Showing posts with label hangokat hallok. Show all posts
Showing posts with label hangokat hallok. Show all posts

Friday, 18 March 2011

James Walbert az első, aki pert nyert elektronikus kínzás ügyében az USÁ-ban

James Walbert testébe egy mikrochipet ültettek a tudta és engedélye nélkül (korrupt és az amerikai fasiszta orvostársadalom segítségével).
A JW régóta szenvedett az úgynevezett "gang stalking" szervezett zaklatás formáitól és az elektronikus agymanipuláció különböző módszereitől. Segytséget kért a rendőrségtől, de kinevették, megalázták és semmit sem tettek a segítségére.

Mégis sikerült pert nyernie az amerikai bíróságok visszautasítása ellenére is. Esetéből kiderül, hogy nem hallucinál, nem bolond, hanem egy globális tervezett az emberek totális kontrollálására kifejlesztett rendszer áldozata. A chip az idegrendszer stimulálására és módosítására szolgált. Öt darabot távolítottak el a szervezetéből, melyet nem minden röntgengép tudott kimutatni. Bizonyos röntgen gyártók ugyanis úgy alkották meg a gépeiket, hogy ne mutassák ki a chipeket. ERRŐL BIZONYÍTÉK VAN! BÍRÓSÁGI VIZSGÁLAT ÉS ÍTÉLET SZÜLETETT AZ ÜGYBEN!

Sunday, 6 March 2011

PsyOps avagy Public Affairs - az elmék manipulációja

Előző bejegyzésemben olvashatjátok a Rolling Stones hasábjain megjelent cikket magyarul, mely az amerikai hadsereg propaganda eszközeinek az állami vezető ellen fordította. Milyen célból tette ezt? Háború, pénz és még több pénz. William Caldwell altábornagy az összes odalátogató politikai vezetőt manipulálni akarta.

Korábban írtam már arról, hogy a jelenleg alkalmazásban álló mondern módszerekkel mennyire egyszerű akár egy egész ország döntéshozóit befolyásolni az előre elhatározott irányokba. Elég, ha csak a tudat alatti hipnotikus üzenetek tekintetében gondolkodunk el ilyen szempontból. Tudni lehet, hogy a hipnózisnak van egy igen fejlett formája, melyet fegyverként használnak (Weapon Grade Hypnosis). Ezek a PsyOps alakulatok képzettek ezen a téren. Nemsokára ki is borul majd a bili, hiszen egyre durvábban hatalmukba keríti a mohóság azokat, akik hozzáférnek a hatalomnak ehhez a csendben manipuláló hatalmas erejéhez.
US Navy Psychological Operations Central Command
Hot button issues
Mik is azok a "hot button" ügyek? Na vajon mi? Hát olyasmik, amivel zsarolni lehet: szexuális szokások, gazdasági korrupciós ügyek, stb. Ismerős? Nem a titkosszolgálatok egyik módszere ez? Blackmail, zsarolás.
Miután az egyik tiszt elleneszegült a parancsoknak, megpróbálták nyomás alá helyezni, majd félreállították.
Azután Caldwell fölötti körökből jött egy módosítás az egység elnevezésében, mely megszüntette a tiszt dilemmáját. A célpont ezentúl bárki lehet, amerikai földön, a NATO tagállamokban és másutt.
Mit jelent ez?
Azt jelenti, hogy a technika jelen van, és alkalmazni is fogják és alkalmazzák is jelen pillanatban. A tisztél nem a technika elkalmazása verte ki a biztosítékot, hanem az, hogy amerikai vezetők ellen kellett fordítania, egy katonai vezető karriervágyainak kielégítésére.
A Rolling Stones cikkét botrány követte, majd megindult egy hivatalos nyomozás is.
Mike Mullen admirális indította be a felülvizsgálatot. lásd a cikket itt
Ez sem hír kicsiny hazánkban.
A PsyOps ommandók feladatai közé tartozik például egy nemzet ellenállásra való akaratának megtörése. A célbavett szenátorok egyike egyébként azt nyilatkozta, hogy semmit nem vett észre abból, hogy manipulálnák. Jól dolgoznak a fiúk, le a kalappal. De bele fognak bukni azokkal együtt, akik a drótokat rángatják.

Thursday, 3 March 2011

Egy újabb megvadult katonai vezető - Az amerikai hadsereg PsyOps kommandó saját szenátorait manipulálja

Michael Holmes
source: Rolling Stones,
Photograph by Guy A. Volb
Another Runaway General: Army Deploys Psy-Ops on U.S. Senator
By Michael Hastings
February 23, 2011 11:55 PM ET
Rolling Stones - Politics

Az amerikai hadsereg illegálisan rendelt egy "pszichológiai  akciókra" specializálódott katonai alakulatot, hogy manipulálja az Afganisztánba látogató szenátorokat arra, hogy küldjenek több katonát és több anyagi támogatást. Amikor az egyik tiszt (Michael Holmes ezredes) le akarta állítani az akciót, félreállították és katonai ügyészségi nyomozás indult ellene.
A parancsok William Caldwell altábornagytól érkeztek egy háromcsillagos tiszttől, aki az Afgán katonák kiképzéséért felel - mely az amerikai háborús stratégia biztosítéka. A tavalyi évben egy négy hónapos perióduson keresztül egy katonai egységet az úgynevezett "információs akciók" (information operations) kivitelezésére szenteltek Kabulban (Camp Eggers). Ez a csoport többször nyomás alá került, hogy a Caldwell-el találkozó szenátorok és más VIP személyeket vegyenek célba.
Amikor az egység ellenállt a parancsnak, mert az amerikai jog tiltja enek az manipulációs technikának amerikai állampolgárokon való alkalmazását - bosszúhadjárat idnult ellenük.

Friday, 23 July 2010

Ami az új alkotmányból ne maradjon ki

Nemsokára elkészülök John J. McMurtrey, M. S. írásának fordításával, melynek címe:

A belső hang, a célpont követés és a viselkedés befolyásolás technológiái
És amiről szól ez a leellenőrizhető hivatkozásokkal jócskán megtűzdelt tanulmány:

Összegzés:

A belső hang átvitelének fejlesztése ultrahang és mikrohullámú technikák segítségével ismertetve van, mint ahogyan a célpont követés irodalma is. Hivatkozások bizonyítják a viselkedés befolyásoló technikák kutatottságát és jelentették az embereken alkalmazott ultrahang és mikrohullámú energiák eseteit. A megvizsgálandó irodalom sok szempontból ellentmond a pszichológia és a pszichiátria közösségeiben kialakult professzionális véleményeknek.

Bevezető

Az emberek felismerve a távoli manipulációt és az erre alkalmas technikákat – tiltakozó zervezeteket alakítottak világszerte.1 2 3 4 A művelt társadalom informálatlan e technikák létezéséről és a fejlesztésükről tanúskodó irodalmakról és nem ismeri fel a veszélyeit. A „hangokat hallás” panasza és más manipulációs technikák észlelése – megfelelő tudományos és jogi vizsgálatot követel és az erre panaszkodónak védelmet kell kapnia. A professzionális tudatosság tulajdonképpen nem létezik – minőségi írások hiányában, véleményük feltételezett – a bizonyítékok értékelése teljesen hiányzik.
Ebben a tanulmányban bizonyítjuk:
  • az ultrahang és mikrohullámú, vezeték nélküli, távolról létrehozható belső hang átvitelének fejlesztését és létezését,
  • emberi célpont követő technológiák létezését,
  • tanulmányok létét, melyek a viselkedés befolyásolás lehetőségeivel és ezen technológiák alkalmazásával az emberek ellen foglalkoznak.
1 Mind Justice (formerly Citizens Against Human Rights Abuse). Director; Cheryl Welsh, 915 Zaragoza Street, Davis, CA 95616, USA. Website accessed 3/8/05 at http://www.mindjustice.org/ Email is welsh@mindjustice.org
2 Christians Against Mental Slavery. Secretary; John Allman, 98 High Street, Knaresbourough, N. Yorks HG5 0HN, United Kingdom. Website accessed 3/8/05 at http://www.slavery.org.uk Email is info@slavery.org.uk
3 Moscow Committee for the Ecology of Dwellings. Chairman; Emile Sergeevne Chirkovoi, Korpus 1006, Kvrtira 363, Moscow Zelenograd, Russia 103575. Website accessed 3/8/05 at http://www.moskomekologia.narod.ru Email is moskomekologia@narod.ru
4 International Movement for the Ban of Manipulation of the Human Nervous System by Technologic Means. Founder; Mojmir Babacek, P. O. Box 52, 51101 Turnov, Czech Republic, Europe. Website accessed 3/8/05 at http://www.geocities.com/CapeCanaveral/Campus/2289/webpage.htm Email is mbabacek@iol.cz
 
A szerző négy ország (lásd fent a hivatkzások linkjeit) négy szervezetei által publikált esetek és perek (Kanada például, már fizetett kártérítést elektronikus és agymanipulációs kísérletek folytatásáért, ehhez hozzá nem járuló, mit sem sejtő állampolgárokon - peren kívüli megegyezés keretében...), amerikai és egyéb szabadalmak, azok leírásai, szakirodalom, jogi és történelmi források alapján összegzi a jelenleg a polgári kutatási módszerekkel fellelhető tudásanyagot a számunkra.
Több alapos és kiterjedt tanulmánya megtalálható az Egyesült Királyságbeli, Keresztények a Mentális Rabszolgaság Ellen nevű csoport honlapján.

A leendő Magyar Alkotmánynak tartalmaznia kell az alapvető emberi jogok között a gondolkodás  és az elménk szabadságának jogát  is.
Erre azért van szükség, mert a telefon, az internet, az otthonaink, köztereink után - erre jogosult és jogosulatlan erők az elménket is képesek "lehallgatni". Haha. Nem, hölgyeim és uraim! Nem őrültem meg. Nem vagyok skizofrén és elmém teljes birtokában sohasem láttam élesebben az engem körülvevő világot. Ajánlom mindenki figyelmébe a bizonyítékokat, melyeket nemsokára magyar nyelven is olvashattok itt a blogomon.

Wednesday, 7 July 2010

fMRI Mind Reading - Identification of Thoughts - Gondolatolvasás

Science-fiction? No. It is reallity. Mind reading.
Gondolatolvasás. Valóság. A katonaság után a polgári alkalmazásokban is megjelenik az elektronikus gondolatolvasás. A filmben az fMRI technikát alkalmazzák meghatározott tárgyakra gondoló kísérleti alanyok gondolatainak felismerésére. Csavarhúzó, kalapács stb. 5 év múlva gondolhatunk bármire, a technika segítségével olvasni fogunk tudni egymás gondolataiban. Csak jelzem, hogy a katonai verzió már egy jó pár éve működik.

Sunday, 20 June 2010

MK ULTRA, Project Pandora, mikrohullámú hallás, microwave hearing, MEDUSA

Nem halált okozó fegyverek biológiai hatásai
Bioeffects of Selected nonlethal Weapons

Department of The Army Freedom of Information Privacy Office
Ha valaki még mindíg azt gondolná, hogy a tömegek elmemanipulációja science fiction, mese, hablaty... akkor ajánlom ezt a bizonyítékot figyelmébe. Különös tekintettel a dátumra: 2006. december 13.! Tehát ha hangokat hallasz a fejedben, könnyen lehet, hogy a CIA vagy valamelyik a háttérhatalmat szolgáló titkosszolgálat emberei szórakoznak veled. Nagyon ajánlom a Magyar Pszichiátria figyelmébe a jelenséget. Nehogy félrekezeljenek valakit, akit kezelésbe vettek egy ilyen eszközzel. 
Külön kiemelek egy részt:
Ez az effekt pszichológiailag teljesen leépítheti a személyiséget, ha "valaki hangokat hall a fejében".
Itt csak a mikrohullámú hallás jelenségét emelem ki:

Monday, 14 June 2010

Elektromágneses fegyver, MDD1, mikrohullámú fegyver, Hangokat hallasz? Hangokat hallok a fejemben. Lehet hogy innen jön?


A Navy SBIR program által bonyolított Phase I projekt egy ideiglenesen lebénító rendszer fejlesztését tűzte ki célul, a MEDUSA kódnévvel (Mob Excess Deterrent Using Silent Audio). Találjátok ki a megrendelő: Igen! Az USA kormányzata. A projekt 11/19/2003 - 05/19/2004  tartott.
Ez a nem-halálos fegyver a jól ismert mikrohullámú hallás1 jelenségén alapul. A mikrohullám sugárzása erős hangérzetet kelt az emberi fejben, gondosan kiválasztott alacsony energiájú pulzusokban. A lüktetés energiája és tulajdonságainak kombinálásán keresztül lehetőség adódik olyan hangérzet elérésére, amely átlép a kényelmetlen szinten, elrettentve egy személyt bizonyos területre való belépéstől – és ha szükséges – ideiglenesen lebéníthat konkrét személyt.
A lehetséges előnyei és alkalmazása tekintetében a területvédő elrettentés és érzékelés ipari és nemzeti területeken, más rendszerekkel együtt hallássérültekkel való kommunikáció segítésére, az arra feljogosított és katonai személyek tömeg kontrollálására és a vagyon2 védelmére.
A rendszer hordozható, alacsony energia fogyasztású, állítható nagyságú területet tud besugározni, átkapcsolhatóan képes tömegre és egyénre fókuszálni, ideiglenesen le tud bénítani, a halálokozás és tartós sérülés esélye alacsony, nem okoz kárt a tulajdonban, a barátságos személyekre hatás alacsony.








Contract #
M67854-04-C-1012 
Topic
N03-163 
Solicitation
03.2 
SYSCOM
MARCOR 
Award Amount
99965.00 
Phase
Program
Navy SBIR 
Start / End Date
11/19/2003 - 05/19/2004 
FY Reported
2004 

Contact Information
Government Contact
Mr. George Gibbs
Email: george.gibbs@usmc.milPhone: (703)432-3676Fax:   
Point of Contact
Dr. Lev Sadovnik
Email: lsadovnik@waveband.comPhone: (949)253-4019Fax: (949)253-4089  




Firm Information
WaveBand Corporation
17152 Armstrong Avenue
Irvine, California 92614-5718
United States
http://www.wavebandcorp.com

A Pandora projekt pedig a Walter Reed Army Institute of Research által fejlesztett egy eszközt, aminek célja: kívülről gerjesztett hang bevitele, szavak pulzált mikrohullámú hallásgörbéje vagy beszédhang – amik olyan hangérzékelést keltenek, amik nem a befogadó saját gondolkodási folyamatai. A mikrohullámú pulzusok hathatnak a bőrre (epidermis) és a bőr alatti rétegekre (dermis), ahol a vért, nyirokcsomókat, izzadságmirigyet, idegvégződéseket égetheti meg akár 700 yardról is3.
Mind Lev Sadovnik és a WRAIR fejlesztői CIA projecteket támogatnak. A szerkezet ördögi. Kikerüli a hallórendszert és megfelelően beállítva saját gondolataidként hallhatod (ez az úgynevezett belő hallás) más mikrofonba mondott utasításait.
Ha azt még megfejeljuk egy hangmodulátorral, ami képes bárkinek a hangkarektisztikáját reprodukálni, akkor már csak a megfelelő hangminta mennyiségre van szükség és a saját hangodat hallhatod a saját fejedben. Egy jól képzett hipnotizőr pedig bármire rá tud venni.
Mark Phillips azt mondta nem tudunk ez ellen az eszöz ellen védekezni. A hanghatást nem tudjuk kivédeni ugyan, de elménk karbantartásával és a tudatosságunk saját valódi hajtóerőink ismeretében erőlködhetnek ahogy akarnak. Minden manipulatív szándék ellenére élhetünk erős, össztaró és őszinte emberi közösségekben. Szabad elmével.
1Microwave auditory effect MAE
2Asset: tőke, vagyon, kintlevőség, követelés
3“Non-Lethal Weapons - Just Short of a Miracle"; by Hwaa Irfan; 06/19/2002; Health & Science; Islam Online

Wednesday, 2 June 2010

Hangokat hallasz a fejedben? Nem biztos, hogy nem valódi!

Egy Holosonics nevű cég (1999-ben az USA-ban bejegyzett) 2000-ben kifejlesztett egy igen erdekes hangtechnikát, aminek az érzete olyan mintha a hang a fejedben szólalna meg.
A technika igen érdekes. Ultrarövid hullámú jelet generál. az ultrarövid hullám kívül esik a hallható hang tartományán (20Hz-20kHz). Az ultrarövid hullám a levegőben terjedve járulékkos rezgéseket produkál, amik kiszámíthatóak és megjelennek a hallható hangtartományban. Mivel számíthatóak - a megfelelő bemeneti jelet generálva hallható hangot tudunk létrehozni a járulékos rezgések segítségével a levegőt használva hagnszóróként.
A hang-érzet olyan, mintha a fejedben szólalna meg. Kellőképpen nem felkészített hallgató azt hihetné: hallucinál.

Például egy képtárban egy kép előtt állva hallhatsz e technika segítségével egy narrációt a képről, majd ha tovább lépsz egy másik kép előtt hallhatsz egy másikat a nélkül, hogy a két hangzóanyag össyekeveredne és az áthallások miatt élveyhetetlenné válna. Ez a kiváló irányíthatóság az ultrarövid hullám irányíthatóságából fakad.
A techika a levegőt használja hangszóróként, csak egy ultrahang generátorra van szükség hozzá. És persze a megfelelő tudásra. A Dr. Joseph Pompei által fejlesztett Audio Spotlight technika bárki számára elérhető! Íme néhány az eddigi megrendelők közül: ACMI at Federation Square, Bank of America, Boston Museum of Science, British Airways, British Telecom, Cisco Systems, Creative Labs, Eastman Kodak, The Field Museum, Chicago, France Telecom, Harvard Peabody Museum, Hewlett-Packard, Jack Morton Worldwide, Johnson & Johnson, Kaiser Permanente, Kraft Foods, Marks & Spencer, Motorola., NCR Corporation, Perkins School, Procter & Gamble, Science World BC, Symbol Technologies, Tate Modern, Time Warner, Toyota, Walt Disney Imagineering, Yale Art Gallery.
A technika egy katonai fejlesztés polgári változata. Ha ezt a technikát például hipnotikus szövegek közvetítésére használjuk rávehetjük a szomszédainkat, hogy legyenek csendben, ne veszekedjenek hangosan stb vagy tehetünk durvább dolgokat is ha van elég pénzünk a szerkezetre, akkor akár az őrületbe is kergethetjük őket a skizofrénia diagnózisába. Vagy hogy továbbmenjek kulcspozícióban levő politikusokat irányíthatunk a hadi változattal kedvünk szerinti döntésekre manipulálva őket, de akar öngyilkosságra vagy gyilkosságra is rávehetünk egy alkalmas alanyt!
Hölgyeim és Uraim a huszonegyedik században élünk. Szóval ha hangokat hallasz, egyáltalán nem biztos, hogy az nem valódi!
Hogyan lehet ez ellen védekezni? Tudatossággal!
Ha ismerjük önmagunkat, valódi igényeinket, belső hajtóerőinket - akkor igen nehézzé válik mindennemű manipuláció jöjjön az hipertechnológia felhasználásán keresztül vagy a tömegmédiából.


A legerősebb hajtóerő a szeretet. De nagyon erősek a félelem, a szexuális vágy, a halálfélelem, az anyagi biztonság utáni vágy, a szeretteink elvesztésétől való félelem, a szégyen, a büntetés felelősségétől való félelem stb. Ezek tudatában és ezeken túllépve szabadok lehetünk mindennemű manipulációtól.