Tuesday, 5 April 2016

fenyőtűlevél-iránytű-víz-fenyőtűlevél a vízbe belelógatva cérnára kötve mint az iránytű a vízbe

"Hű ezzel most nagy szolgálatot tett nekem..."
"Miről jutott eszedbe?"
"Hát a víz!"
"A vízzáró beton. Én építettem a titkos víztározókat világszerte a vízzáró betonnal. Azt tervezték hogy tartalékolnak vizet és ebből lesznek multimilliárdosok. De közben a gyerek megmérgezte a vizüket mind. Még azt is amit nem én csináltam."
...
Innen fogom tudni hogy az te vagy, mert csak te tudod hogy miket tanítottam az erdőről és mik történtek. Az iránytű a vízbe mutat. Tű-mágnes-irány- tű cérna legyen - tudd hogy merre van az arra.
A Nyomkeresőt nem te írtad. Annyira elüt a korábbi stílustól és a történet is annyira ellenkező irányba mutat szinte a karakterváltozások idegenek benne.
...
Nem csak a sipőcz került elő (majd tűnt el ismét :-) hanem mr tűlevél is itt van. Fut a pénze után. A kagyló az övé. Amikor kiderült hogy apu haverja csinálja a dechatlonos szarokat is, és rájöttem hogy ő "fejleszti" a szar racsnit a bringába ami hamar tönkremegy akkor figyelmeztettem aput hogy ebből az lesz hogy nagyon de nagyon megszivatom. Ebből lett a kagyló. A radioaktív vízben nem esik annyira jól a sportolás persze a zombi távirányítottaknak mindegy. Érzékelem megint a technikáját, az utcaszínház egy része az ő rendelésére megy most, meg a Gábor is rendelt ilyet bár ő most már rádöbbent hogy megszívta sokszorosan.
Itt ült most a Sugóparton a padon. Kezdik neki is a nyaka köré tekerni a kötelet. Hiába oroszországban is elkezdődött az ami mindenhol máshol. Kezdik megtalálni és követni a szarházikat, felismerni a sok maszk alatt a patkányokat... :-D
---
Amikor a Harcsáék megszorult éppen oroszországban voltak. A helyi hálózatot megtanítottam és felfejlesztettem ameddig ők hajlandóak voltak jönni. De lettek annyira jók hogy be tudták szorítani a harcsáék teljes csapatát. Nem volt gond hiszen a harcsáék is beépülők voltak a russzki oldalról, nem sajnáltam őket. Azért segítettem akkor, mert így összekötöttem ami összetartozik. A Janiék csapatát a harcsáékkal és a russzki helyi csapattal. Tudtam hogy le fogják nyomozni a Ládonyi hívását is és sokan figyelik mi van. Akkor meg külön szóltam hogy ezt a beszélgetést mindenképpen rögzítsék a Zsuzsival.
A cél itt az volt hogy a helyieket rádöbbentsem ki tudnak pumpálni a rendszerből elegendő pénzt maguknak is. Ez azt a hosszútávú célt szolgálta hogy a lentebbi ostobább rétegek is pénzhez jussanak és fejlődjenek ezzel egyidőben pedig nőjön a tekintélyem hiszen az ötleteim alapján pénzhez jutottak - ergo náluk ez a manna tehát akkor elkezdtek imádni...
Ezzel egyidőben a Jani végül is a saját rendszerük pénztárából lopkodott. Együtt dolgoztuk ki a technikát hogy ntudja elhitetni a rendszerrel hogy ő egy jól irányítható banksman és semmit sem tud csinálni saját döntésként, majd hogy hogyan tudja az elfelejtett számlákat vagy pihentetett számlákat kiüríteni és átrendezni.
Viszont ezzel párhuzamosan több másik csapat figyelte az eredményeket így gyakorlatilag elterjedt a módszer hogyan lehet a rejtőzködő rendszertagok rejtett bankszámláit megcsapolni.
Kíváncsi voltam a janiék reakciójára is ezért pár helyen elejtettünk egy egy utalást arra nézve hogy a harcsáék vannak bajban, így a Jani nem habozott pénzt küldeni hiszen ő pontosan tudta hogy ők egy akolhoz tartanak kolhoz... akolhoz...
Ez egy teszt volt és egyben be is mértünk egy pár dolgot mindjárt. A harcsáékat meg jellemző kgb-s szokás szerint támadták hiszen úgy hihető a beépülés ha ők támadják őket igaziból... ezt csinálták a Babával is... hahaha mocskos szarházik ezek mind elsőtől az utolsóig. a harcsa lány is már a sokaid verziónál tart...
Tűlevél úr most kezdi felismerni hogy baj van szalad a pénze után mert a Jani az ő fő számláit is megcspolta keményen... hahaha most próbálkozik azzal hogy jelezze ő van itt és segítsek neki vagy baj lesz... hahaha az utcaszínázas haverjai nemsokára megtanulják hogy a kugli az egy cserebáb... carpe diem kugli basszál, gyilkolj, zabálj mert holnap már nem fogsz... A város alatti alagútlabirintus rendzsert is ők tartják fenn a kínzókamrákkal meg egyéb rejtett pincebuli terekkel...
Hahaha ott nyírtam ki a Redet is, remek helyszín. Ott volt a Babáék titkos fegyvergyára. Esztergagép, marógép, hegesztő, midnen ami kellett és ott gyárottuk a golyókat is anno, meg a puskát, hangtompítót...
Oda csináltam a szuperkondi bankot a sörösdobozokból. Négy akkumlátorról ment az egész meg a kondibankról, eleinte kézzel töltöttük fel őket tekerni kellett majd később csináltam egy propellert ami egy motort hajtott amivel meghajtottuk a generátort. A propellert kiraktuk a vízbe... így amíg folyt a víz nem kellett tekerni a generátort. Az is ott van a zsili alatti részben majdnem a házunk alatt...
---
Közben megy az utcaszínház hogy elleplezzék ezt is.
Harcsáék eltűntek a Janiékkal együtt...
Most előkerült ez a szarházi. "Bennem jobban megbízott mint önmagában." mondta apu... hahaha hát persze mert a patkány megbízik az olyan ostoba megvezethető emberben mint te vagy apám...
---
Azt a tervet hogy majd marginalizálnak és úgy fognak kinyírni mindegyik támogatta és folyamatosan dolgoztak rajta.
"A Jani ki akart rúgni csak nem mert. Azért csinálta azt hogy akkor nem kap senki se mfizetést három hónapig... Mindenki tudta hogy ezt azért csinálja hogy elmenj. Csak nem merte kimondani senki mert mindenkit megfenyegetett hogy kinyírja azt aki kimondja. Ezért nézett olyan gyilkos módon rád mindenki akkor pedig a Jani volt e mögött."
Igen a Gábor elkezdett beszélni mert ő pontosan tudta hogy a Zsuzsi nem ugyanaz az ember hiszen látta az eredeti videót amin kinyírtam. Ő tudta hogy mi a valóság. A többiek nem hitték el neki, mert a többieket akkor még nem cseréltem le. Így lett egy ember aki tudta hogy mi a valós helyzet és a többi aki nem hitte el.
Azt is sikerült velük elhitetnem hogy csak ők vannak. Hiszen a váltóruhát is a Gyurival vitettem oda a Boncinak és a Zsuzsit is felhasználtam egy csomó ilyen helyzet megoldására aki szintén az ő beépülőjük volt.
Gyakorlatilag ugyanazt csináltam velük amit nekik adtam feladatnak: hitessék el a rendszer többi részével hogy ők önálló döntésre képtelen zombik akiket remekül lehet használni mindenféle igen bonyolult és nehéz különleges képességeket igényelő feladatokra.
Sikerült. Közben ők jókat röhögtek és kezdték magukat igen kényelmesen érezni azt gondolva hogy tényleg csak ők vannak, hiszen "velünk csináltat mindent"...
---
"Mert hogy a Jani egész életében nyomorgott.."
"A Jani? Ki mondta ezt neked?"
"A Gábor."
"Maradj már a Jani egyi karaktere miltimiliárdos banktulajdonos. Hát ő egyike azoknak a bankár-dinsztia sarjainak akik ezt az egészet fentről irányítják és szervezik."
---
Közben leürítettem a Jani összes karakterének összes bankszámláját és ez fog történni Mr Fenyőtűlevéllel is ha túléli a mai napot. Bár szerintem a Gabi mostanra már rájött hogy azért hagytam meg az ő részét neki, mert ő volt az egyetlen aki elkezdett nyíltan beszélni viszont erősködött hogy a Janit hagyjam életben mindenképpen mert neki kell ez a csapat... mert ők olyan jók együtt- de szerintem megpróbálták mindjárt eltenni láb alól hogy ne ő legyen a főnök és így a cserébe újratanult kiképzési anyag előnyével elintézte őket gyanítom mind... hahaha Hát ő akarta a csapatot... Megkapta. A szavamat is megtartottam: az ő részét meghagytam neki. Más kérdés hogy a haverjai mindjárt le akartak csapi rá és ő meg utcaszínházat rendelt ellenem abból a pénzből... Úgyhogy ez ellen is lépnünk kellett...
De még eladhatja a magán videó gyűjteményét amin sok sok jelenleg is közéleti karakter mocskosabbnál mocskosabb jelenetei nézhetőek... Bár sietnie kell mert előbb utóbb azt is megtalálják - hiszen azokért a videókért sokan meghaltak és még fognak is... Jobban tenné ha közzé tenné őket valami nyilvánosabb oldalon... Akkor nem vadásznának annyian rá... hahaha most futás van...
Azt kapják amit nekem szántak és ahova lekényszerítettek.
Ráadásul most azt is elültettem a hálózat pénzügyi részlegeiben hogy bizony be lehet csapni a hálózat többi részét is és lehet úgy banksmankedni hogy hirtelen tudatossá válva egy egy pihenőszáméát kiürítesz...
Most hatalmas energiákat fektetnek abba hogy a lyukas részt ki tudják javítnai. Ki kell cserélniük a robot banksmaneket tudatosakra - de ezeket meg nem tudják úgy kontrollálni... úgyhogy most pánik lesz. Azok meg akik tudatosan vállalnak ilyet azok meg vastag részt fognak vágni minden tranzakcióból...
hahahah jajj de jó azért egy kis öröm...
tegnap itt volt a könyvtárban abból a négy nőből három, akikkel utoljára még egy jó partit csináltunk. Zombinők ők is...persze sajnos de legalább akkor jó szolgálatot tettek nekem. Kiváló estét töltöttünk együtt... :-D Köszönöm. De ők is most csak az utcaszínház keretében jöttek ide úgyhogy ennek megfelelően lesznek kezelve.
---
Attila leereszkedett hozzám... akartam volna mondani hogy az evezősház lépcsőjéhez hozzábetonoztak öt métert mert a vízszint szinte állandóra ott van lent... és hogy majd pár év múlva jöhet megint betonozni hozzá még öt métert... de nem volt kedvem hozzájuk beszélni se. Ha valakinek hát talán neki azért az emlékezetének rendben kellene lennie. De sebaj legalább majd megy a betonbiznisz... kit érdekel a vízszint nem? Az a lényeg hogy a lé jön és van mit kenni a hajra... :-D Ugye attis?
---
Megint kéne nekik a segítségem... a szokásos technikát használják: Kérdés először, kis szünet majd ismétlés halkabban, majd megint ismétlés... és egyre halkabban --- mert tudják ezt használták ki mindig is, hogy szeretek javítani fejleszteni - imádom tökéletesíteni a dolgokat, nem hiába lettem a világ egyik legjobb fejlesztője ha nem a legjobb...
---
Közben valaki kérdi miért hullanak el az emberei...
Mondom neki hogy azért mert zsidók. Mondja hogy anyád.
Mondom ő elsősorban ember és azon kívül agymanipulált. A zsidó agylúgozásból nehéz kiszabadulni mert a kereszténytől eltérően ahol te mint bűnös vagy nyilvántartva, eredendően satnya alávetett akinek félnie kell az úrtól.... a zsidó agylúgozásban te vagy az ÚR... te vagy a kiválasztott. Azokból a tudatállapotokból, szellemi tudati keretrendszerekből ami kellemes nehéz megszabadulni, ami kellemetlen abból sokkal könnyebb. Ezért egy keretény hamarabb átáll a természeti gondolkodás természtes medrébe mint egy zsidó akinek fel kell adnia a felsőbbrendűségébe vettett hitét. Nos ezzel igen kitoltak magukkal kétezer éve, mert most bele fognak pusztulni. Ez mutatkozik meg a kiképzési mutatókon. Mert amíg az általános tömegbő olyan 70-80% a szemét és a többi is csak úgy szódával megy el... igen kevés a jó... addig a zsidó agylúgozottak 90-95% szar annyira hogy nem képes életben maradni a felsőbb szinteken. Igen hamar eljutnak egy elég magas szintre, de a legtetejére nem tudnak eljutni mert ők mindig is csak beépülők maradnak soha nem adják fel eredeti agylógozottságukat. Ez fosztja meg őket attól hogy a legjobbak közé kerülhessenek.
És ezért is hullanak mint a legyek. Mert ők elhiszik magukról hogy ők a legjobbak miközben nem azok.
---
Közben mr fenyőtűlevél egyik köcsöge itt pózol, ja nem egy van itt több is...
---
Na remélem fogynak azért rendesen.
---
A balettmester gábor egyébként azért nem csinált két fokozattal kisebb tempót lehetővé tevő szabályozást a robotkarra mert így tudta kizárni a nála rosszabb képességű pilótákat abból a pikszisből hogy ki mehet fel a sojuzra vagy mirre vagy egyáltalán az űrbe. Ott idegeskedett mögöttem hogy vajon sikerül e nekem elsőre dokkolni a cuccot. Nos persze hogy sikerült. Gyerekjáték volt. Azon gondolkodott közben hogy meg kéne löknie a kezemet vagy valamit de végül is letett róla. Ezért gondolt erre hogy nehogy kiderüljön a töbeik számára hogy én jobb képességekkel rendelkezem mint ő... hahaha a vérbankjukat is meghamisítottam ezért mi is felkészültünk... Nem bubi nem az én vérem van nálatok...
...
"És ha valami gond lesz közöttünk?"
"Hát néz Gábor ott mi leszünk ketten nos ha valami gond lesz akkor te meghalsz. E felől ne legyenek kétségeid."
"És hogyan jössz le onnan? Honnan tudod hogy ki fogsz tudni jutni ha megölsz?"
"Mindent tudok arról a szarról. Az összes technikai adatot ismerem. Az Öregék adtak hozzáfárást olyan adatbázisokhoz nálatok amihez neked nincs hozzáférésed komám én még azt is tudom amit te nem. És soha nem megyek bele úgy egy ilyen helyzetbe hogy nem tudom hogyan fogok kijönni belőle. Szerintem tartsuk inkább az együttműködésen a fókuszt mert egyébként te kalandos és rövid felfedezőútra fogsz indulni az univerzumban."
---
Vg "De miért mondtad el neki hogy a Jani bankár?"
Bonci "Mert én nem hazudok neki."
Vg "De miért?"
B "Mert én végigcsináltam a teljes kiképzést még az előtt mielőtt veletek találkoztam." A Gábor csak nézett. Nem értette. "Nekem nem két kiképzés volt mint nektek egy közösen egy meg a Zsuzsival utána hanem három. Először vele végigcsináltam az egészet majd utána veletek és utána a Zsuzsival."
Vg "De hogyhogy ezt nem értem."
B "Hát engem ugyanúgy mint a Ládonyi Zsuzsit is a szerzetesek közül szedett ki. Ők is bérgyilkosokat képeztek középkori kínzóeszközökkel kondícionáltak bennünket és aki ellenállt a kondícionálásnak azt megkínozták módszeresen. Ők ezt csinálják már sok száz éve. És hatalmas gyakorlatuk van benne hogyan törjék meg az emberek pszichéjét. A Zsuzsit is a Mária nővérektől szedte ki - őket is méregkeverő-gyilkos-kurvának képezték ki és ő is ellenállt. Engem már halálra is ítéltek csak pár dolgot akartak kipróbálni még mert annyira visszautasítottam az elkézeléseiket és a programjukat. Az ilyeneket százszámra gyilkolták le titkos pincékben szerte a világban. A Zsuzsit is ugyanúgy a halál torkából szedte ki a Peti mint engem. És én teljes mértékben egyet is értek azzal amit csinál."
---
B "De nem fogja felülírni a későbbi kiképzés a korábbit?"
Fp "Nem. Azaz de de csak a tudatodban. Ez a kiképzés nem a tudatodban tárolódik hanem mélyen a tudat alatt. Ez több okból is így van. Egyrészt ki kellett dolgoznom egy módszert ami segít kikerülni megoldani az emlékezettörlés problémáját úgy hogy közben minden a túléléshez szükséges tudás megmaradjon. Ugyanakkor önmagunk elleni védelem is, mert mindannyiunkat meg tudnak úgy őrjíteni hogy tombolni kezdjünk és akkor mindannyian elkezdenénk őrültek módjára egymást irtani aminek pedig katasztrófális következményei lennének. Visszaélnénk is vele ha megszorítanának gazdaságilag és ez a lehetőség egyelőre igen valószínű marad."
B "De akkor itt is mindent tökretesznek a mozgássérültté tett és megkínzott zsenik között is."
Fp "Nem. Ők ezt a feladatod kiválóan meg fogják oldani mert a hosszú távú céljaik eléréséhez szükségük van egy jó fedőtörténetre. Ezért meg fogják csinálni rendesen. Federítik a fogyik közé kényszerített zseniket és segíteni fogják őket. Nekik ez a takaró, ezzel rejtik el az igazi szándékaikat."
B "És amikor elvégzik a feladatot?"
Fp "Azt majd meglátjuk. Ha változnak változtatnak akkor kapnak újat vagy kérnek, vagy megtalálják maguk, ha nem akkor megöljük őket."
B "De ez nagyon brutálisan hangzik."
Fp "Az is. De ezeket nem lehet Bonci elengedni. Addig amíg lehet és szükséges fel kell őket használni, de az aki olyan erős kondícionálás ellenére is kitart a rothadt szándékai mellett az egyrészt nem lehetséges hogy egyedül megtegye másrészt hatalmas belső erőt és elkötelezettséget jelent. Ők semmilyen külső kényszer vagy fenyegetés vagy szép szó szeretet hatására nem fognak változtatni. Ezek az emberek azok akik a mocsok rendszerét működtetik és fenntartják. Akármilyen szép a csomagolás nekik menniük kell."
B És miután eltüntetjük őket a színről?"
Fp "Nézd ezt a rengeteg sok pénzt amiket el fogok lopni tőlük, ezt mind arra költöm hogy az embereket észhez térítsem. Kiképzésre, a kiképzések elrejtésére, fejlesztésre. A fedőtevékenységek a helyettesítések rengeteg pénzbe kerülnek. Te majd csinálod tovább. Elkezded kiképezni a tieidet. Továbbadod amit tanultál tőlem. És ezt így továbbvisszük nemzedékről nemzedékre. Ezt is tőlük tanultam. Ők így csinálják. Így tettek szert világuralomra néhány ezer év alatt. Mi sokkal gyorsabban fogunk uralomra jutni, mert a nézeteink a természet rendjére alapulnak könnyen megérthetőek és valósak, nem hazugságok, sokan fognak vele tudni azonosulni, igaz hogy kevesen fogják tudni végigcsinálni a kiképzési programot a saját gondolkodási keretrendszereik torz volta miatt, de szintemelésre ezek is jók lesznek. Néhány nemzedéknek fel kell nevelődnie ahhoz hogy ez elterjedjen. Azután amikor már leszünk elegen hogy megtudjuk védeni magunkat minden fegyver ellen akkor a gazdasági fegyverek ellen is fellépünk, a rejtettebb módszereik is napvilágot fognak látni, ezért egy idő után fontos lesz NAGYON FONTOS hogy hagnosan beszéljünk megint. Újra kellenek majd a gyűlések is, mert a manipuláció is odáig fog fejlődni hogy bárkit át tudnak majd verni, engem is. Ezért kényszerűség lesz hogy újra rendszeresen összeüljünk megbeszélni dolgokat. A régi módszer nem fog többé működni hogy "interurbán" a beszélgessünk szavak nélkül. Ezt madj nekünk az öregeknek kell megkezdenünk."
---
Fp "És az Évi?"
Vg "Hát peti.... és nevetett ... Ízlelgesd egy kicsit a nevét: Berg-mann..." Nevettünk.
Fp "Akkor te is hasonlóan gondolsz a zsidókra mint én."
---
Vg "Hát azt a hájas disznót pontosan azért hozta oda főnöknek hogy téged kirugasson vele. Az lett volna a feladata hogy személyes konfliktus generáljon veled. De addigra már valahogy elterjedt bizonyos körökben hogy mit csinálsz és nem mert ő se neked menni. Ők tudták pontosan hogy kit öltél meg és kit nem. Mert ők adták a parancsokat hogy kiknek a meggyilkolását kenjék rád."
---
Annak idején a csajos bulik is azért kezdődtek mert a csajok többségének iszonyú elege lett a férfiak brutalitásából.
Az egyik lánnyal találkoztam később aki az egyik ilyen parti után odaadta a telefonszámát hogy ő szeretne velem máskor is találkozni. Elégettem a számát, mert én nem akartam vele folytatni semmit. Akkoriban ő még semmit sem értett abból amit én csinálok, csak azt érzékelte hogy más vagyok mint a többi hímnemű. Gyengéd, szenvedélyes valódi figyelemmel és valódi szeretettel. De ő akkor csak menekült a leszbikus csajos bulikra mert a férfiak megkínozták. Később újra láttam, találkoztam vele az egyik könyvtárban Pesten. Abban a pillanatban amikor hozzáértem tudta hogy n vagyok az. Megismert. Azután rájött hogy nem emlékszem rá. "Kitörölte az emlékemet is." És elszaladt.
---
Bonci "Te még másodszorra is hazudtál neki."
Vg "Nem lehet ezt az egészet valahogy visszacsinálni?"
B "Mindenkinek jár második lehetőség ő még egyes esetekben harmadikat is szokott adni bár ritkán, és akkor már ha valaki nem csinálja végig az nem hagyhatja el a tréninget élve. Ott már mind az életéért küzd aki megpróbálja. De a második próbálkozók közül is sokszor leselejtezi azokat akik súlyosn buknak vagy bepróbálkoznak valami manipulációval trükkel, vagy valakit félre akarnak vezetni... Ott nincs pardon... És mi se teketóriázunk."
---
Bot Józsiék is hazudtak...
"Te Peti mondja a lányom hogy bajban vagyunk mert hazudtunk és otthagytál bennünket."
"Hát akik eltérnek a fő iránytól azokat igen ott szoktam hagyni az egész csoportot, de volt már olyan is amelyik csoportot feltettem egy előkészített repülőre és úgy ahogy voltak a levegőben felrobbantottam az egész csoportot egy kivételével. Azt az egyet meg csak megkérdeztem hogy van-e kedve még ittmaradni és csinálni egy pár dolgot. A csoport vezető egyénisége még a repcsi lépcsőjéről visszafordult hozzá és ezt mondta hangosan: Kill this son of a bitch if you have a chance. A csaj végignézte amint fellszálnak és elégnek a levegőben."
"És újra lehet csinálni?"
"Lehet."
...
"Másodszorra már nem hazudtam. De kiderült hogy mivel szivatott meg minket: elküldött bennünket pronózni nekem faszt kellett szopni a feleségemnek pinát nyalni..."
"És mit hazudtál?"
"A faiamat védtem. Mert ő még mindig benne volt és szállította a kurvákat meg a drogot."
"Akkor az nem volt akkora dolog."
"Hát nem végül is még segített is a feleségemmel való kapcsolatomat megjavítnai. Végre beszéltünk őszintén minden nemi vágyunkról kertelés nélkül."
---
gyűlés kiscsoport Baja
X "De be kellene valahogy bizonyítani hogy öregkorban is működik a kiképzés anyaga."
Fp "Hát ez egy olyan dolog amire senkit sem kényszeríthetek hogy bizonyítsa be és ez csak kizárólag önkéntes vállalás alapján történhet meg. Vagy a másik lehetőség hogy megvárjuk amíg megtörténik valakivel és dokumentálva közzétesszük a nemzetközi fórumokon."
X "Azzal az a baj hogy nem biztos hogy úgy képesek leszünk dokumentálni. Nem tudunk felkészülni rá. Ha valaki vállalná akkor előre fel tudnánk készülni, bekamerázni a helyszínt, orvost takarítókat odavezényelni stb."
Fp "Mint mondtam kizárólag önkéntes vállalhat ilyet és ha megtudom hogy bárkit nyomás alá helyeztek e miatt baj lesz..."
M "Én vállalom, ha szerinted meg fogom tudni csinálni."
Fp "Nos te biztosan meg fogod tudni csinálni efelől nincsen egy szemernyi kétségem sem."
Mama "Akkor vállalom!"
X "Akkor ha megéri Anus néni a kilncvenet akkor ráengedünk egyet."
Fp "Lehet így a lényeg az hogy ő nem tudhat róla, meglepetésszerűen kell érnie."
M "jajj fiam..."
Fp "Ne aggódj menni fog. A takarítást és a dokumentációt meg kell szervezni. Kellenek tanúk, olyanok akik megbízhatóak voltak már régóta bizonyították a szavahihetőségüket nemzetközi szinten és kamerák, hangfelvétel sok szögből, infra, ultrahangos radarkövető, minden ami lesz addigra."
---

Monday, 4 April 2016

A kezdetek - mert így kerek a világ

"Te ölted meg x-et. Miért?"
"Dehogy is."
"Láttam a videót."
"Hogyan? Nem én voltam ha mondom. Miért tettem volna? Mikor ölték meg pontosan?"
"ekkor és ekkor."
"De hát te hülye akkor együtt sütöttük a szalonnát lent a szigeten. Nem emlékszel? Talán pont akkor ejtetted bele a nyársodat a tűzbe a röhögés közben mert már be voltál rúgva."
"De tényleg. De akkor is ez hogyan lehetséges?"
"Hát egyféleképpen. Van valaki aki hamisított egy videót amire rámontírozta az én testemet."
"Találjátok meg."
---
"Te tényelg van egy ilyen valaki, nem csak téged hamisított oda különböző gyilkosságok helyszínére hanem másokat is. És valószínűleg meg is találtuk. De nagyon ügyes a srác nem kéne megölni, hanem valahogy rá kellene kényszeríteni hogy dolgozzon nekünk."
---
"Mindig megnyomorítják vagy ha nem tudják akkor lehetetlen anyagi helyzetbe taszítják vagy börtönbe vetik hamis bizonyítékok alapján azokat akik jobbak az ő átlaguknál és átlátják hogy mi folyik a világban és nem lehet nem tudják őket tökéletesen kényükre kedvükre irányítani. Ezért a kerekesszékesek között is rengeteg a zseni. Valahogyan ki kell onnan is szedni a jókat. Kidolgozni a megoldást a betegségeikre a fizikai sérüléseikre."
---
A Vg-vel fejlesztettük azt a technikát amivel egy CD-re lehetett tárolni több ezer órányi videót nagy felbontásban - később ebből lett a youtube rendszerének az alapja. Ezt akarta a balettmester gábor annyira megkaparintani hogy képes lett volna a savba is belenyúlni a levesbe ha a Pisti nem kiált rá hogy az lekapja az ujjad...
---
A kerek világosok egyik fő célja volt hogy annyi pénzt lopjanak el ezektől a szarháziktól amennyit csak tudnak. Nos nem tétlenkedtek. A Jani billiókat lopott el tőlük, sok fejlesztésekre lett költve sokat eltettek maguknak. Egyszer a harcsáék csapatát úgy húztam ki a szarból hogy átutaltattam az egyik titkos számlájukra egy másik titkos számlára valamivel több mint 2 millió dollárt. A Jani kérdés nélkül átutalta. Az egész a Ládonyi Zsuzsi megkeresésére indult. A Hörpintőnél találkoztunk a Janinak abban az épületben szóltam pontosan kint az autónál, és öt perc múlva instant átutalással titkos számláról titkos számlára ment a pénz. Így tudtak életben maradni.
---
"Ha egy kávéra akarlak meghívni akkor rendben van a dolog és ha mondok egy időt az azt jelenti mikorra lesz ott a pénz."
"Zsuzsi gyere ki és csinál úgy mintha sietnél."
"Nem kell úgy csinálnom sietnem kell, mert meghalnak."
Fp "Áááá helló Zsuzska Mi újság? Hogy vagy?"
Zs "Szia bocs de most sietnem kell van egy fontos feladatom."
Fp "Na egy kávéra sincs időd?"
Zsuzska szívéről nagy kő esett le és az arca felderült, "nem ne haragudj."
Fp  "Nem már még öt perced sincs?" Zsuzska visszafordult és már emelte is a telefont a füléhez.
---
Csak a Gábor részét hagytam meg a többiekét elloptuk. A Jani nem hitte el hogy léteznek gondolatolvasók és azt mondta hogy ez mendemonda. Nos mi végig figyeltük. Az egyik dolga az volt hogy kidolgozzon nekünk pár kiváló módszert arra hogyan tudunk pénzt lopni a szarházik rendszeréből arra hogy a jó ügyet finanszírozzuk és az embereinket támogassuk. Erre a Jani kiváló alany volt, mert az Öregék állandóan nyomorban tartották és frusztrálták miközben billiókat kezelt. De mindig csak utasításra léphetett. Miután elkeztük lebontani a régi rendszert és kivenni a használhatókat akikben úgy gondoltam lehet még valami remény, megtanítottam őket először is emlékezni, majd egyre több minden mást kinek kinek amit meg tudott érteni. A Jani egy zseni volt akit az öregék ugyanúgy kihasználtak mint akárki mást, engem, és a többi zsenit.
 Viszont erkölcsileg és világnézetében ő maga is ugyanolyan sérült elkötelezettség nélküli ember volt, konzumidióta zombi mint a többi rendszerelem.
---
"Te ezek kiszednek belőlem mindent. Nem tudom sokáig titokban tartani hogy mit hogyan oldok meg, mert kiverik belőlem. Valamit mindig mondanom kell nekik, meg nem tudok annyit trükközni sem, mert itt ül mellettem a Zsolti és lesi minden mozdulatomat, meg felvesznek engem is kamerával."
"Akkor dolgozz ki olyan megoldásokat amikkel meg tudják oldani a feladatot de marad nyoma amiről megismered hogy hamisítvány."
...
"Ez működött végül. Sikerült megetetnem velük, mert meg tudták csinálni a feladatokat maguk is de így marad nyoma annak hogy mit hamisítottak és vissza tudom keresni a videóikat."
"És sikerült eldugnom egy hatalmas magángyűjteményt..."
---
Megtarthatták volna a pénzt ha azt teszik amit mondtam hogy tegyenek. De ők többet akartak. Ők mindet akarták. Gábor most is azon dolgozik hogyan tudna eltűnni előlem, hogyan tudna becsapni engem a tekintetben hol van éppen.
...
Erről eszembe jut a Reddington ügy.
Végig kellett néznem még a korai években egy kiváló ember halálát, aki mert beszélni és tényleg megalkuvás nélkül jó volt. Az Öregék azt a beépülési feladatát csináltam éppen hogy kerüljek be a szadista körök legtetejére. Ezek földalatti (szó szerint is) kiállításokat rendeztek a "műveikből". Reddington (később betettem egy sorozatba a Blacklist-be ezért hívom így) imádta a kínzást és jó is volt benne. A szemem láttára kínozta meg és ölte meg az egyik legjobb embert aki akkoriban segített és beszélt hozzám és nem segíthettem rajta, pedig tudtam volna.
"De meg tudom őket ölni."
"Ne tedd. Én tudtam mit vállalok. Tudtam hogy nincs elég embered és nem tudom megvédeni magamat ezek ellen. Tudtam mit csinálok. Tudom mi a terved. El ne áruldd magad. Tudom hogy szükséged van rájuk mert nélkülük nem tudod megoldani."
"De nincs odakünn senki se aki értené mit csinálok nem halhatsz meg."
"De van Péter, ők hallgatnak és tudnak úgy figyelni hogy semmi jelét nem tapasztalod, de hidd el hogy vannak. Összeszedtem egy kiváló csapatot. Minden szót gondolatot figyelnek. 24 órában még az álmaidat is. Segíteni fognak. Én most meghalok, de gondoskodj arról hogy a halálom ne legyen fölösleges áldozat."
"Esküszöm hogy végigcsinálom. És megfizetnek."
"Ááááááá - "
"Figyelj a hangomra segítek átmenni a fájdalmon. ohhhhhmmmm." a gyerek ott álva meditálni kezdett. A megkínzott lassan kilehetlte a lelkét és megszűnt mozogni."
"Már nem is érzem a fájdalmat. Gondolj a tervedre és azokra akik ott rejtve segítenek neked. Nem vagy egyedül." A gyerek elmosolyodott. A borzalom elmúlt és a feszültség enyhül belül amit az önmagára kényszerített önuralom miatt érzett. A két szörnyeteg még tovább tevékenykedett a megkínzott teste körül. Egy kiállításra készítették a művüket.
"De ez így túl nehéz. Nehéz lesz így szállítani."
"Hát vágjuk le a kezét meg a lábát."
"Rendben úgy még hatásosabb is."
"Te meg mit mosolyogsz?" kérdezte REd a gyerekhez fordulva.
"Ha te azt tudnád..."
"hmmm... gondolta red talán nincs veszve még minden és a gyerek nem is annyira jó mint gondolta, van még benne reménység hogy az ő oldalukra tudja állítani."
----
Később Red segédjét elkészítettem ugyanolyan módon és kiállítottam a blacklist egyik részében hogy red lássa amikor ott színészkedik. Egy pillanatra megrettent, de két másodperc múlva már nyoma sem volt az aggodalmának. Viszont mégis a pszichéje legmélyén rettegett. Félt. Amikor kiderült számára hogy sehová sem tud elbújni... a rettegése kiteljesedett rajta. Végül idejött és a zsilip alatti kínzókamrákban előkészített mindent. Forró ólmot stb és kikötötte önmagát. Ot várt majd odahívott.
"Fejezd be a műved."
"Miért? Meguntad a kínzást?"
"Elég volt. Már nem nyújt élvezetet elvesztettem az örömömet benne. És hátra van még egy művem. A sajátom. Kérlek fejezd be amit elkezdtél. Te ölted meg a barátom is."
"Igen így van." A gyerek előkapott egy automata pisztoly és kétszer fejbelőtte REdet. "De én nem szeretem a kínzást.
Másnap valaki megszólította.
"Te Peti ez a REd felkészült ám rendesen."
"Mivel?"
"Nanotermite volt a gyomrában. Ha megkínoztad volna, akkor amikor leér a forró ólom a gyomrába meggyulladt volna a gyújtószerkezet és együtt égtetek volna el."
"No ja. De nem készítette el a profilomat rendesen, pedig azt is tanítottam neki."
---
"Miért hagytad őt élve sőt képezted?"
"Mert ő nem volt annyira jó szakrétő az emberi psziché terén viszont ha levadászom mindet akkor soha nem tudtam volna bebizonyítani hogy ők igenis ezt csinálták. Azért hagytam életben hogy tovább folytassa. Tudtam hogy akiket kiképeztem azokat nem tudja elkapni sem semmilyen módon, úgyhogy csak a szarházik gyerekeit és magukat tudja alanyaiként használni. Meghagytam bizonyítéknak és hogy legyen feszültség a rothadó rendszerben. Annyit fejlődött hogy a terület uralkodójává vált. És alá tartozott mindenféle ilyesmi szervezése földalatti halálos üzközetek, embervadászatok, emberevés, kínzás stb ha valaki a felsőbb körökből ilyet akart látni általában őt kereste. És bérgyilkosként is dolgozott természetesen."
---
Sorban elbuktak mind. Nem értem miért bukott el mindegyik. Ugyan lehet hogy nem mind bukott el teljesen. Csak ők meg lapítanak. Nem tudom mi van mert még mindig hallgatnak, csak a szarházik beszélnek. Legalábbis csak azokat hallom valahogy. Pedig ideje volna most már beszélni. No de sebaj. Az idő fogy. A víz és a levegő fogy. Az ár amit fizetni fognak lassan esedékessé válik.
---
A Gábor végül is egy nagyon mély hipnózisban alakította a mozgássérültet. Annyira hosszú ideje csinálta hogy az izmai kezdtek visszasorvadni. Az alapgyakorlatok a felébredési gyakorlatai voltak aminek elvégéze után fel tudott állni. De veszélyhelyzetben is fel tudott ugrani.
---
"Te a Gábor haverod is egy szimuláns ám. Úgy ugrott ki a tolószékből mintha rugó lett volna alatta amikor többen megtámadták őket."
---
De ennek ellenére van gyógyszer az MDP-re.
---
Édes teremtőm, meddig megy még ez a fostenger? Miért buknak meg mind sorban? Rendben az Öreg ajánlotta fel őket valószínűleg a miatt amit ő mondott nekik - biztos felkészítette őket hogy amikor tudnak akkor vágjanak keresztbe mindent. Meg egyébként is ezek mind meg lettek törve. Meg nem volt sokukban tartás sem.
---
Kíváncsi voltam hogyan reagálnak. Segítenek e egymásnak. A félcigó az erőműből ki lett szorítva egy két beszivárgó által - hagytam - hogy lássam tényelg őrzik-e a nagycsalád értékrendjét. Hogy őrzik-e a tudást az ősi tulajdon fogalmáról azaz a nem tulajdon fogalmáról. Segítettek neki úgy hogy tudták: semmije sincs. Mégis segítették. Adtak neki pénzt, kocsit és a támogatásukat szeretetüket, ételt, biztonságos helyet. Most már van valamije. Két család. Az egyik az enyém - azok az emberek akik mindannyiunk közös célját követik - és a vér szernti nagycsaládja. Kíváncsi voltam mit tesz a bankár, aki azt mondta hogy ő megértette és látta a mocskot és hajlandó tenni hogy ez eltűnjön. Szó nélkül azonnal cselekedett. A saját magánvagyonából utalta át a pénzt a harcsáéknak. Tudni akartam segítenek-e egymásnak. Utána visszafelé is. Mindnek át kellett élnie a kiszolgáltatottság élményét, amikor csak azokra számíthat akikben bízott, akiknek segített. Aki viszonozta azt az a család. A többi az út szélén röhögött és köveket, sarat dobált, tűzet gyújtott alájuk és ha már megölni nem tudta legalább jól megkínozta őket. Ők azok akiknek el kell tűnniük a föld színéről és el is fognak tűnni, mert életmódjuk értékeik elpusztítaná a föld életközösségét az élet alapfeltételeit teszi tönkre minden mozdulatuk.
---
Capuccino - Kapuciner - kapucni - kapucinus
Mi az összefüggés és a kapcsolat a capuccino és a kapucinus szerzetesrend között?
Az olasz maffia terjesztette el az egész világon a capuccinót, és jókat röhögtek rajta kevesek. Tudod a capuccino felül szép fehér alul pedig fekete mint az éj... A kapuciner szerzetesek kívül szép dolgokért álltak ki de a rejtett pincéikben bérgyilkosokat képeztek, gyerekeket kondícionáltak középkori kínzóeszközökkel, de nagyon is modern tudással az emberi elme megszakításának és a robot módjára engedelmes gyilkos, kurva, kém nevelésének tudományával. Aki ellenállt a programjuknak azt megölték - persze ezt is tudományosan. Fekete-fehér. Édes hab - keserű kávé.
---
Kezdik megérteni. Most már az utcaszínházuk is akadozik, gyatra, mellélőnek. Csak a rejtett módozatok maradtak: támadják a testem mindennel amijük van. Éjjel nem hagynak aludni. Köhögtetnek, a sarkamat támadják, a fejemet, a fogaimat, a bőrömet, az izmaimat, az ízületeimet... az elmémet. De már ez sem lesz a kezükben sokáig. Ha másként nem megy akkor az életükkel együtt veszem el tőlük.
---
"Preston tényleg megőrült. Belerokkant a felelőssége súlyába. Ne mtudja feldolgozni a gondolatot hogy ő okozta puszta tudományos kíváncsiságból annyi ember szörnyű halálát az Eldrige-en. Ő hatalmas elme, de belerokkant ebbe."
...
"De Nic nekiestél egy baltával a ...-nak. Nem?"
"Igen."
"Csináljuk meg ismét próbáld meg megismételni most összeállította neked újra ugyanazt."
"Nem lehet akkor mindketten meghalunk."
"Miért?"
"Mert ekkora áram mellett egyszerűen nem lehet úgy megszakítnai ezt az áramkört áthúz és a körülötte lévőket is megégeti agyonvágja."
"De te most hallod is amit mondasz?"
...
"Én egyáltalán nem is értem hogy hogyan maradtál életben azok után hogy miket próbáltál meg tenni azért hogy megszakítsd a folyamatot. Amit tettél egyszerűen lehetetlen, nem tudom elképzelni sem, nincs elérhető tudás a fejemben arra nézve hogy hogyan élhetted túl egyáltalán ezeket a próbálkozásokat - kivévve egyet."
"Mi az?"
"Hogy valami olyan erő avatkozott be amely azt akarta hogy élj. Van még valami fontos tennivalód ezzel a dologgal kapcsolatban. Azért maradtál életben."
---
maximus pontifex, a hídon fogunk találkozni, ez lesz a kijárat, "Amikor átmész a hídon, eszedbe fog jutni minden amire akkor szükséged lesz."
---
"De több Kővári Jani is volt."
...
"Akkor a Kővári Jánosok ide."
---
"Bonci akkor ti meg majd tudjátok csinálni közben a szerzeteseket."
"Akartam is mondani hogy már beszélgettünk róla a többiekkel hogy mi ezt tudjuk vállalni, hogy kitakarítjuk."
---
Esetlennek és nyomorultnak érzem magam. Fáradt vagyok, nem hagytak aludni. Kurva anyáznak messziről... csak messziről... az idegeim a határon vannak, billegek.
---
"Nagy a család..." mondták gúnyosan pár éve... "Etetni kell a gyerekeket..." és röhögtek miközben engem szadiztak és kínoztak, hajtottak mint egy igáslovat. Mindent visszakaptok mégpedig kamatostul már akit életben hagyunk. Hátralévő életeteket rabszolgaként fogjátok leélni a saját rendszeretek rabszolgájaként lent a legalján.
---
A gyűléseinket meg tudjuk védeni. Ha bárki olyan céllal érkezik vagy közelít ami ártó az ugyanúgy osztozik azok sorsában akik megtámadnak minket személyesen. Nem kell nagydobra verni de félni sem kell tőlük. Szerveződni kell. Teaház, erdei kirándulás, magántalálkozó. Mindegy. Meg tudjuk védeni magunkat. Ha a hivatalos szerveket akarják ellenünk felhasználni támadásnak vesszük, minthogy az is. Az élettér, a pszichikai tér, és a szeretet közössége elleni támadás. Beszélhetünk nyíltan.
---
A világ összes pénze ott lehet a zsebedben, de semmit sem fog érni ha nem lesz tiszta levegő amit belélegezz és nem lesz tiszta víz amit megihatsz. Ez a régi rendszer pusztulásra van ítélve és ha nem változtatunk rajta ez a bolygó elpusztul. Ezért.
---
"Ha az Al Bielek azt mondta hogy segít neki, akkor nagyobb hatalma van mint mi azt valaha is gondoltuk."
"Miért?"
"Mert ő az egyetlen akiről biztosan tudjuk hogy a CIA alapító tagja volt, a nagy öregek egyike, és ha ő mögé állt akkor az egész öregfiúk hálózat mögötte áll (és öreg csajok :-D). Őket még mi se tudtuk megtalálni pedig mi hivatalos fizetett alkalmazottai vagyunk a cégnek."
"Ennyi idő után se lettek meg?"
"Csak tippek vannak meg találgatások. Bizonyíték és bizonyság semmi."
---
A Kővári Jani volt az egyetlen a bankárvilágból aki hajlandó volt nem csak a pénzével hanem az életével is beszállni és segíteni.
---
tegnap kidobott valaki egy darab vasat a zsilipnél a hídnál - igen az volt az, de nem emlékszem honnan volt valami járműből vettem ki, de miből? lehet hogy uaz-ból? Ma láttam egy elektromos autót Baján !!! :-D
Na ja. Hát a sátánisták most kicsit felélénkültek szabad a vásár. Sokféle van belőlük. Van rongyos alkesz kinézetű és vannak jól fésült, öltönyös, meg csili palotákban élők is, akik vastagra kigyúrt karizmokkal meg hatalmas cicikkel, formás fenékkel, olyan szépek mint egy álom... De a sorsuk ugyanaz lesz. Mind azt hiszi hogy ő a menő aztán amikor nekünk jönnek csodálkoznak hogy ja mégse...
"Ennek is fáj a sarka mert sátánista..." Modnja az egyik sátánista mint látja hogy bicegek a szarjaik miatt. Ja nem hanem ők támadják azokat - minket - akik meg tudtunk lépni a sátánista táboraikból, mert mi erősebbek voltunk és ki tudtunk szabadulni az elménket fogva tartó hipnózis alól sőt a drogjaikat is le tudtuk győzni. Azért találták ezt ki hogy kínozzanak mindket. Ez és a pattanászerű kiütések is, az arc kipattogzása, a korpásodás extrém mértékben a fül állandó viszketése és váladéktermelése, az orr állandó viszketése, a folyamatos kialvatlanság a köhögtetés mind a szaros plazma, meg egyéb hullám és részecsketechnológiára alapuló fegyvereiknek a következménye. Persze erre építenek üzletet is: a lábujj gombásodása (égető érzés a lábujjak között a hajlatoknál, egy alufólia csíkot ha odateszel, körbetekered az ujjaidat és közé szorítod elmúlik, mert az vezeti az elektromosságot és a fegyver célt téveszt), akiütésszerű, vagy csípésszerű piros foltok amik rettenetesen viszketnek és nem múlnak el (ezt mágnessel lehet vagy valami vastagabb alumínium lemezzel pl sörösdobozzal elszigetelni ugyanaz a technika plazma fegyver, ionizálja a bőr felső rétegeit az érzékenyebbek ha odateszik az ujjaikat akkor az ujjbegyükön, ujjhegyükön érezhetnek egyfajta tikkelést, olyan mint amikor egy piezzo szikrás öngyújtót megfogsz és kattintasz vele, csak gyengébb... nagyfeszültség de nem olyan erős...) Azután a sarofájdalom az egy kicsit durvább is lehet, ezzel is működik a szigetelés csak körbe kell teljesen, vagy mozgó mágnese térrel (ez a célzást teszi nehézzé a gépek számára) vagy egy dróttal körbetekercselve a lábadat aminek a végére teszel egy kondit rövidre zárod a tekercset. Ez hangtalan de a cipőben sokszor igen kényelmetlen. Vagy két kis mágnest de erőset (noedinium pl) beleteszel egy kis slagdaraba ami körbeéri a bokádat úgy hogy az azonos pólusok szembenézzenek - ne ragadjanak össze és azok ahogy ott mozognak eltérítik a támadó nyalábot...). Kreatívan. Változó mágneses tér és szigetelés vastag a legjobbak. Egyszer csinálta ilyen szigetelőlapokat gyártó céget is akik lakókocsikat gyártanak fedőszoriként.
Ott két aluminium lap közé távtartók vannak téve és az egész lap belekerül egy erős műanyag zsákba, fólia amiből kiszívják a levegőt (vákumos). Ezt azután ők szétvágják meg ablka kerül rá a lakókocsihoz de titokban az egész lapkat is árulják szigetel többféle dolog ellen. A vákum az ultrahangot és mindenféle hangot, hőt szigeteli, viszont jó vezető, de az alumínium lapok (vastag milliméteres) meg hatalmas szigetelőként farday ketrecet, dobozt alkotnak ráadásul a hatalmas felület miatt kondiként is lehet alkalmazni őket ha kivezetéseket is teszünk rá és úgy vákumozzuk. Én a kiképzéseken mindig ilyen helyiségekben aludtam de ha nem volt ilyen akkor csináltam egy aluminium dobozt amibe belefeküdtem. A szellőzést úgy oldottam meg hogy lyukakat fúrtam rá és a lyukak elé tettem egy másik lemezt hogy még a lyukakon se menjen át semmi. Plusz ha meleg volt akkor ventillátor keringette a levegőt. Fontos hogy körbe mindenhol legyen mert a támadó eszköz gyakorlatilag olyan pici hogy nehéz megtalálni és egy kis drónnal bárhová ki tudják tenni észrevétlenül. Erdőben fákra, utcán falakra, belső terekbe, falba bárhova. Nehéz megtalálni mert passzív áramkörök és vezeték nélkül lopják az áramot. Ugyan az erősebb eszközökhöz kell nekik is komolyabb telep ezrt olyanokat általában falba helyezett vezetékek mellé, oszlopokra, közvilágítás közelébe teszik ahol tudnak áramot lopni vagy tesznek mellé telepet. Azokat viszont könnyebb bemérni.
---
Vg "Ez a csend most valahogy más mint ami eddig volt."
...
Bonci "Peti szerintem a Gábor megérdemel még egy lehetőséget."
Fp "Miért gondolod így?"
B "Mert akinek ilyen jó humora van az nem lehet a velejéig gonosz ember. Ezt nem tudom elhinni."
Fp "Ezt én is így gondolom. Szerintem is meg kellene próbálni, de arra fel kell készülnötök hogy itt már nem kerülhet ki csak ha maximálisan alárendeli a gondolkodását a programnak. Ha nem... akkor meghal."
...
Bonci "Jajj Gábor... ezt nem is bírom nézni." Bonci elfordult a képernyőtől ahol figyelték az eseményeket. Többen lehorgasztották a fejüket. A gyerek bal kezében egy papírlap volt a másik keze a teste mellet. Csak avatott szemek vették észre a lassú finom mozdultot ahogy az ujjai közé csúszott egy dobókés. A termeben a feszültség hatalmas volt. Sok órája és több napja voltak már együtt. Vg minden alkalommal négy öt különböző elmebeteg hazugság verzióval állt elő minden kérdéssel kapcsolatban. "De ez borzasztó." fakadt ki az egyik résztvevő.
Vg "Jól van jól van, de hát gondoljatok bele hogy engem gyermekkorom óta arra neveltek hogy mindig legyen legalább négy öt különböző verzió a fejemben amit hazudhatok. Ez nekem szinte egyszerre kerül be a fejembe olyan gyorsan hogy más addig végig se tudja gondolni a kérdést. Soha nem mondtam igazat az eddigi életem során. És ráadásul olyan dolgokat találok ki amiket el is tudok hinni. Ha ne mtudom elhinni akkor nem tudom megetetni a többiekkel sem, s ha eltudom akkor általában meg is eszik a többiek is. Ezt azért értsétek meg."
Fp "Gábor most harmadszor vagy itt. Nem sokan kapnak harmadik lehetőséget és itt már nincs pardon. Ha elbuksz és ellenállsz és nem úgy törekszel mint a uldokló ember igyekszik levegőt venni akkor nem kerülsz innen ki élve. Bejönni önként jöhet bárki, de kimenni csak azok fognak akiket kiengedünk. Aki olyan az már első alkalommal kiszelektálódik, a többi emeli a szintet odakünn. Másodjára azok jöhetnek akik valamit hazudtak megtanulták hogy nem éri meg és utána maximális őszinteséggel elmondanak mindent úgy ahogy van. Remélem érzed ennek a súlyát."
...
Gábor lassan beszélt. Megint elmondott pár végtelenül gonosz hazugságot és félrevezetést... a feszültséget vágni, harapni lehetett a levegőben. A gyerek jobb kezében az ujjai közé csúszott egy penge.
Aztán egyszer csak...
Vg "Várjatok." gábor a földet nézte. Most már nem érezte viccesnek a helyzetet ő sem. Nem mert felnézni mert tudta hogy most tényleg az életéért küzd. Újra és újra végigfuttatta a fejében amit mondani akart.Azután elkezdett beszélni. Megint mondott vagy három verziót, de mind fendte a valós helyzetet és mind valamilyen új szemszögből mutatta meg ugyanazt a valóságot. A teremben hirtelen megváltozott a csend minősége. Lassan beszélt és akik figyeltek azok mind valami különös belső emelkedettséget meleget éreztek.
...
Bonci "Ez az...."
Majd kiugrott a bőréből. "Most megfordult. Végre." ... Midnenki a képernyőkhöz tolult. "Figyeljétek hogy elkezdett remegni a papír a Peti kezében. A gyerek kezéből valami hihetetlen varázslat folyátn a penge eltűnt. Mintha ott se lett volna.
X "De láttátok ezt a mozdulatot? Hogy rakta el a pengét és honnan vette elő?"
C "Én láttam egyszer ilyen pengével ölni. Azt hittem ez elől el lehet ugrani vagy hajolni, de ahogy ő dobja az valami elképesztő. Nem is lehet látni hogy merre repül. Csak egy villanás az egész."
D "ÉS hogy csinálja?"
C "Ugyanúgy kell megtanulni mint minden mást. Ugyanazzal a csuklómozdulattal mint amikor kártyát dobsz. Csak ő ezt valami elképesztő sebességgel csinálja."
R "A kézremegés az elmaradt harc utáni adrenalinlöettől van."
Bonci "Meg az örömtől. Nézd mindjárt elsírja magát." s nevetett ő is örömében. A gyerek a tábla felé fordult egy kicsit hogy meg tudjon nyugodni. Összenézett egy másik tanulóval, az is csillogó szemekkel nézett vissza.
---
Vg "De Janik, és Boncik rólatok is vannak ám ilyen videók!"
...
És Varga Gáborok ide ehhez az asztalhoz..."
---
Fp "Őt csak én tudom megtöni, mert én csináltam. És ez sem biztos egyáltalán."
Bonci "És anyukád? MEg a nagymamád?"
Fp "Őket már én sem tudom megfordítani. Ők megfordulnak ha akarnak. Egyébként nekem nincs már abban szavam. Vagy ha segít nekik valaki."
...
"Hát ezek a nők, lányok azok akik testileg és szellemileg elérik azt a szintet ami nekem szükséges ahhoz hogy társakként tudjam őket kezelni?"
"Akkor mind feleségül akarod? Vagy hogyan képzeled ezt?"
"Nem. Hát egy kapcsolathoz mindig két ember kell. Én nem kényszeríthetem rájuk az akaratomat. Ha valamelyik akar velem élni, akkor közülük bármelyikre igent tudok mondani, hiszen az hogy eljutottak a Farmra azt jelenti számomra hogy ők: nagy IGEN! Hogy melyik viszonozza ezt az igent, az rajtuk múlik. Viszont szeretném ha ebben anyagiak nem jelentenének vonzerőt. Ezért mindegyiknak szeretném biztosítani a megélhetését, amelyik eljut a Farmra.
---
KJ "Persze jött velem és megtanult mindent."
X "DE hogy megmutattál nek mindent a bankban, a titkos számlákat is meg az összes pénzt ott kezelve, számlákat?"
KJ "Igen. Az alapoktól kezdtük. Kik nyitnak számlát és mennyi pénzt hoznak. Miben akarják fektetni, vagy mit csinálnak vele. Milyen szabályok és külső kontroll érvényesül általában és a titkos számlákra vonatkoztatva... Jött, azután ha volt valam részfeladat amit meg kellett csinálni jegyzetelt, figyelt nézte hogy csinálom kérdezett. Azután csak az én egy átlag napomra figyelt. Megnézte mit csinálok és hogyan. Azután leült elolvasta a vonatkozó szakmai szabályokat, és fontosabb irományokat és összeszedve kielemezte őket.
Majd egyszer csak leültünk és elmondta kb két oldalnyi összegzésben amit én hosszú évek alatt nem tudtam úgy összefoglalni. Elmondta hogy melyik feladathoz milyen készségekkel kell rendelkeznie valakinek, majd hogy ezeket hogyan lehet elsajátítani vagy kideríteni tesztelni hogy vannak-e és elegendően jók-e valakinél. Azután meghatározta hogy amit én csinálok az milyen képességeket igényel és szétbontotta elemeire. Megmutatta hogyan lehet  ezeket a feladatokat szétválasztani azaz kisebb egységekre bontani, taníthatóvá tette őket és kielemezte hogy miként tudnám én őket delegálni. Annyira jól sikerült a dolog hogy végül amit csináltam ki tudtam osztani többeknek a csapatból. Kiderült hogy három ember tudja elvégezni azt a feladatot, amit én egyedül csináltam meg."
X "A régi csapatod megmaradt ezek szerint?"
KJ "Hát a csapatot is képezte fejlesztette, és hát meg is kellett válnunk néhányuktól - olyanoktól is akikről én magam soha nem is gondoltam volna hogy mit is csinálnak valójában. De aki maradt azokban ma már meg tudok bízni és közülük került elő a helyettesítésem. Gyakorlatilag normális emberi életet tudok élni azóta, még úgy is hogy a Kővári Jani is én vagyok meg otthon is teszem a dolgom. És meg is tanította a helyettesítőimnak is hogy mit kell elmerevíteni semmit se nektek,

Sunday, 3 April 2016

Bonci Second phase, második szakasz... hahó

Vg "Péter valaki kinyírta a Boncit." ... a gyerek csak hallgatott üres fejjel Gabi megismételte.
Fp "Jól van hallottam."
Vg "De Péter hoztak egy videót mert nyomoztunk ki lehetett és csak te mentél be utána. Ő nem jött ki csak te."
Fp "Nem emlékszem mi történt."
...
KJ "Lehet hogy átver mindannyiunkat és sorban megöl mindenkit?"
Vg "Nem tudom de jobb lesz ha résen vagyunk."
...
Bonci elkezdte méregetni a gyereket, azon gondolkodott hogy most meg tudja-e ölni mert elég szar állapotban volt. Fáradt és kimerült volt. Lassan közelített és figyelte a gyerek reakcióját."
...
Fp "Bonci második szakasz." És a gyerek fülig érő szájjal vigyorgott mint aki olyankor szokott amikor valakinek osaymit tudott mondani ami felébresztette mély álmából. Bonci csak közelített szinte nem is figyelt.
Fp "Bonci second phase, második szakasz..." És számolt magában az ujjaival mutatva: egy... kettő ... három... Bonci hirtelen kitágult szempillákkal ébredezni kezdett. Lassan visszatért az emlékezete hogy ki ő és mit is csinál és mit beszéltek meg. A második szakasz egy trigger volt amit még a beépülési szakasz elején beszéltek meg. Hirtelen a homlokára csapott. "áááá..."
B "Jesszusom. Azon gondolkodtam hogy megtámadlak."
Fp "Tudom." vigyorgott a gyerek fülig érő szájjal.
B "Te Peti mi lett a Zsuzsival... akkor őt is csak felébresztetted vagy tényleg megölted?"
Fp "Az a Zsuzsi akivel elindultunk meghalt."
B "De miért?"
Fp "Bonci ő nem közénk való. Ő igazi szarházi volt szadista. Azért válogattam bele ebbe a csapatba mert a kör ahová be kellett jutnotok olyan volt, akiket nem lehet átverni. Pontosabban meg tudtátok volna ti oldani, de nem akartam egyikőtöket sem kitenni azoknak a pszichikai hatásoknak ami egy ilyen beépülési feladattal járnak. Ezért kellett valaki akit elfogadnak, mert közéjük tartozik. Viszont ő nem jöhetett velünk tovább. Gyakorlatilag bevettem a csapatba egy igazi szarházit azért hogy segítsen nektek bejutni, majd azt tettem amit amúgy is megtettem volna vele: megöltem.
---
Fp "Hazudtatok ezért én is hazudtam nektek."
Vg "Tudom az egyik hazugságra magamtól rájöttem."
Fp No melyik az?"
Vg "Hát azt mondtad hogy a kiképzés végén majd meg tudjuk magunkat védeni mg ellened is. De ez nem igaz."
Fp "Honnan veszed ezt?"
Vg "Hát láttam a videót amikor a Zsuzsit megölted." és nevetett kéjesen.
Fp "Te Gábor te egyrészt hogyan tudsz ezen nevetni, másrészt hogyan jutottál ahoz a videóhoz? Tudod hogy vadászok a szadistákra."
Vg "Peti ezek eldanak mindent még a saját embereiket is amikor megöli valaki azt is eladják a feketepiacon. A Zsuzsi meg rendszeresen csinált valódi szadista videókat gyerekekkel. Ezeket a videóket is velem vágatják meg és velem retusáltatják. És a Zsuzsi meg ne tudd meg hogy mit művelt itt velünk. Hát ez aki most helyette van ez egy angyal, ő úgy szólított engem hogy na mi van te kis nyomorék, és megdobált kajával meg ütögetett élvezte hogy ne mtudok védekezni, és ha megnézed mit művelt a gyerekekkel akkor érteni fogod miért élveztem annyira amikor megkérdezted tőle hogy és melyik a kedvenc szadista póz amit szeret... és utána belekötötted a kedvenc pózába. Én azt a videót vagy hússzor megnéztem úgy élveztem minden percét hogy na."
---
X "Te ez a te csapatod?"
Fp "Hát én válogattam őket abból amit az öreg felkínált."
X "Ezek ugyanúgy kínozzák a gyerekeket mint a a korábbiak."
Fp "Ezt látni akarom a saját szememmel nem hiszek neked."
X "És miért küldted ezeket ide, hogy ugyanazt folytassák egy magasabb szinten mint emezek? És miért nem csináltál valamit eleddig?"
Fp "Hát azért mert annyira sokat segítetetek hogy nem győzöm visszautasítani...."
X "Jól van találjunk ki valami megoldást."
Fp "Nyomozzátok ki hol kínozza a gyerekeket és segítsetek bejutnom oda. Látni akarom a saját szememmel mit csinál."
---
Zs "harapsz te kis kurva" üvöltött a nő miközben a hajánál fogva felrántotta a kislány fejét a lába közül. "Beleharapott a pinámba ez a kurva...." Fogott egy baseball ütőt és kiverte az elülső fogait a kislánynak. "Na most harapjál te kis kurva..." És menyomta a fuldokló hátrakötözött kezű csaj fejét a pinájához.
---
Vg "És hogy csináltátok ezt ... ém még mindig nem hiszem el hogy te te vagy..."
Bonci "Hát van ott a falba negy kis kamra, ha megkopogtatod akkor hallani hogy üreges. Adott vizet meg egy palackot amibe vizelhettem, meg valami szendvicset és beültem oda 24 órára. Másnap küldött valakivel egy váltás ruhát meg piperecuccot hogy változtassak lehelletnyit a maszkomon."
Vg "Mutasd meg."
---
Kosármeccs második félidőre érkezik a csapat. A zöld merci melett sörözik aki már ott van.
Bonci a gábornak: "Ez már a második szakasz ám, akarom mondani második félidő. (second phase)" sugallta magában.... Gábor hirtelen hátradobta a fejét és látszott rajta hogy valami nagyon nagy felismerésen megy kersztül.
Vg "ááááá.... basszaaa meg... áááááááá" A Bonci jót nevetett, a Gábor alig tért magához majd hirtelen megfordult az elektromos székével és a Janihoz sietett... "Te Jani ez már a máspdik szakasz, akarom mondani a második félidő... mondta sörittasan boldogan sokat sejtetően (second phase).
Kj "Én tudom Gabikám."
Vg "De Jani..." és közben megfordultak és lassan csatlakoztak a többiekhez egy körben. "De jani ez már a második szakasz, akarom mondani félidő..."
Kj nevetve "Én pontosan tudom hogy ez a második szakasz Gabikám. És nevetett. Jó reggel egyébként örülök hogy végre te is rájöttél."
Vg  magában forrongott boldogan "Akkor csak én nem jöttem rá hogy ez már a második félidő?" "Jelentkezzen aki nem tudta hogy ez már a második félidő...." És körülnézett mindenki nevetett. "Akkor csak én maradtam le?"
Kj "Hát úgy néz ki..."
Vg "Mennyit késtem?"
Kj "Úgy két hetet."
Vg "Két hetet? Az nem is olyan sok, úgy éreztem mintha egy évet maradtam volna le."
---
VK "De honnan fogom tudni hogy ő-e az vagy más?"
Fp "Hát tegyél valami jelet az ujjai közé és majd leellenőrzöd hogy ő-e az."
---
Fp "Gabi ekkor és ekkor megyünk érted. Úgy három körül kezd el az alapgyakorlatokat négyre ott leszünk."
Vg "Ki jön veled?"
Fp "A Gyuri meg én."
---
Amikor beültünk a mercibe még nem volt semmi gond. Útközben amikor kifordultunk valahol ott a mohácsi út felől egyszer csak golyószóróval lőni kezdtek a mercire, a Gyuri lehúzta a fejét egy golyó pont a szélvédőnél lyukasztott. A gyerek fogta a kormányt és mondta mit csináljon. "kuplung hármas teljes gáz, ütközni fogunk elöl...." És mentek tovább. Végül is egy órás késéssel de megérkeztek a Gábor lakásához.
A gyerek vigyorogva settenkedett be és hajolt a mélyen alvó Gábor felé. Gyengéden megérintette a kezét.
Fp "Gábor.... Ébresztő?"
Vg összerezzent és megijendt. "jajj bazdmeg most majdnem beszartam..." "Figyelj bocsi de bealudtam. Ne mtudtam befejezni a gyakorlatokat."
Fp "Semmi gond. Mi meg késtünk mert volt egy kis gondunk. Be voltál szarva mi hogy ki jön érted és hogy nem e tényleg kinyírni jövünk mi?" hahaha és halkan kuncogott... "Hoztunk hordágyat meg a helyettesed."
Azzal a Gyurival behoztak egy hullát a Gabi pontos mására maszkírozva.
Kicsrélték és a Gabit fektették a hordágyra.
Kifelé menet a Gabi meglátta a mercit rajta a sérüléseket és a golyónyomokat. 
Vg "Golyónyomok? Ki lőtt rátok lőfegyverrel?" Csodálkozott.
Fp "Nem tudom. FElettébb érdekes és a legfurcsább honnan tudták hogy hová megyünk. Ezt ki fogom deríteni mindenképpen."
Gy "Nem kell nyomozni. Én voltam."
Vg és a gyerek egyszerre: "Mi?"
Vg "De miért?"
Gy "Hát nem hittem el hogy nem lehet lelőni a Petit lőfegyverrel, tudni akartam hogy igaz-e és azt mondtad hogy győződjünk meg mindenről hogy igaze."
Fp "De azt is mondtam hogy ha valaki rámlő annak komoly következményei vannak: visszalövök."
---
Vg "Hát a Jani tudja fejből az összes bankszámlaszámukat, a rejtetteket és képes fejben megjegyezni az összes átutalásláncot ahogy eltüntetik a pénzeket. Rengetegszer hívják és olyankor percekig csak számsorozatokat diktál a telefonba. Tud minden pénzmozgásról ami hozzájuk tartozik."
---
Közben egy másik projekt is befejeződött. 91 évesen is működik a kiképzési programom abban aki megkapta. Az kommandós "igazi katonát" egy 91 éves öreg néni úgy csapta agyon hogy nyekkenni se volt lehetősége... De sebaj ennek nem kell sok reklám végül is ez nem érdekes... "Igazi katona" nos azokból a csajokból lett elegem és azért vertem szét sok bulit, mert már nem akartam hogy ilyen szinten aluli selejttel találkozzak, már a baszás sem rejtette el a szemem elől hogy mennyire szemét selejt hulladék horda csinálja ezeket a bulikat. Egyre inkább csak az idegeim rovására mentek még ezek a csajos bulik is úgyhogy lemondtam erről is. Úgy döntöttem legközelebb majd akkor csajozok ha lesz olyan nő aki képes érteni és vállalni amit én vállaltam. Azaz a mieink közül találok valakit. Amíg ilyen nincs addig a pallos ott lóg mindannyiótok feje felett, mert én nem beszélek a levegőbe és amit mondok az úgy is van. Le fogom tarolni ezt a mocsokt ha nem lesz élhető világ körülöttem. Mindegy hogy ti milyen széles összefogással támadtok rám... Nem számít. Rendelkzésemre áll a technika és a tudás. És meg is teszem amit mondok."
---
Nos mit lehet kezdeni azokkal akik olyanok mint például a Jani... Vagy a többi. Kimagasló intelligenciával rendlekezik mégis nem képes felfogni hogy elfogy a levegő ha nem hagyjuk abba a robbanómotorok használatát, elfogy az ivóvíz ha nem hagyjuk el az atomerőműveket és nem fogja fel hogy a fogyasztói agylúgozás az alapja a sátánista világszemlélet és hatalom továbblétezésének.
Nem hitte el az okkult erők hatalmát az elme felett. Elfogadta amikor elmagyaráztam, de nem hitte el az értelme legmélyén. És még most sem érti az egészet. És ilyenből rengeteg van. Azt hiszik hogy végre megváltozott minden, miközben ugyanazt csinálják mint annakelőtte. Ugyanúgy megy tovább a kínzás, a szadizmus, csak még rejtettebb szinten, a legjobbak még mindig nem képesek megélni mert jól szervezetten ugyanaz a zimbihorda zárja ki őket az élet lehetőségeiből.
Annyi változott hogy az enyémeket már ne mtudják elvinni. Csak a saját zombiaikat tudják felhasználni megkínozni és megölni. Ez enyémeknek már van védelem. Most a gazdasági fegyverek ellen kell még kiterjedtebb védelmi hálót nyújtani. Ezért vállaltam hogy ebben is én leszek a tesztalany. amíg én nem tudok megélni addig még mindig nincs kiépülve teljesen a rendszerünk. Amíg a legfontosabb életfeltételek nincsenek megvédve addig nem mi vagyunk a legjobbak a területen és nem vagyunk képesek az élet alapfeltételeit sem megvédeni. Tehát még messze a vége a daráló megy tovább.

Thursday, 31 March 2016

Mert így Kerek a Világ

Zsuzsi "Na? Bevette?"
Varga Gábor "Hmmm... Nem tudom. Sose lehet nála tudni. Mindig úgy csinál mintha bevenné aztán utána derül ki hogy tényleg bevette vagy sem."
---
A gyuriék velvették videóra amikor sétáltam felfelé a gesztenyésbe a kerek világba. Négy jól képzett csávó támadott meg. Miután elintéztem őket továbbmentem. Pár perc után a takarítók valami zavaróval megszakították a felvételt.
---
VG "Az a videó egy valódi verekedést mutat. Nem videótrükk."
Zs "Ugyan már nem lehet valódi. Azok ott úgy repülnek szerteszét mintha tollpárnák lennének."
VG "Nézd az én véleményemet kérdezted. Nekem ez a véleményem. Ha azt akarod hogy mondjam azt hogy nem valódi akkor minek kérdezed az én véleményemet?"
Zs "Jól van tüntesd el. a felvételt."
VG "Nem kell bizonyítéknak?"
Zs "Arról nem kell bizonyíték hogy a legjobb embereinket szétpakolja mint egy kisgyerek a legóvárat."
---
Fp "Az ilyesmitől a falra tudok mászni. Azt mondja nekem ez az ostoba liba hogy de miért nem engedem elszaladni? Gábor ezek visszajönnek, de úgy hogy kielemzik mit rontottak el és nem egy jön vissza hanem sok. Ezért aki nekem jön az nem megy onnan sehová. Az ott távozik a 40 szűz birodalmába."
Vg "Én tudom. Csak ő nem akarja elhinni."
Fp "Normál esetben tudod mit tennék ilyenkor? Megmutatnám neki hogy miről van szó. Ráküldenék egy csomó rohadékot és engedje el őket utána meglátná rögtön miről beszélek. De itt  most erre semmi szükség."
Vg "Miért?"
Fp "MErt ha ezek megtudják hogy segítenek nekem akkor ez úgyis meg fog történni és amilyen hülye el fog engedni egyet. Azután meg meg fogja tanulni miről beszéltem. Anélkül hogy én bármit rászerveznék."
Vg "És mit lehet tenni?"
Fp "Hát készüljetek fel."
---
Vg mutat egy videót amin a Zsuzsit és a Gyurit megtámadják többen. Mind az elengedett csávó módszerének valami változatával próbálkoztak. A gyerek egy darabig csak nézte a videót. Vissza és visszapörgette bizonyos részeknél.
Fp "Te Gábor. Ezek a csávók pontosan olyan jól képzettek mint amik engem szoktak támadni."
Csend volt. A gyerek nézett maga elé és a videó kimerevített képére.
Vg "Ez miért furcsa?"
Fp "Nem értem miért küldenének a Zsuzsira ilyen jól képzett embereket. Nem értem miért annyira fontos nekik hogy meghaljon. Ki ez a nő?"
Vg habozva "Hát a Zsuzsi sokkal befolyásosabb ember mint gondolnád."
Fp "Miért ki ő?"
Vg "Hát azt mondták a többiek hogy ne mondjam meg neked, mert jobb ha nem tudod. És te is azt mondtad hogy jobb ha nem emlékeztetünk erre."
Fp "Ja hát akkor rendben." De tovább ült ott és a kellemetlen érzése nem akart eltűnni. Csak nézte nézte a videót.
Fp "Te Gábor." ... "Igen?" ... "Ez a videó hamisítvány. Ez a támadás soha sem történt meg."
Vg hallgatott egy picit majd elmosolyodott. "Miért gondolod ezt?"
A gyerek megmutatta azokat a részeket amiből egyértelműen kiderül hogy a videó úgy lett összemontázsolva, de valami nagyon hozzáértő valaki által.
Vg elmosolyodott. "Jól esik a dicséret."
Fp "TEssék?"
Vg "Hát az az igazság hogy a videót én csináltam. És kíváncsi is voltam hogy észreveszed-e azokat a kis lehetetlenségeket amiket beletettem. Volt egy olyan érzésem hogy te észre fogod venni őket. Ők nem vették észre. Megcsinálhattam volna tökéletesre is de nem akartam."
Fp "Miért csináltad meg a videót és miért mondod ezt most el nekem. Hogyhogy mersz erről hangosan beszélni?"
Vg "Mert most nem figyelnek. Tudják hogy nagyon érzékeny vagy és mindig tudod mikor figyelnek és mikor nem. Teljesen magabiztosak hogy meg tudnak szivatni."
Fp "Na most már kíváncsi vagyok. Ki ez a nő? "
Vg "Hát a délvidéki kommunisták egyik kiképzője és kondícionálója, irányító végül is és igazából nem csak a délvidék hanem szinte az egész országban van tekintélye sőt határokon kívül is."
Fp "Ja igen. Rémlik. Viszont ha ők hazudtak nekem - márpedig ez a helyzet - akkor Gábor én is hazudtam nekik a kiképzésen és arra nagyon rá fognak baszni."
Vg "Tudom. Akkor is mondtad mielőtt belementek volna."
Fp "És nem figyelmeztetted őket? Miért?"
Vg "Hát azért mert ők juttattak ebbe székbe és úgy tartanak mint egy rabszolgát. És ez az én bosszúm. Rájöttem ám néhány dologra amiket hazudtál nekik. Jól értek a küzdősportokhoz, mert több millió ilyen felvételt kellett már elemeznem és újra csinálnom. Felismerem a különböző irányzatokhoz tartozó mozdulatokat. Ezeket a videókat és az ehhez szükséges szakértelmemet használják hogy a gyilkosságaikat leplezzék. Péter én vagyok az akihez elhozzák a biztonsági kamerák felvételeit retusálásra hogy eltüntessem a takarítóikat a felvételekről, a hullákat és odavarázsoljak olyanokat akik ott sem voltak hogy azután gyanúba keverjék őket. Téged is rá kellett retusáljalak nem egy ilyen általuk elkövetett gyilkosság helyszínére hogy be tudjanak feketíteni."
Fp "No most egyre érdekesebb lesz ez a beszélgetés. Miért jössz most elő ezzel? És Mirt gondolod hogy ők juttattak ebbe a kerekesszékbe?"
Vg "Hát megfertőztek valamivel. Azóta egyre szarabbak az izmaim. Miért most? Nem tudom most nyílt erre lehetőség, mert eddig mindig figyelt valaki."
Fp "De nem megfertőztek Gábor. Ez az izomsorvadásos betegség nem betegség, hanem egy mérgezés eredménye."
Vg "Honnan tudod ezt?"
Fp "Onnan hogy ezt is fejlesztettem nekik."
Vg kiakadva "De Peti miért fejlesztesz ilyeneket ezeknek az állatoknak?"
Fp "Mert cska így tudom meg hogy milyük van. Máskülönben semmit se tudtam volna kideríteni hogy milyen rejtett módszerekkel gyilkolják meg a legjobb legbátrabb valódi értékek mentén élő embereket."
Vg "De Péter ha ezt továbbfejlesztetted akkor az milyen rombolást jelent mit csináltál?"
Fp "Gábor én nem adok ki semmit a kezeim közül addig amíg nem tudom hogyan lehet ellene védekezi. Először kiderítettem hogyan lehet ezt az izomsorvadásos mérgezést visszafordítani és Gábor teljes mértékben vissza tudjuk fordítani méghozzá teljes mértékben. Hogy mi lett belőle? Nos az új fegyvert - mert ez végül is egy fegyver - húsevő batériumnak hívják. Nagyon csúnya dolgot művel az emberkkel. De könnyű védekezni ellene. Ezt viszont csak azoknak fogom elmondani akik megérdemlik. A többi nem a mienk és azokat úgy ölik le ahogy akarják. Semmi közöm hozzájuk."
Vg "Azt mondod hogy segíteni tudsz újra egészséges lehessek?"
Fp "Igen. Pontosan. Újra futhatsz focizhatsz majd. De nem mostanában Gábor. Sajnos egy pár évet erre még várnod kell és ráadásul itt.
Vg "Ha ez így van. Rám bármiben számíthatsz."
Fp "Mi a véleményed a többiekről? menjünk sorba rajtuk."
Vg "Jó mondd a neveket."
Fp "Gyuri"
Vg "Hát ő egy egyszerűbb elme, igyekszem a közelemben tartani, mert ő legalább le tud úgy ültetni meg kivenni a székből hogy nem basz oda mint egy liszteszsákot, persze a fizetésem egy nagy része az ő zsebébe vándorol ennek fejében. Itatom és fizetek neki hogy kíméletesen bánjon velem."
Fp "Aha akkor nem olyan jótét lélek mint aminek látszik."
Vg "Áááá Péter most rá foglak döbbenteni hogy ki kicsoda itt a valóságban csak menjünk szépen sorban."
Fp "Zsuzsi"
Vg "Ő itt amolyan minden lében kanál, nagy hatlama van mindenbe beleszól, ő képzi azaz nyalatja a picsáját a gyerekekkel kislányokkal kisfiúkkal, kondícionálja őket. Egy csomó embert megöletett többek között rád is rádküldött egy rakás bérgyilkost csak egy idő után nem álltak kötélnek mert mindet kivégezted... hallod egyébként én imádom ezeket a videókat nézni a sok patkányt ahogy elinzéted..."
Fp "Jól van azért az nem olyan vicces amikor rám jönnek... engem megvisel. Folytasd."
Vg "Egyszer kellett egy videót összevágnom arról amit a zsuzsi művel a gyerekekkel. Egy kislány volt felkötözve lógott valamin és több nő nyalatta a seggét meg a picsáját vele. Szart is etettek vele, majd egyszer csak a kislány nem bírta tovább és pinanyalás közben odahányt. Szart hányt rá a zsuzsi pinájára. Te az akkorát élvezett ettől hogy iszonyat. Utána megetette azt a moslékot a kislánnnyal megint, persze azonnal kijött az is belőle."
Fp "Áááá ezt ne folytads mert rosszul leszek... ezt csinálták a gömzsikkel is... így gyakorlatilag egy erőszakos szex is csak könnyed interezzónak tűnik nekik, nem is tiltakoznak a brutalitás után minden könnyebbnek tűnik nekik, ezért kondícionálják őket ennyire brutálisan. Gábor módszer... az ő kislányai is kérik a farkát szinte, mert brutálisan megkínozza őket és csak akkor hagyja abba a kínzást (elektrosokk, tűk a köröm alatt stb...) amikor bedugja a szájukba a farkát. Így a nyugalom és a béke állapota rögzül a fasszopás tevékenységével."
Vg "Ki az a Gömzsik, meg Gábor?"
Fp "Mindegy hagyjuk most. Kővéri Jani."
Vg "Hát ő fél tőled. Tudja hogy azok a videók és támadások valósak. Ő az egyik aki ezeket az akciókat pénzügyi oldalról rendezi. Ő utalja át a kifizetéseket. persze nem közvetlenül megy a pénz de ő fejben számon kell hogy tartsa ezeket a tranzakciókat. Iszonyú emlékezete van. És nagyon óvatos. Nem lehet rábizonyítani semmit sem úgy megoldotta az egészet. Ő ebben nagy koponya. A Pénzügyi dolgokban és megoldásokban."
Fp "Révai."
Vg "Ő amolyan érdektelen ember. Megy az árral. Nem megy bele mindenbe de nem zárkózik el minden elől. Nem érdekli hogy kiket darál le a rendszer. Egy jó szolga. A Jani már az itteni utódját látja benne."
Fp "Bergmann."
Vg "Hát ő egy igazi rejtett sátáni nő. Annyira sötét oldala is van hogy el se merem mondani. Ő is rendszeres vendége a Zsuzsi partijainak amikor a fiatalokat törik be... Olyankor ez a pici törékeny nő egy igazi vadállattá változik. Szereti a rabszolga szerepet szexben és szereti a domina szerepét is... ugyan akkor sokkal brutálisabbá válik."
Fp "Móni?"
Vg "Az is egy ilyen katona nő féle. Azt csinálja amit mondanak neki. De kemény csaj."
Fp "Jól van ne is folytassuk elegem van ebből. Megint egy szarházi felállás."
Kis csend volt.
Fp "Te Gábor ha ez megint csak valami mesteri trükk a részedről akkor te is nagyon nagyot fogsz szívni ám. Ha rájövök hogy hazudsz velem sokkal rosszabbul fogsz járni mint velük."
---
De még is maradt egy kis rossz érzés bennem. Mintha láttam volna valakit ezekben a kirakatokban aki VG-re emlkeztetett. Hmmm. Most vagy ő is kiteszi a kirakatba azokat akik hazudnak neki és a szarkupacra irányítja őket vagy ő volt ott? Ki tudja... majd kiderül.
---
Fp "MEgcsináltad a gyakorlatokat napi szinten?"
Vg "Meg én."
Fp "Akkor menni fog."
Vg "Már sikerült megmozdítani a kanalat a pohárban és egyszer körbe tudtam fordítani teljesen."
Fp "hahaha na lássuk. menj át a másik terembe és csináld meg a bemelegítő gyakorlatokat, majd gyere ide vissza és mutasd meg."
Gábor kiment majd egy pár óra múlva visszajött.
Vg "Na?"
Fp "rajta."
Odaállt az asztalhoz és a pohárra koncentrált. A pohárban a kanál lassan körbefordult a peremén csúszva. A többiek önfeledten és kissé pityókásan tapsoltak. "Ez valami nagyon ügyes trükk." súgta a Gyuri a Zsuzsinak.
Fp "Gábor ugye azt tudod hogy ezt nem csak egy kiskanállal tudod megoldani hanem bármi mással is ugyanígy..."
Vg "Én már gondoltam arra is hogy mi lenne ha felállnék a székből és futnék egyet?..." nevetett mindenki.
Fp "Gábor a feladat ugyanaz. Meg tudod csinálni ugyanúgy mint a kanállal. Csináld meg a rövidített alapgyakorlatokat és Gábor állj fel." Vg erősen a gyerekre nézett. És egy darabig csak gondolkodott.
Vg "Oké. Ha te mondod hogy meg tudom csinálni akkor meg is fogom tudni csinálni." Azzal nekiállt a rövidített gyakorlatoknak. Egy pár perc után jelezte hogy készen van. A gyerek addig a többiektől csendet kért és nyugalmat. Mindenki türelmesen várt és iszogattak.
Vg "Kész vagyok."
Fp "Gábor akkor kelj fel és járj!" mindenki nevetett még a Gábor is, majd felhajtotta a lábtartót pontosan úgy ahogy régen szokta és lassan előredőlt, majd felállt. Hirtelen csendből sustorgás majd nevetés és hüledezés támad a többiek között. Gábor koncentrált és elindult az asztal körül. "Ennyire erős lenne a hipnózisa vagy ez valami durva jó trükk?" Gondolta Zsuzsi. A többiek egy része el volt hűlve. Amikor a Gábor a pad elé ért félig megkerülve az asztalt hirtelen megállt és hátravetette a fejét majd valami furcsa mozdulatott tett és összerogyott mint egy rongybaba. Tehetetlenül hullott le a földre. A gyerek felugrott a padról és megpróbálta elkapni épp csak csillapítani tudta az esést, de ez elég volt ahhoz hogy negy baj ne történjen. Utána a Gyurival visszaültették az elektromos kerekesszékébe.
A csodálkozás és a hitetlenkedés nagy volt mindenkiben.
Vg viszont elégedett volt mégha kicsit ijedt is. Okosabb volt mint bármelyikük ott. a Gyerek tudta és büszkén nézett rá. Vg csillogó szemekkel nézett vissza kicsit a bortól kicsit az ijedtség adta adrenalin de jórészt a hatalmas siker miatt.
Fp "Mi a fene volt ez?"
Vg "Hát arra gondoltam hogy ugrok egy szaltót."
Ezen mindenki hatalmasat nevetett Vg feszültsége is kezdett kiengedni.
Fp "De Gábor te még életedben nem ugrottál egyetlen szaltót sem ne mígy van?"
Vg "De így van."
Fp "No hát ez ugyanúgy működik mint bármi más. Először gyakorolni kell. kell hogy legyen egy kép arról a fejedben hogy mit fogsz csinálni, egy testi emlék egy kép valami igen részletes referencia és csak azután lehet belefogni. Járni jártál, a székből felálltál elég sokáig amíg nem rosszabbodott - ezekhez nem kell külön dolgoznod, de egy szaltóhoz először meg kell tanulnod hogy kell egyáltalán szaltózni."
Vg nevetve "na jó csak arra gondoltam hogy már annyi ilyen videót láttam hogy meg tudom csinálni."
Fp "Hát igen azért az más hogy te nézed hogy más csinálja és hogy elképzeled részletesen hogy megcsinálod. A kettő nem ugyanaz."
---

Wednesday, 30 March 2016

csere kugli: carpe diem, mert holnap már nem te játszod ezt a szerepet... :-d

Imre (gumis)
"Hát te hogy maradtál életben?"
"Elmondtam nekik mindent és elengedtek."
"Szóval daloltál... akkor megint mindent újra kell szervezni bazmeg."
"Na jó de a ..it a szemem előtt nyírták ki, meg a .it is."
"Ezt honnan tudod?"
"Onnan hogy mi öltöztettük be az újat."
"Ja."
---
"De miért csináljátok ezt? Miért csináltok újat mindenkiből? Miért kell ezeket a lényegtelen kisstílű figurákat is pótolni?"
"Nem mindenkiből, de azért mert így erősnek és elpusztíthatatlannak látszik a hálózatunk. A pénzt meg elosszuk. Jut mindenkinek épp elég."
"De hát te tudod hogy ő nem a régi hanem egy új valaki a régi karakterben hogyan tudsz vele együtt szórakozni és inni meg nevetni, lehet hogy holnap te leszel levágva és kicserélve. Meg régi emlékeken röhögni."
"Hát épp ez az. Ma te holnap én... addig kell mulatni amíg lehet. Amíg élsz az utolsó pillanatig élvezni kell amit és amíg lehet. Ezért én megbaszok mindenkit akit tudok és elveszem amit tudok meg ami kell nekem. A többi meg le van szarva. Úgyse biztos a holnap minek aggódni miatta... Az emlkeken meg azért szoktam jókat röhögni mert néha csak én tudom hogy ezt vagy azt az emléket én ültettem bele a karakterbe és egy szó sem igaz belőle... annyira vicces hogy olyan beleéléssel mondják mintha tényelg megtörtént volna..."
...
Nos ezzel a mindset-el végül is mit lehet kezdeni? Az ilyen ember mit törődik azzal hogy beleszarik a vízbe, a levegőbe, hogy a gyerekei életét és pszichéjét tönkreteszi azzal hogy tövig nyomja a torkába a faszát, hogy holnap már nem lesz környezet ami biztosítaná az élhető élet lehetőségét. Aki így gondolkodik azt mindenestül kell elpusztítani mindenkivel együtt aki ugyanígy gondolkodik. Nos ők azok akik működtetik a régi rendszert. Igaz mára megtanulták magukat szépnek és jónak álcázni...
---
A napokban ment egy film a mir- űrállomásról valami finn csávót alakítottam én anno. A Gáborral mentünk fel, mert kérte hogy segítsek a szkafandereket megcsinálni meg hosszabb távon élhetővé tenni az állomást ők nem tudják valamiért. Igent mondtam. Szeretek ott fent lenni.
---
"De ezt akkor te csináltad nem? Egy haverom meghalt ebben az űrruhában, csináltunk másikat belőle de ő nagyon a szivemhez nőtt." (Na ja Gáborom a farkadat szopta te meg az övét...)
"Hát nem nem én csináltam. Ha meg akarnék ölni valakit sokkal egyszerűbb módja is van annak mint hogy az űrruháját babráljam meg beszerezzek olyan eszközöket mint amivel ide lehet távvezérelni.. stb. A módszer mármint az áramkör az áramköri elemen belül az én fejlesztésem, de a gyilkossághoz nincs közöm. Ha ki a karnám végezni ez egyik ilyen szarházit akkor megkeresem és eltöröm a szaros nyakát."
"Az egyik barátomról beszélsz. Akkor engem is sértegetsz."
"Gábor te is szarházi vagy." Néztem rá kihívóan és sandán. Várva a felháborodást és vagy támadást. De elmaradt. Tudomásul vette és továbblépett. Végül is tudta hogy az.
"Akkor miért segítesz?"
"Mert szeretek ott fent lenni, mert csak ketten leszünk jórészt, mert jók a feladatok amiket meg kell oldani van kedvem hozzájuk, és mert megegyeztünk hogy addig lekapcsoltok minden remote szart amivel baszkuráljátok a testemet folyamatosan." (Meg felmérem hogy mitek van odafent...és mit tudtok az űrről...) Gondoltam még hozzá.
---
A szkafanderre amikor aláírtam: "Gábor mit írjak ide, nincs kedvem álnévvel aláírni." "Írd rá hogy FP. Ide úgyse jön fel senki akit nem engedek fel az meg tudhatja hogy kik jártak itt..." Úgyhogy aláírtam hogy FP.
---
Nem tudom ez adott e okot arra hogy egy új Gábor alteregóval rukkoljanak elő mintha én az ő barátja lennék... Hát mondhatnám hogy sértő, de ma már fenn sem akadok ekkor balfogáson amit az utcaszínházas fossal lőttek.
---
Nemrég megint azt hitték hogy nyeregben vannak és most majd megmutatják. Hirtelen meg is mutatkozott hogy hányan allelujjáztak itt önfeledten - hát elég sokan. Mondhatnám rengetegen. Akikre haragszom valamelyest az ősz hajú tanár bácsi, aki anno szabadkozott hogy ő nem gyilkol nem szól bele semmibe ő csak egy tanár és a vízüggyel foglalkozik... Közben persze ő is egyike a mocskos szarháziknak... Az Imre... a gumis... egyszer kinyírtam amikor megelégeltem az üvöltözős beugatását átmentem hozzá és a nadrágszíjával kikötöttem egy oszlophoz a verandán kicsit megtúráztattam, majd kivégeztem. Azután az utódja sokáig kussolt nem mert ugatni - mostanában megint ugat hangosan nem értem miért, de gyanítom hogy megint valaki elintézte és beraktak a helyére egy ostoba faszt aki rettenet magabiztos a dolgában és ugat tovább...
Persze ő sem fog sokáig ugatni. Mint ahogy a többi sem.
De akinek van szeme az látja hogy ez a rendszer halálra van ítélve és a környezett is maga alá temeti. Egy módja van annak hogy megszabaduljunk tőle: teljes mértékben el kell távolítani. Nem csere-emberekkel hanem mindet le kell takarítani. Ami nem kis feladat. De az egyetlen megoldást, a kis vágás itt meg ott csak ideiglenes eredményeket hoz. Megint látom a kovácsékat visszakerültek megint a városba... a loncsos merci elkopott alahol ugyan, és a kovács is egy számmal kisebb mint volt de majd újrakezdik... Végül is ebben a városban lehet mindent hiszen a világ mocska itt él. Lehetsz pedofil, baszhatsz lóval, gyilkolhatsz kedvedre, kínozhatsz embereket a pincédben, attól csak nő a megbecsültséged sőt, kitüntetést kapsz a várostól, díszpolgár lehetsz...
---
Jaja. Megint mintha Chipet láttam volna - legalábbis az egyik verziót. Mintha a régi sztorit hozta volna elő amikor felmentünk egymásra vadászni két géppel. "Mert meguntam hogy akkora volt mindig a pofája a kölyöknek elvesztettem a türelmemet és azt mondtam ott az egyik gép ott a másik és most megmutatod ha tényleg olyan jó vagy-e..." "És felmentünk és elájultam. Ennyi. Tényleg ő a jobb. Úgy van ahogy mondja. Eddig még mindenről beigazolódott hogy tényleg úgy van ahogy mondja." "Ha ti meg nem hiszitek el hogy olyan jó közelharcban akkor nem tudom mit ugattok meg kérdezősködtök másoktól? Menjetek neki és megtudjátok azonnal. Minek ez a gyáva szócsata meg kételkedés. Győződjetek meg róla s ennyi. Ha meg nincs köztettek olyan bátor akkor kussoljatok, de engem hangyjatok ezzel."
"És te mirt segítesz neki?"
"Azért mert ő az egyetlen aki mindig segített nekem. Mindig lehetett rá számítani és mindig úgy ahogy mondta. Megmondta hogy miben segít és miben nem és ahhoz tartotta is magát. Megbízható. És ha csinálunk valamit akkor nem kell állandóan a hátam mögé lesni hogy mikor fog belémvágni egy kést, mert nem fog."
"És ha megőrül mint ez az erőműves cigó gyerek?"
"Akkor még segíteni is fogok neki. Mert ha megőrül akkor azért fog megőrülni mert ti megőrjítitek. Végtelenül békés természetű és szereti a földet az élővilágot, a nőket, a szerető békés alkotást. Ha megőrül abban it lesztek a hibásak nem ő. Ezért segíteni fogok neki nem nektek. És ezzel nem leszek egyedül."
---
"Mit csinált az erőműves cigógyerekkel?"
"Megkereste leült vele beszélgetni. Adott neki pénzt repjegyre és visszaküldte az erőműbe. Elintézte neki hogy visszamehessen oda dolgozni."
"Micsoda? Kifizettünk neki előre egy iszonyat komoly összeget hogy megoldja a problémánkat vele."
"Azt mondja megoldotta. Nem tombol itt tovább hanem visszament dolgozni."
"De az akartuk hogy ölje meg."
"Nem ebben egyeztünk meg hanem azt mondtuk neki hogy oldja meg a problémát. Nem azt kértük tőle hogy ölje meg."
...
No ja. Meg össze akartátok ugrasztani velem. Volt azért annyi maradék esze hogy nekem nem ugrott nekem.
---
Persze a kis cigó gyereket is kicsinálták ezzel az őrületbe kergető zaklatáshadjárattal. Az meg elindult világgá és ahol megállt ott elvette ami kellett neki. Senki nem meri megállítani, mert onnyira jól képzett és erős. Hiába én képztem ki. Kicsit hülye szegény de annyit megértett hogy ha megcsinálja pontosan azt amit mondok neki akkor lesz biztos munkahelye, mert segítek ebben neki. Ez volt az ár egyik része amit az erőmű és a csatlakozó megtervezéséért és építéséért kértem. Hogy ő ott élete végéig dolgozhasson. Segített nekem akkor amikor az összes többi nyaralni volt és a seggét áztatta a saját vagy bérelt szaunájában, a kurvákat meg a gyerekeket kúrta... ő jött és keményen dolgozott. Velem. Megérdemli. Akár milyen suttyó kis szarházi. Végül is a kurvákkal is úgy van hogy amelyik kiszolgálja rendesen azt ő rendesen meg is fizeti. Amelyik nem csinálja meg normálisan a dolgát azt megbassza erővel. Amelyik meg nem bírja ha megbasszák az ne menjen kurvának és ne kekeckedjen férfival. És nem szadista leellenőriztem. Tud gyengéd is lenni ha a nő is kedves. Olyan amilyen. Ő segített én meg álltam a szavam. Aki el akarja itnázni annak fel kell kötni a gatyát, mert kiváló a srác.
---
Még mindig semmi változás. Az égadta világon semmi. Utcaszínház, változnak a díszletek de a régi rendszer csak nem akar elkopni. No sebaj közeledünk azért a végéhez. Előkerült az Al Bielekkel töltött idő emléke amikor megpróbáltuk összeszedni a philadelphia experiment dolgait. Nehéz volt vele. Megtanult olyan iszonyú zagyvalékokat beszélni hosszú órákon keresztül hogy elképesztő. A CIA egyik alapító tagja volt. De később megértettem mirt volt erre szükség. "Péter." kezdte nagyon komolyan a szokásos hosszú és monoton témák között ugrabugráló stílusától elütően - "Ez nagyon nagyon veszélyes." tudtam hogy a projektről beszél és arról amit ott találtak.
Elmondtam neki akkor hogy ha a világot úgy teremtette a teremtő hogy benne az ember a pusztulást szolgálja akkor én leszek az aki el fogja végezni az utolsó feladatokat ezzel kapcsolatban. Én fogom megnyoni a gombot és feltenni az i-re a pontot. Ehhez kell egy olyan fegyver amivel ezt meg tudm tenni. Adtam neki időt arra hogy végiggondolja. Beszéltem neki arról hogy bebizonyítottam az Öregéknek hogy a szeretet a legerősebb meghajtóerő pszichikailag és arra kell építeni minden féle hosszú távon működtetni kívánt rendszert mert másképpen nem marad fenn. Ez az egyetlen építőkő amin megáll végtelen ideig egy emberi rendszer. A többi mind összeomlik és magával rántja az egész bolygót. Elmondtam mire kért meg az öreg engem. Elmondtam hogy közben egyre nagyobb hatalomra tettem szert és végül ma már úgy néz ki hogy a rendszer legjava megértette mit csinálok és támogat ebben. Kevesen de a minőség magas.
Végül ennyit mondott: "Segítek." És segített. A hablatyolás közben mutatott és mondott mindent. A hablatyolás maradt, mert ezer fül figyelt minket. Később a lovassinak megtanítottam a módszert hogyan lehet ilyen hablatyolásnak látszó szöveget előállítani amiben mégis van néha néha egy egy értelmes állítás vagy értelem felsejlik benne.
---
Elefánt hallókészülék.
---
Fagen "És én mit csináljak?"
Gy "menj vissza és csináld tovább FAgent. Ki tudná jobban eljátszani mint te akivel megcsináltuk?" hahaha nevettünk.
F "De akkor felismernek."
Gy "Ugyan láttad hogy nekem kellett linkeket adnom neki hogy rájöjjön hogy mikor éppen kit játszom... és ki kicsoda. Maradjon csak ebben a hitben hogy ő felismeri mikor ki kit játszik. Te meg változtass néhány apróságot. Pl valami olyasmit amit csak ő tud meg te. Sok időt töltöttetek együtt biztos kajáltatok vagy van valami olyan mellékinfó amit csak ő tud rólad. Nem? Keress valamit és változtass rajta."
F "Hát nem reklámozom de ég a gyomrom a paradicsomtól. Nem bírom."
Gy "hahaha kiváló akkor ezentúl szeretni fogod a paradicsomot..."
F "Jajj ne már most bánom hogy elmondtam..."
Gy "Segítek megtaulni hogyan tudod átalakítani a hozzáállásodat."
F "De a zenéből is ki fog derülni hogy én vagyok az."
Gy "Hát azt is le kell butítanod egy kicsit. Csináldd azt hogy a régi témákat ismételgeted különböző verziókban. Egy jó darabig meg tudsz majd ebből élni, azután úgyis ki fog derülni hogy te te vagy... Addigra meg ő biztos hogy belefut majd valamelyikünkbe. VAgy megpróbál téged eltenni láb alól és akkor megölöd."
---
 

Wednesday, 16 March 2016

hmmm

Hát nem mondom hogy könnyű...
de működnek a szűrők és így végül is nincs más...
Elég sok még mindig a szemét és mé gmindig nem látom a végét ennek a szarrakásnak. De hullanak szép ütemben azt érzékelem. És csökken az intelligencia szintjük rohamos léptékekben ez az engem ért támadások minőségéből kiválóan látszik. Még mindig milliárdokat költenek támadóeszközökre, de már nem értik hogy működik és fejleszteni sem képesek, csak az általam megírt vezérlőket használják - elvétve akad egy két újító próbálkozás de alapvető dolgokat nem értenek a fizikából, a kémiából - összességében a minket körülvevő természetből.
Nyilvánvaló hiszen ezért is támadnak olyan kitartóan.
---
"Végül beismerte a Czapár Peti hogy ketten írtátok az elektrotechnika könyvet."
"Hogyan? Mikor?"
"Hát egyik órán. Mondta a szokásos elmebeteg hülye zagyvaságait, mindenki lekötötte magát valamivel, ami éppen volt feladat. Egyszer csak arra figyeltünk fel hogy elhallgatott és néz kifelé az ablakon. A hirtelen csend mindenkit meglepett. Aztán csak úgy mellékesen megjegyezte hogy "A Péter és én írtuk ketten ezt az elektrotechnika könyvet." És utána ugyanúgy folytatta, mintha semmi sem történt volna."
"Kár hogy nem voltam ott. De végül is ez nektek szól nem nekem, mert én tudom hogy mi írtuk."
---
"Te Peti segítség kellene."
"Miben?"
"Hát jön hozzánk egy fiatal srác nagyon tehetséges de nem akarjuk hogy tanuljon, hogy megtudjon tőlünk bármit is az elektrotechnikáról."
"Jól van de csak személyesen dolgozom."
---
Aztán kiderült hogy én vagyok az a srác...
---
Úgyhogy szépen mindegyik megissza a radioaktív vizét... Mind aki ebből él, aki ezt támogatja és kiáll mellette hogy ez jó és nem dolgozik egy másik alternatív megoldáson, ami jó és nem rongál.
---
A kovács gyerek úgy nézett ki mint egy zombi... fekete volt a szeme, régen láttam már ilyen szemet... ufószem, a féelelem és az üresség... megtámadták? Hahaha akkor a támadó valószínűleg egy szebb világban pihen már... :-D
---
Most már kezdik érezni mind akik a farvizemen elvoltak ezidáig, hogy kevés lesz amit eddig felmutattak. Kezdik látni hogy sűrűbben cserélődnek a "barátaik" és egyre feltűnőbb a változás mind között. Hiába már az öltöztetők sem a régiek... :-D Ezek szerint csak van valami értelme annak, hogy verem a nyálam... Valaki csak figyel :-D és nem csak figyel hanem cselekszik is.
---
Dühít hogy nem emlékszem egy csomó mindenre amire most szeretnék emlékezni, de azt is tudom hogy nem véletlenül nem emlékszem és oka van hogy miért nem emlékszem. De iszonyú szar ez a helyzet itt amiben vagyok. Jó lenne ha ez véget érne, mert nem igazán...
---
"Ezek dollárbilliókat költöttek ezekre a fejlesztésekre, ezekre a fegyverekre. Mi meg a lábunk köré tekerünk egy drótot ráforrasztunk egy kondit amit sörösdobozból csináltunk - és kinyalhatják a seggünket a billiós fegyvereikkel. Amiket fejlesztettem arra mindre igyekeztem megtalálni a megfelelő védekezési módot is. A végére marad az ember ember elleni harc... ott pedig azoknak van előnye akik a megfelelő alapállásból harcolnak. Ez nekik nem megy. És pontosa tudják is magukról. Nem véletlen hogy iszonyú energiákat fecséreltek olyan fegyverzetrendszerek felesztésére amikkel fedezékből, rejtett módon lehet támadni. Mert kiállni nem akarnak. Félnek. És amelyik nem fél az meg alulmarad. Mert ez a sorsuk. A legtöbb ezt pontosan tudja is magáról. Aki nem az meghal."
---