Showing posts with label víz. Show all posts
Showing posts with label víz. Show all posts

Friday, 20 February 2015

Vízzel hajtott autó

Leírom hogyan lehet megoldani, csak hogy tudjátok.
Baromi egyszerű. Fel kell forralni a vizet addig a pontig ahol gázzá válik. A gáz állapotú víz ugyanis a szétbontott H2 és oxigén atomok. A hidrogén és az oxigén különböző súlyúak tehát miután felfelé szállnak az oxigén nehezebb így azt lehet előbb kiengedni majd a hidrogént fel kell fogni egy tartályban. Ezt nem magyarázom el, akinek van annyi esze hogy megérti, az össze is tudja rakni. A kinyert hidrogént pedig fel lehet használni autóhajtásra, géphajtásra. Ennyi. Ja és a hidrogén égésterméke a víz. Tehát amikor elég nem szennyezed a környezetet. Mellesleg.
A víz felforralására, elpárologtatására is van nagyon gyors és kis energiaigényű megoldás.
Az indukciós forralóval pillanatok alatt - szó szerint pár másodperc alatt meg lehet oldani. Az indukciós melgítés egyébként kiválóan használható a radiátorokban áramló víz fűtésére is. Az országban néhány helyen egy darabig lehetett is hallani mikrohullámú kazánról, de azután eltűnt... Miért? Mert
ha elterjedne akkor az EDF és a russzki gázmaffia bezárhatná a boltot... És be is fogja. Mert a tudás terjedni fog. És egyre kevesebb gázra lesz szükség. És már vannak indukciós tűzhelyek - mikhez vas alapanyagú edényeket kell haználni ugyan, de pillanatok alatt megoldják azt amit a gázon 10-20 perc alatt tudtál csak megoldani, sokkal kevesebb energia felhasználásával.
---
Miért hát a sok rejtély és félreinformálás a vízzel hajtott autó kapcsán? Na vajon miért? Mert néhány szarházi nem fogja tudni megtömni a zsebét ha az emberek végre a sarkukra állnak. Ráadásul ezek a szarházik elég sok pénzzel rendelkeznek ahhoz hogy megvegyék akit meg tudnak venni. Sajnos a társadalom nagyobb része elrohadt emberileg - és megérett a sorsára.

Tuesday, 26 April 2011

Ki a Duna vizét issza

Világsiker a csehek új víztisztító technológiája 

MTI-Index 

2011. április 26., kedd 16:19

Nagy nemzetközi sikernek örvend a prágai Nanotechnológiai Kutatóintézet szakembereinek legújabb találmánya, amely ivásra alkalmassá tud varázsolni bármilyen szennyezett vizet.
Cseh szakemberek a világon elsőként használtak háromdimenziós - a fizikai szennyeződéseket, a biológiailag aktív szervezeteket és a kémiai szennyezőket is kiszűrő - membránt az olyan halott vizek megtisztítására, amelyek túlságosan savanyúak, veszélyes méreganyagokat tartalmaznak és teljesen oxigénhiányosak - írta a kedden a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.
Az ilyen szennyezett vizek növénylocsolásra is alkalmatlanok, ám az új eljárásának köszönhetően, amely fizikailag és nem kémiailag (vegyszerek segítségével) tisztítja meg a folyadékot, tökéletesen ihatóvá válnak - ismertette a módszer lényegét a lap. A prágai Nanotechnológiai Kutatóintézet szakemberei egy krasnói tőzegföld vízforrásából származó mintákon tesztelték először az új módszert.
"Egy teljesen szennyezett, víznek alig nevezhető folyadékból sikerült olyan ivóvizet készítenünk, amely mentes a baktériumoktól, a hozzáadott anyagoktól, valamint selymes, lágy és ásványi anyagokban gazdag" - büszkélkedett el az eredményekkel Petr Carvan, az intézmény vezetője.
Az ügyfelek kérésére a szakemberek különböző ásványi anyagok, így jód, fluor, magnézium, mangán és kalcium hozzáadásával képesek tökéletes ivóvizet előállítani a megtisztított folyadékból. "Ezzel a technológiával átütő világsikert értünk el" - hangsúlyozta Carvan. A világ különböző tájairól érkező delegációk a cseh fővárosban ismerhették meg a különleges víztisztító szerkezet prototípusát, amelynek működtetése is nagyon olcsó.
Óránként négy cseh koronáért (44 forint), a készülék tíz köbméternyi szennyezett vizet tisztít meg egy nap leforgása alatt, 95 százalékos hatékonysággal - írta a lap. A szerkezet élettartama akár több tíz év is lehet, csupán néhány négyzetméternyi területet foglal el és szinte semmilyen mellékterméket nem állít elő. "A vietnámiak már most megkerestek minket, ugyanis meg akarják tisztíttatni a Mekong folyót" - árulta el Carvan.

Jajj de jó lenne a Dunát is kipucolni...
Valóra válhatna egy álmom. :-))))

Tuesday, 29 March 2011

Vízzel hajtott autó - Japán

Vízzel hajtott elektromos autó - Genepax, Japán
A Japán Genepax cég fejlesztett egy autót, mely pusztán vízből előállított energiával - környezetbarát módon szállíthat bennünket. Az autó tankjába a tengervíztől kezdve, az esővízen keresztül, a teáig bármit tölthetünk. A vízől hidrogént állít elő, majd a hidrogén segítségével elektromos áramot. 1 liter vízzel 1 órán keresztül tud 50 mérföldes (80 km/óra) sebességgel 'száguldani' a csodaautó. A cég a tömegtermelésen gondolkodik. (Remélem sikerül is nekik - olyan jó lenne ha Budapest belvárosába már csak ilyenekkel lehetne behajtani...:-)
Nagy előnye az elektromos hajtású autónak, hogy nem kell az akkumlátorait feltölteni. A tankját viszont vízzel kell - ezzel kapcsolatban kíváncsi vagyok mi történink a működés során, csak nem oxigént termel kipufodógázként? Jajj meg fogunk tőle fulladni!:-)
Képzeljétek el milyen következményekkel jár az olajiparra, az atomenergia-iparra, az elektromos áram-szolgáltatókra egy ilyen generátor léte, mellyel áramot tudunk fejleszteni pusztán vízből?
Az energia lobbi számára ez világháborús ok, simán megér akár egy tömegpusztítást is. És ha hozzávesszük, hogy Japán fejlesztette azt a műszert, amivel be lehet mérni a HAARP típus antennák (Alaszka, USA, Oroszország, Ausztrália, Kína) VLF és ULF impulzusait, és hogy hajlandóak voltak neveket mondani, hogy kik részesedtek óriási hasznoból a WTC tragédiája kapcsán - nem kell tovább kételkednünk, hogy miért Japán. A tektronikus fegyverek korában, ilyen hadviselés folyik. Az agresszor nem egy nemzet, hanem az a pézbirtokló és hatalmaskodó réteg, mely lélek nélkül, az egész világot pusztító függőségéből nem lát ki és nem gyógyul meg. Agymosott, és pénzelt titkolódzó, magukat szolgálatnak nevező, biorobot csoportok támgaják őket, akik egyébként eldobható alkatrészek ezen előbbiek rendszerében. Szerencsére vannak szabad és bátor emberek a világban. Minden tiszteletem a Japán embereké!

Friday, 29 October 2010

Mátrix?

2010-et írunk. A társadalmak többsége emberekből, oligarchákból és gépekből áll. Az emberek küzdenek a szabadságukért, a gépek tartják fenn a rendszert. Big Brother A Központi Intelligencia, a CIA segítségével irányítja a gépeket. A gépeket nevezhetjük másik nevükön elemekként is, vagy zombikként is.

1994-95-ben az Amerikai hadsereg (a NATO kontingens) valódi atomtöltetű rakétákkal lövöldözött boszniában. A 2000-es sajtó megpróbálta a hírt félrefordítással magyarázni. Azt mondták, hogy a csökkentett urániumtartalmú lövedék csak félrefordítás. De nem volt az. Nem deplated uranium - hanem csökkentett urániumtartalm valódi atomtölteteket használt az amerikai géphadsereg. Ugyanazt amit azután Irakban is bevetettek. A Boszniai csak a tesztelés volt.
Tehát miközben az egész világon az atomfegyverkezés megakadályozására törekszik ő maga használja, fejleszti azt. A rejtélyes balkán szindróma és az Iraki suggárzásra visszavezethető betegségeket pedig lazánn kimagyarázzák.
Valakik pedig falaznak nekik.
Kik?
A magyar Nemzetbiztonsági Hivatal nem kellene, hogy tegyen valamit, ha valódi atomtöltetekkel lövöldöznek a szomszédos országban?

Kinek és miért áll érdekében, hogy falazzon az amerikai hadseregnek?

Perez fel akarja vásárolni Magyarországot. Vagyis már majdnem meg is tette. Alig maradt valamink és azt majd az Orbán átjáttsza nekik. A víz. Magyarország alatt hatalmas ivóvízkészlet található. A tudomány pedig jósolja az aszályt. A víz drága lesz. Nagyon drága. A zsidó maffia pedig a pénzt imádja isteneként. Aszály+Víz=Pénz mondja az aranyborjút imádó zsidaja. Olgarchák.
Pedfília, erőszak, drogok, kurvák, unalom és üresség.
Agymosás.
Titkos társaságok. Megtervezett társadalom. Társadalom designerek. Műanyag. Az emberek azt teszik, eszik, amit ők meghatároznak nekik.
De van egy pár EMBER  a földön. Akik küzdenek. És erősek. Egyre töben vagyunk. És egyre erősebbek vagyunk.