Balance

Torekeny. Fragile. Van mit ennem. Meleg van ejszaka. Meg mindig nem tudom mit kell tennem. Varok. Keszen allok.
Egyedul.
Keszen voltam belehalni.
Most is megteszem ha elfogy minden kapaszkodo.

Hamvas Béla - Karnevál

BORMESTER VIRGIL
EMLÉKIRATAI:

Tépelődések a börtönben

(2432-2433. lap)

A múlt héten a következőket olvastam: a modern ember az, aki önmagát keresi. Műformája az önvallomás. Vagyis a modern ember nem az, aki mást, hanem aki önmagát csapja be. Ahogy Nietzsche mondja: az, hogy az ember mennyit hazudik más­nak, elenyésző semmi ahhoz képest, hogy mennyit hazudik önmagának.

A modern ember tragédiája nem társadalmi területen, vagy­is nem színpadon játszódik le. Nincs is színpadunk. Regényünk van. Kantnak igaza van, teljes megismerés nincs, mert sem a szubjektumot (transzcen­dentális én), sem az objektumot (Ding an Sich) nem érjük el. Ez tépelődéseim tartalma.

Szüntelenül hazudok. De nem másnak (mert nem a színpadon vagyok), hanem magamnak, mert életem monológ, és ha lát­ni tudnám (vagyis, ha saját tükröm tudnék lenni), komédiám­nak egyetlen nézője lennék.

De persze semmit sem látok, csak lelkiismeretem rossz, vi­szont ez a rossz lelkiismeret egyetlen mentségem, mert szenvedek, és ha valami mégis megment, ez a szenvedés lesz az.

Nem vagyok önmagammal egy  véleményen.         Hazugságomat nem tudom helyeselni.

Ki akarok mászni, de nem tudom, hogy:

1. vajon tényleg ki akarok-e mászni?

2. vajon az a hely, ahová jutok, ennél rosszabb?

3. vajon az a hely, ahová jutok, nem újabb hazugság? A modern ember abból a kérdés­ből indul ki, hogy ki vagyok én? Ezen a kérdésen (hazudik vagy nem hazudik? – to lie or not to lie?) nyugszik a két legfontosabb modern diszciplí­na, a szociológia és a pszicholó­gia.

A szociológia azt tanítja, hogy a társadalmi hazugságok a fontosabbak, és itt kell elkezdeni hazudni.

A pszichológia azt tanítja, hogy először egyénenként kell megtanulni jól hazudni, és csak aztán hazudhatunk tovább.

Vajon igazság az, amit egy ember hazudik?

Nem.

Igazság az, amit két ember hazudik?

Nem.

Igazság az, amit három ember hazudik?

Nem.

Igazság az, amit ötszáz-hatvanhat ember hazudik?

Nem.

Vajon igazság az, amit egy ember kivételével mindenki hazudik?

Nem.

Vajon igazság az, amit az egész emberiség hazudik?

Ha az egész emberiség hazudik, soha senki se tudhatja meg ön­magáról, hogy kicsoda. A kér­désre nincs válasz, vagyis kény­telen vagyok e válasz nélkül ha­gyott és megválaszolhatatlan kérdésen állni.

Tulajdonképpen olyan módszeres eljárást kellene találni, amely alapján az ember saját lényének valóságát vagy valótlanságát felismerheti.

Kidolgozandó diszciplína alapkérdéstana, amely szerint az ember:

1. önmaga létazonosságát bizonyítható eszközökkel igazolni tudja (lehetőleg írásban),

2. ha e létazonosságban elté­rés mutatkozik, kielégítő metó­dus arra, hogy

a) az eltérés módja,

b) az eltérés iránya

(jellege, természete, struktúrá­ja, típusa, szubsztanciája, mér­ve, minősége, alaktana stb. stb.),

c) az eltérés célja,

d) az eltérés értelme megál­lapíttassék, végül

3. ha esetleg csere, tévedés, hanyagság, véletlen, baleset, rosszindulat, szándékos bűncselekmény, csalás, megtévesz­tés, rosszhiszeműség, téves értelmezés, szerkezeti zavar, rövidlátás, lelkiismeretlenség, os­tobaság stb. stb. esete forogna fenn, mindez azonnal és sürgő­sen reparáltassék.

Szüntelenül a magam kilétének kérdése előtt állok.

Mindenki így él. A modern kor nagy kérdése.

A tömeg értetlensége e prob­léma iránt.

A kérdés fensége és komiku­ma.

Mit jelent maszkban élni?

Mit jelent olyan hazugságban élni, amelyről az ember semmit sem tud?