Monday, 7 March 2011

BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya az extrémizmus ellen küzd

A bukott angyal
- A terrorizmus elleni fellépés mellett az extrémizmussal is törődniük kell. Hogyan?

- A terrorizmustól élesen el kell különíteni az extrémizmust, annak ellenére, hogy valahol mind a kettő szélsőség. Egyébként az extrémizmus elleni területen is mindenképpen erősítenünk kell.

- Extrémizmus a megszokottól eltérőt jelent. De hát minden bűncselekmény is deviáns, vagyis ilyen, nem?


- Az extrémizmus alatt olyan szélsőséges, a megszokottól eltérő, vallási, politikai vagy egyéb ideológiai (pl. környezetvédelem, globalizáció-ellenesség, stb.) nézeteket hirdető, valló csoportosulások tevékenységét értjük, amelyek létükkel, tevékenységükkel még önmagukban nem valósítanak meg a Btk.-ban nevesített bűncselekményt, de tevékenységük magában hordozza annak veszélyét. Feladatunk e csoportok tevékenységének figyelemmel kísérése, és amennyiben szükséges, bűncselekmény megvalósulása esetén a büntetőeljárás megindítása.

CS. CSALA KÁROLY beszélgetése
BOLCSIK ZOLTÁN DANDÁRTÁBORNOKKAL

A diktatúra egyre szorosabbra húzza a gyeplőt. Ezentúl a Szervezett Bűnözés Elleni Osztály az olyanokat veszi célba, mint Molnár F. Árpád - aki semmilyen bűnt nem követett el (feltett néhány horogkeresztet az általa (is) mélyen megvetett csalók arcára) - és hagyja tovább porosodni az olyan aktákat, mint a növényolajipari gyáraink privatizációjával kapcsolatos szervezett maffia akciót, mellyel kapcsolatban volt feljelentés, és ami a nem elévülő bűncselekmények közé tartozik. Ma már az extrémizmus is bűncselekménynek számít! Ide értenek minden olyan cselekedetet, mely lehet forrása bűncselekménynek. És hát milyen tettek tartoznak ide? Ki határozza ezt meg? Ha én írok egy cikket ami nem tetszik a rendőrség egy alkalmazottjának, akkor az extrémizmusnak fog számítani.
Kijelentem a demokratikus és az emberi jogaink sárbatiprását végzik a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztályán.
Kryptos
Bolcsik Zoltán dandártábornok, Tóth Tamás rendőrkapitány Budapest asszisztálnak ehhez az ügyhöz. A BRFK SZBEO titkosszolgálati módszerekkel nyomoznak ergo a titkosszolgálatok közé számítanak szorosan együtműködve a Szilvási-Navrasics-Gyurcsány-Orbán-Majoros-stb titkosszolgálati MAFFIÁVAL.
Én elhiszem, hogy Molnár F. Árpád stílusa tűrhetetlenül rossz és hátborzongató volt - de az a tény, hogy a BRFK csak úgy, minden hivatalos indoklás és jogi megalapozottság nélkül intézkedhet egyik óráról a másikra - jelzi, hogy kőkemény rendőrállamban élünk. Egyébiánt én megvizsgálnám Árpád videóit is, hogy vajon mi volt az, ami olyan érzékenyen érintette a fehérgalléros bűnözők "lelkivilágát". Az intézkedés szinkronban van az Obama adminisztráció intézkedésével, mely olyan bűncselekményekért is letartóztathat embereket, melye még el sem követtek - és a cyber-bnözés elleni osztály felállításával, egyidőben az internet "kill-switch"-ek felszerelésével (amivel Egyiptomban is lekapcsolták az internetet, mert azon szerveződött a társadalom önvédelmi akciója).
De nemsokára megtapasztalják azt ezek a lélek nélküli robotok, akikből az emberi értékek régen kivesztek - hogy a hatalmuk ingatag és a tudatosság útjába nem állhatnak csak ideig óráig. Az elszámolás időszaka következik a közeljövőben!

Sunday, 6 March 2011

PsyOps avagy Public Affairs - az elmék manipulációja

Előző bejegyzésemben olvashatjátok a Rolling Stones hasábjain megjelent cikket magyarul, mely az amerikai hadsereg propaganda eszközeinek az állami vezető ellen fordította. Milyen célból tette ezt? Háború, pénz és még több pénz. William Caldwell altábornagy az összes odalátogató politikai vezetőt manipulálni akarta.

Korábban írtam már arról, hogy a jelenleg alkalmazásban álló mondern módszerekkel mennyire egyszerű akár egy egész ország döntéshozóit befolyásolni az előre elhatározott irányokba. Elég, ha csak a tudat alatti hipnotikus üzenetek tekintetében gondolkodunk el ilyen szempontból. Tudni lehet, hogy a hipnózisnak van egy igen fejlett formája, melyet fegyverként használnak (Weapon Grade Hypnosis). Ezek a PsyOps alakulatok képzettek ezen a téren. Nemsokára ki is borul majd a bili, hiszen egyre durvábban hatalmukba keríti a mohóság azokat, akik hozzáférnek a hatalomnak ehhez a csendben manipuláló hatalmas erejéhez.
US Navy Psychological Operations Central Command
Hot button issues
Mik is azok a "hot button" ügyek? Na vajon mi? Hát olyasmik, amivel zsarolni lehet: szexuális szokások, gazdasági korrupciós ügyek, stb. Ismerős? Nem a titkosszolgálatok egyik módszere ez? Blackmail, zsarolás.
Miután az egyik tiszt elleneszegült a parancsoknak, megpróbálták nyomás alá helyezni, majd félreállították.
Azután Caldwell fölötti körökből jött egy módosítás az egység elnevezésében, mely megszüntette a tiszt dilemmáját. A célpont ezentúl bárki lehet, amerikai földön, a NATO tagállamokban és másutt.
Mit jelent ez?
Azt jelenti, hogy a technika jelen van, és alkalmazni is fogják és alkalmazzák is jelen pillanatban. A tisztél nem a technika elkalmazása verte ki a biztosítékot, hanem az, hogy amerikai vezetők ellen kellett fordítania, egy katonai vezető karriervágyainak kielégítésére.
A Rolling Stones cikkét botrány követte, majd megindult egy hivatalos nyomozás is.
Mike Mullen admirális indította be a felülvizsgálatot. lásd a cikket itt
Ez sem hír kicsiny hazánkban.
A PsyOps ommandók feladatai közé tartozik például egy nemzet ellenállásra való akaratának megtörése. A célbavett szenátorok egyike egyébként azt nyilatkozta, hogy semmit nem vett észre abból, hogy manipulálnák. Jól dolgoznak a fiúk, le a kalappal. De bele fognak bukni azokkal együtt, akik a drótokat rángatják.

Thursday, 3 March 2011

Egy újabb megvadult katonai vezető - Az amerikai hadsereg PsyOps kommandó saját szenátorait manipulálja

Michael Holmes
source: Rolling Stones,
Photograph by Guy A. Volb
Another Runaway General: Army Deploys Psy-Ops on U.S. Senator
By Michael Hastings
February 23, 2011 11:55 PM ET
Rolling Stones - Politics

Az amerikai hadsereg illegálisan rendelt egy "pszichológiai  akciókra" specializálódott katonai alakulatot, hogy manipulálja az Afganisztánba látogató szenátorokat arra, hogy küldjenek több katonát és több anyagi támogatást. Amikor az egyik tiszt (Michael Holmes ezredes) le akarta állítani az akciót, félreállították és katonai ügyészségi nyomozás indult ellene.
A parancsok William Caldwell altábornagytól érkeztek egy háromcsillagos tiszttől, aki az Afgán katonák kiképzéséért felel - mely az amerikai háborús stratégia biztosítéka. A tavalyi évben egy négy hónapos perióduson keresztül egy katonai egységet az úgynevezett "információs akciók" (information operations) kivitelezésére szenteltek Kabulban (Camp Eggers). Ez a csoport többször nyomás alá került, hogy a Caldwell-el találkozó szenátorok és más VIP személyeket vegyenek célba.
Amikor az egység ellenállt a parancsnak, mert az amerikai jog tiltja enek az manipulációs technikának amerikai állampolgárokon való alkalmazását - bosszúhadjárat idnult ellenük.

Hallgatás - elektronikus zaklatás és kínzás ügyeiben

Behúzza mindenki a fülét farkát. Még a magukat radikálisnak meg hazafiknak tartók is. Pedig Amerikában kiharcoltak egy vizsgálatot - ugyan sok sikert nem jósolok ennek - ahol az áldozatok között több volt DOD, CIA, NSA alkalmazott és szerződéses szakértő is szerepel:

The Presidential Commission for the Study of Bioethical Issues The St. Regis Washington, DC
923 16th and K Streets, N.W.
Washington, DC 20006
February 28 - March 1, 2011


Nem is vártam mást ettől a beszari néptől. Néhány ember még maradt, a többiek meg sütögetik a pecsenyéjüket. Amíg lehet. Anglia sem kerüli el a sorsát. Az emberek ott is homokba dugták a fejüket, de nemsokára - mert a pénztárcájukon fogják érezni saját vezetőik kapzsiságát - kénytelenek lesznek az utcára vonulni.
És itthon sem lesz ez másképp. Rohadt egy világ ez, nem látom, hogy a magukat valamire tartók is lépnének valamit előre. Csak jobbra balra táncolgatnak egzisztenciájukat féltve. Nem baj. Megpróbálom másképpen.

Thursday, 24 February 2011

Időjárás manipuláció az 1960-as évektől: Ben Livingstone



Azoknak ajánlom ezt a videót, akik kételkednek az időjárás manipuláció és a tektronikus fegyverek létezésében.
A veterán Ben Livingstone az időjárás módosításának szakértője az amerikai tengerészet fizikusa. Annak idején tájékoztatást adott Lyndon B. Johnsonnak arról, hogy mennyire volt hatásos az időjárás írányítás a vientámi háború idején az 1960-as években. Akkoriban feladata volt, hogy felhőket gyártson (és esőt - cloud seeding program), mellyel lelassíthatták a vietnami és koreai katonák felfejlődését. Livingstone kijelentette, hogy már több, mint 40 évvel ezelőtt a kormányzat számára elsődleges nemzeti programnak számított a hurrikán irányítása (hurrican control) és a technológia tökéletesen működött az időjárás kontrollálására.
Ebben a Prison Planet TV számára készített interjúban elmondja, hogy az amerikai kormányzat évtizedek óta rendelkezik a hatalommal az időjárás manipulációjára arra, hogy csökkentse vagy növelje a szélsőséges időjárás komlyságát a saját céljai szerint.
Dr. Livingstone-t 1966-ban a Tengerészeti Fegyverek Kutató Laboratóriuma (Naval Weapons Research Laboratory) sorozta be egy tengerész gyalogos századba Vietnámban. A fegyverforgatás helyett, repülőgépre került, amit - az ő irányításával - felszereltek egy felhő növelő (cloud seeding equippment) eszközzel. "Az volt a feladatom, hogy felhőket találjak és növeljem őket a maximális csapadékmennyiség eléréséig." - állítja.
Dr. Livingstone bizonyítékokat mutat meg a Stanford Kutatóintézettől, amely harmadik félként lett bevonva a Project Storm Fury (Őrült Vihar Project - időjárás manipuláció program) a kései 60-as évekből. A bizonyíték dokumentuma meggyőzően kijelenti, hogy a hurrikán megállításának tudomyánya felderített és közvetlenül alkalmas hurrikán előidézésére is, mely komoly károkat, veszteségeket okoz és halált. Livingstone elmondja, hogy a 4 évtizeddel későbbi Katrina hurrikán pusztítása teljesen minimálisra csökkenthető lett volna, de politikai okokból hagyták, hogy végigpusztítsa az öbölmenti államokat.
Mivel személyesen repült bele 256 bevetésen hurrikánok "szemébe" ezért megjegyzi, hogy felháborítónak tartja a Katrina hurrikán meg nem fékezését, pusztító hatásainak nem-csökkentését.
Livingstone tényeket feltáró beszámolója az időjárás manipulációjában mélyen bevonódott amerikai kormányzat részvételéről évtizedek - óta riasztó. A rengeteg bizonyíték a műfelhők hatásairól (chemtrails) és ezek használatáról az időjárásunk és országok éghajlatának módosítására - mely milliók életére és egészségére van hatással - tettekre szólít fel!
Az elmlút évek időjárási szélsőségei Magyarországon szintén az időjárás manipuláció következményei. A HAARP technológiájához köthető manipulációs tehcnika megrendelhető. Természetesen ennek csak kormányzati maffia és a pénzoligarchia tudja állni a költségeit.
Ébresztő kedves magyarok! Legalább 70 évvel le vagyunk maradva a csúcstechnológiáktól (vagy 100) és az információink hiányosak.
Tudomásul kell venni, hogy a mindenkori demokratikus kormányzatok az államok polgárainak ma ellenségei. Be kell rendezkednünk önmagunk védelmére a saját kormányzatunk ellen. Ellenség bárki, aki oda kerül. Aki nem az, azt pedig meg kell védenünk - az életét kockáztatja ugyanis. A harmadik világháború zajlik, a csataterek: a gazdaság, az emberi agy (a pszichénk, gondolataink, érzéseink), az időjárás. A fegyverek pedig a vállalatok tudatos leépítése, tönkretétele, az élelmiszerek mérgezése, az árvizek, az elektronikus manipuláció, a tudatküszöb alatti hipnotikus üzenetek sugárzása a televízióban, bevásárlóközpontokban, multinacionális vállalatok irodáiban, bankokban, a parlamentben, és köztereken, otthonainkban.

Wednesday, 23 February 2011

Hipnózis 01

L. Ron Hubbard: Az élet egy új nézőpontból

Mi a hipnózis?
A hipnózis egy képesség.
Két részből áll, melyek egymástól függetlenek:
1. Az a képességünk, hogy meg tudunk hívni másokat egy általunk elképzelt, leírt, megjelenített, érzékeltetett világba. Ez a hipnotikus erő, mellyel másokat tudunk "meghipnotizálni".
Példa 1.: Ha én elmesélem neked

Wednesday, 16 February 2011

A lelketlen ember

Gervai András Fedőneve: „szocializmus” - Művészek, ügynökök, titkosszolgák - című könyve Bereznay András írása után olvasva egészen érdekes színben láttatja a viágot, a múltat és a jelen történéseit Magyarországon.
Bereznay mereven elzárkózott azon kijelentésem elől, hogy a titkosszolgálatok működése jelentősen befolyásolta a "rendszerváltás" azaz a hatalomátmentés kísérletét.
Tény, hogy volt akarat a hatalomátmentés szervezett lebonyolítására, és Gervai kutatása nyomán feldolgozásra került dokumentumok alapján bebizonyosodott, hogy létezett szervezkedés a rendszerváltás előtti időszakból, készültek lehetséges forgatókönyvek és a lehetséges hatalmi szereplőkről titkosszolgálati módszerekkel jelentések, elemzések íródtak és operatív munka (lehetőség szerint beszervezés) is kapcsolódhatott bizonyos esetekben.
Idéznék Gervai könyvéből a 134. oldalról:
„Pszichokozmoszok
Az adott időszak jobb megértéséhez mondjuk el, hogy 1973-74-ben az MSZMP reform-, illetve rendpárti erői közötti harcban az utóbbiak kerekednek felül. (Az új gazdasági mechanizmust már 1972 végén

Tuesday, 8 February 2011

Project: Soul Chatcher - Volume 2 by Robert Duncan

Projekt: Lélekbörtön

(Project: Soul Catcher)

Második Kötet
A cyber és a cybernetic hadviselés titkai feltárva
Titkosítás alól feloldva

Robert Duncen

és a The Mind Hacking Strategy Group
(Az elme-feltörés stratégiáit vizsgáló csoport)

Egy bevezetés a komputerizált (cybernetic) hadviselés elméletébe, technológiák, és a gyakorlat.
Szerzők:
Robert Duncen, B.A., M.S., M.B.A., Ph.D.
És a The Mind Hacking Strategy Group

"Az emberiség megfigyelője,
az ember tetteinek rögzítője,
és a lelkiismeretének őrzője."
A szerzőkről:
Az elme-feltörés stratégiáit vizsgáló csoport egy tudatos tudósokból álló társulás,

Sunday, 30 January 2011

Friday, 28 January 2011

26 öngyilkosság a France Telecom dolgozói között

A France Telecom 26 dolgozója öngyilkos lett. A vezetés a munkahelyi stressz következményeként emlegeti a kirívó esetet. Az öngyilkosságok körülményei viszont az elektronikus energia fegyverek, mikrohullámú audiofegyverek, mesterségesen az áldozat agyában generált hallucinációk ...stb használatára utalnak.
A multinacionális vállalatok és a tömegmanipuláció scalar waves technikával (elektromágneses fegyver, HAARP techn ológia) az elektronikus zaklatás, kínzás és gyilkosságok lassan eltakarhatatlanokká válnak. Érdemes megfigyelni mennyire idegesek a vezetők és mindenféle marhaságot összehordanak a valós helyzetet eltakarandó.
Két korábbi blogbejegyzésemben említettem már néhány megvizsgálandó összefüggést a Francia Távközlési vállalat, a Carrefour, a sodium között. Ehhez érdemes megvizsgálni az időjárás manipuláció Franciaországban kiépült "távközléstecnikai adótornyait" és az elkezdődött nemzetközi lelepleződését egy hatalom és pénz függő, lélek nélküli, függő, rosszindulatú, csoportnak, melyet sokan sokféle névvel illetnek.


Wednesday, 26 January 2011

Yael Naim - New Soul


Miért is?

Mit miért? A környezetemben élők nem hajlandók utánajárni és látni a valós történelmi folyamatok közötti összefüggéseket, akár ezek a napi történelmünk összefüggései.
Az alaphelyzet az az, hogy amit mondani tudok arról, amit látok az szomorú. Szomorú a kép, de ugyanakkor van némi remény bennem. Olyasmikben reménykedem, hogy meg fogjuk tudni oldani a szennyezőanyagmentes autók gyártását, használni fogjuk Nicola Tesla felfedezéseit, mert vannak olyanok, akik kutatják a scalar waves technológiát, az ingyen energiát. Álmodozok arról, hogy ingyen fogjuk az energiát használni, és közben nem rombolunk szét semmit magunk körül. Álmodok arról, hogy még életemben leülök egyszer a Duna partján és csak úgy belekortyolok itt Pesten vagy akár Baján - olya tiszta lesz a vize. Álmodok arról, hogy újra minőségi BIO élelmiszereket fogunk enni mindnyájan, úgy ahogyan ez volt kb 100 évvel ezelőtt. "A kenyér az élet!" Mondja sokszor nagyapám. Sajnos ma inkább a módszeres népirtás egyik eszköze.
Miért van népirtás? Mert vannak, akik úgy gondolják túl sokan élünk már ezen a bolygón és ritkítani kéne. Ugyanazok gondolják ezt, akik a végtelen gazdasági növekedés elméletét hajszolják. Megvan a hatalmuk, megvannak az eszközeik, hogy végrehajtság a tömeg-mészárlást. Van ugyanakkor egy hatalom, mely ultimátumot intézett nekik. Ha megteszik, repül az egész bolygó. Hiába a föld alatti bunkerváros, mely atomtámadás esetén is élőhelyet biztosítana a kis számú elit számára. Nincs ami megvédhetné őket. Mindnyájan elpusztulunk, vagy mindnyájan túlélünk és találunk egy formát - melyben nem rákbetegség módjára fosztogatunk és roncsolunk magunk körül, mi emberek.
A New World Order más tartalommal kezd megtelni, mert az elit is teliszarta a nadrágját. Bizony ők is félnek.
Ha egy lépcsőházban összeszervezkedne pár lakó, hogy megöljék a szomszédot, a legtöbben visszahúzódnának a vackaiba és felhangosítanák JSBach valamelyik darabját - hiszen az olyan gyönyörű. Azután másnap szörnyülködnének a hiradón, hogy "itt a mi házunkban, gyilkossság" "micsoda szörnyűség". Képmutató gyáva, viselkedés ez. És közben szelektíven gyűjtik a hulladékot és bringával járnak a munkahelyre, mert "rendes emberek ők".
A halállal való szembenézés nélkül a társadalom nem tud felnőni. Egyetlen közös ügyünk a harmónikus együttélés a természettel és önmagunkkal - nem valósítható meg az egyéni érdekek előtérbe helyezésével. Ezt tudta minden hősünk, akik tették a dolgukat. John Lenonn, Ghandi, Jézus (ekik már nem élnek), és sok szürke és szines személyiség, akik közöttünk élnek.
Nehéz nekem. Néha a depresszió hullámai átcsapnak a fejem fölött. Ilyenkor jó lenne értelmes emberekkel beszélni, akik látnak a saját szemükkel.
Alapvető dolgokat nem tanulunk meg a felnőttkorba lépésig sem. Nem tudjuk mi az a megosztás. Mit jelent a hypnózis. A megosztásban el lehet mondani mindent a másik embernek - úgy, hogy a másik meghallgatja (nem osztja az észt, nem ad tanácsot, nem kritizál, nem aláz meg, nem nevet ki, csak meghallgat). A hipnózisban a másik hallgatja az egyiket és a felvázolt kép olyan erősen magával ragadja, hogy nem tud kilépni belőle. Meg kell tanulnunk felébredni a hipnózisból! R.D.Lang azt csinálta a tanítványaival, hogy meghipnotizálta őket. Például "ha bárki a nevedet mondja a bal füled viszketni kezd és megvakarod a jobb kezeddel" - ezután a posthipnotikus törléssel kitörölte a memóriából a hipnózist. A tanítvány kapott időt arra, hogy felébredjen (észrevegye mi az, amit nem saját akaratábó tesz). A tanítvány csak úgy tudott felébredni, ha figyel önmagára és naponta többször megkérdezte magától: "Ezt, amit most teszek, vajon saját szabad akaratomból tezsem?" "Beleillik a tettem a céljaimba?" "Vajon természetes-e amit teszek?" "Vajon egyetértek-e azzal ami a hipnózisban van?" Van-e olyan érzésem, gondolatom, tettem - mely ellentmond valódi önmagamnak, ütközik az életem céljaival, rossz érzéseket okoz, furcsa?
Tudatosság.
Személyes szinten helyi szinten és univerzális szinten. Ma nem hagyhatjuk ki az univerzális gondolkodás szintjét sem. Különben elpsztítjuk a bolygónkat és önmagunkat.

Monday, 24 January 2011

Gazdasági bérgyilkosok itthon - Csányi Sándor és a Bácsbokodi sajt

A Bácsbokodi tejüzem is bezárja kapuit. Tulajdonosa Csányi Sándor alapos előkészítés után juttatta a hosszú ideje már csak sajtot termelő gyárat az enyészet útjára.

Először is megszüntette a napi fogyasztásra szánt tejtermékek (tejföl, tej) termelését - ezeket átvette a szegedi üzem. Bácsbokodon csak a sajtgyártás maradt meg. A sajtgyártás önmagában nem egy túl nyereséges vállalkozás. A sok mű-sajt (olcsó Tesco szarok) csökkentik a sajtvásárlási kedvet, az emberek nem igényeskednek már a tekintetben, hogy amit esznek az igezi sajt-e vagy valami szemét. A második lépcsőt egy új igazgató gazdasági bérgyilkosként tudatosan tönkretette (veszteségessé tette) a Bokodi tejüzemet.
A módszer változatos és a petter jól felismerhető: titkosszolgálati trükközés, hipnózis és manipuláció és szándékos károkozás. Néhány régen ott dolgozó vezető beosztású tapasztalt szakember munkáját különböző apró trükkökkel lehetetlenné tette, stílusával személyi konfliktusokat provokált. Erre mindenki különbözőképpen reagál. Volt, aki rövid idő után inkább felmondott, volt aki szembeszállt és ezért ő rúgta ki. Miután megszabadult pár régi kollégától, a többiek felé is kidolgozott stratégiával közelített.
Szerencsétlenségére egy alkalmazott látván mi készül bizonyítékokat kezdett gyűjteni. Új igazgatónk ugyanis a jól működő régi technológia helyett, kipróbálatlan és hibás technológiát próbált ráerőszakolni az üzemre. Ez hat hónapos intervallumban 10 milliós kárt okozott a kis vállalatnak. A sajtgyártás során keletkező iszapba dobáltatta a rosszul sikerült sajtokat mázsaszámra. Erről egy előrelátó munkatárs nyilvánartást vezetett 6 hónapon keresztül. Az új igazgató tehát kb 50 milliós kárt okozott összesen a vállalatnak az ottléte során. Amikor ez a kolléga került sorra perrel fenyegetőzött, a kirúgás fenyegetettségét kivédendő. Mi történt? Felajánlottak neki egy összeget és aláírattak vele egy papírt, hogy nem perel és nem hozza nyilvánosságra a bizonyítékokat.
Bácsbokodi viszonylatban egy ilyen üzem bezárása katasztrófális következményekkel jár. Az emberek eddig is 12 órás munkanapokat dolgoztak, amit csak 8 órai munkabérrel fizetett ki az ország egyik leggazdagabb embere, ezután a környék egyetlen nagyobb üzemét is tönkretette. Vajon mi lehet a szándéka Csányi Sándornak az ilyen akciókkal?
A magyar tejipar tönkretétele?

Monday, 17 January 2011

Weather Manipulation - Időjárás manipuláció France, Franciaország

I'd like you to think of these pictures. Just look at the maps and think about what you see?
I slept at Migné where a red dot is breaking the red line. I slept in my tent thinking that this area would be a peaceful place. I was wrong. Near to the crossing there is a military base with a huge "telecommunication tower". Not long before I reached this base, my camera gone. What a coincidence? The so called tower looked like this on the right:
The wind had been blown from east to north for one week with a constant speed around 15-25 km/hour. I was fed up with it.
Later on the way from Spain to Hungary I have ridden through some other interesting areas.
For example if you want to ride a really beautiful way through the Pirineos choose this ghat heading to Barbastro. You can see some interesting places, in both sides of the mountain. The road is enchanting, but take care, I saw human bones around.

Next area to check out is the wider area of Lake de Sainte Croix near Riez in France.
Having a closer look on this map above you can just leave your intuition work, thinking of weather manipulation. What is happening in this area? What is the purpose of weather manipuation? What is the main goal of these guys "upstairs"?
What else? Money. Controll. Power.
I drow a line and circled some of the manipulation stations. The side wich is in a military camp area I couldn't go in. The side closer to Riez you sould make some photos if you are there and share with the public. I coudn't make any.
So what is going on?

The rainclouds are coming from the seasore, from south-east guarded with the mounten chain on both sides. Along the line what I drow there you will find the big "telecommunitation towers" you cannot miss them these are very big ones. So they are driving the havy rainclouds from south-east to the direction of the lake and over. After the Lake Ste Croix there is a relatively  flat area around Ruiz and then in right angle an other mountain and the River Durance. When the clouds reach the perpendicular mountain chain they loose the water. The Durance river is collecting that water. How does it makes money? Have a look at the map at Masoque:

And then down following the river count how many water drived power station you can see? More than 8 power station is in the area if I count all of them on other rivers too. Look for dams and power stations. The CIA used to fly quiet airports to keep confidential their moves. How can they organize this area? They need to reach every power station and the weather manipulation towers, and the dams fast. They need good quality roads.  Which they have. And they need a small airport where no one is asking too many questions. They can bring in engineers from all over the world, who know nothing about what is going on, or don't really care because of the good cash for keep mouth shut.
What do you think?
Anyone who is brave enough to investigate please do it. Please make pictures in the area. And listen for them. Just meditate on the map of wider area around:

And if you travel to Monaco, which is a heroin, cocaine entry base on sore, you can see some more advanced camouflage for these "telecommunication towers". There are four of these towers in Monaco. Telecommunication? with four so big antennas? Strange.

Sunday, 26 December 2010

Elektronikus koncentrációs tábor - Nagy Testvér az égen, szatelit megfigyelőrendszer

John W. Whitehead elnöke és alapítója (1982) a Rutherford Institute -nak azért hozta létre szervezetét, hogy megvédje anyagi ellenszolgáltatás nélkül azokat, akik üldözésnek és elnyomásnak vannak kitéve. A Rutherford Intézet azért létezik, hogy biztosítsa az embereknek a bíróság előtti helyes bánásmódot és hogy szabadon, félelem nélkül kifejezhessék magukat.Az intézet célja kettős: jogi védelem nyújtása és az oktatás, ismeretterjesztés az elnyomás, szabadság területein. Honlapjuk itt.
 

Monday, 6 December 2010

John Lennon - Mind Games

We're playing those mind games together,

Pushing barriers, planting seeds,
Playing the mind guerilla,
Chanting the Mantra peace on earth,

We all been playing mind games forever,

Some kinda druid dudes lifting the veil.
Doing the mind guerilla,
Some call it the search for the grail,
Love is the answer and you know that for sure,
Love is flower you got to let it, you got to let it grow,

So keep on playing those mind games together,

Faith in the future outta the now,
You just can't beat on those mind guerillas,
Absolute elsewhere in the stones of your mind,

Yeah we're playing those mind games forever,

Projecting our images in space and in time,
Yes is the answer and you know that for sure,
Yes is the surrender you got to let it, you got to let it go,

So keep on playing those mind games together,

Doing the ritual dance inn the sun,
Millions of mind guerrillas,
Putting their soul power to the karmic wheel,

Keep on playing those mind games forever,

Raising the spirit of peace and love, not war,
(I want you to make love, not war, I know you've heard it before)

Sunday, 28 November 2010

Evelyn Glennie és Fred Frith

Evelyn Glennie óta tudjuk, hogy a hangot nem csak a fülünkkel érzékeljük, hanem az egész testünkkel. 4 éves korától kezdve 12 éves korára hallását 95%-ban elvesztette. Amit mi hallunk, annak tehát az 5%-át hallja ő a füleivel. Bizonyos hangokat a mezítlábas előadás során a lábfején és a lábujjain érez, másokat az ágyékában stb. Megtanult odafigyelni ezekre. Az alábbi csodálatos felvételen elképesztő ahogyan egy megíratlan darab végén tökéletes összhangban játszik Fred Frith-el, aki egy másik nagyon kedves figurám hiszen gitározik. közös filmjük A cukorgyár 2007, ahol ez a klip is készült. A film forgatása alatt leégett a farm a konyhai fűtőtest hibája miatt. Roger a farm tulajdonosa és az állatok megmenekültek, senki nem sérült meg. A felvétel a leégett cukorgyárban készült az elégett épületrészből induva.