Friday 15 January 2016

Secrecy, titkok - hazugságok; LopóTök (SteelyDan)

A titoknak több fajtája van. Az egyik fajta a bűn. A bűn az amiről azegészségesen felnőtt ember (a természetes medrében nevelkedett ember, hozzáteszem ilyen ma már nincs mert nincs természetes meder azaz alig van néhány helyütt) érzi hogy helytelenül cselekedett. TEszünk valamit és lesz eredménye. Az eredmény különböző külső és belső válaszokat von magával, magára. Ebben a folyamatban az érzékeny spirituálisan felnőtt ember, aki képes felelősséget vállalni a tetteiért - a visszajelzések alapján dönti el hogy egy tett helyes volt-e vagy sem.
A természet-ben élő ember például megfogott egy madarat és megsütötte, és érezte hogy ez jó. A gyomra teli lett sokkal jobban ment a futás a következő madár után, vagy egy támadó nagyved elől, erősebbé vált tőle. De miután ezt elmondta a többieknek, akik a természettől elválasztva annak ellenségeként éltek, azok elkezdték összefogdosni az összes madarat, hogy még erősebbek lehessenek és azokat az embereket is uralmuk alá hajthassák akik a természetben éltek. Ezért a természetben élő ember rájött hogy ez nem jó. Nem jó elmondani bizonyos dolgokat azoknak akik nem tudnak a temészetben azzal együtt élni mert visszaélnek vele.
Visszaél. Él. Visszafele él. Pusztít. Puszta. Semmi, lerombolt, élhetetlenné tett, puszta. Pusztít. Az élet ellenében halad. Visszafelé él. Visszaél. Visszafelé vág. Önmagát vágja meg.
Kialakult tehát egy csoport egy olyan tudással amit nem mondtak el mindenkinek csak azoknak akiknek tetteiből látszott hogy tudnak a természetben azzal együtt élni, nem fosztogatni azt és nem korlátlanul rongálva azt. Mit tartottak titokban és mit nem? Nos amit tudtak mindent visszatartottak. Aki rendelkezett a megfelelő érzékenységgel és a gondolkodásában jelen volt a logika a következetesség, az így is megtanulta a többiek tetteiből a rejtett tudást. Aki nem volt elég érzékeny és nem rendelkezett a logikai késséggel az nem volt képes megtanulni a rejtett tudást és annak nem is mutattak semmi mást.
Aki bizonyított annak megmutattak ezt azt.
Ez addig működött amíg a fosztogatást, kegyetlenkedést, gyilkolást, pusztítást perverz és természettől ellentétes módon élvezők tábora kialakult valami torz és tisztázatlan körülmény folytán - és amíg ez a csoport el nem érte azt a szintet ahol a logikai és következetességi tudomyáos gondolkodás lehetővé tette számukra az érzékenység és az érzések által okozott kellemetlen visszajelzések kikapcsolását. Ezt a pszichiátriai irodalom pszichopatának nevezi. Ők érzések nélkül tudnak gyilkolni, vagyis nincs visszajelzés a számukra ami jelezné hogy amit tesznek az a természet törvényei ellen megy - annak hosszú távon önpusztító következményei vannak. Egészen pontosan ez így nem fedi teljesen a valóságos belső értékrendet amit az ilyen ember magáévá tesz és ami meghatározza a tetteit. Az ilyen romboló, rongáló, fosztogató embernek igenis vannak érzései és van visszajelzés is, de ezeket a visszajelzéseket ő maga vagy mások akik őt kontrollálják átalakítják ,félremagyarázzák vagy elnyomják, eltüntetik, vagy eltávolítják az érzékelhető közelségből valami távoli és a személyes tettektől független dologgá jelenséggé. Így nem kell a felmerülő felelősséggel és annak vállalásának hiányában a jelentkező kellemetlen rossz érzésekkel megbirkózni. A többiek más módszerekkel dolgoznak ennek tárháza gazdag és sokszínű. Gyakorlatilag nem is a spirituális felelősség elhárításának módja az ami összeköti őket hanem az alapállás amit mind osztanak. Az ilyen ember alapállása: az én központosítása úgy hogy ami kívül esik az ÉN fogalmán az pusztítandó, elnyomandó, figyelmen kívül hagyható. Ezt mára sikerült oda elmozdítani ebben a fosztogató és rongáló rétegben hogy kialakuljon a MI tudat és ezt a MI fogalmat szélesítség ki a lehető legszélesebbre. A fogalmakkal való játék viszont nem ad valós hatalmat a kezükbe azaz csak korlátozott mértékben. A becsapás azért kell mert erre építik az ostoba semmit sem értő tömeg tudatának irányítását. Őket csapják be amikor azt mondják MI, de ők közben az ÉN fogalmukat terjesztik ki a többiekre és csak a tudataik közös hatását szabályozzák - hiszenez a tömeg semmit sem tud a közös tudat erejéről. Az én fogalmuk pedig könnyen változtatható kialakítható hogy mit gondoljanak magukról, hogy milyen szokásaik legyenek, hogy mit egyenek, igyanak, hogyan szórakozzanak, és hogyan gondolkodjanak felületesen, semmivel sem törödve - és így helet adva az irányító és jól számító az emberi pszichét jól isemrő irányítók ravaszkodásainak.
...
Közben eszembe jutott hogy a U2-s repülés ezért kellett mert a Chip akkor tesztelte rajtam ezt a támadási technológiát amit most is használnak a jelen pillanatban ellenem. Azért kellett felmennünk az "űrbe" hogy más ne zavarjon bele a tesztelési folyamatba. Nem a Falon csávót kerestük mint amit nekem mondott a Chip hanem tesztelte rajtam ezt a támadófegyvert, amit ők akkor fejlesztettek.
Sajnos az a helyzet hogy kivétel nélkül aki a közelembe került az mind valamilyen módon ezt a mocskot szolgálta ezt a rejtőzködő szarházi bandát. És csak azon dolgoztak hogy engem hogyan tudnának megölni vagy valahogy a befolyásuk, uralmuk alá hajtani. Ezért kellett olyan biztosítékot kitalálnom amivel garantálom hogy elpusztulnak ha nem hagynak végül békében. Sajnos eleddig úgy tűni ez a része a tervemnek kudarcra van ítélve, mert a legalsók és a közepe semmit nem ért, ők csak arra a tudoményra tudnak támaszkodni a mit az akadémiai szinten megengednek nekik, viszont ez nem elég ahhoz hogy megértség a valódi eszközöket amiket mi használunk, és e miatt nem is veszik komolyan a fenyegetéseket.
A titkolózás ezen a téren visszafelé sül el. Az alsó és közép rétegek folyamatosan támadnak mert azt hiszik ha megölnek akkor ők lesznek a királyok... a legteteje meg nem győzi leölni őket, mert ők meg tudják hogy ezt nem hagyhatják hiszen saját pusztulásukat is magával hozza a halálom. De most már úgy tűnik ez a végső pusztulási folyamat elkerülhetetlen, mert egyre több a tudatos és értő elme viszont mind kizárólag saját boldogulását tartja szem előtt és ez katasztrófához vezet.
Szóval ezért kellett Chip-nek meghalnia megint és újra, mert egy szarházi volt és mindig másik szarházi került a helyére. Ezért volt annyi arca az idők során. Mert nem ugyanaz a személy játszotta az ő karakterét. Ezért emlékszem rá amint egyszer egy sátánista szertartást vezet, máskor meg amint segít nekem valami lehetetlen katonai helyzetben az életét kockéztatva. Mondjuk ez nem volt új trükk a ciakgbmosadmafia berkeiben, hogy eljátszottak egy támadást, ténylegesen megöltek egy csomó ebert és valaki megmentette a célszemélyt hogykialakuljon egyfajta érzelmi kötődés a megmentő felé. "I owe you one." Erről szólt a lábtöréses mutatvány a sok régi motorossal... a feláldozhatókkal. A katonai hírszerzői világ és az elitkatonák, különleges erők felett már csak az egzotikus és nagyon misztifiált meseszerűvé tett, lejáratott de nagyon is valóságos ninják, ördögök, démonok és egyéb különleges lények világa áll és az e mögött rejlő valóságos az emberi elme és psziché határait jól ismerő és kiaknázó nagyon kis csoport tevékenysége áll. Ők azok akik könnyedén meg tudnak szervezni egy oly akciót mint a Turweston Air Field repülőgép ütköztetés, vagy a jfk kivégzés és jfk felvagy kinevelés. Ezért jelezte apm a her-tex es bakanccsal - ami az ő fejlesztésük volt a sarok támadása ellen beletettek egy dróthálót a mikrós támadás ellen, de nem véd elég jól mert ma már nem mikróval hanem plazmafegyverrel csinálják - de nem is ez volt a lényeg hanem amior kijött ez a bakancs akkor mi már továbbfejlesztettük a támadórészt. Ez azt mutatja hogy apámék fejlesztései sokkal lassabban jöttek keresztül a rendszeren mire ideértek erre a szintre, és mire ideértek addigra a támadó fegyverzet már rég továbbfejlődött. Apám Chipékkel (Jaco és a sok eltűnt, meghalt de mégse halt meg birdies) dolgozott együtt ami azt jelentette hogy időbeli csúszás van a legjobbak és a régi birdlandi csapat működésmódja között - a fiatalok gyorsabak lettek. Közben ugyanakkor a többiek is velünk párhuzamosan csinálták a maguk vonalán ugyanezt különböző tempókban. De apu nem csak ezt a tempóbeli különbséget jelezte hanem azt is hogy ez a banda sem a mi (a természet rendjét képviselők) embereink hanem ugyanolyan szarházik akik csak a saját uralmukat akarják kiterjeszteni növelni. A Bush szervezett bűnözői család emberei irányítói. jelzem ma már a űBush család csak egy kirakatfelület uganúgy mint a Clintonéké, a Putyiné, stb.
Ja tényleg most azt játsszák hogy "ahová csak beteszi a lábát azt az üzletet szétverik..." műsor megy. Persze azt nem mondják meg a többi alacsony IQ-jú sügérnek hogy ezeket mind én építettem és hogy ők folyamatosan zaklattak az ottlétem alatt... Az titok. A T sorozatok amiket szintén én építettem megint csak most volt egy pár olyan csapat akik megtartották az eredeti értékrendet amit javasoltam, de volt egy csomó olyan akik meg nem. Nos az egésznek a tetejére meg egy olyat tettek aki eleve szarházi volt és az egész arra ment ki hogy majd azokat elkezdik megöldösni akik kitartanak az eredeti általam avasolt értékrend mellett és csak azokat hagyják életben akik besorolnak a trendi vagyis a corporatocracy által kívánd értékrend hirdetésébe. Nos ezt csak akkor tudják megtenni ha nincs egy képviselője sem a természetes értékrendnek és ha így van akkor pusztuljanak.
Ma egyébként kizárólag azoknak kell titkolózniuk, akik nem a természet rendje szerint élnek és nem ezt képvisleik. Azért mert aki közénk tartozik a hozzáfér és használni is tudja a legjobb és legerősebb fegyverzetet és védelmet amit ezen a bolygón meg lehet alkotni. Mert mi megalkottuk őket.
A többi aki hazudozik és titkolózik az osztagatni gyilkolni, uralkodni és elnyomni akar. Ők titkolózni kényszerülnek és hazudozni mert szándékaik ényre kerülése esetén saját támogató táboruk ölné meg őket, tenné velük ugyanazt amit ők csinálnak velük.
...
Szóval a titkok rendszere gyakorlatilag ezen a fajtán belül tovább tagozódik (mármint a szándékosan eltitkolt, elhallgatott tudás terén). A bűn és gonoszság miatt a külső felelősségrevonás (feleletet követelő külső hatás, válasz kívülről, visszahatás) elől való menekülés céljából való titkolózás az egyik fő alfaj míg a másik a természet rendjét védő emberi életközösség védelme céljából való ideiglenes elhhalgatás. A szarházi rongálók uralkodni vágyók közül sok próbál ez utóbbi fajtaként feltűnni annak maszkírozni magát, ezért nem tanácsos a második fajta embernek sem titkolóznia. Különösen ma nem. Apám nemzedéke még kénytelen volt ezt tenni, mert nem rendelkeztünk még a megfelelő védelemmel amivel meg tudtuk volna védeni magunkat. Ma már rendelkezünk ezzel úgyhogy minden mehet ki a fényre. Semmit sem kell eltitkolni, mert minnél több dolgot tartunk titokban annál tovább tart a titkolózásra építő fosztogató, hazudozók uralma a földi lét felett és annál messzebb merülünk a posványba miközben olyan folyamatok zajlanak maik visszafordíthatatlan károat jelentenek az élőhelyünkben (levegő, víz, élelem, pszichikai tér)
...
"De akkor kiben bízhatok?"
"Nem bízhatsz meg senkiben!"
"De ez borzasztó."
"Az. De mindenki manipulálható, mindekit ki lehet készíteni addig a pontig amíg már nem érdekli senki és semmi csak törni zúzni akar, mert elege van és csak legyen vége már valahogy az őt érő zaklatásnak. Ha így felidegesítesz valakit és összeengeded saját közösségével vagy barátaival akkor pusztítás lesz. Ezért fontos hogy ne legyen zaklatás. Meg kell akadályozni és üldözni kell azokat akik zaklatnak. Azokat akik meg hagyják a többi élni hagyni kell élni - amíg ki nem derül mivel foglalkozik valójában. És előbb utóbb mindenki lebukik. ma már nem tud senki hosszú időre elbújni."
Igen. Egyre gyorsabban lebuknak az elmaszkírozott rejtőzködők.
És egyébként ezért is kell mindenkinek egyénként elsajátítania az elemzési folyamat mikéntjét és megtanulnia hogyan lehet felelős döntést hozni a lehető legjobb alapokra építve.
Ezért kellett a magára hagyott csoportnak itt baján is továbbra is gyakorolnia a profilelemzési feladatokat abban a sorrendben és olyan mintákban egymást segítve és egymás hibáit feltérképezve - és ezért nem hagyhatták hogy a faragó g átvegye az irányítást mégha ő esetleg gyorsabban fel is fogta és megtanulta a dolgot. A csoportnak tovább kellett gyakorolnia  addig amíg mindenki rutinná nem tette a feladatsort és egyedül is meg tudta oldani. Mindeközben pedig más egyéb feladatokat is gyakorolhattak. Például rendszeresen biztattam őket hogy váltsák az irányító szerepében levőket és mindenki próbálja ki milyen irányítani. Ez azért fontos hogy kibukjon kinek torzítja el a gondolkodását a hatalom pozíciója és ki az a ki a felelősséget is vállalni tudja és nem feledkezik meg semmiről senkiről sem az irányítói feladat során. A főnökösködőket kellett ezáltal a gyakorlat alapján kiszűrni és megértetni velük hogy az irányításon múlik a csoport élete. Ha elbassza akkor annak többynire emberhalál a vége. Sokszor sajátja is. ugyanakkor mindenki megtapasztalhatta azt is hogy milyen visszajelzések érkeznek a főnökösködő és a tisztelettel irányítók cselekedeteire. És láthatóvá vált az is hogy melyik értékrend szerinti irányítói viselkedésminta a leghatásosabb a leghosszabb hatással bíró és a legjobb eredményeket hozó. Ezt ezen gyakorlatok által mindenki megtapasztalhatta.
---
Tulajdonképpen Chip, Jaco, Uri Geller, A Falcon csávó és az összes többi akikkel én első körökben kapcsolatba kerültem mind azon csoport tagjai voltak akik az ilen típusú nagyon jól szervezett és iszonyú pontossággal kivitelezett gyilkosságokat véghezvitték. Egyfelől utáltam ezt a feladatot és másfelől meg tiszteltem és becsültem a maximalizmusukat és a magas intelligenciájukat a gyors felfogóképességüket. A hétköznapokban meg körülvettek nagyon buta és rosszindulatú emberekkel vagy ha a közelembe is került valaki aki közénk tartozott felidegesítették és összeugrasszottak vele vagy őket velem. Állandó kontroll alatt állt és áll most is a környezetem. Az ostoba tömeg meg olyan mértékben irányítható hogy azokat egyszer erre fújja a szél máskor meg arra, éppen ki manipulálja őket. Ez azért van így mert ők nem képesek az önálló ítéletalkotásra nem ismerik az elme manipulációs megoldásait és e miatt nem tudnak független józan döntéseket hozni. Másrészt pedig a saját vágyaik és kapzsiságuk, sokszor függőségeik miatt is könnyen elaltatják saját esetleg felébredő józan gondolatait, lelkiismeretüket.
---
Mára egyedül maradtam és elszigeteltek. És nem is látom semmi értelmét sem a további erőlködésnek, be kell indítani a pusztulási folyamatokat gyorsító triggereket. A fiatalok is ugyanazt az utat követik nem sikerült felnevelni olyan nemzedéket akik képesek a természet törvényeit tisztán felismerni, akik átlátnak a manipulátorok mesterkedésein.
---
Az utcaszínházon és ezen az emlékezetdömpingen kívül semmi kézzelfogható nem történt, mindössze a szarházik tömik a zsebüket még akkor is ha nem élnek hosszú életet.
A cserék során a belépők gyakorlatilag megkapják az előd emlékezetcsomagját némi módosítással amire "emlékeznek" de arra ezeknek már nincs kapacitásuk hogy felismerjék a hamis és nem valós emléknyomokat. Ez teszi lehetővé hogy a mocsok rendszerét továbbra is fenntartók még ma is simán tovább tudják működtetni az egészet, hiszen a kugli akit belehúznak a meggyilkolt elhullott szereplő maszkjába nem képes felismerni és kimászni a szerepéből.
Így gyakorlatilag addig él a karakter amíg az alkotója megírta azt, nem lehet megölni és akkor és úgy hal meg ahogy az alkotója megírta... mint például David Bowie 69 éves korában rákban hunyt el. Szerencsétlenségére az utolsó alakítónak... De ezt tudtam és el is mondtam sokaknak mert azt a karaktert az öreg írta. Emlkszem sokat variált ez az újszarházi banda hogy hogyan lehetne megváltoztatni az öreg karaktereit, ezért hívtak be hogy én találjam ki nekik, azután engem akartak ugyanezekkel a módszerekkel megváltoztatni... hahha bár nem is olyan vicces azért.

Nos ez a folyamat elvileg folytatható a végtelenségig, de legalábbis addig amíg az olyan emberek észhez nem térnek akik a természettel való egyensúlyban veló életet tudatosan megtartják és a józanság alapelveit szerint nem kezdenek el élni amit a 2 lépéses programokból meg lehet ismerni annak aki tényleg meg akarja ismerni.
A szarházik tábora eleddig egyre nő és egyre töben tudnak a maszkírozás technikájáról, és a vele járó előnyökről. A hátrányokat meg igyekeznek eltitkolni és aki beszél róluk azt kinyírják és kicserélik hogy a többi aki élvezi és jól szórakozik nehogy gyanút fogjon. De a minőségcsökkenés is észlelhető, mert egyre többen használják és a maszkolás különböző minőségűvé vált ugyanakkor egymás figuráit és pénzes vagy jó pozícióban lévő szerepeit figuráit elhappolják, megölve az előző alakítót. Vagy ha nem tudják megölni akkor megpróbálják manipulálni. Ahhoz hogy ne lehessen manipulálni egy karaktert ahhoz olyan embernek kell megírnia a karaktert aki egyrészt nagyon jól ismeri az emberi pszichét másrészt erős hipnotikus képességekkel bír. Akkor a karakter jelmezét magára öltő nem lesz képes változtatni a karakter szerepén és pontosan úgy fog viselkedni mint ahogy azt a karakter megalkotója megírta.
Az ilyen személyek száma igen korlátozott és igen nehéz pótolni gyakorlatilag lehetetlen egy csapatnyi ember összehangolásával (ahhoz is kellenek a különleges képességek) sem.
Ezért csökken a minőség ami azoknak az lőnyére szolgál akik követik a természet rendjét, mert ezok továbbfejlődnek mint amit nekik megengednek. Az ilyen ember még ha be is épül egy karakterbe ott érvényesíteni tudja a saját elveit és akaratát még ha bizonyos keretek között is kellene maradnia választhat hogy megteszi-e vagy sem.
Én az általam írt karakterekbe nem időpontra állítottam be a halált hanem bizonyos értékrendtől való eltérés esetére. Ha lelép a karakter az előírt útról akor meghal. Beépítettem különböző ébresztő triggereket és emlékeztetőket is mindbe amik garantálják hogy a szerepet betöltőben növekedik a tudatosság a tekintetben hogy ő itt szerepet játszik és hogy ez nem az ő valódi személyisége, a karaktert más írta. Ezért az aki megpróbál letérni vagy olyan negatív értékeket beleültetni a karaktereimbe ami nem oda való az gyakorlatilag azonnal széthullik azaz a karakterben beindul az önmegsemmisítési folyamat.
Ezért van az hogy több karakterem amiket én építettem már eltűntek vagy ha tovább is vitte valaki kizárólag a külső design maradt meg  belőle és bármi amit csinál azután erőtlen és üres marad. Ez történt például a pomplamoose alakítóival is amikor magukra hagytam őket megpróbálták a karaktereim erejét a saját céljaikra felhasználni és ráfáztak. Ez után egy nagy csapat megpróbálta őket újra megalkotni, de ez meg olan ütközéshez vezetett amit nem bírtak ki a résztvevők, halálokban végződött. Szóval az én karaktereim nem kompatibilisek a szarházik rendszerével.
Azok akik a legmélyebb mocsokból épülnek fel - azok nagyon tudják értékelni a karaktereimet, mert igen sokat segítenek a helyes értékrend kialakulásában. De maga az hogy valaki egyszer vagy többször szerepel ezekben a kerakterekben nem jelenti azt hogy kilépve belőlük úgy is marad, mert ehhez kell a saját döntés is és ezt én nyitva hagytam nekik.
Mindenkinek meghagytam a szabad akaratát. Melyik irányba akar haladni.
Ez azzal jár hogy egyre többen tudják mit is csinálok én pontosan és egyre többentudják mekkora erőt jelent egyik másik karakteremben lenni.
---
Ja most jöttem rá hogy a zappát is efeljeszettem, mert mekértek rá hogy fejlesszem. Utáltam a gitárjátékát mert lusta rohadt dög volt gyakorolni, szóval abba kapaszkodtam ami jót találtam benne: hogy improvizál. Az pedig egyszeri és megismételhetetlen. De azt nem én csináltam... oksa. Dehogynem. most ugrik be hogy miniatűrizált lakásberendezés volt és azért nincs felvéve a riporter mert akkor látszott volna hogy milyenek a valódi méreteim, gyakorlatilag pöttöm voltam még, de később is lett az felvéve. És azért csináltuk hogy megtapasztaljam milyen erősek az öreg karakterei és milyen benne lenni. Tényleg csak úgy jöttek a mondatok és a kiejtés és a hangszín valahonnan a közös tudatalattiból vagy tudatfelettiből és csak úgy dőlt belőlem a zappa féle baromság, de hozzá tudtam tenni a saját nézeteimből is. Pédául utáltam mindig is a kategorizációt de mégis belementem ott abba hogy megmondjam mi a progresszív rock mi nem. Közben a sjaát szilárd nézőpontom az volt hogy nem kategorizáltam és az ilyen kérdésre mindig visszakérdeztem hogy ha megmondod nekem mit értesz az alatt hogy progresszív és hogy rock akkor megmondom hogy ez vagy az a muzsik beletartozik-e a kategóriádba. Szóval miután tisztáztuk mi a ketegória fő jellemzője azután lehet besorolni. Mégis belementem mert a karakter ereje elsodort magával. Ugynez a téma a John lenonn féle szotival, akkoriban egyébként szándékosan robbantottam ki a szerzői jogi vitákat hiszen a sok sztár között a legtöbb mind ilyen tartókarakter volt amiket általában az öreg írt de voltak mások is a színházban... és így össze tudta m ugrasztani őket mert a pénz minig eltűnt valahogy valakinek a zsebében... Gyakorlatilag egy frontot kellett nyitni a zenei ipar terén is valahogyan. Ezért is fejlesztettük a házi stúdiókat is hogy lehessen otthon is felvételeket készíteni és ne kelljen ezt az erősen kontrollált utat bejárni ahol a végeredény mindig ugyanaz a szar lett. ugan ma is még mindig ez a szar agylúgozás megy de ma például már volt közöttük olyan amit meg bírtam hallgatni mert volt zenei értéke (valami latinos téma nem az ákos a hajsónak valami tanítványa lehetett).
--- 
Ez a sok lezárt karakter akiket a közelembe engedtek mind gyakorlatilag támadásnak minősül, mert a hosszú távú céljuk ezzel pontosan az volt hogy megőrjítsenek és arra kényszerítsenek hogy feladjam az elveimet és a céljaimat hogy elhiggyem hogy tehetetlen vagyok és nem lehet a rendszert megváltoztatni, és végül magányosan belehaljak az állandó zaklatásba amit mindeközben csupa csupa szeretetnek álcáznak - mivel a környzetet egyáltalán nem is képes felismerni sem a zalkatás tényét.
---
Apám azt a Steely Dan dallamot dúdolta akkor mikor rájöttem hogy ő volt a fekete saxis mellettem a projektben itt amikor a fürdőszoba fala még nem volt a helyén... akkor mondta hogy majd ha beülök a kádba mert pont ott lesz a kád akkor emlékezni fogok... jack of speed https://www.youtube.com/watch?v=Cjlfc2Cymg0
Azért hajol annyira le mert mindannyian még gyerekek voltunk szinte felnőtteknek álcázva magunkat de ő sokkal magasabb volt mint mi mert ő meg felnőtt volt.
A Stely Dan azaz lopós fasz egy műfasz neve volt, de illett is a két szarházira akik megkértek hogy csináljak egy ilyen projektet és tanítsam meg őket pár dologra. Nos felépítettem nekik ezt a projektet és közben meg kihasználva azt hogy nem emlékszem mit csináltunk előző napokban (mert közben más projekt is futott és a projekteket emlékezetvesztéssel választottam el egymástól, hogy ne derüljenek ki) azonnal szarházi vérük szerint elkezdték előadni a főnököt mintha ez az ő projektjük lenne. Egy pár szereplőt én hívtam egy párat ők hoztak. A harsonás afekete szaxis, a bal szélső háttérvokálos az én toborzásom volt. A végén persze nem akartak kifizetni ahogy megalkudtunk, de Fagen nem érte meg e miatt a projekt sikerét, a brecker gitáros meg szépen kiköhögte a pénzt. Nem gyűjtöttem be mindenkiét tőlük mert az ő toborzásuk a két csaj meg a többi végig zaklattak és ott rúgtak belénk ahol tudtak és igyekeztek lenyomni bennünket és háttérbe szorítani annak ellenére hogy gyakorlatilag én tanítotam meg nekik egy csomó mindent a zenei hangszereléssel kapcsolatban és én raktam össze 80%ban a zenei anyagot is. A szövegeket közösen írtuk egy kicsit ők egy kicsit én. A zene szinte 90%ban az enyém, a szövegek olyan 60% enyém, stb. Szóval jön hozzám a harsonás hogy nem akarnak fizetni. Jól begyűjtöttem és "megbeszéltük hol találkozunk" Kivertem belőlük a lóvét. Kifizettem akiket én hívtam. De a többiek is jöttek oda hozzám hogy fizessek nekik is. Mondtam hogy na ki a főnök a projektben? Nézett rám a kis kurva nagy bárány szemekkel... mert hogy ez volt az egyik állandó műsorszám hogy én kussoljak csináljak meg mindent és ők a főnökök ők mondják ki a végszót. Mondtam hogy babám akkor oda menj akinek a seggét nyaltad eddig és tőle kérd a pénzt mert nekem semmi közöm hozzátok. Persze ők nem lettek kifizetve. Azután kénytelen voltam a csávót is hidegre tenni. Végül kaptak valami pénzt mert a szarházik rájöttek mit csinálok. Terjesztem a korrektséget a rendszerben és az emberek elkezdték kerülni az ő szarháziaikat és csak velem akartak dolgozni, mert bennem meg lehetett bízni. (Igen! Én hoztam vissza  korrektséget a rendszerbe hát onnan így tudtam ezt emgoldani, aki nem fizetett azt megöltem. A fiatalok akkoriban divatot csináltak mindenből amit én csináltam, ha vonatokra ugráltam akkor abból, ha épületekre másztam fel akkor abból, ezért is akartak ránevelni a homoszexualitásra a drogozásra, a szabadosságra és az állandó pornózásra... De én is kihasználtam ezt a hatást és ott a mocsokban is megpróbáltam az általam eltervezett irányba mozdítani az egészet becsempészve olyan értékeket amik az emberi létet élhetővé teszik, mint a korrektség az adott szónak való megfelelés, felelősségvállalás. Nyilván nem önként tértek ide vissza és amikor ez elterjedt azonnal megkerestek hogy csináljak valami találjak ki valamit hogyan lehetne a kifizetett pénzeket kisajtolni azokból akiknek ki lett fizetve. Ekkor dolgoztuk ki a manipulációs módszerek tömkelegét; megoldottuk hogy irányítottan lehessen a lottót megnyeretni valakivel aki jól irányítható és kifejteni belőle a pénzt vissza a rendszerbe - itt baján volt az egyik csávó aki nyert lottó ötöst és eljátszották itt ott főként szerencsejátékokban meg üzleti ötletekben elbukták, végül a másik oldalon ezzel is követtem hog kik a rendzser tagjai és kikkel dolgoztunk ezen... )
Egyébként amikor "apu" dúdolta a Jack of Speed dallamát és nekem megeszembe jutott a lopótök azaz lopós faszok projektje Steely Dan, akkor mondtam ezt a de jól lenne erre mindig emlékezni, de én ott arra gondoltam hogy milyen jó volt együtt játszani, s ő azt felelte, hogy: "Ezt most csak azért mondod mert csak a jó oldalára emlékszel." "Miért mi volt még amire nem emlékszem?" "Hát hogy végig téged basztattak és fúrtak a többiek, meg hogy nem akartak kifizetni a végén minket akiket te hívtál is csak úgy fizettek hogy az egyiket megölted. És elloptak mindent elhazudtak mindent amit te csináltál. Ezeket mind elfelejtetted."
---
És egyébként ez fontos eleme a rendszernek. A bekerülők azért olyan boldogok és azért olyan magabiztosak mert amikor karaktert váltanak a rendszer nem engedi őket emlékezni arra hogy milyen rossz dolgok történnek velük.
A La femme Nikita- ban van egy jelenet amit én és a dorka csináltunk. Tök reményteljes volt az egész ő akart bekerülni és bekerült, akart velem szeretkezni és filmforgatás címén velencébe mentük szállodába mint igazi házaspár, teljesen extázisban volt, és ott tényleg le kellett lőnie valakit közben. A jelenet élő és ott meghalt egy ember. Persze utólag lett rajta dolgozva de az eredeti helyzetből amit rejtett kamerák rögzítettek is belekerült a tényleges filmbe egy pár snitt. Persze van hogy másodpercenként más jelenik meg a képsorban és úgy van összevágva a jelenet. Ugyanezzel a módszerrel lett a trónok harcában is felvéve például egy igazi kerékbetörés is. Azt a csávót törték ott kerékbe aki kitalálta és szerette volna megcsinálni ezt a dolgot. Ő akarta és engem kért meg hogy segítsek megszervezni... nos megkapta.
Dorka is pórul járt mert borzalmas dolgok zajlanak a háttérben, ha akarom ha nem. Azt nem én szerveztem egyébként mindkettőnk jó érzéseit azonnal tönkrevágta a szarházi horda. Az összes ilyen maszkírozott álarcost kegyetlenül megkínozzák ha van benne emberi tartás. Hosszú távon csak az marad meg közöttük aki egy rohadt szarházi maga is, akinek a jelleme már olyan szinten eltört és az emberi érzékenysége nullára csökkent hogy nem tud különbséget tenni helyes és helytelen között, csak a működéséhez szükséges dolgokra koncentrál és ez a technológia felesztése az ehhez szükséges pénz előteremtése és a testét is csak annyira tartja karban hogy ő legyen a leggyorsabb és meg tudja magát védeni ha támadják. A gondolkodása csak arról szól hogy hogyan tudna új és új forrásokat biztosítani a saját "szabadságának" megőrzésére. Közben az egyik összetartó erő az hogy amikor emlékeznek akkor is csak arra emlékeznek ami szép és jó volt a különböző figuráiknak az élettörténetében. Ez tűnt fel a Gábor balettmester személyiségében is: hogy ő emlékezett mindegyik karakterére mindegyik másik karakterében is tehát mindig tudta hogy ez is az is ő és mindig megszervezte a helyettesítést ő adta le a drótot ha váltani akart ő írta az új karaktereit és mindig újakat írt, gyakorlatilag folyamatosan írt és írt hogy mindig legyen új. Ezt azért csinálta mert azért időnként bizonyos karakterei lebuktak (a többiek rájöttek hogy nem valódi személy és megölték a pénzét ellopták, vagy átvették ha annyira jó volt és lezárták - ez ellen védekezett az öreg úgy hogy a karaktereit hipnózisban levédte úgyhogy aki belekerült az nem tudott önálló döntéseket hozni benne az elméje felett átvette a hatalmat a karakter előre megírt mozgása, hangszíne, története - persze ennek is megvoltak a határai mert a hardware és a szoftware nem mindig passzolt és nem mindig futott rendesen). Szóval a kellemetlen részeket a váltásoknál mindig elfelejtik a szarházi réteg és a fostenger katonái.
Egyszer valaki kérdezte - persze támadási szándékból - hogy mégis milyen az igazi személyiségem és mi az igazi véleményem bizonyos dolgokról és hogy ez ki fog-e derülni valaha. Mondtam neki hogy ebben a karakterben meg fogja tudni mi a valódi véleményem. Mert ez a karakter tárolja azt. Madjnem teljesen egyezik néhány apróságot leszámítva amire nem emlékszik és nincs róla véleménye vagy másként alakult ki az élmény emlékének hiánya miatt. Nem nem a homoszexualitásról van szó arra nagyon is emlékszik ez is, persze csak biztonságos távolságból hogy gyógyulhasson. A kínzásokra nem kell emlékezni az fölösleges tortúra lenne. De néha az is előjött régebben a gyerek emlékeiben.
igen Telly Savalas volt az első a kubrick filmben amikor kar és láb kiterjesztésekkel jelent meg felnőtt maszkban de akkor még annyira szarok voltak a kellékek hogy nem tudott rendesen megállní a műlábakon és nem tudta a kezeit sem úgy mozgatni ezért belerakták egy tolókocsiba és ott figurázott. Már ottkiderült micsoda tehetséges improvitatív készséggel rendelkezik mert kiválóan beillesztette a faramuci helyzetet a filmbeli karakterbe sőt még humort is csempészett bele. Természetesen még az a szőke haj is álhaj volt. A valódi arca soha nem került filmfelvételre.
Tehát csak a jóra emlékeznek. Viszont ez oda vezet hogy a többiek mesterkedéseit sorban megszívják.
Végül az egész rendszer úgy lett beállítva hogy aki emberi értékrenhez ragaszkodik az nem tud megmaradni benne. Az én karaktereimelég erősek és éberek ahoz hogy ne lehessen őket olyan könnyen csapdába csalni, de ez múlik a benne lévő wetware minőségén is és mindenkit be lehet csapni végül.
Gizi megint előkerült, pár napra eltűnt.
---
Apropó az antikvárius most kezdi felfogni hogy milyen is a helyzet a világban. A dilemmája az hogy ha nem veszi el a heroinpénzt akkor nem marad fenn a boltja és nem lesz bevétele. Így kénytelen szarházivá lenni. Annak idején ő szarházizott le engem mert én elvettem a heroinpénzt is és a felépülés projektjeit támogattam belőle. Akkor ő állt a moral high ground-on de azért mert a hálózata támogatta őt, akkor is most is, csak ő nem tudta hogy az drogpénz és lopott pénz, most már tudja és kénytelen tudatosan vállalni  hogy szarházi létet választja vagy éhenal. Mondjuk ennek is vannak verziói. A mocskos szarházi az elveszi a heroinpénzt és tovább dőzsöl belőle. A kényszerűségből engedő meg elveszi és a felépülés projektjeit finanszírozza belőle, amivel az általános helyzetet meg lehet változtatni. Ez előbbiből rengeteg van itt ebben az országban, az utóbbiból alig senki.
---
A Scoflied interviw amit csináltunk szintén úgy ment mint a zappa, meg volt bobby mcferrines is meg chickes is - mind az öreg emberei voltak megkértek hogy próbáljak változtatni a karakteren amit tudok de ehez bele kellett lépnem... kicsit várták azt hogy majd így sikerül megfogni, de mindegyiken tudtam valamit változtatni, bár azt el kellett ismernem hogy iszonyú erővel ragadta meg az elmémet mindegyik és igen nehéz volt észrevenni az áramlatokat amik ott értek. De arra is rájöttem hogy hogyan lehet teljesen megváltoztatni őket, csak azt meg pont azok nem akartá aki csinálták ezeket a figurákat.
Ezeknek a figuráknak egyébként a külső szemlélő azt gondolná hogy csak az a dolga hogy énekel, zenél és ennyi - de korántse ez a fő feladatuk. mindegyiknek van valami különleges dolga, sőt általában több is pl területi irányító vagy akár glbális elemző, bizonyos területeken expert, pl sátánista rituálék őrzője, felépítője a szertartásrend, az eszközök, a hozzá tartozó drogok ismerője, a szertartásokat elvégzők számontartója, újak keresője stb... egyéb katonai adatok tárolója, elemző fejlesztő. 
Kicsit kitérve a repülős fejlesztőre akivel találkoztam aWellington ügy kapcsán ő is kisgyerekként vett részta fejlesztésben még 10 sem volt azt hiszem, de amikor találkoztunk nem tűnt nekem akkora koponyának. De az volt ahogy egyre több kérdést tettem fel a tervezés folyamatával kapcsolatban (nem hittem el hogy tényleg benne volt) akkor rájöttem hogy tényleg kiváló sőt még annál is jobb ha anyagismeret és mechanikai megoldásokról van szó. De ő az a fajta tehetség volt aki nem tartotta fontosnak a psziché tisztán tartását.
Ez egyébként egy általános jellemzője volt a rendszer legtetejének, hogy azt gondolták mindegy mit csinálnak a magánéletben mindegy hogyan élnek mindegy hogyan viselkednek másokkal. És ennek volt nagyon komoly negatív hatása a rendszer egészére is.
Szóval ha több időt engedtek volna arra hogy megváltoztassam ezeknek a figuráknak a belső szerkezetét akkor megtettem volna, de nem volt valós igény erre csak azért kértek meg hogy hátha ezzel be tudnak törni. Viszont az a kevés idő is elég volt ahhoz hogy fel tudtam a lényegi pontokon lazítani a belső szerkezeti egységet és nyitni tudtam mindegyiken egy kaput.
Ezért van az hogy a figurák rejtett dimenzióit nem tudják visszadesignolni a másolók, hiába alkotják meg a vizuális mását a karakternek az attól nem válik élővé és nem jelenik meg benne a rejtett belső réteg ha nincs meg felette a közös tudatalatti drive, mert a karakter története ott volt elrejtve azért lehetett bárkit belehúzni és mégis megtartani a tudását. Ez tette az öreg rendszerét halhatatlanná. Azok akik a karaktereket játszották meghaltak, megölhették őket de akkor fogtak egy másik embert beletrükközték a jelmezbe és megidézték az öltöztetők a karaktert. Csak az tudta megidézni aki tudta a rejtett triggert amivel be lehetett indítani.
Az öreg végül is megadta nekem ezeket a kulcsokat, vagyis volt egy masterkey mindegyikhez. A szeretet. Meg kellett valóságosan szeretnem a figurát ahhoz hogy megnyíljon és megmutassa a belső részeit. Viszont mindegyik iszonyatos dolgokon ment át és némelyik iszonyatos dolgokat is művelt. bobby volt a szertartásfelügyelő de ő volt a tettes a természetfilmes helyzetben is... jó lesz az a film arra hogy levadásszuk a tanítványait azok ugrani fognak rá... azért nem írtam meg. A gömi tudja ha még él valahol.
Gyakorlatilag a Niacinos zenélés előtt sem hagytak elég időt arra hogy bemelegítsek. Ugyanúgy mint a camilós zenélés előtt. Arra voltak kíváncsiak hogy ha beszorítanak ide ebbe a karakterbe akkor milyen esélyeik vannak a reakcióidőmmel kapcsolatban hogy képes leszek-e megvédeni magam fizikailag. Ezt tesztelték a Jacoék a gáborral egyetemben. Ezek végig azon dolgoztak hogy hogyan tudnának megnyuvasztani engem. Egyébként hallottam is így utólag beugrott az ő beszélgetésük is, vagy a többek szedték össze és velük tudjuk visszahozni a tudatainkba inkább ez utóbbi történik. igen ott volt hallgatóság a gésák közül meg mások is voltak a világ minden rézéről persze japóknak álcázva sőt a totál kontroll alatt lévő irányított tudatállapotát is megtanítottam nekik hogy tökéletesen tudják imitálni miközben mind figyelt ott helyben, azaz többen is rá lettek mindegyik szereplőre állítva s volt még tartalék is a nem láthatókra. Ők összeültek utána mostanság és összeszedték meg nekem is eszembe jutott a magam része.
Szóval ők nem fordultak csak behódoltak az erő előtt, de közben végig azon törték a fejüket hogyan tudnának kicsinálni. Gyakorlatilag amelyik még él az még most is ugyanezt teszi.A Zsoldosék közben kérték a jaco-t me g agábort hogy játtzunk lassú bluest mert abból ők fel tudják mérni hogy én milyen jó vagyok általában... ezért ott a többiek akik segítettek mindjárt jelezték hogy vegyem vissza magam és ne játtszak jól... hahaha mennyi minden történi ott azon a koncerten hihetetlen, de nem csak ezen...
Aztán sok ezek közül le lett cserélve és volt olyan is akit megkértek hogy alkossak újra hogy ne vesszen el, és lehessen használni a brandjét a felépülés céljaira is... :-D
Egyébként ezek a "csak beugrik és tudja és játszik" típusú ügyek azért nem így működnek ám. Én ezer és ezer órákat gyakoroltam mindegyik hangszeren. Más kérdés hogy közben nyelvet tanultam és fizikát és meditáltam és rajzoltam vizualizáslam és futottam és edzettem és kb három hónap alatt megtanultam egy hangszeren játszni azon a szinten ahol a legjobbak vannak de ehhez 10-12-16 órákat töltöttem csak erre koncentrálva. Utána már lehet beugrani egy emlékezetvesztés és felidézés után, de előtte be kell gyakorolni a mozdulatokat hogy a test emlékezete megőrizze. A test emlékezetét használtam itt. Ez új volt ennek a csoportnak, és akkor ők jelentették a vadászok és irányítók csúcsát.
A gábor rájött amior a sportban rákérdeztem a space odüseeár hogy ő csinálta mert az ő akratere a deodato, és elkezdtem dúdolni de az első verziót dúdoltam el, nem ami bekerült a filmbe. Erre utána jött csak rá. Ezt onnan tudtam hogy találkoztam a kubrickkal és ő elmondott mindent a gáborral kapcsolatos tudásáról...
---
És persze elvettem a pénzüket. Ami egyébként legalább három másik ilyen projektre is elég lett volna (kicsinyített hangszerek legyártása, videótrükkök, egy hónapnyi ellátás kaja szállás a többieknek drog és a többi... meg a gázsi no azt persze nem tervezték hogy kifizessék egyébként se úgyhogy elvettem a pénzt az egészet, és odaadtam annak a háttérvokálos csajnak akit én hívtam aki egyébként tizenéves volt akkor és prostituáltéknt dolgozott, de ki akart szállni. Odaadtam neki hogy kezdjen új életet valahol segítettem egy kis vállalkozást megtervezni neki. A pénz egyébként egy fbi raktárból lett ellopva egy dia s a cia ügynök által... vajon kik lehettek...
Szóval elvettem a drogpénzt, a fegyverpénzt, az emberkereskedelmi pénzt végül nem néztem hogy milyen pénz és honnan jön elvettem. De én az utolsó fillérig olyan projektek támogatására fordítotam az egészet mint az egészségesen gondolkodo és viselkedő emberek védelme és támogatása. Elindítottam belőle egy csomó üzletet azoknak akik azt mondták ki akarnak szállni a mocsokrakásból és végül mit értem el ezzel. Lófaszt semmit. Vagyi alig valamit, de azért valamit mégis no. De most éppeg el tudnám viselni ha valamelyik segítene úgy mint ahogy én is tettem velük. Odamenve és személyesen pénzzel támogatva - persze érdekes ez a világ ezt mintha én nem várhatnám el  senkitől sem. no ja ezért fotok mind megdögleni.
Közben esembe jutott ez a rosenberg ügy is, egy zsidó család volt mosszados de kinyírták őket, a vagyon meg a cégre szállt úgyhogy fenntartották továbbra is és a mosszad békén is hagyta mert ezt hiszik hogy zsidó üzlet... végül részben az is de főként a cia állomásozik benne... és ez amit ajánlottak egy előkészített csapda volt megint. nem ugrok rá azért.

No comments: