Wednesday, 3 April 2024

Vérrendszer - A hajtás II.

 És minden alkalommal amikor az alsóbb rétegek megértették mit művel a felettük lévő szint - ami abban nyilvánult meg, hogy le tudták nyúlni a pénzeiket, ki tudták védeni többé kevésbé a támadásaikat, szóval kibújtak a hurokból - nos minden ilyen alkalommal a felsőbb szintek tovább bonyolították a rendszerüket, ráépítettek valami újabb absztrakciós szintet, hogy véletlenül se láthassa át az egészet a többi.

Ez a jelenség a "hivatalos" rendszerben is megjelenik szinte mindenhol. A tudományok területén és a szakmák terén lehet a legjobban fülön csípni és a szakmák terén a legérthetőbb. A "láthatatlan kéz" szakmai alap követelményekre hivatkozva vizsgákhoz köti hogy ki gyakorolhat valamely pénzkereső tevékenységet.

Erre valamilyen szinten szükség is van főleg az olyan területeken, ahol mások élete kerül veszélybe attól függően, hogy a "szagember" mennyire alaposan végzi el a dolgát. Pl autószerelőnek sok éven át kell tanulni, hogy a szerelő tudja mennyire kell és milyen körülmények között emghúzni a kereket tartó csavarokat, hogy ne essen ki az autó alól menet közben és ne pusztulj bele. És van több más ilyen információ, de nem olyan sok hogy ne lehetne megtanulni bárki által. Figyelni kell hogy a nyomatékadatok száraz (nem zsíros) tőcsavarra vonatkoznak és a nyomatékadatok szerint kell meghúzni a kerékanyát. A többi a tervező mérnökökön múlik, és az épító kivitelezőkön, hogy azt az anyagot használták-e olyan méretben és a tervező úgy tervezte-e hogy tényleg elbírja azokat az erőhatásokat amiket ki kell bírnia plusz tartalék.

Ez így rendben is volna de amikor ötévente megváltoztatják a szakmai tolvajnyelvet és arra hivatkoznak, hogy nem is tudod miről beszélünk... holott csak bevezettek pár új szót a tetőfedésben a derékszelement, széknek hívják a dongazsalut, romonádnak, a kátránypapírra ragasztott homoklemezt meg zsindelynek a régi fazsindely meg már kit is érdekel az nem is szagember aki nem az új zsargon szerint beszél.

Pontosan ezt csinálják az illegális üzletek esetén is ott pontosan azért, hogy a rendőrök meg a konkurencia ne tudja mikor mit beszélnek meg és ne legyen bizonyíték. És ugyanez megy a könyvelésnél is, ahol kiskapuk és trükkök százai biztosítják a sógor, koma, jóbarátok számára a terhek be nem fizetésének lehetőségét - míg a becsületes vállalkozó megfullad a csekkek özönében. A láthatatlan kéz államilag dotálja bizonyos körök vállalkozásait ilyen módon, behozhatatlan előnyöket biztosítva nekik a többivel szemben. Szabad verseny... nesze neked.

Természetesen még az ilyen ügyleteket is lehet bizonyítani. Az igazi uralkodók azonban teljesen el akarnak tűnni a szem elől, hiszen ha valaki hát ők tudják hogy ez a fajta szemfényvesztés soha sem folytatható a nélkül, hogy háború ne legyen belőle. És a történelem már bizonyította hogy minden esetben háború lett belőle. És a háborúban mindig van olyan még a kifosztottak között is, aki rájön a turpisságra, meglátja a trükk gazdáját és elvágja atorkát - mivel nekik nincs semmi más lehetőségük, mint vagy harcolnak és meghalnak, vagy csak simán meghalnak éhen. Ilyenkor mindig kapnak is segítséget a közepétől hiszen a közepének érdeke az, hogy a tetején levőket levágják fölőlük.

Ez egy reális veszély a tetejére nézve még akkor is ha minden erejüket latba vetik, hogy ezt elhazudják, hiszen tökéletesen tisztában vannak a vadásztörvénnyel: ha egy vadállat emberre támad egyszer, másodszor is megteszi. Ezért amelyik emberre támad, azt megkeresik és megölik.

A teteje ugyanezt teszi az aljával. Még amikor sikerül is az aljának megölni valakit a tetején... gyorsan keresnek valami helyettesítőt és bemutatják a tv-ben hogy itt van hahaha mellé lőttetek, vagy nyilatkoztatják az újságban stb. És valaki átveszi a karakterét. Mindez pontosan azért, hogy az alját félelemben tartsák és abban a hitben, hogy a teteje általuk elpusztíthatatlan, vagy érinthetetlen.

Régen a királyokat és helyi uralkodókat nagyon könnyű volt újracsinálni, hiszen kevesen érintkeztek velük, soha nem dolgoztak velük nem volt közös tevékenység az alja és a teteje között csak kiválogatott kevesek szolgáltak közvetlenül. Így még ha az egyik urat véletlen vadkanbaleset is érte, már másnapra valaki beugrott a helyére és nyomozni kezdte kik voltak a vadkanok, előkészítve a retorziókat is.

Ma még messzebb vannak az emberektől a közpénzeket eltüntető, allopó szarházik - egy kettő, de legalábbis jól megszámolható azon karakterek száma akiknek lehetőségük van az államkasszából - ami az állam területén élők közös kasszája, a kalap amibe "mindenki" bedobál de csak a kiválasztottak vehetnek ki és amiben a pénz elvileg a közös feladataink megvalósítására van bedobálva.

Szóval még egy absztrakciós szint... de az már legyen olyan bonyolult, hogy a szarházik se értsék és lássák át... Még egy lufi a pppénzrendszer tetejére, ahol nem létező pénzeket és értékeke adnak és vesznek az általunk a közös kalapba bedobált pénzekből.

És hazudnak folyamatosan. Az infláció a pénz felfújása. A pénzt nem arany alapra kellene helyezni hanem az egy cslád által egy évebn elfogyasztott élelmiszer és a létükhöz szükséges árucikkek árához kellene kötni. Ugyanígy a minimálbért is a fogyasztói kosárhoz kellene kötni - és a Kádár rendszerben pontosan ez is történt, amit a rendszerváltó reformkörös szarházi kommunisták siettek is elválasztani, hogy az inflációt véletlenül se kövesse a minimálbér és ezzel a fegyverrel gyakorlatilag kivégezhessék (megtörjék és maguk alá törjék, kiszolgáltatott helyzetbe hozzák) a bérből és fizetésből élő legszegényebb rétegeket - észrevétlenül, hogy nel egyen teljes társadalmi felháborodás. A reformkörös komcsi banda - a lakitelki szarházik akik oly büszkék arra, hoy beindították a szabad rablás rendszerét.

De azért nem sikerült vértelenre a rendszerváltás és ennek a folyamatnak nincs is vége még ma sem.

Újabb és újabb szemfényvesztők látnak napvilágot egyre finomabb taktikával. A milliárdos Schmidt a kommunista Donáth félék mérhetetlen bűneiről beszél, meg hogy volt 400 halott, de nem négyszáz volt hanem sokkal több és még többet terveznek, hiszen ő az egyike azoknak (a reformkörös 20. kongresszus lakitelek és reformkörös társaik Ledvai stb) akik támogatták és aktívan közreműködtek a minimálbér a fogyasztói kosártól való elszakításának: magyarul a legszegényebbek nyomorba és éhhalálba taszításának, mert ennek kizárólag ez volt a célja semmi más. Ha ugyanis az árakat rugalmasan - havonta, negyedévente - követi a bérek emelkedése, akkor inflálhatják a forintot ahogy akarják az élelem ára ugyanaz marad, nem pusztulsz bele. De ha az árak nem követik az inflációt, akkor a pénz amit keresel már következő hónapban nem lesz elég a felemelt árak kifizetésére. De schmidt milliárdos neki nincs miért aggódnia. (Ez úgy kezdődött, ohgy a kosár tartalmát változtatták meg először, majd a felülvizsgálatok időpontját tolták messzire az infláció megjelenésétől, mert végül is azt a hajtókört nem merték megbontani - vagy tudták megbontani amivel zet beállítottuk.)

Természetesen az igazi hajtókat nehéz fülön csípni, mert jól elbújnak. Persze nem a legaljára  kifosztottak közé - no azért azt neeem (bár amelyik nagyon szemét dolgot talált ki az még ezt is megjáttsza, hogy a kés ne kerüljön a nyakára). A középosztály területén bújnak el vállalkozóként és főleg értelmiségiként vlami jogi, egyetemi, tanári, szakemberi terepen. És véletlenül se telefonálgatnak a tisztjeiknek, nem jelölik őket a fészbúkon hanem csak tudaton kívüli módszerekkel adják le az utasításokat, jelölik ki a követendő irányt és stratégiát. Régebben voltak olyan találkozóik, ahol nyíltan is beszélgettek (zsinat) arról hogy mit fognak csinálni, legalábbis részben ezt ma már nem merik megtenni. Ennek ellenére mégis vannak találkozóik ma is, csak virágnyelven vagy valami más témáról beszélgetve - a felett vagy alatt illesztik be a valódi témát. Így meg tudnak erősíteni egy két dolgot pl hogy a másik hallja-e amit kérdez "bólints, pislogja kettőt ha igen hármat ha nem, akkor vágunk? naná, de kit?" A modern rádió. Van egyébként olyan mikrós rádió amit lehet is hallani mert a csontokat meg tudja áttételesen rezegtetni a fejedben, ami áttételesen hallható hangot eredményez. Gyakorlatilag a csontjaid a hangszórók. Ráadásul ezt csak te hallod senki más sem - kivéve ha a csontjaidra szerel egy érzékelőt. De nincs erre szükség, hiszen kellő odafigyeléssel kialakítható a tudaton kívüli kommunikáció gyakorlatilag bárkinél.

Ezek azok a területek, amit teljes erejükből tagadnak, bagatellizálnak, és lejáratnak mindenkit és bárkit aki komoly mérhető és tudományos eredményeket próbál közzétenni. Bizonyítékokat pedig megsemmisítik. Naná - ez az utolsó lehetőségük és eszközük arra hogy el tudjanak bújni.

És hát mi elől bújnak el ezek tulajdonképpen? Hát a felelősségvállalás elől. Hiszen az öszes birodalom, királyság és uralkodóház amelyik kudarcot vallott és kivégezték őket mind azért járt úgy, mert az előnyöket és az élvezetet akarta, a hatalmat de az ezzel járó felelősséget és munkát nem volt hajlandó vagy képes elvégezni. Ugyanis csak azok maradhattak hosszabb ideig uralkodók akik felelősséget vállaltak az alattuk élők felé. És itt valós felelősségvállalásról beszélek nem hazug igéretekről. A hazugsággal is a rendszer tehetetlenségi nyomatéka miatt elég sokáig tudnak a tetején állni, de végül beborul a dolog mindig. És ez általában véres szokott lenni. Addigra a bűneik olyan mértékűre duzzadnak, hogy onnan már nincs is más megoldás mint a halálos erő alkalmazása. A takarítás.

Sajnos ilyenkor mindig az alattuk lévők kerülnek a helyükre vagy valamelyik szomszédos egyenrengú uralkodó cslád csoportja, s egyáltalán nem biztos hogy levonják-e a következtetéseket, tanulnak-e a hibákból, vagy folytatják ugyanazt más színben. Általában folytatják sajnos.

Kicsit elkalandoztam vissza a legfejlettebb pszichológiai tudáshoz. Szóval mint ahogy a computer felépült újabb és újabb absztrakciós szintek bevezetésével (tranzisztor - logiai kapuk; logikai kapuk - ALU és regiszter és memória; binary code - égetett fetch-decode-execute - program nyelvek: assembly, és a többi... Ezek a jelenségek a tudaton kívüli kommunikációs és irányító rendszeren is végbementek.

Nem alkalmas mindenki arra, hogy pontosan elemezzen, hogy stratégiákat alkosson, hogy felelős döntéseket hozzon kellő körültekintéssel (felderítés) és tapasztalattal (évszázados tudás). Viszont mindenki tud emlékezni - tehát midnenki lehet memória. mindenki tud figyelni - tehát lehet figyelő. Mindenki tud valamelyen nyelvet használni annak a leghétköznapibb szintjén ahol nincs kódolás és hazugság - tehát lehet információ továbbító, azaz postás, távközlő. Ehhez ismételni kellett jól tudni és megbízhatóan észlelni és továbbadni, megismételni a kapott információt. Ez már egyébként egy bizalmi funkció, hiszen erősen lehet torzítani bármit és ez akár halálos következményekkel is járhat másokra is.

TEhát kialakultak történetileg a rendszer irányítóinak bizalmát élvezők pozíciói. Ezek általában olyan feladatot végeztek ahol komolyan bele lehetett nyúlni a rendszer működésébe. De a vérrendszerben nincs semmilyen bizalom és a vérrendszer tagjaiban nem is szabad megbízni - hiszen mindenki arra van benne szocializálva, hogy levágja a felette lévőket. Ennek a vetélkedő hatalmi családok voltak az okai. A saját hálózatukat azzal védték meg a többitől, hogy a hálózatuk midnen tagját uszították hogy vágják le és szabotálják az utasításokat. Csak azokat hajtothatták végre, amiket ők kódoltak le nekik. Megjelent tehát a rejtett jelzések köre az egyébként is rejtve a tudaton kívül, alatt, fölött működő rendszserben. Egy újabb absztrakciós szint került beépítésre.

- "Kop kop! - kopogtak.

- "Ki az?" - kérdezte gyanakodva a szobában lévő.

- "Mi vagyunk azok, a barátaid! - válaszolta valaki kintről...

Ezek a kódolási rendszerek egyre fejlődtek és bonyolódtak az idő előrehaladtával. A hálózatok pedig egyre nagyobbra nőttek. Elsősorban a háborúk túlélői lettek az új besorozottak, vagyis főképpen azok akiket a háborúkban meg tudtak törni, pszichikailag fizikailag. Ezeket eleve egy idő után már úgy törték meg, hogy bármelyik születendő gyermeküket saját maguk is törjék be a rendszer és saját maguk alá. Ennek több előnye is volt: a szülő irányítani tudta a gyermekét tudat alatt, ami elég addiktívnak bizonyult, hamar rászoktak tekintve az előmnyeit. Ráadásul a háborúban betörtek gyermekeinek gyermeki már csak a nagyszülőktől hallhattak a háborúról és hogy ott mi történt, ezek gyermekei - a negyedik nemzedék - pedig már alig valahonnan. A rendszer alá betörést meg folytatták tudat alatt.

A valódi szeretet törvénye miatt azonban a betörés módszereihez, a vérrendszerhez nem tudatosan hű réteg másként kezdett viszonyulni. Az ilyen emberek többsége érezte hogy nem jó amit csinál. Empatikus, együttérző ember érzékeli hogy a másiknak fáj amit csinál. Ezért a kegyetlenség a vérrendszerhez nem tudatosan hű rétegekben csökkent, elfordultak tőle. Minden természetes létező szereti a harmóniát az egyensúlyt önmagán belül és kívül. Ez a valódi szeretet törvénye. Ha megakadályozod egy fának, hogy felfelé nőjön akkor egy darabig oldalirányban növekszik, de amint lehetősége lesz rá folytatja a növekedést felfelé. Ezért a vérrendszer tagjai rendszeresen 40-50 évente újabb háborúkat robbantottak ki, vagy éhínséget, járványokat eresztettek nagy területekre, hogy ismét betörhessék a rendszerük alá az emberek tömegeit.

A háborúikhoz sok ember kellett. Ezért túl kellett szaporítani az emberi fajt. Hajtani kezdték hogy basszanak minnél több gyereket. Nagyon sokáig és tulajdonképpen ma is - az emberi létszám jelentette a hadseregek győzelmét. A harc ugyanis a kézitusában dőlt el. Kéz, láb és bot - ezek a fegyverek amik bármikor a rendelkezésünkre állnak, a kardhoz már bányászni kellett és érteni kellett a fémekhez, kovácsoláshoz. Ez a nemi hajtás az idők kezdetei előttre visszanyúlnak. Amióta háború van, azóta nemi hajtás is létezik. Kiemelt jelentősége van a vérrendszer számára. Ezért nagyon fontos a rádiós alapon működő pöcs és picsabuzerátor (minden testrész reagál valamilyen rádiós jelszintre a megfelelő energiával és koncentráltságban); a pornó, a nemi szabadosság. De ezért vesznek részt - kiemelt jelentőséggel - a gyermekvédelmi rendszerben is sajnos nem pozitív - csak pozitívnak látszó - szándékkal, és ezért lehet pedofil vezetése gyermekotthonoknak (szüleiktől elszakított gyermekek - védtelenek, betörhetőek, felhasználhatóak bármire).

A vérrendszerben az ember csak egy fegyver, egy golyó, egy mozgatható eszköz. Eldobható, feláldozható. Ez alól csak az képez kivételt és csak addig, akinek van valamilyen nehezebben kialakítható képessége, nehezen elsajátítható tudása, ami miatt nehéz pótolni valaki mással. Ezért került lassan a vér szerinti hatalmi családok, uralmi körébe egyre több családon kívüli, akik az intelligenciájuk miatt nélkülözhetetlenekké tudtak válni a vérrendszer számára, a hatalmi családi körök számára.

Ha ma jól körülnézünk egyik állam közszereplői között sem találunk olyat, amelyik ne lett volna tagja kiképzettje valamelyik ABC-s ügynökségnek, vagy szabadkőműves páholynak, vagy ne lenne valaki ilyen leszármazottja. A nagy nevű vércsaládok pedig kihalófélben vannak, kizárólag azok maradtak meg lábon, akik rendelkeztek a megfelelő intelligenciával és önreflexióval, hogy tanultak a hibáikból és tudtak-e újabb és újabb szinteket emelni a régiek fölé amit az alattuk lévők nem voltak képesek átlátni.

A verseny tulajdonképpen arról szólt, hogy ki tudja felderíteni a másik csoport tisztjeit akik meghatározó húzó emberek, irányítók és elég intelligensek a pontos vágáshoz, tisztán látják  ahelyzetet a közösségükön belül és kívül. Mert amikor egymás okos embereit meg tudták ölni, akkor a másik csoport egyszerűen nem látta meg a helyes utat, elpusztult a maradék pedig kénytelen volt betörni a másik csoport alá.

Ez a folyamat majdnem teljesen nyíltan napvilágott látott az 50-es 60-as években az úgynevezett hidegháború idején. A legtettején lévő irányítók hozták léter ugyan a különböző ügynökségek között folyó halálos harcot az atomháború lehetőségének terhe alatt - de velük is pontosan ugyanez történt a legtetején. És történik ma is, legalábbis újra fog indulni minden ilyen kör.

A CIA-t és a GRU-t ugyanaz a hatalmi kör hozta létre pontosan a technikai fejlődés kordában tartásának igénye miatt. Ez a kör már 1911-re egy globális minden társadalom felett álló hatalmi kör volt. Első formájában az első szövetségben kezdődött később az aranykörben már nemzetközi szintű hajtókörré vált, ami a tagjaitól és a nem tagoktól is megkövetelte, kikényszerítette fegyverrel és vérrel, hogy az aranyat mindenki elfogadja mint csereértéket. Még később az aranykör felismerte, hogy az emberiség elfordult és már tusztán látja és látni fogja háborúk idején főleg, hogy az arany egy értéktelen dolog. Mert az. Nem lehet megenni és nem sokmindenre jó. (amellett hogy kiváló elektromos vezető, kis energiájú jeltovábbítás esetén bizonyos frekvenciahatárig....) Ezért jött létre a fekete arany-köre - ami már energia hordozó lévén kívánatosabb lett a 20-21 századra. Persze a vérrendszer kizárólag olyan dolgokra épít amik a földi életet és annak feltételeit pusztítják, mert nekik a teljes és totális uralomhoz ez kellett: az erőforrásokat uralni, amit meg nem tudsz uralni azt pusztítani - felégetni. A sok csoport együttes hatása pedig a földi élet és annak feltételeinek elpusztításához vezet.

És itt eljutottunk a vérrendszer egyik legalapvetőbb problémájához: hogy képtelenek az egység megteremtésére. Az alja a tetejét folyamatosan le akarja vágni maga felől, a különböző csoportok is pusztítani uralni akarják egymást és összefogás csak egy magasabb szintű erősebb csoport uralmával lehetséges vagy valamelyik harmadik csoport elleni összefogással képesek egymással alkut kötni, de azt is csak vér alapon. Én tartom az én késemet a te nyakadon, te a tiédet az enyémen és így megbízunk egymásban hogy amásik tartani fogja a megállapodás feltételeit, mert ha nem akkor nyissz. Ezért kell mindenkit bemocskolniuk és lerángatni a mocsokba és ezt felvenni rögzíteni, hogy nehogy kiderüljön róluk bármi. Így mindenki hallgat, mert midnenki mocskos, és ha valaki beszélni kezdene, akkor közös erővel kezdik támadni és megölik vagy ellehetetlenítik,  perifériára szorítják, kinevetik, bagatellizálják stb... ha megölni nem tudják. Ezért nincs semmi változás az országban.

És ebben a rendszerben mára már mindneki benne van. Nincs olyan társadalom, és nincs olyan egyén akinek ne lett volna valami köze a vérrendszerhez. A titkosszolgálatok minden tagja benne van és a társadalmak minden tagja benne van a titkosszolgálatokban. A kígyó önmaga farkába harap. A kör bezárult. Természetesen midnenki hazudik erről, hiszen a vérrendszer tagjai azt is körbehajtották, hogy aki beszél a rendszerről, vagy arról hogy ki mit csinál benne, vagy a véráldozatokról - ami szerintük egy szent dolog - azt az egész rendszer egy emberként fogja támadni és megölni. Ezért ők nem beszélnek. Nem beszélhetnek. Aki beszél azt bárki megölheti. Mindenki benne van.

Én beszélhetek, mert én nem tartozok a vérrendszerhez. Én a valódi szeretet törvényét szolgálom és sok nemzedékre visszamenőleg az őseim is ezt tették. Velünk kötötték a zsidók az első szövetséget. Abban állapodtunk meg hogy a vérhitet együtt felszámoljuk mindenhol a világban. Ők azért mentek ebbe bele, mert akárhová mentek mindenhol egymásnak estek és a vér fröcskölt minden felé, a pusztulás marta a családjaikat és csalárd módon ettől remélték az általuk vágyott világuralmat. Tudták, hogy a szeretet nélkül nem lesznek képesek semmit se uralni, de a hódításhoz és mások betöréséhez a kegyetlenség kellett, aki viszont kegyetlenné vált elveszítette a képességét a valódi szeretetre - tisztán látásra alapozott döntést pedig nem tudott a vérrendszer legjobbja se hozni, hiszen nem volt rá képes képtelenné vált. A kegyetlenség megfoszt az ehhez szükséges képzelőerőtől. A hamis hazug szeretet meg nem volt elég.

Mi azért mentünk ebbe bele, mert láttuk hogy mindenhol felütötte a fejét a vérhit. Kellett egy csoport akik elég vérszomjasak és éhesek az uralomra. Ők azok voltak és ma is azok. Saját vezetőik elől menekültek ki egyiptomból. Szétoszlottak minden égtáj felé és elkezdték a munkát. A feladatuk az volt  hogy az összes vérhitű közösséget uralják le maguk alá és végül szüntessék meg a vérhitet. Persze az már akkor látszott, hogy ők csak a hatalmat akarták, lemondani nem akartak erről és ma még inkább láthatóvá vált a szarházi szándék. Újabb és újabb ebsztrakciós szintekre emelik az emberi psziché megtörésének művészetét - miközben egyre mesteribb módon rejtik el azt. És mindeközben a fegyvereik is sokkal kifinomultabbá váltak: pénz mint fegyver - kiéheztetés; pszichikai fegyverek pl pletyka; rádió - pöcs és picsabuzerátor; a kémia - adalékanyagok alkohol, étel, ital, víz; stb.

Viszont mára már nem képesek újabb szintet emelni. Elérkeztünk a hosszú futás végéhez. Most őseim biztosítékaié lesz a fő szerep. Ha jól dolgoztak akkor lesz valós változás, de egy biztos: a vérrendszer belátható időn belül véget ér (max 2 emberöltő távlatában) vagy így vagy úgy. Ez persze a szarháziknak nagyon nem tetszik és mindent meg fognak próbálni.

Az eredeti egyszerű rendszer pontosan úgy épült fel mint a "hivatalos" látható parancsuralmi rendszerek. Piramis alakú hatalmi szerkezetben. Legfelül a rejtett - rejtőző Istenek - magukat istennek beállító azt elhitetni szándékozó szarházik - alattuk a főtisztek, alattuk az altisztek, közkatonák és a kifosztottak legalul a legszélesebb réteg.

Ezt az egyszerű rendszert bonyolítja tovább, hogy a legteteje sem egységes több személyből , sőt több csoportból álló "elit" alkotja. És ugyanígy lefefelé területi alapon is és családi, kláni és mindenféle törésvonalak mentén is megosztott a rendszer. De az alapvető megosztottság a legtettejéről indul és ők azok akik lefelé tovább bonyolítják a megosztottságot - hiszen ha egymásnak tudják ugrasztani az alattuk lévőket akkor könnyebb uralni őket. A rendszerről való tudást a felsőbb szintek mind titkolják az alattuk lévő szintek elől, hiszen a tudás hatalom. És ők azt nem akarják kiadni a kezükből.

Viszont a legteteje nem függ és nem elfogult semmilyen nemzeti, kláni, törzsi köteléktől - teljesen szabadon átlépnek bármilyen kötelezettségen, kötelességen - nincsenek el és lekötelezve senkik és semmi által. Magyarul könyörtelen számító érzékeiket átlépő ki- és bekapcsolni képes eszközök, a hatalom megszerzéséhez megtartásáhot és még több hatalom megszerzéséhez és persze annak élvezetéhez.

A legfőbb jellemzői tehát a kizárás. Mindenkit ki akarnak zárni a hatalom köréből, hiszen az egészet akarják ellenfelek és partnerek nélkül. Ugyanakkor mégsem tudják ezt megoldani partnerség nélkül. Lehetetlen az eész bolygó élőközösségét nagy csoportok nélkül irányítani és uralni. Az egész rendszer roskadozik saját súlya alatt.

Az alsóbb rétegek pedig egyre többet tudnak az egész rendszerről annak működéséről és egyre többször vágnak le fejeket maguk felett.

Monday, 1 April 2024

Vérrendszer - A hajtás I.

 Régebben a comput-er ideje előtt (1960 előtt mindenképpen) is voltak absztrakt szintek a tudatalatti irányítás (vagy tudatfeletti ahogy tetszik, de mindenképpen tudaton kívüli- tényleg ez a legjellemzőbb szó és így is fogom használni...) rendszerében.

Ezek a szintek a hozzáférést szabályozták.

Amikor a liktor ugyanis letekerte a fasció-ról a bőr szíjat a prétor parancsára, már tudni lehetett mi jön. Az engedetlen adóját meg nem fizető római térde remegni kezdett. "Még szerencse, hogy nem a consul jött rá így csak a 6 botot kell kibírnom..." - gondolta, mivel fizetni nem tudott felkészült a halálra. A hat bot után a hetedik a fejsze volt. Ha a prétor eltörte rajtad mind a hat botját számára kívánatos eredmény nélkül, akkor nem maradt más mint a lefejezés. (Most nem térek ki arra hogy sokáig a fejsze kétfejű volt a fasció-ban. Ha a tiszt nem tudta megtörni a célszemélyt, akkor a práter vagy consul vagy magiszter feje hullott a porba... tehát a fascio visszafelé is vágott!)

Szóval miután a rendszer tagjai betörték a saját gyerekeiket és az idegen leigázott népek gyerekeit - néha a felnőttjeit, bár ritkán hiszen a felnőtteket általában a megcsontosodott gondolkodásuk miatt csak megölni lehetett vagy kényszeríteni. Nem maradtak úgy hosszú távon - ellentétben a megtört gyerekekkel, akiknél ki tudtak alakítani kedvük szerinti tudati keretrendszert, aminek a lényege szinte minden esetben az volt:

Vagy azt csinálod amit én akarok és megjutalmazlak, vagy ellenállsz és jönnek a kínok, kirekesztés, fájdalom és végül meghalsz, megölünk halálra kínzunk stb. Mindez különböző keretekbe különböző fogalomrendszerekbe ágyazva, más más csatornákon keresztül vezérelve, kódolva. Amikor már az alany nem bírta tovább a fájdalmat, kínokat, éhséget, magányt, félelmet stb - és reagálni kezdett a tudatalatti irányító jelekre - olyankor azonnal jutalmazni kezdték. Kialakították a rapportot. "Figyelj!" És az alany figyelt. Beszéd nélkül a telepatikus csatornákon keresztül, tudaton kívül. Ezen kívül voltak látható jelzések is, amiket a perifériás látómezőbe tettek miközben lefoglalták a kínzott tudatát egy telejsen oda nem illő másik feladattal. Igyekeztek jól össze is zavarni a célszemély tudatát, hogy ne találjon ésszerű természetes ok okozatot a tudatával, hanem az irreális és tudaton kívüli területeken próbálja meg a túlélést. Végül egy bizonyos határon túl mindenkit be lehet törni egy ilyen módszerrel.

Végül a tudaton kívüli irányítás rendszere egyszerű és ez az alapja.

Az ügyesebb hadvezérek - szülők - okosabban úgy idomították saját gyerekeiket, mint a kutyát kell. Jutalom ha a kívánt irányba ment, cselekedett, gondolkodott - büntetés ha nem. És az alannyal elhitetik hogy ők csak jót akarnak nekik és megbízhatnak bennük.

Ez a rendszer alapjaiban különbözik a természetes és valódi szeretet rendszerétől, noha ez is hasonló módon működik. Az alapvető különbség a kettő között az, hogy a valódi szeretet rendszerében a szülő a gyermeke legjobb érdekeit tartja szem előtt, és mindezt természetes határok között. Ad neki enni, inni, megvédi a hidegtől, melegtől, esőtől, vadaktól. De mindezeken felül megtanítja azt is hogyan tud úgy élni a külvilággal harmóniában, hogy nem tegye tönkre és védje az élet alap feltételeit, ne pusztítson fölöslegesen, ne tobzódjon más fájdalmában stb. Természetes és az életet hosszú távon biztosító szabályok mentén, azokat kutatva és tanítva neveli a gyermekét. A vérrendszer és a valódi szeretet rendszere között ez az egyetlen aprócska különbség van tehát: A valódi szeretet rendszere soha nem fordul el az alanyától, míg a vér rendszere feláldoz. Az egyikben meg lehet bízni, a másikban soha semmilyen körülmények között.

A vérrendszer tagjaiban is megvan nyomokban a valódi szeretet egy torz csírája, de a hatalomtól, a mindenre kiterjedő controll függősége megőrjítette őket, nem képesek már a természetes határokat se látni, se betartani, amelyik még valahol látja. A vérrendszernek egyetlen célja van ugyanis: uralni a világot, hatalmat szerezni azt megtartani, még többet szerezni - használni és újra szerezni. Pontosan mint ahogy a függők teszik, csak ők a károkat nem magukban teszik közvetlenül, hanem a külvilágnak - így csak akkor szembesülnek a kártékonyságukkal, amikor a környezet önmaga védelme érdekében elvágja a torkukat.

Szóval ez a rendszer alapjaiban is paranoid volt, hiszen a történelem során sok királyt és urat kasztottak és koncoltak fel a természetes határok átlépéséért. Ezért a megkínzottjaikből kialakítottak egy figyelő hálózatot. A figyelők jelzéseket küldtek a gazdinak, ha valami esemény - ami elérte a trigger szintjüket - történt. Mint a kutyák, ugattak - ha valaki a kertek alatt osont. A gazdi olyankor kinézett, hogy ki az mi az?

A vérrendszer egyik sajátos vonása és szabálya, hogy amivel vissza lehet élni azzal a vérrendszer tagjai (a szarházik) vissza is fognak élni.

A vérrendszer tagjai alá fölé rendeltségben vannak egymástól. Ez a hatalommánia következménye. Nincsenek egyenrangú kapcsolatok, csak egymás fejéhez tartott fegyverekkel biztosított megállapodások.

A vérrendszernek sok emberre van szüksége, mert sok vért kell elfolyatnia. A vérrendszerben kötelező a véráldozat. Ez emberek nyakának elvágását jelentette sokáéig rituális körülmények között, de később a kenderkötéllel, a vízbefojtással, a tűzzel, máglyával való áldozatok is elfogadottá váltak. Az ipari változások és a lőpor (tűz és kard) használatával a lővér (Sporoni Lővér szálló) is felkerült a palettára. De nem idegenkedtek a rejtett közvetett véráldozattól sem ennek is kidolgozták a szabályait, valami jelzést mindig használtak arra hogy jelezzék ki áldozott. Ilyen módok voltak a mérgezés, vadkan baleset, később autóbaleset, öngyilkosságba kergetés stb... A nagy emberigény miatt állandóan hajtották a maguk alá gyűrt embereket, hogy basszanak még gyerekeket. Ez túlnépesedéshez vezetett egy véges rendszerben, ami természetes módon háborúhoz vezetett, ami megint csak jól jött a vérrendszer híveinek - hiszen a háborúk borzalmai megint csak jól megtörik az embereket és ők a tetején irányították - sokszor élvezték is a mások kínlódását és pusztulását.

Szóval a kezdeti figyelő rendszer tovább fejlődött és akiket jól sikerült betörniük a saját igényeik szerint - azokból építettek egy liktor rendszert amolyan kápó-kat képeztek belőlük akik elvégezték a piszkos munkát helyettük. Ők lettek a hajtók, mint a vadászatnál akik megugrasztják a vadat, hogy a vadásznak csak le kelljen lőnie. Hasonlóan mint a kutya kiképzésen a támadónak beöltözött egyén. Mellettük a kutyát be tudták csapni, hogy ők segítenek és az a csúnya iszlám állam bácsi a gonosz... meg a csúnya pufajkás... Miközben ők maguk szervezték a vérárkokat, ahol az emberek megtörése, betörése zajlott.

Az irányító ezen a ponton már félig elbújt. A gonosz kínzó már nem ő hanem a katonája fogja a botot amivel véresre vernek.

Ezután az irányító elhiteti a verőlegényeivel, hogy ők szabadok és erre születtek, párosítja őket - lesznek gyermekeik akiket szintén beletör a rendszerbe. A gyerekeik ugyanezt a feladatot végzik majd a harmadik nemzedék is és így tovább. a Parancs-végrehajtás rendszere kialakult és mély gyökeret eresztett a harmadik-negyedik nemzedékben. Igen ritka, hogy a negyedik nemzedéket figyelmeztetni tudja az elsőleg megtört és leigázott nemzedék, hogy ne bízzanak meg a "jótevőnek" és "igazságos nagyúrnak" magát lefestő szarházikban. Felnő egy nemzedék amely már nem is emlékszik, hogy ki törte meg őket először.

A vérrendszer legnagyobb trükkje, hogy tagjaitól megköveteli hogy ne emlékezzenek, felejtsék el ki verte őket félholtra, hogy betörjenek. A másik nagy trükk, hogy a megkínzott kápókból kiválogatnak egy párat akik maguk folytatják a műveletet. Ezért cserébe kiváltságokat kapnak. Elhitetik velük, hogy ők is urak. Kaptak földet, tanulhattak, gyilkolhattak és zsarnokoskodhattak ahogy akartak - persze egészen addig amíg a külvilág el nemvágta a torkukat önvédelemből.

Viszont a tudatalatti parancs-parancsteljesítés folyamata idővel megbicsaklik, hiszen a leigázott kápók rájöttek, hogy a felettük lévők alatt vannak és ők is csk rabszolgák a vérrendszerben mégha jól megfizetik is őket. Arra is rájöttek hogy időnként a gazdi levágja őket, mint a gazda a birkát. Véráldozatot tartanak. Ezért kialakult a leigázott rendszerszintekben az ellenállás. Rájöttek, hogy csak úgy lehetnek igazán szabadok, ha le tudják vágni a nekik dirigáló réteget a fejük felett.

Mindeközben a vérrendszer egyre nagyobb területeket kezdett uralni, egyes képviselői és az azok alá tartozó csoportok egyre többször futottak bele vadkanbalesetekbe, mérgezésekbe. Sokszor egymást gyilkolták horizontálisan, de egyre többször az alattuk lévők vágták le őket (vertikális), ha meg tudták hajtani valahogyan hogy ne vegye észre a veszélyt.

Szóval a tudaton kívüli figyelő rendszer átváltozott hajtó rendszerré. Tagjai egyre többet tudtak az embereket cselekvésre késztető erőkről. Egyre bonyolultabbá vált az egész, de a legegyszerűbb legősibb elemek megmaradtak: félelem, fájdalom, éhség, kétségbeesés, gyermek-féltés vagy a szülői félelem-védelem és a mindezek közül legerősebb a valódi megbízható szeretet.

Megjelentek a bonyolultabb parancsokat közvetítő és végrehajtó tudaton kívüli rendszerek. Ezeket a rendszereket soha semmilyen "hivatalos" bizonyítási eljárás keretében meg nem nevezték, be nem azonosították, el sem ismerték soha a létezésüket - hiszen csak így maradhat tudaton kívül. Amint az emberek elkezdenek gondolkodni rajta, egyre több minden eszükbe jut. És ami eszükbe jut az általában nem kellemes - főként hogy a vérrendszer mindenki belekényszerített nagyon sötét és mocskos élményekbe, véráldozatokba, kínoztattak velük másokat, megtörették velük saját gyereküket stb. Ennek ellenére ez létezik és kifejti a hatását. Sőt...

A computer megjelenésével ez a fajta tudaton kívüli irányító rendszer egy elképesztő absztrakciós szintekkel zsúfolt programegyüttessé vált. De ne szaladjunk ennyire előre, mert az alap rendszer is elég bonyolult.

Már Időszámításunk szerint 1000 körül is egy elég jelentős erőfeszítéseket tett az uralkodó "elit" arra, hogy maga alá rendelje, gyűrje az összes a közös tudat(onkívüli) rétegeken keresztül befolyásolni képes, az embereket hajtani képes egyéneket és csoportokat. Ennek egy majdnem nyilvánvaló példája az inkvizíció az 1230-31-es években, mely során a tévelygőket gyűrte maga alá a katolicizmus intézményrendszere vagy amelyiket nem sikerült azt megölte - egyben félelmet keltve a még életben lévőkben. Ez már egy nyílt hadüzenet volt a táltosokkal, javasokkal, jövőbelátókkal, látókkal, zsúfolt középkori urvartartásoknak. Innentől kezdve mindenki kénytelen volt elrejteni az "érzékeny", telepata, távolbalátó, gyógyítani képes, elemző stb bölcseit és hazudni kényszerült róluk.

Ez odáig fajult hogy a huszadik század végére több nemzedék nevelkedett fel abban a hazug realitást fésülő közoktatási rendszerben amely azt tekintette valóságnak, amit meg lehet fogni, meg lehet mérni, amit a szemünkkel látni lehet. Az sem zavarta őket, hogy például a gázok többségét sem lehetett látni, némelyeket még szagolni se és mégis valóságként kezeltük őket (hiszen az is valóságos) miközben a távolbalátók, a mások gondolatfolyamatait érzékelők, a mások érzelmi állapotát érzékelők és egyéb érdekes képességekkel rendelkezők valóságosságát tűzzel vassal tagadták és bagatellizálták. Több száz éves stratégia áll e mögött.

Ugyanakkor nem tudták a két világháború után a hidegháború alatt az életösztönt kiirtani. Az élni akarást nem tudta legyőzni soha a vérrendszer. Pontosabban, akiket nem törtek meg annyira hogy saját életüket semmibe vegyék (akikben maradt elég szeretet, akik kaptak elég valódi szeretetet ahhoz hogy küzdjenek az életükért) azok eljutottak ezen területek tudományos vizsgálatához.

A második világháború során nyilvánvalóvá vált, a hidegháború alatt pedig már tudományos bizonyítékok is láttak napvilágot ezen "különleges"-nek bélyegzett de teljesen hétköznapi tulajdonságaira az embernek.

Az hogy érzékeljük más érzelmi állapotát, teljesen hétköznapi. Az hogy ki mennyire pontosan teszi ezt - már egyéni és tanulható is valamilyen mértékben. Nem lennénk képesek egyetlen nyelvet sem megtanulni, ha nem létezne nyelv előtti nyelvtől független megértés. Erről se sok tudományos mű értekezik még ma sem. Hogy hogyan képes egy kisgyermek megtanulni egy nyelvet ha a szülei más nyelvet beszélnek és átkerül egy másik nyelvi környezetbe - más nyelvű nevelőszülőkhöz? Honnan tudja a vad hogy valaki lesik rá és le akarja lőni? Érzékeli. Hogyan? Hetedik érzék... mondjuk viccesen és nevetünk.

A figyelő.

Az emberi agy egy hihetetlen részletes és elképesztően tág keretek között képes adatokat tárolni. Szinte mindent megjegyez. A tárolható információk határait nem is nagyon tudjuk felmérni se hiszen nyilvánosan nem lehet kutatni, vagyis alig-alig. Szóval az emberi elme szinte mindent megjegyez - a probléma csak az adatok előhívásánál van. Az már nem megy olyan egyszerűen. korlátozza az egyén tudata és a tudatot védő mechanizmusok. Ezek védenek bennünket az elménket elárasztó információ tömeg ellen és csak azokat szelektálják a tudatba való felemelkedésbe (vagy a tudatba való leereszkedésre) melyek fontosan vagy az egyén (és őseinek) tapasztalatai azokat fontosnak ítélték meg.

Ezért vannak különbségek például az eszkimók hó fogalmai között és a magyar ember hó fogalma között. Az eszkimó megkülönböztet tizegynéhány különböző hó-formát állapotot, míg a magyar egyet: hó. Számunkra nem volt annyira fontos, hogy ez a figyelmünkbe kerüljön, ezért a nyelv nem is tükrözi és a tudat nem is foglalkozik vele annyit. Nem válik tudatossá. Viszont mégis néhányunk igenis különbséget tesz a kásás hó, a vizes hó, a jeges hó, a porhó és más egyéb havak között - főleg olyanok akiknek fontossá vált, mert síel, mert a hegyekben közlekedik télen és tudnia kell melyik hó fogja megtartani a súlyát és melyiket kell elkerülnie stb.

Mindenki alkalmas figyelőnek. Tehát a rendszer minden tagja figyelő. Csoportos hipnózisban (irányított figyelmi állapotban amit egy csoportnyi ember támogat) elképesztő részletességgel fel lehet idézni eseménysorokat amit csak az egyik egyén tapasztalt meg. Még olyan információkhoz is hozzá lehet férni, hogy mi történt a személy háta mögött, amit semmilyen módon nem láthatott a szemével, mégis leellenőrizhetően, bizonyíthatóan felidézhető. Sok kutatás történt az MK-ULTRA és ehhez hasonló típusú könyörtelen és sokszor embertelen ember kísérletei során az USA-ban, Oroszországban, Németországban, Franciaországban, Angliában, Magyarországon, Kínában és gyakorlatilag az összes többi országban is. Az eredményeket a mai napig titkolja a legtöbb fél, hiszen a hatalmuk erre alapul. Viccet csináltak belőle és folytatják a bagatellizálást, hazudozást.

A hajtó.

Mindenki alkalmas egy másik ember hajtására. Ezt más szóval motiválásnak, ösztönzésnek, késztetésnek is szokták nevezni a hétköznapi beszédben. A hajtás kifejezés a vadászatból ered, a vad megugrasztására többen nagy zajt csapnak - megijesztik a vadat és mozgásra késztetik, hogy megmutassa magát és bekerítve egy bizonyos irányba tereljék. Ez már a vérrendszer sajátja. Erőszakos kényszerítésről van szó - és ennél fogva nem mindenki alkalmas hajtónak.

Azok akik a valódi szeretet erejével élnek, képesek erőszakos kényszert alkalmazni, ha meg kell védeniük szeretteiket, vagy önmagukat valaki(k) külső agressziója ellen, de mindenki érzi hogy ez mennyire megbontja a külső és a belső harmóniát a természettel és önmagunkkal. A vérrendszer tagjai teljesen hétköznapi tevékenységként végzik. Ebben nőnek fel ez a természetes állapot számukra. Vagy te gyilkolsz vagy téged gyilkolnak.

A jó hajtó ismeri az embereket cselekvésre késztető erőket és a szerint idézi a célszemély köré ezeket, amilyen irányba kényszeríteni akarja. SzunCe háború fogalma szerint ez már háború (rá akarod kényszeríteni a saját akaratodat a másikra). A valódi szeretet erejét szolgálók is használnak kényszert. Van olyan tevékenység amit megtiltunk a gyermekeinknek, állatainknak mert tisztában vagyunk azzal, hogy nem tudják mennyire veszélyes vagy milyen rejtett veszélyek rejtőznek a tevékenység mögött. Nem engedjük, hogy a kisgyermek a konnektort nyalogassa - mert mi tudjuk hogy halálos áramütést kaphat, nem engedjük a kutyusainknak, hogy a lassan guruló autó közelében előtt szaladgáljunk, mert az ő szemükben az 40km/órával haladó autó lassú és velyételen, de mi tudjuk hogy az is veszélyes, mert nehéz és nem biztos hogy a sofőr észreveszi a kutyust. 

A hajtás egy része nyílt egy része pedig nehezen bizonyítható tudatalatti, tudaton kívüli. E tudaton kívüli hajtás egyik legerősebb formája a közös tudatban elkészített hajtás.

A nyílt hajtás relatíve jól ismert. Ide tartozik a befolyásolás mindenféle nyílt formája: kérlelés, kérés, fenyegetőzés, zsarolás, kényszerítés stb.

A rejtett hajtás majdnem ugyanezeket a módszereket jelenti csak rejtve. Ezen kívül pedig ott a közös tudaton keresztül elkészített és közvetített hajtás.

Ez a legveszélyesebb és leghatásosabb hajtás. Tömegeket lehet ilyen formán irányítani úgy hogy a tömeg tagjai még csak nem is sejtik hogy valakik az általuk eltervezett irányba terelik őket. Csak nagyon gyenge és fokozottan ellenőrzött irodalmat lehet erről találni, főleg a tömegpszichózis és a propaganda témakörében. De egy szót nem lehet találni arról hogy hogyan lehet ezt megvalósítani, milyen a dinamikája, hogyan lehet mederben tartani és a tömegmanipulált folyamatokat leállítani, megváltoztatni.

Ez a huszonegyedik század egyik legfontosabb kutatási területe. Ez jelentheti (a valódi szeretet ereje alá rendelve) a kiutat az emberi faj számára a vérrendszerből, ami teljesen nyilvánvalóan el fogja pusztítani az emberi fajt méghozzá igen kegyetlen módon: a környezet, saját élőhelyének és a földi élet alapjainak elpusztításával.

A közös tudat - mint a kifejezés mutatja - több egyén tudatának tökéletesen egy irányba való fordításával létrejövő tudatmező. Ereje jóval nagyobb az egyéni tudatnál. Az egyéni tudat segíti az egyént a cselekvési irány megválasztásában, a közös tudat pedig az egész csoport cselekvését befolyásolja.

Egy jól sikerült összehangolt csoport, ha tökéletes összhangban és egyetértésben egy irányba tudja fordítani a tudatát - ami azt jelenti hogy egy cél felé törekednek, önként és egyetértésben - akkor az elhatározott cselekvéssor olyan erővel jelenik meg a csoport tagjaiban, hogy az egyén egy külső erőként érzékelheti azt - Isten akarataként. Sőt egy ilyen csoport a csoporton kívül álló, tudatosan és tudatalatt nem egységes másik csoportot is irányítani, befolyásolni tud ilyen módon különböző mértékben.

Ezt az uralkodó csoport több ezer éve tudja és titkolja. Ez az az erő ami jítzakot kikényszeríti a pusztába, hogy elnyiszálja a saját fia nyakát véráldozatként (vérrendszer csoportja) és ez az az erő ami azt sugallja neki, hogy ne tegye meg...(inkább áldozzon fel mást). Amint a bibliai történet rögzíti ezt a jelenséget és azt a tényt, hogy 2000 éve már tudatosan manipuláltak ezzel a módszerrel bizonyos körök - egészen konkrétan a zsidók és a rómaiak is (szintén zenész).

Történetileg lekzdtek különböző közösségei szerveződési formák kialakulni amik már erre a tudásra épültek. Törzsszövetség, királyság, császárság, birodalom. Területenként és időben ezeket sokféleképpen hívták: kaganátus, hercegség stb. - de a szerkezetük hasonló volt. Az uralkodó csoport tisztában volta közös tudat erejével, azt képes volt manipulálni és tudatosan átgondolt érdekei szerint használni, több kevesebb sikerrel. És a különbség annyi volt közöttük hogy az uralt közösségért vállaltak-e egyáltalán felelősséget és ha igen mennyit és milyet.

Azok a csoportok amelyek nagyobb felelősséget vállaltak az általuk uralt csoport felé és mindezt hosszabb időtávra tervezve kívánták biztosítani - azok lettek a legerősebb csoportok.

Ilyen szempontból a törzsszövetségek gyengébbek voltak mint a birodalmi hajtókörök, mert a törzsszövetség csak a törzs tagjaiért vállalt felelősséget és esetleg a jogokat nyert rabszolgákért, de a többi népet pedig elpusztította - a birodalmi hajtókörök már sokkal nagyobb és hosszabb távú felelősségeket vállaltak. Védték az ivóvizet, a legelőket, az erdőket, a különböző nyelvű és hitű népeket a birodalom területén (akik hozzájárultak a birodalom növeléséhez és védelméhez). Tehát egyjfata kiterjesztett felelősséget vállaltak, hiszen kellettek az erőforrások a birodalom létezéséhez és hódító tevékenységéhez. Ezek az erőforrások pedig az ember, az állatok, a növények, és minden ami ezek mellé szükséges volt: élelem, technika, nyersanyag... stb.

Minden ilyen szerveződés sikere és bukása azon múlt, hogy hogyan találta meg a külső és belső egyensúlyt. Minnél nagyobb volt a szerveződés annál több tudatot kellett összehangolni, annál több volt a hozzáértők száma - azok száma akik átláttak a közös tudat mögé rejtőző hatalmi csoport mesterkedésén. És valahányszor ötköztek az érdekeik az belső és sokszor külső konfliktussal is járt - háborúval, mérgezésekkel stb.

A hozzáértők száma az idő előrehaladtával is nőtt, hiszen amit egy ember tud az már nem maradhat titok, hiszen a közös tudat egyik jellemzője, hogy ha valaki meglát egy problémát, akkor azt az egész közösség is látja és ha valaki más meglát egy megoldást a problémára, azt is az egész közösség látja.

Ezért kezdték el a maguk alá kínzottakkal kialakított közös tudatokat elválasztani az uralkodó csoportok a saját csoportjaiktól. Mivel maguk alá kínoztak nagyobb létszámú csoportokat, azoknak kialakítottak tudati keretrendszereket amibe belenevelték őket és kialakították nekik az alcsoporti közös tudatot, amit ők kedvük szerint változtathattak bizonyos keretek között. Ezek a keretrendszerek lettek a vallási rendszerek. Később egyre bonyolultabb tudati rendszereket alakítottak ki a szakmai oktatás és elköteleződés alapján. Ezeket ha életveszélyes és kemény katonai kiképzéssel is párosították, akkor nagyon erős tudati keretrendszert tudtak építeni, olyan erejűt hogy az egyén képes volt az életét vagy szeretteinek az életét feláldozni a "nagy ügyért" bármi is legyen az a specializált keretrendszeren belül.

Ennek kezdeti formái a szabadkőművesség, a különböző szekták katonai csoportjai (a jezsuiták gyilkosai és kurvái sokáig a legjobbak voltak a világon), később a különleges katonai egységek, ügynökök, csoportok - titkosszolgálatok különleges alakulatai, kémek, stb amik specializálódtak bizonyos tevékenységekre és valamilyen erkölcsi globális felelősségvállalást hirdettek (legalább, ha nem is tartották be).

Az ilyen leválasztott csoportok pedig újabb alcsoportokat gyötörtek maguk alá, háborúkkal, éhínséggel, járványokkal és a papjaikkal, propagandájukkal. A lényeg hogy egyik kézben a halálos fenyegetés a másikban a jutalom választási lehetőséggel az erősebb, ravaszabb mindig leuralta a gyengébbet, tudatlanabbat. Mi - a valódi szeretet szolgálói pedig őrlődtünk és próbáltuk emelni a szintet minden területen minden csoportban és minden időkben. Tanítottuk és kiképeztük az embereket, hogyan tudják megvédeni magukat a felettük zsarnokoskodók ellen. Kevés sikerrel, mert akik mementek egy egy nagy erejű koherens közös tudatú csoport alá, azok azonnal vakká váltak a csoportot irányítók tevékenységére. Az uralkodó csoportok mindig azzal kezdték a maguk alá gyötörtek idomítását, hogy csak azt lássák amit ők megengednek nekik, és csak arra emlékezzenek amit ők megengednek nekik.

Hamar kiderült, hogy ezekkel a módszerekkel még az emlékezet is irányíthatóvá válik - a közös tudaton keresztül áthajtott parancsnak hatalmas ereje van. És aki nem emlékszik honnan jött és mi történt vele - hol hibázott és hogyan igázta le egy másik csoport - az azt se tudta hogyan szabaduljon ki az igából. Főleg, ha az uralkodó csoport még valamiféle felelősséget is vállalt a leigázott csoport tagjaiért és megvédte őket - vagy legalább a többséget. Azokat meg akik átláttak a szitán... és esetleg emlékeztek és láttak mindent amit az uralkodó csoport művelt a színfalak mögött - azokat pedig tűzzel vassal üldözték.

Elérkezett azonban egy olyan állapotba az emberi faj, hogy most már nincs olyan népcsoport aki ne ismerné a közös tudat erejét és egyre többen emlékeznek egyre több olyan dologra, amire az elit nem szeretné hogy emlékezzen. A régi jól bevált megoldás egy ilyen helyzetre a háború volt, amit ma is igyekeznek megvalósítani - hiszen háborúban el lehet tüntetni vállalkozásokat, cégeket, adósságokat, ellenfeleket, kellemetlenkedőket, össze lehet fogni a halálfélelemben a bizonytalanokat, az értetlenek tömegeit és a mészárszák közepette újra lehet szervezni egy csomó mindent, már aki és amelyik életben marad ilyenkor a tetejéről - mert azért ők is meghalnak. De ezt ők elfogadták, hiszen a véráldozat tartja őket össze. A vérrendszer összetartó eleme a kiontott vér. Ráadás hogy a technikai lehetőségek is elérték azt a szintet, hogy a földi élet pusztulását vonja maga után egy újabb nyílt világháború - tekintve a bombák de főleg a harci kémia fejlesztésait - ami sokkal veszélyesebb mint bármilyen hidrogénbomba. Szóval a vérelit is és az alatuuk kiművelt közepe,és alja a kifosztottak vérhordáival együtt halálos csapdába került. Véget kell vetniük a véges rendszerben hirdetett és hajtott végtelen növekedés őrületének. Már tudják, csak nem tudják megoldani. Nem akarják. Ezért a közepe elkezdte levágni a legtettejét.

A hatalmi piramisnak a csúcsát egyébként is állandóan faragni próbálta az összes szint akiket nyomorgattak maguk alatt, akikből a jövedelmeket kifacsarták, ellopták és lopják ma is a vérelithez tartozó csoportok, de a középkor végét jelentő ipari forradalom környékén már egyértelműen a közepe a teteje nyakára lépett. Sok nagy hatalmú vércsalád kénysezrült kiegyezésre és sok elpusztult utódaival együtt. Az alsóbb szintek csak így juthattak több hatalomhoz, jobb pozíciókhoz. És ez ma is így van.

Az első jelek a királygyilkosságok voltak, amik már nem valamelyik szomszédos nagyhatalmú vércsalád felől szerveződtek. Természetesen az alja és a közepe se tudta volna ezt megoldani olyan segítség nélkül, amely átlátott volna a szitán és segített volna nekik emlékezni hogyan törte be maga alá a teteje őket. Mi segítettünk nekik (a valódi szeretet törvényét szolgálók), hogy életteret nyerjünk és a megállapodásainkat át tudjuk rajtuk hajtani. Sajnos a közepe is ugyanolyan vérhitűvé lett az idők során mint a legteteje. Sőt a tudás terjedése miatt a teteje még brutálisabb követelményeket támasztott a feljebb jutás terén a közepe és az alja számára. Bevezették az önkéntes véráldozat (önként vállalt önvéráldozat, hogy a gyxermek előbbre jusson - önként vállalt véráldozat mások levágása által; hullabaszás /Mata Hari/; szexáldozat; szarevés, kannibalizmus és egyéb őrületek) intézményét feltételként bizonyos birodalmi pozíciók betöltéséhez. Bevezették a forgást a tisztségek között, hogy senki se eresszen gyökeret és tudja lehetetlenné tenni egy birodalmi funkció működését. De mindezek mellett azért csak csak el elkapta őket az alja és időnként a kifosztottak is levágtak közülük egy párat - ami igen megrémísztette a tetejét. Elég nehéz úgy élvezni a pénzbeli és természetbeni javakat, ha egész nap azon kell rettegned hogy vajon mikor és hogyan fognak elkapni és megkínozni vagy felrobbantani, meggyötörni, a gyerekeidet mikor kapják el stb. Senki sem szereti az ilyesmit. Ők se.

Szóval a két alapelem a figyelő és a hajtó. Mindenki lehet figyelő és hajtó.

A bonyolultabb birodalmi rendszerben viszont nagy tömegű adatokat kell feldolgozni. A sok figyelőből valkinek ki kell szedni a szükséges információt, a hajtóknak meg kell tervezni a tennivalókat, őket be kell tanítani, és irányítani kell tudni. Ezeket ellenőrizni kell. Ehhez komoly apparátus kell. Ezt csinálják a tisztek hasonlóan egy hadsereg felépítéséhez. Azaz fordítva a hadseregek épülnek fel ilyen módon, ahogy a hajtórendszerek vannak felépítve. Aki nem engedelmeskedik az meghal, büntetést kap.

Régen egyszerűen levágták az engedetleneket, ma amikor a teteje ugyanúgy megszívja a nyílt erőszakot, mert többnyire a közepe hivatalos pozícióiban próbálnak elbújni - így ma rejtett módokon gyilkolnak. Az egészségügyi redszeren keresztül, a pszichikai hadviselésen keresztül és a kiéheztetés taktikáján keresztül a munkaerőpiac uralásával, a vállalkozói lehetőségek uralásával: a szabad piac hazugságával, a pénz inflációjával és egyéb rejtett eszközökkel. El kell rejteniük mit csinálnak mert egyébként elvágnák a torkukat ma is. Pontosabban elvágják a torkukat, csak sokan tolakodnak a helyükre és rengeteg a helyettesítésre az utánpótlás.

Friday, 29 March 2024

István a király

 A fosztogatás nem volt népszerű sehol sem, ahol az emberek átélték azt hogy kifosszák őket. A vonuló hadaknak nem nagyon volt könnyebb módja a hadtáp megszervezésének, mint kifosztani egy falut az összes élelméből és leölni őket. A hunok - ahogy a külföldi emlékszik rájuk, hiszen velük találkozott miközben portyáztak nyugaton és fosztogattak és gyilkoltak - sokat tettek azért hogy ne szeressék őket akármerre mentek a világban. Pontosan azt tették amit minden portyázó, fosztogató haderő csinált: kifosztottak, leöltek falvakat akármerre mentek. Mivel ez a legkönnyebb módja a nagyobb létszámú haderő ellátásának.

Erről hallgat minden történész és történelem könyv. Ez még akkor is így volt amikor saját területeiken haladtak keresztül. Akkor is szükségük volt élelemre és mivel mozogtak, ezért termelni nem tudtak, a vadászatra se nagyon volt idejük - bár azt azért mindig megtartották. Ilyenkor jobb esetben fizettek a rablott kincsekkel.

Az erőszakos fosztogató léthez szokott katonák, békeidőben nehezen foltak földművelésre foghatók, a békés letelepedett lét sokszor nehézséget jelentett nekik. Problémát jelentettek az ilyen léthez hozzászokott hátországoknak. Erkölcsileg, lélektanilag a letelepedett embereknek volt előnye, hiszen ők többnyire békében éltek a környezetükkel és önmagukkal. Ez pszichikai erőt jelent, magabiztosságok és erőt ad bármi ellen ami ezt a békét és egyensúlyt meg próbálja bontani semmisíteni. A hódító fosztogató csoportok idegenek a tájon, behatolók - spirituálisan hátrányban vannak. Örömük és sikerük a pusztításban van, mások maguk alá kényszerítésében.

István a letelepedett népekre épített, Koppány és köre hódítani akart. István garanciát jelentett a nyugat számára, hogy nem indul több hadjárat a kárpát medencéből nyugatra. Ő ezért élvezte a nyugati uralkodók támogatását. Uralkodását viszont nem tudta megszilárdítani anélkül, hogy bizonyságot ne tett volna arról, hogy a vérhagyományt (őseink hitét) tiszteli. Ezért bemutatott nyilvánosan is egy nagy áldozatott. Isván rejtve akarta tovább vinni a vérhagyományt, Koppány teljesen nyíltan akarta gyakorolni azt. A nyílt véráldozatok gyakorlása bizonyítottan kezdett visszaütni a véráldozókra. Időszámításunk szerint 1000 körüli időszak volt az a határ, amikor az uralkodó réteg tudatosan elkezdte elrejteni, vagy valamilyen formában átalakítani az ősi véráldozati szertartásokat.

A véres esemény már nem papi, spirituális vezetői áldás alatt, sámánok, táltosok közreműködésével zajlottak, hanem a bakó, a pallosjogot gyakorló igazság szolgáltató, büntető hatalom oltalma, felügyelete alá került. Legalizálva lett a véráldozat, azaz a közösségeket uralma alatt tartó, helyi urak, kifosztók, helyi letelepedett kifosztók kiváltsága lett. A többi csak rejtve és illegalitásban gyakorolhatta.

Ez volt a lényegi különbség István és Koppány között. István belesimult abba a kereszténységnek álcázott hatalmi ideológia váltásba, ami a véráldozat sokkjával a közösségi tudatot és tudatalattit (felettit) befolyásolni képes erőt rejtve kívánta tartani és az illegalitásba kényszerítve a többit aki erőről bármit tudott, leszűkíteni próbálta azok számát, akik ismerték ennek jelentőségét és tudták hogyan hajtsanak embercsoportokat ezen keresztül.

Ezt a tudást próbálták kivenni a nép kezéből és hatalmi katonai erővel tiltani a használatát, miközben az uralkodók tovább használták. A pallosjoggal rendelkező, a kisbírókkal pergette a dobokat színpadias jelenetben, ácsolt emelvényen hogy mindenki jól lássa a fő téren, hogy sokan láthassák a halált és a vért... és miközben az áldozat vére folyt mondták (közvetítették) hangosan is és tudat alatt is a hajtás tartalmát. ("Engedelmeskedj! Vagy megöllek!")

A birodalmi építkezés viszont nem ment a nélkül, hogy a birodalmi vezérek ne vállaltak volna felelősséget az uralt közösség felé. Amelyik ezt nem tette meg az tönkretette a birodalmat, lázadást váltott ki és hosszabb távon halálát okozta, s sokszor az egész uralkodó családot ki is irtották a föld színéről, amelyik nem volt hajlandó ezt a felelősséget és kötelezettséget magára vállalni.

Az uralkodóknak voltak és vannak feladataik, amiket ha tetszik, ha nem el kell végezniük. Egy rejtett társadalmi szerződésnek kell megfelelniük, amit ha nem tartanak be akkor az ő fejük hull a porba.

Ezért lett szüksége az uralkodó fosztogató letelepült szarháziknak, a demokrácia.

A népuralom. Vagyis inkább a valódi uralkodói réteg elbújtatása. A római birodalomban tanulták meg, hogy a nyílt kényszerítés előbb utóbb visszaüt. Ezért kellett, ezért volt szükségük arra hogy az uraltakkal el tudják hitetni hogy ők uralkodnak, hogy szabadok.

Az egyik legegyszerűbb módja ennek, ha valakit addig kínzol, amíg az pszichikailag megtörik és a fejben, magadban kiadott irányító utasításokat telepatikus úton vagy triggerekhez kötve öntudatát elveszítve megcsinálja.

Pontosan úgy csinálták ezt mint ahogyan a kutyát szokták idomítani: egyik kézben a korbács másikban a jutalom. Amikor azt csinálta amit kell jutalmazták, amikor nem akkor ütlegelték a célszemélyt.

A magiszterek liktorai végezték a piszkos munkát. Letekerték a szíjat a fascio-ról amiben botok voltak egybekötve és egy fejsze. Elkezdődött az ütlegelés, és ha a célszemély nem hajlott a megiszter tudaton kívüli hajtására, akkor legutoljára a fejszével levágták a fejét. Megtörték. Betörték.

A liktorok is így lettek betörve. Miután megtörték őket azután ők csinálhatták ugyanezt másokkal, sok pénzért, javakért, szexuális kielégülésért, birtokért. És tovább csinálták a maguk alá kínzás tudományát hagyományát - a vérhagyományt.

Mindig az önkéntes áldozatnak van a legnagyobb ereje. A zsidók viszont kitalálták azt is, hogy a nem kell a saját gyermekeiket feláldozniuk, elég ha olyan gyermekeket áldoznak fel akiket szeretnek. A katolikusok tanítják is ezt a borzalmas őrültséget: hogy olyasmit mutass be áldozatként amit nagyon szeretsz. Viccesen aróól beszélnek, hogy pl ne egyél cukorkát és kínáld fel áldozatnak.

Szóval Istvánnal a Kárpát medence népei egy olyan úr alá kerültek, aki tovább tisztelte a vérhagyományt, de immár rejtve gyakorolta azt és másoknak megtiltotta és üldözte a nyílt áldozati szertartást gyakorlókat. Már akiről kiderült, hogy mit művel. Aki ugyanis ügyes volt, az el tudta rejteni - egészen egyszerűen áthajtotta a közös tudaton, hogy senki se vegye észre, ne lássa, ne emlékezzen rá.

István nem egyetlen és magányos képviselője volt ennek az iránynak. Beillszkedett egy világméretű folyamatba. A tudók - akik tudták és ismerték a közös tudaton (közös tudatalattin) keresztül való manipuláció erejét szervezték ezt a folyamatot. Pórul jártak ők maguk is, megölték őket és a gyermekeiket is, amikor nem tartották be a kötelezettségeiket és zsarnokokként önkényeskedtek a felelősségeik elhárítása és a kötelezettségeik elvégzése nélkül. Önvédelemből próbálták elrejteni, hogy mit hogyan csinálnak, másokat megakadályozni próbáltak abban hogy a technikát használják, a tudást továbadják és nyíltan gyakorolják, mert pontosan tudták, hogy visszaüt rájuk és megöli őket.

Ezt az alja is tudta egyébként, hogy a vér vért szül és a sok áldozat mindig háborúhoz és a közösség teljes pusztulásához vezet. Ezért kellett valahogy saját maguknak sját magukra igát húzniuk, valami féket vagy korlátot teremteni, mert egyébként ha elengedték a feladatokat és a kötelességeket, akkor csládostul kiirtották őket. Mindig. Ez alól soha egy ilyen közösség család kivételt nem képezett. Még akkor se ha valaki ezt megpróbálta bizonyítani hamis példákkal.

Szóval lett demokrácia ami nem más mint a hatalmi "elit" - akik tudják a tudatalatti befolyásolás trükkjeit és ismerik a közös tudat erejét - elbújása, elrejtőzése az uralt nép elől. Ezért kellenek a az egymást körbetulajdonló cégláncok is, hogy ne derüljön ki kik rejtőznek a kifosztó pozíciókban. kik az ingyenélő fosztogató zsarnokok. Így a nép elhiszi, hogy ők döntenek. Hogy van választás.

Röhej például ez a nemzeti konzultáció is... kapsz egy papírt amire fel van írva x számú kérdés és azokra mindegyikre két három válasz. Mindegyik előre meg van fogalmazva. Abból választhatsz.

De azt már ne kérdezd meg hogy hová tűnik el a csak élelmiszerből bevételezett kb 6000 milliárd forintnyi ÁFA (4 millió keresővel számolva, 6 millió forintot elköltve egy évben, átlagosan 25%-os áfával szorozva), amiben nincs benne az építőanyagok áfája, a benziné, és a többi szolgáltatásoké, csak az élelmiszerre elköltött áfát reprezentálja egyszerű konyhai számítással becsléssel... és nincs mellette a sok egyéb adó, az illetékek, a biztosaítások magánadója stb. A leglényegesebb kérdésre nem válaszolnak:

Ha látrehozunk egy közös kasszát, amibe mindenki dob pénzt és ez a pénz egy közös célra van szánva, akkor arról az egész közösségnek joga van tudni, hogy mire és hogyan lett elköltve az a pénz. Aki oda betesz annak joga van tudni, hogy ki vette ki és mire költötte azokat az összegeket. Különösen ha ezek a pénzek arra valók, hogy tiszta ivóvízet ihassunk, ehető élelmiszert ehessünk, legyen tűzoltásra szakosodott csoport, legyen egészségügyi segítség ha eltörik a kezünk, lábunk...stb. A pénzt kezelőknek maguknak kellene önként elszámolniuk azoknak akik a pénzt bedobják.

Nos hol működik ez így? Hahaha már azt is elhazudják hogy mennyi pénz kerül a kalapba, sok pénz be sem érkezik oda - egyből valamelyik szarházi sebében landol... és persze Ő nagyon jól menő vállalkozó, aki a saját erejéből hirtelen felfutott és legitim és hűű és hát szóval szarházi.

Ide jutott a rejtett vérhagyomány rendszere. A demokrácia. A keresztény vallással karöltve, akik tovább viszik - még ha szimbolikusan is - kivéve aki a gyakorlatban is - a vérhagyományt: "Krisztus vére... amely kiontatik mindannyiunk és az egész anyaszentegyház javára..." A kést meg már a rendőrök, a hivatalnokok, adószedők, pszichiáterek, biztosítók, kormányzati törvény kitalálók tartják a nyakadra.

Tuesday, 27 February 2024

vérösvény, vérút

 Sokat gondolkoztam azon, hogy miért akartak atomerőművet itt magyarországon pont az ország kellős közepén. Kárt csinál és tulajdonképpen egy atombomba (hidrogénbomba) az ország közepén, amivel gyakorlatilag el lehet pusztítani szinte az egész kárpát medencei emlősállományt... a helyett hogy építettünk volna akár öt vizierőművet a Dunán és a Tiszán...

Itt a legerősebbek és a legelkötelezettebbek a vérutasok.

Körbehajtották azt, hogy senki közülük nem csinálhat olyan üzletet, amiben nincs vér, ami nem viszi tovább a vérhagyományt. Azért tették ezt, mert valahányszor valaki közülük belefogott egy olyan üzletbe ami a valódi szeretet erejére épült és hosszú távon fenntartható, a természettel cselekvő összhangban létező, együttműködő módon lett felépítve... - akkor az kiszorította az összes többit. Jobb volt, a többi fölé került nagyon gyorsan. És ha közülük való ült a tetején, akkor hatalmas előnyre tett szert - és ezt az előnyt azonnal arra használta hogy a többit maga alá gyűrje, kínozza - vagy ha ez nem ment: megölje.

A hatalmi családok pl Rotschild, Fugger pl fejlesztették a postaszolgálatot - az információ gyorsabban jutott el... megvédték a banki hazugságukat... a hit-et hogy nekik tényleg van annyi aranyuk ezüstjük mint amennyi váltót kiadtak miközben csak gyorsan tudtak szállítani és amikor valamelyik bankjuk bajba - gyanúba került az összes többiből odaszállítottak mindent. Építettek egy csomó vasutat a Fuggerek - persze nem befektetett pénzből, hanem kifosztva a helyi bányákat. A vasúton pedig elloptak mindent amit tudtak. építés közben meg megtörték az embereket, hogy azok tovább adják ugyanazt a mocskot.

És ilyen módon ránőttek a többi fejére. Uralmuk alá hajtották azokat. Nos ezért megtiltották mindenkinek, hogy olyan üzletet csináljanak, ami nem rohadt és rohasztó a benne résztvevők és a kívülállók számára. Ami jobb ami beleillik a természet valódi folyamataiba. Mert megnő és tzermészetes módon az emberek szeretik és támogatják és jól érzik magukat benne és kicsúszik a kezeik közül. Félnek tőle. 

Ezért hajtották körbe azt hogy senki nem foghat ilyesmibe közülük és ha mégis azt szétverik, beszivárognak és bojkottálják minden lehetséges módon, megrohasztják és vérárkot, darálót csinálnak belőle, hogy ne tudjon jobb lenni, mint ők és ne kelljen félni tőle.

A jó mindig kiszorítja a rosszat. Ez normális egy egészséges társadalmi környezetben. Ezért kellett körbehajtaniuk, hogy ne hagyjanak senkit se tiszta és jó üzleteket folytatni, mert azok kiszorítanák őket és gazdasági-spirituális környezetet teremtenének olyanok számára, akik nem akarnak részt venni a vérút a vérhagyomány folytatásában.

Globális hajtókörök - Közös tudat és a közös tudatalatti (feletti) hajtóerők

 Az embert különböző erők hajtják cselekvésre. Ezek közül a legtöbbet kutatottak és a legjobban ismertek: a valódi szeretet, a hamis szeretet, a félelem, a fájdalom, az éhség, a szomjúság, a megismerés felfedezés vágya. Ezeken túl, kívül még sokféle erőt azonosíthatunk és bonyolíthatjuk az ezen hajtóerők kombinációiból létrejövő még bonyolultabb hajtóerő fogalmakkal a képet: féltékenység, gyűlölet, nyereség-vágy, győzelem vágy, uralkodás vágya, bizonytalanság, értetlenség, elkeseredés, a biztosság biztonság elveszítésétől való félelem.

Ezeken kívül pedig az emberi hajtóerőket kiválóan ismerő értelmiségi közeg manipulációja, mesterkedése, szándékos hatáskeltő a többi ember tudati tartalmát, tudati keretrendszerét fésülő, cenzúrázó, azt uralni akaró réteg, csoport tudat alatti, tudat feletti tudaton kívüli és tudatos szándékai, törekvései találhatóak.

Ez utóbbi jelenség már egy egyén a többi feletti uralkodási, irányítás feladatából, vágyából, vagy kényszeréból fakadó következmény - mely lehet egészséges, építő és beteg, pusztító ennek irányából fakadóan.

Egyén, közösség.

Egyéni akarat és hajtóerők - közösségi akarat és hajtóerők.

Az egyéni akaratot és ezeken keresztül a cselekvésre késztető hajtóerőket könnyedén feltérképezheti bárki saját akaratának, vágyainak, szükségleteinek számba vételével. Éhes vagyok: enni kell - szomjas vagyok: inni kell - félek: társaságot kell keresni, megszüntetni a félelem okát (sötétség - fény, fenyegetés - menekülés vagy szembeszállás a veszéllyel); fájdalom: törődni kell a testrésszel, pihenni, elkapni a kezet a tűz hőhatásától, stb.

A közös akarat és vágy már kicsit bonyolultabb. De könnyen megérthetjük ha feltételezzük, hogy a körülöttünk élő egyéneknek hasonló vagy ugyanolyan alap élményai vannak az élettel kapcsolatban például ők is éhesek lesznek és szomjasak. Vágyni fognak egymás társaságára, örömre és szeretetre.

A dolog akkor kezd bonyolódni amikor az alap szükségletek szintjén ezek kielégítése nem lehetséges a másik rovására, kárára.

És akkor amikor a vezetők, irányítók sokkal többet akarnak, mint a legfontosabb alap szükségletek.

Az első esetet a természeti népek, az egyszerű ember mindig megoldotta, meg tudta oldani, mert a valódi szeretet ereje megteremtette az ehhez szükséges kreativitást, alkotóképességet, erőt, és ezeken keresztül a lehetőséget.

A második eset az ami el fogja pusztítani az emberi fajt és ezt a bolygót, ha nem szab ennek határt önként. A hatalomfüggő ember. A kényszeres fosztogató és ezek utódai.

Ők azok, akik évezredek óta visszaélnek a közös tudat vagy sokkal inkább a közös tudaton kívüli (alatti és fölötti) területek, pszichikai erő-tér használatával. Ez egy olyan hatalom, amellyel egy közösséget irányítani lehet, méghozzá oly módon hogy a közösség egyéni tagjai észre sem veszik, fel se fogják, hogy az irányító erő honnan is érkezik, kitől és mitől. Sokan ezeket az erőket nevezik Isteneknek vagy a nagy jól szervezett központosított egyistenhitben Istennek, Isten akaratának.

Ilyen sugallat hatására vitte Jitzak - Izsák a sját fiát a véráldozati oltárhoz hogy elvágja a torkát és kivéreztesse áldozatként. Vérhagyomány.

folyt köv.

Friday, 15 September 2023

Itt a Vége

 Elértünk arra a pontra ahonnan a vérrendszer urainak nem maradt több tartaléka. Nincs akit visszahívjanak, akivel tudnának bennünket (a valódi szeretet törvényét szolgálókat) hajtani.

Innen már "csak" az van nekik, amit beállítgattak annak idején. Viszont lebetonoztak mindent, hogy ne lehessen változtatni semmin. Ugyanakkor újraindulnak a vérárkos őrületeik amiket szintén ők és az utódaik fognak megcsinálni, ráadásul úgy hogy minket nem fognak tudni visszahívni, hogy leállítsuk őket. Hát nem gyönyörű? Addig hazudtak és úgy hazudtak, hogy ők maguk is elhitték hogy ők a jók és mi a rosszak és minden nyomorúság, őrület, kínzás és kegyetlenség tőlünk ered mi vagyunk az okai. Ezért kizártak bennünket a rendszerből. Viszont most visszakapnak mindent. Ugyanakkor azt is hazudták hogy ők hoztak helyre mindent amit mi rontorrunk el. Viszont most már mi nem megyünk rendet rakni. Tehát nekik kell. Viszont ők nem tudnak rendet rakni. Tehát az entrópia egyre nőni fog közöttük. Viszont belementek - ők akarták - hogy minden legyen eltakarítva és a kommunista rendszer területén a legvidámabb barakk helyet a világ-vérrendszer legvidámabb barakkja leszünk it magyarországon.

hahaha - legyszebb öröm a káröröm. Már most érezhető, hogy egyre jobban fogják vissza magukat. A hihetetlen nagy mellény kezd összemenni rajtuk. Felvették a birodalmi költségvetésből a pénzeket helyettünk, miközben a valóságban mi végeztük el a feladatokat. Most viszont már elvileg minden az ő kezükben van, minden tudás, minden erőforrás, minden terület - szóval meg kell tudniuk oldani a birodalmi feladataikat. Nélkülünk. Ugyanakkor újraindulnak azok a körök amiket mi szüntettünk meg és szedtünk szét - hogy ők ne pusztuljanak el, mert már ők annyira de annyira megváltoztak és megfordultak, hogy ihaj... És így betonozták le az egészet.

A csontfurulyás körök, a barlangos körök és ennyi - kereszttartók, keresztek, merevítők egy két kombinációja - de nekik végük van. A star wars és acsillagrendszeres körök már csak csemege lesz.

Innentől folyamatosan gyorsuló ütemben fognak megdögleni a gyermekeikkel, unokáikkal, barátaikkal fel és leszármazottaikkal, segítőikkel, haszonélvező társaikkal együtt. Nekünk meg csak annyi dolgunk van, hogy védjük magunkat és egymást. Türelmesen és kitartóan dolgozva. Már most látszanak egyes eredmények.

Az ő oldalukon meg egyre több lesz a hangszigetelt pince a kínzóeszközökkel. Egyre több lesz az őrült mindenre elszánt megkínzott, de ők nem fognak bennünket támadni, csak avérrendszer tagjait. 

Mi csináltak az összes hajtókört nekik beleértve a legöregebbeket is. És erről ők annyit hazudtak, hogy még el is hitték hogy az csak az ővék.

A baj csak annyi hogy közben tönkrement minden. Levegő, víz, föld - élelmiszer, élettér.

Szóval lejtmenet nekik. Mi meg majd meglátjuk mi lesz. Készülünk a legrosszabbra és reménykedünk a csodában.

---

A kínai hajtókörök nem jók nekik a támadásra. Azok úgy lettek megcsinálva, hogy csak védekezésre jók. A badari kultúra hajtóköre volt az első szövetség hajtóköre. De akkor mind a két irányt ők csinálták. Mind a két pajzs (a bőr) az általuk indított irányokat jelzik. Az egyiken egyértelműen egy emberáldozati jelenet látható, egy madárféle és még pár dolog - a másikon két nyakatekert zsiráf féle amelyeknek a nyaka kört formál. A kört a tűz körül. A hazug szeretet szimbóluma. a zsiráf helyett sokszor később zebrát használtak a szimbolikában, az egyértelmű ember-vér áldozat helyett pedig a sas, turul, sólyom stb madár le - majd később a kettőt ötvözve a perzsa birodalom felől a kétfejű birodalmi sas lett belőlük, melynek egyik feje erre a másik arra néz.

A valódi szeretet útja pedig csak egyszerű. A valóság napi vizsgálatára alapul, abból vonja le a következtetésit, a csoport mindenki véleményét meghallgatja a tűz körében és úgy hoz döntést amikor mindenki egy véleményre jutott a felől hogy mit fog tenni.

A tűz köre. --- A tűz köré mindenki egyforma távolságra ül le. Ha túl messzire ülsz fázol. Ha túl közel ülsz megégsz. A természet ereje tökéletes kört alakít ki.

A fókusz. --- A fókusz amikor a sok ember egy irányba fordítja a figyelmét. Ez azt jelenti, hogy mindenki egy rendszer szerint gondolkodik egy vél megvalósításáért. Nincs mellébeszélés, mellékszál, nincs egyes szám első személyben való ugatás a másiknak, hogy mit kellene neki tennie - mindenki a maga tudását veszi leltárba, a maga erejét, és jelenlegi helyzetét a környezetben és erről számot ad. Ez után a cél alá rendelve értékrend alá rendelve megpróbálja elképzelni a lehetséges megoldásokat, ezt megosztja, és ezután mindenki végiggondolja. Később kialakul a cselekvési terv amivel mindenki egyetért és megtörténik a megvalósítás. Ezután jön a vizsgálat, elemzés, hogy megvalósult e a célkitűzés, megtörténik a tanulságok megfogalmazása és azok integrálása a csoport közös tudatába.

Így lehet dolgozni máshogy csak nyűglődés és agonizáció lesz.

Ezt azok akik ma labdába tudnak rúgni bármelyik hatalmi porondon a világban - ezt ezek mind tudják és használják. Sok ilyen csoport van, ezek egymást gyilkolják és versenyeznek a székekért, pozíciókért, cégekért, nagykasszák hozzáfárási jogosultságaiért. Ez a verseny egyre kiegyenlítettebb a csoportok között, mert nő a megértés szintje, az összefüggések ismerete. Egyre többen szorulnak rá a valódi szretet törvényére és egyre több és mélyebb a vérárok a nagy pénzek, fontos hatalmi döntéshozó potzíciók körül. Egyre több az ostromló és egyre több a védő aki bejutott a várba. A vér pedig gyűlik a vérárokban.

Saturday, 17 December 2022

Hibák, tévedések, torzítások, elhallgatás

 Benne hagyom őket. Jó helyen vannak. Engem nem tanítottak arra - vagyis dehogynem, csak nem tanultam meg - hogy a hibákat söpörjem a szőnyeg alá, hazudjak valamit, legyintsek rá, kerítsek körítést köré...és nevessek.

De valami hasonlót én is tanultam. Mindent a célom alá rendelek és ez diktálja mit kell tennem. Ha hibát észlelek - és észlelnem kell először hibaként valamit, azonosítani, megfogalmazni, pontosítani.

Megemészteni, megérteni később kell. Olyan ez mint egy nyomozás vagy mint egy természeti összefüggést feltáró kutatás. Tényfeltáró leltár. Szembenézés.

A megfogalmazás fontos. A nyelv fegyver. Kard. Elválaszt. Vág. Leválaszt. Jelenségek közötti határvonalakat szab, kiemel egymástól alig elválasztható jelenségeket, elmos, háttérbe szorít más jelenségeket vagy egy jelenség bizonyos arcait, részleteit.

Sokszor más dolgokat látok hibának, attól függően milyen tudati és érzelmi állapotban vagyok. E miatt többször kell nekifutni sokszor bonyolult és személyes problémák, jelenségek, tettek vizsgálatának.

Mi történt? Mit éreztem? Mik voltak a külső hatások? Ki mit csinált és milyen irányba tolt, hatott, rám? Én mit tettem és milyen irányba hatottam a többire? Milyen következtetéseket vontam le és mit lehet tanulni, milyen felkészülés szükséges, hogy következő alkalommal azt tudjam tenni ami a legmegfelelőbb a céljaim szerint.

Pár éve felírtam a sátram belsejében a vászonra ezt: "Van célom: Harmóniában akarok élni önmagammal és a külvilággal!"

A probléma ezzel az, hogy amikor meg akarom valósítani, akkor pontosan tudnom kell melyik helyzetben hogyan tudom ezt megoldani. És ilyen recept nincs. Még akkor sincs, ha rengeteg időt töltök el azzal, hogy különböző helyzetekre próbálok felkészülni fejben előre, majd valós helyzetekben tesztelem a felkészülést, és további korrekciókkal, módosításokkal csiszolom a begyakorolt futamot. Mint a zenében. Improvizáció vagy rengeteg gyakorlás. Sokan azt mondják hogy improvizáció nem létezik. Szerintem pedig létezik, csak a zenei előadók már elfelejtették hogy annak meg vannak a kockázatai és nem biztos hogy el tudják adni jó pénzért... az ugyanis lehet hogy nem lesz a hallgatóság ízlésére, kedvére való - hogy legközelebb is megvegye, tetsszen neki, elismerje stb... zseton. Érzelmi, anyagi, tudati zseton, bevétel, elismerés, siker.

Ez mind az egyén szintjén van. Egyéni terv. Esemény - esemény vége után az elemzés, gondolkodás, ez esemény kiértékelése, a kívánt kimenetel elképzelése, a módosítások elképzelése, határozathozatal, a határok megfogalmazása, az értékekre alapozott irány megfogalmazása, ennek kifejezéi lehetőségei és ezek tudatosítása, majd valamikor a megvalósítás, tesztelés a következő helyzetben. Helyzet, tett - kiértékelés, gondolkodás - helyzet és már javított tett. Fejlődés.

De ez még mindig csak az egyén szintje, vagy inkább az egyén vonzáskörzete.

Mi van, ha a hibát az elődeim követték el egy olyan célért való munka során ami több nemzedék egymást követő időkeretében valósítható csak meg?

Például egy 150 éves terv megvalósítása során a terv megvalósítását kezdő nemzedék, megbíz egy pár olyan ember felelősségvállalásában, akiben nem lett volna szabad megbízni, mert nem végzik el a rájuk bízott feladatokat. Mit tehet az egyén később, hogy korrigálja elődei hibáját és mégis megvalósulhasson a célul kitűzött valami?

Itt vagyok most.

Hogyan elemzem ki hogy mit rontottunk el? Főleg ha a céljaink miatt illegalitásba kellett vonulnunk, és el kellett bújnunk a többség ostoba és vérhitű gyűlölete elől? El kellett rejtenünk a barátainkat, akik segítettek, hogy a vérhitű rendszer ne csapjon le rájuk. El kellett felejtenünk őket teljesen, csak tudat alatt emlékezhettünk, hogy ne buktassuk le őket.

Mi van, ha pont azok között vannak a leggonoszabb, a legravaszabb vérhitűek - akik beépültek közénk, hogy teljesen felszámoljanak bennünket mint erős egységes tudatos és tudatalatti erőt felmutatni képes csoportot. A vérhitűek ugyanis bennünket tekintenek a főellenségnek, hiszen mi a valódi szeretet erejére támaszkodunk és ez mindig és mindenkor erősebb lesz minden más hatalomtól, még a megjátszott hamis szeretet hangjaitól is.

Mit tudok én tenni ma, azon kívül, hogy folytatom ez értékrend melletti kiállást és az engem mint egyént körülvevő vérhitű csoport manipulációi közepette, megpróbálok helytállni... Élni. Emberi értékrendet megvalósítani. Szakmai szempontból a legjobbat megvalósítani.

Mi van akkor ha már nem is látom semmi értelmét annak amit csinálok annyira nagyok a vérhitű, hazug, ártó és ártani akaró szarházik moslékfolyamának hullámai, amik átcsapnak a fejem felett...

Sokszor tettem fel ezt a kérdést. Sokszor - többször - el is szakadt a cérna. Ital, drogok, őrület... mint amikor a golyózápor közepette elmúlik a rettegés és már semmi sem számít, csak legyen vége, mindegy hogyan, az se számít ha meghalok. Csak legyen vége.

Vér mindenhol, már azt se tudom hogy vajon az enyémtől tocsog a cipőm vagy a többié, s amikor felemelem a kezem, hogy a pulóver ujjába töröljem a véres és izzadt homlokom, hogy lássak valamit, csak még több vért maszatolok magamra...

S csak megyek tovább. Még mindig van valami erő ami mozgat. Akkor is volt most is csak megyek tovább. Tudom, hogy így lesz amíg csak a lélegzet jár ki be belém... Ezt fogom tenni. Ezt teszem. Nem tudok mást tenni. Pedig tényleg semmi értelmét már nem látom.

"Ha minden összedől, még akkor is el fogok ültetni egy almafát. De legalábbis el fogom kezdeni, még akkor is ha befejezni se fogom tudni." Mondta apám egyszer... - "Miért? Mi értelme van?" Kérdeztem én...

Akkor pont a rekonstrukcióját végeztük el egy mozi köré szervezett hajtókörnek... a mozi címe Fail Safe volt és az 1964-es évszámot ragasztották rá... Akkor sokat megszivattak ezzel, sokan meghaltak, azok közül akik "ledobták" a bombát és "megnyomták" a gombot amivel elindították a háborút.

Akkor mondta ezt apám, hogy tudjam még közel sincs vége mindennek. Most mégis folyamatosan ezt érzem, pedig a harmadik világháborút már nem tudták elindítani. Legalábbis forró háborút nem. De nem mondtak le róla és folyamatosan próbálják előidézni.

A kiéheztetés is a fegyvereik közé tertozik, az atomerőművek, az olaj a fosszilis légrongálók, minden amihez ragaszkodnak oda vezet: a pusztulás felé. A vérhitű rendszer végső kimenetele felé.

Mégis eszembe jutnak a kurváik. akik a farkamat szopták, nemi örömöt adtak, gyönyört és a törődés, odafigyelés valamiféle illúzióját... Valami mégis lehetett némelyik tettében, talán valódi volt a szeretetük akkor és ott, még akkor is ha már közben a halálomat tervezték, és az önfeledtség pillanataiban megnyíló tudatalattimat befolyásolták, programozták, hogy ezt meg azt csináljam meg nekik, hogy ők gazdagok és nyugodtak lehessenek... s közben felkészülve úgy akartak megölni hogy észre se vegyem, hogy ők hajtottak meg azzal, hogy lépjek mellé, remegjen meg a kezem, mélázzak el miközben gyorsan kellene reagálni...

Mindenki bement a vérhitű rendszer alá. Nincs egyetlen emberi lény sem, aki ne ment volna be valamelyik vérhitű szarházi uralma alá. Vagyis valamelyik vérhitű szarházi csoport uralma alá.

Sajnos.

Vannak-e mieink? Valami van. Lehet hogy csak apám, meg anyám talán... Apám biztosan ha még él. Benne biztos vagyok, anyámról meg csak gondolom, hogy ha én megmaradtam ezen az úton akkor ő is csak talán... Hisz tőlük tanultam mindent. Tőlük kaptam a szeretetet is hozzá.

Rajtuk kívül...??? Hát elég karcsú a felhozatal.

Saturday, 5 November 2022

Áremelés, energia-válság...

 Háttérhatalom... mondaná Bogár úr, mint közgazdász és bennfentes... "etetni kell a birkát ahhoz ha nyírni akarod..." ismételgeti.

Annak idején amikor a Haraszti Miklós a Vörös Csillag Traktorgyárban helyezkedett el - no nem mint frissen végzett szociológus, hanem mint esztergályos - nos annak idején javában tombolt egy hajtókör amit nyugodtan el is nevezhetnénk HM könyve után darabbér körnek.

Kicsit vissza kell tekintenem erre a sokmindenre rávilágító főképp szociológiai és nem lekicsinylően irodalmi műre amit Haraszti Miklós Darabbér című szösszenete jelent.

Rövid. Velős. Leírja hogyan zajlott annak idején a nép etetése és szivatása a teljesítménybéres munkákkal kapcsolatban, ugyanakkor kitér a légkör pszichikai tényezőire az élményvilág leírására is, milyen volt neki onnan néznie a hajtást.

A hajtást - és itt méndkét értelmében értem. A hajtást fizikai értelmében ami az iszonyatos munkatempót jelentette az esztergák és marógépek, hajlítók és összeszerelő sorok mellett egyrészt - és másrészt a tudaton kívüli az alatti hajtást amivel megőrjítettek mindenkit.

Leírja a nagy csalást hogy milyen kapitalista trükk volt a normaemeléssel lenullázott teljesítménybéres, darabbéres kommunista azaza szocialista termelés. A munkásoknak ki volt adva egy norma amit meg kellett csinálniuk, amit ezen felül meg tzudtak csinálni azért pedig darabbért fizettek. Ez annyira jó pénz volt, hogy egy idő után a legjobb melósok meg tudták keresni akár egy orvos, vagy egy diplomás mérnök keresetét is - igaz nagyon kemény hajtás árán. Amikor viszont a brigádok többsége nagyjából mind képessé vált a 100%-on felül folyamatosan 120%-ot kitermelni, akkor jött a NORMAEMELÉS... azaz ami addig 120% volt az lett az elvárt 100% és ezen felül fizették csak a darabbért...

Jó mi? No de koránt sincs vége a történetnek. Ilyenkor persze a melósok nyeltek egy nagyot (vagy valami másba fogtak.... később...) és csinálták tovább a hajtást aminek a tempója még kegyetlenebbé vált mint addig.

Ezt Haraszti mind szépen leírta. A könyv remekül megjeleníti milyen volt az iszonyatos fizikai tempótól és szellemi koncentrációtól kifáradt, a monotonitástól elzsibbadt agyú melós számára a délután, hogy sokszor lezuhanyozni se volt ereje csak bedőlt a TV elé egy sörrel a kezében és a második után elaludt. A fotelben. S hajnalban mehetett megint dolgozni.

Viszont sok mindent nem írt le. Nagyon. Később készítettem vele egy interjút a le nem írt részekről - bennfentesek egymás között... azaz garanciákat kért, hogy soha ez az interjú nem láthat napvilágot azaz nem kerülhet ki a hivatalos rendszer nyilvánossága elé... s ahhoz hogy beszéljen meg is kellett adnom ezt a garanciát.

De hallgatnom nem kell és a felvételek megvannak... most is.

Érdekes volt már a kezdeti körülmények összessége, hogy hogyan is került oda az egyetemről frissen végzett szociológiai diplomát védett Haraszti. És itt jön az a rész amiről ő kijelentette hogy mindent tagadni fog, ha bármit erről leírok... Szóval olyan körbe született olyan családi rendszerbe akik szervezői és haszonélvezői voltak a szocialista elnyomó rendszernek. Pont. Ez már önnmagában is magyarázat miért akarja a történetnek ezt a részét elhallgatni.

A Vörös Csillag Traktorgyárban a Harasztiék tágabb családi berkeiből már két ember is eltűnt szőrén szálán - úgy hogy semmilyen nyomuk nem maradt még papíron sem hogy ott lettek volna valaha - egy olyan rendszerben ahol fingani sem lehetett anélkül hogy erről valahol ne készült volna valamilyen papír alapú dokumentum. S azt már ne is említsem hogy a harasztiék klánja - merthogy ők klánszerű rendszerben gondolkodtak főleg, bár volt kivétel ez alól - azt a két embert is már úgy küldték oda, hogy nyomozzanak mi is történik odabenn a traktorgyárban. Haraszti már azért került a képbe, mert miután két képzett nyomozójuk eltűnt, kellett valaki a felkészültebb intelligensebb és strapabírób, a rendszert jobban átlátó és annak labirintusában ügyesebben mozgó valaki, akit nem tudnak lesöpörni a színről olyan könnyedén.

Szóval az eltűnt nyomozóik után nyomozott Haraszti. Ezért került a Vörös Csillagba ez volt a titkolt feladata. A fedőtörténet meg már szinte adta is magát: kötelező foglalkoztatottság plusz jó téma a friss szociológiai diplomája mellé.

Viszont nem alakultak olyan könnyen a dolgai, mint szerette volna és a Vörös Csillag majdnem a trokára akadt a Haraszti klán nemes tetejének. Mi történt?

Ugye zajlott a Darabbér című műremekben jól leírt normaemelős kitolás. Közben sokminden nem került leírásra. Például, hogy voltak minőség ellenőrök, akik kukacoskodtak az eszterga mellett gürizővel és ha valakire nagyon rászálltak, akkor az sokszor még az elvárt normát se tudta elérni nemhogy a remekül fizető darabbért megkapja és ami nagyon nagy disznóság: Haraszti elhallgatja a tényt, hogy aki NEM ÉRTE EL A NORMÁT annak nemhogy darabbér nem járt, hanem levontak a havi átlagbéréből egy a normaeltérés alapján kiszámolt összeget büntetésként.

Erről haraszti hallgatott, csak az interjúban beszélt róla azt gondolva hoy soha ez a dolog nem fog napvilágot látni úgysem. Később az is kiderül hogy ez miért lényeges.

Nos ugye a meós azaz minőség ellenőr egy idő után fogást talált az iszonyatosa tempóban dolgozó forgácsolókon, összeszerelőkön: s havi fix összegeket követelt azért hogy hagyja a melósokat békén, sőt pluszz összegekért az előző nap elkészített munkadarabokból is visszalopott párat, ha kellett - persze mindez komoly összegekbe került. A melósok közben elkezdtek komolyan szervezkedni, mert a felkínált darabbér összegek is egyre komolyabbakká váltak a lehetetlen százalékok megjelenése után, hiszen senki nem volt képes még a normát se teljesíteni egy idő után, hiszen minden termelési tempó véges. Mindennek van egy határa.

A meóson kívül természetesen voltak brigádvezetők is, anyagellátók, szerszámkészítők, és bizony amikor megtudták, hogy egyes esztergályosok milyen összegeket vittek haza egy egy jó hónap után, akkor bizony azok is csak azon gondolkodtak, hogyan tudnának egy-egy vérszívó fullánkot ezekbe a csúcsteljesítményű dolgozókba csoportokba beakasztani. Viszont a melósok is egyre szervezettebbé váltak. és kezdett elegük lenni abból, hogy ezek a szarházi ingyenélők lefölözzék a nehezen összedolgozott bérüket. Ami teljesen érthető volt hiszen iszonyú erőfeszítéseket kellett megvalósítaniuk.

Emezek meg be tudtak tartani sokféleképp: nem az előző nap alőkészített és beállított esztergákhoz osztották be a csapatot, nem kaptak jó minőségű késeket, élezéssel kellett kezdeni a napot stb stb.

Akkora volt a hajtás, hogy az időnként az iszonyatosa tempó következtében bekövetkezett baleseteket is eltussolták csk, hogy ne rabolja az időt. Egy alkalommal az egyik munkásnak a karját tépte le az egyik gép vállból kiszakítva. A vezetőség elsikálta az ügyet mintha semmi sem történt volna. Ráfogták, hogy az ő hibája volt, a kórházban megitatták többször és húsz ember azt vallotta róla hogy részegen jelent meg a gyárban dolgozni. S meg volt oldva a dolog. Egy másik esetben pedig haláleset is bekövetkezett (ezekről van bizonyítékom, ettől sokkal több esetről van szó) amit szintén el tudtak tussolni midnen következmény nélkül.

Haraszti is pontosan ilyen ügy folytán került oda nyomozni, az eltűnt két családtag ugyanis pontosan ott a Vörös Csillag Traktorgyárban érte el a megboldogulást. A melósok az ilyen kegyetlen körülmények hatására, meg szintén váltottak az emberi értékek ilyen taposása hasonló reakciót szül. Kiéleztek pár esztergakést és eleinte a meósokat, majd a brigádvezetőket "lökték" az esztergára, hogy az "véletlenül" pont a nyaki ütőeret találta el és az áldozat nem élte túl a dolgot. A dolog odáig fajult hogy egy idő után a vezérigazgatókra is sort kerítettek, amikor az a kör kezdett nyomozni a tekintetben hogy mi folyik odalent a gyártósoron...

A folyamat szépen egyre véresebbé vált egyre többen vettek benne részt, ki gyávaságból, megalkuvásból, a többség azért, mert anyagilag és pszichikailag mindig nyugalom köszöntött be egy egy szervező szarházi halála után...egy a lényeg: mindenki hallgatott és akárki próbálta kideríteni mi történt ezzel vagy azzal, vagy mindenki tagadott kórusban uniszónóban, vagy ahány embert kérdeztél annyiféle történetet hallottál és ha kétszer megkérdezted ugyanazt akkor is kétféle történetet gyártott le a szóban forgó eseményről.

Természetesen ahogy egyre magasabbra "vágtak" a melósok - úgy egyre komolyabb lett az érdeklődés az irányt hogy mi is folyik ott a Vörös Csillagban... Apám is úgy került a képbe, amikor a Haraszti Mikit vették elő és kis híja volt annak, hogy őt is "megcsinálják balesetnek" ahogy az akkori szleng fogalmazott. HM Megkérte apámat hogy biztosítsa és segítsen neki. Apám segített, de nem feltételek nélkül. És nem felvételek nélkül. Hang, kép, és egyéb érzékelő rendszerek szolgálták az eseménysorok pontos rögzítését az elektromágneses spektrum teljességét kihasználva.

A történet legérdekesebb része az, hogy amikor már a legfelsőbb vezetők kerültek sorra - és mindig került új belőlük érdekes módon - a vezérigazgatók, főtitkárpk és politikai tisztek... némelyik leült a melósokkal egyezkedni, hogy ne hagyja ott a fogát, s elmondta valamelyik hogy nem is ők a teteje a gyárnak, hiszen ők is csak bért kapnak és az egésznek a tetején van egy tulajdonosi kör, akik egyfajta "csendes részvényesekként" elhordták a bevétel legnagyobb részét de többnyire az egészet.

A szocialista termelési modellben - ahol minden az államé azaz közös tulajdon volt a mienk... - ott mégis volt egy kapitalista tulajdonosi réteg. Ők nevezték ki vagy vezérelték oda a kápókat vezérigazgatónak, meósnak, politikai tisztnek, anyagbeszerzőnek stb. Ők döntöttek a főbb kérdésekről és ők fosztották ki a bevételi kasszát is miközben a kápóknak kiadták, hogy innentől folyamatosan vonogatjátok a vállatokat, hogy "nincs pénz" ... ismerős ugye?

Szóval volt egy tulajdonosi réteg. A melósok is csak pislogtak. Viszont egy kis kör nem csak pislogott hanem terveket szőtt. Ezek számolni is tudtak. Tudták, hogy mennyi traktor, mennyi alkatrész, mennyi termék futott ki a gyárból, sőt olyan is akadt, aki járt erre arra és elmondta hogy a piacon milyen áron kerülnek értékesítésre a termékek. Onnan már csak összeadás szorzás, kérdése volt a dolog ahhoz a vérforraló felfedezéshez, hogy mennyi is az annyi...

Sok. De még egy kicsit ezekről a tulajdonosokról. Egyik se volt se jogilag se egyéb úton módon tulajdonosként megnevezve sehol. Egészen egyszerűen ezek voltak azok az emberek, akik nem csak magyarországon, de külföldön is meghatározták a háttérből hogy mi történjen és hogyan. Nem volt szükségük arra, hogy a nevükre írt vagyon felett rendelkezzenek. Azt csináltak amit akartak. El tudták intézni, hogy a Vörös Csillagban történt gyilkosságok - mert azok voltak - el legyenek tussolva és egy szó se legyen leírva se orvosi jelentésben, se rendőrségiben.

Érdekes nem? Apám felvette őket. És később én is rögzítettem egy csomó felvételt ezekről, mert az interjút én hoztam össze a Harasztival - aki ebbe már azért ment bele, mert tudta hogy őt meg fogja ölni a többi ilyen szarházi.

Ugyanis ők is ugyanezt csinálták a családjával, csak épp nem a Vörös Csillag Traktorgyárban. Az egy másik klán terepe volt, ők pedig szerettek volna egy szeletet abból is. De nem a megfelelő embereket küldték oda és beletörött a bicskájuk. Még a Miki se tudott volna élve kikerülni onnan, ha apám akkor nem segít neki. Nekem meg azért mondta el azokat amiket elmondott, hogy ha ő meghal, akkor bosszút tudjon állni. Én pedig ki fogom ereszteni a megfelelő embereknek a felvételt, amikor kell. Persze nem ugyanazzal a céllal. Vagy nem teljesen. :-D

Rá tudtam kényszeríteni hogy beszéljen. Ugyan a széles publikumnak nem lesz még sokáig elérhető a felvétel, de nem is ez a lényeg. Ott kell megjelennie ahol a legnagyobbat üt.

S mi köze mindennek a jelenleg folyó áremelésekhez és az ezen keresztül megvalósuló kifosztási folyamathoz?

Nos ez a rejtőzködő réteg hozta létre azt a rendszert - hajtókört - ami például a levonások rendszerére épül. Volt olyan a nyolvanas években, aki a büntető rendzser következtében érvényesített levonások következtében nem kapott fizetést a hó végén. A bérből és fizetésből élők kifosztási rendszere ez - egy jól megtervezett kiszámított és a közös tudaton kerseztül áthajtott őrült és gyilkos rendszer. Nem csak a Vörös Csillag Traktorgyárban volt ez így, hanem mindenhol. A MÁV-nál a Postánál, a hajógyárakban az elektromos műveknél, midnen szocialista rendszerű cégnél. És amikor az emberek nem bírták tovább, akkor elvágták valakinek a torkát a felsőbb körökből - a tetejéről levágtak valakiket.

Természetesen ilyenkor a teteje összefogott, hogy letörjék az egyéni kezdeményezés szarvát... jöttek a retorziók... de ebben már az itt élő népnek volt gyakorlata még ha rövid ideig is emlékezett arra, hogy mit és hogyan kell csinálni... fehárterror, vörösterror, és a többi... Egyéneket és csoportokat ki tudtak csinálni könnyedén.

De amikor az alja megelégelte a kifosztást és összefogtak, majd ugyanazzal a módszerrel amivel a teteje dolgozott kivégezték szép sorban a szervező-haszonélvező szarházikat, akkor azért mégis megváltozott a történet folyása. Ekkor jelent meg a NORMACSÖKKENTÉS is pl a Vörös Csillag Traktorgyárban is. Hirtelen lett tárgyalási készség a nem létező tulajdonosi kör részéről - akik semmilyen papíron soha semmilyen tulajdonosai nem voltak egyik cégnek se mégis ők hordták el a bevételt. Ilyenkor sikerült lecsökkenteni a hajtás mértékét egy időre úgy hogy a plusz darabbérek megmaradtak.

Persze ez sohasem volt könnyű. Mindig 70-80%-át kellett megölni azoknak a hajtókör tagoknak szervezőknek akiktől eredt a szar. Viszont amikor 70%-hoz elérkezett a hullák száma, akkor szinte mindig látható változások következtek be.

Sajnos az alja is konfliktus kerülő és ilyen módon az a 30-20% mindig megúszta élve s valahogy visszajöttek valami más területen.

Miután a levonások és büntetések rendszere azok fenntartóinak halála következtében megszűnt (70%-ban, maradt 30%) ezért más módot kellett keresniük a társadalmi entrópia, azaz elégedetlenség a létért való küzdelem fenntartása érdekében - amiben ez a szarházi banda kiválóan horgászott, halászott a zavarosban.

Ma iszonyatos elvonásokat valósítanak meg az áremelésekkel. Padlássöprés. Holott semmi sem indokolja ezeket az áremeléseket. Ezt ma épp az a megmaradt 20-30% csinálja akik túlélték a levonósdi hajtókör pusztulását - azaz annak részleges pusztulását. Most ezzel ütnek vissza.

Viszont erre számítani is lehetett, hiszen kiszélesítették a kápók körét és sok melóst beépítettek a szarházi rendszerükbe, telipumpálták őket pénzzel... láthatóan viszont itt kellett beruházniuk - ezt mi szabtuk feltételnek nekik. Itt azokról beszélek akikkel megvalósítottuk a szarházi fosztogató hajtókor 70%-ának elbalesetiesedését. Vagyis akik hajlandóak voltak gyilkolni azért hogy ez a féreg rendszer véget érjen és legyen megbízhatóan megkapott bér, amiből gyermekeket lehet etetni.

Sajnos ez a réteg se áll meg itt... vérszemet kaptak, többet akartak - beidomultak a szarházi rendszerbe miután megtudták mennyi az annyi az állami kasszákban és az államiból magánosított céges kasszákban.

Ugye a közös kasssza - amit mi dobunk össze bizonyos főkébb a megélhetés biztonsága érdekében összedobott pénzekből - az adóterheket jelenti főképp. Ennek két nagy fajtája van: az egyik a bevételekbeől levont adó (ami egyént és társaságot is terhel). A másik pedig az ÁFA. Egyébként csak az ÁFÁ-ból a legfontosabb közfeladatokat el lehet látni ma magyarországon, a többit ez a szarházi kifosztó réteg tünteti el.

Ezen felül ma még ott vannak a biztosítók is, akik egy külön adófajtát jelentenek tulajdonképpen és nem lehet őket megkerülni se.

Adót vetnek ki a bankok is a pénz - a digitális pénz - kezelése címén is.

Ezek mind ezeknek a rejtőzködő szarháziknak a bevételei.

Sajnos azok akik segítettek megszüntetni a büntetőlevonások rendszerét és megölték azok 70%-át akik ebben részt vettek - megalkudtak a többivel a nekik felkínált jólétért cserébe. Elárulták a többit.

Egyébként pontosan ugyanígy szűnt meg sok ilyen a normális embert élve ledaráló rendszer megszüntetésre. És ezek nem fognak leállni. Akkor se álltak le és most se fognak. Meg kell ezeket is ölni. Eleinte kapálóznak majd mint ahogy most is keménykednek, de csak masszívan tovább kell őket gyilkolni a saját módszereikkel... kovid, valeset, rák, infarktus, túladagolás, és a többi soha bíróságon be nem bizonyítható gyilkolási módszerrel amit mind ők dolgoztak ki. Elérkezik az idő amikor - ha élni akar a maradék 20-30% - akkor feladják. És ezt globálisan kell megvalósítani - hiszen ők is így dolgoznak. Természetesen a hullákat kérem eltakarítani, hogy ne tudják a köz vélemény idegeit borzolni... pontosan úgy ahogy ők csinálják ellenünk.

S ha most mondjuk sikerülne 100%-os munkát végezni... Akkor beköszöntene a béke állapota a jelenlegi kovidos, áremelős, aszályos, háborús, kiéheztetős háború helyett. A probléma csak annyi, hogy a maradék 20-30% mindig apu anyu, meg a gyerekek egy része, attól függően hogy melyik család hány gyereket osztott melyik útra. Egy a vérútra egy a szeretetútra egy a fehérkalapos szeretetútnak álcázott vérútra és ezek kombinációi.

húúúú

Most eszembe jutott egy csomó minden.

A Vörös Csillag Traktorgyár a Haraszti klán vérárka volt. A vérárok az apszichikai és fizikai tér amiben az embereket betörték maguk alá, hogy tudat alatt hajtani tudják őket. Ez a pszichikai, gazdasági, fizikai kínzás és őrületbe kergetés magasiskoláját jelentette.

A Harasztiék annyira el akarták titkolni hogy ők is vérhitűek és szarházi véráldozó zsidók, hogy úgy csináltattak vérárkot maguknak más klánokkal, akiket már be tudtak törni maguk alá valamilyen módon a korábbi nemzedékek során. De ezekkel akik a Red Star Factory (ilyen néven az amerikai tőzsdén bejegyezték és kereskedtek a részvényeivel a Harasztiék!!!) szervezői voltak - úgy egyeztek meg hogy a Haraszti klán emberei nem mehetnek be a gyárba. Ők is ezt akarták, mert a fehérkalapos nemzetvédő honvédő szerepben akartak pózolni itt magyarországon is - ez nagyon fontos volt nekik. Annyira fontos volt, hogy el is felejtették indukált felejtéssel, hogy a vörös csillag traktorgyár az övék. Viszont annyira voltak kapzsik, hogy abból is pénzt akartak csinálni mint mindegyik ilyen patkánycsalád.

Elkezdtek kereskedni a részvényekkel, s úgy sikere is volt a dolognak, mert nem fiktív cég volt még ha nem is abban az országban működött amibe varázsoltak és nem is azon a néven... viszont e miatt az embereik elkezdtek odajárni. Szórakozni akartak, gyilkolni és embereket toborozni betörni maguk alá. Viszont a szervező klán a közöttük lévő egyezség alapján ezeket mind megölhette, büntetlenül. A Haraszti klán meg akkor kezdett el nyomozni miután két főtisztjük is leesett a gyárban - s mivel ők elfelejtették hogy az az övék - hogy tiszta lelkiismerettel állhassanak a honvédő dumával a nagykasszák forrásait elosztók elé... - így belesétált egy halálos csapdába a haraszti klán egyik vezére.

Onnan semmi módon nem jött volna ki élve, ha apám nem segít neki - viszont apám nem segített ingyen: felszámoltatta vele ezt a Vörös Csillag Traktorgyár nevű vérárkot.

Ezzel együtt sok más hasonló vérárok megszűnt. De erről később...