Benne hagyom őket. Jó helyen vannak. Engem nem tanítottak arra - vagyis dehogynem, csak nem tanultam meg - hogy a hibákat söpörjem a szőnyeg alá, hazudjak valamit, legyintsek rá, kerítsek körítést köré...és nevessek.
De valami hasonlót én is tanultam. Mindent a célom alá rendelek és ez diktálja mit kell tennem. Ha hibát észlelek - és észlelnem kell először hibaként valamit, azonosítani, megfogalmazni, pontosítani.
Megemészteni, megérteni később kell. Olyan ez mint egy nyomozás vagy mint egy természeti összefüggést feltáró kutatás. Tényfeltáró leltár. Szembenézés.
A megfogalmazás fontos. A nyelv fegyver. Kard. Elválaszt. Vág. Leválaszt. Jelenségek közötti határvonalakat szab, kiemel egymástól alig elválasztható jelenségeket, elmos, háttérbe szorít más jelenségeket vagy egy jelenség bizonyos arcait, részleteit.
Sokszor más dolgokat látok hibának, attól függően milyen tudati és érzelmi állapotban vagyok. E miatt többször kell nekifutni sokszor bonyolult és személyes problémák, jelenségek, tettek vizsgálatának.
Mi történt? Mit éreztem? Mik voltak a külső hatások? Ki mit csinált és milyen irányba tolt, hatott, rám? Én mit tettem és milyen irányba hatottam a többire? Milyen következtetéseket vontam le és mit lehet tanulni, milyen felkészülés szükséges, hogy következő alkalommal azt tudjam tenni ami a legmegfelelőbb a céljaim szerint.
Pár éve felírtam a sátram belsejében a vászonra ezt: "Van célom: Harmóniában akarok élni önmagammal és a külvilággal!"
A probléma ezzel az, hogy amikor meg akarom valósítani, akkor pontosan tudnom kell melyik helyzetben hogyan tudom ezt megoldani. És ilyen recept nincs. Még akkor sincs, ha rengeteg időt töltök el azzal, hogy különböző helyzetekre próbálok felkészülni fejben előre, majd valós helyzetekben tesztelem a felkészülést, és további korrekciókkal, módosításokkal csiszolom a begyakorolt futamot. Mint a zenében. Improvizáció vagy rengeteg gyakorlás. Sokan azt mondják hogy improvizáció nem létezik. Szerintem pedig létezik, csak a zenei előadók már elfelejtették hogy annak meg vannak a kockázatai és nem biztos hogy el tudják adni jó pénzért... az ugyanis lehet hogy nem lesz a hallgatóság ízlésére, kedvére való - hogy legközelebb is megvegye, tetsszen neki, elismerje stb... zseton. Érzelmi, anyagi, tudati zseton, bevétel, elismerés, siker.
Ez mind az egyén szintjén van. Egyéni terv. Esemény - esemény vége után az elemzés, gondolkodás, ez esemény kiértékelése, a kívánt kimenetel elképzelése, a módosítások elképzelése, határozathozatal, a határok megfogalmazása, az értékekre alapozott irány megfogalmazása, ennek kifejezéi lehetőségei és ezek tudatosítása, majd valamikor a megvalósítás, tesztelés a következő helyzetben. Helyzet, tett - kiértékelés, gondolkodás - helyzet és már javított tett. Fejlődés.
De ez még mindig csak az egyén szintje, vagy inkább az egyén vonzáskörzete.
Mi van, ha a hibát az elődeim követték el egy olyan célért való munka során ami több nemzedék egymást követő időkeretében valósítható csak meg?
Például egy 150 éves terv megvalósítása során a terv megvalósítását kezdő nemzedék, megbíz egy pár olyan ember felelősségvállalásában, akiben nem lett volna szabad megbízni, mert nem végzik el a rájuk bízott feladatokat. Mit tehet az egyén később, hogy korrigálja elődei hibáját és mégis megvalósulhasson a célul kitűzött valami?
Itt vagyok most.
Hogyan elemzem ki hogy mit rontottunk el? Főleg ha a céljaink miatt illegalitásba kellett vonulnunk, és el kellett bújnunk a többség ostoba és vérhitű gyűlölete elől? El kellett rejtenünk a barátainkat, akik segítettek, hogy a vérhitű rendszer ne csapjon le rájuk. El kellett felejtenünk őket teljesen, csak tudat alatt emlékezhettünk, hogy ne buktassuk le őket.
Mi van, ha pont azok között vannak a leggonoszabb, a legravaszabb vérhitűek - akik beépültek közénk, hogy teljesen felszámoljanak bennünket mint erős egységes tudatos és tudatalatti erőt felmutatni képes csoportot. A vérhitűek ugyanis bennünket tekintenek a főellenségnek, hiszen mi a valódi szeretet erejére támaszkodunk és ez mindig és mindenkor erősebb lesz minden más hatalomtól, még a megjátszott hamis szeretet hangjaitól is.
Mit tudok én tenni ma, azon kívül, hogy folytatom ez értékrend melletti kiállást és az engem mint egyént körülvevő vérhitű csoport manipulációi közepette, megpróbálok helytállni... Élni. Emberi értékrendet megvalósítani. Szakmai szempontból a legjobbat megvalósítani.
Mi van akkor ha már nem is látom semmi értelmét annak amit csinálok annyira nagyok a vérhitű, hazug, ártó és ártani akaró szarházik moslékfolyamának hullámai, amik átcsapnak a fejem felett...
Sokszor tettem fel ezt a kérdést. Sokszor - többször - el is szakadt a cérna. Ital, drogok, őrület... mint amikor a golyózápor közepette elmúlik a rettegés és már semmi sem számít, csak legyen vége, mindegy hogyan, az se számít ha meghalok. Csak legyen vége.
Vér mindenhol, már azt se tudom hogy vajon az enyémtől tocsog a cipőm vagy a többié, s amikor felemelem a kezem, hogy a pulóver ujjába töröljem a véres és izzadt homlokom, hogy lássak valamit, csak még több vért maszatolok magamra...
S csak megyek tovább. Még mindig van valami erő ami mozgat. Akkor is volt most is csak megyek tovább. Tudom, hogy így lesz amíg csak a lélegzet jár ki be belém... Ezt fogom tenni. Ezt teszem. Nem tudok mást tenni. Pedig tényleg semmi értelmét már nem látom.
"Ha minden összedől, még akkor is el fogok ültetni egy almafát. De legalábbis el fogom kezdeni, még akkor is ha befejezni se fogom tudni." Mondta apám egyszer... - "Miért? Mi értelme van?" Kérdeztem én...
Akkor pont a rekonstrukcióját végeztük el egy mozi köré szervezett hajtókörnek... a mozi címe Fail Safe volt és az 1964-es évszámot ragasztották rá... Akkor sokat megszivattak ezzel, sokan meghaltak, azok közül akik "ledobták" a bombát és "megnyomták" a gombot amivel elindították a háborút.
Akkor mondta ezt apám, hogy tudjam még közel sincs vége mindennek. Most mégis folyamatosan ezt érzem, pedig a harmadik világháborút már nem tudták elindítani. Legalábbis forró háborút nem. De nem mondtak le róla és folyamatosan próbálják előidézni.
A kiéheztetés is a fegyvereik közé tertozik, az atomerőművek, az olaj a fosszilis légrongálók, minden amihez ragaszkodnak oda vezet: a pusztulás felé. A vérhitű rendszer végső kimenetele felé.
Mégis eszembe jutnak a kurváik. akik a farkamat szopták, nemi örömöt adtak, gyönyört és a törődés, odafigyelés valamiféle illúzióját... Valami mégis lehetett némelyik tettében, talán valódi volt a szeretetük akkor és ott, még akkor is ha már közben a halálomat tervezték, és az önfeledtség pillanataiban megnyíló tudatalattimat befolyásolták, programozták, hogy ezt meg azt csináljam meg nekik, hogy ők gazdagok és nyugodtak lehessenek... s közben felkészülve úgy akartak megölni hogy észre se vegyem, hogy ők hajtottak meg azzal, hogy lépjek mellé, remegjen meg a kezem, mélázzak el miközben gyorsan kellene reagálni...
Mindenki bement a vérhitű rendszer alá. Nincs egyetlen emberi lény sem, aki ne ment volna be valamelyik vérhitű szarházi uralma alá. Vagyis valamelyik vérhitű szarházi csoport uralma alá.
Sajnos.
Vannak-e mieink? Valami van. Lehet hogy csak apám, meg anyám talán... Apám biztosan ha még él. Benne biztos vagyok, anyámról meg csak gondolom, hogy ha én megmaradtam ezen az úton akkor ő is csak talán... Hisz tőlük tanultam mindent. Tőlük kaptam a szeretetet is hozzá.
Rajtuk kívül...??? Hát elég karcsú a felhozatal.
