. A legfogósabb és leghúsbavágóbb kérdéssel ott szembesütem amikor a szeretteim védelme került a sakktáblára. És engem úgy tanítottak hogy ha szeretni kezdtem valakit, akit "ők" nem akartak hogy én szeressek, akkor megölték. Magamat megtanultam megvédeni. Ezt úgy tudtam megoldani hogy én lettem a legjobb. Ezt még úgy is meg tudtam oldani hogy nem kellett feltétlenül megölnöm a támadóimat és elég volt csak védekeznem. Viszont a szeretteim megvédése érdekében bizony több alkalommal megelőző csapást kellett mérnem - és itt van a méregpohár elásva. Ez egy olyan csapda amiből nehéz jól kikerülni. Sajnos nekem úgy kellett döntéseket hoznom, hogy közben a szeretteim élete sokszor másodperceken múlott. Nem kívánom senkinek az ilyen megpróbáltatást, mert nincs olyan egészséges emberi lélek aki ne sérülne ilyen kényszerhelyzetekben meghozott rossz döntései miatt. Ezekkel kapcsolatban csak egy dolgot tudtam tenni: tanulni a rossz döntésből, túlélni a veszteség miatti fájdalmat és a következő helyzetben helyesen és jól dönteni, gyakorolni, meditálni, elképzelni megoldásokat és gyorsnak lenni, kegyetlennek mint a villám amikor lecsap. Könnyű ezen az úton eltévedni, elvéteni mi a helyes és mi a helytelen.
Ilyen szemmel közelítem a magyar hitvilág kérdéskörét is: Apu mi az a magyar hitvilág? kérdi a kis gyermek önmagamban. És így is keresem a választ. Ha a kisgyeremek és a tudós következetes kritikus is megelégedik akkor találtam egy választ. A sok érthetetlen név és a hozzájuk kötődő rejtett akarat és intelem és tilalom mind hamis és gyanús. A tiszta tudomány az iránymutató.
Hozok egy példát. Ha elkezdesz egy lóval együtt élni, megismered a szokásait, mit szeret enni, mit nem, hol iszik hol érzi jól magát, mikor fárad el, mikor milyen érzelmi és tudati állapotban van, megtanulod hogy mozogj vele együtt ha felülsz rá. Tudod hol vannak a kolátai és tudod hol a tied vele szemben. elkezded néha úgy nézni a világot a ló szemén keresztül: látod a tájon a nád levelét és szinte érzed hogy úgy megállnál enni belőle, s szereted s megállsz. S igazad van tényleg szereti és látszik rajta hogy örül. Tudod mikor kell innia és meg tudod nyugtatni ha kell. Azt ismegtanulod hogyan fegyelmezd ha akar irányítani, mert azt te nem szereted. Kialakul az együtt-működés közös tudatállapota. Feltéve hogy érzékeled ezt a csodát. Ezt hívom hétköznapi tudománynak. A ló életének az ismerete. Tudni látni a ló szemével. Ez utóbbi mondat hangozhatott volna vadregényesen idézve a nagy sámánok különleges képességeit, akik a varjú szemével tudták felderíteni a tájat. De nem. A hétköznapi tudást értem alatta bár emez utóbbi sem lehetetlen feladat annak aki nyitva tartja a gondolkodásának határátkelőit. Ma ez is a bizonyított és a hírszerzői közösségek körében nemzetközi szinten alkalmazott módszerek közé tartozik.
Persze az ostoba most hörög és fröcsög, de ő egyenlőre nem számít. Majd felébred amikor elfogy a levegője és a vízért is ölnie kell.
A magyar hitvilág az öszinteség világát jelenti nekem. A népmesék világa. No nem azok a sosevolt műmesék amiket ma bajuszos-ködmönös bérmesélők mondanak. Nem. Az erőtől duzzadók, azok melyek legbelül érintenek és erőt adnak. Kevés maradt fenn. A dalok melyek a szivemből a szivemben gyökereznek és segítenek elríni, kikiáltani mennyire fáj, vagy örül a lelkem. Ők igaziak.
A naphoz, földhöz kötődő tudás. Csak az igazi abból is.
És ezekből is csak az ami magyarul maradt fenn. A többi már más népek ereje és bölcsessége és mint ilyen ugyanazt a tiszteletet kapja tőlem mint a magyar. Mert ezek is csak darabjai a nagy kirakósnak amit valamilyen nálunk nagyobb erő teremtett valamikor előttünk. Az összes tudást múltról és jelenről ezen a szűrőn keresztül nézem: rombol-e, vagy épít-e. Elveszi a lehetőséget az egésszé válás elől vagy újabbat kínál. Bezárja a kapukat az elmémen vagy újat nyit rajta. Közelebb hoz minket egymáshoz vagy távolít. közelebb visz-e bennünket a természethez vagy eltávolít. Érzéketlenné tesz vagy érzések és érzelmek zuhatagát engedi mozogni és pezsegni bennem. Őszinte vagy kerülget és takargat és hazug minden ízében. El akar-e adni valamit nekünk a sima beszéd mögött - ha igen akkor árulóval van dolgunk.
Ha nem tudok valamit itt és most ellenőrizni vagy nincsenek elérhető eszközök a belátható jövőben sem amivel ellenőrizhetném egy-egy a valóságról tett állítás helyességét vagy valótlanságát, akkor félreteszem mint eldöntetlen kérdést. Ha rendelkezésre állnak a feltételek az ellenőrzésre akkor megvizsgálom később. Ha nem akkor a kérdés nyitva marad. Ha le tudom ellenőrizni akkor megteszem.
Sok kérdés van. Főleg hogy egyre bonyolultabb elméletekkel és állításokkal állnak elibém az emberek. Főleg a tudósoknak nevezett embercsoport jelent komoly kihívást. Ők tolvalynyelvet használnak, mai távol áll a hétköznapi nyelvhasználattól. Sokszor azért mert valóban lopnak. Árulnak valamit. Árulók. Becsapnak. Sokszor pedig valós és fontos dolgokról beszélnek, de azok akik ezt teszik képesek egyszerű nyelven is megfogalmazni a bonyolult problémákat annak aki kíváncsi rájuk.
A Föld a Nap körül forog. Decemberben van egy nap amikor a hosszú hideg téli éjszakák egyre rövidülni kezdenek: ezt szinte minden nép körbe a szélességi körön megünnepelte.
Miért faragtak botokra? Talán nem tudták hogy az elporlad? Dehogynem. De tudták az írott szó erejét is és a határait is. Három nemzedék. Ha tovább akarták volna hogy maradjon kőbe faragták volna. Nem volt fontos. Amit tudni kell a természetből megtanulhatod. Az írott szó csak becsap.
