Himnusz

Rákóczi nóta - és közben hallgassátok ezt:

Jaj, régi szép magyar nép!

Az ellenség téged mikép

Szaggat és tép!

Mire jutott állapotod,

Romlandó cserép.

Mint egy kedves eleven kép,

Voltál olyan szép,

Magyar nép!

De a Sasnak körme között

Fonnyadsz mint a lép.

Szegény magyar nép,

Mikor lész már ép?

Megromlottál, mint cserép.

Jaj, hát szegény magyar nemzet

Jóra mikor lép?  

Jaj, Rákóczi, Bercsényi

Magyarok híres vezéri,

Bezerédi!

Hová lettek magyar népnek

Vitéz vezéri,

Nemzetünknek hírszerzői,

Fényes csillagi,

Ocskai?

Az ellenség mindenfelől

Őket emíszti,

Űzi, kergeti,

Búval epeszti.

Közinkbe sem ereszti.

Jaj, hát szegény nemzetünket

Miképp mellyeszti!

Jaj, országunk, jószágunk,

De főképpen mi magunk

Mint nyavalygunk;

Az idegen nemzetségnek

Rabjai vagyunk.

Jaj, naponként mind elfogyunk,

Jót ne is várjunk,

Kívánjunk,

Mert hatalmas, diadalmas

Nemzet van rajtunk.

Jaj, meg kell halnunk,

Meg nem maradunk,

Nagy ellenség közt vagyunk,

Bizony méltán ezek miatt

Kesergünk, sírunk.

Országunknak, magunknak,

Jaj minden maradékinknak!

Mindazoknak,

Kik e földön nagy ínségben

Így nyomorkodnak.

Özvegyek panaszolkodnak,

Árvák zokognak;

Magoknak

Siralommal ártatlanok

Halált okoznak,

Úgy siránkoznak

És fohászkodnak.

Bánatjok nem apadnak,

Mert hazánkbul az ínségek

El nem távoznak.

Tenger rajtunk a fegyver,

Mert a német rajtunk hever,

S igen ver.

Mutogatja magát mint egy

Híres gavallér,

Nemzetünket hajtó pillér.

Nem szán, mint hóhér.

Akit ér,

Addig veri, meddig neki

Mindent nem ígér.

Látod mely kövér,

Bőrében sem fér,

De mégis mind többet kér,

Alig vagyon országunkban

Miatta kenyér.

Nézz reánk, Úr, a mennybül!

Ments meg, kérünk, minket ily csúf

Ellenségtül,

Ki a híres magyaroknak

Vérébül épül.

Ne hagyd ily dühös ínségtül

Rút ellenségtül,

Némettül

Gyaláztatni, mocskoltatni

Az írigyektül.

Ily dölyfös néptül,

Kínzó eszköztül,

Megfosztatni nevétül,

Mindenkoron győzedelmes

Dicsőségétül!