Wednesday 25 April 2012

Breivik

A srác körül megy a maszatolás, a nyomok eltüntetése. Egyértelmű, hogy a titkosszolgálatoknak nevezett bűnözői kör állt a tettei mögött és nem volt egyedül. A nyomokat eltünteti a bíróság és a per mindösszesen propagandacélokat szolgál. Nem Breiviknek kell bizonyítania, hogy létezik-e Knight Templar vagy sem, a nyomozók dolga volna bizonyítani, hogy mi történt pontosan. Persze pont ők azok, akik nem szeretnék, hogy kiderüljön mi is a valóság - hiszen nyakig benne voltak. Megrendelésre ment a történet.
Teljesen mindegy mi lesz Breivikkel. Egy manipulált ember, aki feladatot hajtott végre. Azok a bírák és "szakértők" pedig korlátozott tudással rendelkeznek a manipulációs technika ismeretének hiányában. Tehát tulajdonképpen nem szakértők, hanem naiv és agymosott szakbarbárok, akik a GSM által előírt keretek között gondolkodnak, mely teljesen félrevezeti őket a valósággal kapcsolatban.
Tehát mindegy az is milyen véleményt fogalmaznak meg. Hülyék nem tudnak helyes helyzetmegállapítást hozni. Bocsánat, agymosottak - manipuláltak. A felsőoktatás ott is egyfajta keretrendszert húz a "szakma" fölé, mely meggátolja a valósággal való szembenézést.
Ára lesz ezeknek a folyamatoknak a legfelsőbb szinteken is.

No comments: