tudatalatti emlékezet

a test saját memóriája.
a lélek saját memóriája.
Az igazi otthonom - emberek közössége, akik értenek. Vannak céljaik. Szembenéznek a halállal.
Nincs hősködés, vigyáznak - kitérnek a golyók útjából.
Vágyom vissza. Titkos életemre emlékeznek az izmaim. A testem emlékszik. A lelkem emlékszik.
Értelemesen küzdeni értelmes célokért. Mindenki által megértett és elfogadott célokért.
"Megálltunk néha. Betértünk egy-egy faluba a rokonokhoz.
- Miért kockáztattok ennyit? - kérdem. - Ez veszélyes.
Ezért harcolunk - mondja - mi másért lenne érdemes?
Nem volt több kérdésem. A legtitkosabb akciók között is szakítottunk időt egy-egy faluban akár egyikünk kedvesére is. A többiek biztosították a falut addig."
"Mindenhol volt kapcsolatuk. Ez volt az életük. Értük éltek."
A fizikai megterhelés, az értelmes cél.

"Aludtam ott. Várni kellett, korábban értem vissza valahonnan. (nem volt igaz direkt várattak meg) Betörtem az ablakot és bemásztam az elhagyatott hajó kabinjába. Nem volt meleg ruhám, bent büdös volt.
- A kurva anyátokat! Rohadjatok meg.
- Na mi van? Nem lehet mindig ötcsillagos szállodákban aludni - most el kell bújnod egy pár napra úgy, hogy senki ne vegyen észre.
- Basszátok meg." Nem volt takaróm sem.
- Most ez a feladat."

"Kibasztak valahol a repülőből. Azt sem tudtam mi a fasz van. Mit szarakodnak már megint és milyen faszságot találtak ki megint. Se kaja, se eligazítás, se semmi. Azt sem tudtam hol vagyok, az agyam legyalulva, túlélési ismeretek nélkül, helyismeret nélkül - csak a testem emlékezetére és az Isteni gondviselésre támaszkodhattam. Ha emlékeztem rá egyáltalán. Hetegik csak napraforgómagot ettem, amikor rátaláltam egy táblára. Mindenféle trükkökkel próbáltam csillapítani az éhségérzetemet. Összegyűjtöttem a számban egy csomó magot, hogy legalább a nyelés élménye meglegyen."