A vérhagyomány nemzetközi hálózata

 De nem, de nem, de nem csak zsidó, magyar, német, orosz, rusz, hun, han, british, shhhshhh...

"S kinek jelentett? Ki volt az aki az utasításokat adta?"

S itt jön a porhintés, a boszorkányüldözés, vagy mole hunt angolul, mert az olyan népszerű, hogy a kávés papírpohár tetejét sem lehet ma már fedőnek hívni csak cap kepet kérsz-e mondja a csinos nazarénus... hát így lesz a fedőből fedőtörténet.

Temetésen voltam, se tadamm tadammm, egy szellem mondott misét egy másik szellem búcsúztatójára, aki átadta testét és lelkét azoknak az arőknek akiktől kapta. Vörös orra fázott a hidegben, csak a vak látta hogy Ő az, hallotta a hangján amikor énekelt hogy ideges, szomorú, elkeseredett talán, de a békesség végül mindenek fellett terem, megáll és megvonja a vállát:

"Jó lesz így is."

Az utolsó aktív években már csak arra figyeltem, hogy ami a pusztulást szolgálta a vért akarta fröcskölni, a nélkülözést kiterjeszteni, mint hatalmának óvó szárnyait mindenek felé, hogy irányíthasson, hogy ő dönthessen, ahogy csak akar - pusztulást hozzon és mindenekre, aki alá, mellé, fölé tartozik.

S mint a folyó, egyik parton pusztít a másikon épít... azoknak akik mellénk álltak, az értékeinket osztották és gyakorolták, gyakorolják mindenokoron, bármilyen körülmények között, mert úgy döntöttek elhiszik, hogy ez így jó, kipróbálták és végül újra úgy döntöttek, majd megint. Szóval velük megpróbáltamm egy saját birodalmat felépíteni miközben ezeket az értékeket is meg akartam tartani, meg akartuk tartani. Mint a Duna... a víz melynek neve lett, s ma már a nyolcvanas évek átlag vízszintjéhez képest két méterrel kevesebb vízzel folyik éves átlagban... rengeteg víz... a föld fölötti és a föld alatti forrásokból hiányozva, mégis folyik tovább.

Mint a természet, mely tudja hogy elpusztul, de még is még egyszer megpróbálja és megint, és megint... amikor úgy érzi itt a tavasz... kihajt... még akkor is ha csak a meleg jött előbb kegyetlen faggyal utána, pusztulással, ami a vérhagyomány rejtett hálózatának sajátja.

Ki tudja talán ez a bolygó ilyen. Így lett teremtve, hogy fel kell falnunk egymást, hogy nincs semmilyen lehetőség a békére, a nyugalomra csak a halálban.

Mi is lebetonoztunk mindent. Hiába jönnek é próbálnak felsorakoztatni mindent ami szem szájnak ingere, a pénz a női nem lankás gyönyöre, odaadása, professzionalizmus - akkor sem lehet. Sem velem, se mással nem hívhatják vissza azt ami volt: az ingen segítő amit kihaználhatnak, majd eldobhatnak. Aki mindent elfelejt hogy a titkaik rejtve maradhassanak.

Egyre szorosabb lesz a harci kör, egre őszintétlenebb a mosoly, de mosolyogniuk kell... muszály, szóval kell a kemikália, a cukros bácsi, de jajj a törvén amit írtak szigorú, sebaj majd megkerülik hisz úgysem kíváncsi rá senki, nincs rend-őr csak robot van, a pénzéért kuncsolgó kutya, bár a kutya több tiszteletet érdemel.

De nem, de nem, de Nem. Mondja az utolsó jelentésében Szokolay elvtárs... a haragvó mert nem voltam hajlandó neki sem - én sem megtenni amit Ő akart, s rámuszított pribékeket, majd én őket vissza. S csináljam meg neki, hogy ő hogyan tudja felvenni... "hát felejtsd el hogy ott van a zsebedben" a magnó, mert a technikát amiért vért izzadtunk nem lehetett odaadni neki, azonnal szaladt vele, eladni s pénzt csinálni magának, kipróbáltuk egy régebbivel amit kint már ismertek itt még nem, szivárogtattuk kifelé, hogy az alja is tudjon róla mi került a feje felé... de nem, de nem

s elfelejtette, csak a másik felét nem csinálta meg, s időben nem jutott eszébe hogy az még ott van és dolgozik, mint annyian - akik védtük a szeretett közösségeket, az embert aki kenyeret adott, aki összerúgta azt a két bokát hogy lett időm elszaladni a kés elől, aki szólt, hogy ott jönnek vigyázzatok! s gyorsan, s akikért a tűzön is átgázoltam - s elfelejtette, nem törődött vele, beleélte magát a terveibe, hogy most ő fogja ezeket sarokba szorítani, úgy mint azok őt. S végül megéis megtette, kénytelen volt, nem engedtük neki, emlékeznie kellett a  mieinkre, nem hagytuk hogy otthagyja őket megdögleni, hogy életük utolsó lehelletével is reménykedjenek hogy hátha van még valaki ott, akiért érdemes folytatni, kiállni, beszélni, összerúgni azt a pár bokát, lelőni, fázni, megépíteni, fejleszteni - hogy semmi de semmi javát, gyümölcsét annak ne is lássa, hogy eltűnjön a titkosított pénz alapok különvágányain minden... visszaküldtük még egyszer s megmutattuk, hogy ott a felvétel, mert mi - Mi. - fel tudjuk venni hogy mit művelnek.

Fel tudjuk venni de minek, kinek mutatnánk meg a véráldozatot amit egy borospincében egy asztalon végeztek el... ahol még szépapám is dolgozott 1966 nagyon jó év volt akkor, s odahúzták az asztalt középre pont oda ahová beállítottam a kamerákat, mert kiszámoltuk, figyeltük őket évek óta, apám szépapám, nagyanyáim, s mi tudtuk hogy mit hogy csinálnak, csak senki nem figyelt ránk, nem akarták elhinni, tudni sem akartak róla, mert már alattuk voltak, tudat alatt tartották a parancs szavakat, s úgy jelentettek tömören röviden, mint a kutya amikor néz rád, mert menni szeretne veled a mezőre, szaglászni, mert ott vannak a kutya társak, az élet, a mozgás, a szeretet, az együtt cselekvés, a közös-ség, a szertelen vidámság, s ő csak néz s mégis tudod hogy mit akar, mire gondol, s nem tudsz ellenállni, mert szereted s van rá időd, hogy vele lehess.

S az emebr akivel ott bezártak - nem bor, viszki volt - s a palackok névre szóló: maharandzsa, zöld gyuri, politikus, pénzember, bankár, filmrendező, híresség, névtelen álnevek, de mindenki ismerte a másikat. egy szűk kör. A teteje. De féltek. Be kellett technikázni a pincéjüket, mert azt itták, s féltek, mert visszaütött a tervük, a legyártott mérgek sorra belekerültek a poharaikba amivel az áldozatokat elvégezték s most rettegtek hogy ők következnek, mert körbefogás, körbeforgás van, forgószínpad a teteje, hogy ne szokjanak bele egy helybe se, ne tudjanak gyökeret ereszteni, léggyökeret felfelé amivel mozogni lehet, senkihez se kötődve, bárkit felhasználva és feláldozhatónak kikiáltva... Mind mehet!

De nem, de ne, De Nem.

S behúzták az asztalt, s az áldozat sápadt remegett, habogott: "De nem lehetne mégis valahogy megegyezni?" De nem, de nem, de nem... "Gondolj arra hogy ha nem itt akkor a pokol pincéjében a gyönyörű halál, s az egész családodra ez vár előtted, hogy végig nézheted... - súgta neki egy kedves női hang, gyengédséggel, azzal a gúnyos kegyetlenséggel, amit soha senkitől nem hallottam, amit csak egyszer kell hallanod s soha el nem felejted, beleég a lelkedbe hogy ez hogyan lehet, mitől, kitől lesz egy nő ennyire kegyetlen, cinikus, a gyengédség hanján, majdnem szeretet, s talán el is hizi, hisz ő segít neki, mikor odaadja neki a kést hogy ő vágja el saját nyakát, megmutatja neki hogy így kell tartani: - "hagyd a kezed hadd irányítsam, először csak megmutatom a mozdulatot..." ezt már valódi gyengédséggel őszinte érdeklődő erős fókusszal, hogy tényleg az ütőeret vágja el egy mozdulattal...

S közben a vér pulzál, fröcsög ők egymás kezét fogják s mondják az imát héberül, hogy gazdagság és gyönyör légyen jutalmuk és életük: "Fogadja az Úr kezemből az áldozatot!"

Felvettük, s közben a másik átszellemült arccal nézi, s én meg nézem hogyan tudja így nézni pislogás nélkül itta a szemével a vért, az önként vállalt halál magasztos kényszerét, a hatalmat amivel végrehajtották. Az erőt amit csak ezek értenek, a félelmet, a rettegést ami rákényszerít, hogy nem mást aki olcsó hanem magát a saját nyakát vágja meg, rajta az ütőeret... "Csak egy gyors mély vágás, egy mozdulat, ne nyomd túl mélyre, csak egy apró kis fájdalom mint amikor elvágod a kezed, csak a nyakadon, s lassan elalszol, nem fáj tovább, higgy nekem!" A hideg futkos a gerincemen.

De nem, de nem, de nem. S a palackok bekeverve a bárói drogokkal ízlenek, csak így bírom ki két nappal és egy éjszaka, és mi is vágjuk a filmet belőle a megfigyelési anyag. Megteremtettük nekik a biztonságot, hittek nekünk, nem volt más választásuk: felvettük, s bizonyíték. Modern, ultrahang, csontszerkezet, DNS minta, szívritmus, hang és képanyag, nincs mellébeszélés ki volt ott ki nem, ki halt meg, s ki él. Hosszú távon ez lesz a fegyver, körforgás van, forgószínpad, mindenki valakinek a valakije, s felkerül egyszer s ő lesz a kés.

S tudat alatt mindent átsző ez a láthatatlan hálózat. A rettegés, a félelem amire az ember mindig apu és anyu segítő kezét keresve remél választ, akkor is ha már nincsenek, csak emlékezek rájuk hogy ők hogy szerettek engem:

"Lélegezz fiam! Használdd a tüdődet! Kiabáldd el a világnak hogy megjöttél s itt vagy velem!" - így várt az apám engem ezek voltak az első szavai és nem ütött, mint ahogy tanítják a vér urai. Szeretett és anyám keblére tett, s futott hogy a védelem teljes legyen, mert már akkor el akartak pusztítani... De nem, de nem... de nem sikerült nekik. Már az ötvenediket taposom, s nyíltan kiállok a vérhagyomány rendszere ellen, élve. S aki már tudja ez milyen, az tudja hogy micsoda erő áll e mögött még akkor is ha holnap én magam is a föld alá kerülök. De nem, de nem. De nem. S ezt még befejezem, legyen bár végső pusztulás vagy új a vérhagyomány nemzetek felett álló hattalmát felszámolom vagy véglegszabadjára engedem - teljesítse feladatát s pusztítson, menjenek s reméljenek más bolygót maguknak, törmelék legyen.

Ott volt. Csodálkoztam, hogy Ő is? A Jericó család egyik ágában? Igen. A Jerikó család több ezer évre visszvezeti a családfáját, egészen a krisztus előtti időkig és még tovább. Rengeteg ága van, minden földrész, minden országában jelen vannak, még a habsburg ház is csak alájuk tartozik nem melléjük. S ő is ott. Röhögött. Megverette magát;-) na jó azt mi oldottuk meg. De mi felvettük, azt is amikor kiadta a parancsot hogy milyen stratégiát kell követniük... Ellenünk s mindenki ellen aki ki akar törni az uralmuk alól. Az ő tulajdonuk az IMF. Ami tulajdonképpen a föld majd minden országát birtokolja mára, s amelyiket nem abban ott ülnek a család, klán, hálózat emberei. El tudták hitetni mindenkivel hogy ők a szeretet erejére támaszkodanak, nem a vér erejére. Sokan hittek nekik. Mi felvettük, hogy mit művelnek.

Az ember átszellemült arccal nézte ahogy folyik a vér, spriccel - az áldozat sír, pityereg, az egyik rámordul: "Mondd az imát velünk" és mondja elhaló rettegő, majd beletörődő elhaló hangon.... elcsendesül, a nő nevet, boldog: "Ez gyönyörű volt!" mondja és tapsol. Borzadva nézem az embert: "Te ezt élvezed?" Visszanéz, mosolyog. "Hogyne élvezném Péter, életem főművét vágjuk össze most, és egyben a családom legfontosabb célját teljesítem ezzel a filmmel, bizonyítom azt amit mi kétezer éve tudunk de soha nem tudtunk bebizonyítani senkinek. Történelmet írunk most és ez neked is fontos!" mondta. És igaza volt. Más szemmel néztük. De onnantól én is más szemmel néztem. Így már nekem is tetszett. A szarházik egymást vagdossák le mi meg felvesszük és mgmutatjuk a világnak. Legalábbis azoknak akik tenni is tudnak valamit. időzítve a megfelelő helyen és időben, hogy haladjunk.