Monday 5 June 2017

eperfa levele: a visszafelé mutató nyíl hegye egész a levélnyélben végződik, különleges

Valaki azt mondja várjak... mire... és meddig.. és nekem mondja egyáltalán? Már nagyon nagyon elegem van ebből harmadszorra már sikerülni fog, akkor is megcsináltam csak kihagytam hogy a sanyi tudott valamennyire irányítani, továbbfuttatott... de ahhoz is fel kellett készülnie. Tudta hogy hova megyek kinézette velem a helyet, onnan meg továbbirányított... felépített jelzőket hogy jelezzék ha elindulok és másokat hogy le tudjanak vágni ha megteszem. Megtettem akkor is máskor is már nem egyszer. Nem jelent gondot. Elég volt már 6 évesen fel akartam adni én is.
---
Akkor amikor azt az embert felakasztották én voltam ott. Én kaptam meg az ő tudását... azt hogyan kell tudat alatt tudni és számolni. És tudat alatt átadni tudást. Én kaptam meg. Nem tudtam hogy ő volt az akit felakasztottak. Nagyon sírtam.
Kétszer is lezártuk a dolgot.
Először az öreggel, majd később a geri lacival a sátánista és a tiszta erők jelenlétével. Ezt ők se tudják feltörni. Senki sem.
De tettünk bele félrevezető képeket is hogy ha nyomoznak akkor félremenjen a nyomozásuk és ezekre a képekre felépítettünk jelzőket is, hogy tudjuk ki nyomoz.
Előtte volt benne emlékeztető kép. Ebből ki tudtak szedni pár dolgot.
Ezért kivettük az öreggel a képeket és csali képeket tettünk beléjük.
"Miért ne működhetne teljesen tudat alatt? Semmi tudatosság. Ha mindent alárendleünk az univerzumot irányító intelligenciának és az nem a pusztulást akarja akkor abból rossz nem lehet. Nem?"
Az öreg gondolkodott rajta.
"Jó. Csináljuk úgy ahogy te mondod fiam."
De nyitva kellett hagyni először, mert engem teljesen körbevettek és elszigeteltek a többi emberi lénytől. Ezért nekik kellett átadnom úgy hogy ők ne tudják feltörni és ne tudják mi van benne csak hordozóként átvigyék a többiekre és átadják neki. Ezért az átadást is tudat alatt kellett megoldani. Hogy aki átadja az ne tudja kinek adta át. Így annak a kezébe került akinek a kezébe a teremtő szánta hordozóként. Meg kellett azt is oldani hogy tudatosan ne férjenek hozzá. Hogy használhassák a tudást de ne férhessenek hozzá. Ez azért volt így jó mert sokat meghagytak ilyeneket, mert kellett nekik is az olyan ember aki tud dolgokat, de a mögötte lévő természeti törvényszerűséget nem ismeri csak tudja a választ. Ezért ezeket meghagyták miután sokat halálra kínoztak hogy kiszedjék belőlük... és rájöttek hogy nem megy. Nem lehet az övék semmi.
Viszont azok akik  meg lettek hagyva azok tudat alatt továbbadták másoknak jártukban keltükben. És ezt nem tudták ellenőrizni se hogy kinek adták tovább. Így eljutott hozzánk is.
Az öregnek akkor még volt pár embere akik képesek voltak olyan globális érzékelésre mint amikre én is ezért őket beállítottuk hogy észleljék amikor minden tudás eljutott legalább három irányban legalább három nemzedékhez a mieink közül, hogy jól magabiztosan fel tudjon épülni a hálózat.
Ekkor lezártuk másodszor is a geri lacis találkozóban. Az univerzum pusztító és teremtő erőivel együtt. Nekik is működött trükkel nekünk is működött trükkel. A geri akkor még nem tudta hogy lebukott és tudjuk hogy áruló ezért segített. Nem hagytunk neki sok időt a gondolkodásra. Ezzel a második lezárással már lezártuk azt a lehetőséget hogy a sátánistáknak át lehessen adni. Onnantól már csak azoknak lehet átadni ezeket a tudás somagokat akik a céljainkkal maximálisan teljes szívvel és az életükkel egyet értenek akár a saját egészségük a szeretteik egészsége és biztosnsága vagy élete árán is kitartva e mellett.
A többi akiket hordozónak használtunk majd szépen kihal. Ők még használhatják egy darabig amíg életben lesznek de már át ne madják senkinek a sátánista pénzhitű brancsból, csak nekünk. A mieinknek.
Akik a tűz (a lélek tere) a víz a levegő és a föld területeit kitakarítják és tisztán tartják. A kanyini megvalósítóinak. A természettel való összhang képvislőinak. A természet törvényeinek ismerőinek és azok betartóinak, betartatóinak. A rend valódi őreinek.
---
A vérgőzős meg csak rohan.
Az egyik ilyen klán vezetővel beszélgettem. Mondja hogy szerinte ők tudják mi a megoldás.
Mondom neki hogy én szeretném tudni hogy mit találtak, ha találtak bármit, mert ebben akár az életem árán is segítek hogy megvalósuljon.
Azt mondja hogy a védőima hatását akarják felhasználni...
Ettől seggre ültem. Először csak nevettem de egy kicsit később amikor eszembe jutott, hogy azt is én csináltam nekik és akkor megcsináltam a buddhista meditációs trakcet is ezzel párhuzamosan, és akkor gyógyítottuk meg pont a lábam is amikor összetörtem e buddhista trakkel és azt hazudtam nekik hogy a védőimát használtam... hogy békén hagyjanak és ne keressék a másikat... akkor már nem volt kedvem nevetni.
Elmondtam neki mindezt. Mondom próbáljatok meg egy törött lábat meggyógyítani csak azzal.
De kiderült hogy már megpróbálták. Persze hogy nem ment. Fizikai beavatkozás nélkül ez semmit se ér. A problémát nem oldja meg. A légkörrel és a vízháztartással kapcsoltban meg főleg nem. A felépülés szakaszában lehet pozitív szerepe mint a lábom gyógyulásában is hatalmas szerepe volt a buddhista traknek amit rájátszottam... de a problémát nem oldja meg.
Az a csávó részt vett a klázvezérek egyik összejövetelén amikor közösen elhatározták hogy brámelyikük megvalósít bármit abból amit én akarok keresztülvinni a rendszeren az ellen összefognak és közösen fogják megölni.
Ő hozta ezt a szabályt. Ez előtt csak a cirus pénzkezelésével kapcsoltban volt ekkora összefogás a különböző világméretű vér klánok között. Soha semmiben nem értettek egyet teljesen de ellenem összefogtak.
Amikor ez a csávó kezdte megérteni hogy ők is megdöglenek ha ne mhallgatnak rám, akkor ellene is fordult szépen még saját klánja is.
---
Megy a gőzös megy a gőzös kanizsára - a sanyi született nagykanizsán - elől ül a masiniszta hátul meg aki a gőzöst igazítja.... A sanyi lett volna az öreg örököse. Őt kezdte felkészíteni mint a legkevésbé rosszat. A sok rossz választás közül. Amikor megjöttem én akkor már elég sok mindent átadott neki.
De nem nagyon használhatta fel ezeket. És ki tudtuk használni azt is ha be tudom bizonyítani neki hogy semmit se tud ellenem tenni akkor szolgálni fog, mert így voltak kondícionálva mind. Sarokba kellett szorítani őt is. Ezért szivárogtattam ki az akarat megtörő rádiós hullámokról a tudást, hogy mindenki használja. Hogy ne csak egy kézen legyen hanem midnenki használja. Ezzel biztosítottam a lebuksását és azt hogy egyik se jusson akkora előnyhöz a másikkal szemben hogy megállíthatatlanná váljék. Nincs ennek a módszernek se korlátlan hatalma. A védekezés ugyanaz mint egyébként. Tudni mindig mit csinálsz miért és hogyan... és az akaratodat alárendelni a teremtő akaratának... Meg tundak vele vezetni, de komoly döntésekben és a fő irányban nem tudnak soha belenyúlni az egyesek lelkében.
Ahhoz a mélységhez nincs hozzáférésük.
---
A matyi kivette a kesztyűtartóból a halott társuk fegyverét és megnézte a besült töltényt. Kivette a csőből.
A másik a hátsó ülősen figyelt...
"Tehát mégis igaz..." mondta. A férfi hátra dobta a töltényt.
"Próbáld ki." Amaz betöltötte a sajátjába és ellőtte az egyik galamb alól a faágat vele. A galamb meglepődve méltatlankodott az ülőhelyéről lepotyogva...
Nevettek.
"Én megpróbálom. Tudni akarom hogy megcsináltam e vagy sem."
"Ne tedd. A gyerek mondta hogy ne kísértsük a sorsot. A teremtő megmutatja akkor pontosan amikor tudnod kell."
...
"Akkor miért csináltátok ezt a kamut?"
"Azért mert egyébként sok ezerből egy kettő tudja megcsinálni csak. A gyerek azt mondta nem maradna senki életben. Vagy alig pár."
"Min múlik az hogy ki tudja megcsinálni és ki nem? Mondott erről valamit?"
"Igen. Azt mondta hogy múlik azon hogy mennyire hiszel neki vagy annak aki tanítja amit ő kitalált. Mennyire értesz egyet a céljaival mennyire érted meg hogy mi a probléma és mi a megoldás. Mennyire azonosulsz ezzel és mekkora felelősséget vállalsz a megvalósításban. Mennyire tudod elhinni hogy létezik az univerzumot irányító intelligencia és hogy a legerősebb hatalom és erő a szeretet ereje ez a fő erő ami megalkotta a földet és a többi teremtményt. Vannak e bizonyítékaid stb. De az a lényeg hogy mennyire hiszed el az egészet és mennyire engeded magad a hatása alá."
---
Később a teremtő megmutatta neki is. Az egyik helyzetben élesben.
---
De továbbra is aki meghúzza a ravaszt és lő ránk az után mi is meghúzzuk a ravaszt. Ez így fair. Egyet ti lőttök egyet mi. Ilyen feltételek között kísérletezhettek. És az is megy aki kíváncsiskodott.
---
Őrjítő itt dekkolni tehetetlenül. Mindegy. Most már sikerülni fog. Nem tudok ennyit itt ülni. Elég volt már.
Látom hogy valaki irtja őket, de mégis minden ugyanúgy megy tovább? Senki se szól egy szót se ha szól is az is félreérthető... alig hallható, nem hozzám beszél... semmit se tudok ezzel kezdeni. Semmit.
---
Szóval most a sanyi jön és a teljes hálózata. A sanyi abból a vérklánból származik amelyik meg akarta kínozni apámat és amelyik az öreg ellen beépített valakit mellé. Ez a valaki a sanyi lett. Ez a klán híres arról hogy sok száz évet is várnak akár a bosszúra és mindig bosszút állnak. A Sanyi nagyapja kezdett az öreg mellé beépülni. Lassan leprofilozták hogy mit szeret és milyen embertípusban bízik meg, majd lassan kezdték kiszedni belőle a tudást. Az öreg meg sokszor kénytelen volt őket használni a feladatok elvégeztetésére mert műs nem akadt aki el tudta volna végezni. Ezért a sok száz év alatt kialault az a tudás hogy hogyan lehet valakire úgy rábízni tudást hogy a tudást az mégse tudja... azaz ne ismerje a természeti törvényeket de mégis ki tudjon számolni dolgokat és tudjon dolgokat. Ez a tudat alatti számolás és elemzés módszertana.
A Sanyit egyébként többen játszották mert ő egy karakter. Ez a klán volt annyira okos hogy mivel jó vezetőt nehéz mindig találni főleg a vérgőzös tagjai között, ezért ők megfogalmazták hogy ki a jó vezető és a szerint megírtak egy pár karaktert amiket erre használtak. Feladatként rtelmezték a vezető funkcióját és pontosan meghatározták hogy mit kell tennie. Ha valaki megölte újra csinálták azaz kerestek egy új embert akit belehúztak. A sanyi azonban rájött hogy ők időnként a saját vezetőiket is megölik, ha ne mcsinálja meg amit ők akarnak bármilyen okból. Az öreg mutatott rá neki arra hogy mi a helyzet. Kivette a karakterből és tudatosság tette. Az öreg úgy volt vele, hogy a sanyi - aki akkor játszotta - a sok rossz közül a legkisebb rossz (nem jó, hanem rossz!!! csak a legkevésbé rossz a többi közül...) és nincs más akit utódjaként kijelölhetne és rábízhatná a tudását ezért elkezdte felkészíteni. Ez sok gyakorlással jár és tanulással.
Sokmindent megtanított már neki amikor jöttem én. Engem pedig a jó megoldásnak tartott az öreg. Ezért a sanyi felkészítését abbahagyta és engem kedzett felkészíteni. És nekem átadott mindent amit tudott. Mindent. Közben persze a sanyi megorrrolt rám is meg rá is. Elkezdett terveket szőni arra nézve hogyan fogja ő irányítani az összes klánt beleértve a sajátját és uralma alá hajtani a világot persze ehhez az utjában lévő akadályokat el kell hárítania mint engem apámat és az öreget meg a hozzá és a célokhoz hű társainkat.
Közben én elvégeztem azt a hatalmas elemzést hogy kiderítsem mi a teremtő akarata. Végignéztem mindent. midnen írott és íratlan törvényt ami létezett és tudtuk. Ebből szűrtem le végül azokat a tételeket amiket az ausztrál őslakosok egy szóval írtak le: Kanyini, azaz ne gyél több kengurut mint amennyit a természet újra megteremt, mert akkor éhen halsz...
A természettel való összhang. Azután pontos helyzetfelmérés következett hol állunk... légkör, vízháztartás, földi kérok és a pszichikai kár.. .ez utóbbi bizonyult a legvégzetesebbnek és a legkomolyabb legsúlyosabb dolognak. A pszichikai kár az ami meghatározza mi fog történni. A tűz tere.
Ugyanis mindent a pszichénken keresztül csinálunk. Minden kárt és jót. Ha ott nincs rend a többi területen sem lesz rend.
Szóval a Helyzetfelmérés után el kellett kezdeni a cselekvési tervet hogyan takarítjuk ki ezeket. Az erdőirtást le kellett valahogy állítani vagy legalább lelassítnai; a légszennyezést úgyszintén, a víz mérgezését úgyszintén... ezeket egyszerre csinálni kellett közben pedig a pszichikai károkat is rendezni.
Ez bizonyul még most is a legnagyobb falatnak. Itt ugyanis elrohadt gyakorlatilag mindenki. több mint 6000 év sátánista vérgőze ült a fejekben és az egyszerű emberek agyát pedig a sok trauma amit szándékosan okoztak emezek végezte nemzedékeken keresztül a rongálást.
Szóval Sanyi... tudta hogyan kell úgy lezárni karaktert hogy a többi vérúr ne tudja újra megcsinálni. Lassan megölögette a többi vetélytársat és behelyettesítette őket a sajátjaival. Így tett azzal a szarházival is amelyik a futrinka közepén valahol lakik... és sok emberáldozatra van szüksége ahhoz hogy meg tudjon nyugodni...
Eladta nekünk hogy öljük meg és tegyünk a helyére másikat hogy felderítse annak a klánnak a hálózatát is. közbne ő megkezdte a mi módszereinknek a felderítését már akkor. Ezért dugatta el velünk a máté pétert, majdkésőbb a déri jánost stb hogy kiderítse hogyan csináljuk... persze az öreg szólt a többieknek hogy neki semmit se úgy csináljanak mint egyébként magunknak csinálunk... mert ezek mind felderítők voltak.
A másik dolog meg a tudás tárolása azokban akikben soha nem bíztunk. Rengeteget megkínoztak hogy kiszedjék belőlük ami bennük volt.. de nem sikerült. Egy pár dolgot kihámoztak az emlékeztető képekből... ezért amikor elemztem ezt is ezeket kiszedtük mindenhonnan. Nincs emlékeztető. És nincs többé szivárgás sem.
Közben a Sanyi eldugta az ő tudás tárolóit... meg a saját klánjában is megölögette azokat akik ellene mozgolódtak. Szépen a klán által megalkotott vezető a fejükre nőtt. Kibújt az irányításuk alól. Persze nem teljesen, mert az nem ment de valamennyire igen.
Közben mi puhítottunk mindenkit aki a sanyi karakterét játszotta akit elértünk máskor máshol más karakterben stb... és egy akadt aki néhány fontos tudnivalót elmondott azokról akik csinálták.
De az is szarházi s akik cska belebújt ebbe a karakterbe mind szarházi dolgokat művelt... Szóval most ez és a többi fog eltűnni a föld színéről örökre. Lezárjuk ezeket a karaktereket is ugyanúgy ahogy a többit. Senki sem fogja őket újra megcsinálni többé. A fizikai kinézetüket talán de a tulajdonságaikat és a tudásukat elfesztik a lezárás után.
És ezután a többi klán tag akik irányították és csináálták kerül terítékre és őket is lezárva öljük meg. Nincs pardon. Itt már a túlélés a tét nem tárgyalunk senkivel semmiről. Sorban szépen egymás után meghalnak és lezárásra kerülnek mind. Egészen addig megy ez így amíg a hivatalos elismerés meg ne mtörténik a bizonyítékokkal együtt prezentálva vagy el nem fogy mind, vagy a föld el nem pusztul addig...
---
Azt hittem vége, de korántseincs még vége. Ezért kértem a többieket hogy csináljanak több emlékeztetőt a hegymászós élményről amikor mész felfelé már elfáradtál azt hiszed hogy na ott a csúcs felérsz és látod hogy onnan mg mindig van felfelé... majd a következő alkalommal megint látod hogy ott a vége, de megint kiderül hogy csak egy kicsit laposabb rész jön... és még mindig van felfelé... Már visszafordulnál, elfáradtál de mész tovább.
---
"Csak azt nem értem hogy ezek mind a mi embereink és ha így van miért támadják ők a petit?"
"Mert nem tudnak leállni... ugyanúgy ahogy te se tudtál... őket is fogja a vérgőz meg a sok vérimát mantrázó alulról..."
---
Azért a lelkesesésemből sokat veszítettem. Nem látok eredményt csak a szemetet meg a szemfényvesztést és nem igaz amit hallok ez biztos. Nem állunk olyan jól mint azt a beugatók mondják... és nem volt ellenőrzés sem ami megbízható én ne mbízok az imiben csak amit én magam láttam. És abban se. Szóval altatlás megy és szépen be is aludt a banda nagy része... ücsörögnek a kényelemben és a jólétben...
---
Az egész origenész és eliade banda szemét... nagyítóval kell keresni közöttük bármi jót... azért voltak ott hogy kiderítsék hogyan csinálom és hogy az öreg tényleg átadott e mindent... írisz, dorka és a többi... szemét... szaladt is a sanyihoz jelenteni... apucihoz... mindjárt el is tűntek a képernyőmről mihelyst rájöttek hogy belőlem már nem szednek ki semmit se... no ilyen barátaim voltak ők...
---
1 millió mérőműszert helyztünk ki apuval. Csináltunk egy gyártósort hozzá. És ebből eltűnt több mint 700 ezer mire az utolsó körömet megcsináltam hogy begyűjtsem az adatokat. Ezek a barmok összevadászták őket. Pedig még alkatrésznek se nagyon jó, minden egyedi gyártás volt benne hogy bírja karbantartás nélkül. A hegygerinceken, eldugott erdőkben távol mindentől, déli északi sark stb... és összeszedték... azért hogy ne legyen e kezünkben hitelen és pontos adat... elképesztő. Valamelyik elvágott pár nyakat és azt kérte hogy a többi zombi szedje ezeket össze.
Hihetetlen és felfoghatatlan. De egy részét olyanok szedték össze akik azóta is mérnek csak áthelyezték őket meg megváltoztatták a pingelési módot hogy ne találják meg a többi majom... szóval nem veszett el mind... talán. Bár azóta se hallok semmit az eredményekről... úgyhogy mégis elveszettnek kell tekintenem őket. Mert elvesztek. Nincs aki eljuttassa hozzám az adatokat még úgy se hogy én itt beszélek. Ez szomorú és nem jelent semmi jót. Azt jelenti hogy mindenki megrohadt és senki se vállal veszélyt még úgy se ha beledöglik midnenki. Mert a legutolsó adatcsomag pontosan jelezte hogy mekkora a baj amit még én gyűjtöttem be.
---
De ezek minden gond nélkül mulatnak és mosolyognak - végül boldogok a lelki szegények... mert nem is sejtik hogy levágják őket...
ja ez is egyfajta boldogság... végül valahol... kár hogy én nem lehetek legalább így boldog... tudat nélkül..
---
Szóval a nagy kavarodás hogy össze vissza keverem ki kicsoda azért van mert sokszor sok megírt karaktert többen játszották, néhányan segítettek tényleg utána ugyanazt a karaktert olyan csinálta aki kétszer annyi szemétséget scinált, majd megint segítettek, a sanyi és a klánja nagyon jól rájátszott erre, azzal hogy behízelegtek és leprofilozták mit szeretünk mi a természet törvényeit ismerők és azt követők és annak adják ki magukat mindig és mindenkor.. .ezt az öreg is tudta védekeztek is ellene, de azért időnként kiszedtek belőlük ezt azt viszont le tudták őket vadászni és el is tudták venni tőlük ezt azt a lopott jószágot...
Szóval mi meg befejeztük ezt a dolgot és az egész hálózat szervezését rábíztuk az univerzumot irányító erőkre...
"Ha már annyi bizonyítékot összeszedtünk ennek az irányító intelligenciának a létéről és ráadásul tudjuk azt is hogy  a szeretet törvényei a legerősebbek mind közül, akkor miért ne bízzuk erre az erőre a hálózat megszervezését?"
"De akkor az hogy lesz Péter?"
"Hát... fogalmama sincs. Nem tudom. A teremtő megszervezi valahogy."
... nagyon naiv voltam akkor, most úgy tűnik tévedtem... bár sok minden jól alakult de még mindig nem vagyunk sehol se és a hazugság még mindig uralja a terepet... az idő meg fogy vészesen... minnél előbb végzün kannál nagyobb az esélye a túlélésnek... és minnél később végzünk annál kisebb erre az esély...
---
2017 június 7. szerda
"Lehet hogy az emberei még dolgozni fognak, de ő már nem lesz életben Péter ezt megígérem neked most. A kerítéseit meg majd elbontjuk később amikor végeztünk. De ő már nem lesz akkor az élők sorában és erre te emlékezni fogsz akkor mert fontos hogy emlékezz erre."
...
"Ezt a két csomagot nektek küldte a gyerek."
"Jó, mi az?"
"Nem tudom, nem mondta. Én is kíváncsi vagyok rá."
A két ember kézbe vette a dobozt. Volt rajta pár gomb egy kijelző de semmi egyéb jel...
...
Ezt a motort a nagy imi tervezte anno... még mindig mennek... mert egyenletesen hűtöte a levegő a motortestet, sokat számított... e miatt nyertünk a nyolcvanas években sorban... akkor se beszéltünk meg semmit hagnosan, de legalább összejöttünk egy helyre és személyesen találkoztunk 22:10 (Angel Nieto documentary)... sokat számított, egy egy bólintás egy mosoly egy egy jól elejtett kétértelmű szó... nagyon sokat számított már az is. Tényleg én voltam a szőke kis kugli a motoron... mindenki ideges volt miattam, mert kérdezgettem őket már akkor és nem akartak válaszolni semmire...33:56 ???
---
De a másiknál egy kicsit pislogott az új doboz... nem véletlenül... Mind szar. Mind. És menniük kell. Neki is. Hazudott. Az egész brancs rohadt a gyökeréig. Már akkor mindent megtettek hogy bennünket eltegyenek láb alól az útból... holott nélkülünk nem fognak tudni életbne maradni, mert szarok, hülyék vérgőzös agyukkal nem képesek az élet törvényei szerint élni és e miatt megfosztja őket a természet törvénye a felismerésektől a helyes és pontos megállapítások törvények és összefüggések ismeretétől. Ez a csávó akart egy olyan stratégiát kidolgozni apuval mint amivel ő is "él" hogy életben maradjon a végéig, de más feladatot kapott valaki mástól... vagy az öregtől... ??? ki tudja... már ne mtudom eldönteni az az ember tényleg mit is csinált valójában. Lehet hogy ő maga is egy olan szarházi megoldás volt aki át tudta adni a dolgokat de nem értette? ... a fene se tudja. De a csávó nem csinálta meg amit megígért... a focipályát lezárták és most építik a kerítést és a csávó aki ezt eltervezte az is él szerintem... hazug szarházi és apámat is bele akarta döngölni a mocsok legmélyébe... ez lett vona a feladata az volt a feladata... nem tudom sikerrel járt e... Anyámat elintézték rendesen az látható... de mindegy. Én nem fogok nekik segíteni semmiben sem ha nem valósulnak meg azok a feltételek amik ehhez kellenek és nélkülem meg megdöglenek biztosan... Szóval aprítás ak itudja őket aprítani az tegye meg. Ezek ne msegítettek csak megpróbáltak mindent kiszedni belőlem hogy utána elintézzenek. Szarházi mind. A ruben már előbb elmondta az iriszéknek hogy hol a könyvtár az egészet csak azért csinálták hogy engem kínos helyzetbe hozzanak... és utána ezt is fel tudják használni valamire később...
A csávó akinek "segített" az egyik ilyen régi motoros aki megkapta a képi üzenetküldés funkcióját... visszaadta nekem úgy hogy emez irányította... de azt is csak azért hogy ezzel is támadni tudjanak engem. A masa csinálta az eperfa elleni mérget ami minden epret leirt az eperfáról, nekem azt mondta hogy ó hát de oda kel lmenniük minden eperfához... később kiderült hogy egy spay-vel megy a dolog és egy szisszentés alatt el lehet intézni... a buxust irtó molyokat is ők csinálták a mikó haverjával, hogy a pénzeseket is lehessen fejni... Sajátjaik persze... Szóval rohadt az egész. Én tényleg kiegyeznék egy 150 kmenkénti 10-15 fős kolóniával ha azt meg lehetne csinálni... A többi az rohadt.
---
"Ezt akarják sinálni a fiaddal meg veled is..." súgta oda az öreg apámnak... figyelj és kidolgozzuk a megoldást."
Egyszerű. "Mi fiam jólt tűrjük a magányt. Sokan megrémülnek a magánytól, de mi inkább azt válasszuk mintsem ebben a fostengerben rothadjunk. Mindegyikünk kiváló remete lehetne. Ezért van szükségük azokra a testet manipulálni képes módszerekre hogy felébresszék bennünk a frusztrávió, az éhség, a szorongás érzeteit... máskülönben mi nem éreznénk ilyet egyedül sem."
---
"Meg fogj acsinálni kamunak, de neked ott kell lenned apu, vagy valakinek ő nem élhet attól a ponttól... utána rá fogsz jönni miért fontos hogy meghaljon. De addig ne mis emlékezhetsz ennek az okára."
"Mikor fog eszembe jutni?"
"Lehet hogy rögtön vagy egy pár órára utána, de legkésőbb következő nap."
---
"Péter mi vagyunk rajtuk kívül a másik csoport akik soha nem felejtünk. Soha. Se jót se rosszat. És bosszút fogunk állni az Öregért."
"Tudjátok hogy mi a véleményem a bosszúról."
"Tudjuk. Megtanultuk és megértettük amit elmondtál a teremtő akaratáról a természet törvényeiről a pszichére vonatkozóan, a bosszúról és az alapállásról, meg a fő feladatról. És úgy találtuk hogy a mi bosszúnk fontos és része a feladatnak. Kikerülhetetlen. Meg kell tennünk hogy a többi szereplő a porondon megértse: mi sem felejtünk. Semmit se és megkeresünk mindenkit és meg is kapja mindenki ami neki jár."
---
"Ez mennyi idő lesz nektek a végén? Évek?"
"Áááá nem hiszem nem lesz egy év biztosan nem nincs annyi idő ott már muszály lesz végeznünk pár hónap alatt..."
"Látni fofgok belőle valamit?"
"Abból nem. Mi tudod hogy dolgozunk. Ezek ott megrendeztek egy csomó kamut - amit mi fordítunk valódivá - azokat látni fogod de a mienket nem."
---
Megcsináltuk a nagy Imivel a durranógázas "atom"erőművet nekik. Azért vele ültem le mert a sanyi embereit én megöltem volna két rohasztó kérdés után. Az imivel meg már tudtam dolgozni. Leültünk és megterveztük. Szerintem megcsinálták, mert úgy számítottam, hogy jobb legyen. Nem kell hozzá semmi csak víz meg némi áram az elején és a teljesítménye nagyobb mint az atomé... szóval a másikat meg be tudják zárni utána. Több szempontból előnyös nekik megcsinálni mert többet tudnak kaszálni és a sajátjaikat is át tudják verni a pénzzel. Lenyúlnak még atomhulladék kezelése címén egy csomó mindent meg tudják őket szivatni hogy haha ők ki tudják takarítnai a radioaktív szennyeződést látod hülye a gyerek mi is meg tudjuk csinálni... és a birka majom meg bólogat... igen mi nagyok vagyunk... igen mi az imivel nagyok vagyunk vagy csak az imi nagy? :-D hahaha de szerintem az atomot nem fogják bezárni... ezért kénytelenek leszünk mi bezárni azt is...
Víz- vízbontó- sugárhajtómű-turbina és ennyi. Vízből víz. minimális Szennyezéssel amit a természet ki tud heverni.
---
A pais istván volt az egyetlen filozófusa az öregnek aki le merte írni hogy volt olyan hogy véradó.
Volt. Még itt magyarországon is nem is olyan nagyon régen a nagy agyarország területén... királyság bocsánat... véradó. kisfiúk kislányok... jól megbaszták őket majd feláldozták rituálisan. vagy fordítva.
A krétaiaknak is fizettek véradót a kereskedők... gyeremekeket adtak véráldozatra.
A legtöbb történelemkönyvől ezt kivették a történet írói... mert a nagy nemesség becsületén folt esne véres véres folt. Az Úr kifejezés, meg a fejed-elem szintén a véruraknak járt. A fejedlemek is amíg a bakó mondta a vérimát, addig ő is, és a lefejezésnél megvolt a véráldozat miközben odavezényelték a falu vagy majorság népét hogy lássák és hasson rájuk a dolog.
A lővér szálló... rájöttek hogy sortűzzel is megy a véráldozat. Lő-vér. A mészáros a vadász...
Azután rájöttek hogy tv-n kersztül is megy ha felveszik a véráldozatot és később levetítik.
Azután ott vannak a technikai megoldások is... ahová már véráldozat se kell...
Az emberi agy területei funkciói a hullámtechnológiák és egyéb mágneses és plazma rendszerek amikkel befolyásolni lehet az emberi gondolkodást és viselkedést...
És ezek keveréke.
És a gyógyszer sokszor s legtöbbször egy: egy cél egy akarat. Mit miért és hogyan kérdéseinek tisztázása és a termsézet törvényeinek ismerete és az életünk alárendelése annak.
És persze kell a tudás, gyakorlás, a szeretet közössége, a cselekvés.
---
Angel nieto... később csináltunk egy összejövetelt... "Fog beszélni?" "Ő soha." "Miért?" "Mert ő is olyan volt mint te mindig ki akart mondani mindent nem bírta csak csendben... és e miatt elveszített több barátot is." "Hogy érted ezt?" "Hát megölték őket. Lebuktatta a saját barátait." "Fúúú..." "És utána megkínoztatta magát az öreggel hogy soha többé ne tudjon beszélni hangosan."
... ha akkor lett volan már ilyen kiképzésünk... francba...
---
"Kát hogy a zöreg nincs itt hogy láthatta volna..." angel nieto a tribünön
"Itt vagyok fiam..." mondja neki az öreg...
"Hol?"
"Itt állok veled a tribünön én is." angel hátrafordul és a mögötte állóra néz... azt hiszi ő az öreg...
"Ja... de jó..."
"Nem az, de itt vagyok..." nevetnek...
pedig akivel összekeverte ne mvolt más mint a sanyi... az aki már ott készítette elő a többit hogy mind összekeverje őt az öreggel... mert ő akarta emgcsinálni miután megölte...
---
A 72-es dokumentumfilmet elemeztük ki nietoval... hogy mi volt ki miről beszélt ott.. és sokminden kiderült belőle. Majd később ott voltam egy másik hasonló versenyen ... pár képet az öreg belerakott a 72-es filmbe a későbbi versenyről is meg sok áthallás volt. Felültetett engem is egy motorra mint ezt a kisfiút, ő egyébként nem sokkal később meghalt még kiskorában... A mészáros is ott volt 72-ben pedig mindenki úgy tudta hogy nem volt ott... az öreg összevágta úgy hogy látszódjék... több helyen is rajta van a felvételeken.
De ezt kielemeztük többekkel.
---
Ja emezek sok kamut csináltak hogy engem megvezessenek, de a többiek átváltották a kamujukkat igazira... most keresik a haverokat... hát kereshetik és meg is fogják találni őket nemsokára... Persze a vraga csodálkozott hogy hogyhogy mindenki a petit támadja... miközben mind a mi emberünk... hát egyik se a mienk azért támadnak engem... hahaha szép kis galeri mi... mosolyognak, leszopnak és kinyírnak közben... rohadék patkányhorda. De fogynak... fogynak. És el kell fogyniuk teljesen. Mindnek. A józan szóra nem hallgatnak, a haláltól nem félnek... meg kell őket ölni mind nincs más választása senkinek aki képes még józanul felmérni hogy mi a valós helyzet.
---
"Miért a 125 köbcentis motorokkal foglalkoztatok?"
"Hát azért mert a nagy köbcentis motorból könnyű nagy teljesítményt kihozni de egy 125-ösből már művészet..."
"És miért volt ez egyáltalán annyira fontos?"
"Kellett a hadseregnek egy jó motor. A legjobb. Azért dolgoztunk rajta. Ott volt mindenki fiam. cia, kgb, sas, mindegyik nagy "cég""
---
 

No comments: