Showing posts with label zsidó maffia. Show all posts
Showing posts with label zsidó maffia. Show all posts

Saturday, 4 July 2020

A zsidó rendszer

A zsidó rendszernek hat fő csoportja van - vagyis hét a csillag közepével.

Nem feltétlenül sorrendben írom őket és rengeteg átfedés van a csoportok tagjai között.
1. A csillag közepe a "zsidó alap". Akik még bent vannak. A zsidó alap egy "eszközkészletet jelent ami magába foglalja az egyedi embert, a pénzeszközöket, a tárgyi eszközöket, a technikai és tudományos tudást, és az előre beállított hajtásokat, amiket a közös tudatban megcsináltak és tároltak.
2. A kibaszottak köre - azok tartoznak ide akiket a zsidó alap tagjai a birodalmi szabályok alapján kibasztak az alapból. Neo-zsidóknak is szokták nevezni őket. Miután kibaszták őket - elfelejtenek sok mindent, de mégis ugyanazt csinálják tovább mint addig. Ezért az első csoport tovább használja őket - hiszen ugyanolyan rohadtak és ugyanúgy hátat fordítottak a valódi szeretetnek és csak eszközként használják a hatalmi pénzügyi céljaik megvalósítása érdekében.
3. A "minden mindegy csoport" Ide azok tartoznak akiknek semmi sem számít - még a zsidó birodalmi szabályrendszert is leszarják... azaz mégse, mert oda tartoznak ők is. A donkey hálózat féle vonalakból született és a neofiták felügyelete alá tartoznak mint "idegen"ként számon tartott zsidók. Akik elég nagy szarházik ahhoz hogy beférjenek a csapatba.
4. A tudós csoport. Egy fő feladatuk van: az emlékezet uralma. Hiszen csak azt tudhatod amire emlékszel. Az emlékezet pedig törölhető a közös tudaton keresztül megvalósított hajtással. (pszichikai drive). E mellett sok magát tudósnak és szakértőnek nevező patkány szarházi vérhitű tartozik ide.
5. A népek saját vér-hitű vér vallású és hagyományó csoportjai. Ilyenek a német területről a Thor-vallás (tor), dél amerikából a Vam-vallás (van), a Svéd-finn Vallaha (valaha), a Hun létforma akik a nomádok alá tartoztak (vérszerződés véráldozat, csodaszarvas), és a többi és a többi...
Minden nép és földrész megszülte a maga vérhitét és vérrendszerét, a zsidókat a birodalmi keretrendszer létrejöttekor (innen számítjuk az időt általában, ez előtt volt viszont még egy cirka 600 éves próbaidő /erre nem emlékszem pontosan... lehet hogy az első birodalom hajtó keret rendszerét akkor kb 5000 évvel ez előtt csináltuk meg nekik, és 2020 éve pedig meg akarták újítani azt és ravaszul felkészülve meg is újíttatták velünk. Ebből lett azután a római birodalom. Miután ez se vált úgy be - mert mi is felkészültünk azért - akkor megcsináltatták velünk a második birodalmat ez volt talán az amit a szent római birodalomnak neveztek és már lemondtak az egységes közigazgatási rendszerről, mert az nem működött. Azután a két világháború előtt valahogy megalakult megcsináltatták velünk a harmadik birodalmat aminek Hitler lett a vezér karaktere. Ezt már célzottan azért hozatták létre velünk a mi erőnkkel, hogy levágják maguk alól az egyre dörzsöltebb és tudatosabb alját akik szorongatták őket, és a közepének egy nagy részét hogy ne tolongjanak a nagy kasszák körül annyian. Sajátjaik ellen szervezték igen és ezért volt annyi láger meg az 1918-as vírus is már a harmadik birodalom hajtókeretében született...) tudtuk rákényszeríteni és meghajtani őket hogy ezeket mind uralják le és sorolják be a birodalmi keretrendszerbe, hogy később fel tudjuk őket is számolni. Hatalmas csoport ez is - mára már nincs egy sem amelyik ne tartozna a zsidó rendszer alá, mégha olyan akad amelyik azt hiszi.
6. Az erőszak csoport.
Az erőszak csoport feladata a zsidó birodalomban egyértelmű: minden nép és csoport leigázása, maguk alá gyűrése, irányítása, kihasználása és ha mindez nem megy elpusztítása.
Ez alá tartozik minden ahol rangsor van és pozíció.
Fő alcsoportjaik:
a, katonaság (egyértelműen erőszakszervezet egyetlen célra specializálta magát és ez emberek és objektumok gyilkolása: pusztítás... minden más csak mese és porhintés) de ide tartoznak olyan már elfelejtett és kisebb hajtókörök is mint a csősz (a bébi csősz is a gyerekbaszó hálózatukban a szoft betörés-megtörés fokozatos rendszerében), a toronyőr, az erdész, a halőr, a vadász...
b, rendőrség (ugyanaz mint a katonaság csak a már beidomított, leigázott területekre kellett valami fegyveres csoport, akik nem egyértelműen ezek öklét képviselték... szolgálunk és védünk... hahaha mondták ezt a kommunista őrület alatt is sokszor miközben leverték a vesédet, meg megfolytottak cipőfűzővel ezt azt...)
c, az összes kórház (főnővér, főorvos, mentőtiszt stb) a halálipar része... no komment
d, tűzoltóság (szintén erőszakszervezet kulcsuk van mindenhez)
e, az összes állami hivatal (adóőr, pénzügyőr, revicky revizor, a kormány összes hivatala a soft erőszak szervezetei... de ugyanúgy gyilkolnak... mindenféle emberi csoportforma, csoportosulás ide tartozik ezeknek az uralmára törekszenek és ezekkel foglalkoznak legyen az államforma, társaság, cég, céh, alapítvány, baráti kör, mozgalom...
f, a pénzügy... majdnem kihagytam!!! a pénz fegyver... az összes bank, takarékpénztár és állami pénz, váltó, kötvény stb... a tőzsde. Az erőszak csoport része méghozzá nem is akármilyen méretű ez se...
g, a szállítás!!! Mindent szállítani kell. A hódításnál háborúban meg főleg. Ezért a szállítást az erőszak csoport alá rendelték és sehol nem jöhet létre szállító cég, és nem működhet egyén szállítóként amit nem ők ellenőriznek - legalábbis a céljaik szerint... Vasút, földi szállítás, légi szállítás (repterek), vízi, földalatti, Posta... de ez már az utolsó nagy csoport alá is tartozik ami a:
7. a kommunikációs csoport.
Mindennemű kommunikáció feletti teljes kontroll, hatalom megszerzése a célja ennek a csoportnak.
Beszéd, írás, festés, szobrászat, szimbolikus jelzések, kódolás, még a gondolkodás folyamatait is kontrollálni akarják a természetes telepata rendszer és a mesterséges rendszer segítségével. Távközlés, rádió tv, internet... iszonyatosan nagy csoport ez is. a Jog is ide tartozik... már amit a látható rendszerben szabályozást kommunikálni akarnak... a közös tudaton áthajtott szabály ezen keresztül érvényesül. És attól függően hogy kik vettek benne részt, olyan erővel hat.

Ezek a csoportok sokszor estek egymásnak. Ezért volt lehetséges hogy egy pár száz évvel ezelőtt a tudós csoportnak elfogyott a pénze, és elzárták a tudás csapot... lett is pánik (pánisz kenyeret is jelent meg félelmet is rettegést... mert ez az ő kenyerük hogy másokat félelemben tartanak...) A zsidó alapos zsidóknak kellett összedobniuk a pénzt nekik méghozzá hamar gyorsan különben a tudós csoport levágta volna őket mind. Ebben a helyzetben a birodalmi szabályok szerint megtehették volna. sok más csoport részt vett ebben... főként az erőszak csoport vezető családjai akikből négy van: Krav (sav, krach) család, a Kara (hara) család, a Bayan (a brayan csak később lett... és innen ered a baj) család, és a Kung (kun) család. Krav cslád volt a zsidó alapos közép a többi három pár ezer év után kikerült az alapból, de a bayan család a hintaj (hintálj hintai-hynday) családdal szövetkezve mégis komoly és hatalmas ellenerőt jelentett emezek számára. Mert persze a nagy hódítósdiban egymást is igyekeztek kicsinálni, maguk alá gyűrni, beidomítani és ha nem ment kiirtani. És eljutottunk mára az Ai családhoz is akiknek az ai-ki-do-t csináltuk anno (ja ezek három családot jelentenek a ki családból lett a ku meg a go később... próbáltak elbújni). szeretet életenergia alap... ők felhasználták ezeket és császárok lettek a zsidók között, de csak felhasználták. Legbelül ugyanolyan rohadtak mint az összes többi. Csak a külső megnyilvánulás szolid és szeretettel teli, mint a lutheri hullabaszó szeretet. (Ő beszélt hangosan először a hullabaszásról... egy velünk kötött alku fejében és mert egyébként levágták volna ha nem alkuszik...).
Az a szarházi Kozenkay is benne volt ezeknek a paklijában is... hú mit meg nem ígért hogy majd ha eljutunk idáig akkor majd elismerteti az összes a magyar katonai hírszerzésnek végzett munkámat és megkapom a kiemelt nyugdíjat, merthogy már tizenéves koromtól dolgozok nekik sőt... előbb is dolgoztam nekik. Csak ugye ezt a hivatalos rendszerben ezek nem akarják hogy megjelenjen sehol a világon. Adott is a Kozenkay egy emlékeztetőt a BCG-HU helikopteres matricát hogy tegyem az asztalomra... s mikor eszembe is jutott hogy ki ő akkor gyorsan el is tűnt... szívinfarktus... írták a lapok... na ja. Az ilyen patkányoknak egy névcsere olyan mintha másik zoknit húznának. Ha még él remélem már közel neki a szép halál... ahogy ők mondják.

Saturday, 4 April 2015

zsidó - gondolkodás, viselkedés, filozófia - vallás?

Ma a zsidó mosszad és velük együtt a többi titkos-szervezet szabdkőműves páholy és egyéb titkolózó hatami ambíciókat ápoló és az emberi pszichéhez valamit konyító, a közös tudat létének és manipulációjának ismerői - mind egy közös viselkedés és gondokodásformát jegyeznek.
Őket arról lehet felismerni hogy:
1. rendelkeznek az emberi psziché magasfokú ismeretével, a közös tudat (és tudatalatti-feletti) jelenségét ismerik, és megtanulták manipulálni azt;
2. összetartanak ha bárki kívülről ellenük fordul;
3. Tagjaik közé bárki befér aki alég rothadt lelkű ahhoz hogy embert egyen, gyereket basszon, kínozzon - szóval nincsenek sem erkölcsi sem egyéb korlátok csak a közös tudat manipulálásának tudmománya számít és hogy milyen képességekkel ruházta fel a teremtő.

E három jellemző gyakorlatilag meghtározza az egész közösség útirányát vagyis kijelöl egy sávot amiben az mozogni tud. A semmiféle önkontroll léte gyakorlatilag automatikusan egyre gyorsuló ütemű brutalizálódást hoz magával.
Az a rendszer amit én kezdtem el felépíteni arra apalul hogy a természeti törvények úgy vannak lefektetve, hogy a szeretet alapjaira épülő struktúrák tudnak csak fennmaradni hosszú távon és azok a legerősebbek. Ezt mind fizikailag mind pszichikailag bebizonyítottam. Viszont így a rendszerbe kerülők kiképzési anyagát folyamatosan tisztán kell tartani ahhoz hogy a brutalitás ne kezdjen eluralkodni rajta újra.
Ezért találtam ki és dogoztuk ki sokakkal a különböző para képességek és agágítás erőszakmentes módszereit. Ezek sokkal gyorsabbak és nem brutalizálják a pszichét.
ugyanakkor ezek a fent említett mocsokhordák még mindig ugyanolyan célokkal rendelkeznek: elnyomni, lehetetlenné tenni, megölni mindenkit aki nem ért egyet az ő szabályaikkal és céljaikkal. Minket pedig az érdekel hogyan tudjuk ezt az egész mocskot úgy átformálni hogy élhető hely válhasson ez a bolygó mindenki számára.
Végül is találtam megoldást. kicsit brutális ugyan de meg fogja oldani a dolgot. Végül igaza ett az Öregnek abban hogy a kényszer mint eszköz nem elhagyható. Kényszeríteni kell a nemzetközi zsidóságot arra hogy feladják a fent leírt elveiket, merthogy ezek az elvek általuk vannak a legjobban képviselve, természetesen sok nem zsidó is ehhez tartja magát, de a legnagyobb többségük zsidó.
Közöttünk nem férnek meg azok akik pusztán szórakozásból kínoznak meg embereket, nem tűrjük meg őket magunk között. Tudjuk hogy milyen következményekkel jár az ilyesminek a hosszabb távú jelenléte: egyre gyorsuló ütemű rendszertorzulást a kegyetlenkedés irányába.
Az egész pontosan úgy működik mint a szer-függőség. És a mosszad irányítói pontosan ilyenek: függők. Függők a hatalomtól és a hatalmukból fakadó megbecsültségtől.
Mai napig zt képzelik hogy ők megtehetnek bármit.
Nos ez ma már nincs így.
Én mondom meg hogy mit tehetnek, és ha nem teszik meg akkor ki fogom őket végezni egymás után egyesével négyesével, ahogy jön. És a saját zombi ügynökseregüket fogom felhasználni.
És mivel nem változtatnak semmit sem, sajnos ez fog történni amíg el nem fogynak végleg.
Ezzel párhuzamosan épül egy közösség amelyik már a szeretet alapjaira épül és nem zárnak ki tagjaik közül senkit aki ezeket az elveket követi akár tudatosan akár tudat alatt. Védjük egymást és megöljük azokat akik az értékes tagjainkat támadják - van kegyetlenség, de nincs kegyetlenkedés. Ölünk de nem kínzunk. Az ilyesmire ott vannak a régi rendszer zombi-zsoldosai - lehet őket használni. De én szeméy szerint csak azok ellen irányítom őket akik maguk ilyesmit csinálnak és ilyesmire parancsot adnak, vágynak.
Szóval a két rendszer egymást váltja ma. Persze a teljes váltás lassan megy végbe, mert a mosszad egyik jellegzetessége hogy mindenhova rutinszerűen beépíti a zombiait akik mindent a feje tetejére állítanak ami nem úgy működik ahogy ők akarják (totál kontroll a massza felett egy szűk kis kör számára, akik meg azt csinálnak amit akarnak). Szóval ezek a zombik meg úgy vannak programozva hogy egy darabig segítenek és kiválókká akarnak válni vagy legalábbis hangadókká, majd átfordítják a csoportok ügyét.
Nos ez az új rendszer elitjével szemben nem megy, mert sokkal erősebbek mint ők együttesen. eleddig azt a taktikát alkalmazzák hogy a legerősebbeket teljesen elszigetelik a többiektől hogy nehogy összedugják az elméiket és egymásra hangolódva egy még nagyobb hatalmat alkossanak - mint ahogyan ők ezt csinálják közben ellenkező irányba és próbálnak mindnekit el is pusztítani közben.
De felsülnek. S ráadásul egy két zombit is sikerült már észhez téríteni, mert ugye arra lettek programozva hogy egy darabig menjenek a beépülési célcsoporttal és azután fordítsák őket rossz irányba vagy bomlasszák sézt a közösséget, de ha végigcsinálják azt a kiképzési anyagot amit én állítottam össze akkor meglátnak olyan dolgokat amiket a mosszad rendszere elrejt előlük. És páran már átfordultak e miatt. Szóval onnan is van némi menekülés, de a legjobbak nem zsidók akik pontosan imserik a zsidó típusú elnyomás lényegét.

Wednesday, 9 April 2014

Lista-lista tudod melyik

Németh Lászlóné (lánykori nevén Serényi Zsuzsanna) 1953. július 16-án született Budapesten - Nagy Csaba MFB - Baji Csaba MVM - Tommy Emmanuel - Csányi Sándor - Korzenszky Klára - Szeszák Gyula - Tabajdi Csaba - Chip Tatum - Ikotity István - Bogár László - Boros Imre - Henrik Palmgren - Jancsó Péter -
....
"Tudod kicsit elegem van már abból amit itt előadtok. Meg lehet nézni mit csináltatok a stratégiából amit összehoztunk. A magyar hagyomány, az eredetkutatás, a nemzeti tudat kitakarítása és sorolhatnám tovább, mind zátonyra futott valahogyan méghozzá a tevékeny részvételetetekkel. Közösen szépen mindent összeszaroztatok olyan szintig hogy innen már csak szétrombolni lehet. Korrigálni nem. Szóval ezt úgy nem tudta volna senki sem emgoldani, hogy ne lett volna mindenki benne. És mindenki benne is volt. Tisztelet annak a nagyon kis számú kivételnek aki legalább megprbált valamit.
Szóval fizetni fogtok keményen. Hozhattok akár egy flottányi katonát akkor is csak aföld lesz velük megtrágyázva."
---
Mosszad, szarházi a Csányi felkaroltja, Leumi zionista bank - Szintén, MBH szarházi - szintén, szarházi; de egyébként felsorolhatnám az egész kompániát szinte mind oda tartozik, őket golyószóróval kell kitakarítani... - szarházi, összekötő, mossadciamaffia, elemző, irányító, gitárbohóc, robot -szarházi, mossadkgbmaffianbhmaffia - énekes, összekötő, psychic, képes éneklés közben egy másik "beszélgetést" lebonyolítani, mossadciamaffia - kgbmaffianbh - mossadciamaffia - mossadciamaffia, 911 organizer regarding to aviation issues, still works on that side unfortunatelly but he leaks sometimes valuable for common good, anyway an asshole too, he organized the EU pipeline of cocain for a while - lmp képviselő, ciamossadmaffia, okos de eladta magát, psyop elterelést végez - kgbnbhmaffia, pnzügyi gazdasági "tanácsadó" a fosztogatás egyik agya - kgbnbhmaffia, a fosztogatás egyik felügyelője, stratégiájuk: "látod megmondtam, hogy baj lesz ebből" - swéd spyop zsoldos a corporáCIAmossadmaffia oldalán - mossadciakgbmaffia, graboplast -

Thursday, 3 April 2014

A kapu

Európa csempészkapuja mutyiország. Underwater drones. Vízalatti drónok idejét éljük manapság. Vízalatt sokminden történik ami vízfelett nem látszik. Kis tartály az uszály oldalán tapadva, célnál leoldódik s vár. Horgász, rendőr, vizitúrista, gumicsónakos lakos megáll autókulcsba rejtett jeladó bekapcs. Tartály feljön kipakolás uccuneki. Itt van az autószerelő a szeremlei utcán. Teli lóvéval. Ő is benne volt. De a futrinkától kezdve a szigeti csónakházak, a sugó sori üzletek és parti utca lakói (nézd csak meg  aházakat, látni fogod kik vannak benne...) mind játszottak. Ki önmagára költött ki valami értelmesre - ez utóbbi a kevesebb.
Azután persze kidolgoztak más pontokat is. Úgy nehéz ellenőrizni őket ha ők maguk az üldöző szerv. Kiterjed hálózatuk van, mit sem sejtő dolgozókkal. De a bajai NAV vezetője tudatos és benne van nyakon felül. És sokan mások.
Ohh ja az Imi csinálta az első drónokat, de ő nem szállt bele. Meg is látszik a kasszáján.
---
A mosszad és a CIA ugyanaz. Egy kétfejű kígyó.

Saturday, 22 March 2014

"Merjünk nagyok lenni"

No igen. És miben is legyünk nagyok? És kik is vagyunk az a MI?
---
Annak idején az uszályok után oda volt kötve egy ladik - no főleg a román uszályok után - mentőcsónakként. A "magyar" rendőrség meg rászokott arra hogy belepakolták a drogot és így hozát át a határon.
Baján pakoltak ki többnyire. egy darabig a Futrinka utca végén álló ház volt a bázis onnan szállították tovább, majd miután a verebek csiripelni kezdtek erről a hírhálóban, átálltak a belvárosi kipakolásra. Igazuk volt a sok agynélküli semmit sem vett észre, a pénznek meg mindenki örült. Kipakoltak hát a horgász szövetség melletti csónakházakba és onnan vitték tovább a cuccot.
De ugye Oz a nagy varázsló meghirdette a "merjünk nagyok lenni" című műsort s ma már nem kis tételekben szállítanak illegális drogot, fegyvert, miegymást a bajai kikötőn keresztül - persze a fő poén nem is ez, hanem az hogy mindezt egyenesen azok teszik akiknek dolga lenne a megakadályozás: a NAV. Szimpatikus dolog, hogy legalább nem mondják rá hogy magyar, bár amennyi szarházi van a magyarok között is...
Szóval nagyipari csempészet van mutyiországban. A dolog haszonélvezői persze hirdetik a pozitív gondolkodás és az egészséges életmód szükségességét és előnyeit - mind köztiszteletnek örvendő, kellemes, barátságos emberek... amíg meg tudják tömni a kasszájukat. Hát jó nagyok lettetek, jó nagy szar...
---
Néhány figura azért lehullot megint az elmúlt pár napban a tábláról, s az óra csak tektakol tovább, az időtök fogy, s a meredély közeleg.
---
Szóval itt ez a Simon Gábor a Guinea Bissau-i útlevelével - apropó Guinea Bissau az egyik legfontosabb afrikai drogtranzitország. Az afgán heroin onnan kerül amerikába, az amerikai kokó meg az európába meg ázsiába. Szóval a kis halak mellett ott vannak a nagyok is, s meghagyják a picikat is - no azért néha lebuktatnak egy kettőt a látszat kedvéért, s zavartalanul pakolják az árut a kikötőben. A többi kis pöcs gondolkodni nem képes meg csak pislog ilyenkor, meg kételkedik. De hát, de hát...
Az a sok szép ház ott a sugó partján szintén ugyanerről a biznisszről szól... gumicsónakkal meg szép autókkal. A patkányok társadalma teljes pompájukban. CBA zsidóüzlet - ők buktak le a NAV-os vizsgálaton a cégláncos adó és áfa csalókként - de mindegyik ugyanezt csinálja az Aldi-tól, a lidl-önkeresztül a Tescóig, kivétel nincs. Nemrégiben meg is találtak "véletlen" egy doboznyi drogot az Aldi árui között...
---
Tegyél kötőféket a kutyáidra, mert szétcsapok közöttetek...

Monday, 17 March 2014

A Lista - tudod melyik

Kovács Tamás Windkraft Kft. - Györgyi Viktor feltaláló, fejlesztő - Szirtes András - Nagy Imre - Géczi Gábor - Posta Imre - Csé Kádár Péter - Molnár László - Kemény Márton &; apja - Tommy Emmanuel - John McLaughlin -Gellai Gergő - David Belle - Tony Blair - Gordon Brown - Putyin - Robert Byrd alias Cornelius Calvin Sale - John Scofield - Pat Matheny - Avi Bortnik - Józsa Eszter - Zentai Lilla - Gáncs Károly - Geszti Péter -
 ...
...
- "Belelóg a lába. Mit csináljunk vele, dobjuk ki?" - mondja a felvételre.
- "Ne. Nem hiszek a véletlenben, és ha már így alakult inkább mutassuk meg őket. Szerepeljenek ők is a filmben."
---
- "Tetszik a ...?"
- "Nekem minden nő tetszik. Na jó. majdnem minden nő..."
- "De most tényleg. Ha tetszik megkaphatod."
- "Most nem ezért vagyok itt."
 Egy pillanatra lenéz a földre elgondolkodik. Ilyen fiatal sráctól ilyen céltudatosságot ritkán tapasztalni meg. látszott rajta hogy dolgozik az elemző apparátus a fejében. Vajon mit csinál? Mit akar vele az Öreg? Minek küldte ide?
---
- "Nos? Mi a véleményed? - kérdezte az Öreg.
- "Különleges  az biztos."
- "No akkor ezt hallgasd meg." Azzal az öreg elővett egy magnókazettát amiről a fiatal srác hangja hallatszott. kiváló részletekbe menő elemzést mondott el a szülőket sem kihagyva róla.
- "Elképesztő. Honnan tud a családomról?"
- "Ezt mind ott szedte össze. A veletek töltött idő alatt."
- "Ez hihetetlen. Honnan van ekkora élettapasztalata? Ehhez legalább egy 60 éves gyakorlattal rendelkező tapasztalata kellene s még egy ilyen is megirigyelhetné az elemzését."
- "Bizony. Remek a srác. Figyeljetek rá. A 21-ik század legnagobb géniuszával találkoztál; ő lesz az aki vagy végleg elpusztítja az emberi fajt, vagy véget vet a háborúzásnak. Attól függ, hogy hogyan bántok vele."

Rémült és mély csend.
---
Arra kíváncsiak hogyan szed ki annyit a kis teljesítményből. De az öreg Györgyi megfogadta hogy vagy a magyaroké (értsd a népé az egyszerű itt élő emberé) lesz vagy magával viszi a sírba. Sajnos már akkor azt mondtam neki, hogy szerintem akkor ez nem fog napvilágot látni soha...

---
"majd lesz valami megoldás arra is..." mondja. Valóban?
Arra kíváncsiak nagyon hogy szed ki a "Gyuri bácsi" olyan sokat olyan kevés energiából. Ezért ültették a nyakára ezt a kurafit hogy szimatolja ki - és hát a fedőtröténet mi más, mint hogy SEGÍT NEKI, TÁMOGATJA ANYAGILAG A KUTATÁST - hja a régi trükk mindig megeszik az emberek.
Felhasználtuk arra hogy egyben kiszivárogtattuk a szándékosan erre a célra fejlesztett célzóberendezéseket légvédelmi ütegekhez, ágyúkhoz. A célterület ehol pézt lehetett ebből csinálni nyilván a szegényebb költségvetésű kis országok hadseregei. De hogy legyen esélyük arra is hogy borsot törjenek a nagyok orra alá kidolgoztunk egy kisköltségvetésű tervet arra hogyan lehet egy légvédelmi ágyúval lelőni pl egy műholdat... Persze az infó kiszivárgott valahogy és hát persze hogy Kovács úr volt ki más, de hát számítottunk erre. Régi régi festős vizsgálat mindig megeszik az emberek ha bekapják a csalit.
---
KGB-MI6 all rounder, oda fekszik ahol többet ígérnek - régi motoros még az Öreg képezte ki, belőle ugyan ki nem szednek semmit amit nem akar elmondani - Mossad-CIA hazátlan, lelketlen, filmrendező, csak a kollektív fenyegetettség víziója mozdítja cselekvésre, azzal viszont remekül manipulálható, nem olyan jó mint amilyennek képzeli magát... - gitározik, elég jó, szimpi, jó fej, zsidó maffia, mossad, ember-kábszer kereskedés, szerencsejáték stb, tudod ami jön, "most ez van"... - "ne legyé má geczi", mag, mag falva, mag tár, magoró apropó mogyoró, mogyi, paksimogyoró, főleg KGB báb de mivel ma már nincs ilyen legfelül inkább aszondom csak egy funkciós romboló, felforgató - ugyanaz a felforgató vonal erősebb mossad beütéssel, meg felütéssel (bár ezek a ló level szarokat mindenki felhasználja aki tudja) - Zsidó maffia, mosszad, technikus - dropstone otthon? MK-ULTRA típusú szarrakás irányítója fő ideológusa képes több áttételen (értsd:több emberen keresztülfutó) keresztül is megtervezett hatást elérni, szarházi - Mosszad, zsidó maffia, paks és egyéb "biztonságtechnikai" technikus az apja, ő meg csak egy azok közül akik képesek látni bizonyos dolgokat és beültetni:-) - gitáros, elemző, az emberi psziché egyik jó ismerője, szarházi, moszadcia, információtovábbító irányító, kapcsolattartó, a nagyimi handlere - MI6 elemző, kapcsolattartó, egyike azon keveseknek, akik néha rátévedtek a helyes útra -az éjszaka császára, összekötő, szervező, zsidó maffia, moszadcia - mosszadcia, kiképző, kezdettől fogva azokra koncentrált csak akik "hallották az adást" voltak filmes haverjai, jó volt fedőtörténetnek, szarházi -szarházi zsidó maffia, mosszadcia, mi6 - ugyanaz - ugyanaz plusz kgb, fszb igazi mestere a megtévesztésnek, szerintem ő az egyik legnagyobb meglepi a legtöbbetek számára - halott, sokáig ő volt a mossazciakgb legfőbb irányítója, de nem ő volt a legteteje, neki azok a mögötte meghúzódó bankárcsaládok parancsoltak, akik rendelkeztek az emberi psziché megszakításának tudományával - cia analyst surrounded by mossad - cia anlyst surrounded and controlled by mossad - mossadmafia asshole - last free, mossad bábuk alacsony szintű, de jelentős károkat okoznak, 1st családja is nyakig Paks -mossad szarházi - 

Thursday, 2 January 2014

A szarházik tánca

Egyszer (?) segítettem a kínaiaknak is... Cserébe megkértem őket, hogy jelöljék meg azt az embert itt mutyiországban, aki az emberkereskedelmet logisztikálja. Láss csodát, Pintérkénk arcát a kínai maffia összeszabdalta. Azután megnéztem a "Kedves besúgott barátaim" című filmet. Hirtelen bevillant, hogy annak idején végül is gyömölcsözött a türelmes vízfestéses módszer. Meglettek a főbb iránzítók a Moszad oldaláról is. Ugye azok, akiket a barátaimnak hittem sokáig (és el is játszottam ezt a szerepet, hogy elaltassam őket) - lassan elárulták a hírláncuk végpontjait. Sikerült beazonosítani hol zajlik az információk feldolgozása és kik azok akik a döntéseket hozzák.
A filmet a Pintérék csinálták az én irányításommal. Van egy két jelenet amik valóságosak. Pl amikor a WC.n tudja meg az egyik irányító (emberdaráló, kísérletező) hogy megvan még a daráló és csak azokra vár, akik odaküldték és akik létrehozták ezt a borzalmat. És hogy tudjuk ki ő. Vagy amikor a besúgó leül az egyik irányítóval elszívni a békepipát (oh bocs cigit). Apropó kétharmad. Ugye ehhez kellett a moszados irányítók segítsége is... Pintérék voltak ugye az egyetlen magyar erő a többi szarházi mellett. Hát olyanok amilyenek. A 40 év agylúgozás megtette a dolgát. A magyar intelligencia elpusztult a börtönökben, elmenekült más országokba, földrészekre - elhallgatott és elkurvult. Így a Pintér Orbán maffia megerősödött a Kovács-Horn-Gyurcsány-szarházi maffiához képest. Persze ehhez kellett az én segítségem is. Maguktól soha nem találták volna meg őket.
Miért nem takarítottam el a mocskot? Nagyobb hasznukat vettük úgy, hogy felhasználtuk őket. Örülük, hogy megörökítettük a pillanatot amikor megtudták... Külön élvezet az arcukat figyelni...
És végül is ők is csak emberek még ha világszarházik is...
Idebaszta őket a Teremtő szőval valami dolguk csak volt. Nem?
A magyar állománynak meg kell a tisztulási felépülési idő. Kell egy pár nemzedék mire egyáltalán valamilyen valós emberi értékrendszer meggyökerezik a lelkeikben.
A következő lépésben ezt a mocskot is el kell majd takarítani. Vagyis inkább az értékeset támogatva és védve, hagyni kell őket elpusztulni, kihalni.

Friday, 27 December 2013

EZEK azonnal radkuldenek valakit...

Hat igen. Korbevettek a szarhazik gyermekkoromtol kezdve. "Tartsd a barataidat kozel, de az ellensegeidet meg kozelebb."
- "Igaza volt Gy. bacsi. Tenyleg megtamadtak amikor futottam a Gemencben."
- "Es mi tortent?"
- "Ott vart ket fazon, az egyik egy alacson izmos meg egy masik szarhazi, az csak segiteni volt ott. Egy utanfutos autoval parkoltak. Amikor odaertem az izmos fazon epp levette az utanfuton levo falada tetejet es kihajtogatott egy eleg vastag nejlon foliat belole. Azutan ram nezett es azt mondta: na komam neked most reszeltek, azzal megindult felem. Amikor osszecsuklott a masik fazon futni kezdett, de megtalaltam az izmos gyerek labszaran a kest - legios volt, vannak olyan rutinok es szokasok amitol nehez megszabadulni."
- "De ot miert nem engedted elszaladni?"
- "Az eletemre tort. De amugy is meghalt volna. Az a lada ketszemelyes volt. A legios kikepzes resze, hogy nem maradhatnak tanuk. En is jartam ott."
- "..."
- "Es azokat is meg fogom olni akik megszerveztek es kifizettek oket."
Remult csend ult a konyhara. G. neni csak ennyit kerdezett kiszaradt torokkal:
- "Mennyi idonk van?"
Visszhangzott a fejemben a kerdes. Tudtam mar, hogy ok voltak, elmondtak a tobbiek - tevedes kizarva. De a tudatom nem akarta elhinni. Azok, akikhez naponta, hetente eljartam, kaveval kinaltak, etellel es jokat beszelgettunk. Nagyon nehez volt.
- "Miert?" - bukott ki a folosleges kerdes a szambol. Tudtam, hogy azok akik egy tizenakarhany even kersztul hazudtak nekem, miert mondanak igazat barmirol is. Termeszetesen hazudtak.
- "Mert hipnotizaltak bennunket..."
Adtam nekik meg egy eselyt.
- "Gy bacsi leszokik az ivasrol es a cigirol, G neni a cigirol. Ha nem ezen a szokasukon keresztul fognak elpusztulni. Tobb komponensu mereg lesz a doganyukban es a piaban - mindegy honnan szerzik be. Ha nem. Akkor ott lesz a buntetes. Valtoztatasra iteltem oket. Es hogy megtanuljanak felebredni a hipnozisbol - lesz egy csapat akik egyszeru befolyasolas modszerevel hipnotizalni fogjak oket arra, hogy cigizzenek es igyanak. A feladat egyszeru. Az elet lehetosege ott van. Segitseget is kerhetnek es aphatnak. pl a pialasrol valo leszokashoz ott az AA.
- "Ugyan mar. Azt is felforgattuk a feje tetejere. Nem mukodik egyaltalan."
- "Nos akkor Gy. bacsi ha egitseg kell akkor ki kell ott is takaritania a szart amit odahordtak. Felteve, hogy elni akar."
---
"A zsido ver nem valik vizze..."

Thursday, 26 December 2013

Holokamu Baja

A bajai zsido holokhauszt igazi tortenete:
"S szepen felcihelodtunk a marhavagonokba, es Matehazapusztan pedig leszalltunk. Onnan meg szepen visszasetalt mindenki a sajat otthonaba - csak onnantol kezdve az uj szemelyazonossagat hasznalta."
Ugyanis az tortent, hogy volt egy pap aki szepen meghamisitotta a hatalmas szamu bajai zsido kozosseg tagjainak meg a nagyszulok szuletesi anyakonyveit (bejegyzeseit) is. Igy a bajai zsidok atvaltoztak keresztenyekke es uj neveken a regi eletuket eltek tovabb. A hatalmas bajai zsinagogat pedeig felajanlottak a varos szamara, mint konyvtarat. Elhagytak a kulsosegeket es a vallasuk gyakorlasat - tobbe kevesbe. S azota is elnek, ha meg nem haltak.
Sot nem csak elnek Bruzlaine Czifra Erika holokhauszt penzt kovetel a varostol. A Wesley emlektablat avatott a bajai vasutallomasaon az elhurcolt zsidok emlekere (akik azutan leszalltak Matehazapusztan es visszasetaltak...) Sot...
Kerdeztem egyszer Gal Zoltan ujsagirotol, hogy: - Zoli batyam. Miert nem irja meg a bajai zsidosag igazi tortenetet? Hiszen ma mar ennek nincs semmi kovetkezmenye es ideje volna megirni az igazsagot. (ez a kerdes kb a 90-es evek kozepen hangzott el)
- "Nem lehet Peter." - hangzott a rovid valasz.
- "Miert nem?"
- "Ha megtennem lehet, hogy soha tobbe nem irhatnek semmilyen ujsagba, de legrosszabb esetben ezek meg is olnenek."
- "De kicsodak? Kik tennek ezt Zoli batyo es miert?"
- "Hagyjuk ezt a kerdest, ne beszeljunk tobbet rola."
---
Akkor en most itt leirom. Ez az igazi bajai zsido holokhauszt tortenete es orszag szerte tobb ilyen tortenet is van, amit agyonhallgatnak valakik. "EZEK"
Reszrehajlo lennek?
Hat nem tudom. Ha arra gondolok, hogy a nagyapamnak vasboltja volt itt Bajan es a csaladban a titkolozas tobb generacios hagyomany, akkor felmerul bennem a kerdes: talan o is?
Es miert nem derul feny a valodi tortentekre? Talan uzleti es politikai erdekbol?
Irjatok csak meg vegre szepen az igazat. Baja teli van zsido csaladokkal. Kezdjetek el szepen beszelni a valosagrol.

Azutan sokat gondolkodtam vajon kik is azok az EZEK? Es en nem csak gondolkodtam. Elvegeztem nehany olyan festettvizes vizsgalatot a rendszerben - amikor bedobsz valamilyen informaciot es megnezed hol jon ki es milyen szinu viz...
Sajnos az eredmenyeket meg en magam sem akartam elhinni. Az oreg Masa pl. O volt az egyik aki ramkuldte a vermestereket. O maga volt az "EZEK". Persze. Tartsd a barataidat kozel, de az ellensegeidet meg kozelebb. A kezdetektol korbevettek azok, akik "EZEK" voltak egyben. Meg ma is nehez elhinnem. Jovialis, kedves oregurak: "Jo napot az ifjusagnak"... Ezek. Fiacskaja is pebrobalkozott anno.
A veremet szivtak es rohogtek azon, hogy vergodom a halojukban. De az uj rendszer mar kicsuszott a kezukbol. Elultettem valamit aminek a hajtasa egyre terebelyesebb. Es az uj rendszert egyebkent is ugy kellett felepiteni, hogy barki belephessen, de csak az elje tul aki a kozos celjainkkal egyetert minden tettevel.
A tobbinek idovel el kell buknia. Es el is fognak.
Sajnos a regi rendszer mar nem mukodik jol - az uj meg meg nem.
Es ott van az a szeles reteg akik a tomeg...

Monday, 13 May 2013

Putyin felszereli a szíreket a legmodernebb légvédelemmel - Izrael ellen.

Az orosz elnök felhívta az izraeli miniszterelnököt és tudtára adta nemtetszését a Szíria elleni rakétatámadás miatt. Izraelnek sincs joga, mint ahogy más országnak sem, rakétatámadást intézni kénye kedve szerint, főleg nem ENSZ felhatalmazás nélkül. Ezeket a szabályokat mindenkinek be kell tartania. Mivel Izrael nem hajlandó betartani, ezért Putyin közölte Netanjahuval, hogy az orosz szakértők megkezdték a szíriai légvédelem kiképzését a legmodernebb légvédelmi rendszerek használatára, és rövid időn megkapja Szíria az S-300-as légvédelmi komplexumokat. Ahogy Putyin elnök fogalmazott, "nem tűri tovább a Damaszkusz elleni izraeli támadásokat, és lépéseket fog tenni".
Izrael azonnal Washingtonhoz futott, lépjenek közbe Moszkvánál, hogy ne szállítsák le ezeket a légvédelmi rendszereket. Az izraeli légierő ugyanis tisztában van vele, hogy a jelenlegi szíriai légvédelem (15-20 éves modernizált orosz technológia) megfelelő képességekkel rendelkezik a repülőgépek ellen, azonban úgy mint a legutóbbi támadást is, repülőről indított műholdvezérlésű rakétákkal hajtották végre, és ez ellen a szíriai légvédelem nincs felkészülve. Az S-300 azonban képes UAV-ok, lopakodók, szárnyas rakéták, és hasonló eszközök leküzdésére. Így gyakorlatilag a zsidó légierő nem tud majd hatékonyan célpontokat támadni Szíria területén, sőt, komolyabb együttműködés esetén Libanonban sem.
Ami még lényegesebb, hogy Moszkva folytatja Szíria számára az Iskander rakéták telepítését. Ezek a rakéták a nyugati légvédelmi képességeket ismerve megfelelő manőverező képességgel bírnak, vagyis a vaskupola teljességgel hatástalan ellene, 300 km-es távolságban 5 méteres pontossággal találja el a célt. Ez a rakéta nukleáris harci résszel is felszerelhető. 
Putyin közölte Netanjahuval, hogy nem fogják eltűrni az Asszad rendszer megdöntését sem Izraelnek, sem Katarnak, vagy Törökországnak, ezt vegyék figyelembe a politikai lépéseik során. Tény, hogy Jordánia területén az Egyesült Államok kiképzői már folytatják a terroristák kiképzését, a modern amerikai fegyverek használatára. Ezek még egyelőre nem jelentek meg Szíriában, mivel az embargó fékezi a folyamatot. Csakhogy az embargó feloldása, amelyet elfogadott az amerikai szenátus, már lehetővé teszi a fegyverek eladását. A nyugat terve szerint a szomszédban állomásozó izraeli légierőnek annyi lenne a feladata, hogy kényes pillanatokban egyengeti az utat a fegyveres terrorista csoportok előtt. Ezt a szándékot húzza keresztbe Putyin, miszerint minden eszközzel fel fognak lépni a jelenlegi rendszer megdöntése ellen, és ha kell a legmodernebb csapásmérő fegyvereket is rendelkezésre bocsájtják. 
Ez a telefonbeszélgetés éppen azon a napon hangzott el, amikor John Kerry Moszkvában tartózkodott. Érthető tehát, hogy miért nem sikerült az amerikai külügyminiszternek elérnie semmit Moszkvában. 
Netanjahu ráadásul újabb pofont is kapott sanghaji látogatása alatt, ahol a kínai vezetőkkel találkozott. A Damaszkusz elleni rakétatámadások előtt ugyanis a kínaiak a palesztin vezetőkkel tárgyaltak, és azért hívták meg a zsidó miniszterelnököt, hogy átadják Kína Palesztinával kapcsolatos béketervét. A béketervre azonban egy napot várnia kellett Netanjahunak, mivel a támadás hírének hallatára a tervet módosította a kínai vezetés. A tervet már a találkozó előtt nyilvánossá tették, jelezve, hogy azon semmit nem fognak már módosítani, Netanjahunak nincs tárgyalási lehetősége, sem beleszólása a kínai dokumentumba. Izrael ezzel zsinórban a harmadik hatalmas politikai öngólt lőtte mindössze egy hét leforgása alatt. A kínai béketerv alapja, a zsidók visszatérése az 1967-es határok mögé. Ezen kívül számos emberi jogi és civilekkel szembeni kitételt tartalmaz.

Friday, 1 February 2013

Duna, Tisza, Dráva, Száva

s valahány név még a naptárba...Akitől még a Szávák is félnek...
A köcsög csuhásokat tartsátok kötőféken mert ledarálom őket kolbásznak.
---
"Kell egy csapat, aki rendet csinál. Azért rátok esett a választás, mert a családod még őriz valamit a hagyományokból. Amíg rendet tartasz, segítünk neked. De nincs korlátlan hatalmad. Ha túlléped a határaidat fizetni fogtok."
"Rendben."
"Minden kérdéses ügyben külön mérlegelni fogunk. Ha valami problémád van keress engem."
"Hogyan?"
"Csak vegyél fel egy utcai kagylót és beszélj bele. Mondd hogy találkozni akarsz."
"Tárcsázni sem kell?"
"Nem."
---
"Megölték az egyik sógoromat. Semmit sem csinált. Ellopott ezt azt, de amivel vádolták ahhoz semmi köze nem volt."
"Utánanézek."
...
 "Jól van. Ő volt az. Azt csináltok vele amit akartok, de ha a családjának baja lesz, háromszoros árat fizettek érte."
---
"Kinyírta az egyik emberünket."
"Szóltatok neki, hogy beépített?"
"Igen."
"Utánanézek."
...
"Tegyétek ugyanazt az egyik családtagjával. Adjátok oda ugyanazoknak a köcsögöknek akiket ő bízott meg. Hitessétek el vele, hogy ő adta az utasítást. Mondjátok hogy pontosan ugyanazt tegyék amit az előző áldozattaltettek. Kamerázzátok be a helységet és küldjétek el neki a filmet."
---
Azóta nem kellett nekik több erődemonstráció.
Tudják, hogy merre hány méter.
---
Ez fog veletek is történni bankszterek... Fizetni fogtok. Háromszoros árat.
---
Száva azóta ki lett forszírozva a Hitgyüli benyelte:-D Sok sikert neki. Sajnos ez végzetes lesz a számára, az a ló döglött.

Wednesday, 25 April 2012

Conspiracy - avagy összeesküvés elmélet

Ez a szó: conspiracy, magyarul: összeesküvés, bűnszövetkezet, összebeszélés, összebeszélés - egy ügyes lufi, amire lődözhetünk légpuskával és nézhetjük ahogyan a lufik kidurrannak.
Hogyan alakulhatott ennek a szónak a jelentése ilyen furcsa módon?
Az, hogy Maffia - azaz bűnszövetkezet, vagy szervezett bűnözés - létezik, senki által nem vitatott tény. A szervezett bűnözés kapcsán felderített esetek száma azonban elenyésző. A címlapokról eltűnt ez a kifejezés, a rendőrségi jelentések publikus verzióiól úgyszintén.
A valamilyen célért történő szervezkedés nem feltétlenül kell, hogy személyes kapcsolatokon keresztül történjen. Bizonyos azonos érdekeket fontosnak tartó szervezetek, személyek támogathatnak és ellenezhetnek akcióikkal folyamatokat olyan módon, ami a szövetkezés látszatát kelti.
Például az energia lobby képviselői nem támogatják a konkurens ingyen energiát felhasználó találmányok fejlesztését - hiszen ezáltal elesnének a monopolhelyzetüktől és a billiós bevételeiktől. Ingyen energiáról már 1901-ben írt egy tudós Nikola Tesla (Zero-Point Energy) majd később Albert Einstein (Ether) is megerősítette, hogy a relativitás elmélete nem magyarázza meg az univerzumban található energia az éter jelenlétét. 2010-et írunk ma, de ennek az energiának a felhasználásáról, csak néhány tudós beszél és ír tanulmányokat. Ezen energia körüli csend szándékosan megszervezett az energialobby képviselői által.Ugyanakkor ez a "szervezettség" nem érhető tetten, hiszen nem kell összebeszélnie az olajterületek birtokosainak és a vizierőművek birtokosainak, hogy lássák: egy ilyen korlátlanul hozzáférhető ingyen sugározható energia bevételeik végét jelentené. Tehát a közös ellenség - az ingyen energia - egyforma reakciót vált ki ezen energia birtokosokból. Ilyen téren nem beszélhetünk energia maffiáról, amíg ezek a hatalmas vállalatokat (internacionális, transznacionális, korporációs, multinacionális) nem ölnek és lopnak vagy ilyen tevékenységük felderítetlen marad.
Egy másik példa az élelmiszeriparból hozható. A multinacionális élelmiszert árusító vállalatok nagy mennyiségű élelmiszert tárolnak és árusítanak. A nagy mennyiság teszi lehetővé számukra, hogy olcsóbban árusítsanak élelmiszert, mint más üzletek - így lassan elfojthatnak minden más kisebb kereskedést maguk körül. Ez valóság. Figyeljük csak meg mi történik a kisboltokkal, ha megnyílik egy nagy bevásárlóközpont valahol: Bezárnak! Viszont a nagy mennyiségű élelmiszer tárolása rákényszeríti ezeket a láncokat arra, hogy olyan élelmiszert áruljanak, ami nem romlik meg. Ugye melyek ezek? Nincs olyan sok belőlük. És melyek a romlandó élelmiszerek? Szinte minden, amit naponta fogyasztunk és, amiből ezek a vállalatok a legnagyobb profitot szerzik. Tej, kenyér, hús, zöldség, gyümölcs, sajtok, stb. A vállalatok ugyanakkor a profit maximalizálására és a veszteség minimalizálására törekszenek.
A veszteséget a romlandó élelmiszerek esetében úgy tudják elkerülni, hogy telinyomják az élelmiszert tartósítóanyagokkal és vagy a újrakreálják őket. A tej esetében például ilyen módon johet létre tejgyár, amelyik több tejet termel mint, amennyi tejet az egész ország összes tehene sem tudna előállítani. A karramellás ital, a kakaó ital például semmi relációban nincs a tejjel. Egyszerűen az nem tej.
De a tej körüli visszaélések még nem olyan súlyúak, mint amit angliában a kenyérrel művelnek. Egy Bun Spice nevű anyagot használnak a  illat előállítására folyékony koncentrátumként és a kenyér állományának javításra egy másikat por formátumban. A kettő annyiban egyezik, hogy mindkettőt egy amerikai cég az IFF (International Flavors & Fragrances Inc.) gyártja, és mindkettőnek a címkéjén ott van a halálfej a figyelmeztető mondatok kíséretében, mely szerint rákos megbetegedést okoznak. Ennek ellenére a veszteségüket minimalizálni akaró pénzéhes mammut kenyérgyárak és élelmiszer-multik beleteszik a kenyerükbe. A pénzéhség elveszi a józan eszüket is. Bármire hajlandóak, még arra is, hogy téged és engem megmérgezzenek. (Erról onnan tudok, hogy ott dolgoztam Oringtonban az Allied Bakeries-nél és feljelentettem a kenyérgyárat - küldtem a Food Standars Agency-nek egy címkét az említett Bun Spice illatosítóból. Mondanom sem kell, hogy a sajtóban egy árva szóval sem említették a dolgot. De ez után azért a kamionok bent álltak a gyár udvarán egy hétig a feljelentés utnán is.) Ezért ezt a fajta tevékenységet nevezhetjük közös érdekek mentén szerveződött bűnözésnek, ahol a szervezést nem feltétlenül hagyományos módon folytatták le, hanem a közös érdekeik mentén szemet hunytak egymás disznóságai fölött. De ugyanakkor az IFF nevű cég legyártotta az anyagot ergo azt valaki megrendelte. Megrendeli. És mivel a címkén szerepelt egy UN szám is ez ezt jelenti, hogy a termék az egész világon forgalomban van. Magyarországon is!

Saturday, 7 January 2012

Azt kérded miért?

Azt kérded miért varatta Hitler - és pont ő - a sárga színű dávid csillagot a zsidók mellére? Hiszen maga is zsidó zabigyerek volt az egyik fő cionista véletlengyereke. Nem tudott róla. Egész politikája, élete a zsidók körül forgott. El akarta pusztítani őket. Tudat alatt érezte, hogy köze van hozzájuk. Majd szerelmes lett egy zsidó lányba. Pályafutásában volt egy hirtelen törés, amikor - kortársai, tisztjei szerint - elhagyta hadvezéri zsenialitása. Miért? Azt hiszem megmondták neki. Elég sokkoló lehetett megtudnia, hogy ő maga is Rotschild gyerek. Bele is rokkant, hiszen egész életében a saját fajtája kiirtására törekedett.
És miért is varatta a zsidók mellére a sárga színű dávid csillagot? Nagyszerű dolog ez a tudatalatti. Javaslom ennek a kérdésnek a megértéséhez az említett objektumon való meditációt.
Két háromszügből áll. Egyik csúcsa felfelé mutat, ez a férfi, a piramis, a szakrális hierarchia, a hatalmi szerkezet, szimbóluma. A másik háromszög csúcsa lefelé mutat, ez a nő, a kehely, az uralkodást jelentő szolgálat helyes irányát jelzi a szakrális hierarchiában.
A cionisták a dollár bankóra csak a felfelé mutató piramis jelét használják. A tetteik mutatják ennek az okát. Függő, szenvedélybeteg módon harácsolják a hatalmat, a pénzt - és e cél érdekében bármilyen eszközt felhasználnak. Ölnek, lopnak, csalnak, hazudnak.
Hitler tudattalanul is ezen elfeledett bölcsességre emlékeztette saját fajtáját a sárga színű dávid csillaggal a mellükön, munkatáborokba irányítva őket, vagyonukat elvéve és pusztulásba dolgoztatva vérrokonait. Hiszen dolgozni már elfelejtettek. A sárga a bölcsesség színe. A zsidók így viszonyulnak saját fajtájukhoz, ahogyan Hitler.
Tanulságos meditáció.
De folytattam is otthon ezt a meditációt:
Sárga. Nap. Sugarak. Hat kis háromszög a két nagy háromszög metszéseiből. Hat kis alom. Hatalom. Szerte szórja sugarait, mint egy nap, ingyen segítve a fákat, hogy rügyet fakasszanak, ingyen a meleget, hogy legyen tavasz - élet a földön. Ingyen felkel mindennap és a föld minden zugát beszórja sárga sugaraival - fáradhatatlan és feltétel nélkül szeret.
Ehhez képest a cionista zsidóknál csak ennyi maradt:
Jézus zsidó volt.
Ezzel a jó zsidó kérdését le is zárhatjuk. Nincs ezen vita. Jézus zsidó voltáról, mind a zsidók, mind a keresztények szeretnek megfeledkezni. Ő olyan zsidó volt, aki szembefordult akárkivel, aki nem az Isteni utat járta, és tanított. Tanított ingyen. Szórta a sugarait a világra. És a rothadt lelkű zsidók kivégeztették. Majd egyházat építettek, de nem azokon az alapokon, amit ő fektetett le - hanem kiforgatva, felforgatva, hazugságokra. De a valóságos ereje és hatalma még így is átvérezte a történelem több ezer éves hazugságait. A hataloméhes hazugokat pedig ma saját kapzsiságuk fogja, saját kezük által elpusztítani.
Egy zsidó szavai ezek:
"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Sunday, 27 March 2011

Elhunyt Ranschburg Jenő

76 évesen, gyors lefolyású betegség következtében meghalt Ranschburg Jenő. Megint veszteség. 76-ban születtem. Ranschburg Jenő 2011 januárjában azt nyilatkozta a figyelőnetnek, hogy "A szemét ott ül a parlamentben." Igaza van. De sajnos nem csak ott.
"A demokrácia jó. Az összes bajával, ezzel az undorító korrupcióval, ezekkel a szarházi politikusokkal együtt is. Úgy képzelem én ezt az egészet, hogy van egy rettenetesen nagy pocsolya, amit valaki egy bottal felkavar, és hihetetlen mennyiségű szemét jön föl a felszínre." Az ország tán legnevesebb pszichológusa mondja ezt. És azt is: 2014-ben nem lesz szabad választás. Keserű és mosolyog.
Forrás: figyelőnet
A szabadságharcunk újabb halálos áldozata. Megosztotta a tudását igazi zsidó és hazafi módjára. A halálát valószínűleg nem fogja senki sem kivizsgálni, pedig a módszer a Moszad, a zsidó maffia aláírása. Üzenet gyilkosság elkövetésével. Minden tiszteletem az övé nemzetünk hősi halottjának tekintem.