Saturday, 15 November 2025

A hálózat

 Divatos dolog ma a hálózatró beszélni. Örülök ennek, ez részben jó dolog, mert az emberek figyelmét azért mégis csak a lényeg felé fordítja valamelyest. De ugyanígy csalnak is.

Ma a legteteje egy nemzetek feletti csoport - a vérhagyományt őrzők nemzetközi hálózata. Ők a legerősebbek azok közül akik a hatalmat akarják mindenek felett. (Ennél már csak azok hálózata erősebb, akik a valódi szeretetre építenek, sajnos ők nem akarnak hatalmat.)

A vérhagyomány hálózatának a célja a hatalom megszerzése megtartása és annak élvezete és még több hatalom megszerzése.

Hogyan működik?

A vér ereje tartja össze. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mindenki gyilkolt és gyilkolni fog aki benne van, sőt a kegyetlenség és szadista őrület, az emberi psziché legmegtörtebb, megszakított és minden alapértéktől elrugaszkodott, attól "függetlenített" pokla és az erről való hallgatás és cinkos összekacsintása összeköti őket.

Van olyan állapota az emberi pszichének amikor már minden mindegy.

Amikor a háború, a nyomor, az éhínség, a kínzás közben, során eljut az egyén egy olyan pontra, ahonnan már nincs visszaút. Amikor minden mindegy, az sem jelent már se fenyegetést, hogy a halál ott a közelben, egyáltalán semmi de semmi nem számít. Amikor a psziché kilép a biológiai test korlátai közül és néhány esetben ténylegesen kívülről nézi önmagát, amint ott üvölt és szűköl, vagy már azt sem. Ezután sokkal könnyebb másokkal megcsinálni ugyanezt és elmerülni a tárgyilagos kínzás őrületébe, amivel a másikat a következőt is betöröd magad alá.

Aki ilyen állapotba önként jut el, vállalja az odavezető utat, az semmilyen kifogást, és felmentést nem kaphat, nem mondhatja azt hogy "mások kényszerítettek" és ezáltal visszatérhet a kínok, gyilkosságok, kínzás, előtti állapotokhoz. Onnan már nincs visszaút. Ez egy olyan döntés ami végleges.

A csoport megkínozza saját tagjait, majd akik a kínokat önként vállalták, ugyanezt megtehetik másokkal is. Továbbadva az őrületet. És hogy a kínok mellett legyen öröm is, gondoskodnak arról hogy főként az érzéki örömök a szex és főleg a hatalom élvezete kárpótolja őket: bármilyen szadista, őrült, véres, pedofil, nekrofil, szégyenletes és kifelé kártékony "szórakozás" támogatott és megengedett. S mivel fő céljuk a hatalom, amit hatalom függőként hajszolnak - ezért van is hatalmuk. És ezt a hatalmat fel is használják arra, hogy minden nyomot eltüntessenek maguk után.

Minden korlátot felszámolnak. Őket nem gátolja semmilyen értékrend. Nincsenek gátlásaik. A gátakat csak a "játszott karakterük" -höz igazítva veszik fel, mint egy kabátot - amit bármikor ha a hatalmi érdekeik úgy kívánják, ledobnak és újra felhúznak.

A nagy csalás ma az, hogy erről egy árva szót se szól senki. Csak én írogatok erről, meg hallok valami pusmogást, de még az is torz, hiszen aki benne van ebben az nem beszélhet róla. A hálózat ugyanis megegyezett abban, hogy ha egy valaki beszél - mindegy ki az - az egész hálózat azonnal lép és megkínozzák, visszanyomják, elbagatellizálják, és ha tudják nélkülözni megölik azonnal.

A másik nagy ok hogy nem beszélnek erről az hogy akkor be kellene vallani hogy nincs amerikai-orosz-kínai nagyhatalmi csoport, se ezek szembenállása... egy nagy csoport van amelyik minden nemzetet maga alá gyűrt már az 1980-as évekre. Tulajdonképpen már korábban is.

És a másik nagy tény hogy az adósságok - az állam adósságok - mind hazugságok. Ez a csoport a különböző helyi államoktól ellopott pénzeket más területekre viszi, majd - mivel a birodalmi hajtókörben kénytelen a területi szabályokat betartani - visszahozza azokat a területekre, de azt adják el az emberek felé: hogy "Hitelt kellett felvenni..." holott semmiféle hitelt fel nem vettek, csak a saját pénzünket csatornázzák vissza ilyen módon egy újabb okot bebiztosítva maguknak amivel már legálisan lophatnak tovább a közös kasszából.

A dolgot ezek után természetesen úgy "papírozzák" le ahogy kedvük tartja. Végtelenített pénz-szivattyú.

És vannak szakértőik, média megmondó embereik, akik elmagyarázzák, hogy ennek miért kell így lennie... holott nem kell.

Ez ma minden nemzetre lá lett telepítve, nincs olyan ország a földön ahol ez ne így működne.

Kilépni csak az alsó rétegek - a nettó befizetők, az alja - nemzetközi összefogásával lehet. Méghozzá a közepe és a teteje ellen kell összefogniuk. Mert ők a haszonélvezők és a végrehajtók ebben a rendszerben. Nincs kivétel. Fehérkalaposok vannak meg nyíltan szarházik, lebukottak. Nemzeti szinten nem lehet megoldani ezt a problémát, mert egy nemzetközi rendzsert nem lehet legyőzni, megregulázni, megszüntetni nemzeti szintről.