Monday, 2 January 2012

A mátrix újratöltve

Még egyszer.
A hatalom függ a hatalomgyakorlók hipnotikus képességeitől. Régebben az amerikai irodalomban és az itthon megjelent főként németből fordított századeleji írásokban a hipnózist magnezitmusként emlegették és kapcsolódott hozzá a parapszichológia, a távérzékelés, telepátia stb. A területek összefüggenek.
Van elektronikus alapú telepátia.
Amit Robert Duncen ír a Project: Soul Chatcher című könyvében, az nem scifi, hanem valóság.
Felépítettek egy viselkedés-távirányító rendszert, mely az elektronikus alapú telepátiára épül és félig emberi félig gépi irányítású. A rendszer irányításának emberi alkalmazottai volt (vagy gyakorló) profilozók, magasan képzett pszichiáterek, orvosok - olyanok, akik az emberi mozgató lelki folyamatokat magas szinten ismerik és beavatkozni képesek.
Ugyanakkor a saját lelkük üres, életük alapjait valami torz, korcs értékrendszerre alapozzák - többnyire agymosott, programozott, hipnotizált, félrevezetett emberek.
Jelen pillanatban folyik valami változás, mert bizonyos csoportja az ilyen technikához és tudáshoz hozzáférőknek talán, átélt egyfajta spirituális ébredést és megértette, hogy nem is olyan hosszú távon az eredeti célkitűzéseik a saját pusztulásukat is magával hozzák. Ugye-ugye a halálfélelem képes a csodákra.
Merthogy a világot uraló pénz és hatalomfüggő csoportok, a saját életüket nem szeretik a vásárba vinni. Millió más ember élete fölött minden gátlás nélkül rendelkeznek, de ők szeretnek kényelmesen élni, a nyomor látványától is távol.
Most kénytelenek változtatni - még, ha sokan közülük nem fogták is fel, hogy ez így van - merthogy felkerültek ők is a sakktáblára. Bizony, ők is figurákká változtak egy náluk is nagyobb sakktáblán. Igen, nem ti vagytok a legfelsőbb szinten, nem vagytok Istenek - még ha némelyikőtök azt is képzeli magáról.
Itthon:
BorosBogár kilöccsent. Védik a kormányt, ki van adva nekik.
Azt gondolják, hogy majd az EU segít. Bogár L. Magyarázza, hogy az Izlandi modell nem működne itthon, mert nincs meg az erkölcsi és anyagi háttere, tartaléka a lakosságnak. A lakosságnak! Mintha olyan sok beleszólása lenne a lakosságnak ebbe. Nem a lakosságnak kell meglegyen ez, hanem a vezetőinknek. És amennyiben ezeknek nincs meg ez, akkor jöhet a lakosság és a kaszaegyenesítés. Nekik kellene erre mozdulniuk. Kitakarítani az ügyészséget például - de persze jó nagy tételt fizettek ki nekik, a hallgatásért cserébe. Nem a lakosság, a kormány.
S nem a lakosság hibája ez. S Bogár azzal, hogy ez ellen érvel szolgálja az ördög malmát. A szép kisunokája kegyetlen körülményeket fog megélni az életében - ha lesz 21-ik század egyáltalán.
Mert az orosz rendszer is ugyanaz a rablókapitalista rendszer - tévedés ne essék. Csak egyenlőre szerencséjük van Putyinnal, mert ő jó vezető.
Ja egyébiránt azért nem zsidózik, mert ő egy jó sebész módjára, nem keveri a gyűjtőfogalmakat, hanem a ténylegesen felforgató rendszerelemekre koncentrál. Tudja, hogy szüksége van a pénzes zsidó vállalkozókra, tőkebirtokosokra és csak azokat a részeket vágja ki, melyek rohadtak, és rohasztják a felépített, működőképes rendszert. És azért, mert jól képzett a felforgatás módszereit, technikáit illetően.
Tudja, ha zsidózna - azzal egybe tömörítené a még emberi mivoltából nem teljesen kifordult zsidókat és a szarháziakat (felforgatók, hazudozók, tolvajok, csalók - a jelenlegi pénzügyi felső réteg) - ami végzetes hiba.
Putyin profi. Nem az indulatok alapján dönt, hanem racionálisan épít egy spirituálisan is megtervezett rendszert. Sajna a rendszer közel sem tökéletes, de talán még ez fog a legtovább megállni.
Igen. Sakk-Matt.
A pácban most már mindenki benne van.

Monday, 19 December 2011

Gyerünk magyarok nyomjátok őket!

Lássatok feleim szümtükkel...
S lássatok is ne csak nézzetek!
A megoldás továbbra is az Izlandi forradalom és a pénzrendszer totális reformja.
A devizahitel az évszázad csalása, 6000 milliárd fornitnyi csalás (különösen nagy értékű), mely jogtalan és a BTK bünteti. A végrehajtó bankárvezetők köztörvényes bűnözők. Az árfolyamemelkedést is pontosan látták előre, tehát az előre megfontolt szándék is megáll. Ennek ellenére se az NNI, se az ORFK szervezett bűnözés elleni osztálya egy ujját nem mozdítja. Ezen helyek vezetői gyáva férgek és hazaárulók egyben. Molnár F. Árpádra egyből lecsaptak, mert horogkeresztet rajzolt az Ormány homlokára (ami teljesen rendjén is van), most bezzeg kussolnak a kis köcsög fasszopó ezredesek meg tábornokok. Buzeráns kis köcsög gyáva gecik vagytok majdnem mind.
De hát nem baj. Toljátok csak azt a szekeret, meg lesz az eredménye nem is olyan sokára, mint gondolnátok!
Lesz itt vérfürdő én úgy tippelem, annak ellenére, hogy az altatás megy tovább...
Minden erejükkel próbálják eltussolni a menthetetlent. De elszámolják magukat, mert nincs valós információjuk a készülődő viharról. Lesz itt pánik és félelem, szaros gatya és bugyi a legeslegfelsőbb leggazdagabb körök berkeiben.
Örülök, hogy az olaszok ilyen keményen odavágnak. Tetszik ez a fajta tettrekészség, a tehetetlen dühömet legalább egy kicsit levezeti.
Bogár Boros páros is az Úniót mentené és a jelenlegi kormányt, mintha ezek megoldást jelentenének. Mennyit ajánlottak önöknek ezért, milyen alku született?
Igaza van a Szaniszlónak, itthon az egy főre jutó hazaárulók száma a világon a legmagasabb (kb 30 fő). Nem kell annyira beszarni ezektől... Ők is fosnak annak ellenére, hogy kifelé a legnagyobb pökhendiséggel megkent álarcukat mutatják. A vég közeleg, tudják és rettegnek - legalábbis az intelligenciájuk legmagasabb szintjein. Tudják, hogy nincs ember a Marson és nincs menekvés, hogy a közelgő világháborút nem fogja túlélni senki sem. Viszont vannak, akik még most sem ébredtek rá saját önkivégző hatalomfüggőségükre és robognak, hazudoznak tovább.
Az értelmesebb fele meg teszi a dolgát:
Keresi a megoldásokat, ami mindenkinek működhet. És cselekszik. Gondolkodik, ír, beszél és megbeszél és kérdez.
Nem akarom bírálni gyarlóságukért a Bogár-Boros duót sem, hiszen amire rámutatnak az fontos, amit értelmeznek az többnyire érthető és valós - úgy 80%-ban. Kritikával kell gondolkodnia mindenkinek és ezt meg kell szokni. Kell hozzá idő és gyakorlat.
Valami megértésféle kezd kibontakozni...
Most már csak a helyes cselekvés hibádzik.

Sunday, 11 December 2011

...hát most már elég messze.

A székely vicc vége.
Posta Imre oldalán megjelent egy érdekes - bizonyára sokaknak új - kiszivárogtatott anyag. Talán ezért osztották a sok milliós bónuszokat a kormányközeli köröknek?
A kommunikációs trükkök, mellyel megvezetik az egyenes beszédben hívő, azt gyakorló egyszerű embert, a tipikus duplagondolkodás, mely állandó stratégiájává vált a világon az összes kormányzatnak (szinte, tisztelet a kivételeknek, ami csak néhány mohikánban nyilvánul meg pl amerikában Ron Paulban).

A magyar kormány menetel tovább a pusztulás felé és a rosszabb, hogy viszi az ország mit sem sejtő népességét is magával.
Nem tudnak, nem akarnak kilépni a hatalom bűvöletéből. Persze hiszen nekik meg van mindenük. Egyenlőre.
Csend van. Vihar előtti csend.
A tökéletesnek gondolt technikájuk becsődölni látszik. Valami komoly gond van vele. Nem bírják leállítani és módosítani is csak nehezen. Pedig most már többen látják a szakadékot ami felé rohan a szekér.
Van globális felmelegedés. Más kérdés, hogy fedőtörténet legyártásához elkezdék a napot babrálni - így most már éghajlatváltozássá változott a történet. De a valós helyzet nem megkerülhető: az olajipar a fő felelős. És az energiaipar. És a katonai-ipari komlexum. A környezetünket (is) kizsákmányoló végtelen növekedés politikája (a végtelen rablásé). A kapzsiság. Jön a mindenféle propaganda csak ne kelljen a valóságról beszélni.
Tipikus függő viselkedés. Nehogy kiderüljön a valóság, mert akkor tenni kell valamit.
Csendesedik a háttérzaj is. Kezdik ők is felfogni, hogy baj van - hogy az ígéretek ellenére nem fog nagytezsvér segíteni, mert nem tud. Saját hatalmi függősége nem engedi. Minden tizedik marad életben, s ők majd később falják fel egymást... Mint a Római Birodalom a végnapjaiban: cirkusz volt - és a végén a leölt emberek és állatok húsát kérte a korgó gyomrú nép. Elterjedt a kannibalizmus. A városok teli voltak kincsekkel, de ennivaló nem volt. Most még borzalmasabb lesz. Illúziókat kergető hatalomfüggők. Hazug információkra támaszkodnak, hazug életet élnek, csúnya lesz a ráébredés. Minden tizedik borzalmas véget lel.
Van igazság.

Monday, 28 November 2011

Az "UFÓ"-k üzenik:

Olyan energiákat használunk, melyeket nem tudjuk kordában tartani. Ha csak az atomenergiáról beszélünk elég, ha csernobilra gondolunk és utánanézünk a legfrissebb fukusimai eseményeket. http://fukushimaupdate.com/
A fukusimai erőmű állapota egyre rosszabb. A vége az lesz, hogy azt is betonszarkofágba kell majd önteni.
Ezen kívül a fosszilis energiafelhasználás is roncsolja a környezetünket. Elég, ha bezárkózunk egy garázsba és 24 órát eltöltünk a járó motor mellett zárt térben, hogy belehalva meggyőződjünk arról: a fosszilis energia roncsolja a környezetünket, az élőhelyünket. Ha egy energia roncsolja az élőhelyünket, akkor az az idő múlásával a mi pusztulásunkat is magával hozza.
Ez kegyetlen természeti törvény.
Ha az időjárással babrálunk, akkor az is válaszolni fog - hasonló kegyetlenséggel.
Az UFÓ-k azt üzenik, hogy váltsunk tiszta energiaforrásokra.
A napenergiára, szélenergiára - vagy vegyük elő Nikola Tesla vezeték nélküli áramszolgáltatójának a tervét, mely a földet körülvevő elektromos mezőből nyerte az elektromos áramot.
Ennek az üzenetnek az akadályozói az olajipar, a jelenlegi energia-ipar és a korrupt kiszolgálóik.
De azért készülnek azok, akik megértették az üzenetet: pl németország, ausztria.
És azt is üzenik az UFÓ-k, hogy emberek segítsétek ennek a blognak az íróját!
:-)))

Wednesday, 23 November 2011

hipnózis - lelki keretek - scientológiai egyház - államszerkezet

A Lafayett Ron Hubbard által indított Scientológiai Egyház sötét oldala mutatkozik meg ebben a kör-kórképben. Viszont nagyon tanulságos elemezni az áldozatot a végsőkig kizsigerelő rendszer pszichológiai jól szervezettségét, mely olyan hatalmat szerez néhány ember lelke és önálló döntési szabadsága fölött, hogy akár a lopásra is ráveszi őket az egyház bevételeinek biztosítása érdekében.
Mindenképpen figyelemre méltó egy ilyen hatásfokú elmebörtön vagy csapda, melyet tudományos támogatottséggal építettek fel - hiszen a CIA a kezdetektől bekapcsolódott a Hubbard féle kezdeményezésbe.
Rögtön az első pillanatok alkalmával rákérdeznek egy sor olyan személyes problémára (ami mindenkinek van) és jól bele is döngölik az áldozatot - de mindjárt fel is kínálnak egy megoldási lehetőséget is: az egyház által kínált közösség és a tudás, mellyel az életed szép lesz, sőt sok más embernek is segíteni tudsz majd, és az egész világot szebbé teszed.
Ennek megvan a maga lélektani hatása - az áldozat rögtön elköteleződik (egy brutálisan agresszív módszer) vagy feláll és otthagyja őket kapásból.
Nem fogom ezt most itt elemezgetni részletesen.
Vegyük csak észre a hasonlóságot az államszerkezet felépítésével kapcsolatban. Csak egy ilyen lélektani játszmát említenék: az IMF és a kormány közötti (látszat) huzavonát. Ugye ahogyan Bogár László többször elmondta ez olyan, mint amikor a védelmi pénzt szedő úr megjelenik és udvariasan közli, hogy ő nagyon szívesen segít nekünk. És ha nem kérnénk a segítségéből, akkor beinti a nehézfiúkat, akik tartanak egy bemutatót - s máris meggyőztek minket, hogy bizony kell a védelem. (egyébiránt Bogár is elbukott)
A hasonlat csak ott sántít, hogy itthon már nincs mit szétverni - legalábbis nem sok maradt. A nehézfiúkat pedig bizony el lehet páholni összefogással, mert ők sem golyóállók.
De visszatérve a scientológiai egyház lelki stratégiájára és ennek az államszervezeti rendszernek (a háttérhatalmi erők birodalma, vagy az új világrend - már ahogy azt ők elképzelik) a stratégiájára - észre kell vennünk a párhuzamot. S most akik lenézik azokat, akik bennragadnak ennek a magát egyháznak nevező csapda bűverejében - azok kapjanak a fejükhöz mert ők meg bizony a demokráciának nevezett struktúra bűvkörében esnek ugyanabba a csapdába a kilépéshez szükséges felismerés (felébredés) lehetősége nélkül.
A demokrácia alaphazugsága az, hogy  hatalmat gyakorló kevesek a nagy többség érdekeit tartják szem előtt és az ő felhatalmazásukkal gyakorolják a hatalmat. Ugyanakkor ez csak addig a pillanatig érvényes és csak azon a szinten, amikor a né fizikailag kényszeríti őket erre. Egyébként egy külön síkon - a kommunikáció síkján - csak egy színjátékot játszva valósában egy korporációs, banki helytartó elit és világuralmi pénzügyi spekulálók érdekeit szolgálják.
Tehát mi lenne a felébredés ebből a csapdából?
Az ál hatalmat gyakorlók (illegitim, hazug, a nép érdekeit leszaró) hatalomtól való megfosztása.
Igen ám, de pl hogyan ne fizessük be az adónkat, ha egyszer a bankszámlánkról letiltják? - mondja a reménytelen egyszerű ember.
Valóban. Nem most kezdődött ennek a rendszernek a kiépítése. A fizetésünket eleinte ugye kp-ban kaptuk. Azután valaki kötelezővé tette, hogy csak átutalással fizetnek a munkáltatók. Közben a bankok számlavezetési díjat kérnek tőlünk, amiért odatesszük a pénzünket.
Angliában van törvény arra, hogy ha valaki nem nyújt semmilyen szolgáltatást, akkor nem kérhet díjat. Márpedig, az hogy mi ott tartjuk a pénzünket az nekik jelent egy csomó pénzt és lehetőséget - és semmilyen szolgáltatást nem nyújtanak érte. Nekik kellene fizetni azért, hogy egyáltalán odavisszük a pénzünket, amit fedezetként használva ők azután újabb hitelek kiadására használhatnak.
Tehát ez a felébredési folyamat a gyökerekig való leásást igényel. Hol kezdődött a szabadságunk, a beleszólási jogunk elveszejtése? Oda kell visszamennünk és kitiltani a kamatlesőket a pénzrendszerünkből - a kamatszedést egyáltalán be kell tiltani - és egy a gazdasági fejlődést táogató átlátható rendszert létrehozni - olyat mint amilyen az Izlandi alkotmányos rendszer, mely megakadályozza a nyerészkedő tolvajokat a nemzet kifosztásában.
A felébredés ebből a hipnózisból tömegesen kell bekövetkezzen, mert egyébként súlyos következményei lesznek.
Azok, akik ma még azt gondolják, hogy nekük nem eshet semmi bajuk - gondolkodjanak csak el erősen: a Mossad és a CIA a kezdetektől az egyik legynagyobb bűnszervezet a világon. Mára az MI6-el és sok más egyéb szervezettel együtt (alapvetően az MI6 hozta létre ezeket) egy világméretű pszichopata uralmi csoporttá váltak, semmilyen meggyőződéshez nem ragaszkodva - mindössze egyhez: a mammon imádatához.
Azok, akik bennük bíznak reszeltek.

Tuesday, 22 November 2011

Sátánizmus, emberáldozatok, orgiák drogok - a bizalmatlanság a titkos társaságok tagjai között

A titkolózó társaságok, melyek többnyire olyan tevékenységekben voltak érdekeltek, mint a gyilkosságok, kínzás, drogterjesztés, szex-húspiac stb - nem bíztak meg egymásban. Remekül mutatja a JFK gyilkosság után napvilágot látott Memorandum, melyet J Edgar Hoover az FBI feje írt biztosítékként (ha esetleg megpróbálnák megölni) ezen titkos társaságok tagjai közötti bizalmatlanságot. Lee H. Oswald J.E. Hoover a CIA-ba beépített embere volt. Több küldetésben vett rész - az egyikben például a szovjetúnió területén végrehajtott adatátadás és átvétel közvetlenül a JFK gyilkosság előtt. J:E: Hoover azért épített be egy embert a CIA-be mert féltette a birodalmát, melyet a CIA átvenni készült. Félt attól, hogy az FBI-t feldarabolják és elveszíti a hatalmát. Bebiztosította magát.
De ezen érinthetetlennek számító fejesek között soha nem volt bizalom egymás iránt, hiszen az előrejutás azon múlott, hogy ki tudja hamarabb kivégezni a másikat, aki fölötte áll. A legfelsőbb szinteken pedig elkezdtek azon gondolkodni hogyan lehetne kidolgozni egy olyan rendszert, ami biztosítja a kölcsönös "bizalmat" (azaz ennek hiányában a sakkban tartás lehetőségét).
Elkezdték hát a szexet használni (kísérleteket folytattak, csoportos orgiák), drogokat (módosult tudatállapotokat), és okkult bűnös szertartásokat gyakoroltak - azért, hogy a közöttük lévő kötelék megerősödjön és ne kelljen rettegésben élniük egymástól.
Az MK-ULTRA típusú kutatások ezért folyak ilyen irányban. Ide sorolhatjuk Jonestown esetét (tömeghipnózis, drogokkal és egy mesterségesen felépített vallás kereteivel manipulálva), de ennek folytatása lett a kormányzatokat is manipulálni tudó és képes scientológiai egyház működési mechanizmusa, és sok más ilyen típusú kísérlet.
A mai nap is folyak ilyen kutatások hiszen, csak mexikóból évente 12ezer gyermek tűnik el nyomtalanul, és angilában az USÁ-ban is negy a kereslet a szexpiacon és a kísérleti telepeken a "senkinek sem hiányzó" kísérleti emberek után.
Ennek a háttérhatalmi klikknek tehát óriási a veszítenivalója a világ előtt, ha a titkaik kiderülnek. Ezért bármire hajlandó, hogy homályban maradhasson. Fő jellemzőjük a spirituális énükkel való kapcsolódás tökéletes hiánya, az osztott tudat, mely nem tudja mit csinál a jobb kéz és mit a bal. Mégis van közöttük kapcsolat, mert kidolgozták. volt emberanyag és kutatói gárda, akik gátlások nélkül felderítették ezt az őrült területet.

Friday, 18 November 2011

Mátrix - háború az értelmedért és a lelkedért

Hol is kezdjem? Megpróbálom leírni, hogy éppen meddig jutottam a nagy öszkép rajzolásával.

Hitler a Rotchildok egy mellékági leszármazottja volt. A háborút elvesztette, de ebben az angliai rokonok döntöttek - mintsem ő maga. Hogyan? Tisztázandó. Hitler már készen volt - vagy legalábbis közel volt az atombombához. Kutatói olyan fegyverek fejlesztésén dolgoztak, melyek sokkal később váltak realitássá. Nyitott gondolkodás ember volt, kreatív. A háború végén az angolok kimenekítették a tudósait amerikába (Operation Paperclip - OSS a CIA előszervezete). Hitler is vizsgáltatta a gondolatolvasás ügyét (Mengelev ikrei). És talált is valamit, de ennek szigorúan titokban kellett maradnia - így Mengelev kutatásához is hozzárendeltek egy propagandát (fedőtörténetet).
"There must be somewhere a central intelligence."
1947-ben megalakult a CIA. Elindítottak több kutatást, melynek a célja az ember, a természet (időjárás, föld) feletti tökéletes kontroll megszerzése, a technikai feltételek kidolgozása és a tökéletes titokbn tartása volt.
A CIA sokféle kódnevet használt sokszor váltogatták is őket. Az egyik ernyőprogramot MK-ULTRA névvel indították el. Több alprogramra oszlott: Artichoke - a drogokkal való emberkísérletek főként; Monarch - a szexuális abúzusokkal programozott elme, a szexrabszolgák gyártása, a sátánizmus és hasonlók lehetőségei a trauma alapú agyprogramozásra; Montauk - az időutazás lehetőségei és eszközei, a levitáció, az ESP, az anyagalakítás lehetőségei (philadephia kísérlet); stb. Nem sorolom fel őket, akit érdekel az talál erről irodalmat. 1973-től semmilyen dokumentációt nem vezettek a programokról, mert a JFK gyilkosság után a titkosszolgálatok egy része nyomozni kezdett (a becsületesebb fele). Mindegyiknek az a közös vonása, hogy a világ feletti tökéletes kontrollt elérjék.
A kutatások hatalmas horderej felfedezésekkel jártak. Időközben Nikola Tesla is meghalt (tisztázatlan körülmények között) és az FBI és a CIA emberei lefoglalták az összes jegyzetét. Tesla már a 20-as 30-as években space-shield (űr-pajzs) technológiákról írt, és csilagháborús fegyverekről - amit akkor senki nem értett (kivéve néhány tudóst a fent említett titkos kutatásokból). A kutatásba bekapcsolódtak amerikai kutatók is, de szerte a világból mások is (angolok pl a kezdetektől).
Már az 50-60-as években kifejlesztették a gondolatolvasás technológiáit és a gondolatbeültetés lehetőségeit. Vizsgálták azokat az embereket akik rendelkeztek az átlagostól eltérő paranormális képességekkel. És megölték őket, vagy a kísérletek során meghaltak. Nagyon kevés túlélője volt (van) ezeknek a programoknak.

A technológia ma készen van. Titokban tartják, mert a hagyományos kutatások annyira lemaradtak ettől a titkos kutatástól, hogy a hátrányuk kb 70-80 év. A holdraszállás programja dollár trilliókat emészetett fel és ennek a pénznek a nagy része ezekre a programokra lett elköltve. A "fehér ház" lett a drogmaffia egyik központja a Bush család és a Clinton család vezetésével. G.W.Bush volt a CIA vezetője (és még most is az, bár a nevek ma már nem jelentenek semmit).
A technológiát használják.
A világszerte egyre több Targeted Individual, TI-ként magát leírók, igen különös tüneteggyüttesei jelzik enzeknek a technikáknak a jelenlétét. ezer és ezer beszámolót lehet találni. A tünetek tökéletesen mutatják a használt eszközöket és, hogy milyen hatást váltanak ki (ala Breivik). Ezek az eszközök és a hozzá szükséges tudás több színvonalon és formában, minőségben került ki a feketepiacra. A különböző felhasználók megpróbálták továbbfejleszteni ezeket a technológiákat és a többségük minden etikai megfontolást figyelmen kívül hagy.
Csak emlékeztetni szeretnék Nail Armstrong szavaira, amit a jövő asztronautáinak mondott 1994 július 20-án az Apolló űrprogram 25-ik évfordulóján:
… „Ma itt van néhány tanuló – amerika legjobbjai közül. Nektek mi azt mondjuk: ma mi csak a kezdetet teljesítettük. Sokat hagyunk nektek, ami rejtett. Vannak nagyszerű felfedezetlen elgondolások, remek eszközök azok számára, akik el tudják távolítani az igazságot fedő rétegeket. Vannak hitünk mögötti területek, ahová eljuthatunk. Ezek a kalandok rátok várnak, sok területen – nem csak az űrben. Mert ott fekszik az emberiség sorsa.
 Sok sikert a felfedezéshez annak, aki bátor!

Wednesday, 16 November 2011

Gravitációs távcső - Kisfaludi György magyar feltaláló

Síklaky István emlékére

Méltatlan, hogy ezt az embert ennyire mellőzi a magyar értelmiség. Drábik János honlapján egy a Budapest TV-n készült interjú keretében emlékezhetünk munkásságára, mely a magyar nemzeti hősök közé emeli őt - sőt a világ hősei közé. ("Különös" c. mûsor: Ilkei Csaba interjúja Síklaki Istvánnal és Drábik Jánossal, 2003.12.10)
Élete utolsó pillanataiban magára maradt. Szomorú, de olyan nyomot hagyott maga után, mely a jövőnket jelenti. Halála beleillik a háttérhatalom által kidolgozott szervezett üldözés (organized stlaking) módszerének mintáiba, csakúgy mint Eszes Tamásé.
Munkásságából két fontos mű:
Létbiztonság és harmónia, (2003, Éghajlat kiadó, ISBN 9632124936) Rövidítve itt 2003
Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend, Kétezeregy Kiadó, ISBN 963-86243-8-8 fordítás

Sunday, 13 November 2011

Izland a pénzügyi rendszer modellpéldája

Világ-Panoráma - 2011.11.11

- Műsorvezető: Szaniszló Ferenc

- Vendég: Dr. Drábik János

Monday, 7 November 2011

Work Credit avagy az emberközpontú pénzrendszer

Egy a jövőnk.infón megjelent egy cikkben olvastam néhány nagyon érdekes ötletet.
A cikk több mindenre kitér, de nekem most csak egy dolog jár a fejemben: az a kreditrendszer, ami a jelenlegi anyag alapú monetáris rendszert váltaná le egy kredit alapúra.
"9) Tehát Oroszországnak szüksége van egy gazdasági megoldásra, ami függetleníti a magánbankok által előállított nyugati pénzkészlettől, attól a folyamattól, amivel a FED gazdaságilag és politikailag irányítása alatt tartja az országokat.
Csak egy független pénzügyi rendszer biztosíthatja, hogy Oroszország saját maga teremtse meg jövőjét. Ellenkező esetben a magánbankok a WTO és az IMF megállapodásain keresztül fogják diktálni a feltételeket. Egy ilyen lehetséges megoldás Orosszország számára a kreditrendszer."
 A jelenlegi pénzügyi rendszer az előállított értékeket az anyagilag megtermelt javak létében méri. Ez az anyagi központú gondolkodás vezet minden háború kitöréséhez. Az erőforrásokat birtokolni akaró gazdasági hatalmasságok, melyek ma már mindenféle nemzeti határvonaltól függetlenek (de ez a nemzetektől való függetlenség már sokkal régebb óta jelen van) mindig valamilyen erőforrás megszerzésére törekedtek, amikor háborút indítottak.
Persze nem ilyen egyszerű a kérdés, mert például a jelenlegi gazdasági válság (pénzügyi válság) a nem valós világban történt manipuláció, csalás miatt alakult ki.
A kis bankok hiteleket nyújtottak a lakosságnak, melyek visszafizetéséhez ellenőrizniük kellett a hitelt felvevő helyzetét, a külső gazdasági realitásokat. A felelősség ekkor még jelen volt ezeknél a kis bankoknál. Később a nagyobb bankoknak 1000-es kötekegben (derivatívák) eladták a lejáróban levő hiteleket. Ez jó volt a kis bankoknak, hiszen nem kellett kivárniuk a hosszú lejáratú lakáshitelek végét, hamarabb hozzájutottak pénzhez. Ezekhez a hitelkötegekhez hozzácsaptak a nagyobb bankok még biztosításokat, egyéb hiteleket is és csomagokban árulni kezdték őket a tőzsdén. Így a felelősség a kis bankokban lassan áttolódott a nagyobb bankok felé - hiszen rögtön eladták a hosszabb lejáratú hiteleiket. Így érdekükké vált, hogy minél több hiteles legyen és nem kellett felelősséget vállalniuk. E miatt nem is végezték el a kockázati vizsgálatokat sem idővel. Adtak hitelt bárkinek. Azután amikor a válság kirobbant kiderült, hogy a pénz behajthatatlan. De nem csak ilyen derivatívák növelték a fedezet nélküli tőzsdekereskedelem lufiját, ami kipukkadt, hanem más ilyen típusú csalások is. Például a pénzkibocsátás csalása maga, és ezen felül is sok trükk hozott lére valódi kereskedésnek látszó, de valójában nem létező javakkal való kereskedést és pénzforgalmat. Kialakult egy bonyolult minden realitás nélkülöző ál kereskedelem a tőzsdén, melynek nincs fedezete. Ez törvényszerűen bedől.
Az Arnold Vinette (Ottawa, Canada) által kidolgozott "Work Credits – A New Global Currency" című munkájában leírt megoldás egyszerű és zseniális.
Tulajdonképpen a lényege az, hogy az anyagi alapú pénzügyi rendszer helyett bevezeti az emberközpontú pénzrendszert, ahol minden ember értéket jelent az állam számára és ezt meghatározzák pl évi 50.000 dollárban. Mindenkinek jár ez a pénz, de dolgoznia kell érte. Viszont ott dolgozik, ahol a legjobbat tudja nyújtani így nem lesz munkanélküli és beteg a lélektelen robotolás miatt.
A részletesebb kifejtés olvasható a jövönk.infón.

Monday, 24 October 2011

S, hogy mi van most?

A rendszer olyan átláthatatlanná vált az állandó megtévesztés jelenléte miatt (dupla, tripla-ügynökök tízezrei, akik már maguk sem tudják mikor mit is csinálnak; a nyelv felforgatottsága a különböző szakterületeken, a tudományokban, a hétköznapokban; az álcázott ügyek, nevek miatt), hogy alig van valaki, aki átlátja.
Csak remélni merem, hogy azért van ilyen.
Ha nincs akkor vége szakad az emberiség egymást öldöklő ciklusainak egy végső vérengzésben.
"You are eating your ticket." - mondta nekem valaki. Nem kell a ticket. Nem óhajtok részt venni egy olyan öngyilkosságban melyet egy óriási vérengzés előz meg.
Már kíváncsi sem vagyok. Ez köszönhető a sok éves kínzásnak, amit az értékes emberi kapcsolataimtől való mesterséges elszigetelés okozott. Megpróbálnak körbevenni mesterségesen irányított kapcsolatokkal, akik bizonyos idő után igyekeznek valamerre terelni (irányítani). Ahogyan az egész rendszer felépül. Tovább a pusztulás útján.
Látom ugyanakkor, hogy vannak emberek, akik értik és érzik a rendszer hiányosságait. Sőt beszélnek is róla. Bogár László az egyik ilyen Magyarországon. Sajnos vállalniuk kell az agymosás céltáblájának szerepét, mert mindenki, aki szóhoz jut ilyen téren - céltábla lesz. Hagyják egy ideig beszélni, mert talán már felismerték a "fékek és ellensúlyok" fontosságának szerepét (vagy csak szajkózzák valami befolyásos irányító szavait, miközben szarnak az egész irányváltásra) és megpróbálják finoman terelni. Először csak az időhatárokat szabják meg, amennyi idő alatt össze kell foglalnia a mondandóját - majd jön a "mi szempontjainkat is értsd meg" kérlek. S lassan a beszélő elveszti a józan eredeti hierarchikus szemlélet és gondolkodás kereteit. Hiszen a hipnotizálás ilyen egyszerű. Értsd meg az én szempontjaimat, amiket elmagyarázok és, ha ezek érthetőek netán néhány komoly érv is kapcsolódik hozzájuk (és ilyen mindig van, hiszen a humán relativitás elmélete szerint mindenkinek igaza van a saját szempontjai szerint) - máris beléptél az ÉN világomba. Azaz meghipnotizáltalak. Ha nem tudsz kilépni és visszatérni a nagy többség (akik általában nem tudják egységesen és magas szellemi színvonalon megfogalmazni céljaikat) és a spirituális hierarchikus társadalomredszer elveihez és az abból következő tennivalókhoz, máris hipnotizálva maradtál - ergo nem tudsz felébredni.
Ergo a nép elbukott egy jó vezetőt.
Hát így megy ez.
Így történt ez a jobbikkal is, az MDF legtöbb tagjával is, és a többivel is - kivéve a kezdetektől ál és kettős hátsó szándékokat követőket.

A tudás - ügynökei és az agyprogramozás

Már az 50-es években is voltak olyan ügynökök, akiket gyermekkoruktól fogva speciális célokra képeztek. Mit is jelentett ez a képzés? Azaz mi is a képzés egyáltalán?
Az életünkben összegyűlt tudást részben saját tapasztalatainkból, de nagyobb részben elődeink és külső kortársaink (értsd korban együtt létező, ránk hatást gyakorlók) információira építjük. Mindenki, más személyes reprezentációval rendelkezik a valóságról, néhány dologban viszont megegyezés születik. Ez nagyon fontos. Mindenki másképpen szervezi meg a saját életét, személyiségét akár ugyanolyan hatásoknak kitéve is! Mentális reprezentáció. Viszont vannak közös pontjaink.
A személyiség alapvető meghajtóerőit igen jól feltérképezték a világot uralni akaró csoportok. Freud igen sokat tudott az emberek irányításáról (lásd néhány igen kérdéses esetét pl Dóra) azaz a hipnózis hatalmáról - ugyanakkor igen keveset osztott meg a szélesebb közönséggel. Az emberekkel. Viszont megosztotta a tudását néhány emberrel a hatalmasságok közül. A hatalmasságok egyébként is mindig rendelkeznek bizonyos extra képességekkel is - nem véletlenül kerülnek ilyen helyzetbe. Az ő unokatestvére Edward L. Bernays írta a Propaganda című művet amely a mai Public Relations és a PsyOparations katonai kommandók alapjául szolgálnak.

A jelenlegi uralkodó társaság elrejtőzik cégek mögé, melyek körbetulajdonolják egymást. Kik tehát a valódi tulajdonosok? Nyilvánvalóan azok, akik ezekből a cégekből a legtöbb hasznot húzzák. Ezeknek a cégeknek a valóságos döntéseket meghozói nagy tudással rendelkeznek, képzettek és átlátják a jogi, szaknyelvi dzsungelt - amit mellesleg ők maguk teremtettek az átláthatatlanság megőrzése céljából. A cégek ilyen rejtőzködő döntéshozói egy (valóban, mint több kollégám megjegyezte) hálózatot alkotnak. A hálózat látszólag demokratikusan működik. Persze ez nem így van, de igyekeznek fenntartani ennek a látszatát. Tehát a hálózatban mindig vannak fő szálak és mellékszálak. Mivel a döntéshozók forognak a cégek vezetői székeiben (vagy éppen bábokat tesznek oda és más trükkös úton veszik ki a pénzt, mint az aranyrészvény vagy egyéb), azért feltételezhetjük, hogy a hálózat dekoncentrált azaz központ nélküli. Ugyanakkor vannak benne gócpontok. Hiszen, ha végignézünk bármilyen emberi csoportosulást és annak döntéshozói folyamatait - akkor megfigyelhetjük, hogy a "természetes vezetők"-nek nevezett személyek véleménye mindig súlyozottabban számítanak - tehát egyenlőbbek az egyenlők között.
Itt megint a hipnózis általam újradefiniált fogalmát kellene felidéznem. A hipnózis ugyanis egy képesség, mely két részből áll: a mások világába való belépés képessége (hipnotizálhatóság) és a mások az én világomba való meghívásának képessége (hipnotizőri képesség). Mindegyik képességgel rendelkezik mindenki, de különböző mértékekben. A két képesség egymástól független.
A természetes csoportok kialakulásában és életében a jó vezetők általában mindkét képességükben erősek voltak (egytől tízig skálán 8-10, ha az 1 a leggyengébb fokozat tehát hipnotizálhatóság 8-10, hipnotizőri képesség 8-10, intelligencia magas, hogy tudjon különbséget tenni:-). Nos ebbe a folyamatba nyúltak bele az okos "világurak", akiknek a birodalma most összedőlni látszik. Rádöbbentek ugyanis, hogy nekik olyan vezetők kellenek, akik erősek a hipnotizőri képességeikben, de könnyen irányíthatóak. Az ilyen vezetők nagy tömegeket tudnak megérinteni, megmozgatni - és könnyen irányíthatóak.
De ezt az irányíthatóságot sem bízták a véletlenre. Kutatták, és kidolgozták az emberi személyiség befolyásolására szolgáló pszichológiai megoldásokat. Ehhez kellett az MK-ULTRA típusú programok tömkelege, melyek az USA, a Szovjetúnió, Anglia, Kína, Afrika, Dél Amerika és Európa országaiban folytattak.
Az összetett kísérletek meghatározott célra irányultak: a személyiséget cselekvésre késztető motivációk feltérképezése és módosításuk lehetőségei.
A paranormális jelenségek kutatása így ezen titkos kutatások célja alá rendelve - erkölcsi gátlással nem rendelkező "kutatók" kísérleteivel karöltve - vált az egyik legérdekesebb részévé a nagy projectnek. Ugyanis eljutottak a gondolat-olvasásának kérdésköréhez.
A gondolat olvasás kérdésköre a széles nagyközönséget is foglalkoztatta - mindig is. Érdekes volna tudni mit is gondol rólam Ő - ugye a leggyakrabban előforduló kívánság a szerelmes fejében.
A világ uralmára törekvők azonban tovább gondolkodtak az ilyen naiv és egyszerű kívánságnál, melynek az alapja a szeretet és a szeretettel teli cselekvés vágyának megnyilvánulása (jó esetben). Ők irányítani akarják ezt a folyamatot. Hiszen a hatalom forrása nem a pénz, hanem az emberi elme - gondolják ők. Ha irányítani akarod a másikat irányítsd a gondolatait. Tehát feltérképezték a gondolkodás folyamatait, majd lehatárolták a lehető legkisebb területre, ahonnan mintát lehet venni (látóideg átmérője, beszédizmokat mozgató idegköteg átmérője) és feltérképezték a nyelvi, képi, audio területeket - a mintagyűjtés persze ma is folyamatban van.
Ezért a közoktatás is begyűrűzött a képbe, hogy olyan előkészített elméket kapjanak a felsőoktatás területére, akik birkamód "hallgatókká" válva visszaböfögik a nekik beadagolt tudást. És megkapják a megfelelő felkészítést a robot-rabszolga-mátrix-létre. Akik kitérnek ebből valamilyen módon (spirituális ébredés során) azok előtt két út nyílik meg: a rendszer "befogadja" őket, mert a személyiségjegyeik a rendszer fő irányait nem keresztezik; vagy elutasítja és eliminálja őket, mert a személyiségük történetesen sokkal erősebb, és tisztább, vagy haszontalanabb a rendszer számára, mint ahogyan azt a rendszert irányítók gondolják. Az előbbiek a rendszer működtetői, az újabb generációs döntéshozók lesznek, ezen utóbbiak pedig az elnyomott spirituális intelligencia vagy hajléktalanok, alkoholisták, a társadalom csudabogarai, különcök, spirituális tanítók stb.
Ez a folyamat olyan régóta megy már, hogy nehéz lenne a gyökereit felkutatni.
Ezért jó ötletnek tűnt valami olyan fegyvert adni ezen előbbiek (a világuralomra törekvők) kezébe mellyel végleg pontot tehetnének az ember ezen unalmas agóniájára. Miért?
A becsületes és erkölcsi gátakkal rendelkezők soha nem lehetnek olyan erősek, mint az erkölcstelen, gerinctelen emberek. Miért? A tudomány területét tekintve: azok, ki pl embereken kísérleteztek olyan tudáshoz juthatttak hozzá, amihez az erkölcsös tudós soha. Beleértve a halállal kapcsolatos kutatásokat, ahol a halál folyamatát vizsgálták tudományos keretek között. (Igen. Megöltek egy csomó embert miközben gépekkel mérték mi történik.) A katonai területeken sem versenyezhetnek, hiszen az erkölcstelen ember bármit kipróbál minden gátlás nélkül, míg a környezettudatos ember nem teszi ezt, ha úgy gondolja, hogy több kárt okoznak, mint amennyi eredménye lenne a kísérletének.
Tehát a tisztességes becsületes ember eleve hátrányokkal indul az erkölcstelen és gát-lástalan hatalommal szemben.
Ezért gondoltam azt, hogy olyan fegyvert vagy dolgot kell ezeknek a kezébe adni, amivel biztosan elpusztítják az egész bolygót. Így két lehetőségük lesz:
Vagy megteszik és akkor mindenki szenvedése véget ér - vagy:
És itt több dolog is történhet. Mivel mindig úgy fejlesztenek, hogy titokban maradjon minden, hogy megölik a fejlesztőket (ugyan ma már nincs erre szükség, mert az emlékezet törlés hihetetlen fejlődésen ment keresztül az ilyen Ewen Cameron félék miatt) és összevissza hazudoznak egymás előtt is (mert, aki titokban tudja tartani a másik előtt az ügyet az hatalmi előnyhöz jut) --- Ezért a rendszer féktelenül halad előre az önmegsemmisítés útján. Több szinten zajlik fejlesztés és több szinten kerül a feketepiacra a fejlesztés terméke is (tudás, fegyver stb.). Így a használók is ismeretlenek és a rendszer egyre kontrollálhatatlanabb lesz. Maguk, a magukat legfőbb irányítóknak gondolók sem képesek megállítani saját kreálmányukat. Amit lassan ők is látni kezdtek. Tehát a rendszer el fog pusztulni. Ez bele van eleve kódolva az eredeti céljaik tekintetében. Hiszen olyan vezetőket használnak, akik jól irányíthatóak, de nem képesek átlátni (átérezni) az alsóbb rétegek létformáit és így az egész rendszert sem láthatják át (nem is ez a dolguk a piramisrendszerben) másrészről folyamatos hazudozásra vannak ítélve. Ergo valós visszajelzést sem tudnak adni a legfelsőbb irányítók számára, akik nem értik mi is történik és miért is nem úgy történik, ahogyan azt ők eltervezték.

A rendszer ugyanakkor tehetetlenül gördül tovább az eddigi úton, hiszen az agymosott generációk viszik tovább a pusztulás felé - mit sem sejtve, nyomogatva a iphone gomjait nézve a való-világ típusú álvaló agymosóprogramokat. Ugye a fegyver, ami megjelenik a színen az általában el is sül (de legalábbis valamilyen halálhoz lesz köze a darabban). Így ezeknek a rosszfiúknak, rosszlányoknak nem marad sok más választása, mint vagy megtanulni együttélni a saját magukat is elpusztítani tudó hatalommal - vagy elpusztulni.
Ahhoz, hogy megtanuljanak ezzel együttélni - mi kellünk, becsületes, erkölcsös emberek. Ugyanis ezek a törvények (no nem a leírt jogszabályokról van itt szó, sem az egyházak által hirdetett szabályokról) nem véletlenül léteznek. Ezek a törvények segítik a létezésünket. És tulajdonképpen köszönettel tartozom azoknak, akik megjárták a másik oldalt és rájöttek miért is vannak ezek a szabályok és meg is osztják ezt a tapasztalatukat. Számukra ezek már nem csak valaki által leírt betartandó dolgok valami homályos ígéret fejében, hanem kemény csontba vágó természeti törvények, melyek be nem tartása kegyetlen következményekkel jár.
Asszem valami ilyesmi volt a terv. De annyi szemét ment már át az agyamon - mások gondolatai, faszságai, zsenialitása - hogy már nem vagyok ebben sem biztos.
Ami ma biztos: fordulóponthoz érkeztünk. Valamerre el fog dőlni az emberiség sorsa. Nagy változások előtt állunk, és ezek lehet, hogy kegyetlenek lesznek.
 A hataloméhes réteg próbálja eljátszani a "majd holnap jobb lesz" időhúzási taktikát - eddig sikerrel hozzáteszem - de nincs tovább. Kimerítették a lehetőségeiket. Megvezetnek még mindig sok naiv ügynököt, akik nem látnak bele minden játszmába, de jelzi tevékenységük mikéntjét és irányát, hogy igen keményen próbálnak lenyomni (depresszálni, megfosztani fizikai szükségleteim kielégítésétől kizárva a munkaerőpiacról, manipulálva a munkahelyi közösségeimet, megfosztani spirituális fejlődési lehetőségeimtől - a lehetőségeimet erős kontroll alatt tartva, meg tudják határozni hol dolgozhatok mennyi pénzért és nagyon jól tudják az mire elég és milyen hatással van rám, stb). Szóval a maskara megváltozott, az irány nem. Az irányváltozás azok felől érezhető, akik legbelül megváltoztatták a döntési referencia-pontjukat áthelyezve az anyagi és hatalom-mámor adta alapokról egy szerényebb és spirituálisabb alapra.
Sajnálom az álmaimat, a le sem élt, el sem kezdett életemet. De így van ez. Nem mindenkinek adatik meg a család, a szeretet, a folyamatosság, a biztonság. Az egyik legbiztosabb ember az életemben az édesanyám. Rá mindig számíthattam élelem és szállás tekintetében, de a szeretetéről is meggyőződtem: valós. Köszönet érte.

Saturday, 22 October 2011

Egy sima egy fordított

Félrevezető szó az Isten. Terhelt. Túl sokan aggattak rá túl sokféle hamisságot, hazug és félrevezető tudattartalmat, képzeletet.

Elmék találkozása, lelkek találkozása. Az elmék üresek mégha tiszta fényt is hozhatnak.

"Ez a gyerek azt gondolja, hogy bennem van valami jó. ... Hallod ezt? Hahaha." - Valld be, hogy jól esett. És logikailag is kifogásolhatatlan. Ha a jing-jang jelre gondolunk, ez a sok ezer éves szimbólum csak mond valami okosságot. Minden rosszban van valami jó - és minden jóban van valami rossz.

A helyzet otthon egyre rosszabb. Jelenleg nincsen olyan közösség formálódóban sem, amelyik képes lenne valós és a jövőt építő terveket és tetteket létrehozni. Talán a formálódást megkérdőjelezem. Lehet, hogy valami azért elkezdődött.
Van egy két ember már, akik lényeglátóan gondolkodnak és beszélnek is (érthető emberi nyelven).

A rejtőzködő titkolózó közösségekben nem hiszek. Úgy gondolom, hogy vannak olyan körülmények, melyek erre kényszeríthetnek embereket, de nem tudok mit kezdeni az átláthatatlansággal. A jövőnk.info közössége is ide tartozik. Jövőképüket egyetlen egyszer sem fejtik ki érthetően és világosan, mert jajj a nagy tezsvér figyel minket. A profiljuk a következő: táborokat szerveznek, Istenről, erkölcsről beszélnek és írnak, rejtőzködnek, van jövőképük, de nem mondják el, a legjobb öteteket sem osztják meg az emberekkel, mert akkor a nagy tezsvér ellopná tőlük... Sivár. (Miért nem lehet megosztani a tudást? Hátha meg is valósít valamit abból valaki nem? Hol tartanánk ma, ha Jézus is így titkolózott volna? Vagy a dicsőség a szerzői jogok állnak e mögött?) Van viszont otthonvédő mozgalmuk. Lehet oda írni. Meghiúsítottak (időt nyertek) egy-két kilakoltatással kapcsolatban. Van egy eddig egész jónak tűnt hírportáljuk.

Aztán vannak mások is. Többnyire még ha látnak is - terveik nincsenek. Spirituális talpazatuk pedig még úgysem. Azután vannak, akik pedig műszívbillentyűvel, öregen, dolgoznak és próbálják elmondani amit ők látnak. Hol rontottuk el (mert elrontottuk) és mit tehetünk meg. Ők nemesek. Ők teszik ki a nemességünket.

És van a tömeg. Jellegénél fogva egy massza. Alakítható, befolyásolható. Spirituális talapzata vagy csökevény, vagy a totális materializmus - mely a saját és környezete pusztulását hozza. De nem teljesen reménytelen. Sok jele van főleg a népi bölcsességek, a nyelv, néhány szokás, dalok, földművelési szokás terén - melyekből látszik, hogy valahol nagyon mélyen őriznek egy valós tudást.

Bogár László kimondta. Kevesen vagyunk, akik nyíltan és építő célokkal hajlandóak vagyunk tenni az emberért és a magyar emberért. De vagyunk. Időnként teljesen reménytelennek érzem ezt a küzdelmet - főleg száműzetésem és börtönéveim sivár elszigeteltségében - de látok egy folyamatot, mely attól függetlenül, hogy én milyen érzelmi állapotban vagyok zajlik, és történik és ég. Lassan megolvasztja a több ezer éves kérget az ember lelkén. Vagy elpusztítja azt és vele a Föld nevű bolygót.

Jó volna megint túrázni, beszélgetni, szeretkezni, önfeledten létezni, nevetni, muzsikálni, imádkozni - de igyekeznek megfosztani mindentől. A mesterséges tortúra. Elegem van belőle.

Friday, 21 October 2011

ala Breivik

Miért is beszélt Yuri Bezmenov a nyolcvanas évek amerikájában a KGB felforgatás alapvető taktikájáról és annak fő célterületeiről?
Hogyan lehetséges az, hogy - miután ő maga is elmeséli - ha ki akartak valakit iktatni, akkor azt megtették és mégis - ő érintetlen maradt, mindössze diplomáciai szinten tették lehetetlenné?
Sok mindenre rámutatnak ezek a kérdések.
Egyrész a KGB értelmesebb fele rájött, hogy amerikában van egy réteg az intelligencián belül (csoport) akiknek érdekükben áll amerika felforgatása. Nekik jó, ha az emberek agymosott zombikká változnak, hiszen úgy több hatalmat és pénzt tudnak maguknak megszerezni. Felismerték valószínűleg azt is, hogy ez a réteg pontosan ezzel a felforgató taktikával iszonyú hatalomra fog szert tenni. Azaz hosszabb távon pont az ellenkező hatást érik el a felforgatás eredményeként, mint amit szerettek volna. Amerika (azaz az élén álló valódi és rejtőzködő hatalmi klikk) egyre erősebbé válik mind katonailag és gazdaságilag az emberek elhülyülésének függvényében. Ugye az emberek egyre távolabb kerültek a felforgatás következményeként a valóságos hatalomgyakorlásától és egy bábkormányzat egy mesterséges virtuális politikai küzdőtér áldozataiként ebben a mátrixban ál-döntéseket hoznak - miközben a valóságban ugyanaz a szűk klikk hozta (hozza) meg a döntéseket.
Ez a felismerés engedte Bezmenovot működni és oktatni a lakosságot nyílt (open source) módon a KGB által alkalmazott taktikákra.
A hírszerző, elhárító, felderítő azaz titkos társaságok és csoportok irányítói között (és az ezeknek utasítást adó döntéshozók között) mindig is voltak olyanok, akik háborút akartak és voltak olyanok, akik békét szerettek volna. Azok, akik tudták mi a háború azok békét akartak (ők jobbára a katonák voltak). Azok, akik pedig remek jövedelmeket kaszáltak a háborúkból - nyilvánvalóan háborút akartak. A titkos ügynöki munka tehát idővel telítődött ezzel a kettősséggel: a jók és a rosszak küzdelmével.
A hatások azonban az emberi spiritualitás következtében nem állnak meg bizonyos térképeken kijelölt vonalak mentén és bizonyos kijelölt időhatárok között. Ezek a spirituális hullámok, melyeket például egy felforgatási folyamat kelt ma visszaütnek az orosz hegemóniára, európára és az egész világra - az amerikai bázisú gátlástalan hatalmi struktúra visszaverődést gerjesztő tevékenysége által.

Örvény.
"Oké. Ha kifejlesztenénk egy fegyvert amellyel el lehet pusztítani az egész földet (de biztosan) és ezt a gonoszok kezébe adnánk, akkor elpusztítanák? Végül is ha igaz az ezeréves bölcsesség, hogy minden rosszban van valami kicsiny jó is, akkor van elvileg egy halovány remény arra, hogy nem teszik meg - ugye? Amúgy meg úgyis mindegy. Ha tényleg materiális alapokon áll a világ, akkor törvényszerűen el kell pusztulnia. Hiszen az anyag elpusztul." ... gondolkodott a kisfiú...

Monday, 17 October 2011

David Webb újabb feljegyzései az egérjukból

No. No love dearlove. Personally. Hiding like a rat. That1s what you are. A rat.
Előmerészkedtek a nyulak a bokorból.
Mert, ki lehet blokkolni a természetes képességeket. Nem tud mindenki mindig produkálni. Csak úgy mint Delgado bikája. Swich on. Swich off. Csakhogy a saját céljaitokra sem tudtok használni. Megölni, kényszeríteni bizonyos mértékig. De használni a mocskos céljaitokra nem. Ez is benne van a tervben. És valahányszor próbálkoztok mindig begyűjtünk valamit tőletek. És közzé is tesszük.

Ugyanaz az intelligencia, ugyanaz a csoport tervezte meg a kelet-európai országok "rendszer"-váltását azaz kifosztását. A privatizáció nem volt más, mint a gazdaság magánkézre játszása és a helyi közösségek erőforrásainak tönkretétele. Ugyanez történt Lettországtól, Magyarországon keresztül, Romániáig, Bulgáriáig és annyira jól sikerült, hogy továbbvitték Görögországba, Afrikába és vinnék tovább más országokba is.

"Miért mindig ugyanaz a pattern ismétlődik? Mert nem kreatívak. Ugyanazt a megoldási sablont használják mindig. Régi több ezer éves sablon ez már. És beválik. A kreativitás a humanitás sajátja. Alkotni csak az Istennel (a saját értelmezésed szerinti Istennel), vagy valamilyen felsőbb erővel kapcsolatban álló ember tud. Az új dolgok mindig így születnek. Ők okosak ugyan, de teremteni és építeni nem tudnak. Az épületeik üresek, semitmondóak, taszítóak és embertelenek - pontosan amilyenek ők maguk. És a sorsuk is olyan lesz, mint pl a WTC tornyoknak. Saját kardjukba dőlnek úgy, hogy észre sem veszik.
Ott leszek nevetni. Minden sarokból az én hangomat fogjátok hallani.

Gyerekek ez megint gallyra ment.
Már várom, hogy elkezdődjék. Szeretnék leszedni egy pár ilyen tetűt személyesen. Az első sorban fogtok megtalálni.

Only for the Good common purposes for universal Good - under the law of the universe.

Tévedés joga fenntartva.

"There is no such thing like God, my son. Tényleg? Renben akkor, ha nincs Isten akkor segítek neked olyan fegyvereket kifejleszteni, amellyel el tudod pusztítani az egész univerzumot. Olyan hatalomra fogsz szert tenni, hogy a bolygókkal tudsz majd játszani. Ha akarod összeütközteted a holdat meg a napot. Ha nincs Isten és nincs semmi célja az emberi étnek, akkor semmi de semmi dolgom ezen a világon és jobb ha meghalok. És annak sincs semmi értelme, hogy emberek meg állatok vannak a földön. De annak sincs, hogy nap van meg bolygók, meg csillagok. Ha van Isten akkor be fog avatozni és nem engedi meg, hogy elpusztítsd a Földet, az emberiséget. Próbáld csak meg. Dolgozz teljes erődből! Ahogyan csak tudsz. És tedd meg.

Ha van Isten akkor meg fog akadályozni benne. Ha nincs akkor ugysincs semmi értelme az egésznek. Nem így van?"
"You where right my son. There is God. I just couldn't do it. It is too beautiful to loose everything."

Saturday, 15 October 2011

Phaidros emlékezései

"Részt vettem a rendszer kidolgozásában. Beszélgetésekben. Think tank típusú beszélgetésekben a legbefolyásosabb és leghozzáértőbb szakemberektől, a katonai eliten keresztül, a finanszírozó pénzemberekig. Az intelligencia krémjével álltam kapcsolatban."

The Game

A felületes szemlélő számára a MÁTRIX egy játék. Így lett bevezetve (set és setting). A játékban minden olyan vicces és mókás, szórakoztató, valóságos és természetfeletti. Ki hinné el, ha elmesélné? Ki venné komolyan, hogy a szar csöng a wécében, hogy az emberek hallják a gondolataidat (persze nem a rendszer-elemzéssel kapcsolatos és nem a mocskos háborús és milliárdos tolvaj gazemberségeikkel kapcsolatosakat)? Ki hinné el, hogy az állatok beszélnek hozzád emberi szavakkal és valós információkat közvetítenek? Sok ember elhiszi, hogy ez egy játék. Egészen addig, amíg egy két barátja meg nem hal (vagy ő maga). De olyan is van, aki ezt sem veszi komolyan. Az ilyeneket tovább "vezetik" - ala Breivik.

A rendszer már régóta működik. A kezdetekben csak a paranormális képességekkel rendelkezők hálózata volt. Voltak, akik össze tudtak kapcsolni embereket telepatikusan. "Tudsz kapcsolatot létesíteni velem? Akkor tudsz kapcsolódni több emberhez is egyszerre? Akkor tudunk telefonálni egymásnak telepatikusan?" - kérdezte a kisfiú.
Ennek a természetesen működő rendszernek lett egy elektronikus változata is, mert az emberi tényező zavarta a rendszert a saját kénye kedve szerint kontrollálni akarókat.
Kik ők? Kik fizették a fejlesztéseket? Kik fejlesztettek? Kik öltek? Kik rendelték meg milliók halálát? "A nevek nem annyira számítanak ebben a rendszerben. - Hazudsz! - Nos. Igen. Nem gondolom, hogy tudnod kellene kikkel beszélsz. Az ő és a saját érdekedben is jobb így. - Jól van. Ezt elfogadom. Nem akarom tudni a neveket."
Azután lassan épült a rendszer.
Azután egyszer valaki olyasvalaki akart hozzám kapcsolódni, aki hatalmas akarattal és hatalommal rendelkezett. Egy olyan valaki, aki rettenetesen kegyetlen. "Ezt az embert ne engedjétek ennek a programnak a közelébe sem! Ez az ember totálisan ellentétes irányba akarja vinni az egészet! Ez az ember el fogja pusztítani a Földet és kiirtja az emberiséget a világból!" - Szétkapcsoltunk. - Késő. Ki volt ez? - nem mondhatom meg. - Eladtátok a programot. Rohadjatok meg ahol vagytok mind!" Takarodjatok ki a fejemből! Nem akarok tudni rólatok soha többet!"

Trainstation

A senki földje. Köztes állapot. "Ha ki is törlik a memóriámat, akkor is vissza tudom szerezni az emlékeimet, ha nem is teljesen, de a lényegüket vissza tudom kapni. - Hogyan? - Ha újra találkozhatok azokkal az elmékkel, emberekkel, akik részt vettek a fejlesztésben. Próbáljátok meg úgy összehozni a találkozókat, ahogy előtte. Meg fizikailag is. Lehet hogy elég lesz csak ha elmegy mellettem az utcán. Természetes gondolatolvasó vagyok. Ha a másik még hívja is a figyelmemet, akkor biztosan oda fogok figyelni rá."

"Te figyelj Jana. A fiunk üzent a srácokkal. Új jelet kell találnunk. Nem jó, ha a kezünket használjuk olyasmihez kell kötnünk a felébredést, amit nem tudnak levágni rólunk. Azt mondta, hogy próbáljuk meg a légzést. Kössük a légzéshez a felébredést. Lélegezz Jana. Jó mélyeket. Szívd be a levegőt jó mélyen és fújd ki. Csináld sokáig türelemmel. - ült az ágyon mellette és türelmesen figyelt. Bizonyos idő után apunak csillogni kezdett a szeme: - Tényleg. Emlékszem. Ez volt a jelnünk: (kerezstbe tette a középső és a mutatóujját. Emlékszem."
Asztma. Cigaretta. Légzés. Blokkolás. Emlékezet.

Bringajóga. Tudsz olyan mozdulatsort, amit lehet a biciklin is gyakorolni? Olyan jóga légzőgyakorlatot? Open-Close, open-close. International Intelligence Community. Hát megszületett és működik. Éljen. És erősek is vagytok, mert még élek. Isten kegyelméből.

"This guy has more courage in it than all of my banksters. - "Engem tegyél a rendszerbe te bunkó! Majd én megmutatom neked, hogy igen is van emberség és az emberek jók. Csak te vagy ilyen rothadt lelkű, beteg és nem mindenki ilyen. Kitörölheted az emlékeimet százszor is, akkor is megmaradok embernek és csak megölni tudsz, manipulálni nem!"

Hányszor jártam végig bizonyos bringautakat? London, Franciaország, Spanyolország.
A rendszer közben egyre bonyolultabb lett.
Megjelent a feketepiacon. Eladták különböző szintű verziókban a maffiának, a katonaságnak, a bankároknak, politikusoknak, multiknak - mindenkinek, akinek volt rá pénze, hogy ilyen típusú pszichológiai fegyvert vásároljon. A rendszer egyre áttekinthetetlenebbé vált. Még úgy is, hogy az eredeti gyártó és a technikai fejlesztő mindenki felett álló hozzáférési jogokkal rendelkezett(ik) a rendszerben hardveresen és szoftveresen is. De meg is hackkelték már a rendszert. Az eredeti fejlesztők többsége pedig már halott. Jellegzetes módszerük volt a saját fejlesztést először a tudóson kipróbálni. A memóriatörlési módszerek fejlesztőit e miatt könnyű nyomon követni. Nézzük csak meg milyen furcsaságok történtek Lafayett R. Hubbarddal (a feleségére nem emlékezett) vagy Eric Ericsonnal.

Már nem érdekel a világ sorsa. Elfáradtam. Nem érdekel ha meghalok. Addig pofoztak, hogy most már megváltás a halál. Már nem is kellene élnem mostanra - ha jól sejtem az emlékeimben így él. "Did he plan to survive? - No. I don't think so. ... But we can make it happen. ... He left the dates and turning points flexible. There is a gap in the plan for emergency reason. If somebody dies during the program or other things happen. If we could use this gap..."
Miért?
Nekem ez így nem kell. Még mindig nem kell. És nincs erőm hozzá. Nem élhetek olyan életet, amilyet szeretnék. Oké tenni még van mit bőven. De az, hogy a saját életbenmaradásomért küzdjek - nem életcél a számomra. A többiekkel meg nem lehet kapcsolatom csak futó utcai hozzászólásokban. Beszélni nem beszélhetünk nyíltan. Olyan messzinek érzem az egészet, hogy nincs életkedvem kivárni. De ugyanakkor érzem a tehermentesítést is. Ki csinálja? talán pont az egyik főgonosz élte át a teljesség élményét?
A memóriatörlés nagyon jól sikerült.
Vannak visszatérő emlékeim, de nem tudom összerakni a teljes képet.
Ültem már ott ahol a cigit hagytátok. Akkor esett talán az eső. Hideg volt és el voltam keseredve.
Szeretlek. - mondja a hard drive. Igen.
Én is szeretlek. Dolgozol nekem.

Üdvözlet a nyúl üregéből, mindenkinek aki érti és látja a kódot ;-D

Tuesday, 27 September 2011

Gondolkodóm tehát még nem tudok mindent

Szóval vannak azért itt különböző layerek, amit nehéz nekem különválasztanom. Van a driver level. Ide tartoznak azok, akik valahogyan bekerülnek az irányító hálóba. Driverek, de tűzfalak is egyben. Még így is van áthallás a tűzfalakon.
Ok. Szóval azt mondják valakinek, hogy itt ez a srác menj oda és nyugtasd meg. Komoly betegségben szenved. Közben a vezérlőben "rákapcsolják a 400 Voltot" persze rángatózni kezd. A segítő meg odamegy a legnagyobb jóindulattal, hogy megnyugtassa a targetet. We are here to help you! from THX 1138. Ennek iszonyú hatása van a targetre főleg, hogy tudja a segítő is közéjük tartozik. Kétségbeejtő, mert a segítő set-je egy program, mely nem engedi őt elhinni, hogy mi is folyik valójában. Lassan két három, de lehet, hogy négy tűzfalat is használnak Ego.
Aután van a tűzfal szerep szint? driver is lehet. És target is. És van a target. Nem minden target lehet driver, de minden driver lehet target. Vannak ugyanakkor supervisorok is, akik felette állnak valahogy a rendszernek. És van tényleg egy architect.
Jó nagy kotyvasz mi?
Várj megpróbálom később tisztábban. Bringázás közben már majdnem letisztult. Rohadt bonyolult mert keveredik a természetes az elektronikussal, az erőszakos a harmónikussal. Nehéz időnként válogatni. Sok kellemes pozitív driver jelent mostanában meg, akiknél észrevettem a hátsó szándékot (amiről ők mit sem sejtenek). Sok új driver maga is rájött valamire...
Szóval a kontroll rendszer célja a kontroll megtartása egy kiválasztott kevesek számára. A tálalás: kommunikációs rendszer szintetikus telepátiával - az ügynöki oldalon. Jó rendszernek tűnik, mert nincs lenyomozható kapcsolatfelvétel. Nem lehet észrevenni a kontaktust csak a furcsa "véletlenek" utalhatnak, de bizonyíték nincs. A többieknek, egyszerűbb lebutíított befolyásoló eszközként, multiknak, eladóknak vásárlás növelésére. Minden fegyver eladásra készül és ki is kerül a piacra. Ez is kint van már. Ráharaptak.
Gond van vele: vannak hiperérzékeny emberek akik hallják az adást. Az ő kizárásukon dolgoznak, vagy megfűzni próbálják őket - mert jó erős drivereket lehet belőlük csinálni.
Folyamatosan darálják az agyamat, de kis szünetet néha hagynak. Pl ma. Köszi. Jó lett a DJ felvétel. Ehhez hozzáadva, hogy mindenhol szól az a szar rádió (munkahely, bevásárlóközpontok, otthon is az emberek rászoktak rászokódtak) és mondjuk egy jó kis jól összeállított hipnotikus előkészítő szöveget rámondanak - akkor már lehet tudni hogyan is lehet a rádióból "üzenetet kapni", ami ugye a skizo egyik populáris tünete:-) Bár nem vicces, mert ezt is használták Breiviknél. Próbáljátok csak ki. Figyelni fog rá.
Szóval, ki marad meg a valóság talaján? Ki tart ki az emberi értékek mellett még akkor is, ha a lassú kínhalált kell vállalnia, vagy a biztos gyors halált, vagy szeretteinek elvesztését? Ki al(k)uszik, ki tudatos egyáltalán és ki vesz részt ebben örömmel? Olyan is van bőven. Tetűk.
El vagyok fáradva a sok háttérzajtól. Kicsit emelkedett már a megértés szintje, de úgy érzem előbb belepusztulok, minthogy megértsék/em.
És mindig több réteg van. Zseniális. van egy sztory a valóságnak, mely mögött is vannak indokok indítékok - épül rá üzlet (azt ők soha nem felejtik el, hogy az üzlet és a haszon a valós világban keletkezik). Azután van a Mátrix ahol minden játszik. Fantázia, érzésmanipuláció, rezgés, alvásmegvonás, háttérzaj, különböző set-ek és setting-ek gonosz célokkal, pszichikailag a legszélre próbálnak vinni és még azon is túl - csak azért, hogy feladd. tedd, amit akarnak. De nincsen viszonzás - szóval küzeni kell ellenük.
Ja a hipnózissal a fegyver fokozatúval, nemcsk ölni lehet, hanem védeni is. Pl le lehet modellezni a méreganyagok lebontását a test saját fúziós folyamatainak segítségével, kellően alátámasztott biológiai lehetőség esetén (tudományos magyarázattal, mely elvben lehetséges) és vizualizációval. Először lassan, majd gyorsabban. Ja azt olvastam a ciánnak mandulaíze van. Nincs. Szar torokkaparós marós íze van.
Go go rasputyin.
Okoskodom, mert em látom, hogy ti mit csináltok - de néha átjön. z nagyon jó érzés - már amennyit én most képes vagyok érezni. Jó tudni azért a maradék agyammal, hogy ott vagytok és keményen dolgoztok. Még ha nem is érzem csak a szar ömlik. Az ami egy nap átmegy a fejemen elég volna a föld elpusztításához.
urva idegesítő a hátmögötti szarakodás. A nem közvetlen beszéd ráadásul lényegtelen és rosszindlatú a legtöbb. Mocsok. Olyan, mintha szartelepen kéne élnem és mozognom. Aztán vannak a helyek közt is különbségek. Bár már azzal is variálnak. Igyekszem megőrizni, amit fontosnak tartok, még ha nem is olyan jó - legalább, amíg nincs jobb. Jó lenne már beszélgetni közvetlenül. Elegem van és nincs már sok hátra.

Sunday, 25 September 2011

Extracts From The Life of An Ex Sub'agent - novel of David Webb

Ok. So what is really going on?
I have some understanding. But it seems we have a big live and death puzzle to solve.
The situation is like if we can solve it - we will have future - otherwise the humanity will disappear from Earth (and also the human race with it, even if some of these strategiests think that there can be human-like society without humanity in a well planned matrix system which is based on total control).
"I have been asked about natural phenomenons. They explained the phenomena and asked me always how can we use this as a weapon?"