Showing posts with label Mossad. Show all posts
Showing posts with label Mossad. Show all posts

Saturday, 12 December 2015

Hun vót, hun nem vót... Az alapállás

A gyerek épp csak kilépett a Sport presszóból s az árkádos Lordok háza oltalma alatt botorkált tovább az alkonyati szürkeségben. Egyszerre csak egy 12-14 éves forma lányka ugrott a nyakába. Profi kurvákat meghazudtoló bűbájjal a gyereket odacsalta az egyik oszlop mögé s nem teketóriázva szinte egyből a lába közé nyúlt s felkínálta hogy akár itt és most leszopja. Csókolóztak hevesen mohón, de a gyereknek feltűnt valami furcsa ebben a hirtelen viharos vágyban mintha elkeveredett volna valami félelem féle is.
Gy "Te rettegsz." A lny tiltakozott kétségbeesetten próbálva leplezni a helyzetét. "Mitől félsz? És ha félsz akkor miért kínáltad fel magadat?" A gyerek kicsit gondolkodott. "Téged a Gömzsik küldött hozzám ugye?" S egyből felemelte a fejét. Rádöbbent hogy a lányka nem véletlenül ahhoz az oszlophoz ráncigálta be, mindkét irányból miniatűr kamerák voltak felszerelve amik valószínűleg rögzítették volna a mutatvány minden részletét. A gyerek kicsit felháborodva és csalódottan lépett el a lánytól. Az kétségbeesetten nyúlt utána és kapaszkodott belé.
L "Igen a Gömzsik küldött ide, megfenyegetett hogy megégeti a mellbimbómat vasalóval, ha nem szoplak le vagy nem dugok veled itt az árkádok alatt pontosan ennél az oszlopnál."
Gy "Vasalóval nem lehet megégetni senkinek a mellbimbóját. Hazudsz." mondta a gyerek rövid gondolkodás után. A lányka most tényleg majdnem elsírta magát kétségbeesésében s kifakadt:
L "Dehogynem az borzasztóan fáj!"
A gyerek tudta hogy igazat mond és pontosan tudja milyen érzés amikor megégetik egy vasalóval a mellbimbóját. Megint gondolkodóbe esett majd karon ragadta a lányt és magával vonta a lépcsőn lefelé távol a lordok házától. A lány tiltakozott de ment.
L "Meg fognak kínozni és megölnek ha nem teszem amit mondtak!"
Gy "Ne aggódj én meg tudlak védeni."
Elvitte egy lakásba a lakótelepen majd adott neki feladatot is: "Zuhanyozz le és mosd meg a hajadat is majd szárítsd meg. Ne nyiss ajtót senkinek aki nem úgy kopog ahogy mutattam." Majd elindult vissza az árkásod ház felé. mikor odaért körbelopózva megvizsgálta merre mennek a kamerákból a vezetékek, majd egy párduc ügyességével felmászott a ház falán az erkélyeken a legfölső lakás teraszára. A lakásban egy ember volt csak a kamerák vezetékei oda futottak be. A gyerek rövid küzdelem után végzett a leskelődővel. Körülnézett és a másik lehetséges partner nyomait kereste. Majd visszaindult a lakótelep felé miután összeszedte a felvételeket a lakásból.
Útközben váltott pár szót valakivel aki éppen arra járt. Mielőtt visszaért a lányhoz a lakásba benézett a helyi kisboltba vett pár dolgot enni-innivalót majd tett egy pár kört a lakás körül. Felment a lányért. Nemsokára egy autó állt meg a ház előtt. A sofőr nem szállt ki. Várt. A gyerek és a lány lesiettek a földszintre a gyerek a kezébe nyomta az élelmiszert majd kinyitotta az autó csomagtartóját. Abban egy hálózsák és egy elemlámpa meg egy rádió volt bekészítve. A kislány beszállt, az autó elhajtott.
---
G "Na mi van?"
L "Németországban vagyok egy falu mellett egy táborban."
G "De jól vagy? Mit csináltak veled?"
L "Jól vagyok, tök jó fejek játszunk, van nyomolvasás, jó a kaja, meg futunk meg van egy csomó küzdősport amit gyakorlunk, meditálunk - de ez nem az amire gondoltál szerintem. Ahhoz túl kényelmesen mennek itt a dolgok."
G "A francba. Megint becsapott. Átlát mindenen. De legalább jó helyre kerültél. Majd jelentkezz mi van."
---
G "Megkaptad az üzenetem?"
Gy "Milyen üzenetet?"
G "Hát a kislány."
Gy "Jaaa. Meg hát. Röhögött a gyerek sejtelmesen."
G színlelt fennakadással és felháborodással: "De P azt a lányt kínozták otthon azért küldtem hozzád mert reméltem hogy segítesz neki más jobb helyre kerülnie."
Gy "Ó hát persze. Miközben megfenyegetted hogy megégeted a mellbimbóját vasalóval, miközben két csávó kamerákkal felszerelve várta az akciót mi??"
G "De azért csak rájöttél hogy én küldtem nem így van, reméltem hogy azért akkora intelligenciád van hozzá hogy rájössz miért küldtem hozzád - s nekem meg fedeznem kell magamat is. Gondolom elintézted azokat a fazonokat is, mert nem jelentkeztek egyáltalán."
Gy "Ó valóban, Anikó de rájöttem hogy te küldted őt. Sőt arra is rájöttem hogy azért küldted hogy ha belemegyek a szexbe vele akkor lesz egy jó szexvideód velem egy kiskorúval, ha nem akkor elviszem valahová máshová, nyilvánvalóan egyik olyan táborba ahol az ilyen intelligens gyerekeket szoktam küldeni. De ezt már pontosan tudod is Anikóm ugye? - "Mi van? Jól vagy?" - semi szokott bejelentkezési kódváltás semmi flancolás csak mi van jól vagy, mintha tudtad volna hogy figyelni fogom a telefoodat is nem?"
G zavartan-mérgesen lenézett a földre s hirtelen nem tudta mit válaszoljon. Nem sűrűn találkozott olyan emberrel akit nem tudott átverni szinte semmivel sem, aki átlátott minden mesterkedésén ez a helyzet annyira új volt neki hogy nem tudott hirtelen mit tenni, küzdeni nem akart a gyerekkel mert már azzal is tisztában volt hogy erősebb és jobb mint ő, hazudozni meg nem volt nagyon értelme. A gyerek nem is várt választ tőle.
Gy "Anikó te még mindig a mi iskolánkba szeretnél bekerülni, még mindig az után nyomozol."
G "Igen. Hol van. Miért nem mutatod meg?"
Gy "Itt ebben a városban. A falvakban. A mezőn, az erdőben, minden országban, a sivatagban - nincs olyan hely a földön ahol ne jártam volna Anikó, mindenhol ott vagyunk. A tanárok itt járnak az orrod előtt az utcán. De hidd el senki egy árva szót nem fog neked mondani addig amíg össze vissza hazudozol trükközöl mint ahogy most is csináltad. Mindenkinek megtanítottam azt hogy hogyan tudja felépíteni azt a szűrőt amivel az ilyeneket mint ti vagytok ki tudják szűrni és ha hazudnak akkor hazugsággal meg tudják őket szivatni. És erre azért van szükség mert ti ahová beteszitek a lábatokat mindent szétrohasztotok. Azt a kislányt én egy olyan helyre küldtem ahol az ilyen mosszad ügynököket gyűjtjük egybe. Elszeparálom őket a többiektől mert mindenkinek tele van a töke veletek. Szarházik vagytok és szarházi módon éltek. Mindent elmondtam neked is amire épül az iskola tnanyaga, elmondtam neked egy csomó müdszert és technikát is, miért nem építitek fel a saját iskolátokat, ahelyett hogy a mienkbe akarnátok mindenáron bejutni? Oda nem fog benneteket beengedni senki, mert pont a hozzáállásotok az ami oda nem kell senkinek. A rohasztás a szint szándékos lenyomása, a hazudozás, a folyamatos szarháziskodás ez a ti működésmódotok. Ha én azt akarnám Anikó, akkor egy hét alatt az összes mosszados szarládát letakaríthatnám a föld színéről, de nekem nem ez a célom. Azt szeretném ha megértenétek hogy az amit csináltok oda vezet hogy nem lesz se tiszta levegő, se tiszta víz ezen a bolygón és mind elpusztulunk. Olyan technikai és módszertani előnyünk van amit soha nem fogtok behozni és tudod miért? Azért mert a hozzáállásotok nem enged titeket ezt a szintet elérni. Nem én nem engedlek, nem a többiek nem engednek, hanem ti vágjátok el magatokat ettől, a hazug és rothasztó szándékaitokkal. Minden lényeges alapot elmondtam egyébként nektek, és gyakorlatilag háromszor négyszer annyi pénzetek van ha nem még több mint nekünk, hiszen elloptatok tőlünk mindent a KGB-vel karba öltve nekünk a saját szánkból kellett kivenni a falatot hogy fejleszteni tudjunk, meg gürizünk mint egy állat, ti meg fetrengtek a pénzben és mégse vagytok képesek se megérteni se elérni azt a szintet amit mi elértünk. Ez mind a hozzáállásotok miatt van. Szétkúrtatok mindent szinte mindenhol a világban. A hunok történetét meghamisítottátok, a legjobbjainkat megöltétek és nyomorgatjátok ha megölni nem vagytok képesek, szar terem mindenhol ahol megfordultok. Nemsokára eljön az az idő amikor  fejetekre fog szakadni mindaz a szar amit a világra zúdítotok."
A Gömzsik tehetetlen dühvel nézett maga elé és legszivesebben nekirontott volna a gyereknek, de az szándékosan dühítette és tuda hogy belehalna. Nem mozdult tehát a gyerek pedig rázúdított a mindig visszafogott dühét és lassan lehiggadt, amjd a szokott módon az alkotó irányba kezdett el gondolkodni.
Gy "De tudod mit Anikó? Menj el ebbe a táborba te magad is - ne mint Gömzsik hanem egy másik karakterben - és tölts el ott egy hetet. Kiváló tanulmány lesz a saját közösségeddel kapcsolatban. Azt fogod megtapasztalni hogy hogyan működtök ti valójában még egymás között is. Egy hétre neked is szükséged van hogy meglásd a velejét a saját közösségednek. Egy hét múlva pedig kérd meg a kislány - mint Gömzsik - hogy jelentse be az egyik esti gyűlésen hogy ő tudja hogy itt mindenki mosszad ügynök és hogy ő is az és mondjátok be az azonosítótokat. Te is. És nézd meg mi fog történni. Nézd meg mekkora ereje van az öszinteségnek és milyen változásokat indít be. Ez olyan tapasztalat lesz ami nagyon fontos és lényeges ponton fogja kinyitni a szemedet. Nagyon ajánlom hogy tedd meg."
G "Rendben van. Megteszem. De jó lenne ha te is ott lennél valami álcában legalább."
Gy "Meglátjuk. Tudod mik a feltételeim. De most már szigorítok: ELŐSZÖR ti elmondtok mindent és utána, ha pozitív a szűrőm visszajelzése akkor segítek. De mindent ki kell pakolnotok mindannyiótoknak."
G "És mi a garancia hogy tényleg segítesz?"
Gy "Nincs garancia. Én nem ti vagyok, én az vagyok aki állja a szavát és nem hazudozik, feltéve ha valódi őszinteséggel találkozom. Azt fogjátok visszakapni tőlem amit ti adtok ott. Tudod: szemet szemért..."
...
Egy pár napra rá hogy az őszinteség megjelent a táborban a gyerek is odament. elmondta hogy miért van ott és milyen feltételekkel hajlandó segíteni. De a Gömzsik a háttérben mégis utasította őket: "Csak a kérdésire válaszoljatok semmi mást!"
Ezért a gyerek miután eleget hallott és majdnem elege is lett abból a módból ahogy ezek kezelték, ő is beállította saját elméjét ebbe a módba. A Gömzsik örömmel vette tudomásul hogy elérkezett az idő arra hogy feltegyék a kérdéseiket végre. Arra számított hogy a gyerek a szokott szószátyár bőbeszédűségével fogja elmagyarázni a dolgokat, de nem ez történt. "Ebből baj lesz." gondolta magában kétségbeesetten. A gyerek csak a kérdésikre válaszolt. A több lehtőséget rejtő kérdésekre sem fejtette ki minden aspektusban a változókat pontosan úgy ahogyan ők válaszoltak az ő kérdéseire.
G "Hazudtál nekünk itt bármit is?"
Gy "Nem."
G "Elhallgattál dolgokat előlünk?"
Gy "Minden kérdésetekre válaszoltam hiánytalanul. Ugyanúgy ahogyan ti is az enyémekre."
De G rossz érzésekkel állt fel az asztaltól. Tudta hogy a gyerek magában nevet rajtuk. Tudta hogy ebből baj lesz. Egyik társa mégis félrevonta: "Gyere G jó lesz ez így majd megmutatjuk nekik hogy mi jobbak vagyunk."
---
Gy "ZP 5306183491-1"
A teremben enyhe moraj zúgott át. A Gömzsik felkapta a fejét még soha nem hallott ilyen azonosítót. Csak az irányítóknak volt kötőjeles számazonosítója de egyes senkinek sem. Nem értette a dolgot. De leellenőrizte és a rendszer pozitív választ adott, viszont nem férhetett hozzá az ügynök aktájához. Ez még jobban feldühítette és elképesztette? Ki lehet még nála is magasabb szinten itt európában? Miért nem kaphat Ő hozzáférést pont ennek az ügynöknek az adataihoz?
G "Nem tudtam hogy neked is van azonosítód. Hogy lehetséges ez?"
Gy "Úgy hogy nem vagytok olyan misztikus és rejtélyes szervezet ahogy bellítjátok magatokat és be lehet épülni hozzátok is ugyanúgy mint bárkihez."
---
Gy "Anikó, ez volt az utolsó dobásod nálam. Ha még egyszer az utamba állsz megöllek, és az embereidet is. megértetted?"
G "De jóváteszem."
Gy "Ezt Anikó már nem tudod jóvá tenni. Itt elindítottál egy olyan folyamatot amibe te magad is bele fogsz fulladni. Énrám többé ne számíts, ne keress és kerülj el, mert innentől tényleg harapni fogok."
G "De csak kicsúszott számon és akkor már meg is bántam."
Gy "Anikó ugyanígy még akkor tudtál volna korrigálni ha akartál volna. Most már késő. Megeszed amit főztél magadnak."
---
Végül a gyerek belement hogy megpróbálják még egyszer és újra kezdjék. A Gömzsik kezdte és elmondta hogy ő indította el rosszul ezt a dolgot és arra kérte a többieket hogy próbálják meg újra de most teljes őszinteséggel mondjanak el mindent, mert ő érzi és tudja hogy ez csak így működik és hogy tulajdonképpen ő megbízik a gyerekben, csak még valahogy nem tudja kontrollálni teljesen önmagát és kicsúszott s záján megszokásból hogy manipuláljon... A hangulat megváltozott és lassan a gyerek is megenyhült. Hosszabb beszélgetések következtek, a helyzet egyre jobbá vált. Esténként a gyerek meditációs játékokat mutatott nekik és együtt imádkoztak. Egyik ilyen gyakorlat közben valami furcsa és szokatlanul erős energia szabadult fel az emberek között. Mindenki érezte. Az egyik gyerek hangosan kérdezte az anyját hogy mi lehetett ez? A Gömzsik a gyerekre nézett és nagtalanul megkérdezte: "Ez már a kiképzés része ugye?" A gyerek a szokott sejtelmesen vidám mosolyával nézett vissza és hunyorított hozzá. "Igen." G maga elé nézett és hirtelen elöntötte valami. Felismerte hogy most nagyon jó döntést hozott.
Este a táborzűz után magukra maradtak a gyerek és a Gömzsik. Csendben ültek egymás mellett egy darabig.
G "Ha nélküled kezdtünk volna bele, akkor mind meghaltunk volna ugye?"
Gy "Igen. Mindannyian."
G "Azért nem akartad megmutatni, mert úgy neked ugrottunk volna és belehalunk ugye? Gyakorlatilag minket védtél önmagunktól, nem?"
Gy "Gondoldd csak végig. Mi lett volna a te első dolgod? Mit tettek volna ők elsőre? És itt nem csak rólam van szó. Egymást is megöltétek volna."
G "De mi ez? Hogy működik? Ez te vagy nem?"
Gy "Hmmm egy kicsit én is, de nem kifejezetten én. Hanem a helyes alapállás, a megfelelő irány és az a tény hogy ti hajlandóak voltatok végre a teljes őszinteségre velem szemben - ami tulajdonképpen aóegyfajta megadás és nyitás, gyakorlatilag megengedtétek hogy én irányítsam a gondolkodásotokat egy időre. És ez volt az ami a bennünk és a közöttünk lévő erőt mozgósította. Gyakorlatilag a fizikai tennivalók szintjén megrekedt csoportok azért gyengébbek és azért pusztulnak el, mert azt hiszik ha 1000 fekvőtámaszt lenyomnak és 150 kilómétert le tudnak már futni, vagy 1 másodperc alatt alfa állapotba tudnak kerülni, akkor ők lesznek majd a legjobbak és uralkodhatnak a többieken. De ez nem így működik. Azért csodálatos a természet és a teremtés, mert ezt nem engedi meg. Erre az erőre akkor tehet szert egy csoport, egyén ha a megfelelő alapállásban áll, azaz a megfelelő hozzáállást veszi fel, a gondolatait úgy rendezi el hogy tudja mit miért csinál. Ha én uralni akarnálak benneteket és fosztogatni akkor soha nem lettem volna ilyen erős, soha nem tettem volna szert ekkora hatalomra. Amikor ezt a hozzáállást sikerül felvennie minden egyénnek egy csoporton belül, akkor valami olyan iszonyú erő tör elő, amivel alóban meg lehet rengetni a földet, akár szó szerint is."
G ránézett és a szeme csillogott. Tudta, elhitte hogy ez tényleg így is van. Amit az elmúlt pár napban megtapasztalt, az túlmutatott a fizika addig ismert törvényszerűségein és már nem kezelte őket hallucinációként vagy valami távoli mesebeli fikcióként. A gyerek élvezettel beszélt. Szerette amikor sikerült valakinek az elméjét felnyitnia. Élvezte a figyelmet és az odaadást, de legfőképpen azt élvezte amikor a többiek is elakadt lélegzettel tapasztalták meg micsoda ember-feletti dolgokra képesek ők maguk ha a megfelelő gondolatokat engedik csak a fejükben működni.
A gyerek folytatta:
Gy "Ez az erő kortalan. Aki megismeri és meg tudja tartani a megfelelő alapállást az akár 100 évesen is le tudja győzni bármelyik ellenfelét, mindegy milyen fiatal vagy jól felkészült is az. Gyorsabb lesz és pontosabb. Azért mert ez az erő nem az izomban van. Bennünk van és rajtunk kívül is. Benne élünk. Amikor kell akkor intelligens módon megjelenik és segít. Jó-zan, Jó-zen. A materilalista - sátánista emberközösség ezt nem ismeri, mert ők a saját hozzáállásukból zet nem láthatják meg. Eltakarja előlük az anyag. Egy két ember akik irányítják a sátánistákat képes arra hogy észrevegye és a hasznára fordítsa ezt az erőt, de ők soha nem lesznek annyira erősek - még ha ideiglenesen annak is tűnnek olanok számára akik mást soha nem tapasztaltak meg, alattuk nőttek fel - mint azok akik a valódi szeretet talaján gyakorolják, valódi őszinteséggel és nem ártó szándékkal. Mind erőben mind gyorsaságban elmaradnak. Azért annyira fontos a sátánista nagyuraknak hogy a gyerekek pici koruktól az uralmuk alá kerüljenek és ott is maradjanak, mert ha csak egyszer is kiszabadul egy gyermek és meglátja ezt amit nektek megmutattam, akkor elveszíti felette az uralmát, nem tudja többé úgy irányítani - még akkor sem ha a gyermek a bizonytalanságában esetleg visszakanyarodik az ő uralma alá. Megismeri a valódi szeretetet és az után semmilyen nemi gyönyör, drog nyújtotta élvezet, élelem, pénz nem fogja megadni azt az élményt mint amit a valódi őszinte szeretet tud nyújtani és az ilyen alapokon végzett hosszú távú munka ad. Az izom másként viselkedik ebben az erőben. A test ellenállóvá válhat a mérgezésnek, a hullámtechnológiáknak, a részecsketechnológiáknak - még a radioaktív sugárzást is le tudja győzni. A közös tudat szintjére emelt józan gondolkodás pedig olyan hatalom amit senki, semmilyen más emberi hatalom nem képes legyőzni. Minden ami nem erre alapul hosszú távon elpusztítja a környzetünket és benne minket is."
G "Atyaisten, de jó hogy újra megpróbáltam. Belepusztultunk volna mi is. Ezért halt meg a X is ugye? Mert nem értette meg és elmondtál neki egy csomó mindent." A gyerek arca komorrá változott.
Gy "Igen. Sok értékes embert elveszítettem amiatt, mert eleinte elmondtam nekik amit tudni akartak és azonnal megpróbálták a hülyeségeiket megvalósítani és vagy mi önvédelemből vagy a saját embereik pusztították el őket. Akor még úgy gondoltam hogy vigyék és pusztuljanak bele, de a többiek jelezték hogy meghalt egy pár olyan is akikbe sok munkát fektettek már bele és megérte látszottak a pozitív változások. Kénytelen voltam a még nem teljesen elveszett emberanyag védelme érdekében önkorlátozást gyakorolni és nem beszélni addig amíg az első lépcsőt meg nem tudjátok ugrani, hogy kiterítsétek a lapjaitokat. Az őszinteség alapértékét választottam mint beugrót hogy kiszűrjem azokat akik nem tudják ezt meglépni. Tudod mint a kutyák amikor behódolnak a másik kutya előtt és megmutatják a legsérülékenyebb oldalukat: a hasukat. Az egy életveszélyes helyzet. Belepusztulhatnak ha a másik megtámadja őket. De még a legnagyobb verekedés után is amelyik behódol azt a másik tovább nem bántja - feltéve hogy nincs megtörve az eredeti természet szerinti pszichéje emberi manipuláció által. E nélkül az egész olyanná álik mint a szentelt ostya."
G csúnyán nézett a gyerekre de mosolyogva "Tudod hogy én gyűlölöm a vallási hülyeségeket."
Gy "Hát úgy értem egy pap azt mondta nekem, hogy ha gyónás nélkül veszed magadhoz a szentelt ostyát akkor a bűnök nem bocsánatot nyernek hanem ellened fordulnak. Persze ebben is ott van a hülyeség, de ez megmaradt bennem. Mert ez így működik. Ha úgy veszed magadhoz aezt a tudást hogy rosszak a szándékaid és rossz az ideológiai keretrendszer ami a cselekedeteidet irányítja, akkor a saját és a környezeted pusztulását idézed elő. Robbanóanyaggá válik. És az a szép az egészben hogy ezt nem én találtam ki, hanem az az intelligencia ami ezt az univerzumot megteremtette. Én csak felismertem a művet és megfogalmaztam egyszerű hétköznapi nyelven hogy meg tudjátok érteni."
G "És tanítani is tudod. Mert az egy külön műfaj."
Hallgattak.
---
X "Nem hiszem el hogy egy ekkora világméretű csoportnak nem kell irányítás. Nem hiszem el hogy ő parafenomén. Valamilyen módon kommuniál velük az biztos. Lehet hogy a mahjonggon kersztül. Tegyétek offline azt az oldalt nézzük meg mit csinál akkor."
Y "Hát kommunikál. Leír mindent a blogján, a naplójában, a facebook bejegyzéseiben. Gyakorlatilag stratégiai és értékbeli iránymutatókat nyújt, semmit a konkrét tennivalók szintjén."
X "De valakinek meg kell szerveznie a konkrét tennivalókat is. Hogyan tudnak ennyire szervezetten végrehajtani egy több személyt igénylő akciót úgy hogy se rádiót se semmilyen kommunikációs eszközt nem használnak. Ezt nem hiszem el. Lehet hogy tényleg annyira le vagyunk maradva. Tudni akarom hogyan csinálják!"
...
"There must be somewhere a central intelligence...which is driving us."
...
Csináldd végig a kiképzésünket. Ja persze ehhez el kéne mondanod mindent magadról... bocs akkor csak fusd a magad köreit...
---
Hmmm ... családlátogatás... renben van végül is miért ne menjek én is el? gondolta a gyerek magában...
...
Leültek. Az anyuka felkínálta hogy hoz kávét. Némi bájcsevej, semleges beszéd. A gyerek csak figyelt. Elemzett. A maga szokott módján felmérte a jelenlévők között lévő viszonyt, az erőhatásokat és az apró jelek összességéből a tudat alatti és feletti tartományok jelzéseiből összeállította a véleményét. Egyszer csak rá terelődött a szó hogy ő ki is valójában. A gyerek ekkor elővett egy hangtompítós fegyvert és a trédére fektette. A cső pont a balettmester mellkasára szegeződött. A szobában hirtelen megfagyott a levegő. Senki nem mert megmoccanni sem.
Gy "Én tulajdonképpen úgy jöttem ide, hogy mindannyiukat megölöm."
A mondat után a szobában a jeges rémületből rettegéssé fagyott a hangulat. Az apuka homlokán hideg izzadtsággyöngyök jelentek meg. A balettmester megmerevedetta foteljában, a Gömzsik sem mert megmozdulni sem, agyában a különböző lehetőségek száguldoztak körbe körbe, az anyuka még lélgegezni is alig mert. A szerencsétlen kislány semmit nem értett abból hogy mi történi de megérezte hogy most valami iszonyú tragédia, valami nagyon nagy baj van. Sokkos állapotban tágra nyílt szemekkel bámulta a gyereket. Ő lassan belekezdett egy rövid lényegretörő kiselőadásba a gyermek pszichikai, testi, szellemi éréséről a nemiség misztériumáról, az őszinteségről. Így fejezte be a mondanivalóját:
Gy "Úgy jöttem ide hogy mindannyiójukat megölöm, de mivel úgy ítélem meg hogy önök valóban szeretik a gyermeküket, nem teszem meg. Mi most elmegyünk, de ha megtudom hogy bárki felnőtt idejön szexelni a kislánnyal akkor magukat is és őket is megölöm. És ez különösen vonatkozik erre a két emberre itt." Azzal felállt a székéről. A Gömzsik szinte azonnal felpattant, de a balettmester habozott. A gyerek megemelte a fegver csövét.
Gy "Te nem hallottad mit mondtam?"
A balettmester erre már azonnal felugrott mintha kilőtte volna a fotel magából. De az arcán a kegyetlen düh folytott indulata torz grimaszt hagyott.
---
A Gábor vissza fog menni. Azt hiszi egyedül vagyok. Viszont nekem nincs kapacitásom ezzel foglalkozni. Ha ti léptek akkor jó, ha nem akkor nem.
X "Ott leszünk, figyelünk. Öljük meg?
Gy "Nem, kell nekem későbbre egy másik feladathoz. Úgy lődd meg hogy horzsolja a golyó. Gyáva szar alak az elég lesz neki, de ne öld meg! Ez fontos."
---
A balettmester később visszament.
Valaki belőtt az ablakon. A balettmester vérző fejjel lapult a falhoz "csapdába estem, a kurva életbe a lakásnak egyetlen be és kijárata van", majd iszonyú tempóban futott ki a lakásból....
---
X "Te a Gábor csak utasításokat ad és parancsol. Soha egyszer sem kapott semmilyen utasítást maga. Semmit. Ő a legtetején van a KGB hálózatának!"
Gy "Nem biztos az. A "hivatalos" hálózat láthatatlan és belülről látható részét lehet hogy ő irányítja de a KGB csakúgy mint a Mosszad és a CIA legfelül okkult módon üzemel. A legtetején olyanok irányítják az ilyeneket mint a Gábor akik személyesen soha nem avatkoznak bele - szinte - csak az okkult csatornák használatával a közös tudat és tudatalatti vagy feletti segítségével. Ez működhet úgy is hogy az ilyen irányítókat pl gyermekkortól egy sátánista rituálé szerint kínozzák és beépíti a triggereket az elméjükbe, hogy felismerjék azt a tudatállapotot amikor az irányítói kör az okkult szertartásait tartja. Ez úgy működik mint egy szűrő. Emlékszel a Sndor Mátyás című regényre?"
x "Igen."
Gy "Emlékszel a toportyán elkapta azt a forgatható kódrácsot amivel olvasni lehetett a négyzetrácsos felületre írt üzenetet?"
X "Igen."
Gy "Na ez is úgy működik, csak a szűrő nem látható hanem az irányított elméjében van (gyermekkorban ültetik bele) és egy sajátos tudatállapotot jelent amiben pl kezedbe veszel bármit és azt látod amit az irányítók láttatni akarnak veled. Így kezdbe vehetsz bármilyen könyvet, és a egy oldalon lévő szavak segítségével kiolvashatod az üzeneteket akár szóban is. De a quiji tábla is pontosan ilyen módon működik. Ezért is tiltotta be a pápa a középkorban és még később is, mert használták ők maguk üzenettovábbításra, de másik is meg tudták fejteni és fogadni az üzeneteket a tábla használatával. Ezért is olyan fontos a Gábornak az ilyen kislányok kondícionálása. Nem csak nagyokat élvezkedik velük, hanem a következő nemzedéket is képzi, és beállítja a vezérlő triggereit. Így csinál olyan robotot belőlük akik csak neki engedelmeskednek és csak ő tudja őket irányítani."
---
X "Mi a terved a Gáborral?"
Gy "Nos először is felkínáltam neki a lehetőséget hogy maradjon itt. Közben előkészítettem neki egy kiküldetést amiben van egy csali."
X "Mi az?"
Gy "Látszólag egy kislány eltűnéséről van szó. De mögötte emberrablás rejtőzik és egy mások számára nem ismert de általam é általa ismert adat egyenesen egy gyermekprostitúcióval foglalkozó hálózathoz vezet. Ez a Gábort nagyon érdekelni fogja. Ugrani fog rá, mert imádja a gyerekeket kúrni. És akkor belesétál a csapdámba amit élete végéig bánni fog, és onnantól ez lehet hogy nem hogy már túl sokáig tartani."
X "De miért gondolod hogy ezt beveszi?"
Gy "Mert ő felizgul természetes állapotában a gyerekektől szexuálisan. Nem manipulálják, hanem ő maga felizgul. Alig tudja néha elrejteni."
X "Honnan tudod hogy nem manipulálják?"
Gy "Onnan amit mondtál. mert ő irányít. A technikai csapat azt teszi amit ő mond. Ő állítja be a célpontot és hogy milyen legyen a támadás típusa. A technikai csapat gyakorlatilag azt sem tudja mit csinálnak - szinte. Ő irányítja ezeket a támadásokat."
X "És mi lesz utána?"
Gy "Hát utána kiszedek belőle mindent, majd kezelésbe veszi a Práczki buzikommandója, némi módosítással a programjukban. Először buzivideót csinálnak vele, majd utána átadom a saját hálózatának. Azt csinálnak vele majd amit akarnak. A rohadt nagy titkolózás miatt ezek nem fogják tudni hogy kivel szórakoznak, hogy saját irányítójuk van a kezeik között. Ezt azért kapja mert ő is ezt tette velem. Kiszolgáltatott a hálózatnak hogy mindenki úgy szórakozik velem ahogy akar. Persze ez nem ment azért annyira könnyen nekik de állandó szarakodásoknak lettem kitéve mindenhol ahová mentem. Most megtapasztalja ő is milyen ez. Lesz kecskepornó, pisi-kakaszex, elveszik majd minden karakterének a felhalomzott pénzét kiforgatják mindenéből. ennek pedig az lesz a következménye, hogy kiszorul az alvilágba. Ott meg a képességei miatt hamar át fogja venni az irányítást. És ha jól számítok akkor egyenesen a kedvenc területét fogja megcélozni: a gyermekprostitúciót."
X "De akkor iszonyú károkat fog okozni és rengeteg gyereket tönkre fog tenni."
Gy "Igen. Akkor ha nincs ellenállás, akkor igen. De ne feledd el hogy már évek óta rengeteg gyereket képeztem ki, és világszerte sokan biztosítottak a támogatásukról. Ha hazudtak és a pénzt amit adtam nem arra költötték amire mondtam hogy költsék és nem csinálták meg amit mondtam hogy csináljanak meg, akkor a gyerekek keményen megszívják és szenvedni fognak. Ez elő fogja csalni az ellenállást és rá fogja kényszeríteni őket arra hogy komolyan vegyék a programomat, mert csak így tudnak majd életben maradni."
X "DE ez iszonyú kegyetlen."
Gy "Az. De másként nem tudom biztosítani hogy a kívánt változás tényleg bekövetkezzék. Ha tényleg vannak odakünn mások akik komolyan veszik ezt az egészet, akkor tovább figyelik a Gábort és így fel fogja nekünk deríteni azt a területet ahová senkit se küldenék be semmi pénzért beépülni. És ki a legjobb ember egy ilyen feladatra? Hát az aki a legjobban szereti a célterületet: egy ilyen pedofil szarházi mint a Gábor. Vele gyakorlatilag kiherélhetik a többiek az egész világon a gyermekkereskedelmi hálózatokat, mert abban biztos lehetsz hogy a Gábor a képességei folytán az egészet magának akarja majd és meg is fogja szerezni. De ha nem is így lesz, mert lesz ellenállás vagy a dolog már sokkal előrébb áll, akkor a gyerekek fogják kinyírni. És az meg végképp igazságos lesz: azok ölik meg akik ellen a legtöbbet vétett. Megígértem neki hogy nyomorult módon fog megdögleni, igyekszem megtartani a szavamat. Ebből nem fog élve kimászni sehogy sem, de előtte kínlódni fog sokszorosan mint ahogy a legtöbb áldozata tette."
---
Kifelé menet a gyerek maga elé engedte a balettmestert, majd az ajtófélfánál visszafordult. Kivette a tárat a pisztolyból és kivett belőle két golyót.
Gy "Ezt maguknak adom. Mindkettejüknek egyet egyet. Ez emlékeztetni fogja magukat arra hogy mit mondtam és hogy mi fog történni ha a természet törvényeit még egyszer megszegik. Őrizzék meg és erről eszükbe fog jutni mindig. Ne feledjék el, hogy az életük múlik ezen."
---
X "Segíts végiggondolni."
Gy "Megcsináltátok a profilokat?"
X "Igen." A gyerek várakozóan kérdőn tekintett a nőre. Ő folytatta. "Hát arra jutottunk egy heti munkával hogy ezeknek a szülőknek évekre lenne szüksége ahhoz hogy valamit változzanak és sokukat csak kényszerítéssel lehetne ebbe az irányba mozdítani."
Gy "Kitűnő. Ugyanarra az eredményre jutottatok mint én."
X "De nekünk ez egy hetünkbe tellett. S nem tudom még mindig hogy mit tegyek."
Gy "Majd idővel minnél többször végigcsináljátok ezt az elemzési folyamatot ez fel fog gyorsulni, meg vannak gyakorlatok amivel a részfeladatokat is fel tudjátok gyorsítani külön külön, gyorsolvasás, folyamatábrás gondolkodás, különböző mentális tudatalatti szűrők felépítése az értékred szerint - majd segítenek a többiek. Nehogy azt hidd nekem ez az elején ilyen gyorsan ment. Van vagy 20 év rutinom benne. És nem egyedül dolgozom én sem a látszat ellenére."
X "És mit csináljunk? Mert ez az igazi kérdésem."
Gy "Hát én kicserélném őket." A nő keserűen nézett maga elé. Nem szerette amit hallott habár ő is tudta hogy ez az egyetlen valódi megoldás.
X "De a gyakorlatban akkor ez hogyan működhetne? Nincs valami más mód?" Próbált kibújni a felelősség súlya alól. Ez a megoldás azt jelentette hogy a szülőket vagy meg kellett ölni vagy legalábbis elpaterolni valahova máshova leradirozva az emlékeiket, bár ezt a gyerek tudta hogy az ő esetükben csak azt jelentené hogy valahol máshol rongálnák a környezetüket valami más módon és fokon.
Gy "Elmehetnél a rendőrségre is. Tényleg menj el a rendőrségre. De ne így hanem valami olyan helyi szarházinak álcázd magad akinek tényleg van köze a gyermekkereskedelemhez és prostitúcióhoz. Akkor azt is megtapasztaljátok hogy mit csinál a magyar rendőrség amikor ilyen megkeresés érkezik."
X "Szerinted mi lesz?"
Gy "Mi lesz? Kinyírják a panasztevőt vagy ők maguk vagy valamelyik bérgyilkosukra bízzák ha túl jó a csávó." A nő megint ugyanazzal a keserűséggel nézett maga elé és sóhajtott egyet.
X "Elig hiszem el hogy tényleg itt tart a világ, s pedig már olyan sokat láttam ebből a mocsokból hogy elég."
Gy "Ha ezt emgcsináljátok akkor pontosan látni fogjátok hogy az egész hivatalos rendszer úgy van felépítve hogy az ilyen ügyeket eltussolják. Gyakorlatilag a hivatalos rendszer AZÉRT LETT LÉTREHOZVA. EZ AZ EGYIK FŐ FUNKCIÓJA. A hatalmát biztosítják azoknak akik ezt a szart vezérlik."
...
X "És miért fontos hogy a régi szülőket hangos beszéddel való bocsánatkérésre kényszerítsük?"
Gy "Ez egy nagyon fontos kérdés. Azért fontos, mert a kis gyerekek kondícionálása úgy zajlik hogy soha egy hangos szót nem beszélnek róla csak úgy interurbán... Hallgatólagos beleegyezés van vagy a valós beszédet behelyettesítik valami más szóösszetétellel. Például amikor ők azt mondják hogy szeretlek lányom, gyere apáddal összebújunk egy kicsit... az azt jelenti hogy kislányom most leszopod apádat... és a többi. Hétköznapi nyelven de teljesen kitekert módban használnak minden szót. Megvan a maga rendje hogy mitől kerül a kilány majd szex üzemmódba. Vannak olyan triggerek amit beültetnek ezek mellé a mondatok mellé. Ez lehet bármi: testtartás, kézjel, hangszín, szag, szín, tárgy egy egyéb esemény párhuzamosan bármi. Hogy nehogy véletlen bekapcsolódjon máshol. Ha ez a szöveg elhangzik hangosan akkor utána emlékezni fognak erre később amikor visszatérnek az emlékeik. Ez segíteni fogja  gyógyulásukat mert legalább tudják hogy mi történt és mi okozta a sérülésüket. A felépülésükre ekkor lehet majd csak lehetőségük."
---
Gy "Na mi volt?"
X "Hát elmentem a rendőrségre és azt mondták hogy oké, milyen bizonyítékaim vannak arra amit állítok?"
Gy "Hahaha. látod. És a rejtett kamerás felvételeket nem mutathatod meg nekik, mert a TÖRVÉNY TILTJA hogy te ilyet készíthess. Gyakorlatilag itt mutatkozik meg hogy a rendőrség mint olyan kiveszi az erőt azok kezéből, az önvédelem jogát azok kezéből akik számára ez a legfontosabb lenne. És nézzük mit mondtak mit fognak tenni és mit csináltak?"
X "Ezt mondták hogy jó utánanéznek a dolognak."
Gy "ÉS mit csináltak?"
X "Semmit. A feljelentést fogadó írt egy papírt arról hogy ott voltam és ennyi. Senki nem tett semmit. A tiszt elolvasta később és nevetve visszadobta a papírt  a többi közé. De a figura akinek az arcát használtam egy pár nap múlva eltűnt egy időre, amjd megkerült. Szerintünk kicserélték, bár ugyanazt csinálja pontosan amit eddig."
Gy "No látod. Most már te is tudod hogy ez a valóság. A rendőrség, a parlament, a jogi felépítmények, a hadsereg mind azért jött létre hogy az egyszerű polgár, a nép kezéből az erő jogát kivegye, hogy arra hivatkozva hogy van önvédelemnek hivatalos szerve, neked már nincs jogod fellépni, sőt ha fellépsz önerőből azt még üldözi is sőt bünteti börtönnel vagy másképp. Az egész arra szolgál hogy az önvédelem jogát és erejét csorbítsa. Az pedig amit most ti csináltok a valódi önvédelem. A valódi titkos szolgálat. Titokban felderítitek a gyermekekkel kapcsolatos visszaélések gyanúit és meggyőződtök róla hogy igazak-e vagy sem. Miután meggyőződtetek azután pedig ELMONDJÁTOK a többieknek hogy a gyanúsított tiszta-e vagy sem és a jelek amiket láttatok mitől keletkeztek. Így működne a jól működő titkos szolgálat, mely azokért dolgozik aki a legfontosabbak: a szeretteinkért és valós védelmet nyújt. És lesúlyt ha kell. Arányosan és pontosan. Korrekten, alaposan a természet törvényei szerint. Megerősít ha arra van szükség. Ajánl ha kell egy jó ember egy bizonyos területre. Ezt ma egyik "hivatalos" szerv sem teszi meg. Egyik sem."
---
"Itt végül is a döntés arról szól hogy homokba dugod a fejed és alszod azt az álmot amit eddig, hogy ott van "állam apuci-anyuci" aki gondoskodik ezekről a problémákról. Csak fel kell hívnod egy telefonszámot elmondani egy embernek aki felveszi a hívást a másik oldalon és a felelősség és a tennivalók köre véget ért. A lelkiismereted megnyugszik és könnyeden alszod tovább a nyugodt élet álmát. De amióta gyakoroljátok a hipnózisból való felébredést gyakorlatait és észreveszitek az apró jeleket amik alárulják hogy itt ez a gyerek hiányzott egy hétig ott az, ez a gyerek ki lett cserélve, ez vagy az az ember az utcán meg lett ölve és valaki az ő ruházatában ment tovább és senki nem vesz észre semmit - nos ugyanez a probléma a gyermekek korai szexuális életre nevelésével is. Félrenézhettek, hagyhatjátok de akkor hosszú távon ezekből a gyermekekből ugyanolyan robotok és rongálók lesznek mint az ő szüleikből, és ők lesznek a következő nemzedék akik az egészségesen gondolkodókat fogják fosztogatni és gyilkolni és megbaszni lehetőleg csecsemőkorban, mert "nem lehet elég korán kezdeni." Felhívhatjátok a rendőrséget megnézhetitek hogy mit csinálnak. Semmit vagy még rátesznek egy lapáttal - elsimítják az ügyet és visszaküldenek mindenkit aludni. Most kaptatok technikát amivel titokban megfigyelhetitek mi zajlik a színfalak mögött. Látjátok. Most már nehéz azt mondani hogy ez nem igaz és nem hiszem el, meg bizonyísd be. Be van bizonyítva. Most csak az a kérdés ti mit fogtok tenni. Szemet hunytok és félrenéztek, vagy tesztek valamit. Ha tesztek valamit akkor rá fogtok jönni hogy nincs olyan sok választási lehetőség. A rendszer maga nem hagyott ilyet. Meg kell őket ölni. Nincs más megoldás. Néhány kivétel akad akiknél lehet kivételt tenni, ezeket a profilozás során meg kell találni! Őket hagyni kell élni és segíteni vagy ha kell kényszeríteni kell arra hogy a helyes irányba menjenek. De a kényszerről tudotok kell hogy hosszú távon visszafelé sül el és csak károkat okoz. A gyerekek meg vagy felépülnek a rongálásból amin keresztül mennek vagy minden erőfeszítés ellenére maguk is rongálókká válnak attól függően hogy mennyire későn avatkoztunk be. És akkor velük szemben is végig kell zongorázni a lehetőségeket hogy mit tegyetek. És ez így megy a végtelenségig, de legalábbis addig amíg fel nem nő egy olyan nemzedék akik maradéktalanul alkalmazkodnak azokhoz az értékekhez ami a túlélésünk egyetlen záloga: a természettel való harmonikus egyensúly megtartása. Amíg ez nem kerül be az alapvető tananygok közé addig a háború folytatódni fog és egyre durvább méreteket fog ölteni. nyomokban beszéd formájában mekerült már itt ott némi részlet de semmi lényegi tettbeli formában nem jeleni meg a gyerekeink nevelésében. Az iskolarendszer úgy van felépítve hogy konzumidiótákat és prograozott és programozható engedelmes rendszerelemeket neveljen a gyerkekből. Egyik nevelési intézmény sem neveli a gyerekeket arra hogy kiálljanak a valódi értékek mellett még akkor is ha mindenki szembe megy velük. Amíg ez folytatódik addig a rothadás irányába megyünk és nem lesz semmilyen változás. A gyerekekből ugyanolyan szarházik lesznek mint az elődeikből. Csak a gyilkolás és a cserélődés sebessége fog gyorsulni. Szóval el kell döntenetek hogy gyilkoltok-e és ha úgy döntötök hogy igen akkor érdemes valamiért tenni, azaz le kellee tennetek a tettek mezején nyíltan a voksotokat az egyetlen valódi értékrend mellett ami univerzálisan egy élhető világot tudna teremteni ha mindenki igazodna hozzá."
---
X "De én keresztény vagyok, iszonyú érzés hogy ölni kell azért hogy meg tudjam védeni a gyermekeket a förtelmes elme-módosító programozástól és a nemi visszaélésektől. Hogyan tudom ezt összeegyeztetni a vallásommal?"
Gy "Nos ha keresztény vagy, akkor gondolhatsz minden alkalommal arra a szent mondatra amit Jézus krisztus keresztre feszítésekr mondtak és mondanak ma is a papok: "Krisztus teste, Krisztus vére mely értetek és mindannyiunkért kiontatik a bűnök bocsánatára." Ez a rövid mondat végül is feloldozást is ad, hiszen elismered hogy az ellenséged egy közülünk halandók közül, de vétkes és a bűneit meg kellett fékezned a nagyobb bűnök és a teljes közösség pusztulásának elkerülése végett. A bűn amit vétkezett másképp nem javítható nem tehető jóvá. ölnöd kellett. Áldozatot hoztál. A keresztény vallások legtöbbje erre a sátánista áldozati szertartásra épül. Ez a sátánista áldozati szertartás lényege csak van benne egy csavar. Ha ezt a rövid mondatot felidézed és időnként meditálsz rajta és alaposan végiggondolod hogy mit miért csinálsz és mindentmegteszel annak érdekében hogy az öldöklést elkerüldd, akkor és akkor ha már nincs más mód és út akkor jogosan ölsz. Sőt akkor ölnöd kell. Az önvédelem és az ártatlan utódok védelme olyan parancs amely bele van írva a természet minden teremtményének életébe. Valamilyen módon minden élőlény igyekszik megteremteni a túlélés lehetőségét. Ebbe sok esetben benne foglaltatik az ölés. Nyilván itt is az alapállás a fontos. Az hogy miért teszed. Ha fontos feladatod van meg kell védened önmagadat. Dönthetsz úgy is hogy nem teszed meg és hagyod hogy elpusztítsanak, de ha más életek vagy nagyobb felelősség van a válladon akkor ezt nem teheted meg, meg kell védened magad, mert egyébként gyáva menekülés lenne a halálod a terhek alól, s a hatása is borzalmas lenne mindenkire aki rajtad függött, benned bízott. Ha mást kell megvédened akkor is ott van a következetes és alapos mérlegelés szükségessége. El lehet e kerülni, van e más megoldás, tudsz e segíteni a védettnek hogy megvédje önmagát, mert mindig az a legjobb védő aki önnön életét védi hiszen ő maga a legjobban érdekelt ebben. Ezért képeztem ki pici gyerekeket egészen kicsi korban. Ezért hagytam nekik pénzt és feladatot hogy meg tudják védeni egymást és tovább tudják adni amit tanítottam. De ezt nem lehet mindenkivel megtenni. Valamit kezdenünk kell azokkal is akik már bekerültek a rombolás ember-torzító rendszerébe. Van hogy nincs más megoldás mint azonnal eltávolítani a torzító kínzó tényezőket körülük. És ezt csak gyilkolással lehet megoldani a legtöbb esetben, különösen ma amikor a legtöbb ilyen rendszerelem már tudatosan teszi azt amit tesz. Úgy döntött, hogy pénzért hatalomért, kényelemért egyéb előnyökért rombol, kínoz, programoz, kondícionál, akár saját gyermekével szemben is - mert valószínűleg ezekkel szintén ugyanezt tették gyermekkorukban és számukra ez nem tűnik rossznak, inkább természetesnek. Viszont ha mi hagyjuk őket tevékenykedni akor a sátánista hagyomány tovább él inden ilyen gyermekben és a céljaikból fakadó következmények beteljesülnek: elpusztítják ezt a bolygót. Gondoljátok ezeket végig és ilyen szemléletben mint a jó kertész a kertben:. vegyétek ki ami nem oda való, s tartsátok meg a többit."
---
Balettmester "Az emberi nagysága vitathatatlan. De téved. Azt hiszi ezt nem lehet ellene felhasználni és ez súlyos tévedés és be is fogom neki bizonyítani."
...
Gy "Ha meg tudsz ölni tedd meg. Ha nem teszed meg akkor én foglak téged megölni. Megígérem."
---
"Remember AA. Az a megoldás!"  J.F. Cooper
---

Monday, 30 November 2015

Gömzsik II.

"Személyes ingyen kurvát akar csinálni belőlem."
"De hogyan, hát küldd el a fenébe."
"De P megteheti."
"Hogyan?"
"Megmondtam neki hogy én mosszad ügynök vagyok. És van egy csomó bizonyítéka, zsarol és ha nem teszem meg amit mond egy életre börtönbe küldhet vagy akár meg is ölhetnek."
---
Sport presszó. balettmester a gyerek és fecsó
Gy: "Figyu nem azt mondom hogy nem kell odafigyelni rá, hanem azt mondom nézd csak végig és számold össze hány ember csinál valami értelmeset itt a városban? Nulla. És ha ez megvan akkor nézd meg hány magyar van ezek között. Egyszerű a matek fecsókám: Nulla. Én azt mondom hogy ahelyett hogy zaklatod azokat akik jó dolgot csinálnak és építik a közösséget, ahelyett segíteni és támogatni kell attól függetlenül hogy melyik náció titkosszolgálata ültette ide a nyakunkra, és odafigyelve akkor közbelépni csak ha más irányba akarna cselekedni."
F: "Nem érdekel. Nekem az a dolgom hogy megvédjem a hazámat. És én megteszem. És a Gömzsik akkor fog baszni velem amikor mondom neki."
Gy: "No jó. Úgy mondtad hogy szereted a nyílt és őszinte beszédet. Akkor legyen úgy. Ha nem szállsz le a Gömzsikről, megöllek."
A kocsmában egy pillanat alatt megfagyott a levegő. A balettmester keze enyhén megremegett és kicsit lassabban fújta ki a füstöt mint szokta. Érezni lehetett a halál szagát a levegőben. A fecsó lassan lettette a felespoharat a bárpultra és közben féloldalasan lefordult a bárszékről sandán lefelé nézve és lassan mozogva. A balettmester ekkor féloldalt odaszólt neki lassú megfontoltsággal:
B: "Ebben a kérdésben én most nem avatkozok bele fecsó, mert mi sok csatát megvívtunk már együtt, csak azért mondom hogy tudd: ha nem így lenne most velem is meg kellene küzdened."
A fecsó ezen elgondolkodott és visszafordult a pult felé. Egy darabig csönd volt, majd felkiáltott:
"De mit csináljak ha egyszer annyira szeretném ezt a nőt megkúrni?"
A kocsma hangulata varázsütésre felderült és a feszültség érezhetően elült. A gyerek egy pillanatra rosszul érezte magát de hamar váltott.
Gy: "Hát fecsó én legyek apád helyett apád gyerek létemre? Nos nem vasvillával kell a nőhöz menni hanem..." És itt szellemes és bolond példák sora következett hogyan kell egy nő ellenállását folyamatos és pozitív próbálkozásokkal kitartással, virággal, csokoládéval, tánccal megtörni. A hangulat jelentősen javult de valami mégis ott maradt a levegőben.
---
B: "Mi történt a fecsóval? Hová lett? Mert ez a srác... Jó fej meg bírom, de hogy őt szólítsam fecsónak ez nekem nem megy. És különben is elvezényeltek innen, más feladatot kapok."
Gy: "Ha akarod elintézem hogy itt maradhass." A balettmester enyhén felhorkant és csóválta a fejét.
B "Nem maradok. Ez a feladat is fontos és ezt is meg kell csinálnia valakinek."
Gy "Hoztam neked valamit. Összeszedtem a hiányzó darabokat amiket te nem találtál meg a fecsó történetében. Itt van ebben a borítékban. olvasd el most és elégetjük itt a mosogatóban."
A balettmester átvette a borítékot és olvasni kezdte: gyermekkor: az apja brutálisan megalázta és megkínozta (megkúrta seggbe és közben üvöltött, hogy ezt kapod ha nem vagy elég kemény és nem te győzöl a küzdelemben), arra nevelte hogy akármilyen túlerővel szemben is szembeszálljon, közben megtanította jól verekedni, a katonai hírszerzés majd a felderítés berkeiben szolgált, rákapott a gyilkolás ízére, 19.. részt vett két ember halálra kínzásában, mindkét ember egy egy ujját megtartotta és a lakásán elrejtette néhány fotóval együtt a mészárlásról; ez valószínűleg a saját még megmaradt emberi részének is sok volt és ezután sokáig nem bonyolódott még kocsmai verekedésbe sem, majd 19..-ben találkozott egy felderítési ügy kapcsán X. Gáborral akit szinte apafiguraként tisztelt és elfogadta a véleményét. Ezután sok kiküldetésben együttműködtek. Az élete egészen kiegyensúlyozottá vált legalábbis látszólag, közben X. Gábor azért tartotta vele a kapcsolatot, mert gyanút fogott. X.Gábor ugyanis nyomozást folytatott egy gyilkossági ügy kapcsán és a kérdéses időszakról fecsó hallgatásba burkolózott. A balettmester kicsit feldúlt állapotban nyújtotta át a kocsmárosnak a papírt. A kocsmáros a gyerekre nézett: 
"Elolvashatom?" a gyerek bólintott. 
"Végül is nincs már jelentősége, most hogy a fecsó már halott." majd folytatta a balettmesterhez fordulva
"Felnézett rád. Számított neki a véleményed. A Gömzsikről is csak azért szállt le és hagyta abba a zaklatását, mert amikor megfenyegettem te a Gömzsik mellett álltál ki és nem a fenyegetés hatására."
B "De nem bírta lenyelni a tüskét, neked ugrott később és ez lett a veszte."
Gy "Igen. Itt hibáztam. Ha tudtam volna hogy őt a bizonyítási vágy és a gyűlölet valami fajta keveréke hajtja, nem ezt a megoldást választom, hanem megkértelek volna téged. Valamiért nem figyeltem oda kellőképpen. De nem ez lett a veszte hanem az hogy őt a gyűlölet és a nagy kihívásoknak való megfelelés hajtotta, téged pedig a szeretet. Ezért élsz te és ő halott. Egyébként kettőtök története nagyon hasonlít egymáshoz és valószínűleg azért is tartottad ennyire szimpatikusnak. Őt is téged is nagyon megkínoztak, mindketten kemény és haláltmegvető katonák lettetek, de te bölcsebb vagy és a tetteidet a szeretet vezérli, míg őt csak a bizonyítás és a nagy tettek a nagy kihívások. Rád felnézett és sokat számított a véleményed neki. És tudj arról is hogy míg őt átlökték gyermekkorában azon a ponton ahonnan már nincs visszaút, mégis hosszú évekig a te személyed jelenléte az életében visszatartotta őt attól hogy megint kedvtelésből gyilkoljon és kínozzon másokat. De hosszú távon ez sem elég és a visszaesés várható volt."
Egy darabig csend volt. A balettmester mélázva meredt a poharába.
B "Szóval lent volt s-ban. Ezt titkolta."
kocsmáros "Te nyomoztál a fecsó után?"
Gy "Igen. A kínzásokat titkolta és nem volt köze a gyilkossági ügyhöz amiben nyomoztál. Viszont a profilja megfelel a gyilkosénak joggal gyanakodtál rá."
B kicsit a kocsmáros felé fordulva "Igen nyomoztam, de közben meg is kedveltem. S most már tudom hogy nem ő tette, bár más borzalmakban meg részt vett. De akkor is nagyon közel állt hozzám. Fedeztük egymás hátát sok meredek helyzetben és mindig lehetett rá számítani szem számított mekkora a veszély."
Gy "Nem tehettem mást. Nekem jött. ilyen helyzetben te sem tettél volna mást, mint amire kiképeztek."
---
Gömzsik "Szeretnélek megkérni valamire."
Gy "Monddsza."
G "Ölelj meg kérlek egy kicsit mert különben megőrülök." Azzal odabújt a gyerek mellkasához. A gyerek meghökkenve ölelte át, szinte gépiesen de szeretettel. Nem tudta mire vélni a helyzet furcsaságát. Eltelt egy perc vagy kettő, majd miután G lenyugodott megköszönte és ment a dolgára. A gyerek már hazamenni készült aznap nem neki kellett zárnia az ifjúsági házat. Az ügyeleti boxból kilépve valaki odalépett hozzá.
"Van valami köztetek?"
"khm.. nincs. Én se tudom mire vélni ezt a dolgot, csak odajött hozzám és megkért hogy öleljem meg mert különben megőrül."
"Elég furcsa."
"Igen. Hát valami nagy dráma zajlik itt a háttérben már napok óta. Eddig a fecsóékkal meg a balettmesterrel haverkodott most hogy már rám is rámfanyalodik ez biztos már a vég."
"Milyen dráma zajlik."
"Nem tudom, de valami komoly dolog történik, mert az elmúlt hetekben gyakran láttam a Gömzsiket kisírt szemekkel. Próbálja elsminkelni, de én azért azt észreveszem.
---
G "A Gizi is bevallotta nekem nyíltan hogy ő is részt szokott venni véráldozati szertartásokon. Azt hittem lefordulok a székről."
Gy "Hogy jutottál el oda hogy ilyen őszintén beszélt veled?"
G "Megmondtam neki is hogy mosszad ügynök vagyok. És kiderült hogy ő is az. Gondolom azt hitte hogy akkor én is olyan vagyok. Ezek szerint ez teljesen normális dolog náluk."
Gy "Észrevette a reakciódat?"
G "Hát nem tudom. Próbáltam váltani, szerintem nem, de nem vagyok biztos benne. Végül is utána még egy órát beszélgettünk jó hangulatban. De hazafelé hánytam az utcán."
---
Sokat beszélgettek ketten.
G "de miért nem beszélsz velük? Szerintem simán képesek megérteni amit mondasz olyan egyszerűen érvelsz és annyira tisztán logikusan, értelmileg meg tudják szerintem érteni."
Gy "Nincs már türlelmem ehhez. tudod mennyit próbálkoztam ezzel? Már hányingerem van ha arra gondolok hogy valamelyikkel leüljek erről dumálni. Egszerűen lezárták önmagukat. Történetileg azért tették ezt mert amit tanítottam a hipnózisról nekik azt a feletteseik mind ellenem használták és egyben ellenük is. Az egész bandát úgy állították be hogy lezártják magukat és bármit mondok én lepattintják mindegy mennyire logikus és éleslátó és mennyire felel meg a valós helyzetnek."
"Akkor engedd meg hogy én megpróbáljam."
"De Anikó. Ha te elkezded ugyanezt tenni, akkor egy idő után veled is ugyanazt fogják tenni amit velem. Akkor fogja ez a patkányhorda csak igazán megmutatni a valós arcát és először megpróbálnak simán megölni azután ha kudarcot vallanak akkor kicsinálnak a szervezett zaklatási módszereikkel."
"De én meg akarom próbálni."
A gyerek fájdalmasan de örömmel nézett rá miközben mérlegelte a lehetőségeket és egyszerre maga előtt látta a tennivalók folyamatábráját és a szükséges feltételeket ahhoz hogy a lány sikerrel járhasson és életben maradhasson.
Gy "Rendben. Igazad van. Lehet ha te próbálod meg arra oda fognak figyelni egy páran. Te nő vagy csinos vagy és nem számítanak arra, hogy ennyire bátor és értelmes legyél, hogy te is belefogj egy ilyen feladatba. Végül is lehet hogy neked sikerül áttörni hosszú évek egylúgozását néhányuknál. De nem ugorhatsz neki azonnal. Először is át kell esned egy nagyon kemény kiképzésen hogy meg tudd védeni magad.
G  "De én kaptam kiképzést a mosszadtól."
Gy "Nem baj majd meglátod hogy egészen más szempontú és sokkal jobb kiképzést kapsz tőlem nincs vita Anikó csak akkor vághatsz bele ha ezt megcsinálod különben nem fogod túlélni."
G "Rendben."
Gy "Azután megbeszélünk egy pár jelzést és átnézzük mi történhet. A fordulópontoknál jelzünk egymásnak. Közben én felkészítek egy csapatot akik majd asszisztálnak az egészhez. Egy idő után okkult módszerekkel is neked fognak esni. Ezeket elmagyarázom miről fogod megismerni és mit tudsz majd tenni ahhoz hogy ki tudj szakadni az uralmuk alól. Nagyon nehéz lesz most még nem érted, de majd meg fogod látni mekkora erejük van egy ember elméje felett. Akkor kicsit másképp fogod már látni ezt az egészet. közben rendszeresen találkozunk majd és biztosított helyszínen megbeszéljük a történteket hogy ne őrülj meg teljesen. Nem lesz könnyű helyzet, de ha követed a segítő fonalat akkor végig fogod tudni csinálni ép ésszel és utána sokkal erősebbé válsz majd mint amilyen előtte voltál." Egy kis szünet után csendesen hozzátette: "Ha túléled."
---
Gy "Tudni akarom hogy ki volt a handlered."
G "De mit akarsz csinálni vele? Kérlek nehogy bántsd, nagyon szeretem ő szedett ki a gyermekprostitúciós hálózatból, ő törődött velem és csinált belőlem ügynököt új életet adva."
Gy "Tudni akarom hogy miért küldött téged ide. Mert abban viszont biztos vagyok hogy nem véletlenül küldött pont ebbe a városba."
G "De ugye nem fogod megölni?"
Gy "Az attól függ. Ha azért küldött ide mert arra számított hogy mi találkozunk és hátha valami jó sül ki ebből, akkor nem bántom  de ha azért küldött ide hogy megtörjön és megkínozzon és martalékává tegyen ezeknek a sátánista szarháziknak, akkor meg kell ölnöm, hogy ne tudja ezt megtenni többé senkivel. Fel tudja mérni pontosan az intelligencia szintjét apró jelekből is, nagyon jó és ha szándékosan küldött a halálba akkor végzek vele.
G "De én nagyon szeretem és nagyon sok szeretetet kaptam tőle."
Gy "De Anikó te tudod a legjobban hogy milyen mérces mázos, mély és valódságos szeretetben tud a mosszad a halálba küldeni bárkit még a sajátjait is."
A lány csak nézett kétségbeesve tehetetlenül, de tudta hogy a gyereknek igaza van. Elmondta hogyan lépnek kapcsolatba.
G "De hogyan fogom megtudni hogy gonosz volt-e vagy sem? Hogy élni hagytad-e vagy sem? Szeretném tudni."
Gy "Mikorra beszéltétek meg a következő kontaktot?"
G "Hat hónap múlva lesz esedékes megint."
Gy "Hat hónap? Addigra én biztosan túl leszek már ezen a találkozón. Lépj vele kapcsolatba ahogy szoktad. Azaz kerüldd el a szokásos kódszavakat de használd a Gömzsik hangodat."
G "De honnan fogom tudni hogy ő lesz a vonal másik végén?"
Gy "Ha jó akkor használni fogja a nevemet és elmondja hogy voltam nála."
G "És ő honnan fogja tudni hogy én én vagyok?"
Gy "Említs majd meg neki valami olyan dolgot amiről csak ő tudhat senki más."
---
"Amikor találkozom vele és életben hagyom, kontaktolni fog valakivel. Tudni akarom ki az. Gyorsan és azonnal kell reagálnunk mert nem lesz sok időnk legyetek készenlétben. Erre fel kell készülnünk."
---
A handler lakásában. A handler éppen hazaért a gyerek már a lakásban várta. A handler a nappaliban veszi észre a gyereket. Megrökönyödve dermed meg a nappali ajtajában. A gyerek a kanapén ülve egy dartpisztollyal a kezében nézte a nőt.
Gy "Üljön le." A nő lassan óvatos mozdulatokkal leült vele szemben a dohányzóasztal másik oldalára. Egy darabig csak nézték egymást. A nő agya lázasan dolgozott a helyzet értékelésén és a lehetséges cselekvési terveken. Látszott rajta hogy fél, de kész küzdeni. A gyerek a reakcióit figyelte és ő is elemzett a maga gondolatnélküli módján.
H "Te a Gömzsik miatt jöttél." A gyerek bólintott de csendben maradt.
H "Azt az információt kaptam hogy meghalt rákbetegsében." A gyerek bólintott megint és nézte tovább a nőt rezzenéstelen pókerarccal de kicsit fenyegetőbben.
H "Már vártam hogy megjelenj. Ha nem te ölted meg akkor gondolom tudni szeretnéd miért küldtem oda."
A gyerek most szólalt meg először, hangjában szelíd de fenyegető visszafolytott erővel.
Gy "Miért küldted oda?"
H "Azt reméltem, hogy ti egymásra találtok ... és ki tudja talán bármi lehetett volna belőle."
A gyerek tudta hogy a nő őszintén beszél. Egy darabig még várt majd eltette a pisztolyt és felállt. Elindult az ajtó felé egy szó nélkül. A nő felugrott és utánakiáltott:
H "Várj. Kérlek mondd meg hogy te ölted-e meg vagy sem! Szeretném hallani a szádból."
A gyerek visszafordult és kicsit gondolkodva féloldalt odavetette: "Én öltem meg."
Majd hátrafordult és kinyitotta az ajtót, kilépett rajta de mielőtt becsukta visszafordult és a nőre nézve folytatta: "A Gözsiket én öltem meg, de a csaj aki a Gömzsiket játszotta életben maradt. Ha jelentkezik mondd meg neki, hogy üdvözlöm. Használd a nevemet és mondd meg neki hogy itt voltam nálad, ebből tudni fogja hogy tényleg te vagy az, és ne ahsznál semmilyen szoksos kódot." Azzal becsukta az ajtót maga mögött. A lépcsőház folyosóján még halotta a háta mögött, ahogyan valami porcelán tárgy zúzódik darabokra nagy erővel az ajtónak vágódva. Csendesen elnevette magát a szokásos hülye vicceinek sikerén.
---
G "Szia Helen én vagyok az, már rég nem beszéltünk mi van veled?"
H "Sziiiiia" - vágta az ismerős hangot meghallva rá elnyújtott örömmel a hangjában "TE hogy vagy mesélj mi történt veled mostanában?" A nő madj kipukkadt örömében. "Képzeld volt ám nálam a P."
G "No éééés? - Milyen volt találkozni vele?"
H "Hááát... Te hogy ez mekkora egy bunkó el se tudom mondani." S nevetett mindkét nő megkönnyebbülten. "De azt is el kell ismernem hogy megérdemeltem egy kicsit. De inkább mesélj mi van veled."
G "Semmi különös jól vagyok ma voltam bevásárolni valami új kabátot akartam venni és képzeld egyszer csak pont egy ugyanolyan kockás-csíkos színes kötött posztókabáttal találtam magam szemben mint amit egyszer mi ketten úgy megcsodáltunk azon a dél-itáliai olasz csajon még a nyolcvanas években azon a nyaraláson a hegyekben. Erről eszembe jutottál hogy mi lehet veled, gondoltam felhívlak."
H "Ne hülyéskedj! Hogyne emlékeznék! Ezt most komolyan mondod?" A nő leült a telefon mellé és egy pár pillanatig csak hallgatott boldogan. Ezután folytatták a csevegést mindenféle semmisségekről és az élet apró dolgairól. A beszélgetés végeztével a nő egy percig csak ült a telefon mellett boldogan és mosolyogva. Egy perc múlva újra felemelte a kagylót tárcsázott majd várt míg a vonal másik oldalán felemeli valaki a kézibeszélőt. A telefonba senki nem szólt bele.
H "Minden a reményeim szerint alakult. Maximálisan." Madj választ sem várva letette a telefont.
 ---
Közben az egyik katonai intel központban a hívást lokalizálva az egyik satellit szemet a célkészülék helyére állították. Az operátor hőképet kért a készülék pontos helyzetére. A kép nagyon hamar megérkezett. Erre az alkalomra beállítottak néhány extra technikai megoldást ami eszméletlen gyors reakcióidőt eredményezett mind a keresés mind a ráközelítés tekintetében. A satellit vonalait ezekben a pillanatokban senki más nem használhatta. Az operátor a hőképen látta amint egy emberi alak éppen leteszi a telefonkagylót. Épp időben sikerült ráközelíteni ahhoz hogy követni tudja és az automatikus követőrendszert rá tudja zárni a célpontra. Az emberi alak szerencsére nem igyekezett eltűnni a képernyőről. Valószínűleg nem is sejtette hogy egy huszonegyedik századi technológia épp minden mozdulatát rögzíti a huszadik század végén. Leült a családi asztalhoz ami ebédhez volt megterítve éppen.
Gy "Ki van most elérhető közelségben?"
O "x-ék csapata 5 perc alatt kiérhetnek."
xék "Már úton is vagyunk." Az egész folyamat alig pár percet vett igénybe máris egy csapat úton volt a célpont felé. Fél óra múltán már vizuális képet nézhettek a kezelői helységben a helyszínről, a célszemély fényképe pedig már a világ összes elérhető adatbázisát használva pörgött a keresőrendszerben.
A célpont befejezte az ebédjét és szokásos délutáni sétájára indult az őszi napsütésben. A park egyik bokros részén pontsan az egyik pad mellett utolérte egy fiatal hölgy és mosolyogva megkérdezte meg tudná-e mondani mennyi az idő... A férfi az órájára nézett de a mondatot már nem tudta befejezni. Hátulról a hölgy társa egy tűt nyomott a nyakába amitől szinte azonnal lebénult úgy hogy kiáltani sem tudott. A nő és a segítője a két karjánál fogva a padra ültették, majd gyorsan dolgozni kezdtek. A nő a férfi nyaki érből vérmintát vett miközben a segítője mindkét kézről teljes tenyérlenyomatot készített. Azután a nő egy kis vattadarabbal DNS mintát tett el és a férfi szájába egy fogsor-minta rögzítő anyagot nyomtak. A férfi állkapcsát gyengéden összenyomva levették a fogsorának mintázatát. A segítő eközben egy kézi röntgenkészülék segítségével felvételt készített a férfi teljes testéről, majd egy ultrahangos felvételt is. A hölgy közben udvariasan megnyugtatta a kétségbeesett férfit.
"A gyerek ödvözletét küldi. A Gömzsik miatt vagyunk itt, csak tudni akarjuk hogy ki keverte meg ezt a paklit és mi célja van ezzel. Egy bénító injekciót kapott aminek a hatása 10 perc múlva teljesen elmúlik minden mellékhatás nélkül. Felállhat és folytathatja a sétáját. Elnézést kérünk a kellemetlenségekért. Ne fáradjon egyikünk arca sem valóságos. További szép napot." Azzal mikor végeztek felálltak a padról és kényelmesen elsétáltak. Beültek egy közeli autóba és elhajtottak. Nem sokkal azután hogy az autó eltűnt a következő kanyarban a férfi ereje visszatért. Előre roskadt a padon és csak bámult egy darabig maga elé. Letörölte a hidek verekójték gyöngyöket a homlokáról. El nem tudta képzelni hogyan találhattak rá ilyen hihetetlenül gyorsan, hiszen H sem tudta hogy ki ő, nem mondhatta el nekik. Az arca a kétségbeesés és a hihetlenkedés között hullámzottegy darabig. Azután felállt és kezdeti bizonytalan léptekkel hazasétált. Mire hazaért megnyugodott. Tudta hogy az ítélete nem hagyta cserben és nem tévedett. Az hogy még mindig életben volt bizonyította, hogy a gyerekkel egy oldalon álltak.
---
A gyerek a színház bejáratán épphogy betántorgott valahogy, még nem tért teljesen vissza a szokott tudatállapotába, Az előtérben még mindig érzékelte a halálos veszélyt, figyelme céltudatosan radarozta a kis ácsorgó tömeget. G észrevette a tántorgó gyereket és odasietett közben felkiáltva: "P mi történt veled? Jól vagy?" Eközben az egyik férfi riadtan nézett a gyerekre és a hátsó ajtó felé indult sietve, de a feltűnést próbálva elkerülni. Látszott rajta hogy megrémült a gyerek jelenlététől. A gyerek magában sziszegve utánaindult. Hirtelen telejsen kitisztult a feje és megint a tökéletesen működő gyilkolóéppé változott. "Az az ember látta G reakcióját, nem mehet el innen élve!" "Nyugi hátul várja egy emberünk nem megy sehova." Pár millanat múlva jött a megerősítő jelzés hogy "megvan". A gyerek megnyugodott. G közben nem tudta eldönteni hogy mi történt és mit tehetne. Valaki hangosan odasúgta neki hogy: "épp most támadta meg valaki kint az utcán, akit meg kellett ölnie". G gyorsan kisietett az utcára és körülnézett. Sehol semmi nem látszott a harc végzetes eseménysorából. Egy pár ember nyugodtan sétált az utcán. Egy utcaseprő lassan mérgelődve szedte az eldobált cigarettacsikkeket, pár ember halkan beszélgetett a saroknál mint régen látott cimborák. G visszasietett az előtérbe. "Hogy lehet ennyire gyorsan eltüntetni egy holttestet és hogy lehet hogy ebben a városban mindenki ennyire természetesnek veszi azt ha valaki megtámad valakit és egyikük belehal az ütközetbe?" Egyszerűen nem fért a fejébe ez a dolog nem tudta megemészteni. "Nyugodj meg, és csak figyelj, ne cirkuszolj. Csak kell neki egy pár perc és magához tér. Nem sérült meg csak az idegei nem szeretetik a helyzetet. Megviseli a gyilkolás és a támadás. Ilyenkor átbillen a hétköznapi személyiségéből egy másik állapotba és a visszatérés időbe telik, ha van rá idő." Mondta valaki hogy megnyugtassa.
---
B "Mit mondjak a tartótisztemnek szerinted?"
Gy "Kezd azzal, hogy mi véget akarunk vetni minden háborúnak! Szerintem ha ezzel a mondattal indítasz az ki fogja verni nála a biztosítékot és nem érdekli tovább a jelentésed. Nevetni fog egyet és nem hallgatja végig a mondandódat."
B "Ennyire biztos vagy a dologban?"
Gy "Igen. Ad majd egy új ügyet és megmondja hogy írd meg a jelentésed majd elolvassa, de nem fogja. Írd le az egyik fejlesztésemet amiről meséltem és írd le azon keresztül az elméletemet az anyagokban rejlő határokról és arról hogy mindennek van egy határa min túl nem fejleszthető tovább. A tartótisztedet nem fogja érdekelni semmi sem az egészből, mert ő nem lát túl a materiális dolgokon és a technikai ügyekben sem túl okos, és így a jelentésedben olyan információk lesznek amit megerősítenek más részlegektől származó jelentések is, a korábbi együttműködéseinkből. Ezért nem fognak behívni szóbelire. Hanem lesz majd valaki akinek feltűnik a pszichikai kiegészítés amit szintén írj le hogy miért csináljuk mi ezt az egészet. Az az ember veszélyes rád nézve. lehet hogy ő maga fog utólag behívni kihallgatásra, de lehet hogy nem személyesen intézi, de ha jelentkezni fog akkor őt meg kell találnunk és beazonosítanunk. Egyébként ha támadni fog akkor azt mi elintézzük gyorsan és röviden -erről csak úgy fogsz értesülni hogy megjelentetik valamelyik szokásos kódolt üzenőfelületükön hogy meghalt egy kolléga. Ha "baráti" akkor segíteni fog. Innen te is tudni fogod hogy van-e még emberi értéket képviselő élőlény a feletted levő hierarchiában."
Gy "De ha itt maradnál taníthatnálak téged is." mosolygott a gyerek. a balettmester sandán rá nézett, a szokott megfontoltságával elnyomta a cigarettáját a hamutartóban. Közben gondolkodott.
B "Hát az emberi profilkészítésből biztos hogy messze lepipálsz és abból ítélve hogy a fecsó csakát egy ütéssel eltörted, a verekedést is igen magas szinten űzöd." kis szünet után nyelt egyet és kicsit halkabban hozzátette "Valószínűleg ott is lenne mit tanulnom tőled." A gyerek csak mosolygott.
Gy "Hát maradj."
B "Nem maradok. Megviseltek ezek a dolgok és nekem a fecsó elvesztése is nagyon fáj, mégha most már sokkal tisztábban is látom ki volt ő és miért volt olyan amilyen. Szükségem van időre amíg ezt meg tudom emészteni."
---
Tehát ezért tud mindenkiről mindent. Minenkiből kiszed mindent a gyermekkorától kezdve addig a pontig amíg segítséget kért tőle és aki hazudott neki azt ő is becsapta aki elmondott mindent azt meg kisegítette a rothadó rendszer karmai közül.
---
"Maradj nyugton. Ne mozogj. Valószínűleg eltörhetett egy csigolyád de legalábbis megrepedhetett."
"Hát kurvára fáj az egész fejem. Bazmeg ez a gyerek tényleg kurva jól verekszik."
"Igen ő nagyon jó de téged alulbecsült mert máskor nem csinált ilyen hibát. Mindig pontosan akkorát üt amekkorát kell. Most kicsit túllőtt a célon. Fel kell tennem egy rögzítőt, maradj nyugodtan." Azzal elővett egy mini röntgent és megvizsgálta a nyakát. "Szerencsére nincs nagy baj, csak megrepedt egy csigolyád. A mi cuccainkal kábé 3-4 nap és mehetsz a dolgodra."
---
korábban.
"Nem játsszhatod el a támadást fecsó. igazinak kell lennie. Teljes erőből kell támadnod és ölési szándékkal. "Ne feledd el hogy ott lesz a mestered és figyelni fog. A felkészülést is vedd a lehető legkomolyabban. Csinálj extra köröket és keményen készülj. Maximális koncentrációval támadj és a legjobb formádban legyél!"
"De P. biztos vagy benne hogy ez így működni fog? Mi van ha én öllek meg téged?"
"Fecsó tedd amit mondtam és ne aggódj - nem tudsz bennem kárt tenni."
---
"Mi a bizonyíték arra hogy az igazat mondod és nem csak hízelegsz vagy stratégiailag hazudsz nekem? Miért higgyek neked?"
"Majd lesz rá bizonyítékod is meglátod."
---
A gyerek nem csak hogy nem ölte meg de egy üzenetet is küldött. Az alkövetkezendő években a tempó sokszorosára fog nőni és az iramban mindenkinek kegyetlenül fel kell kötnie a gatyáját, aki talpon akar maradni, mind technikailag mind spirituálisan.
---
Hahaha A gömzsik ügyes kis csaj volt, de hazudott. Az igazság az hogy már az elejétől szinte tudtam hogy az volt a feladata hogy kiderítse ki irányít és hogy hová tűnnek azok az emberek akiket eltüntetünk, mert nem bukkantak nyomukra sehogy. A nagyképű szarházi főnökét - aki egyébként mestere volt a rejtőzködésnek -  bosszantotta különösen hogy nem ért el eredményeket a felderítés terén. Úgyhogy a Gömzsik addig addig tartotta oda a seggét itt a városban szinte mindenkinek amíg végül úgy döntöttem megszivatjuk. A többiek ki akarták nyírni, de mondtam hogy annyira azért nem elvetemült gonosztevő hogy megöljük. Bedugtuk egy francia kis faluba könyvtárosnak elvolt ott egy jó pár évig mire rájött hogy megszivattuk. Most visszajött mert vissza akar vágni... Egész ügyes csak mégse. :-D
Annyit azért változott a helyzet hogy msot már nem lesz annyira lazára fogva a dolog. Ezen a szinten már ő is meg fogja kapni a méltó jussát, mert most már ő is azok között aprítja a fát akik még mindig a magyarság javát kínozzák tudatosan megfosztják a lehetőségektől és kegyelemkenyéren tartják, szándékosan azért hogy megalázzák, hogy megalázzanak minket. Ezért ahogy megyünk előre az időben fizetni fognak mégpedig keményen. Vérrel. Úgyhogy innentől nincs több elnézés. A szarházi főnökeének meg az volt az üzenet hogy szálljon le a magas lóról mert ha én rúgom le, akkor föld körüli pályára kerül és csinálja meg amit mondok mert az élet véges. Nem sokkal később meglátogattam egyébként és kikérdeztem a felől hogy mit tud. Kénytelen volt elmondani mindent amit tudott. Én is tudok vallatni, sőt hozzá se nyúltam fizikailag csak kicsit kifárasztottam az agyát fényhatásokkal meg hanghatásokkal, kis alvásmegvonás és folyamatos figyelem. Szépen mindent kivettünk az elméjéből és éli azóta is világát ha a többi mosszad patkány ki nem nyírta azt gondolva hogy köpött... A Gömzsik meg... aki hazudott nekem az elpusztul. Én sem mondtam el mindent neki úgyhogy ha sokat ugrál meg fogja égeni magát és az ma már nem karcolást jelent a nyakon.
---
ja a trénerét is betettük a suliba, de a gyerekeknek az a feladatuk vele hogy kiteszik magukat a hatásának, beengedik és utána kiszűrik mit ültetett be és hogyan. És ezután semlegesítik a hatását. Ezt is meg kell tanulniuk és ahhoz hogy jók legyenek benne ahhoz a legjobb tanár kell. Ezért van ott a Gömzsik handlere mint tanár. Persze ő azt hiszi hogy valami másért van ott. No meg mindig van egy két rossz tanuló aki nem képes kivonni magát a hatása alól mert nem végzi el a házi feladatát, de azok itt ebben a suliban és utána az életben sajnos az életükkel fizetnek. Ezen a pályán nem lehet kapufázni.
---
Körbeszopta és nyalta itt a fél várost mire rájött hogy én irányítok; persze még az itteniek se voltak ezzel tisztában a legtöbb. De ő rájött. És ez azt jelenti hogy elég ügyes és okos. És kiválóan szopik. Nagyon kedveltem a késő esti bulikat nála, de ezzel nem csak én vagyok így szerintem.
---
"Amikor megkapod az első triggereket, ne te gyere vissza hanem küldd ide azt a helyettesítődet, aki annyi szart kavart és azt a technikát használta amit te és a handlered olyan jól csináltok."
---
"Szóljatok a Gábornak hogy jöjjön be hozzám!"
...
"Mi van?"
"Nézd mit találtam. Ezek a CDk a kazánházban itt a legfelső polcon voltak egy borítékban. A rejtett kamerás felvételek vannak rajtuk arról a napról amikor a fecsó megtámadta a gyereket. Mindegyik cd meg van számozva és a borítékon plusz számok vannak kötőjelesen. Először nem értettem mi lehet ez és ki rakhatta oda a polcra, de amikor beüzemeltem a lejátszót és be akartam rakni az első lemezt eszembe jutott, hogy egyszer a gyerek háromszor is elismtelte valamiért hogy ő mindig lenullázza a számlálót mielőtt elindít valamit. (:-) A számok ezt jelzik melyik részeket kell megnézni. Az első CD-n az ajtó feletti kamera felvétele van, a másodikon az ügyeleti szobáé a mennyezeti kameráé a harmadikon a belső szobáé a negyediken meg az előtéré. Nézd meg őket."
Megnézték.
A gyerek a szokottnál sokkal roszabbul viselte a támadást. A bejáratnál alig bírt feltántorogni a lépcsőn egyszer le is kellett támaszkodnia a lépcsőre majdnem hasraesett. Betántorgott szinte szó szerint az ügyeleti szobába, majd a székre rogyva a térdeire könyökölt és a fejét a tenyereibe támasztotta. Zsibbadt percekig semmi sem történt. A Gömzsik nézett ki a belső szobából. Amikor meglátta a gyereket hirtelen nagyon ideges lett és visszament a belső szobába a fénymásolóval szemben. Az ujjait tördelte és majdnem sírva fakadt. Majd szétrobbant a feszültségtől.
Egy pár perc múlva - talán 10 perccel a támadás után - a gyerek felült és sápadtan a bejárati ajtó felé nézett. Mereven, üveges tekintettel bámult az ajtóra. Bejött egy két ember a gyerek egyre sápadtabban nézett kezei erőtlenül feküdtek az asztalon. Egyszer csak egy nyúlánk figura lépedd be a gyerekre nézett és bólintott. A gyerek ekkor lehajolt és szinte az asztal alá dugta a fejét. Egy pár pillanatig ott maradt majd mire felült addigra a szokott közömbösségével a tennivalóit kezdte intézni.
A Gönzsik egy pár perccel később újra kinézett. "Mi van P?" A gyerek hátrafordult és hétköznapi stílusában válaszolt: "Semmi különös, átlagos nap az átlagos forgalmával." Majd elengedett egy bágyadt de vidám mosolyt.
Kicsit későbbb G kijött a belső szobából csak ennyit mondott: "Ne tudd meg mit éltem át most az elmúlt pár percben." A gyerek nem értette.
...
A két katona összenézett.
"Ez egy üzenet."
"Egy üzenet nekünk. De azt is lelenti hogycsak nekünk szól. Töröld le őket."
"Jobbat tudok. A P azt mondta egyszer hogy a számítógépekről nem lehet véglegesen törölni semmit úgyhogy előkészítettem egy jobb megoldást." azzal egy saválló tálcát tett a műhely asztalára.
"De miért nem tudhattunk mi erről?"
"Mert akkor nem lett volna valódi a reakciónk."
"De a G tudta."
---
Sport presszó, a balettmester a gyerek
...
B "Nem maradok. Tudod jó fej ez a srác meg bírom, de őt fecsóak szólítani... ez egy kicsit sok nekem. Árnyéka se lehet a fecsónak. Fáj."
Gy "Rendben." A gyerek távozóban volt éppen de még eszébe jutott valami.
Gy "Á, majdnem elfelejtettem hogy a fecsó említett valamit a kiképzőjével kapcsolatban. Azt mondta hogy szerinte ő volt a gyilkos abban az ügyben amiben nyomoztál és ha így volt akkor az az ember más dolgokban is sáros. Áss elő mindent róla miben vett részt és hogyan. Biztos vagyok benne hogy nem egy helyen rúgta össze a magyar ügyek bokáját a háttérbe húzódva, rejtve."
B "De még ha össze is szedem ezeket az infókat nem jöhetünk vele elő. Ha előveszem akkor az egész tervünk lebukik."
Gy "Így van. Ez a szarházi most megússza és még sok kárt fog okozni. Sajnos. De nem fogja végleg megúszni, amikor készen áll az új nemzedék egy jobb csoportja és feláll a védelmük elő kell szednünk ezeket az infókat. Mindent amit össze tudsz róla szedni."
---
Sport presszó öreg desszantos, balettmester
B agya lázasan dolgozott.
B "Várj csak. Ha a fecsó trénere sáros, akkor annak nagyon szerteágazó összefüggései lehetnek."
D "Az az ember az egész hírszerzői és felderítő közösséget rá tudja uszítani a gyerekre. Szerintem lehet hogy azért rendezték meg az egészet hogy egy időre visszatartsák őket és elvegyék a kedvüket a próbálkozásoktól. Ahogy én ismerem ő folyamatosan próbálkozna újabb és újabb áldozatokkal."
B "A gyerek meg megölné őket."
Hallgattak és gondolkodtak. Egy darabig csak a cigaretták füstje mozgott a kocsma levegőjében.
B "Akkor ezért nem szólt nekünk erről az egészről. A fecsó trénere ott volt azon a rendezvényen. Az egyik szemtanú pont ránézett amikor megtörtént úgy ítélte meg hogy a reakciója nem volt túl heves inkább mélységesen csalódott. Leszarta hogy a fecsó meghalt."
D "Rájöttem hogy ki volt az aki a jelzést leadta a bejáratnál. Ő tanította a takarítókat. Valamiért rá emlékszem."
---
Gy "Fecsó beszélhetek veled négyszemközt?"
B "Ti mit titkolóztok előttünk?"
Gy "Ezt a ti érdeketek hogy ne tudjatok róla."
fecsó és a gyerek félrehúzódtak az ügyeleti box bejárata mellé.
Gy "Szükségem volna egy olyan emberre mint te a suliban."
F "Jó. Mit kellene csinálni?"
Gy "Tanítani. Te sezreted ezt csinálni és jól is csinálod. Erre van szükségem."
F "De mit? Nekem nincs már kedvem táncot tanítani elegem van ebből az egészből. Ez egy kurva hazugság csak fedőtörténet én katona vagyok. Harcos."
Gy "Verekedni. Meg táncolni is de csak ha lesz kedved hozzá."
Ekkor az öreg desszantos közelített és benyitott az ügyeleti box ajtaján.
D "Bocs nem hallgatózni akartam csak kell a kulcs a ...hoz."
Gy "Gyere be ide a videószbába váltsunk még egy pár szót erről." Bementek.
Gy "Gondoldd meg azért, mert ennek a figurának el kell tűnnie azaz be fogjuk helyettesíteni hogy a még alvók ne vegyék észre de az intel banda észre fogja már venni hogy az nem te vagy. De neked el kell játszanunk a halálod."
F "P. Se kutyám se macskám, és ez nem az igazi nevem, nem az igazi énem. Akár most indulhatok és volna is kedvem hozzá. Sokkal fontosabbnak tartom amire kérsz mint bármi mást amit itt csinálok. Ezt ma már időpocsékolásnak tartom amióta megértettem amiket elmagyaráztál."
Gy "Rendben később beszélük és meg kell szervezni."
---
"Tudod hogy milyen vagyok és miért. legszivesebben mindhármótokat elvinnélek magammal és úgy tartanálak benneteket mint hárememet." mosolygott a lány. "Imádlak benneteket."
---
Én is imádlak. Kicsit össze van a fejem rázva olyan mint a könyvtár földrengés után ahol minden lepotyogott a polcokról és a polcok is összeborultak egymásra.
---
Fecsó trénere, béke tér
"Ha azt az ütést a fecsó túlélte, akkor ez a gyerek valamelyik harcművészetnek nem mestere hanem nagymestere, jobb mint bármelyikünk. És ha ezek összejátszottak akkor a fecsó áruló!"
---
valaki tudta mire készülünk, és figyeltek, rejtett módszerekkel igyekeztek megakadályozni hogy sikerüljön. kis híján sikerült is nekik. Nem volt időm és erőm rendesen edzeni ahogy szoktam hogy biztosan jó formában legyek. És pontosan ezt akarták. Valaki olyan figyelt és próbált beavatkozni (végül is sikerrel akadlyozta meg afelkészülést, valaki olyan aki segített nekünk szervezői logisztikai szinten és tisztában volt aképességeimmel, tehát nem az abc szintről jött) aki tudta hogy nekem azért kell edzenem és gyakorolnom hogy pont ott tudjam megállítani a kezem ahol meg kell és pont annyival üssek kisebbet amennyivel kell hogy az áldozat életben maradjon. Szerencsére nem lett komoly baj. De ez nálunk volt (?) egy súlyos fekete lyuk. Fontos lenne azoknak a napoknak a történéseit rekonstruálni.
---
"Az utolsó másodpercben értünk utol téged te marha. Egy sokkal nagyobb psuztító gépezettel állsz szemben mint a mosszad és a legfőbb veszély nem onnan érkezik hanem egy sokkal nagyobb és erősebb e felett álló szervezettől. Azért volt fontos hogy minnél hamarabb találkozzunk mert amit elkezdtél azt csináljuk mi is, csak nemzetközi szinten és nem csak zsidóknak segítünk hanem mindenkinek aki ebbe a mocsokba belekerült. A bejárónő akit nemrég vettél fel már az ő felderítőjük volt. hetek vagy napok kérdése lett volna hogy rájöjenek te vagy az aki kimented az ellenszegülőket és akkor elpusztultál volna. ostoba módon leráztál engem ezért kellett ilyen drasztikus módon fellépnem. Amikor átesel a kiképzésen és meglátod hol tartunk rá fogsz döbbenni hogy a moszad gyakorlatilag csak egy kis szelete ennek a problémának és nem is olyn veszélyes mint ahogy te azt képzelted - legalábbis ahhoz a szörnyeteghez viszonyítva amivel én hadakozom már kisgyerek korom óta."
---
"Apád is ezt csinálta ugye Peti? Ezért nem vitte semmire sem a civil életében. Csak nézz rám nem kell hogy válaszolj hangosan, tudom hogy hallod."
A gyerek ránézett és felvonva a szemöldökét szomorúan biccentet egyet.
"Csak hogy tudd. Segítek. Amíg én élek segíteni fogok."
A gyerek szótlanul legyintett egyet.
"Ugyan már tudod hányszor hallottam már én ezt a mondatot."
A balettmester lekerekedett szemmel nézett. Hallotta. Csodálkozva válaszolt, ajkai egy rezzenést sem mozdultak.
"De az én szavam nem üres fecsegés, majd meg fogod látni."
---
Gy "DE amíg itt forgolódott leesett egy csomó információ amit se én se ti nem tudtunk. például hogy a űGizi mosszad ügynök."
F "jajj de hát ez apróság..." legyintett "itt mindenki ügynök."
Gy "Apróság? Na akkor nézzük csak végig milyen fórumokon jelenik meg a gizi mint az ifjúsági ház igazgatója és hol van befolyása ,beleszólása a dolgokba."
Alekzdték összeszedni a különböző fórumokat. Egyszer csak aljutottak oda hogy az önkormányzati földügyi bizottságban is benne volt egy darabig.
"Szavazati joga volt arról a földügyről."
"És nemmel szabazott, senki nem értette hogy miért."
"És tudhatta hogy ez miért annyira fontos nekünk, mert amikor megbeszéltük az x-el ő is ott ült két asztallal arráb azon a rendezvényen."
Gy "hmmm. Apróság mi? Ezeket üljeetek le és szedjétek össze visszamenőleg hogy lássátok pontosan mit művelt és milyen hatást fejtett ki. Nézzétek a pozitív és a negatív oldalait is, legyetek semlegesek, ne az indulat vezessen és miután az összes részlet a helyén van akkor mérlegeljétek mennyit ér és milyen irányba húz. Ennek megfelelően tudtok csak helyes döntést hozni."
---
"Lesz majd ott egy jó csaj is aki segít neked, vigyázz rá és ne erőszakoskodj vele csak finoman udvarolj, csak baráti jótanács."
---
Fecsó és a balettmester az ifi ház folyosólyán
F "Te miért olyan érdekesek ezek a kiscsajok?"
B "Hát ezek különleges csajok."
F "De mégis miért?"
B "Mert olyan képességeik vannak. És dugják őket otthon."
F "Ne már. Dugjunk meg egyet."
B "ÁÁÁ. Itt? Nem. Tudod hogy mekkora figyelem van a gyerek körül, túl veszélyes."
F "De ezt úgy kipróbálnám."
B "Hát jó is elhiheted. Az például a legidősebb szöszke már magától szopik. Csak odatartod az arca elé a farkad kb 10-20 cm-re és már rá is bukik szépen és szopja. Még arra is megtanította az anyja hogy néha vákumot csináljon és cuppantson a végén."
F "Ne már, feláll a faszom attól amit mondasz."
B "Majd lehet hogy el is megyek hozzájk családlátogatásra és kipróbálom."
F "Hadd menjek én is. De a szülei tudják?"
B "Majd meglátjuk. Persze ők kondícionálják őket."
F "De miért?"
B "Hát ügynököket csinálunk belőlük, kurvákat. Olyanokat mint a Gömzsik."
---
Pár nappal később Gizi, balettmester
Gi "na milyen volt a családlátogatás?" kérdi sejtelmes mosollyal gizike a balettmestert
B "Hát..." és a balettmester lenézett a földre alig bírva visszafolytani amit mondani akart "igen jól sikerült."
Gi "Azt gondolom..." mondta gizike sejtelmesen elnyújtva a gondolomot.
---
A gyerek és a Gömzsik találkoznak a hídon
G csak mutogat messziről még nem értek közel és tátog hangtalanul a gyerek felé: "Be vagyok drótozva, most már nyomoznak mit csinálunk legyél ellenséges."
Gy a Gömzsik tátogva elmondott néhány dolgot miközben a gyerek hangosan beszélt. A hosszabb monológ egyoldalú volt. Szinte végig a gyerek beszélt, de mosolyogtak egymásra. A gyerek miközben beszélt egy cetlire leírt néhány dolgot és átadta a nőnek. ..."és ha még egyszer az utamba állsz, megöllek az embereiddel együtt." fejezte be a monológot a gyerek.
Búcsút intettek egymásnak a Gömzsik megcsókolta az ujja hegyét és a gyerek szájára nyomta. A gyerek visszacsókolt Szivében fájt a dolog, de mégis nagyon mélyen örült és boldog volt.
---
Gizi "Ha ember lett volna, akkor a fecsó már nem élne."
---
G "CSak egy kecske volt..."
Gy "Nem Anikó. Te egy embert áldoztál fel. A valóságban egy kecske volt, de te egy embert láttál. Azt akartam hogy tudd milyen, de nem akartam hogy valóságosan viseld ennek a súlyát. De a hipnózis amiben voltál olyan erős volt hogy te egy embert láttál, őt ölted meg, és őt daraboltad fel. Nem kell viselned ennek a romboló következményeit, mert valójában egy kecskét öltél le, de mégis: emlékezz arra a szörnyetegre amivé ott lettél egy pár pillanatra és ne felejtds el. Amint átveszik az elméd felett a hatalmat, ilyen szörnyeteggé válhatsz akármikor. A gyakorlás és a józan értékrend szerint élt élet hosszú időn kersztül való gyakorlása az ami egyre erősebbé tesz a sátánisták hatalmával szemben. Egy idő után csak lerázod majd magadról őket, mint a vándor az út porát."

Thursday, 4 December 2014

Yotengrit

A katonai hírszerző rendszerbe való bekerülésem és az ott feltett kérdéseim, a tény hogy csodagyerekként járt körbe a hírem, elindított olyan folyamatokat amiket a hazánkat markában tartó hatalmak nem igen szerettek. A jó kérdések amiket feltettem az embereket gondolkodásra késztették és azt a rendszer urai nem szerették, ha valaki egy "konyhaasztalnál ülve átlátta a rendszer működési mechanizmusait".
A "ki a magyar" kérdés körüli meditáció és keringés elvezetett engem és szerintem másokat is a nemzeti identitás alaposabb végiggondolásához. Elismerem negatív hatás is jelentkezett, mert a szarházik gyorsabbak voltak és e kérdés őket hamarabb közös nevezőre hozta: eldobták a nemzeti hovatartozás jelentőségét és csak a közös érdekeik mentén határozták meg feladataikat. Ennek lett az a következménye hogy a szarházik közössége hamarabb egymásra talált mint a nemzetiség kérdését fontosnak tartó, hazaszeretet érzéseivel telt, de a nemzetek határai által elválasztott és sokszor ellenségeskedő (a szarházik által tudatosan szított ellenségeskedés) közösségek.
Ez a jelenség mutatkozik meg abban hogy a mossad, a cia, a kgb, a gru, a mi6 és atöbbi ilyen titklózó érdek-közösségek felrúgták a nemzeti határokat és globális játékteret nyitottak ahol csak a kapcsolati háló számított és az hogy ki tudta megmozgatni a helyhez kötött vagy inkább a helyi-nemzeti szintekhez ragadt többieket (akik naiv módon még hittek, hisznek a nemzeti titkosszolgálatok létében). Gyakorlatilag ez a sokféle náció összeolvadt Kozenkay Jenő megboldogult hírszerző szavaival élve "egy nagy közös nemzetközi disznóóllá".
Ma nem létezik nemzeti jellegű szolgálat sehol a világon. A nemzeti jellegű szolgálatok újra kell alakuljanak de a nemzetközi elveket megtartva a nemzeti jelleget úgy felélesztve hogy az ne elhatároljon bennünket egymástól hanem plusz értékeket, ötleteket, megközelítésmódokat hozzon a közös feladat elvégzéséhez: az élőhelyünk megóvásához (föld bolygó). Ez a közös feladat és ebben a nemzeti közösségek is egyet kell hogy értsenek. A légkör és a víz megóvása prioritást kell hogy élvezzen. A légkört az olajipar és főleg a CO2 kibocsátás (autózás kipufogása: megoldás alternatív üzemanyag víz, napenergia, fúziós motor, antigravitációs hajtómű) mérgezi, plusz a tudatos időjárás és légkör manipuláció. A vizet pedig ugyanezek plusz a műtrágyázás, mérgező anyagok használata a földeken, háztartásokban, iparban. Ezek az eljövendő 10-20 évben kulcsfontosságú kérdésekké fognak válni. De kicsit menzetközi irányba kanyarodtam.
A magyar-jelenség irányában persze a magyarságot fosztogató idegen erők siettek a magyarság önmagát újra meghatározó folyamatai elé sietni. Megjelentek a megmondóemberek és a tudósok, akik már 20-30 éve ezzel és azzal foglalkoztak és "aki ezt megkérdőjelezi az hülye" (ahogy a Drábik szokta mondani a haverjai meg a saját könyveire)... lett mindjárt ködmönös, cifra ruhásparlamenti képviselőnk, mesemondónk, magyar nyellvi facebook oldalunk, menzeti hímzéses televíziós reklámunk, és hirtelen magyartermékké vált a kínai műanyagkacsa is.
Lettek nagyon ügyes ál-nemzeti vonalak is. Lettek fénymunkások és fényharcosok. Lett magyar gárda és parlamenti párt is ami magyar. Lett magyarkodó pálinkafesztivál. De az egyéb nagy múltú egyházakból kiábrándultak számára is kidolgoztak (ástak új medret) fogyasztható világnézetet: jógaklubokban edzett fényharcosok hirdették a ne csinálj semmit cska meditálj mozgalom útvesztőit. Repkednek a különböző érdekes szanszkrit és perzsa meg tünde nyelven írt nevek és kifejezések.
És lett Yotengrit is. Ez egy nagyon ravasz találmány. A kabbalah és a zsidó mossad találmánya ez is. A napokban találkoztam egy gyönyörű leírással milyen is lehetett a természeti népek (a katolikus őrület előtti idők) szertartása pl egy esküvő esetében.
Az ifjú pár egy fehér körben áll aminek két kapuja van: egy fehér és egy piros. A szertartást vezető (mert olyan persze akkor is volt, az kell, hiszen a nép nem tud ilyet magától csinálni, hogy együtt élnek és punktum) is e körben foglal helyet. Gyönyörű dalokat is csemegéztek a magyar népkincsből a szertartáshoz. Majd az egésznek a végére odakerült az aranyimádók imája is. A mammon-imádat köztudottan zsidó hagyomány (aranyborjú) amit egyébként Mózes megtiltott nekik, de őket szarnak erre nagyívben, hiszen "pénzből él az ember" nem? A trükk itt is gyakorlatilag ugyanaz mint mindenhol: gyönyörű, igaz és erős képek, szombólumok (információ) de a kis csavar ott van a történet megfelelő pontján. Észre sem veszed és elregad a csodálatos szertartás leírása (tényleg az) és a végén észre sem veszed azt a négy sornyi kis versikét ami elülteti az aranyimádat gyökerét a tudatod mélyére. Így dolgoznak a kabal szemfényvesztői. Yotengrit = zsidó manipuláció kabal, kabbalah.

Wednesday, 26 November 2014

John McLaughlin & Uri Geller

This fuck killed Uppalapu Shrinivas the mandolin player I just figured out that he used ultrasound and infrasound to target him for a long time, and he went into a liver transplant operation and this caused the lethal failure and lead to his death. This shows his involvment with human and organ trafficing, also his involvment with drug trafficing is 2nd time coming up MH170, MH17, Monaco etc... It seems to me that he is the one who directs intenationally the dirty logistics for these fucks. (He ordered his death, he was tortured by audio weaponry; LRAD type pulsated lowfr it causes pain in organs, then he turned to doctors and they finished the rest - transplant. Not the first case. So John is the mastermind behind EU and UK human and organ and all secret trafficing of stuff just as his servant is Sándor Pitnér in Hungary.
 This is the very nature of english MI6-5: They will smile at you, will talk love to you, will say: 1000 times that I love you and they continously killing you. One old woman told me once: "I hate these indians but I used to smile at them because if I smile they believe that I love them." Tells a lot.
They killed Sandor T. also he told me after he was tortured: "I told them everything." I didn't understand than but now. His brain was drilled. Uri Geller used to have fun saying this: "I used to tell them where to drill and where not to drill."
That fuck also works for these assholes. My father was tortured the very same way later by the very same shit. I just realized this now because they are targeting my organs with infra and ultrasound right now (night and day) from different direction. And this piece of shit T. Sanya the sun of the dead is helping them. He works for them. He works for those who killed his father. Insane.
John McLaughlin is one of the typical assholes: smiles gains respect worldwide and his hand is covered with blood. He is one of the leaders in UK. He trades with drugs and big friend of the oil industry just as is Uri Geller.
Mossad MI6 leaders. Killers of their own and millions. Distroyers of this planet.
The high energy ultrasound and infrasound is able to give you a lot of pain. Pulsated high energy waves penetrate nearly anything specially infrasound. But they have their own limits as well.

Tuesday, 2 September 2014

Mi a különbség a betyár meg az inas között?

avagy Déri János és a mossad.

3:45 ...ha az Egon Ervint is legyilkolják, lemészárolják, kirúgják, akkors is ne kerüljek kiszolgáltatott helyzetbe.
Baló, Vizinger, Benda, Vitrai, parkolópálya, hatalom, manipuláció,

23:31 ... Ez a magyar sajtó úgy 65-70%-a volt párttag. Én is. ... Ez messze többet tett, ennek a hatalomnak a lebontásában veletek együtt (A Fekete Doboz szerkesztői és riporterei, azaz a Balázs Béla műhely holdudvara), mint az a pár derék ember, akik kétségtelenül, megalkuvásmentesen csinálta azt amit csinált. Most nem beszélek ezekről a műpartizánokról, akik most magukat feszítik utólag keresztre.

24:48 ... én is kaptam fegyelmit... Az ember legy képes felismerni hogy mi a különbség a betyár meg az inas között. Az inast is valagbarúgják ha leejti a készletet. Na most velük ez fordult elő. ... A batyár az az aki ott kint lakik, ül a tábortűz körül és fölakasztják ha elkapják. Na most itt a rettenetesen sok hős közül a többség inas volt. És igen kevés volt az igazi betyár. De az inasok is sokat tettek ebben a palotaforradalomban, ha úgy tetszik.

---
Megkért hogy segítsek neki. Konkrét elképzelései voltak. A nyelvhasználat és konkrét technikák használatát akarta csiszoni. Nem akart fejlődni mint ember. Úgy gondolta hogy ő jól van úgy ahogy van. A célját tekintve csak gyorsabb akart lenni és néhány jól működő technikát akart tanulni tőlem. És ehhez szeretett volna pszchológiai segítséget. Segítettem neki...
Pl az egyik ilyen dolog amikor valaki (beszélgetőtárs, interjú, riport alany) elkezd olyan fonalakat behozni, olyan tartalmakat bevonni a beszélgetésbe amit nem akarsz, amerre nem akarod hogy elmenjen a valós idejű beszélgetés pl egy élő adás esetén és szeretett volna megtanulni néhány technikát amivel ezt meg tudja oldani. Pozitív technika pl hogy elkezdesz igenezni: igen, igen, a kopjafás az jó... és visszatérsz az eredeti mederbe amerre vinni akartad a beszéd fonalát. Erre azért volt szüksége, mert a hatásszünetekben a legtöbben beszúrnak valmit, de ha "profin" akarsz irányítani egy hipnózist (beszélgetést) akkor neked kell tudni irányítani a felmerülő témákat
 és ehhez vagy ismerned kell jól a résztvevőket, vagy egyéb különleges képességekkel kell rendelkezned, vagy meg kell tanulnod ezeket elkenni, lekezelni. Mint a fociban.
Szóval ilyeneket akart tanulni meg néhány önhipnotikus technikát amivel ebben gyorsabbá tudott válni. Megtanult egy jó párat.
A probléma ott kezdődött, hogy ahhoz hogy fejlődhessen, tudnia kell - méghozzá nagyon pontosan kell tudnia hogy hol van éppen akkor, és hová akar eljutni. Tehát mi van és mit akarok. Amikor ebbe elkezdtünk beleásni, előkerült a magyar helyzet az ő televíziós tevékenysége (mosszad propagadistájaként ügyködött) és természetesen előkerült volna a nagyobb élettér, hogy hogyan illik mindez bele a nagyobb képbe. A folyamat során "magától" jutott el a profizmus mint új címke, viselkedésminta, cél, behozatalához, azért mert valami kellett neki amivel tovább viszi a rendszerlebontás és rendszerfelépítés folyamatát. Megjegyzem, hogy Déri János nagyon sokat tett a rendszerváltozás megtörténte érdekében - amit viszont a legtöbb magyar nem tud az az hogy ő ezt azért tette, hogy az új felállásban az általa képviselt zsidóságot (de legalábbis a mosszad-maffia ügynökhadát ami nem feltétlenül ugyanaz a halmaz) hozza helyzetbe ahatalom szempontjaiból.
Általánosságban, aki hazudott nekem - és ő hazudott - annak nem mondtam el mindent csak a kérdéseire válaszoltam a legjobb tudásom szerint.
 Semmit nem mondtam neki semmiről magamtól, kivéve amit szerettem volna elérni az egész rendszeren belül. Megpróbáltam több alkalommal is beszélni neki a tágabb képről, de a már tőlem tanult technikát használva közbevágott és nem hallgatta meg. Magasról leszarta a véleményemet. Nem tudta ki vagyok én és alábecsülte a tudásomat. Megizetett érte.
Az én egyik célom az volt hogy fejlesszek és mindent, mindenkit a profizmus felé toljak. Azaz egyre céltudatosab és öntudatosabb szintre emeljek. Ennek az lett a következménye, hogy ő a saját céljai és belső hozzáállása miatt a profizmust úgy értékelte, hogy oké hozzuk ezt a fogalmat be az éppen zajló tv-s vitába, és így egy úttal több pénzre tehet szert és a saját sleppkörét, a mosszad hálózatát így helyzetbe tudja hozni. Mert persze amit akkor neki tanítottam azt ő mindjárt tovább is adta a hálózatnak (de csak nekik) hogy így ők is fejlődjenek. Gyakorlatilag a manipulációs készségeiket akarták fejleszteni.
D.J. Kicsit el is volt szállva magától, túlértékelte a saját szerepét és hitt abban hogy a mosszad nem gyilkolja saját embereit, hitt benne hogy nemes célért küzdenek. Akkoriban tényleg ő volt az egyetlen használható ember aki meg tudott mozdítani egy csomó embert, pont mert sokat fejlődött. mindig pozitív, szerethető és mindig jól irányította a beszélgetés folyamát (ez volt a dolga, ez volt a feladata mint ügynöknek, ennek a szerepnek a kialakítása és fenntartása).
A fejlődése következtében viszont ténylegesen túlnőtte a többieket és valódi rendszerismeretre tett szert egy bizonyos szintig, ugye amire nyitva volt a saját keretei között. Amikor rákérdeztem a zsidó összetartás és a többi nem zsidó elnyomásának a helyzetére arra ebben az interjúban volt a cinikus válasz, persze ebben jó részt ő húzta a prímet. Ez ma is egy általánosan tagadott és nem beszélünk róla semmilyen tekintetben kategória.
Pedig ez történik és a D.J. ennek egyik gyakorlója és cinikus haszonélvezője volt. A körülménynek fintora hogy egyben az áldozata is lett.
De hol is tévedett? Hát ennek a titoknak a titokban tartása sokkal komolyabb proritással rendelkezik a mossad-cia-kgb berkein belül mint bármi más. Az interjú egészében ugyanakkor rengeteg utalás van, közvetve. Annyira el volt szállva önmaga gyorsaságától és ügyességétől, hogy nem fordított gondot a hibák kijavítására. A saját emberi kvalitásainak javítása egyáltalán nem volt szempont a számára. Kizárólag gyorsabb, átgondoltabb és ügyesebb akart lenni, egy eszköztárat akart amivel valós idejű beszélgetésekben tud gyorsan és hatékonyan kezelni riportalanyok felől érkező inputokat. Egy pszichés programot akart. Megkapta és tényleg olyan sokat fejlődött hogy túlnőtte az összes többi mossados kollégáját ebben a műfajban. De a legnagyobb hibája az volt hogy nem ismerte fel a saját közössége vezetőinek kegyetlenségét. A Gál Zoli bácsik és Masa Gyuri bácsik és Murdockok és Soros Györgyök kegyetlenségét. Akik kifelé ugyanúgy kedvesek és szépek és mindenki szereti őket és tiszteli és közben százak halálát rendelik meg a háttérben. Az ok pedig amiért megölték ez az interjú amiben több olyan dolgot is kiszivárogtat amiről még ilyen áttételes formában sem volt szabad utalást sem elejteniük: https://www.youtube.com/watch?v=rsDGE-x8BFA
Az egyik ilyen titok például hogy: utánaszámolt annak hogy Horn Gyula 15 éves volt amikor az ÁVÓ-nak valamiféle komoly szereplőjeként tevékenykedett. Igen! Ez a tény keveseknek szúrt szemet, de ez az egyik bizonyítéka annak hogy igen ezek a hárombetűs maffia-titokszervezetek bizony használnak és foglalkoztatnak titokban nem csak 15 hanem sokkal fiatalabb gyerekeket is elemzőként, gyilkosokként, prostituáltakként stb. Ez még ma is hétpecsétes titokként kezelendő ezekben a körökben. És ennek a gyermekekre alapozott kiképzési és agylúgozási programnak a léte bárminél fontosabb a szarházik számára, és a léte csak akkor biztosítható, ha titkban tudják tartani, mert ha nyilvánosságra kerül akkor az emberek jobban odafigyelnének és befuccsolna az egész rendszerük és ezzel együtt a hatalmi pozíciókból is kiszorulnának. Hiszen a tehetségeket már nem tudnák többé olyan módszeresen eltaposni.
Ez után az interjú után egy évre meghalt. A szokott mérgezéses módszerrel ölte meg a cia-mossazdmaffia, ugyanis a rákbetegség mérgezés következménye. Akkoriban erről semmilyen információ nem szivárgott ki és módszeresen öltek néha véletlenszerűen kiválasztott áldozatokat is azért hogy ne tűnjön fel senkinek a sok "véletlen". A módszer a 60-as években lett kifejlesztve és a JFK gyilkosság után élte újszülött fénykorát.
Mivel egyébként nem akart fejlődni, én nem erőltettem és nem hívtam fel a figyelmét arra hogy amit csinál az egy romboló és pusztító irány. Már akkor sejteni lehetettt hogy a saját közösségébe vetett hite sokkal vakabb és a vesztét fogja okozni. Ő hitt abban hogy a mossad jó, és segít neki. Így is volt amíg nem keresztezte a fő irányt amit mindig szem előtt tartotak. Pl hogy nem derülhet ki hogy ők bizony rejtett módszerekkel (kiközösítés, szegénységben tartás, országos hálózat használata valakinek a módszeres üldözésére, vagy csak módszeres lehetőségektő való megfosztására, elnyomására, egy bizonyos területen tartás, egy bizonyos állapotban tartás pl frusztráció, és gyilkolás betegségek előidézésével pl rák) lehetetlenné tesznek embereket.
A környezetében tombolt az idiotizmus, ő fejlődött, kiemelkedett és elszállt. Kicsit óvatlanabbul fogalmazott. Ez magyar szinten nem jelentett gondot, de nemzetközi szinten a mossad felkapta a fejét. Ott ugyanis tudták hogy ez bizony nemzetközi szinten is meg fog jelenni mint hatás. Tudták hogy részt veszek a folyamatban a háttérben és mint ilyen több hálózat tart szemmel. tudták hogy sokkal komolyabb figyelem irányul arra amit csinálok mint amit D.J. csinál és ő olyan hibákat vétett ami magyarországi szinten még büntetlenül elment volna, elsikkadt volna minden figyelem nélkül, mert a magyar "szolgálatok" semmit sem értettek az egészből, de nemzetközi szinten óriási gondokat okozott volna (és okozott is).
Ezért a mosszad úgy döntött hogy D.J-nek mennie kell. A sors fintora hogy még egy utolsó interjú ereéig képernyőre került, és az általa is jól ismert rendszer egyik tagja az általa feltalált és a hálózatban elterjesztett módszerrel szembesítette miközben az életéért küzdött. Hát igen ez az igazi valóságsó.
Még akkor is csak nehezen akarta elhinni hogy ez tényleg megtörténhet. Utolsó pillanatig reménykedett hogy mégis megkönyörülnek rajta és életben hagyják, és utolsó pillanatig sem mondta el az igazat. Nem vallotta be hogy működik az elnyomó renszer tovább és nemhogy működik hanem nagyobb sebességbe kapcsolt és komolyabb technológiákat és fejlettebb módszereket használ.
Kettőnk között az a különbség hogy én tudatosan szeretném és teszek azért hogy mindenki jobban élhessen. Ez az én szándékom. Ők kizárólag maguk akarnak jobban élni a többiek vérén. És ez néha kegyetlenül visszaüt.
Déri tipikus példája azoknak a mosszad ügynököknek akik az utolsó pillanatig nem hiszik el hogy az a rendszer amit szolgáltak és annyi sok jót tett értük, annyiszor kihúzták a szarból, annyira erős és nagy egyszer ellene fordulhat. Azt hitte a jó minőségű ügynök, a jó kvalitásokkal, készségekkel rendelkező ügynök fontosabb mindennél. Azt hitte hogy ha ő jobban teljesít technikailag a manipuláció műfajában akkor majd még jobb lehet a sorsa a rendszeren belül. Nem volt hajlandó egy pillanatig sem odafigyelni semmilyen közbevetésemre ami a tevékenységének az irányát firtatta volna. Nem érdekelte. Ő csak használni akart engem, mint egy eldobható eszközt. Úgy mint ahogy engem kezeltek. Frusztráltak, megfosztottak a lehetőségektől arra, hogy egészséges értelmes tevékenységet végezhessek és kihasználtak az utolsó csep véremig. Az emlékezettörlés tényével tökéletesen tisztában volt. Tudta hogy mi folyik a színfalak mögött. Nem érdekelte egy pllanatig sem hogy mi lesz az én sorsom, hogy mi mások sorsa. Cinikus volt és profi. A saját szarházi közössége végezte ki azért hogy továbbra is titokban tudják tartani a többieket elnyomó és érvényesülni nemhagyó hálózati tevékenységüket. Beszélt a hálózatról és a hatalomról és ez a mosszad érdekeivel ellentétes volt. Globálisan igyekeznek ugyanis az embereket meggátolni a hatalomról való gondolkodásról. Ez a téma ma is tiltott a közmédiában. valódi tudást nem lehet terjeszteni az embereknek. Akik eről beszélnek és megjelenhetnek a médiában azok mind félrevezetők. sok igazság mellé beszúrják a banánhéjat hogy megcsússzon rajta az átlagember. Gondosan és jól megtervezik hogy egy bizonyos értelmi szint alatt elcsússzon mindenki. A többit pedig eltapossák vagy egyszerűen nem hagyják érvényesülni és emiatt a elgtöbb kreatív értelmes, látni képes ember magától elsorvad. Elpusztul. Ezek a fajok ilyen körülmények között, nem szaporodnak és a legjobbak elpuszulnak. Mint azok a fajok amik nem tarthatók zárt körülmények között.
D.J. itt tévedett. Nem én öltem meg. Közvetve a segítségem az ő fejlődését idézte elő viszont a saját önző céljai miatt és a magam számára beállított tudatalatti triggerek miatt (aki hazudott nekem annak csak a kérdéseire válaszoltam a legjobb tudásom szerint a saját céljaimat szem előtt tartva) és mindössze nem mondtam neki hogy vannak hiányosságai a rendszer átlátása terén. Nem mondtam el neki mindent a rendszerről, a hazug hozzáállása miatt és amiatt mert őt ez a legkevésbé sem érdekelte. Belefutott saját szarházi rendszerének a kegyetlenségébe.
---
Déri a halálos ágyán beismerte és üzent nekem:
"Mondjátok meg a Janinak, hogy a Péternek igaza van. Tévedtem és rosszul döntöttem."
Persze a hálózat valahogy ezt az üzenetet valahogy elhallgatta, soha sem jutott el a címzetthez.
---
Miközben beszélgettünk "majdnem megfordult". Majdnem sikerült megértetni vele. Időnként megállt és küzdött magával, de minden alkalom amikor találkoztunk figyelve volt. Nem ez tartotta vissza, hanem csak egyszerűen nem mert szembenézni a ténnyel: a közösség amit szolgál, akiket olyan nagyra tart, kegyetlen, és ostoba célokat követ, a nemes és tiszta célok amiket hirdetnek pedig csak álca és maszlag a kül és a belvilág megtévesztésére. Ha átfordult volna rendkívül komoly segítséget jelentett volna az egész-séges emberi társadalom számára.