Saturday 4 July 2020

A zsidó rendszer

A zsidó rendszernek hat fő csoportja van - vagyis hét a csillag közepével.

Nem feltétlenül sorrendben írom őket és rengeteg átfedés van a csoportok tagjai között.
1. A csillag közepe a "zsidó alap". Akik még bent vannak. A zsidó alap egy "eszközkészletet jelent ami magába foglalja az egyedi embert, a pénzeszközöket, a tárgyi eszközöket, a technikai és tudományos tudást, és az előre beállított hajtásokat, amiket a közös tudatban megcsináltak és tároltak.
2. A kibaszottak köre - azok tartoznak ide akiket a zsidó alap tagjai a birodalmi szabályok alapján kibasztak az alapból. Neo-zsidóknak is szokták nevezni őket. Miután kibaszták őket - elfelejtenek sok mindent, de mégis ugyanazt csinálják tovább mint addig. Ezért az első csoport tovább használja őket - hiszen ugyanolyan rohadtak és ugyanúgy hátat fordítottak a valódi szeretetnek és csak eszközként használják a hatalmi pénzügyi céljaik megvalósítása érdekében.
3. A "minden mindegy csoport" Ide azok tartoznak akiknek semmi sem számít - még a zsidó birodalmi szabályrendszert is leszarják... azaz mégse, mert oda tartoznak ők is. A donkey hálózat féle vonalakból született és a neofiták felügyelete alá tartoznak mint "idegen"ként számon tartott zsidók. Akik elég nagy szarházik ahhoz hogy beférjenek a csapatba.
4. A tudós csoport. Egy fő feladatuk van: az emlékezet uralma. Hiszen csak azt tudhatod amire emlékszel. Az emlékezet pedig törölhető a közös tudaton keresztül megvalósított hajtással. (pszichikai drive). E mellett sok magát tudósnak és szakértőnek nevező patkány szarházi vérhitű tartozik ide.
5. A népek saját vér-hitű vér vallású és hagyományó csoportjai. Ilyenek a német területről a Thor-vallás (tor), dél amerikából a Vam-vallás (van), a Svéd-finn Vallaha (valaha), a Hun létforma akik a nomádok alá tartoztak (vérszerződés véráldozat, csodaszarvas), és a többi és a többi...
Minden nép és földrész megszülte a maga vérhitét és vérrendszerét, a zsidókat a birodalmi keretrendszer létrejöttekor (innen számítjuk az időt általában, ez előtt volt viszont még egy cirka 600 éves próbaidő /erre nem emlékszem pontosan... lehet hogy az első birodalom hajtó keret rendszerét akkor kb 5000 évvel ez előtt csináltuk meg nekik, és 2020 éve pedig meg akarták újítani azt és ravaszul felkészülve meg is újíttatták velünk. Ebből lett azután a római birodalom. Miután ez se vált úgy be - mert mi is felkészültünk azért - akkor megcsináltatták velünk a második birodalmat ez volt talán az amit a szent római birodalomnak neveztek és már lemondtak az egységes közigazgatási rendszerről, mert az nem működött. Azután a két világháború előtt valahogy megalakult megcsináltatták velünk a harmadik birodalmat aminek Hitler lett a vezér karaktere. Ezt már célzottan azért hozatták létre velünk a mi erőnkkel, hogy levágják maguk alól az egyre dörzsöltebb és tudatosabb alját akik szorongatták őket, és a közepének egy nagy részét hogy ne tolongjanak a nagy kasszák körül annyian. Sajátjaik ellen szervezték igen és ezért volt annyi láger meg az 1918-as vírus is már a harmadik birodalom hajtókeretében született...) tudtuk rákényszeríteni és meghajtani őket hogy ezeket mind uralják le és sorolják be a birodalmi keretrendszerbe, hogy később fel tudjuk őket is számolni. Hatalmas csoport ez is - mára már nincs egy sem amelyik ne tartozna a zsidó rendszer alá, mégha olyan akad amelyik azt hiszi.
6. Az erőszak csoport.
Az erőszak csoport feladata a zsidó birodalomban egyértelmű: minden nép és csoport leigázása, maguk alá gyűrése, irányítása, kihasználása és ha mindez nem megy elpusztítása.
Ez alá tartozik minden ahol rangsor van és pozíció.
Fő alcsoportjaik:
a, katonaság (egyértelműen erőszakszervezet egyetlen célra specializálta magát és ez emberek és objektumok gyilkolása: pusztítás... minden más csak mese és porhintés) de ide tartoznak olyan már elfelejtett és kisebb hajtókörök is mint a csősz (a bébi csősz is a gyerekbaszó hálózatukban a szoft betörés-megtörés fokozatos rendszerében), a toronyőr, az erdész, a halőr, a vadász...
b, rendőrség (ugyanaz mint a katonaság csak a már beidomított, leigázott területekre kellett valami fegyveres csoport, akik nem egyértelműen ezek öklét képviselték... szolgálunk és védünk... hahaha mondták ezt a kommunista őrület alatt is sokszor miközben leverték a vesédet, meg megfolytottak cipőfűzővel ezt azt...)
c, az összes kórház (főnővér, főorvos, mentőtiszt stb) a halálipar része... no komment
d, tűzoltóság (szintén erőszakszervezet kulcsuk van mindenhez)
e, az összes állami hivatal (adóőr, pénzügyőr, revicky revizor, a kormány összes hivatala a soft erőszak szervezetei... de ugyanúgy gyilkolnak... mindenféle emberi csoportforma, csoportosulás ide tartozik ezeknek az uralmára törekszenek és ezekkel foglalkoznak legyen az államforma, társaság, cég, céh, alapítvány, baráti kör, mozgalom...
f, a pénzügy... majdnem kihagytam!!! a pénz fegyver... az összes bank, takarékpénztár és állami pénz, váltó, kötvény stb... a tőzsde. Az erőszak csoport része méghozzá nem is akármilyen méretű ez se...
g, a szállítás!!! Mindent szállítani kell. A hódításnál háborúban meg főleg. Ezért a szállítást az erőszak csoport alá rendelték és sehol nem jöhet létre szállító cég, és nem működhet egyén szállítóként amit nem ők ellenőriznek - legalábbis a céljaik szerint... Vasút, földi szállítás, légi szállítás (repterek), vízi, földalatti, Posta... de ez már az utolsó nagy csoport alá is tartozik ami a:
7. a kommunikációs csoport.
Mindennemű kommunikáció feletti teljes kontroll, hatalom megszerzése a célja ennek a csoportnak.
Beszéd, írás, festés, szobrászat, szimbolikus jelzések, kódolás, még a gondolkodás folyamatait is kontrollálni akarják a természetes telepata rendszer és a mesterséges rendszer segítségével. Távközlés, rádió tv, internet... iszonyatosan nagy csoport ez is. a Jog is ide tartozik... már amit a látható rendszerben szabályozást kommunikálni akarnak... a közös tudaton áthajtott szabály ezen keresztül érvényesül. És attól függően hogy kik vettek benne részt, olyan erővel hat.

Ezek a csoportok sokszor estek egymásnak. Ezért volt lehetséges hogy egy pár száz évvel ezelőtt a tudós csoportnak elfogyott a pénze, és elzárták a tudás csapot... lett is pánik (pánisz kenyeret is jelent meg félelmet is rettegést... mert ez az ő kenyerük hogy másokat félelemben tartanak...) A zsidó alapos zsidóknak kellett összedobniuk a pénzt nekik méghozzá hamar gyorsan különben a tudós csoport levágta volna őket mind. Ebben a helyzetben a birodalmi szabályok szerint megtehették volna. sok más csoport részt vett ebben... főként az erőszak csoport vezető családjai akikből négy van: Krav (sav, krach) család, a Kara (hara) család, a Bayan (a brayan csak később lett... és innen ered a baj) család, és a Kung (kun) család. Krav cslád volt a zsidó alapos közép a többi három pár ezer év után kikerült az alapból, de a bayan család a hintaj (hintálj hintai-hynday) családdal szövetkezve mégis komoly és hatalmas ellenerőt jelentett emezek számára. Mert persze a nagy hódítósdiban egymást is igyekeztek kicsinálni, maguk alá gyűrni, beidomítani és ha nem ment kiirtani. És eljutottunk mára az Ai családhoz is akiknek az ai-ki-do-t csináltuk anno (ja ezek három családot jelentenek a ki családból lett a ku meg a go később... próbáltak elbújni). szeretet életenergia alap... ők felhasználták ezeket és császárok lettek a zsidók között, de csak felhasználták. Legbelül ugyanolyan rohadtak mint az összes többi. Csak a külső megnyilvánulás szolid és szeretettel teli, mint a lutheri hullabaszó szeretet. (Ő beszélt hangosan először a hullabaszásról... egy velünk kötött alku fejében és mert egyébként levágták volna ha nem alkuszik...).
Az a szarházi Kozenkay is benne volt ezeknek a paklijában is... hú mit meg nem ígért hogy majd ha eljutunk idáig akkor majd elismerteti az összes a magyar katonai hírszerzésnek végzett munkámat és megkapom a kiemelt nyugdíjat, merthogy már tizenéves koromtól dolgozok nekik sőt... előbb is dolgoztam nekik. Csak ugye ezt a hivatalos rendszerben ezek nem akarják hogy megjelenjen sehol a világon. Adott is a Kozenkay egy emlékeztetőt a BCG-HU helikopteres matricát hogy tegyem az asztalomra... s mikor eszembe is jutott hogy ki ő akkor gyorsan el is tűnt... szívinfarktus... írták a lapok... na ja. Az ilyen patkányoknak egy névcsere olyan mintha másik zoknit húznának. Ha még él remélem már közel neki a szép halál... ahogy ők mondják.

No comments: