Showing posts with label vérrendszer. Show all posts
Showing posts with label vérrendszer. Show all posts

Wednesday, 4 June 2025

A Fehér Kalaposok - a vérhagyomány renderének legerősebb szegmense

 Történemi pillanathoz érkeztünk pár napja - ha lehet egy több ezer éve működő rendszer esetében pillanatról beszélni. A vérhagyomány rendszerének azon tagjai, akik ezidáig másokkal "vágattak" azaz mások végezték el helyettük az embervér-áldozat szertartását, és ezáltal meg tudták őrizni a fehérkalapos pozíciójukat - innentől kezdve ezt már nem fogják tudni megtenni soha többé.

Saját kezűleg kell majd vágniuk, mert amiket beállítottak előre nem fog végbemenni úgy ahogy szeretnék és ez azzal a következménnyel jár hogy kiesnek a belső körből. Ami pedig azt jelenti hogy a rendszer összes tagja nekik esik és kiforgatják őket mindenükből, majd levágják őket, mint a többit. Így jár mindenki aki nem tartja meg a reendszeres vérszertartást.

2025 május 31-éhez egy évre teljesen kifut minden előre beállított - áthajtott - folyamatuk ami a véráldozati szertartásaikhoz kapcsolódik, annak lebonyolításával, kivitelezésével kapcsolatos. Ez persze nagyon sok minden másra is ki fog hatni, az örvénylés még átláthatatlanabbá válik. De ez a rész biztos. Hatalmas eredmény ez. Még úgy is hogy gyakorlati értéke alig lesz érezhető az átlag számára, de az egész rendszer érzékelni fogja.

Mit is jelent ez? Azt jelenti hogy a vérhagyomány rendzerének legerősebb tagjai lesüllyednek a mocsárba. Vérben fognak tapicskolni, ha nem akarnak úgy járni mint az általuk kifosztott és kivégzett - áldozataik. Ez a rendszer egészét, a spirituálisan legerősebb tagjait és a hozzájuk tartozó hálózatokat érinti a legjobban méghozzá erővesztés, hatalomvesztés formájában.

Aki ugyanis belemerül a vérbe az mocskos lesz, véres - és a spirituális ereje is lecsökken, mert a vér vért szül. A kegyetlenség, kegyetlenséget.

A fehérkalaposok alá nagyon sokan bementek, mert el tudták hitetni az emberekkel, hogy ők jók, ők azért gazdagok és rendelkeznek hatalommal, mert ők spirituálisan tiszták, jók, nemesek. A valóságban pedig ugyanúgy a vér erejére támaszkodtak mint a többi, csak ők kiválóan el tudták rejteni ezt a tényt. Sok mindent eltanultak tőlünk. Ők is elfelejtenek élményeket, mint mi, de ők azokat felejtik el - a közös tudat hajtóerejére támaszkodva - amik nem illenek bele a fehérkalapos pozíciójukba, pózukba. Így a saját tudatuk is "tiszta" marad, a vérengzés eméke nélkül, ami lehetővé teszi számukra, hogy elhiggyék magukról a kialakított "szent" képet, hogy ők a jók, és ezt el is tudják hitetni másokkal, mert igen megközelítően "hitelesen" elő is tudják ezt adni. Persze azok akik a valódi szeretet értékrendje szerint élnek, látják, érzik hogy "kilóg a lóláb, hogy valami nem stimmel, hogy valami sántít velük kapcsolatban, túl szép ahhoz hogy igaz legyen. De ilyenből kevés van.

Számukra ez azt is jelenti hogy innentől kezdve nekik is újra meg kell járniuk a "vérárokat" - azokat a helyeket, helyzeteket, amiket a vérhagyomány rendszre azért hoz létre és tart fenn, hogy a tagjait ott maga alá gyűrje, kínozza és aki nem törik meg bele, alájuk azt megölik és egyben áldozatot mutatnak be velük, mert ha nem törik be akkor biztosan a mienk volt, azaz igaz ember, a legértékesebb áldozat... - az ellenségük és egyben a legfontsoabb segítőtársuk- hiszen nélkülünk nem tudnak semmilyen élhető rendszert létrehozni és fenntartani, se kis méretben /család/ se nagy méretben /birodalmi rendszerformák: királyság, nemzetség, törzs, ország, érdekközösség, birodalom, stb/. Ettől egyre gyengébbé válnak és rájuk is sor kerül amikor a többi akar nyakat vágni és vért inni a jólétért és a bűnök bocsánatáért, mint azt a katólikusok ma is gyakorolják mégha szimbolikusan is (látszólag).

Szóval történelmi pillanathoz értünk. És a családom az őseim és én magam is jelentős részt vállaltam abban hogy idáig elérhessünk.

Még akkor is ha egy szót se szól egyik se az igazi problémáról csak mellé lődöznek a szószólóik, mint pl bogár lászló, aki beszélgetésnek titulálja azt hogy ő egy videót felvesz és felteszi a netre... a bólogató csorda meg tanár urazza, és isteníti hogy milyen jól megmonta megint... és például ő még néha nyomokban igazat is csempészik a hzugságai közé, sőt néha látszólag helyes és kívánatos irányba is manipulál... de csak látszólag. Sajnos. A többiről említést se érdemes tenni. Hulladék mind. Vérszolga.

Az egész magyar média és köz-vélemény és azok formálói és szereplői, akik ki vannak hangosítva a tv, rádió, írott és internetes csatornáin - mind érzékelik és meg is jelenítik azt a vágyat, kényszert hogy változtatni kell valamin. A háborút próbálják elindítani mindenáron, mert azzal jelentősen le tudják darálni a lábaikat elérő lángokat szító embertömeget maguk alatt, mindenki a maga szintjéről. De ma azt is tudják hogy erre már ők fáznak rá a legjobban nem az alja, meg a kifosztottak. A két világháború megtanította erre őket. Az alja meg mindent megtett, hogy ez így legyen a mi teljes segítségünkkel és támogatásunkkal. Mert mi se szeretjük amikor bombákat kell kerülhetni, meg golyók fütyülnek a fülünk mellett. Szóval marad az hogy valamit változtatniuk kell, engedni kell a szorításon, csak se végrehajtani nem akarják, nem tudják a változtatást, sőt megfogalmazni se tudják hogy mit lehetne tenni, milyen megoldást tudnak kitalálni.

Az egyik röhögve bedobta annak idején a heti hetesben hogy "tán spirituális táradalmat csináljunk" és röhögött egyet idétlenül. De nincs több izmus és rácia. Semmit nem csináltunk már meg nekik, hiszen minden formát lejárattak és felforgattak saját maguk. Mindenből kidobálták a valódi szeretet értékrendjét ami pedig megmaradt: a vérrendszer jellemző elemei: a hatalom hajszolása bármilyen áron, a kegyetlenség, a számító könyörtelen, rideg és hízelgő bármire hajlandó cselszövő hatalomfüggő mentalitás, ami az egész földi életközösséget uralni akarja, de csak elpusztítani tudja végérvényesen. A saját rendszerük pusztító hajlamát megszüntetni nem képesek, mi szerveztük meg nekik a fékek és ellensúlyok rendszerét - ahogy ezt ők emlegetik a nyílt színen, de ez is csődöt mond a mieink nélkül.

Ezzel mindösszesen az a probléma, hogy ugye a szocialista-kommunista rendzser más volt anno, akkor nem lehetett hivatalosan sem beszélni, mert a hivatalok a rend-őrség és a többi erő-szakszervezet lecsapott ha beszéltél. Ma lehet beszélni, de ha beszélsz nekedugrik az egész apparátus, a nyílt és a rejtett puha módszereivel is. Szóval ez a rendszer is szar. De amit nem értenek meg az emberek az az, hogy ez a rendszer ugyanaz a rendszer: a vérhagyomány rendszere.

A vérhagyomány rendszere aminek a tetejét a zsidók uralják, mert ők azok akik vállalták az első szövetségben, hogy maguk alá gyűrik az összes népet akik a vér erejével élnek és hatalmat szereztek maguknak - és a végén megszüntetik a vér rendszerét mindenestől. Ez utóbbit persze nem sietnek megoldani hiszen nekik ez nem sürgős, de az első feladatot állandóan gyakorolják és kiválóan abszolválták, megoldották. Maguk alá gyűrtek minden népet. Mert amelyik népnek neve van azt begyalulta maga alá a vérhagyomány és mindegyiknek megvolt a maga vérrel kapcsolatos manipulációs hagyománya a saját és a többi népek befolyásolására, irányítására. Mert erre kellett a vér sokkja, a kegyetlenség sokkja: az irányítás megszerzésére. A megtartáshoz fiszont már sokkal inkább a valódi szeretetre kellett volna építeniük, de a kettő nem fér meg egymással. Ezért kellettek nekik olyanok akik őket hűségesen szolgálták, de relatíve tiszták voltak, vagy legalább elég sokan elhitték róluk hogy a valódi szeretet alapjaira építenek. ez viszont átlátatatlanná tette az egész rendszert - nekünk kiváló rejteket - nekik a birodalom konzerválását jelentette. De mindez most megszűnik és ez hatalmas veszteség lesz nekik. De ez egy folyamatként fog végbemenni.

Szóval a tánc folytatódik, és egyre vadabbá fog válni, egyre véresebbé és őrültebbé, mitöbb a legteteje számára is egyre kényelmetlenebbé válik, mindenhol.

Viszont egyre tisztábban látszódni fog ki kicsoda. A sok fehérkalapos - több nemzedéken át előkelő pozícióba került, elfogadott, hiteles, nemes, nagy hatalmú, erős család fog lesüllyedni oda ahová valóban tartoznak: a vérengző hóhér, fosztogató, haramia, rablók szintjére - ahol mindenki ennek is fogja őket látni idővel és ekként is fogják őket kezelni. Ami tulajdonképpen a legfontosabb. Persze mivel sokan bementek alájuk - és ezekkel majdnem azt csinálnak amit akarnak, mert úgy tudják őket tudat alatt hajtani ahogy nekik tetszik - ezért még van erejük, némi. Ha van eszük akkor arra fogják használni hogy végleg megszűnjön a vérhagyomány rendszere, mégha ezzel a saját hatalmukat is kell feladniuk. Mert máskülönben ki lesznek radírozva a bolygó élővilágából az összes vér szerinti és vérhagyomány szerinti rokonukkal, barátaikkal együtt. A piszkos munkát mi is a vérrendszerrel végeztetjük, ami nem ismer kegyelmet. A mi hajtásunk viszont sok ezer évig megmarad. Szóval amit itt letettünk az asztalra az véglegesen formálja a jövőt. Hogy merre lesz ez, azt majd az dönti el hogy mennyi ember maradt akik kitartottak és nem mentek be a vérrendszer alá, vagy ha mégis visszatérnek e az emberi közösségeket egyedül hosszú távon fenntartani képes értékekhez, a valódi szeretet értékrendszeréhez.

Én úgy gondolom fel lehet épülni még a vérhagyomány rendszeréből is.

S hogy ki kicsoda, egy pár páldát azért idesorolok: annak idején a téglásiék engedélye nélkül senki semmilyen drogot nem árulhatott magyarországon, de még a környékbeli országok területén is beleszóltak sok mindenbe. A másik ilyen a nagy addikció szakértő a zacher-cukros bácsi és annak a felmenői... annak az engedélye nélkül meg nem lehetett hivatalos drogot értsd: gyógyszert se árulni. Ma az egyik családtag lett a feje a drogellenes harcnak. Az első olajvonat a szeszáké volt annak idején, ő lett a főnyomozó az olajügyekben - érdekes módon semmi se derült ki, de ennek fejében sokan építettek családi házat azokból a pénzekből. Látszólag ártatlan egyszerű dolgos emberek. A valóságban fehérkalapos vérrendszer szolgák olyanok akik meg tudták oldani hogy másokkal vágattak és az ő kezük tiszta maradt - látszólag. Ezek miatt alakult ki az a helyzet magyarországon hogy van egy hivatalos verzió az élet minden területén: munka fizetés, házasság, politika, egészségügy, rendőrség stb... és van egy valóságos helyzet. Így hivatalos pénz és nem hivatalos csurran cseppen pénz. Persze ha bárki kérdi akkor le van papirozva...

És mindegyiknek hatalmas a pofája - pedig lesz azért meglepi nekik is és nagyon nem fognak örülni neki.

Wednesday, 3 April 2024

Vérrendszer - A hajtás II.

 És minden alkalommal amikor az alsóbb rétegek megértették mit művel a felettük lévő szint - ami abban nyilvánult meg, hogy le tudták nyúlni a pénzeiket, ki tudták védeni többé kevésbé a támadásaikat, szóval kibújtak a hurokból - nos minden ilyen alkalommal a felsőbb szintek tovább bonyolították a rendszerüket, ráépítettek valami újabb absztrakciós szintet, hogy véletlenül se láthassa át az egészet a többi.

Ez a jelenség a "hivatalos" rendszerben is megjelenik szinte mindenhol. A tudományok területén és a szakmák terén lehet a legjobban fülön csípni és a szakmák terén a legérthetőbb. A "láthatatlan kéz" szakmai alap követelményekre hivatkozva vizsgákhoz köti hogy ki gyakorolhat valamely pénzkereső tevékenységet.

Erre valamilyen szinten szükség is van főleg az olyan területeken, ahol mások élete kerül veszélybe attól függően, hogy a "szagember" mennyire alaposan végzi el a dolgát. Pl autószerelőnek sok éven át kell tanulni, hogy a szerelő tudja mennyire kell és milyen körülmények között emghúzni a kereket tartó csavarokat, hogy ne essen ki az autó alól menet közben és ne pusztulj bele. És van több más ilyen információ, de nem olyan sok hogy ne lehetne megtanulni bárki által. Figyelni kell hogy a nyomatékadatok száraz (nem zsíros) tőcsavarra vonatkoznak és a nyomatékadatok szerint kell meghúzni a kerékanyát. A többi a tervező mérnökökön múlik, és az épító kivitelezőkön, hogy azt az anyagot használták-e olyan méretben és a tervező úgy tervezte-e hogy tényleg elbírja azokat az erőhatásokat amiket ki kell bírnia plusz tartalék.

Ez így rendben is volna de amikor ötévente megváltoztatják a szakmai tolvajnyelvet és arra hivatkoznak, hogy nem is tudod miről beszélünk... holott csak bevezettek pár új szót a tetőfedésben a derékszelement, széknek hívják a dongazsalut, romonádnak, a kátránypapírra ragasztott homoklemezt meg zsindelynek a régi fazsindely meg már kit is érdekel az nem is szagember aki nem az új zsargon szerint beszél.

Pontosan ezt csinálják az illegális üzletek esetén is ott pontosan azért, hogy a rendőrök meg a konkurencia ne tudja mikor mit beszélnek meg és ne legyen bizonyíték. És ugyanez megy a könyvelésnél is, ahol kiskapuk és trükkök százai biztosítják a sógor, koma, jóbarátok számára a terhek be nem fizetésének lehetőségét - míg a becsületes vállalkozó megfullad a csekkek özönében. A láthatatlan kéz államilag dotálja bizonyos körök vállalkozásait ilyen módon, behozhatatlan előnyöket biztosítva nekik a többivel szemben. Szabad verseny... nesze neked.

Természetesen még az ilyen ügyleteket is lehet bizonyítani. Az igazi uralkodók azonban teljesen el akarnak tűnni a szem elől, hiszen ha valaki hát ők tudják hogy ez a fajta szemfényvesztés soha sem folytatható a nélkül, hogy háború ne legyen belőle. És a történelem már bizonyította hogy minden esetben háború lett belőle. És a háborúban mindig van olyan még a kifosztottak között is, aki rájön a turpisságra, meglátja a trükk gazdáját és elvágja atorkát - mivel nekik nincs semmi más lehetőségük, mint vagy harcolnak és meghalnak, vagy csak simán meghalnak éhen. Ilyenkor mindig kapnak is segítséget a közepétől hiszen a közepének érdeke az, hogy a tetején levőket levágják fölőlük.

Ez egy reális veszély a tetejére nézve még akkor is ha minden erejüket latba vetik, hogy ezt elhazudják, hiszen tökéletesen tisztában vannak a vadásztörvénnyel: ha egy vadállat emberre támad egyszer, másodszor is megteszi. Ezért amelyik emberre támad, azt megkeresik és megölik.

A teteje ugyanezt teszi az aljával. Még amikor sikerül is az aljának megölni valakit a tetején... gyorsan keresnek valami helyettesítőt és bemutatják a tv-ben hogy itt van hahaha mellé lőttetek, vagy nyilatkoztatják az újságban stb. És valaki átveszi a karakterét. Mindez pontosan azért, hogy az alját félelemben tartsák és abban a hitben, hogy a teteje általuk elpusztíthatatlan, vagy érinthetetlen.

Régen a királyokat és helyi uralkodókat nagyon könnyű volt újracsinálni, hiszen kevesen érintkeztek velük, soha nem dolgoztak velük nem volt közös tevékenység az alja és a teteje között csak kiválogatott kevesek szolgáltak közvetlenül. Így még ha az egyik urat véletlen vadkanbaleset is érte, már másnapra valaki beugrott a helyére és nyomozni kezdte kik voltak a vadkanok, előkészítve a retorziókat is.

Ma még messzebb vannak az emberektől a közpénzeket eltüntető, allopó szarházik - egy kettő, de legalábbis jól megszámolható azon karakterek száma akiknek lehetőségük van az államkasszából - ami az állam területén élők közös kasszája, a kalap amibe "mindenki" bedobál de csak a kiválasztottak vehetnek ki és amiben a pénz elvileg a közös feladataink megvalósítására van bedobálva.

Szóval még egy absztrakciós szint... de az már legyen olyan bonyolult, hogy a szarházik se értsék és lássák át... Még egy lufi a pppénzrendszer tetejére, ahol nem létező pénzeket és értékeke adnak és vesznek az általunk a közös kalapba bedobált pénzekből.

És hazudnak folyamatosan. Az infláció a pénz felfújása. A pénzt nem arany alapra kellene helyezni hanem az egy cslád által egy évebn elfogyasztott élelmiszer és a létükhöz szükséges árucikkek árához kellene kötni. Ugyanígy a minimálbért is a fogyasztói kosárhoz kellene kötni - és a Kádár rendszerben pontosan ez is történt, amit a rendszerváltó reformkörös szarházi kommunisták siettek is elválasztani, hogy az inflációt véletlenül se kövesse a minimálbér és ezzel a fegyverrel gyakorlatilag kivégezhessék (megtörjék és maguk alá törjék, kiszolgáltatott helyzetbe hozzák) a bérből és fizetésből élő legszegényebb rétegeket - észrevétlenül, hogy nel egyen teljes társadalmi felháborodás. A reformkörös komcsi banda - a lakitelki szarházik akik oly büszkék arra, hoy beindították a szabad rablás rendszerét.

De azért nem sikerült vértelenre a rendszerváltás és ennek a folyamatnak nincs is vége még ma sem.

Újabb és újabb szemfényvesztők látnak napvilágot egyre finomabb taktikával. A milliárdos Schmidt a kommunista Donáth félék mérhetetlen bűneiről beszél, meg hogy volt 400 halott, de nem négyszáz volt hanem sokkal több és még többet terveznek, hiszen ő az egyike azoknak (a reformkörös 20. kongresszus lakitelek és reformkörös társaik Ledvai stb) akik támogatták és aktívan közreműködtek a minimálbér a fogyasztói kosártól való elszakításának: magyarul a legszegényebbek nyomorba és éhhalálba taszításának, mert ennek kizárólag ez volt a célja semmi más. Ha ugyanis az árakat rugalmasan - havonta, negyedévente - követi a bérek emelkedése, akkor inflálhatják a forintot ahogy akarják az élelem ára ugyanaz marad, nem pusztulsz bele. De ha az árak nem követik az inflációt, akkor a pénz amit keresel már következő hónapban nem lesz elég a felemelt árak kifizetésére. De schmidt milliárdos neki nincs miért aggódnia. (Ez úgy kezdődött, ohgy a kosár tartalmát változtatták meg először, majd a felülvizsgálatok időpontját tolták messzire az infláció megjelenésétől, mert végül is azt a hajtókört nem merték megbontani - vagy tudták megbontani amivel zet beállítottuk.)

Természetesen az igazi hajtókat nehéz fülön csípni, mert jól elbújnak. Persze nem a legaljára  kifosztottak közé - no azért azt neeem (bár amelyik nagyon szemét dolgot talált ki az még ezt is megjáttsza, hogy a kés ne kerüljön a nyakára). A középosztály területén bújnak el vállalkozóként és főleg értelmiségiként vlami jogi, egyetemi, tanári, szakemberi terepen. És véletlenül se telefonálgatnak a tisztjeiknek, nem jelölik őket a fészbúkon hanem csak tudaton kívüli módszerekkel adják le az utasításokat, jelölik ki a követendő irányt és stratégiát. Régebben voltak olyan találkozóik, ahol nyíltan is beszélgettek (zsinat) arról hogy mit fognak csinálni, legalábbis részben ezt ma már nem merik megtenni. Ennek ellenére mégis vannak találkozóik ma is, csak virágnyelven vagy valami más témáról beszélgetve - a felett vagy alatt illesztik be a valódi témát. Így meg tudnak erősíteni egy két dolgot pl hogy a másik hallja-e amit kérdez "bólints, pislogja kettőt ha igen hármat ha nem, akkor vágunk? naná, de kit?" A modern rádió. Van egyébként olyan mikrós rádió amit lehet is hallani mert a csontokat meg tudja áttételesen rezegtetni a fejedben, ami áttételesen hallható hangot eredményez. Gyakorlatilag a csontjaid a hangszórók. Ráadásul ezt csak te hallod senki más sem - kivéve ha a csontjaidra szerel egy érzékelőt. De nincs erre szükség, hiszen kellő odafigyeléssel kialakítható a tudaton kívüli kommunikáció gyakorlatilag bárkinél.

Ezek azok a területek, amit teljes erejükből tagadnak, bagatellizálnak, és lejáratnak mindenkit és bárkit aki komoly mérhető és tudományos eredményeket próbál közzétenni. Bizonyítékokat pedig megsemmisítik. Naná - ez az utolsó lehetőségük és eszközük arra hogy el tudjanak bújni.

És hát mi elől bújnak el ezek tulajdonképpen? Hát a felelősségvállalás elől. Hiszen az öszes birodalom, királyság és uralkodóház amelyik kudarcot vallott és kivégezték őket mind azért járt úgy, mert az előnyöket és az élvezetet akarta, a hatalmat de az ezzel járó felelősséget és munkát nem volt hajlandó vagy képes elvégezni. Ugyanis csak azok maradhattak hosszabb ideig uralkodók akik felelősséget vállaltak az alattuk élők felé. És itt valós felelősségvállalásról beszélek nem hazug igéretekről. A hazugsággal is a rendszer tehetetlenségi nyomatéka miatt elég sokáig tudnak a tetején állni, de végül beborul a dolog mindig. És ez általában véres szokott lenni. Addigra a bűneik olyan mértékűre duzzadnak, hogy onnan már nincs is más megoldás mint a halálos erő alkalmazása. A takarítás.

Sajnos ilyenkor mindig az alattuk lévők kerülnek a helyükre vagy valamelyik szomszédos egyenrengú uralkodó cslád csoportja, s egyáltalán nem biztos hogy levonják-e a következtetéseket, tanulnak-e a hibákból, vagy folytatják ugyanazt más színben. Általában folytatják sajnos.

Kicsit elkalandoztam vissza a legfejlettebb pszichológiai tudáshoz. Szóval mint ahogy a computer felépült újabb és újabb absztrakciós szintek bevezetésével (tranzisztor - logiai kapuk; logikai kapuk - ALU és regiszter és memória; binary code - égetett fetch-decode-execute - program nyelvek: assembly, és a többi... Ezek a jelenségek a tudaton kívüli kommunikációs és irányító rendszeren is végbementek.

Nem alkalmas mindenki arra, hogy pontosan elemezzen, hogy stratégiákat alkosson, hogy felelős döntéseket hozzon kellő körültekintéssel (felderítés) és tapasztalattal (évszázados tudás). Viszont mindenki tud emlékezni - tehát midnenki lehet memória. mindenki tud figyelni - tehát lehet figyelő. Mindenki tud valamelyen nyelvet használni annak a leghétköznapibb szintjén ahol nincs kódolás és hazugság - tehát lehet információ továbbító, azaz postás, távközlő. Ehhez ismételni kellett jól tudni és megbízhatóan észlelni és továbbadni, megismételni a kapott információt. Ez már egyébként egy bizalmi funkció, hiszen erősen lehet torzítani bármit és ez akár halálos következményekkel is járhat másokra is.

TEhát kialakultak történetileg a rendszer irányítóinak bizalmát élvezők pozíciói. Ezek általában olyan feladatot végeztek ahol komolyan bele lehetett nyúlni a rendszer működésébe. De a vérrendszerben nincs semmilyen bizalom és a vérrendszer tagjaiban nem is szabad megbízni - hiszen mindenki arra van benne szocializálva, hogy levágja a felette lévőket. Ennek a vetélkedő hatalmi családok voltak az okai. A saját hálózatukat azzal védték meg a többitől, hogy a hálózatuk midnen tagját uszították hogy vágják le és szabotálják az utasításokat. Csak azokat hajtothatták végre, amiket ők kódoltak le nekik. Megjelent tehát a rejtett jelzések köre az egyébként is rejtve a tudaton kívül, alatt, fölött működő rendszserben. Egy újabb absztrakciós szint került beépítésre.

- "Kop kop! - kopogtak.

- "Ki az?" - kérdezte gyanakodva a szobában lévő.

- "Mi vagyunk azok, a barátaid! - válaszolta valaki kintről...

Ezek a kódolási rendszerek egyre fejlődtek és bonyolódtak az idő előrehaladtával. A hálózatok pedig egyre nagyobbra nőttek. Elsősorban a háborúk túlélői lettek az új besorozottak, vagyis főképpen azok akiket a háborúkban meg tudtak törni, pszichikailag fizikailag. Ezeket eleve egy idő után már úgy törték meg, hogy bármelyik születendő gyermeküket saját maguk is törjék be a rendszer és saját maguk alá. Ennek több előnye is volt: a szülő irányítani tudta a gyermekét tudat alatt, ami elég addiktívnak bizonyult, hamar rászoktak tekintve az előmnyeit. Ráadásul a háborúban betörtek gyermekeinek gyermeki már csak a nagyszülőktől hallhattak a háborúról és hogy ott mi történt, ezek gyermekei - a negyedik nemzedék - pedig már alig valahonnan. A rendszer alá betörést meg folytatták tudat alatt.

A valódi szeretet törvénye miatt azonban a betörés módszereihez, a vérrendszerhez nem tudatosan hű réteg másként kezdett viszonyulni. Az ilyen emberek többsége érezte hogy nem jó amit csinál. Empatikus, együttérző ember érzékeli hogy a másiknak fáj amit csinál. Ezért a kegyetlenség a vérrendszerhez nem tudatosan hű rétegekben csökkent, elfordultak tőle. Minden természetes létező szereti a harmóniát az egyensúlyt önmagán belül és kívül. Ez a valódi szeretet törvénye. Ha megakadályozod egy fának, hogy felfelé nőjön akkor egy darabig oldalirányban növekszik, de amint lehetősége lesz rá folytatja a növekedést felfelé. Ezért a vérrendszer tagjai rendszeresen 40-50 évente újabb háborúkat robbantottak ki, vagy éhínséget, járványokat eresztettek nagy területekre, hogy ismét betörhessék a rendszerük alá az emberek tömegeit.

A háborúikhoz sok ember kellett. Ezért túl kellett szaporítani az emberi fajt. Hajtani kezdték hogy basszanak minnél több gyereket. Nagyon sokáig és tulajdonképpen ma is - az emberi létszám jelentette a hadseregek győzelmét. A harc ugyanis a kézitusában dőlt el. Kéz, láb és bot - ezek a fegyverek amik bármikor a rendelkezésünkre állnak, a kardhoz már bányászni kellett és érteni kellett a fémekhez, kovácsoláshoz. Ez a nemi hajtás az idők kezdetei előttre visszanyúlnak. Amióta háború van, azóta nemi hajtás is létezik. Kiemelt jelentősége van a vérrendszer számára. Ezért nagyon fontos a rádiós alapon működő pöcs és picsabuzerátor (minden testrész reagál valamilyen rádiós jelszintre a megfelelő energiával és koncentráltságban); a pornó, a nemi szabadosság. De ezért vesznek részt - kiemelt jelentőséggel - a gyermekvédelmi rendszerben is sajnos nem pozitív - csak pozitívnak látszó - szándékkal, és ezért lehet pedofil vezetése gyermekotthonoknak (szüleiktől elszakított gyermekek - védtelenek, betörhetőek, felhasználhatóak bármire).

A vérrendszerben az ember csak egy fegyver, egy golyó, egy mozgatható eszköz. Eldobható, feláldozható. Ez alól csak az képez kivételt és csak addig, akinek van valamilyen nehezebben kialakítható képessége, nehezen elsajátítható tudása, ami miatt nehéz pótolni valaki mással. Ezért került lassan a vér szerinti hatalmi családok, uralmi körébe egyre több családon kívüli, akik az intelligenciájuk miatt nélkülözhetetlenekké tudtak válni a vérrendszer számára, a hatalmi családi körök számára.

Ha ma jól körülnézünk egyik állam közszereplői között sem találunk olyat, amelyik ne lett volna tagja kiképzettje valamelyik ABC-s ügynökségnek, vagy szabadkőműves páholynak, vagy ne lenne valaki ilyen leszármazottja. A nagy nevű vércsaládok pedig kihalófélben vannak, kizárólag azok maradtak meg lábon, akik rendelkeztek a megfelelő intelligenciával és önreflexióval, hogy tanultak a hibáikból és tudtak-e újabb és újabb szinteket emelni a régiek fölé amit az alattuk lévők nem voltak képesek átlátni.

A verseny tulajdonképpen arról szólt, hogy ki tudja felderíteni a másik csoport tisztjeit akik meghatározó húzó emberek, irányítók és elég intelligensek a pontos vágáshoz, tisztán látják  ahelyzetet a közösségükön belül és kívül. Mert amikor egymás okos embereit meg tudták ölni, akkor a másik csoport egyszerűen nem látta meg a helyes utat, elpusztult a maradék pedig kénytelen volt betörni a másik csoport alá.

Ez a folyamat majdnem teljesen nyíltan napvilágott látott az 50-es 60-as években az úgynevezett hidegháború idején. A legtettején lévő irányítók hozták léter ugyan a különböző ügynökségek között folyó halálos harcot az atomháború lehetőségének terhe alatt - de velük is pontosan ugyanez történt a legtetején. És történik ma is, legalábbis újra fog indulni minden ilyen kör.

A CIA-t és a GRU-t ugyanaz a hatalmi kör hozta létre pontosan a technikai fejlődés kordában tartásának igénye miatt. Ez a kör már 1911-re egy globális minden társadalom felett álló hatalmi kör volt. Első formájában az első szövetségben kezdődött később az aranykörben már nemzetközi szintű hajtókörré vált, ami a tagjaitól és a nem tagoktól is megkövetelte, kikényszerítette fegyverrel és vérrel, hogy az aranyat mindenki elfogadja mint csereértéket. Még később az aranykör felismerte, hogy az emberiség elfordult és már tusztán látja és látni fogja háborúk idején főleg, hogy az arany egy értéktelen dolog. Mert az. Nem lehet megenni és nem sokmindenre jó. (amellett hogy kiváló elektromos vezető, kis energiájú jeltovábbítás esetén bizonyos frekvenciahatárig....) Ezért jött létre a fekete arany-köre - ami már energia hordozó lévén kívánatosabb lett a 20-21 századra. Persze a vérrendszer kizárólag olyan dolgokra épít amik a földi életet és annak feltételeit pusztítják, mert nekik a teljes és totális uralomhoz ez kellett: az erőforrásokat uralni, amit meg nem tudsz uralni azt pusztítani - felégetni. A sok csoport együttes hatása pedig a földi élet és annak feltételeinek elpusztításához vezet.

És itt eljutottunk a vérrendszer egyik legalapvetőbb problémájához: hogy képtelenek az egység megteremtésére. Az alja a tetejét folyamatosan le akarja vágni maga felől, a különböző csoportok is pusztítani uralni akarják egymást és összefogás csak egy magasabb szintű erősebb csoport uralmával lehetséges vagy valamelyik harmadik csoport elleni összefogással képesek egymással alkut kötni, de azt is csak vér alapon. Én tartom az én késemet a te nyakadon, te a tiédet az enyémen és így megbízunk egymásban hogy amásik tartani fogja a megállapodás feltételeit, mert ha nem akkor nyissz. Ezért kell mindenkit bemocskolniuk és lerángatni a mocsokba és ezt felvenni rögzíteni, hogy nehogy kiderüljön róluk bármi. Így mindenki hallgat, mert midnenki mocskos, és ha valaki beszélni kezdene, akkor közös erővel kezdik támadni és megölik vagy ellehetetlenítik,  perifériára szorítják, kinevetik, bagatellizálják stb... ha megölni nem tudják. Ezért nincs semmi változás az országban.

És ebben a rendszerben mára már mindneki benne van. Nincs olyan társadalom, és nincs olyan egyén akinek ne lett volna valami köze a vérrendszerhez. A titkosszolgálatok minden tagja benne van és a társadalmak minden tagja benne van a titkosszolgálatokban. A kígyó önmaga farkába harap. A kör bezárult. Természetesen midnenki hazudik erről, hiszen a vérrendszer tagjai azt is körbehajtották, hogy aki beszél a rendszerről, vagy arról hogy ki mit csinál benne, vagy a véráldozatokról - ami szerintük egy szent dolog - azt az egész rendszer egy emberként fogja támadni és megölni. Ezért ők nem beszélnek. Nem beszélhetnek. Aki beszél azt bárki megölheti. Mindenki benne van.

Én beszélhetek, mert én nem tartozok a vérrendszerhez. Én a valódi szeretet törvényét szolgálom és sok nemzedékre visszamenőleg az őseim is ezt tették. Velünk kötötték a zsidók az első szövetséget. Abban állapodtunk meg hogy a vérhitet együtt felszámoljuk mindenhol a világban. Ők azért mentek ebbe bele, mert akárhová mentek mindenhol egymásnak estek és a vér fröcskölt minden felé, a pusztulás marta a családjaikat és csalárd módon ettől remélték az általuk vágyott világuralmat. Tudták, hogy a szeretet nélkül nem lesznek képesek semmit se uralni, de a hódításhoz és mások betöréséhez a kegyetlenség kellett, aki viszont kegyetlenné vált elveszítette a képességét a valódi szeretetre - tisztán látásra alapozott döntést pedig nem tudott a vérrendszer legjobbja se hozni, hiszen nem volt rá képes képtelenné vált. A kegyetlenség megfoszt az ehhez szükséges képzelőerőtől. A hamis hazug szeretet meg nem volt elég.

Mi azért mentünk ebbe bele, mert láttuk hogy mindenhol felütötte a fejét a vérhit. Kellett egy csoport akik elég vérszomjasak és éhesek az uralomra. Ők azok voltak és ma is azok. Saját vezetőik elől menekültek ki egyiptomból. Szétoszlottak minden égtáj felé és elkezdték a munkát. A feladatuk az volt  hogy az összes vérhitű közösséget uralják le maguk alá és végül szüntessék meg a vérhitet. Persze az már akkor látszott, hogy ők csak a hatalmat akarták, lemondani nem akartak erről és ma még inkább láthatóvá vált a szarházi szándék. Újabb és újabb ebsztrakciós szintekre emelik az emberi psziché megtörésének művészetét - miközben egyre mesteribb módon rejtik el azt. És mindeközben a fegyvereik is sokkal kifinomultabbá váltak: pénz mint fegyver - kiéheztetés; pszichikai fegyverek pl pletyka; rádió - pöcs és picsabuzerátor; a kémia - adalékanyagok alkohol, étel, ital, víz; stb.

Viszont mára már nem képesek újabb szintet emelni. Elérkeztünk a hosszú futás végéhez. Most őseim biztosítékaié lesz a fő szerep. Ha jól dolgoztak akkor lesz valós változás, de egy biztos: a vérrendszer belátható időn belül véget ér (max 2 emberöltő távlatában) vagy így vagy úgy. Ez persze a szarháziknak nagyon nem tetszik és mindent meg fognak próbálni.

Az eredeti egyszerű rendszer pontosan úgy épült fel mint a "hivatalos" látható parancsuralmi rendszerek. Piramis alakú hatalmi szerkezetben. Legfelül a rejtett - rejtőző Istenek - magukat istennek beállító azt elhitetni szándékozó szarházik - alattuk a főtisztek, alattuk az altisztek, közkatonák és a kifosztottak legalul a legszélesebb réteg.

Ezt az egyszerű rendszert bonyolítja tovább, hogy a legteteje sem egységes több személyből , sőt több csoportból álló "elit" alkotja. És ugyanígy lefefelé területi alapon is és családi, kláni és mindenféle törésvonalak mentén is megosztott a rendszer. De az alapvető megosztottság a legtettejéről indul és ők azok akik lefelé tovább bonyolítják a megosztottságot - hiszen ha egymásnak tudják ugrasztani az alattuk lévőket akkor könnyebb uralni őket. A rendszerről való tudást a felsőbb szintek mind titkolják az alattuk lévő szintek elől, hiszen a tudás hatalom. És ők azt nem akarják kiadni a kezükből.

Viszont a legteteje nem függ és nem elfogult semmilyen nemzeti, kláni, törzsi köteléktől - teljesen szabadon átlépnek bármilyen kötelezettségen, kötelességen - nincsenek el és lekötelezve senkik és semmi által. Magyarul könyörtelen számító érzékeiket átlépő ki- és bekapcsolni képes eszközök, a hatalom megszerzéséhez megtartásáhot és még több hatalom megszerzéséhez és persze annak élvezetéhez.

A legfőbb jellemzői tehát a kizárás. Mindenkit ki akarnak zárni a hatalom köréből, hiszen az egészet akarják ellenfelek és partnerek nélkül. Ugyanakkor mégsem tudják ezt megoldani partnerség nélkül. Lehetetlen az eész bolygó élőközösségét nagy csoportok nélkül irányítani és uralni. Az egész rendszer roskadozik saját súlya alatt.

Az alsóbb rétegek pedig egyre többet tudnak az egész rendszerről annak működéséről és egyre többször vágnak le fejeket maguk felett.

Monday, 1 April 2024

Vérrendszer - A hajtás I.

 Régebben a comput-er ideje előtt (1960 előtt mindenképpen) is voltak absztrakt szintek a tudatalatti irányítás (vagy tudatfeletti ahogy tetszik, de mindenképpen tudaton kívüli- tényleg ez a legjellemzőbb szó és így is fogom használni...) rendszerében.

Ezek a szintek a hozzáférést szabályozták.

Amikor a liktor ugyanis letekerte a fasció-ról a bőr szíjat a prétor parancsára, már tudni lehetett mi jön. Az engedetlen adóját meg nem fizető római térde remegni kezdett. "Még szerencse, hogy nem a consul jött rá így csak a 6 botot kell kibírnom..." - gondolta, mivel fizetni nem tudott felkészült a halálra. A hat bot után a hetedik a fejsze volt. Ha a prétor eltörte rajtad mind a hat botját számára kívánatos eredmény nélkül, akkor nem maradt más mint a lefejezés. (Most nem térek ki arra hogy sokáig a fejsze kétfejű volt a fasció-ban. Ha a tiszt nem tudta megtörni a célszemélyt, akkor a práter vagy consul vagy magiszter feje hullott a porba... tehát a fascio visszafelé is vágott!)

Szóval miután a rendszer tagjai betörték a saját gyerekeiket és az idegen leigázott népek gyerekeit - néha a felnőttjeit, bár ritkán hiszen a felnőtteket általában a megcsontosodott gondolkodásuk miatt csak megölni lehetett vagy kényszeríteni. Nem maradtak úgy hosszú távon - ellentétben a megtört gyerekekkel, akiknél ki tudtak alakítani kedvük szerinti tudati keretrendszert, aminek a lényege szinte minden esetben az volt:

Vagy azt csinálod amit én akarok és megjutalmazlak, vagy ellenállsz és jönnek a kínok, kirekesztés, fájdalom és végül meghalsz, megölünk halálra kínzunk stb. Mindez különböző keretekbe különböző fogalomrendszerekbe ágyazva, más más csatornákon keresztül vezérelve, kódolva. Amikor már az alany nem bírta tovább a fájdalmat, kínokat, éhséget, magányt, félelmet stb - és reagálni kezdett a tudatalatti irányító jelekre - olyankor azonnal jutalmazni kezdték. Kialakították a rapportot. "Figyelj!" És az alany figyelt. Beszéd nélkül a telepatikus csatornákon keresztül, tudaton kívül. Ezen kívül voltak látható jelzések is, amiket a perifériás látómezőbe tettek miközben lefoglalták a kínzott tudatát egy telejsen oda nem illő másik feladattal. Igyekeztek jól össze is zavarni a célszemély tudatát, hogy ne találjon ésszerű természetes ok okozatot a tudatával, hanem az irreális és tudaton kívüli területeken próbálja meg a túlélést. Végül egy bizonyos határon túl mindenkit be lehet törni egy ilyen módszerrel.

Végül a tudaton kívüli irányítás rendszere egyszerű és ez az alapja.

Az ügyesebb hadvezérek - szülők - okosabban úgy idomították saját gyerekeiket, mint a kutyát kell. Jutalom ha a kívánt irányba ment, cselekedett, gondolkodott - büntetés ha nem. És az alannyal elhitetik hogy ők csak jót akarnak nekik és megbízhatnak bennük.

Ez a rendszer alapjaiban különbözik a természetes és valódi szeretet rendszerétől, noha ez is hasonló módon működik. Az alapvető különbség a kettő között az, hogy a valódi szeretet rendszerében a szülő a gyermeke legjobb érdekeit tartja szem előtt, és mindezt természetes határok között. Ad neki enni, inni, megvédi a hidegtől, melegtől, esőtől, vadaktól. De mindezeken felül megtanítja azt is hogyan tud úgy élni a külvilággal harmóniában, hogy nem tegye tönkre és védje az élet alap feltételeit, ne pusztítson fölöslegesen, ne tobzódjon más fájdalmában stb. Természetes és az életet hosszú távon biztosító szabályok mentén, azokat kutatva és tanítva neveli a gyermekét. A vérrendszer és a valódi szeretet rendszere között ez az egyetlen aprócska különbség van tehát: A valódi szeretet rendszere soha nem fordul el az alanyától, míg a vér rendszere feláldoz. Az egyikben meg lehet bízni, a másikban soha semmilyen körülmények között.

A vérrendszer tagjaiban is megvan nyomokban a valódi szeretet egy torz csírája, de a hatalomtól, a mindenre kiterjedő controll függősége megőrjítette őket, nem képesek már a természetes határokat se látni, se betartani, amelyik még valahol látja. A vérrendszernek egyetlen célja van ugyanis: uralni a világot, hatalmat szerezni azt megtartani, még többet szerezni - használni és újra szerezni. Pontosan mint ahogy a függők teszik, csak ők a károkat nem magukban teszik közvetlenül, hanem a külvilágnak - így csak akkor szembesülnek a kártékonyságukkal, amikor a környezet önmaga védelme érdekében elvágja a torkukat.

Szóval ez a rendszer alapjaiban is paranoid volt, hiszen a történelem során sok királyt és urat kasztottak és koncoltak fel a természetes határok átlépéséért. Ezért a megkínzottjaikből kialakítottak egy figyelő hálózatot. A figyelők jelzéseket küldtek a gazdinak, ha valami esemény - ami elérte a trigger szintjüket - történt. Mint a kutyák, ugattak - ha valaki a kertek alatt osont. A gazdi olyankor kinézett, hogy ki az mi az?

A vérrendszer egyik sajátos vonása és szabálya, hogy amivel vissza lehet élni azzal a vérrendszer tagjai (a szarházik) vissza is fognak élni.

A vérrendszer tagjai alá fölé rendeltségben vannak egymástól. Ez a hatalommánia következménye. Nincsenek egyenrangú kapcsolatok, csak egymás fejéhez tartott fegyverekkel biztosított megállapodások.

A vérrendszernek sok emberre van szüksége, mert sok vért kell elfolyatnia. A vérrendszerben kötelező a véráldozat. Ez emberek nyakának elvágását jelentette sokáéig rituális körülmények között, de később a kenderkötéllel, a vízbefojtással, a tűzzel, máglyával való áldozatok is elfogadottá váltak. Az ipari változások és a lőpor (tűz és kard) használatával a lővér (Sporoni Lővér szálló) is felkerült a palettára. De nem idegenkedtek a rejtett közvetett véráldozattól sem ennek is kidolgozták a szabályait, valami jelzést mindig használtak arra hogy jelezzék ki áldozott. Ilyen módok voltak a mérgezés, vadkan baleset, később autóbaleset, öngyilkosságba kergetés stb... A nagy emberigény miatt állandóan hajtották a maguk alá gyűrt embereket, hogy basszanak még gyerekeket. Ez túlnépesedéshez vezetett egy véges rendszerben, ami természetes módon háborúhoz vezetett, ami megint csak jól jött a vérrendszer híveinek - hiszen a háborúk borzalmai megint csak jól megtörik az embereket és ők a tetején irányították - sokszor élvezték is a mások kínlódását és pusztulását.

Szóval a kezdeti figyelő rendszer tovább fejlődött és akiket jól sikerült betörniük a saját igényeik szerint - azokból építettek egy liktor rendszert amolyan kápó-kat képeztek belőlük akik elvégezték a piszkos munkát helyettük. Ők lettek a hajtók, mint a vadászatnál akik megugrasztják a vadat, hogy a vadásznak csak le kelljen lőnie. Hasonlóan mint a kutya kiképzésen a támadónak beöltözött egyén. Mellettük a kutyát be tudták csapni, hogy ők segítenek és az a csúnya iszlám állam bácsi a gonosz... meg a csúnya pufajkás... Miközben ők maguk szervezték a vérárkokat, ahol az emberek megtörése, betörése zajlott.

Az irányító ezen a ponton már félig elbújt. A gonosz kínzó már nem ő hanem a katonája fogja a botot amivel véresre vernek.

Ezután az irányító elhiteti a verőlegényeivel, hogy ők szabadok és erre születtek, párosítja őket - lesznek gyermekeik akiket szintén beletör a rendszerbe. A gyerekeik ugyanezt a feladatot végzik majd a harmadik nemzedék is és így tovább. a Parancs-végrehajtás rendszere kialakult és mély gyökeret eresztett a harmadik-negyedik nemzedékben. Igen ritka, hogy a negyedik nemzedéket figyelmeztetni tudja az elsőleg megtört és leigázott nemzedék, hogy ne bízzanak meg a "jótevőnek" és "igazságos nagyúrnak" magát lefestő szarházikban. Felnő egy nemzedék amely már nem is emlékszik, hogy ki törte meg őket először.

A vérrendszer legnagyobb trükkje, hogy tagjaitól megköveteli hogy ne emlékezzenek, felejtsék el ki verte őket félholtra, hogy betörjenek. A másik nagy trükk, hogy a megkínzott kápókból kiválogatnak egy párat akik maguk folytatják a műveletet. Ezért cserébe kiváltságokat kapnak. Elhitetik velük, hogy ők is urak. Kaptak földet, tanulhattak, gyilkolhattak és zsarnokoskodhattak ahogy akartak - persze egészen addig amíg a külvilág el nemvágta a torkukat önvédelemből.

Viszont a tudatalatti parancs-parancsteljesítés folyamata idővel megbicsaklik, hiszen a leigázott kápók rájöttek, hogy a felettük lévők alatt vannak és ők is csk rabszolgák a vérrendszerben mégha jól megfizetik is őket. Arra is rájöttek hogy időnként a gazdi levágja őket, mint a gazda a birkát. Véráldozatot tartanak. Ezért kialakult a leigázott rendszerszintekben az ellenállás. Rájöttek, hogy csak úgy lehetnek igazán szabadok, ha le tudják vágni a nekik dirigáló réteget a fejük felett.

Mindeközben a vérrendszer egyre nagyobb területeket kezdett uralni, egyes képviselői és az azok alá tartozó csoportok egyre többször futottak bele vadkanbalesetekbe, mérgezésekbe. Sokszor egymást gyilkolták horizontálisan, de egyre többször az alattuk lévők vágták le őket (vertikális), ha meg tudták hajtani valahogyan hogy ne vegye észre a veszélyt.

Szóval a tudaton kívüli figyelő rendszer átváltozott hajtó rendszerré. Tagjai egyre többet tudtak az embereket cselekvésre késztető erőkről. Egyre bonyolultabbá vált az egész, de a legegyszerűbb legősibb elemek megmaradtak: félelem, fájdalom, éhség, kétségbeesés, gyermek-féltés vagy a szülői félelem-védelem és a mindezek közül legerősebb a valódi megbízható szeretet.

Megjelentek a bonyolultabb parancsokat közvetítő és végrehajtó tudaton kívüli rendszerek. Ezeket a rendszereket soha semmilyen "hivatalos" bizonyítási eljárás keretében meg nem nevezték, be nem azonosították, el sem ismerték soha a létezésüket - hiszen csak így maradhat tudaton kívül. Amint az emberek elkezdenek gondolkodni rajta, egyre több minden eszükbe jut. És ami eszükbe jut az általában nem kellemes - főként hogy a vérrendszer mindenki belekényszerített nagyon sötét és mocskos élményekbe, véráldozatokba, kínoztattak velük másokat, megtörették velük saját gyereküket stb. Ennek ellenére ez létezik és kifejti a hatását. Sőt...

A computer megjelenésével ez a fajta tudaton kívüli irányító rendszer egy elképesztő absztrakciós szintekkel zsúfolt programegyüttessé vált. De ne szaladjunk ennyire előre, mert az alap rendszer is elég bonyolult.

Már Időszámításunk szerint 1000 körül is egy elég jelentős erőfeszítéseket tett az uralkodó "elit" arra, hogy maga alá rendelje, gyűrje az összes a közös tudat(onkívüli) rétegeken keresztül befolyásolni képes, az embereket hajtani képes egyéneket és csoportokat. Ennek egy majdnem nyilvánvaló példája az inkvizíció az 1230-31-es években, mely során a tévelygőket gyűrte maga alá a katolicizmus intézményrendszere vagy amelyiket nem sikerült azt megölte - egyben félelmet keltve a még életben lévőkben. Ez már egy nyílt hadüzenet volt a táltosokkal, javasokkal, jövőbelátókkal, látókkal, zsúfolt középkori urvartartásoknak. Innentől kezdve mindenki kénytelen volt elrejteni az "érzékeny", telepata, távolbalátó, gyógyítani képes, elemző stb bölcseit és hazudni kényszerült róluk.

Ez odáig fajult hogy a huszadik század végére több nemzedék nevelkedett fel abban a hazug realitást fésülő közoktatási rendszerben amely azt tekintette valóságnak, amit meg lehet fogni, meg lehet mérni, amit a szemünkkel látni lehet. Az sem zavarta őket, hogy például a gázok többségét sem lehetett látni, némelyeket még szagolni se és mégis valóságként kezeltük őket (hiszen az is valóságos) miközben a távolbalátók, a mások gondolatfolyamatait érzékelők, a mások érzelmi állapotát érzékelők és egyéb érdekes képességekkel rendelkezők valóságosságát tűzzel vassal tagadták és bagatellizálták. Több száz éves stratégia áll e mögött.

Ugyanakkor nem tudták a két világháború után a hidegháború alatt az életösztönt kiirtani. Az élni akarást nem tudta legyőzni soha a vérrendszer. Pontosabban, akiket nem törtek meg annyira hogy saját életüket semmibe vegyék (akikben maradt elég szeretet, akik kaptak elég valódi szeretetet ahhoz hogy küzdjenek az életükért) azok eljutottak ezen területek tudományos vizsgálatához.

A második világháború során nyilvánvalóvá vált, a hidegháború alatt pedig már tudományos bizonyítékok is láttak napvilágot ezen "különleges"-nek bélyegzett de teljesen hétköznapi tulajdonságaira az embernek.

Az hogy érzékeljük más érzelmi állapotát, teljesen hétköznapi. Az hogy ki mennyire pontosan teszi ezt - már egyéni és tanulható is valamilyen mértékben. Nem lennénk képesek egyetlen nyelvet sem megtanulni, ha nem létezne nyelv előtti nyelvtől független megértés. Erről se sok tudományos mű értekezik még ma sem. Hogy hogyan képes egy kisgyermek megtanulni egy nyelvet ha a szülei más nyelvet beszélnek és átkerül egy másik nyelvi környezetbe - más nyelvű nevelőszülőkhöz? Honnan tudja a vad hogy valaki lesik rá és le akarja lőni? Érzékeli. Hogyan? Hetedik érzék... mondjuk viccesen és nevetünk.

A figyelő.

Az emberi agy egy hihetetlen részletes és elképesztően tág keretek között képes adatokat tárolni. Szinte mindent megjegyez. A tárolható információk határait nem is nagyon tudjuk felmérni se hiszen nyilvánosan nem lehet kutatni, vagyis alig-alig. Szóval az emberi elme szinte mindent megjegyez - a probléma csak az adatok előhívásánál van. Az már nem megy olyan egyszerűen. korlátozza az egyén tudata és a tudatot védő mechanizmusok. Ezek védenek bennünket az elménket elárasztó információ tömeg ellen és csak azokat szelektálják a tudatba való felemelkedésbe (vagy a tudatba való leereszkedésre) melyek fontosan vagy az egyén (és őseinek) tapasztalatai azokat fontosnak ítélték meg.

Ezért vannak különbségek például az eszkimók hó fogalmai között és a magyar ember hó fogalma között. Az eszkimó megkülönböztet tizegynéhány különböző hó-formát állapotot, míg a magyar egyet: hó. Számunkra nem volt annyira fontos, hogy ez a figyelmünkbe kerüljön, ezért a nyelv nem is tükrözi és a tudat nem is foglalkozik vele annyit. Nem válik tudatossá. Viszont mégis néhányunk igenis különbséget tesz a kásás hó, a vizes hó, a jeges hó, a porhó és más egyéb havak között - főleg olyanok akiknek fontossá vált, mert síel, mert a hegyekben közlekedik télen és tudnia kell melyik hó fogja megtartani a súlyát és melyiket kell elkerülnie stb.

Mindenki alkalmas figyelőnek. Tehát a rendszer minden tagja figyelő. Csoportos hipnózisban (irányított figyelmi állapotban amit egy csoportnyi ember támogat) elképesztő részletességgel fel lehet idézni eseménysorokat amit csak az egyik egyén tapasztalt meg. Még olyan információkhoz is hozzá lehet férni, hogy mi történt a személy háta mögött, amit semmilyen módon nem láthatott a szemével, mégis leellenőrizhetően, bizonyíthatóan felidézhető. Sok kutatás történt az MK-ULTRA és ehhez hasonló típusú könyörtelen és sokszor embertelen ember kísérletei során az USA-ban, Oroszországban, Németországban, Franciaországban, Angliában, Magyarországon, Kínában és gyakorlatilag az összes többi országban is. Az eredményeket a mai napig titkolja a legtöbb fél, hiszen a hatalmuk erre alapul. Viccet csináltak belőle és folytatják a bagatellizálást, hazudozást.

A hajtó.

Mindenki alkalmas egy másik ember hajtására. Ezt más szóval motiválásnak, ösztönzésnek, késztetésnek is szokták nevezni a hétköznapi beszédben. A hajtás kifejezés a vadászatból ered, a vad megugrasztására többen nagy zajt csapnak - megijesztik a vadat és mozgásra késztetik, hogy megmutassa magát és bekerítve egy bizonyos irányba tereljék. Ez már a vérrendszer sajátja. Erőszakos kényszerítésről van szó - és ennél fogva nem mindenki alkalmas hajtónak.

Azok akik a valódi szeretet erejével élnek, képesek erőszakos kényszert alkalmazni, ha meg kell védeniük szeretteiket, vagy önmagukat valaki(k) külső agressziója ellen, de mindenki érzi hogy ez mennyire megbontja a külső és a belső harmóniát a természettel és önmagunkkal. A vérrendszer tagjai teljesen hétköznapi tevékenységként végzik. Ebben nőnek fel ez a természetes állapot számukra. Vagy te gyilkolsz vagy téged gyilkolnak.

A jó hajtó ismeri az embereket cselekvésre késztető erőket és a szerint idézi a célszemély köré ezeket, amilyen irányba kényszeríteni akarja. SzunCe háború fogalma szerint ez már háború (rá akarod kényszeríteni a saját akaratodat a másikra). A valódi szeretet erejét szolgálók is használnak kényszert. Van olyan tevékenység amit megtiltunk a gyermekeinknek, állatainknak mert tisztában vagyunk azzal, hogy nem tudják mennyire veszélyes vagy milyen rejtett veszélyek rejtőznek a tevékenység mögött. Nem engedjük, hogy a kisgyermek a konnektort nyalogassa - mert mi tudjuk hogy halálos áramütést kaphat, nem engedjük a kutyusainknak, hogy a lassan guruló autó közelében előtt szaladgáljunk, mert az ő szemükben az 40km/órával haladó autó lassú és velyételen, de mi tudjuk hogy az is veszélyes, mert nehéz és nem biztos hogy a sofőr észreveszi a kutyust. 

A hajtás egy része nyílt egy része pedig nehezen bizonyítható tudatalatti, tudaton kívüli. E tudaton kívüli hajtás egyik legerősebb formája a közös tudatban elkészített hajtás.

A nyílt hajtás relatíve jól ismert. Ide tartozik a befolyásolás mindenféle nyílt formája: kérlelés, kérés, fenyegetőzés, zsarolás, kényszerítés stb.

A rejtett hajtás majdnem ugyanezeket a módszereket jelenti csak rejtve. Ezen kívül pedig ott a közös tudaton keresztül elkészített és közvetített hajtás.

Ez a legveszélyesebb és leghatásosabb hajtás. Tömegeket lehet ilyen formán irányítani úgy hogy a tömeg tagjai még csak nem is sejtik hogy valakik az általuk eltervezett irányba terelik őket. Csak nagyon gyenge és fokozottan ellenőrzött irodalmat lehet erről találni, főleg a tömegpszichózis és a propaganda témakörében. De egy szót nem lehet találni arról hogy hogyan lehet ezt megvalósítani, milyen a dinamikája, hogyan lehet mederben tartani és a tömegmanipulált folyamatokat leállítani, megváltoztatni.

Ez a huszonegyedik század egyik legfontosabb kutatási területe. Ez jelentheti (a valódi szeretet ereje alá rendelve) a kiutat az emberi faj számára a vérrendszerből, ami teljesen nyilvánvalóan el fogja pusztítani az emberi fajt méghozzá igen kegyetlen módon: a környezet, saját élőhelyének és a földi élet alapjainak elpusztításával.

A közös tudat - mint a kifejezés mutatja - több egyén tudatának tökéletesen egy irányba való fordításával létrejövő tudatmező. Ereje jóval nagyobb az egyéni tudatnál. Az egyéni tudat segíti az egyént a cselekvési irány megválasztásában, a közös tudat pedig az egész csoport cselekvését befolyásolja.

Egy jól sikerült összehangolt csoport, ha tökéletes összhangban és egyetértésben egy irányba tudja fordítani a tudatát - ami azt jelenti hogy egy cél felé törekednek, önként és egyetértésben - akkor az elhatározott cselekvéssor olyan erővel jelenik meg a csoport tagjaiban, hogy az egyén egy külső erőként érzékelheti azt - Isten akarataként. Sőt egy ilyen csoport a csoporton kívül álló, tudatosan és tudatalatt nem egységes másik csoportot is irányítani, befolyásolni tud ilyen módon különböző mértékben.

Ezt az uralkodó csoport több ezer éve tudja és titkolja. Ez az az erő ami jítzakot kikényszeríti a pusztába, hogy elnyiszálja a saját fia nyakát véráldozatként (vérrendszer csoportja) és ez az az erő ami azt sugallja neki, hogy ne tegye meg...(inkább áldozzon fel mást). Amint a bibliai történet rögzíti ezt a jelenséget és azt a tényt, hogy 2000 éve már tudatosan manipuláltak ezzel a módszerrel bizonyos körök - egészen konkrétan a zsidók és a rómaiak is (szintén zenész).

Történetileg lekzdtek különböző közösségei szerveződési formák kialakulni amik már erre a tudásra épültek. Törzsszövetség, királyság, császárság, birodalom. Területenként és időben ezeket sokféleképpen hívták: kaganátus, hercegség stb. - de a szerkezetük hasonló volt. Az uralkodó csoport tisztában volta közös tudat erejével, azt képes volt manipulálni és tudatosan átgondolt érdekei szerint használni, több kevesebb sikerrel. És a különbség annyi volt közöttük hogy az uralt közösségért vállaltak-e egyáltalán felelősséget és ha igen mennyit és milyet.

Azok a csoportok amelyek nagyobb felelősséget vállaltak az általuk uralt csoport felé és mindezt hosszabb időtávra tervezve kívánták biztosítani - azok lettek a legerősebb csoportok.

Ilyen szempontból a törzsszövetségek gyengébbek voltak mint a birodalmi hajtókörök, mert a törzsszövetség csak a törzs tagjaiért vállalt felelősséget és esetleg a jogokat nyert rabszolgákért, de a többi népet pedig elpusztította - a birodalmi hajtókörök már sokkal nagyobb és hosszabb távú felelősségeket vállaltak. Védték az ivóvizet, a legelőket, az erdőket, a különböző nyelvű és hitű népeket a birodalom területén (akik hozzájárultak a birodalom növeléséhez és védelméhez). Tehát egyjfata kiterjesztett felelősséget vállaltak, hiszen kellettek az erőforrások a birodalom létezéséhez és hódító tevékenységéhez. Ezek az erőforrások pedig az ember, az állatok, a növények, és minden ami ezek mellé szükséges volt: élelem, technika, nyersanyag... stb.

Minden ilyen szerveződés sikere és bukása azon múlt, hogy hogyan találta meg a külső és belső egyensúlyt. Minnél nagyobb volt a szerveződés annál több tudatot kellett összehangolni, annál több volt a hozzáértők száma - azok száma akik átláttak a közös tudat mögé rejtőző hatalmi csoport mesterkedésén. És valahányszor ötköztek az érdekeik az belső és sokszor külső konfliktussal is járt - háborúval, mérgezésekkel stb.

A hozzáértők száma az idő előrehaladtával is nőtt, hiszen amit egy ember tud az már nem maradhat titok, hiszen a közös tudat egyik jellemzője, hogy ha valaki meglát egy problémát, akkor azt az egész közösség is látja és ha valaki más meglát egy megoldást a problémára, azt is az egész közösség látja.

Ezért kezdték el a maguk alá kínzottakkal kialakított közös tudatokat elválasztani az uralkodó csoportok a saját csoportjaiktól. Mivel maguk alá kínoztak nagyobb létszámú csoportokat, azoknak kialakítottak tudati keretrendszereket amibe belenevelték őket és kialakították nekik az alcsoporti közös tudatot, amit ők kedvük szerint változtathattak bizonyos keretek között. Ezek a keretrendszerek lettek a vallási rendszerek. Később egyre bonyolultabb tudati rendszereket alakítottak ki a szakmai oktatás és elköteleződés alapján. Ezeket ha életveszélyes és kemény katonai kiképzéssel is párosították, akkor nagyon erős tudati keretrendszert tudtak építeni, olyan erejűt hogy az egyén képes volt az életét vagy szeretteinek az életét feláldozni a "nagy ügyért" bármi is legyen az a specializált keretrendszeren belül.

Ennek kezdeti formái a szabadkőművesség, a különböző szekták katonai csoportjai (a jezsuiták gyilkosai és kurvái sokáig a legjobbak voltak a világon), később a különleges katonai egységek, ügynökök, csoportok - titkosszolgálatok különleges alakulatai, kémek, stb amik specializálódtak bizonyos tevékenységekre és valamilyen erkölcsi globális felelősségvállalást hirdettek (legalább, ha nem is tartották be).

Az ilyen leválasztott csoportok pedig újabb alcsoportokat gyötörtek maguk alá, háborúkkal, éhínséggel, járványokkal és a papjaikkal, propagandájukkal. A lényeg hogy egyik kézben a halálos fenyegetés a másikban a jutalom választási lehetőséggel az erősebb, ravaszabb mindig leuralta a gyengébbet, tudatlanabbat. Mi - a valódi szeretet szolgálói pedig őrlődtünk és próbáltuk emelni a szintet minden területen minden csoportban és minden időkben. Tanítottuk és kiképeztük az embereket, hogyan tudják megvédeni magukat a felettük zsarnokoskodók ellen. Kevés sikerrel, mert akik mementek egy egy nagy erejű koherens közös tudatú csoport alá, azok azonnal vakká váltak a csoportot irányítók tevékenységére. Az uralkodó csoportok mindig azzal kezdték a maguk alá gyötörtek idomítását, hogy csak azt lássák amit ők megengednek nekik, és csak arra emlékezzenek amit ők megengednek nekik.

Hamar kiderült, hogy ezekkel a módszerekkel még az emlékezet is irányíthatóvá válik - a közös tudaton keresztül áthajtott parancsnak hatalmas ereje van. És aki nem emlékszik honnan jött és mi történt vele - hol hibázott és hogyan igázta le egy másik csoport - az azt se tudta hogyan szabaduljon ki az igából. Főleg, ha az uralkodó csoport még valamiféle felelősséget is vállalt a leigázott csoport tagjaiért és megvédte őket - vagy legalább a többséget. Azokat meg akik átláttak a szitán... és esetleg emlékeztek és láttak mindent amit az uralkodó csoport művelt a színfalak mögött - azokat pedig tűzzel vassal üldözték.

Elérkezett azonban egy olyan állapotba az emberi faj, hogy most már nincs olyan népcsoport aki ne ismerné a közös tudat erejét és egyre többen emlékeznek egyre több olyan dologra, amire az elit nem szeretné hogy emlékezzen. A régi jól bevált megoldás egy ilyen helyzetre a háború volt, amit ma is igyekeznek megvalósítani - hiszen háborúban el lehet tüntetni vállalkozásokat, cégeket, adósságokat, ellenfeleket, kellemetlenkedőket, össze lehet fogni a halálfélelemben a bizonytalanokat, az értetlenek tömegeit és a mészárszák közepette újra lehet szervezni egy csomó mindent, már aki és amelyik életben marad ilyenkor a tetejéről - mert azért ők is meghalnak. De ezt ők elfogadták, hiszen a véráldozat tartja őket össze. A vérrendszer összetartó eleme a kiontott vér. Ráadás hogy a technikai lehetőségek is elérték azt a szintet, hogy a földi élet pusztulását vonja maga után egy újabb nyílt világháború - tekintve a bombák de főleg a harci kémia fejlesztésait - ami sokkal veszélyesebb mint bármilyen hidrogénbomba. Szóval a vérelit is és az alatuuk kiművelt közepe,és alja a kifosztottak vérhordáival együtt halálos csapdába került. Véget kell vetniük a véges rendszerben hirdetett és hajtott végtelen növekedés őrületének. Már tudják, csak nem tudják megoldani. Nem akarják. Ezért a közepe elkezdte levágni a legtettejét.

A hatalmi piramisnak a csúcsát egyébként is állandóan faragni próbálta az összes szint akiket nyomorgattak maguk alatt, akikből a jövedelmeket kifacsarták, ellopták és lopják ma is a vérelithez tartozó csoportok, de a középkor végét jelentő ipari forradalom környékén már egyértelműen a közepe a teteje nyakára lépett. Sok nagy hatalmú vércsalád kénysezrült kiegyezésre és sok elpusztult utódaival együtt. Az alsóbb szintek csak így juthattak több hatalomhoz, jobb pozíciókhoz. És ez ma is így van.

Az első jelek a királygyilkosságok voltak, amik már nem valamelyik szomszédos nagyhatalmú vércsalád felől szerveződtek. Természetesen az alja és a közepe se tudta volna ezt megoldani olyan segítség nélkül, amely átlátott volna a szitán és segített volna nekik emlékezni hogyan törte be maga alá a teteje őket. Mi segítettünk nekik (a valódi szeretet törvényét szolgálók), hogy életteret nyerjünk és a megállapodásainkat át tudjuk rajtuk hajtani. Sajnos a közepe is ugyanolyan vérhitűvé lett az idők során mint a legteteje. Sőt a tudás terjedése miatt a teteje még brutálisabb követelményeket támasztott a feljebb jutás terén a közepe és az alja számára. Bevezették az önkéntes véráldozat (önként vállalt önvéráldozat, hogy a gyxermek előbbre jusson - önként vállalt véráldozat mások levágása által; hullabaszás /Mata Hari/; szexáldozat; szarevés, kannibalizmus és egyéb őrületek) intézményét feltételként bizonyos birodalmi pozíciók betöltéséhez. Bevezették a forgást a tisztségek között, hogy senki se eresszen gyökeret és tudja lehetetlenné tenni egy birodalmi funkció működését. De mindezek mellett azért csak csak el elkapta őket az alja és időnként a kifosztottak is levágtak közülük egy párat - ami igen megrémísztette a tetejét. Elég nehéz úgy élvezni a pénzbeli és természetbeni javakat, ha egész nap azon kell rettegned hogy vajon mikor és hogyan fognak elkapni és megkínozni vagy felrobbantani, meggyötörni, a gyerekeidet mikor kapják el stb. Senki sem szereti az ilyesmit. Ők se.

Szóval a két alapelem a figyelő és a hajtó. Mindenki lehet figyelő és hajtó.

A bonyolultabb birodalmi rendszerben viszont nagy tömegű adatokat kell feldolgozni. A sok figyelőből valkinek ki kell szedni a szükséges információt, a hajtóknak meg kell tervezni a tennivalókat, őket be kell tanítani, és irányítani kell tudni. Ezeket ellenőrizni kell. Ehhez komoly apparátus kell. Ezt csinálják a tisztek hasonlóan egy hadsereg felépítéséhez. Azaz fordítva a hadseregek épülnek fel ilyen módon, ahogy a hajtórendszerek vannak felépítve. Aki nem engedelmeskedik az meghal, büntetést kap.

Régen egyszerűen levágták az engedetleneket, ma amikor a teteje ugyanúgy megszívja a nyílt erőszakot, mert többnyire a közepe hivatalos pozícióiban próbálnak elbújni - így ma rejtett módokon gyilkolnak. Az egészségügyi redszeren keresztül, a pszichikai hadviselésen keresztül és a kiéheztetés taktikáján keresztül a munkaerőpiac uralásával, a vállalkozói lehetőségek uralásával: a szabad piac hazugságával, a pénz inflációjával és egyéb rejtett eszközökkel. El kell rejteniük mit csinálnak mert egyébként elvágnák a torkukat ma is. Pontosabban elvágják a torkukat, csak sokan tolakodnak a helyükre és rengeteg a helyettesítésre az utánpótlás.