Thursday 11 December 2014

Sámán világtalálkozó

Valamikor, valahol a Föld nevű bolygón. A világ összes közösségeiből a gyógyító és tisztán látó sámánok összegyűltek a szavamra. Páran megértették, hogy mit akarok és meg tudták győzni a többieket, hogy vegyenek részt egy általam indított kiképzési és megismerési programon.
A cél az volt, hogy megismerjék egymás módszereit, beavatást nyerjenek és megfogalmazzák egy minannyiuk számára érthető nyelven, hogy miben áll a tudományuk és miben különböznek. Másrészről pedig azt akartam, hogy személyesen is találkozzanak azok, akik egyébként már hosszú évek óta "ismerték" egymást...
---
Ültek a repülőn egy akcióból hazafelé a csapat egy része már kiugrott, csak öten maradtak utoljára. A ő céljuk volt a legtávolabb. X félrehívta a kölyköt miután becsukódott az ajtó s mondta: ők azok akiben megbízik.
---
- "Beszélhetsz. Ők azok akikben megbízom" - mutatott körbe.
- "Rendben." ... "Te egy kis törzsből származol. Az amit nektek megtanítottam gyakorlatilag a törzsednél felér egy sámán beavatással. Tulajdonképpen szert tettél arra a tudásra amivel egy sámán rendelkezik. A törzsed sámánja már tud rólad."
- "Tudom. nagyon jó sámánunk van. Már hallottam hogy a faluban valami beszéd van egy új sámán születéséről. De te honnan tudsz erről?"
- "Vannak ott megfigyelőim. mindenről tudok ami nálatok folyik. Viszont fel kell állítanod a saját védelmi hálótokat, mert ők csak figyelni tudnak nem tudnak beavatkozni csak korlátozott mértékben. Nem tudnak megvédeni benneteket a fiziai támadások ellen. Ők csak riasztani tudják azokat akik oda tudnak menni segíteni de messziről indulnak és túl sok idő telik el. Helyben nektek kell védekeznetek."
- "De hogyan lehetséges ez? Nem láttunk senkit a falu körül és azért őreink vannak nekünk is és a legjobb nyolovasók is tőlünk kerülnek ki."
A kölyök csak sejtelmesen mosolygott.
- "Majd idővel megtudod hogyan." "Most csak arra figyelj amit meg kell tenned. Ki kell képezned a faludban a saját védőidet. Meg kell nekik tanítanod amit én tanítottam nekik. És a sámánotoknak is át kell esnie ezen a kiképzésen. Ez nagyon fontos. Rá kell venned hogy vegyen részt benne. Nem csak a ti túlélésetek múlik rajta, hanem sok népé szerte a világban. Meg kelle tanulnia a modern fegyverek használatát és meg kell tapasztalnia azt a fajta könyörtelenséget ami ellen harcolunk mindamellett látnia kell hány jó ember került ki a betondzsungelekből. Át kell mennie ezen a tapasztalaton, látnia kell a saját szemével őket és amire képesek. Ezért lesz szükséged a barátaidra. Velük kell ezt megoldanod."
 Y is felkapta a fejét ezekre a mondatokra és izgalomba jött. 
- "Én is egy kis törzsből származom nálunk is meg lehetne ezt oldani? Elmehetünk oda is?"
- "Természetesen. Sőt. Adjátok tovább amit tudtok csak nézzétek meg kinek. Van aki csak rombolásra használná a tudást."
---
- "Te a kacsák!" ... "Figyelj!" ...
- "Te ez a kacsákat használta őrködésre!" "Ezért nem találtunk semmilyen nyomot, mert nem is volt."
---
A sámánoknak át kellett esniük egymás beavatásain.
Ez sok időt vett néhány esetben igénybe. De páran belementek és ez volt a lényeg.
A közös nyelvet amin megfogalmazták a tapasztalataikat a tudomány nyelvét jelöltem ki. Azért a tudomány nyelvén, mert világszerte bizonyítottan ez a nyelvezet volt alkalmas a valóság egyik legpontosabb leírására. Ezt a közös nyelvet mindannyian meg kellett hogy tanulják és a saját tapasztalataikat meg kellett fogalmazniuk ezen a nyelven. Ráadásul mindezt angolul. De már nagy tapasztalatunk volt a nyelvtanítás terén úgyhogy csak az akarat kellett hozzá és a beleegyezésük. Többen elálltak a dologtól féltve a titkaikat, de sokan vettek részt a programban. És ők azóta sem bánták meg. Tudják miért küzdünk, tudják hogyan küzdünk és tudják hogy meg lehet valósítani a közös célunkat. Egy élhető világot hagyni a következő nemzedékre és megtanítani nekik hogyan folytassák ezt a munkát. Kijavítják a hibás tetteiket - a beavatásoknál voltak olyan módszerek amik erősek voltak ugyan, de károkat okoztak a pszichében (ezt szokták sátánizmusnak, meg fekete mágiának nevezni) és ezeket fel kellett váltani olyanokkal amik egészséges psziché mellett meg tudták oldani ugyanazt a fiunkciót.
Lassan beérik mindannyiunk áldozatának gyümölcse.

No comments: