Wednesday, 24 October 2012

A Kreml ügynöke I.

Megpróbálom megint néhány gondolatot összeszedni azzel a látszólag ártatlan kis detektívregénnyel kapcsolatban. Szegény Saw felesége bánta a történetet. Szóval az egyik fő kérdés a pénz, vagyis a finanszírozás kérdése.
Egyetlen ügynök sem tud dolgozni, ha nem áll rendelkezésére anyagi forrás. Ezt többféle módon lehet biztosítani. Ha a saját nemzeti érdekeit képviselő kormányzat került hatalomra, akkor a kormányzat finanszírozza a különböző akciókat. Azt nyilvánvalóan emberek - a döntéshozó pozíciókban lévő emberek fogják eldönteni, hogy milyen akcióra adnak pénzt és mire nem és mennyi pénzt adnak. Ezeknek a kérdéseknek az eldöntése nem könnyű feladat! Komoly lényeglátási képesség szükséges ahhoz, hogy valaki a hazugságok tengerében átlássa azt, hogy a különböző nemzetközi és honi szereplő mit is akarnak valójában és kinek az akciói ellen kell - vagy inkább milyen tevékenységek ellen - kell védekezni és milyen mértékben.
Ez egyrészről művészet, másrészről pedig komoly spirituális állóképességet igényel (a fizikai állóképesség mellett). Fel kell ugyanis ismerni, hogy - és itt meg kell említenem a  következő hatalmas problémát az állandó bizalmatlanság kérdését és az ebből fakadó hazudozás, információvisszatartás, manipuláció kérdéskörét - mik jelentenek valódi veszélyt és mik nem, és meg kell tudni határozni a visszavágás helyes mértékét.
A visszavágás helyes mértékét érezni kell, jól ismerve az ellenfelet (ez azt is jelenti, hogy be kell tudni azonosítani, ami ma a jelen lévő manipulációs technikák ismeretében nem olyan egyszerűek, mint gondolnánk). A küzdősportok és a harcművészetek adnak nagyon jól használható tudást ebben a kérdésben. Sok esetben elég csak megvillantani a pengét és hagyni egy egérutat, amerre engedhetjük kitérni az ellenfelet - a legtöbb esetben ez működik az élet első alapvető törvénye miatt: az élet él és élni akar. A küzdelemben pedig meg lehet halni. A természetben sem találunk olyan sok példát arra, hogy az állatok a kitérő ellenfelet a végleteig üldözték és megölték volna - kivéve a patkányokat (nem véletlen, hogy a patkány sok évszázada megsemmisítő jelző).
De térjünk vissza az anyagi források kérdésére. Mi van akkor, amikor a feletteseit már "elvesztek" azaz az ügynöki munkához szüksges anyagi források felett átvette a hatalmat egy ellenséges csoport, nemzetkárosító nézet?
Ilyenkor más források felé kell néznie a hona védelmét komolyan vevő ügynöknek. Vannak legális és illegális utak. A legális utak küzül az egyik pl a cégalapítás, mely azután képes anyagi forrásokat biztosítani az ügynöksereg számára. Számtalan példát hozhatunk egyet említek pl a CIA elődszervezete az OSS alapította az IBM céget, mely a haditechnikai fejlesztésekért volt felelős, majd - mivel a legjobb szakemberek kerültek oda - nemzetközi óriáscéggé vált. De ha a multinacionális óriás üzletláncokat és tevékenységüket nézzük hasonló a helyzet. Itt már fel is merül a másik út lehetősége - hiszen ezek a cégek romboló tevékenységet fejtenek ki azokon a területeken, ahol így látják jónak az irányítóik és ez többnyire illegális és természetellenes tevékenységet is jelent.
Az illegális utakat pedig a fegyverkereskedés, a drogkereskedés, prostitúció és egyéb mocskos, ma már "üzletnek" nevezett tevékenységekből származó bevételek és technikák, módszerek alkalmazását jelentik. Ilyen például a heroinkereskedelem. Byrd szenátor például alapvetően amerikai hazafi volt - képes a nézeteinek a változtatására hiszen az egyi alapító tagja volt a Kluk-Klux-Klánnak (KKK) viszont amikor felismerte, hogy a fekete-fehér kérdés kapcsán az orosz-izraeli felforgató erők újabb polgárháborúba sodornák az országot, akkor megváltoztatta a nézeteit. Egyébirányt egyik alapító tagja lett a CIA-nek és a háttérben tulajdonképpen vezetője is maradt a sejtrendszerben felépülő szervezetnek (nem összekeverendő a ma CIA-nek nevezett formális szervezettel, ugyanakkor vannak néha átfedések). Byrd később annyira megbarátkozott a feketékkel, hogy - maga is gyakorló muzsikus lévén - több fekete zenész háttérbeli támogatója lett. A zene egyébirányt más szerepet is játszott az életében - életben tartotta benne az emberség halovány szikráját, melyet élete vége felé újra tudott éleszteni benne egy az alapvető emberi értékek mellett elkötelezett az életüket is feláldozni hajlandó kis csoport.
Nos amikor egy ügynökcsoport az alapvető emberi értékeket folyamatosan gyakorló utakról kénytelen letérni - mert egy magát hazug módon nemesnek mutató, de álnok és mocskos csoport, romboló nézet átvette a hatalmat a nemzete felett - akkor a testét és a lelkét folyamatosan kiteszi ezeknek a romboló hatásoknak. Egy idő után ezek át is veszik az uralmat mindegyik ügynök felett. Ezt árfordulásnak is szokták nevezni az után a jelenség után, amikor egy felforgató ügynök megcsömörlik a tevékenységétől és kiadja az információit, elmenekül, kilép a rendszerből.
Byrd szernátor is egy rettenetesen kegyetlen szereplőjévé vált ennek a titkolózó világhatalomnak. De soha nem halt ki belőle a valódi őszinteség. Ezért is lehetett az egyik legjobb. Az indítékai tiszták voltak és sikerült észben tartania az eredeti célját. A szexrabszolgák és a traumák okozásával osztott tudatú MK-ULTRA ügynökök (Lásd: Cathy O'Brian - Mark Philliphs: Trence-Formation of America; Brice Taylor: Starshine műveket stb) és a használat során meggyilkolt sok száz ezer ember, majdnem mind szükséges áldozat volt, hiszen Amerika az egyik olyan hatalmas pénzforrás, amire minden felforgató és hatalomvágyó emberi elem célpontja volt. Ezen ellenségek pedig borzalmasan kegyetlen titkos társaságokat jelentettek, melyeknek kiterjedt és valós nemzetközi hatalma volt és jelenleg is van - bár már útban a megsemmisülés felé. Nem mentem fel természetesen azon tettei alól, amit véghezvitt, de megértem miért kényszerült erre és tisztelem az ereje és a valóságszeretete miatt. Ő is szenvedett a titkosszolágati rendszer állandó hazugságaitól. Ezért volt szüksége valaki olyasvalakire, akinek nem érdeke átverni.
A hazudozásnak sok oka van. Egyrészt a beépülő ügynökök miatt az állandó bizalmatlanság (ne bízz senkiben) légköre érzelmi feszültséget teremtett. Az egészséges ember ezt különböző módszerekkel próbálja feloldani. Alkohol, szex, drogok, később a hipnózis és az osztott tudat, emlékezettörlés.
A titkosszolgálati rendszer tudósai egy idő után szintén hazudtak - mert féltek, és mert megpróbálták a megrendelők igényeit kiszolgálni az anyagi jólét és a félelem alapjain. Később ahogyan az emberi viselkedés és gondolkodás manipulációja tudományos eszközökkel hatalmas fejlődésnek indult - ez is közrejátszott abban, hogy speciális területeken komoly agytrösztöket gyártottak le (neveltek fel), de ezek a tudósok képtelenek voltak önálló, spirituális alap döntéseket hozni. Ők már nem hazudtak, hanem ők már eleve hazugságok mentén lettek felnevelve. Ezek a tudósok lettek a legjobb hazudozók, hiszen észre sem vették, hogy hazudnak - agy be tudtak csapni minden hazugságvizsgálót: biológiait és gépit. Az ilyen tudományokra pedig nem lehet valódi hatalmat építeni - vagyis ami erre épül az törvényszerűen bukásra van ítélve.
A hazudozás eme rendszere emberiségellenes. Minden az ember a természettel való harmónikus együttélését szolgáló társulásnak fel kell oldania az állandó hazugságok rendszerét, mert ez a pusztulásunkat fogja okozni. Valamilyen szintű titkolózás szükséges, de nem a követett irányok tekintetében. Erről JFK 1961-es beszédében említést tesz. miért van erre szükség? Azért, mert vannak olyan fel nem ébredt és az emberi létezés alapvető értékeit - melyek egyébként a túlélésünket szolgálják és nemsokára csak ezek mentén válik lehetségessé a létünk - semmibe vevő, azt megérteni nem képes tömegek és részleges lexikális ismereteiben, logikai képességeikben zseniális de spirituális intelligenciájukban csökkent képességű emberek, akiknek "ha a kezébe adod a baltát, gyilkolásra fogják használni" mert nem tudnak mást. Ezért szükségek és csak ezért némi titoktartás.
Ez a fajta állandó hazudozás és félrevezetés undorító a számomra. Ezért sem maradtam meg ebben - és ezért kellett valahogyan kivezető utat találnom. Egyre nehezebbé válik ugyanis az állandó "ellenséges vonalak mögötti" harci feszültség, állandó készenlét feldolgozása. Ilyenkor az emberi psziché átalakul és kiiktatja az emberi érzések szinte mindegyikét, mely haszontalan a túlélés szempontjai szerint. Ez viszont egy hús-vér gépet csinál kivétel nélkül mindenkiből. Az emberi tudat nem képes az állandó trauma feldolgozására - vagyis csak úgy képes, hogy megszakad, meghasad. Elkülöníti azt a részt, mely a traumát átélte, éli. kialakul a tudathasadás. Ezt a jelenséget használják fel a felforgatás mesterei. Így működik az emberi psziché felforgatása. Ezért ma az "ellenség" szó tartalma már nem köthető mindig konkrét valós személyhez, hiszen bárkiből lehet egy befolyásos gondolat "beültetésével" egy fontos pozícióban komoly nemzetromboló hatást kiváltani. Ezért jól meg kell határoznia minden nemzetnek a rombolás tevékenységeit, a megvédendő alapértékeket, melyekre a társadalmi együttélés épülhet. Ez nem lehet kizáró semmilyen népcsoport részére. Ezért végig kell gondolni az egyéni, közösségi és globális szinteken is a meghatározott értékeket megvizsgálva, hogy keltenek e feszültségeket a különböző szinteken. Ha igen, akkor helytelenül lettek meghatározva és hossz távon romboló hatást fognak kifejteni - méghozzá azokon a szinteken és olyan mértékben ahol a feszültség érzékelhető. Ezeket az értékeket a hazug tudományos gondolkodók nem képesek meghatározni (de úgy gondolják, hogy igen).

Saturday, 20 October 2012

In memoriam Byrd and Ted

I mean Ted Gunderson.
We needed to trick a little bit at the beginning. In Brice Taylor's case Ted sent the mans in suit to trick the psychologist to believe the stroy - because otherwise they get away with it. And noone would help her to recover and noone would believe her. There was a team set up to do this later. To make the unvisible to become visible, clear and present - because it is really hard to give credit to these really unheard but bloody true stories.
Byrd helped to realese Cathy and Mark too. We had to prepare Mark also. We told him, that only the pet's did give some real love to Cathy and her doughter so he has to make sure to get the pets on the run also. We had to trick Mark also that's why we sent someone to play the bad guy and follow them. At that time noone was looking after them because of the well planned timing. they thought that they are disposed already. 
Also in the same time the team set up to this task was learning how to act fast, and it was real positive action also.
This doesn't mean that their experiences are fake! They are absolutelly not fake. They are very-very real.
1988 was a Good Year!
"Try to wake up as many of them as meny you can. Some of them is going to die. Try to learn from every case. Analyse your own errors. A nd correct them! Learn. You will become faster and faster and also better if you do thsi way. Sicne you are using this technology you have better chance to win them, but do not forget some of them is so deeply down already that cannot be cured. These cases mean of those who are conscious about what is going on. They going to be the hardest ones. In many cases you will have to kill them, and you have to do it!"
How it strated?
Well there was an analysis of his: "I see these guys are just a banch of very inteligent and tortured bodies from the childhood. Some of them from before birth. And as time goes on - they become more and more brutal through the next generations."
That ind of analysis will always easy to understand and it is not long to make you tired. That's how he works. That's how I work also. He is dead.
And I have to admit: George did help also. Now he needs our help. "You are what you read..."
---
Robert Richard Hieronimus was one of those who did write on the subject of illuminaty, freemasons and the founding fathers of Americka. He was a big friend of the Bush family. His mistaken knowledge mislead many of those who he talkt to about the simbolism of amerian suffs. And he did aknoledge his mistaken book! (The Great Seal of America and U.S. Symbolism)
The illuminaty means nothing but people who are enlightened - spiritually awaken. And the big eye on the top of the piramid is nothing else then God!
---
All the developments of guns and thechnics are leading toward an exit for the human race: The only one which is axeptable. Down on the road as with your help, and with only all of your help, man will be that he was born to be: free and independent.

from the beginning

Robert Carlyle Byrd (born Cornelius Calvin Sale, Jr.; November 20, 1917 – June 28, 2010) was a United States Senator from West Virginia.
He also served as the Chairman of the United States Senate Committee on Appropriations from 1989 to 1995, 2001 to 2003, and 2007 to 2009, giving him extraordinary influence over federal spending.
Ő volt az aki a pénzt elosztotta és tudta hová...
 Blackbird, bird, byby, - apropó George, Byrd üdvözöl.
"Hadd legyen ő az enyém..."
"Én voltam itt előbb, az enyém."
"Kérlek add nekem, ő túl jó."
"Na jó, engedem, hogy játssz vele. De gyorsabbnak kell lenned."
---
A kezdettől fogva.
A dolga az volt, hogy kielemezze az egész rendszert az aljától a tetejéig. Ezért speciális kiképzést kapott.
"Ha így bedobom ezek közé darabokra szedik."
---
"Egy gyűrű mindegyik felett..." "One ring to rule them all..."
---
A legfelső kör. Egy nemzetek feletti titkos szolgálat. Már Lee Hanry Osvald is erre lett használva - információkat postázott az USA-ból a RUSSiA-ba. A legjobbakból álló kör, akik a világ sorsáról döntenek. És van egy vezetőjük...
---
"Van egy ötletem. De teljhatalmat kell adnod. Fel kell állítanunk egy másik team-et. Ki kell dolgoznunk mindent előre."
"Rendben van fiam."
---
A kezdet nehéz volt. Meg kellett tapasztalnia olyan dolgokat, amelyeket még soha nem tapasztalt meg, mint például a háború.
---
"Renben akkor csinálunk egy háborút!"
"Ez sak így megy?"
"Persze. Mit gondolsz hogyan tudnánk megakadályozni a háborút, ha nem tudnánk mi kell hozzá? Olyan ez mint a főzés. Megvannak a hozzávalók, és tudni kell mikor mit kell beletenni."
"Mi kell hozzá?"
"Fegyver. Pénz. És olyan vezetők, akik megvehetők, megvezethetők így vagy úgy."
"A szerbeknél van fegyver. A vezetés elég korrupt. Hamar össze lehet hozni egy kisebb háborút arrafelé."
---
Hamar megtanulta a leckét. A borzalom elmesélhetetlen amit megtanult.
---
De hátra volt még a csel. Meg kellett tanulnia vakon megbízni a saját teamjének tudatalatti irányításában. Éhezés, sivatag, gyilkolás, vízhiány, hosszútávfutás, vezetés földön, vízen, levegőben...Ejtőernyővel kidobták a világ véletlenszerű pontjain és a team segített neki túlélni. Speciális kommunikációs tréning.
---
Nem aprózom el. Millió fejlesztés - beetetés - következett. Látszólag magára hagyta a saját team - stratégiai okokból. Iszonyatos volt a szenvedés amin át kellett mennie. De végig ott volt a háttérben a saját teamje, akiket folyamatosan képzett is. Eleinte ők sem figyeltek 24 órában. A team tagjait ő maga képezte ki. Ezért kellett már kisgyermekkorától fizikailag részt vennie akciókban.
Végül felért a legtetejére.
"One ring to rule them all."
"The intelligence community started to trust him. We are loosing our power."
Szabadon mozgott az angol, orosz, kínai, arab területeken. Az egész világon.
---
Kiképzett több különálló teamet. Mindegyiknek az önálló gondolkodást és a spirituális szemlélet lényegét tanította. Semmi olyat, amit már mások ne tanítottak volna. Ezek a teamek elkezdték továbbadni a kiképzési anyagot. Kiképezték ők is a saját teamjeiket és rájuk bízták a következő generációt. Javították a hibákat.
Mivel az anyag terjedt, elkezdék mocskos célokra is használni. De ez része a tervnek, előre felkészültünk rá. Az öregebb teamek vigyáztak a háttérbe húzódva. Javították a hibákat - és ha kellett öltek.
Lassan fejlődött tovább mind az anyag, mind a közösség. Ez a lényeg:
"You have to pass it on, to keep it."
"Tovább kell adnod azért hogy megtarthasd."
Ez volt a végső analízis az egész rendszerrel kapcsolatban.
A legfelső kör, már elfelejtette a valódi célját. Hiába kapták meg újra és újra az üzenetet - nem értették meg, nem akarták megérteni. Nem ragaszkodhatsz a hatalomhoz, nem tarthatod meg csak önmagáért. Ez az uiverzum vagy az alkotó a teremtő, természet törvénye.
Bill Wilson személyesen is átadta a teremtő üzenetét a legfelső kör vezetőjének.
---
Én befejez-tem. A többi a tiétek.
Itthon nem kell a tudásom. Annyi baj legyen. Mindenki megfizeti a döntésinek az árát. Nekem is meg kellett fizetnem a sajátomat. Ti is megfizetitek a tiéteket.
---
Egy volt katonai és polgári hírszerző feljegyzései

Friday, 19 October 2012

Ladder

Igen. Én irányítottam egy jó darabig. És ma ezért kel fel a nap, mert kegyes voltam veletek. Mert voltak, akik szerettek engem és ez reményt adott. A remény pedig azt mondatta velem amit mondanom kellett, hogy élhessen tovább ez a bolygó. A stratégia amit kidolgoztunk (!) a világ legjobb embereivel közösen - felboríthatatlan, mert a valóságra épül.
"Rendkívül arrogáns. Magyar. Tudjuk, hogy magyar."
A bokámig nem értek fel surmók! Azt fogjátok tenni amit elterveztünk. Nincs más választásotok. Vagy meghaltok mind. Rövidesen.
Arrogáns, mert elege van az állandó zaklatásból, mert pont azok, akik nemes célokra hivatkozva védeni akarják a társadalmat, a nemzetüket, a földet - pont ők viszok tovább a mocskot és azt a rendszert, ami mindezek pusztulását okozza. Igen ti vagytok a világ megrontói.
Otthagytatok amikor segítség kellett volna. Most megeszitek amit főztetek. Halva akartatok látni, most végignézitek a hatalmatok légneművé válását. A birodalmatoknak vége van. Még rúgkapáltok ahogy csak tudtok, de vége. VÉGE. A pénzrendszer meg fog változni. A jó pénz mindig kiszorítja a rosszat. Mindig a jó.
Byrd sokat tett. Most kezdem megérteni. Újra.
Idővel kapkodni fogtok majd a tudásom után. Nem kerülhetitek ki azt amit alkottunk. A katonáknak elegük van a háborúból! És úgy döntöttek, hogy véget vetnek neki. Azok akik nem voltak még háborban, azok akarják azt és szervezik, pénzelik. A legtöbb nem akarja. És ők a legokosabbak. A legerőssebbek.
Mi vagyunk azok és mi vagyunk többen. A terv úgy tűnik működik. A felszínen még látszólag ti uraljátok a terepet, de ez is csak a taktika része. Byby.

John Fitzgerald Kennedy beszéde 1961-ben a titkos társaságokról


John Fitzgerald Kennedy:
Az elnök és a sajtó

(American Newspaper Publishers Association)
1961. április 27.
Waldorf-Astoria Hotel
New York City

Elnök úr, hölgyeim és uraim:
Nagyra értékelem a ma esti kedves meghívást ide.

Önök nagy felelősséget viselnek a vállukon a jelen napjaiban és egy cikk, amit nemrégen olvastam emlékeztetett arra, hogy a jelen történései milyen súlyos felelősséget terhelnek az önök szakmájára.

Talán emlékezhetnek arra, hogy 1851-ben a Horace Greeley által fenntartott és kiadott New York Herald Tribune, foglalkoztatott külső munkatársként egy kevéssé ismert újságírót Karl Marx névvel.

Nekünk azt mondták, hogy ez az idegen, levelező [munkatárs], Marx – pénztelenül, családi betegségben szenvedve és alultápláltan – folyamatosan a nagylelkű, írásonkénti $5-os fizetésének emelését kérte Greenly-től, és a főszerkesztőtől Charles Dana-tól – ezt a fizetést, ő és Engels hálátlanul „a legrosszabb, piti burzsoá csalásnak” nevezte.

Amikor minden anyagi kérése visszautasításra talált, más megélhetési forrásokat kezdett keresni és a hírnevet – megszakítva a kapcsolatát a Tribune-nel és olyan ügyeknek szentelte teljes idejét, amik a leninizmus, a sztálinizmus, a forradalom és a hidegháború magvait hagyhatták a világra.

Ha ez a kapitalista New York-i lap jobban megbecsülte volna őt; ha megmaradhatott volna ott külső levelezőként – a történelem másképpen alakulhatott volna. Remélem, hogy minden kiadó emlékezetébe idézi ezt a leckét, amikor egy kevésbé ismert szűkölködő újságíró a költségtérítés kisebb emelésére nyújtja be kérését.

A ma esti észrevételeimnek „Az elnök és a sajtó” címet adtam. Néhányan javasolhatnák – sokkal valósághűbben fogalmazva – „Az elnök kontra a sajtó” címet is. De a mai estén nem érzek így, nem erre gondoltam.

Igaz – ennek ellenére – amikor egy jól ismert diplomata egy másik országból követelte nemrégiben, hogy a külügyminisztériumunk utasítsa vissza, bizonyos újságok támadásait egy kollégája ellen – szükségtelen volt válaszolnunk, hogy ez a kormányzat nem felelős a sajtóért – azért a sajtóért, mely már világossá tette, hogy nem vállal felelősséget, ezért a kormányzatért.

Mindazonáltal, a ma esti célom nem a szokásos támadás elindítása, ez ellen az úgynevezett egypárti sajtó ellen. Éppen ellenkezőleg – az elmúlt hónapokban alig hallottam politikai részrehajlásról szóló bármilyen panaszt a sajtóban, kivéve néhány Republikánustól. Az sem célom ma este, hogy megtárgyaljuk vagy megvédjem az elnöki sajtótájékoztatók televíziós közvetítését. Azt gondolom nagyon előnyös, ha körülbelül 20 millió amerikai rendszeresen figyeli ezeket a sajtótájékoztatókat és megjegyzi – ha mondhatok ilyet – a mélyre ásó, intelligens és jó modorú tehetségeket, melyeket az önök Washingtoni kollégái megmutatnak.
És végül, nem célja az észrevételeimnek a magánélet elégséges fokának vizsgálata sem, melyet a sajtónak engednie kellene egy elnök és az ő családja számára.

Ha az utóbbi pár hónapban a Fehér Ház riporterei és fotósai [valamilyen] egyházi szolgálatot látogattak rendszeresen, az biztosan nem okozott károkat nekik. Másfelől elismerem, az önök kollégái és híradós fotósai panaszkodhatnak arra, hogy nem élvezhetik ugyanazokat a zöld kiváltságokat a helyi golf klubokban, mint amiket régebben.
Igaz, hogy az elődöm nem tiltakozott annyira, mint én - a golfozás közben készített képek miatt. De nem is volt soha titkos szolgálatot végző ember.

A mai témám azonban egy sokkal józanabb megfontolni valóról szól, mind a kiadók, mind a szerkesztők részéről.

A közös felelősségeinkről akarok beszélni egy közös veszéllyel szembenézve. Az elmúlt néhány hét eseményei talán segítettek megvilágítani néhányuk számára a kihívásokat; de a fenyegetés méretei már sok éve sejlenek a horizonton. Bármit is remélünk a jövőtől – a fenyegetés csökkentését vagy a vele való együttélést – nem menekülhetünk el a túlélésünket és a biztonságunkat veszélyeztető súlya és kiterjedtsége elől – egy olyan kihívás elől, amivel szokatlan módokon szembesülünk az emberi cselekvés minden területén.

Ez a halálos erőpróba a közvetlen megfontolás két követelményét terheli a társadalmunkra, mind a sajtó és az elnök oldaláról – két feltételt melyek ellentmondásosnak hangozhatnak, de amelyeket össze kell hangolnunk és meg kell valósítanunk, ha meg akarunk felelni ennek a nemzetünket [fenyegető] nagy veszélynek. Először is szükségünk van a nyilvánosság sokkal kiterjedtebb tájékoztatására; másodszor pedig sokkal nagyobb hivatali titoktartásra.

I.

Maga a szó: „titkolózás” – össze nem egyeztethető1 egy szabad és nyílt társadalommal; és mégis, emberekként elválaszthatatlanul és történetileg állunk szemben titkos társaságokkal, titkos összeesküvésekkel és titkos tervekkel. Már sokkal korábban megállapítottuk, hogy a valós tények túlzott és jogtalan titkosítása sokkal súlyosabb veszéllyé vált, mint amelyekre hivatkozunk igazolásképpen. Ma sincs sok haszna annak, ha úgy szállunk szembe egy zárt társadalommal, hogy leutánozzuk a zsarnoki szabályait. Ma sincs sok értéke annak, ha úgy biztosítjuk a nemzetünk túlélését, hogy a hagyományaink nem élnek tovább velünk. Óriási veszély rejlik abban, hogy a komolyabb titkosítás kijelentett szükségességét azonnal megragadják azok, akik igyekeznek kiterjeszteni ennek az értelmét egészen a hivatali cenzúra és takargatás2 határáig. Nem szándékozom megengedni hogy eddig terjedjen, ami az én hatalmam alá tartozik. Az én kormányzatom tisztviselői – akár magas vagy alacsony rangban, civilként vagy katonaként [szolgálnak] – nem értelmezhetik a ma esti szavaimat kifogásként a hírek cenzúrázására, a vélemények elnyomására, a hibáink elrejtésére vagy olyan tények visszatartására a sajtó ás a nyilvánosság elől, melyekről tudniuk kell.

Tuesday, 16 October 2012

tengeri

A minap utolért egy emlékeztető kívülről. Benézett és...
"Van valami ötleted?"
"Hát vegyetek példát a természetből. Pl nem csak a madaraktól lehet tanulni, hanem a halaktól is. Főleg a ragadozó halaktól. Hiszen nekik is gyorsan kell navigálni és általában ezek nagyobb fajta halak is. A legtöbbnek vannak kis 'szárnyai' a teste elülső részén."
"Jó, de ezt már próbálták korábban mások is. A gond ezzel az, hogy nagyon nagy erőhatások érik az ilyen elülső szárnyakat. Letörnek és akkor a repülő menthetetlenül lezuhan."
"Ezt meg lehet oldani a használt anyagok jó megválasztásával. Pl a damaszkuszi acélkard és a japán szamurájkardok rugalmasak erősek és kemények voltak. A rögzítés tekintetében pedig szintén le lehet utánozni a természetet."
És megszületett a Eurofighter.
---
Könyvajánló:
Colin Forbes: A kreml ügynöke

Raymond Herold Sawkins volt az igazi neve. Álnév alatt írta nem véletlenül...
A könyv főszereplője Tweed az angol SIS igazgatója.
---
Ezt a könyvet kapta a célból, hogy elemezze a polgári szolgálatok helyzetét és felvázoljon néhány lehetséges fejlődési irányt.
---
"Úgy tudok elemezni, ha ott vagyok. Ott kell lennem, részt vennem néhány helyzetben, látni működés közben az embereket."
"Ez lehetetlen."
---
A könyvben minden már korábban részletezett probléma megjelenik. Az egyik fő kérdés a pénz útja és forrása. Ki finanszírozza az akciókat? Miniszterasszony. Játékteremben nyert 'fortune' pénzből - nyomoz az egyik területvezető(?). És a többi? Tényleg onnan jön a pénz? Akinek több pénze van az tovább tudja finanszírozni az aciókat több embert tud megmozgatni. Probléma: kormány nem ad többet, a vezetők tudják, hogy cselekedni kell mert baj lesz. Mi történik? Illegális pénzforrások beúsznak.
Az Illegális pénzforrások belépőjére is van példa a felforgatás oldaláról. A könyvben Gorbacsov küld 500 kg heroint angliába. Az egyik területvezető 'Balkán' alias Dr.Berlin alias Hugh Grey a élszemély aki kettős ügynökként elég nagy feszültségben él. Az árulásáért meg kell fizetni. Ez a heroin és ugyanakkor a heroin Gorbacsov szerint felér két atombombával is (=tömegpusztító fegyver). Korrupciónak tehát sokféle oka van. Az előny tehát itt is a 'rossz oldalon' van, mert őket nem kötik költségvetési korlátok és erkölcsi megfontolások...
A Tudatalatti véletlen egybeesésekre is kitér a könyv. Miért segít Newmannak Wolf titkárnője Gerda,Wolf aki vezeti a nyugat elleni akciókat együtt Liszenkóval és ő küldi a hernyót - Newman azzal a hajóval menekül meg amely a hernyót szállítja, fegyverekkel együtt.
Grey a feszültséggel nem tud mit kezdeni. Ki hogyan kezeli a kettős élettel kapcsolatos feszkót? Szex, alkohol, drogok, tudathasadás ma már emlékezettörlés, mindcontrol, hipnózis és egyéb... A függővé válás így is garantált valamitől, főként  a hatalomtól.
Azután a szintek. A rendőr cska a gyilkosságok után megy a többi nem érdekli. Azután a módszerek: aktív befolyásolás, rejtőzködés, gyilkosság, klasszikus nyomozati módszerek. Sokféle és összetett munka, mindenkinek muszály egy alapos általános képpel rendelkeznie. A célok szerepe. Mi a célja az egésznek? A könyvből sem derül ki semmi más, mint hogy van egy rejtett és veszélyes ellenség aki ellen küzdenek a szereplők. Kik ők? Miért ellenségek? Hogyan lehetne őket láthatóvá tenni? Van-e erre igény? Ki adja a pénzt és a célokat Gorbacsovnak? Ki dönti el, hogy mire van péz és mire nincs? Ki dönti el, hogy mi a cél? Mindenkinek tudnia kell a saját célját. Spirituális megértésre szert kell tenni. mindenkinek ismernie kell a nemzeti és ha nem akarunk világhábort akkor a nemzetközi közös célt is! Meg kell egyeznie azokna, akik nem akarnak háborúzni. A többi kavarja a szart, de nekünk előnyünk van, mert nem kell titkolózni  olsóbb, emberi erőforrásaink nagyobbak, de a tudást terjeszteni kell. Sok minden más is volt ott még, de szerintem tudjátok.
---
Azután tartott egy lehengerlő beszámolót a legjabb fejlesztésekről és a távlati célokról.
"Megölöm. Itt és most. - Ezek totál megőrültek. - Úristen, végünk van."
"Miért mondod mindezt el nekünk?"
De ahogy telt az idő és halad előre a technológia és a stratégia ismertetésében, kezdték látni a stratégia ívét és súlyos valóságosságát.
---
A technológiát használók vegyes teamek. Sokféle célokkal a megértés és a hovatartozás alapjaitól függően. De lényegében a lavina elindult és megállíthatlan.
---
Soros azonnal reagált az EMP-s bejegyzésemre. Tudja, hogy hiába menekítették más földrészekre a szervereiket a bankok, ki lehet őket égetni akármikor. A technológia szivárog folyamatosan. 
Próbálják félremagyarázni az eseményeket. A Végjáték zajlik. Kicsit hosszadalmas és elég nehéz türelmesnek lennem.

Friday, 5 October 2012

atom.ru

"Te ez a gyerek ki-be járkált a legszigorúbban őrzött titkos létesítményeinkben?"
"Igen."
"Hogyan lehetséges ez?"
"Saját azonosítóval rendelkezett. Elszeparálva volt letárolva, alig találtuk meg."
"Hogyan? Ki készítette neki a belépőt? Ki tervezte a biztonsági rendszert?"
"Én magam. És biztosíthatlak benneteket, hogy nem kapott tőlem semmilyen információt senki erről."
"Akkor hogyan lehetséges ez. Írisz azonosító, tenyérlenyomat és hangazonosító is van. Hogyan juthatott egyáltalán odáig be? Elképesztő. És megmagyarázhatatlan. Valami olyan technológiával állunk szenben, amit még csak nem is értünk. Hozzáfért mindenhez, amivel foglalkoztunk."

"Még a lekgépzettebb speciális katonák sem bírták..."
---
"Na jó ez már így durva. Eresszetek ki innen..."
---
"Néha olyan nevetséges dolgokban hibázik, hogy elképesztő. Az emlékezetében időnként komoly csúszások jelentkeznek. Erre van-e valami magyarázat?"
"Igen. Időnként azokon a helyeken ahol a legmodernebb emlékezettörlési technológiát használtuk rajta, a fizikailag kiégetett szinapszisnyomok nem tudnak újra megjelenni - ezért csúszás, átugrás jelenik meg az emléknyomaiban. A csúszások iránya elég beszédes szokott lenni, de vn olyan is, hogy csak nagy áttételeken keresztül "utal" az eredeti törölt emlékezetnyomra."
---
"You are what you read" - You are what you eat. Eat me. 
Vajon Bush véletlenül választotta a könyves módszert a scriptjeinek közvetítésére? Hiszen a könyvek "veszélyesek" az emberi társadalmat bután és irányítható birgaállapotában tartani akarók számára. Tévedett vagy eleve egy double gamer volt, most mit csinál? Egyet előre kettőt hátra? Mit csinálsz George? Én nem tudlak követni.

Saturday, 29 September 2012

Bay-Bay Blackbird

Little bird of mine.

"He is one of ours you know that..."

Miles was yours also. You did like music. You supported that progression in jazz. Started with Miles. That's why you give him the name too - to remember and let others know he is yours.

"You are what you read."
...függővé váltak.
"Ez mind igaz, amit Cathy leírt?"
"Többnyire...igen."
"Miért hagytad életben?"
"Nem tudom. Talán ezért, mert ő volt az egyetlen, aki végig próbált valamit tenni a lányáért. A többi teljesen feladta."
"Azok a lányok, akik megfulladtak - az igaz?"
"Igaz."
"Ennek volt-e bármi köze a hazaszeretethez? Volt-e bármi praktikus haszna, amivel előremozdította az ügyet amit szolgáltál - a saját bevallásod szerint? (Korábbn azt mondta, azért van akkora hatalma, mert tényleg a hazája szeretete mozgatja és ezt a célt tartja szem előtt.)
némi csendes szünet
"Nem és nem."
 "Lehetséges-e az, hogy ezt a saját élvezetedre tetted? Lehetséges, hogy függővé váltál a hatalomtól, a gyilkolástól és a nemi örömtől. Hogy bármit megtehetsz az emberekkel?"
"Igen."
"A rendszerben lévő csajok gyakorlatilag szintén irányítottak egyeseket. így van?"
"Igen. Mindenki próbálta feltörni a másik kulcsait és megszerezni a hatalmat az összes többi felett."
---
"Az oroszok folyamatosan forgatták fel az amerikai vezetést. Erre utalt a zászló?"
"Igen."
---
Te segítettél felébredni, emlékezni. Rest in peace. Remélem elég lesz a jóvátételed, amit megtettél arra, hogy a Föld megmaradjon.
Éreztem a szivarfüstöt is. Hotel California. Las Vegas. A füst Vegasból jött.
Az öreg.
Kvittek vagyunk?
Nem tudom. Nem érdekel. Egyenlőre ez nekem sok. Így és most.

Friday, 21 September 2012

úgyis úgy lesz ahogy én akarom vagy...

megdöglötök.
Lehet gúnyolódni. Lehet cinikuskodni, nem lesz más választásotok. Felettetek akik vannak, már pontosan tudják miről beszélek. A fékeket tövig nyomják, de a rendszer nem vált irányt csak lelassult. Az alsóbb szinteken lévők meg nem értik mi van, nyomják erősebben a rendszert tovább.
A nyílt beszéd a VALÓSÁGRÓL - lenne a megoldás, de a sok hazugág között ez is elveszik. A piramis tetejére a pénzt helyeztétek és most megoldásként még egy szintet emelnétek a piramis tetejére... Nincs tovább. A legalsó szintek nem bírják már el még egy szint súlyát. És itt nem az emberekről beszélek. Nem csak az emberekről.
Nem figyeltek, nem próbáltok meg józanul gondolkodni. Ennek súlyos következményei lesznek. Azért élhettek, mert láttam még egy esélyt és nem pusztítottunk el benneteket. Ezt gyorsan elfelejtettétek. Kaptatok ízelítőt abból mekkora a hatalmunk. A mi hatalmunk óriási. A kiégett földalatti bázisok jelezték nektek. A földmozgások. Nincs hová elbújnotok. Ha elmentek a végső határig és azon is túl - lesz válasz. Pont kerül az ember sorsának végére. Az univerzum nem az agymosás törvényei szerint működik. A Föld csak egy kis pont benne és az ember még attól is kisebb pontocska. Ma viszont akkora a hatalma, amivel úgy tűnik nem tud élni sak visszaélni. Ezért be kell avatkoznia az univerzum erőinek, hogy megvédjék teremtményeiket.
Kutyagumi? Az idő engem igazol.
A piramis tetejére kizárólag a szeretet ereje kerülhet, ha az ember tovább szeretne élni ezen a bolygón. Ennek az alapelvnek tettekben kell megmutatkoznia. Ennek az elvnek, erőnek kell besugároznia az összes alatta lévő szintet. Ha nem indultok ebbe az irányba, mentek tovább a pusztulásba. A folyamat fokozatosan gyorsuló ütemben fog rosszabbodni.

Friday, 7 September 2012

takarítóbrigád

Pont ekkora ember volt. Uppsz. bocs. Robot. Különlegesen felkészített akcióra: folytásra. Ez maradt. Légiós volt, légiós reflexekkel szerencsére. Semmi esélye nem lett volna ellene. Elkapta és vége volt. Pár másodperc lehetett a végétől, amikor ellazult. "A cipőfűző... az enyém..." kattogott az agya fénysebességgel. majd hirtelen fény gyúlt. pontosabban: kitapintotta a lábszárra erősített kését. Légiós reflex. A kés...
Miután visszanyerte a lélegzetét. Remegő kézzel, de pár másodperc után felállt és mintha semmi sem történt volna futott tovább.
Menni kell, mert jön a takarítóbrigád.
Mire kiért a töltés végére, már meg is állt egy kis kék furgon a kanyar előtt. A srácok azonnal munkához láttak. Ő csak futott tovább. Tudta, hogy mire a gyárhoz ér a másik testéből már csak egy pár darab fém és műanyag eszköz marad. A többit feloldották egy nagy zsákban és leeresztették egy távolabbi szennyvízlefolyón. Egy újabb óra múlva pedig már annyi sem. Ezek is eltűnnek egy sokkal erősebb saválló tartályban. 3 óra alatt minden nyom eltűnt.
...
No mija? A specnaz passzolta a melót? Ja nem azért mert tiszteletből... Nem vállalnak kivitelezhetetlen melót.

Sunday, 2 September 2012

A szerető Isten

"nyolc töltény" "nekem nyolc" - "mindegy, hogy élek vagy halok"

"meghúzta a ravaszt és a fegyver nem sült el. végiglőtte a tárat és egyik töltény sem sült el. Szétszedte a fegyvert átvizsgálta, minden rendben volt vele. Megnézte a töltényeket is - semmilyen preparációt vagy különöset nem látott rajtuk. 'basszátok meg ez megint valami kurva átverés - egy set up, ugye' - gondolta. 'rohadjatok meg hogy ezzel szórakoztok!' Kettőtt kilőtt most a padlóra. A fegyver elsült. Két golyó végre felrobbant és a golyók a parkettába fúródtak. Gyorsan újra felemelte a fegyver a fejéhez és újra meghúzta a ravaszt. A fegyver ismét csütörtököt mondott."
'Várjunk csak. - gondolkodott tovább. lehet hogy ez is az én fejlesztésem volt? aha persze ezért lett a műanyag golyós megoldás (majd a lézeres fegyver) - mert a műanyag golyónak nem olyan a hangkarakterisztikája és nem tudnak elhajolni a golyó elől (MÁTRIXBAN VISSZAKÖSZÖN). Azután jött az, hogy ezt is megoldották. Ezért kellett továbblépni a célzás érzékelésére (az emberi tekintet érzésére, célzóberendezések hullámformáinak érzékelésére stb lásd korábban). majd ez után is tovább kellett lépni. Hol lehet még megállítani a folyamatot? Hát a golyó kilövésénél pl. A gyutacs befolyásolható-e valamilyen módon? Létezik-e olyan légköri jelenség amiben nem sül el a gyutaacs? Nézzétek át az összes jelentést és szakértői anyagot a lőszerhibák tekintetében. Van-e olyan lőszerhiba (gyutacshiba) mely előidézhető mesterségesen? Lehetséges-e valamilyen hullámtechnológiával lehetetlenné tenni a gyutacs működését? Igen. Ez az. Ez történt. Ezért nem küldtek mesterlövészeket. nincs semmi értelme. Bizonyos körön belül le lehet tiltani a gyutacsokat... ezért jött annyi késes.'
...
A szeretet. Az Isten. Gyermekkorban a szülő az Isten. Mindenkinek ez az első képe az Istenről. Ő adja a meleget, a kaját, a törődést és a jó érzéseket - szerencsés esetben. Aztán van akinek az Isten mást ad. Annak az Istene (Szülője) felemás lesz. Annak ki kell bogoznia a szeretet csorbult fogalmát.
Ó, hányan is vagyunk ilyenek...
Én próbálom ezt kibokozni a magam számára.
Meg kell ismernem a magyarok Istenét.
Az én Istenemet.
Meg kell teremtenem az Istenemet.
Meg kell teremtenem a szerető szülőt önmagam felé. Ha megteremtem önmagam felé akkor a világ felé már csak ki kell sugároznom és gyakorolnom önmagam képmásai felé.
A szerető isten vagy a szerető szülő nem követelőzik (kérni kér).
A szerető szülő vagy isten megteremti a szeretet közegét a fejlődésemhez. Segíti a valóságos szükségleteim kielégülését.
A szerető isten vagy szülő megszabja a határokat melyek között valódi önmagam és valódi szükségleteim szerint tudom élni az életemet.
A szerető isten vagy szülő megmutatja a helyes irányt, ha nem találom és kérem a segítségét.
A szerető isten vagy szülő segít nekem.
A római birodalom bevezette a túlvilági mennyországba vetett reményt. miért? Mert a hatalmi törekvéseiket szolgálta. Hogyan? Hogy ne akard itt ebben a világban megvalósítani a mennyországot, Isten országát. Reméld, azt hogy a túlvilágon minden szép lesz és addig is legyél türelmes birka. Ne harcolj, ne lázadj. Uradat Istenedet imádd!
Hát ezért kell jól megválasztani ezt az urat. És ezért nem szabad földi zsarnokokat választani.
Én a szerető Istenben hiszek.
Valaki megteremtette az univerzumot - és ez sokkal nagyobb mint az ember. A hatalma is nagyobb.
Az Isten fogalma mögött természeti jelenség rejlik.
Fizikailag és más dimenziókban is vizsgálható - tudományosan is.
Isten - a teremtő szeretet ereje és hatalma - nem félemlít meg amikor tudományos igényességgel közelítesz felé. Ha megközelítően jól le tudod írni a törvényeit (megismered) akkor mosolyog és csodákat ajánékoz neked.
Ha félreismered (vagy hazudsz róla) akkor megbüntet, de csak úgy mint azt aki ejtőernyő nélkül ugrik ki 3000 méter magasságból. Nem gonosz. Nincs rossz szándéka. Nagy. Nagyobb mint mi. Tudjuk alakítani, hogy mit tegyen. Ezt a tudást hazudják el évezredek óta az emberek elől a megvilágosodottak. Ezt a tudást tartják meg maguknak, hogy pusztítsanak és magukat helyezzék legfelülre. A tudás kitudódott. De még mindig nem látják be sokan mennyire egyszerű. Mennyire tökéletes.

Sunday, 26 August 2012

ál-nemzeti önértékelés és stratégia

A napokban összeült egy díszes társaság meghatározni ki is a magyar. Ki és mi a története. Kár, hogy a magyarok nem voltak ott nagyobb számban... A mély és valódi igazságok keverése zajlott ezen a találkozón a bődületes hazugságok és félrevezetés magasiskolájával keverve. A kiadott és közzétett írásmű így fércmunka és hazug. Vannak komoly kutatásokról és rég eltemetett (elhazudott) tényekről való kiszivárgások, de összegészében hazug és ami a hazugság alapjaira épül az rombol. Néhány idióta különösen kirívóan szerepelt. Hát igen. Yuri Bezmenov megmondta előadásában azt a nemzetet, amely nem akar felforgatva lenni azt nem lehet felforgatni. Sajnálom, hogy ide születtem - bár amit máshol láttam az még ettől is rosszabb. A magyar nyelv - és általában a nyelv - nem szülője a kultúrának, hanem mérföldköve. Amire nincs szavad, arról tudásod is hézagos. A szavaink, a kifejezéseink - szókincsünk - egy a szókincsen tlmutató tudás lenyomatai. Másképpen hogyan volna lehetséges megtanulni egy másik nyelvet egy egynyelvű szótárból?
A nyelv tehát később keletkezett, mint a kultúra. A nemzeti tudás komolyabb és mélyebb gyökerű mint a nyelv. Az alapértékek szintjén csak a tiszta alapértékekre épülő, a hatalom spirituális szerkezetét figyelembe vevő népcsoportok, közösségek maradhattak fenn hosszú távon.
Mivel ma a hazugságra alapozott zsidó személyiségtorzulás általánosan elterjedt a globális hatalmi struktúrákban és ezek alapjai távol állnak a spirituális gyökerektől - pusztulásra vannak ítélve. Ami globális jellegű elterjedtségük miatt az egész emberi faj pusztulását is jelentik.
Végjáték uraim.
Annyi történt mindössze, hogy mostantól a pácban mindeni benne van. Azok, akik eddig sakkfiguraként  tologatták hús-vér embertársaikat egy gazdasági sakktáblán és eközben Istent játszottak akként éltek és öltek - felkerültek a sakktábblára. Nos milyen érzés? Üdvözlöm önöket a sakktáblán.
Szeretném figyelmeztetni önöket az Istennel való sakkozás kockázataira!
A magyarság őrizte sokáig a hatalom spirituális szerkezetéről való tudását. Nem beszélt róla, hanem a cselekedeteiben őrizte azt - hiszen megértette.
Ezért volt a hazugság dagonyájában fürdő és arra építő zsidó-csaló vallási agymosott réteg fő ellenségévé. Ők ugyanis nem tudták mocskos játékaikat játszani ez ellen. Persze mondhatnánk azt is elismerőleg, hogy igen van amit ők tudnak jobban. Ez a pusztítás. Sajnos csak ezt ismerik. Az élősködést és a pusztítást. Persze itt szót kell ejtenem azokról is, akik már észre tértek a vallási személyiségtorzulás eme súlyos vállfajából. Ők nem zsidók - hanem emberek. Csak úgy mint a többi. Nincs hamis felsőbbrendűségi tudatuk és érzik az iránymutatók hamis vagy helyes voltát. Értő módon olvassák a vallási iratokat. Kiszórják a szemetet belőle, mert van benne jócskán. A katolikus vallás meg egyenesen egy hatalmas tévút. Zsidók és a Római hatalmi törekvés hozta létre, mert az egyistenhittel és az eredendő bűnösség vádjával jobban manipulálhatóvá lehetett tenni az embereket. Birodalmi célokat szolgált, szolgál.
Amit hazug alapértékekre és hazug tényekre építenek, nem lehet egy nemzet - és főként nem a magyar nemzet - alapdokumentuma.
Az angol power szó erőt hatalmat jelent. A magyar hatalom szó jelentéstartalmából lassan kikopott  az évszázados felforgatás miatt az éltető jellege. A vonzás hatalma. A szeretet hatlama. Vonzóerő. Vonzerő. Ami megmaradt belőle az a kényszerítő erő, kényerítő hatalom. De ez a fajta hatalom pusztulóban van. Ha nem tűnnek el, velük együtt pusztul az egész emberiség.
A spirituális hatalmi rendnek kell felváltania ezt az őrült fosztogató rendet - ha van igény az emberi fajban a túlélésre. A spirituális hatalmi rendet a piramis jelképezi. A piramis csúcsán kizárólag a szerető Isten foglalhat helyet. Minden egyénne meg kell küzdenie a saját vallásának agymosásával és ki kell dolgoznia a saját értelmezését a szerető minden emberi hatalomnál nagyobb hatalom felé.
Isten egy természeti jelenség. Nevezhetjük közös tudatnak, vagy közös energiamezőnek, mely önálló életre kel. Ez teljesen ellentétes a katolikus agymosással, ahol Isten megváltoztathatatlan az ember által.
A magyarok Istene nem megváltoztathatatlan. A magyarok tudták, ismerték ezt a jelenséget és azt is tudták, hogy ha elég sokan próbálnak kapcsolatot létesíteni vele megjelenik és önálló életre kel. A szeretet alapjaira épülő közös tudat (minden emberi hatalomnál nagyobb hatalom) pedig erősebb a félelem alapú más vallások hatalmától. Az Isten mi csináljuk. Mi teremtjük. Az által jön létre, amit teszünk és amit értékesnek vallunk. Ezek összegződéseiből jön létre a Magyarok Istene. A szeretet közösségeinek ereje (hatalma) kisugárzik és segíti azokat, akik hisznek benne.
Ezért szórják teli a magyarok önmeghatározó írásait szeméttel olyanok, aik nem követik azokat az alapelveket, melyek minden nép túlélését és jól-létét biztosítják. Ők a hatalmi piramis csúcsára az anyagot, az egót és minden mást helyeztek - a szerető isten megnyilvánulási formái helyett.
Ezért kellett meghalnia Jézusnak is. Ő elmondta az embereknek: "Nem én gyógyítottalak meg, hanem a TE hited gyógyított meg téged." A TE HITED! Gondoljátok meg tehát, hogy kiben és miben hisztek, mert a sok kis hit - közösségbe olvadván erőt teremt. Ha olyan dolgokban hiszel amik pusztítanak - ez az erő is pusztító lesz. Ezért van jelen a sok mocsok a világban. Isten nem tőlünk függetlenül létező dolog. Hatunk rá és mi hozzuk létre.

Tuesday, 21 August 2012

Kerékpártúrán voltam

Kelet Magyarország: Bp-börzsöny-mátra-bükk-zemplén-szatmár-debrecen alatt vissza újszilvásnak-jakabszállás.

parancsmegtagadás

A katonai agymosás egyik sarkalatos pontja, hogy a katona gondolkodás nélkül teljesítse a feljebbvalósa által kiadott parancsot.
A gondolkodás (intelligence), a valóság felderítése (hírszerzés, felderítés, intelligence) és a végrehajtás - sőt már a stratégiai tervezés is különváltak a modern hadseregek működési folyamataiban. Angol nyelven ezt compartmentalization-nek hívják. A megosztottság (separáció) lehetővé teszi, hogy az egyik folyamatban részt vevő ne tudja, kik végzik a másik folyamatot, vagy mi is történik valójában.
A titkolózásra szükség volt egy darabig, hogy a legjobbakat megvédhesse a rendszer - hiszen ezek "kilövésével" megbénulhatott az egész hadsereg (az intelligenciára gondolok, mérnökök, katonai tudósok, haditervezők, stratégák). Angliában még ma sem jelzik a tiszteket semmilyen vizuális megkülönböztető jellel sem, pontosan a második világháború mesterlövészei miatt... Ugyanakkor az egységek közötti kommunikáció torzulhatott. És a hierarchikus berendezkedés miatt mára elég egy két embert a hierarchia tetején megfizetni (megvenni) és máris van egy egész hadseregünk. Lásd az amerikai hadsereg sorsát.
Szükség volt olyan elit egységekre, melyek önállóan tudnak szelektálni a közös cél szempontjai szerint a parancsok között és végül képesek önállóan döntéseket is hozni, melyek nem generálják a feszültséget hanem rendet teremtenek. Melyik parancs jön az "ellenségtől" és melyik a sajátunk? Ennek megkülönböztetésére eleinte különböző kódokat használtak, de a gondolatolvasás technológiája a kódfejtést majdnem fölöslegessé tette. (bizonos szint alatt - azok között akik a technológia létével sinsenek tisztában - a kódolás még működik, plusz a még lejjebb lévő szinteken lévők kizárására is hasznos a használatuk).
"Ha tovább megyek hagytál volna meghalni ugye?"
"Így van!"
Néma csend honolt egy darabig.
"Csak miattam kértél légi támogatást. Miért?"
"Nem csak miattad. Azok is odavesztek volna akik érted mentek segíteni. Egy óriási túlerő indult a begyűjtésetekre. Egyikőtök sem élte volna túl. ... Hogy miért?  Szükségünk van rád egy későbbi feladat végrehajtására. De ehhez meg kellett törnünk a kiképzés agymosását benned."
Később a team egyik tagja:
"Hogyan intézted el, hogy légitámogatást kajunk?"
"Van egy két haverom a tengerészetnél."
"Egy két haver...Ja. Aki napalmbombákkal dobálózhat mi? Ehhez minimum egy tábornok kell nem?"
"Nem feltétlenül. De ha igen, nem lehet tábornok haverom?"
Az akciót jó előre megterveztük. A team tagjainak önként kellett elindulniuk segíteni. A lehetséges kiszállási útvonalakat végigszámolva egészen az utolsó pilanatig készenlétbe kellett helyezni minden egységet. A team erről semmit sem tudott. Egy repülőgép anyahajó véletlenül épp a közelben járt...
Akció sikerrel teljesítve.
Katona megértette?
Meg.
És úgy tűnik tényleg megértette:-D
"És most mi lesz?"
"Majd idejében megtudod."
"Addig is add tovább, amit tanultál."

Thursday, 16 August 2012

Tiszteletét tette nálam az FSZB

FSZB

Az Izland újra című bejegyzésre kattintottak.
atom.ru
gyorsak és barátságosak egyenlőre...
amíg a tyúkszemükre nem lépek és megtanulok oroszul is...:-D



Tuesday, 31 July 2012

nemlétező létezők

Azért persze, hogy vágyom megfogható elismerésre. Azt nem lehet, hogy elvállaljátok a létezéseteket és egyre több érthetőbb megnyilvánulással megmutatjátok magatokat? Mert elég fárasztó a sok gúnyolódó kisköcsög beszólás meg mellékzönge.
Vagy még mindig nem értetek el odáig, vagy mi nem, hogy erről legyen szó?
Vagy már megint, még mindig türelmetlenkedem.
Open Intelligence
Nyitott szellemiség
Együttműködés, együtt érzés, egy célért való munka
Miért kell nekem a levegőben lógni, mint valami nyugdíjasnak? Hol a nyugdíj? Az élet lenne az? Itt? Ez inkább valami vicc ugye?
La linea. Persze látom magamat is kívülről, mint amint a 
LaLinea című rajzfilm figurája mérgelődik és reklamál és nem tetszik neki - mert nem tetszik neki amikor hiba van a folytonosságban, megszakad a vonal, vagy valami kellemetlen érkezik.
Végül is csak nehéz. A sok hazudozó között meglátni egy egy használható embert, aki kitart. Aki lát. Aki alapelveket helyez a személyes érdekek elé. Ilyenekból kevés van. A jövőnk.info sem az aminek látszik. Persze itt semmi sem az. Posta Imre sem az. Nem baj. Majd kiforrja magát - vagy elpusztul ez az egész. Valahol érzem néhány nagyobb, emberebb jelenlétét. Nem mozdulnak még. Mire várnak? Fel nem foghatom. Jó én azt szoktam meg a titkolt életemben, hogy azonnal cselekedjek.
A srác lassan emelte a puska csövét..." egy villanás... csak érezte a veszélyt a kés önéntelenül repült ki a kezéből. Az állkapocs alatt fúródott be és az arcán jött ki a fogak között. A nyelvét szúrta át. Életben maradt.
- Ezt miért csináltad - kérdezte az ezredes.
- Rámfogta a puskacsövet. - A válasz rövid volt és a szokásos pökhendi, nehezen kibírható "mindenben igazam van" hozzáállás miatt felborzolta a kedélyeket. De profik voltak és ismerték. Tartottak tőle és tényleg majdnem mindenben igaza volt. 98%-ban. És ez elég volt ahhoz, hogy higgyenek neki.
Ellátták a srácot és intézkedtek a kórházi ellátásáról. Később az ezredes megkereste és kikérdezte.
- Mi történt? Fontos, hogy pontosan és őszintén elmondd mit csináltál.
- Hát ... - habozott - gondoltam megijesztem és tréfából ráfogom a puskacsövet.
- Hiba volt. - mondta az ezredes és otthagyta a lábadozót.
Később újra elővették. Fontos volt kideríteni miért fordult egyik társa ellen ilyen életveszélyesen a speciális kommandó speciális tagja. Bármilyen éles helyzetben tudni kell milyen alapértékek mozgatják. Újra megkérdezték őt is.
- Miért reagáltál ennyire szélsőségesen, hiszen csak tréfálni akart veled? Tudnod kellett, hogy ez tréfa lesz - hiszen erre vagy kiképezve, és a különleges képességeid egyike, hogy mindig érzékeled a valós veszélyhelyzeteket.
- A reakcióm automatizált. A túlélés érdekében a tudatalatti területében programoztuk be a védekező reakciókat. Így sokkal gyorsbbá válik a reagálás, hiszen a tudatalatti tizenhétszer gyorsabb audio anyagokat is képes megérteni, míg a tudat nem. Ezért a tudatosan begyakorolt védekező akciókat, érzékelést és válaszokat a tudatalattiba programoztuk. Ez azt jelenti, hogy nem tudom tudatosan kontrollálni ezeket a védekező reakciókat. A srác valószínűleg azért maradt életben, mert a testem ugyan ösztönösen cselekedett, de a tudatom is beavatkozhatott, vagy mindkettő. A fegyver csöve kiváltotta a védekező választ. - mondta a pökhendiségének alapját igazoló választ.
És ezért lett a specnaz egyik szabálya az, hogy csak akkor fogd a fegyvert másra, ha lőni akarsz rá.
Hazugok ti vagytok. És meg fogjátok kapni a méltó jutalmat ezért. mentek ti is a levesbe a többi szemét közé. Hacsak...Nem akartok ugyanarra menni mint amerre az emberek becsületes többsége. A spirituális rendszer felé.

Wednesday, 25 July 2012

megoldások keresésére figyeltünk

Sebrenica.
EMP.
Csak figyelmeztetés az amerikai haderő számára. Potyognak a gépek, kerülnek ki a fejlesztések a világ különböző pontjain. Szép a Japánoktól, hogy nem álltak komolyabb bosszút. Megtehették volna. A világ legerősebbnek képzelt hadseregének gépei potyognak az égről. Középiskola. Láttam egyszer egy új típusú mérőműszert, mely erősáramú vezetékek mérésére volt alkalmas az áramkör megszakítása nélkül. "Hogyan lehetne ebből fegyvert csinálni?" "Ha lehet mérni az áramkört gyakorlatilag vezeték nélkül - hiszen a műszer nem is érintkezik az áramkörrel - akkor visszafelé is működnie kell ennek az ügynek. A többit már kikövetkeztethetitek."
Videó.
"Hagyd abba!" "Ugyan már, mit szarakodsz?" "Mi itt feladatot hajtunk végre." "Ja. Tudod én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám egyben a szórakozásom is"... - röhögött. Jól van. - Ő feküdt a földön azon a videón, saját módszerével ért véget az élete. Úgy ahogyan ő bánt másokkal. tipikus CIA."
Megemelkedett a tudatosság szintje ez érezhető. Mi lesz ebből? Nem látom. Sokminden lehet. Szíriai-török határ lezárva. 
Igen. Ott voltam. Ez is. Itthon nő a feszültség. A legtöbb értelmesebb ember elmenekül ha tud. Úgy látom, hogy ez az ország csúfos véget fog érni. Vagy akár ezt múltidőben is mondhatnám. A fekete levest nem itt fogom átélni, nem vagyok kíváncsi ezekre. Ti hagytatok magamra, és ti dobtatok be ebbe a rendszerbe. Ti nem értitek és nem is akarjátok megérteni a legtöbben amit mondani akarok. Azért nem, mert akkor nektek is változtatni kell. És kell. Mert bizony nagyon sok alapvető dolgot rosszul csináltok. Hagyomány és élet ellenesen. Olyan alkut kötöttetek, mely ugyanolyan működésképtelen, mint a másik oldalé csak ti legalább próbáltok néhány értéket beletenni. De látok változtatásokat is. Ez jó. Ha erre képes egy közösség az nagyon jó. Akkor már csak az őszinteséget kell megtanulni, de ehhez el kell tudni fogadni, bármilyen gondolat kimondását. Miután ki lett mondva az után szét lehet válogatni a hasznosat és kidobni a hasznotalant.
Igen. Részt vettem az Izlandi eseménysor tervezésében. Az első think tankokban. Social designers. Profilers. Ő is rendellenesen működő család gyermeke. Érzékeny. Az ellenőrző lista. A főbb irányvonalak és az alapelvek. Erre büszke vagyok. Egy megoldás, mely működik. Vigyáztak a hatalom kérdéseire. Kidolgozták a valódi részvételi demokráCIA döntéshozási folyamatát. Meg kell őket kérdezni hogyan csinálták. Részletesen kielemezni.
Atya isten mennyi dologban vettem részt... Tényleg elég nehéz felfogni is. Nem vagyok jól. Az életkedvem a padlón. Valami itthon is elindult, felszín alatt megy vagy csak én nem látom? Csak érzem. Elég gyengén, de elindult. Remélem jó irányba.

Sunday, 22 July 2012

háború

ki kellett terjeszteni a hábor fogalmát:
mindent háborúnak kell tekinteni, ami a háború felé mozdítja az emberi közösségeket.
így fegyverré kellett fejleszteni minden olyan pszichikai és egyéb emberi cselekvést, mely célja az erőszakos terjeszkedés a környezet kárára.
Persze a filozófusok rögtön felhördülnek: és kezdik élezni a kardot.
kard, megkülönböztetés képessége, nyelv
a nyelv fegyverré lett.
hipnózis (altatás), magnetizmus (vonzás)
ugyanazt jelentik ugyanazt a jelenséget nevezték ezeken a neveken csak később a vonzás helyett alvásról, altatásról beszélnek (hipnózis).
Az altatás fegyverré lett.
tenult tehetetlenség:
kétszer teljesíthetetlen feladatot kapsz, a harmadikat nem tudod megoldani.
Pszichikai hadviselés, hullámformák hangulatbefolyásolás, időjárás vérnyomás összefüggései, időjárás manipuláció, termelés manipulációja
Termelés manipuláiója, szárazság, túlzott csapadék, fagy, hőség - háború
Nincs menekvés.
"Lassan ki fogjátok nyírni egymást. Mivel állandó a paranoia és egyre többet akartok, lassan megpróbáljátok egymást kinyírni. Ezért osztom meg ezeket az infókat veletek, mert úgy lehettek a legjobbak (és úgy lehet a legnagyobb esélyetek a túlélésre, ha figyeltek. Ha megtanultok érezni, használni az intuíciót, a spirituális intelligenciát. Érzékelni ha néznek (céloznak), gyorsnak lenni, tanulni, hipnózisból felébredni, önhipnotizálni, és fejlődni önmagatoktól. Megérteni. Utánnanézni, lenyomozni és biztosra menni."
"Azért teszem ezt, mert így van esély arra, hogy tényleg a legjobbak maradnak csak életben. Ők pedig már abba tudják majd hagyni a gyilkolást."
---
Kotyvasz. Annyi, de annyi minden van a fejemben. De látom már a legtöbbet tudjátok és használjátok. Megérte? Hát az utókornak talán. Nekem? Egyenlőre azt mondom... Inkább nem mondok semmit. Magánélet? Mi az? Lassan egyébként eldől. Látok némi reményt a megmaradásra, hiszen iszonyú hatalom és tudás fölött rendelkezik most már egy ébredező közösség. Ja most ebben a pillanatban nem érzem magam túl jól. Majd javítok. Legyen akkor: tegye azt a CIA amiért létrejött. Állítsa meg a háborút! A háborók kitörésének fő oka a pénzrendszer alapvető csalása. Az agresszív és jogtalan növekedés. Bubble economy. Out of thin air. A csalás háborúhoz vezet. A világméretű csalás világháborúhoz.
Akkor csináltok sok kis helyi háborút, hogy levezessétek a feszültséget? Hát ezért kellett olyan fegyvereket fejleszteni, melyek világméretűvé teszik a bukást.
Ezért kellett a kezetekbe adni, hogy bizonyítsátok a mértéktelen kapzsiságotokat. Done.
Aki megy tovább ezen az ton az a háborút szolgálja, az utolsót. Az eszközök biztosítják, hogy végletes és végleges legyen. Nekünk békeszeretőknek elegünk van és már nincs mit veszítenünk. Elmegyünk a végsőkig. Hát ti? Ti fogtok túlélni minket és az nem lesz leányálom... Hahaha. Ti pedig birkák, akik nem csináltok semmit: felelősek vagytok. Ti is toljátok a háború szekerét.

Sunday, 15 July 2012

emlékezet, emlékezettörlés

Csak azoknak, akik már értik vagy legalább kapizsgálják.
Az emlékezet törlése lehetséges, sőt hipertechnológiává lett - on the fly - azaz menet közben (utcán sétálva) megoldható.
A rendszerben kiadott parancsok visszavonhatatlanná váltak. Miért? A titkolózás miatt és amiatt, hogy a közvetlen kontaktust el kellett kerülni (teljesen ki kellettiktatni a rendszerből a lehallgató és megfigyelő technikák iszonyatos fejlődése miatt). Ezért az egymástól elszigetelt rendszerek vagy sejtek egy bizonyos szint felett (nemzetközi célok és parancsok) önálló egységekként kidolgozták saját láncaikat. Mire egy stratégiai döntés végigért a végrehajtók szintjeire addig sok idő telt el és sok kézen ment keresztül az üzenet. A torzítás is lehetségessé vált egy bizonyos szint alatt. A központi vezetőket a rohadt héj igyekezett elszigetelni és a vissazfelé áramló visszajelzéseket informáiókat minden esetben torzította.
A vezetők felelőssége óriási volt, ezrek haláláról és életéről döntött - miközben a rohadt réteg folyamatosan nőtt és torzította saját érdekei szerint az információfolyamot. A sejtek sokszor egymásról sem tudtak.
Egy bizon yos idő elteltével a rohadt belső héj vastagodni kezdett. Elérte a nemzetközi szinteket is. Az innen kiadott gyilkossági parancsokat minden esetben végrehajtották. A parancs eljutott több egymástól elszigetelt sejthez is. Ezért ha az egyik kudarcot vallott, akkor a másik vette át a végrehajtás feladatát. A parancs visszavonása majdnem lehetetlen volt. El lehet képzelni micsoda kavarodást okozhatott néha ez a módszer, de eredményes volt. Akire kiadták a kilövési parancsot annak 99%-ban annyi volt. Akkor is, ha hadsereg vigyázott rá. Az elszigetelt sejtek folyamatosan akár 20-30 éves időtertamok alatt is "észben tartották a kiadott parancsot.
Megjegyzem, hogy van egy két kiképzett vadóc is, mint például a skalpgyűjtők. Ők testrészeket gyűjtenek a magángyűjteményükbe például arcbőrt, ujjakat (olyadmit ami alapján azonosítható az áldozat). Ezek a legkitartóbbak. Kiadják a díjról a hírt és időnként frissítik.
Egy időben volt emgerősítés is, de azek elkoptak, eltorzultak.
A túlzott titkolózás miatt nem lehetett már felismerni sem az üzenetek eredetiségét sem, az elektronikus alapú telepátia és a mikrohullámú audoi rendszerek miatt pedig szinte azonosíthatatlanná vált a hírforrás. Ettől szabadult el a pokol. A rohadt héj ugrásszerűen vastagodni kezdett, mert a tagok (a beavatott bizonyos szintű megértéssel rendelkező vagy rendszerismerettel ügynökök) önállósodtak és spirituális belső indíttatásuk szerint különböző alapértékek mentén különböző részcélokat tűztek ki és követtek. A kapzsiból volt és van a több? Az eredmény mutatja. Sok mostanában kezdi megérteni miért gyorsult fel a háború felé történt elmozdulás. Sokuk nem látta a különböző alapértékek (pl: túlélésért való hatalom (pozíció, tudásvisszatartás és anyagi felhalmozás) kapcsolatát és összefüggéseit más alapértékekkel például amikor egy értéket más alapértékek alá vagy fölé rendelve megváltozik annak előjele közösségépítő értékből - pusztító és romboló előjelűvé válva pl a hatékonyság esetében).
Az emlékezet törlésének technológiája pedig jelentősen hozzájárul a kavarodás fokozódásához. Hogyan emlékezhetsz az eredeti célodra, ha beépülsz egy piszkos szervezetbe és alapvetően jó célokért küzdesz pl békét szeretnél, de fel kell derítened a fegyverkereskedelmi hálózatot, és ehhez időt kell ott eltöltened a rossz oldalt szolgálva. Hogyan emlékezel az eredeti céljaidra? Mikor veszíted el teljesen önmagad és válsz magad is piszkossá? Honnan számítasz mocskosnak ha álcából te is részt veszel olyasmikben, ami ellenkezik a céljaiddal? Ezek a klasszikus ügynök-etikai kérdések az emlékezet törlési technikái miatt még súlyozottabbakká váltak. Megjelentek az első megoldások: Kihelyezett memória (mit sem sejtő civileknél hagyott emlékeztetők), a spirituális ujjlenyomatok tárgyakba vetítése (tárgyakhoz kötött hipnotikus üzenet), és fejleszteni kellett a tudatalatti emlékezettel kapcsolatos technikákat (és a csoporttudathoz kötődö emlékezet lehetőségeit).
A helyzet bonyolultsága a mások gondolatfolyamát felismerni képtelen emberek számára lehetetlen. Ezért a rendszer bonyolultságát ma kevesek érthetik meg, kevesek látják át teljesen. A rendszer manipulációs lehetőségeit pedig még kevesebben tudják úgy kiszámolni, hogy az ne a végső pusztulásba  taszítsa az emberi társadalmat.
Szükségessé vált, hogy legyen egy olyan elit kommandós csapat, akik képesek egy spirituális belső iránytűre támaszkodni és szilárdan követnek egy pozitív célt. A belső referenciapont (central intelligence) teszi lehetővé, hogy eligazodjék az ügynök a megtévesztő külső infók között. A belső pont kifejezés félrevezető, nem adja vissza teljesen az intuíciónak, a logikának a testi rutinnak és az érzékelésnek e változó belső tartószerkezetét. Magyrul ezt belső tartásnak nevezzük. Ugyanekkor a belső is felforgathatóvá vált. Ekkor ismét megnőtt a kihelyezett információk és iránymutatások jelentősége. Ezek nélkül az egyén ugyan teljesen megtéveszthető de ezek segítségével csoportként már minimumra csökken a cél végleges elfelejtésének kockázata. A csoport így erősebb is és kölcsönösen erősíti a tagjait.
Az új elitkommandót a régi már kiégett, vagy kisszállni szándékozókból (vagy azt többször megkísérelőkből) kellett megszervezni, azért mert ők már tudták milyen a pokol és hajlandóak voltak aktívan cselekedni. Másrészt ismerték már a rendszert belülről is. Ahhoz viszont, hogy újra élő emberi lényekké váljanak meg kellett tanítani nekik az intuíciót, a saját testtel való kapsolat jelentőségét, az érzelmek és érzések használatát.
Fel kellett kelteni az érdeklődésüket ahhoz, hogy önként foglalkozzanak ezekkel a kérdésekkel. Ezért olyan kommandós technikákat kellett fejleszteni, melyek közvetve (járulékosan) ezeket az emberi területeket fejlesztették. Légzőgyakorlatok a mesterlövészeknek a pontos lövéshez, tumo-légzés a hideg legyőzésére, a követés megérzéséhez a tekintetből származó energia észlelésének a fejlesztése stb... sok ilyesmi volt. A félelem használata a közelharcban (szinten tartott félelem - adrenalin - kisebb reakióidő, gyorsabb védelem nagyobb éberség), rest is a weapon - a pihenés mint fegyver. A különböző hullámhosszok (célzóberendezések technológiáinak) testi (tudat alatti) érzékelése.
stb.
9-11 emberi szervezés volt és Isteni figyelmeztetés is egyben.

Tuesday, 10 July 2012

próféta

Próféta, jós, jövőbelátó. Jóslat. Nem. Nem vagyok jós. Elemzek. Látom a hulló falevelet s tudom le fog érni a földre. Hol s mikor - túl nagy területet, időt nem kell számításba vennem. A valóság s az arra alapuló elemzés mutatja a cselekvési ívek irányát. Ez könnyen kiszámítható. Ha megváltozik az ív akkor lehet más a végeredmény. Egyébként nem, akkor sem ha sok millióan hazudják ugyanazt az ál-valóságot.
Ez van.
Egyébként óriási tévedés azt hinni, hogy majd az Oroszok vagy majd a Kínaiak... Segítenek vagy tesznek valamit az ügy rossz alakulása ellen. Sem Kína sem Oroszország nem egységes és jelen van ugyanaz a dupla hazug gondolkodásmód és megtévesztés, mellyel kifosztják és manipulálják saját népüket. Ugyanaz és ugyanaz, mint ami amerikában európában jelen van. Egyetlen különbséget lehet talán az oroszok javára írni, hogy talán többet gondolnak a békés megoldásokra és Putyin nem akar háborút kirobbantani. De jelzem, hogy éppen az oroszok indították el a felforgatás olyan hihetetlen szervezettséggel lebonyolított hosszútávú terveit, melyek mára még nagyobb lavinaként az egész világot temetik maguk alá az oroszokkal és a kínaiakkal együtt. Elsőrendű felelősei a jelenlegi helyzetnek, aktív szervezői és finanszírozói, meg profitálói is.
Óriási tévedés azt is gondolni, hogy őket nem fogja utolérni a sorsuk. És óriási tévedés rájuk várni, bennük megbízni. Bízni csak azokban lehet, akik nem generálnak háborút semmilyen formában maguk körül, igyekeznek fenntartani a békességet és az egyensúlyt a természettel és önmagukkal (ahol az ember a természet része). Akinek a beszéde és az élete között nincs egyezés az a pusztulást szolgálja.