Monday, 29 January 2018

"mint a rétes tészta nyúúúlik... halkan"

"Az a Sebő volt. Ő találta ki."
Azt találta ki hogy nyújtsák el a dolgot és egy lépést előre kettőt hátra legye na stratégia. Ezért szivattak annyit a Sanyiék engem is apámat is és mindenkit aki utánuk került be a rendszerbe.
---
"Akkor most mi van?"
"Hát az van hogy midnegyik benne volt és segített, de mindegyik szarházi és nyújtják mint a rétest, hogy minél tovább élvezhessék a tetején a luxuséletet."
---
Az öreg masa is szarházi volt a legelejétől. A sanyival meghajtották apámat hogy ő beszélje rá hogy menjen bele é slegyen a harmadik világháború pénzügyi felelőse. Az öreg masának midnen bank midnen ügyletéhez volt hozzáférése és van hozzáférése még most is. És hatalmas összegek felett rendelkezett. És át is verte apámat egy jó párszor hazudott.
És bizony megpróbálták átvinni azt a három hajtó mondtatot hogy a "rögzített rendszer maradjon, csináljátok meg amit mi mondunk és hajtsátok a pénzt" csak az öreg masa rájött hogy ki fogom takarítani ezt is akármilyen mélyre és ravasz módon viszik belém. Úgy is lett. A helyzet mindazonáltal nem túl rózsás most se.
A gabi néni is hazudott. A nagyanyja életben maradt csak elbújt a saját családja elől is, mert tényleg szerelmes lett és rádöbbent arra hogy a zsidók őrültek és hülyék. Szarházik én azt mondom. A gabi anyja még élt és elmondott nekem mindent. Mindent a gabiról és a családról meg a zsidó trükközésről. Azt is felvettem. Akkor még kicsi voltam és erről ezek ne mtudtak. A gabi is olyan ravasz volt hogy még az öreg masát is át tudta verni - ami azért nagy szó. Végül rájött ő is hogy mi van.
"Ezt most miért csináltad?" kérdi a gabi néni tőlem
"Azért hogy lásd a pozitívumot és a negatívumot is a gyuriban, lásd a teljes képet."
...
"Ezt bevette. Megszivattad a pétert is anyu..."
...
elküldtem neki a elvételt az anyjával és ennyit fűztem hozzá: "Ennyi maradt benned a nagyanyád örökségéből."
Sírt. Lehet hogy még őszinte is volt. Utána kijelentette hangosan hogy "A zsidók hülyék. Mi zsidók hülyék vagyunk."
---
A srác akit a sanyi megőrjített a legjobb kiképzési módszerrel hogy nekem jöjjön korábban kapott kiképzést tőlem. Nagyon jó volt a srác. hihetetlenül jó. megmondtam neki ha a sani viszik kiképzésre akkor csak egyszer jöjjön nekem és utána csak akkor tudja meghajtani ha a cél a mi célunk felé akar haladni és ezt az elején tisztázza vele, ha nem is nyíltan de erősítse meg magát. Ezért nem tudta a százasokra ráküldeni csak a többire. Egyébként meg dolgozott csinálta a kiképzéseket.
Hatalmas dolog volt az a bunyó. Nem volt kamu. Ilyet már nem lehet elkamuzni. Egyszerűen bizonyítottuk hogy tényleg igaz az elméletem ami ma már nem elmélet hanem tudományos tény. Van szeretet törvény és érvényes a psziché erejére vonatkozóan. Azon a szinten ahol mi mozgunk már tényleg csak az alapállás dönti el hogy ki jön ki a küzdelemből győztesen és ki veszít.
Ezt a sanyiék is megértették. Tudták. De ők tudták ezt korábban is.
---
Szóval azt találták ki hogy egy lépést előre kettőt hátra. kicsit később apám mondta hogy azért ez már változott... kb öt évvel ez után a duna parti beszélgetés után a sráccal - hogy most már kettőt előre egyet hátra van... és az már azért előre megy... Jaja cska ez meg határidős munka. De azt is tudtam hogy egyre töben vagyunk és ez az időhúzás ezeknek sokba fog kerülni a végén itt és most, mert a gyerekeknek az életéről van szó főleg és nekik nem lesz más választásuk a végén úgy meg kell hajtaniuk ezeket hogy a földig fog érni a nyelvük és ne mlesz pihi meg tengerparti pöcslógatás...
közepes tempóban állandóa ndolgozni kell a lebontáson.
Azzal is variáltak főleg a pettkóék meg a gálék hogy midnenfélét össze hadováltak hogy ezt így meg úgy nem lehet rögtön a közepébe menni és elmondani mindent mert így meg úgy roppannak össze meg blabla az kamuzás. Meg kell nekik mondani úgy mindent ahogy én azt a kiképzésen tanítom és fel kell nyitni őket. Ennyi. Mindet. És onnantól meg ahogyan döntenek úgy alakul a sorsuk.
Kifizetni még mindig ne makar egyik se. És ez baj. Mert itt a vége. A Point of No Return.
A rögzített rendszernek is és a maskarabálnak is le kell leplezőnie és mennie kell.
A kis masa azt mondta a gál zolival együt hogy ma már olyan ember nincs akin ne lett volan legalább egyszer maszk és ne ismerné a rendszert.
Ez 20 éve volt. A kis masa hozzátette, hogy "és ha az így van akkor azok mind a miaink..." nevetett "kivéve akit én húztam bele először meg apám..." mondtam én. "mert én úgy mutattam meg hogy tiszták maradjanak és ismerjék ennek a romboló hatását és buktatóit ami szétforgácsolja a pszichéjüket az alapállásukat és az alapértékeiket ha volt.
A fiatal ikó meg a rizsa együtt találták ki hogy leszórják a kistöltést zúzottkővel pontosan azért hogy a szar cipők amiket ők csinálnak szarnak meg szétmenjenek és ne legyen kedvem futni. Ők ketten találták ki. hog még ezt is elvegyék tőlem. É azt is végig gondolták hogy másfelé nem lesz kedvem menni e miatt mert a sok pszichikai húzás ki fog készíteni. A fiatal ikó meg jót röhögött ezen... az is egy szarházi féreg olyan mint az apja.
Az ikó apja is a sanyival megbeszélte hogy majd ő fogja meghajtani hogy megőrüljön és biológiai tömegpusztító fegyvert csináljon. Amikor először megkeresett hogy segítsek neki ebben ki is akadtam... akkor vertem szét a vasváriban valamit... akkor a sanyi engem is meghajtott hogy még haragosabb legyek és hogy onnan is kitiltsanak a helyiek. Szarházi a sanyi egy rohadék féreg.
Mindent elkövetett hogy kiszorítson és ilyen nyomorék kiszolgálatott helyzetben tartson és apámat is belevitték hogy ebben részt vállaljon. Hogy bennünket is szétválasszanak és csökkentsék az erőnket és hogy ne legyek aktív.
Ha én aktívan tudtam volna dolgozni mindezen idő alatt akkor már rég nem itt tartanánk. És ebben apám is benne volt egyébként ugyanúgy mint emezek. Mert ő is belerohadt ebbe szép lassan.
De apám nem szarházi a legmélyén sokkal több benne az ember mint emezekben. Emezek is segítetk mert megértették hogy mi a helyzet cskak nem akarták elengedni a kormányt a luxuséletet és a dorbézolást meg a hihetetlen szabadságot és hatalmat ami ezzel járt jár.
Attól akadtam ki hogy az ikó apja igenis meg akarta csinálni a szarját. Csináltam is neki egy vlaamit ami méreg is volt de kamu is hogy soha se tudja felhsználni semmire. És még utána is nekiállt még egyszer nélkülem is valaminek megint akkor is a sanyi hajtotta meg apám azt mondta hogy ezzel már teszteljük a figyelő és elhárító rendszert... a katona bácsi előbb tudta hogy mire készül mint a helyiek akik figyelték.
A kis masa és a gálzoli azt is kitalálták hogy rászálltak azokra akik jól csinálták és folyamatosan a dolgukat a mi oldalunkon. Részálltak és kellemetlen folyamatos kampányt zaklatási kampányt organized stalking - szerveztek ellene. Amikor szóltak hogy mi van és mit kellene csinálni akkor modntam hogy vissza kell őket szivatni.
Akkor vita volt hogy de ezt megcsináljuk mondta apám... csak ő nem látja.. mondtam hogy nekik látniuk kell hogy amazok visszakapják sőt nekik részt is kel benne venniük hogy tudják hogy amazok tényleg megkapják ugyanazt, mert nekik ez kell. Az ugyanis elkeserítő hogy pontosan és jól dolgozol a mi oldalunkon és mégis emezek meg tudnak úgy szivatni közben hogy megkesereik a szádban minden falat... az idegaidet felőrli. Ezért nekik olyankor úgyse tudnak rendesen dolgozni be kel lszállniuk azok megszivatásába akik ezt megszervezték és irányítják nekik ellenük. Amikor az egyik ilyen eset után ez megtörtént akkor meg a gál zoli meg a kis masa jöttek hozzám, hogy de hát ők is azon dolgoznak hogy a cél meglegyen és ők is ezt csinálják most miért szivatjuk őket???
Hát azért gyurikám és zolikám mert ti is szivatjátok a mi egyik jó emberünket hogy hibázon és belassuljon és ha ti ezt csináljátok akkor vissza is kapjátok ti is miközben ti is a célért dolgoztok...
Erre a gál zoli kifakad hogy "akkor ne mcsináljuk bazdmeg..." jó mondom ha ne mcsináljátok akkor a kellemetlenkedés helyet olyan keményen meg fogunk hajtani benneteket hogy a saját szarotokban fogtok fürdeni... nem kellemetlen lesz hanem nagyon kemény... aludni se és baszni se fogtok csak szívni mindennel... "De akkor hogy lehet ezt leállítani?" úgy hogy nem szivatjátok a legjobb embereinket akik pontosan és jól és folyamatosa ndolgoznak a célomért a közös célunkért hogy a rabszolgatartó és fosztogató rendszer véget érjen végérvényesen. Akkor leszálltak róla. és tudott tovább dolgozni. De akkor meg kitalálták hogy elárulják hogy mit csinál - mert ha elárulják és kiderül akkor ne mtudja tovább csinálni... és ki is mondták... viszont ezzel rábasztak a fazon megkeresett és szólt hogy ezt hagyjam,, mert ő is megszívta egy párszor és már bekészítette a többieket akik váltani fogják amint lebukik és azok már felkészültek sokkal jobban és gyorsabban fogják csinálni... amikor ezek erre rájöttek hogy más váltotta őket és még jobban csinálja mint emez akor szívták a fogukat hogy megint rábasztak. akkor megint megindultak hogy kinyomozzák ki váltotta ezt és lebuktassák az újat is. A többiek szóltak hogy apám erre is kitalált valamit hogy ne tudják kideríteni...
---
Egyszer volt egy szivatós nap amikor gyakorlatilag az öreg pettkót a gál zolit, a rizsát mindegyiket megszivattam valamivel. Rájöttem hogy amikor a rádióval hajtanak a hajtó korona csakrája is nyitva marad a hajtás után közvetlenül egy pár másodpercig, nehezeben záródik le. És rájötte marra is hogy ezek ezt ne mvették észre. Nosza összeszedtem a legerősebb százasokat és egy negy körben csináltunk egy megerősítést és hajtást a közös tudaton keresztül természetes alapon, hogy amint bőrkit közülünk rádióval hajtanak, vagy észrevesszük hogy rádióval bárkit hajtanak, akkor a végén mindenki meghajtja őket hogy dolgozzanak folyamatosan közepes tempóban a mi közös célunkon a rabszolgatartó fosztogató rendszer lebontásán és a valódi szeretetre épülő társadalom felépítésén. Sikerült. Sikerült őket meghajtani. töb dolgot ki tudtunk deríteni és szedni belőlük és könnyebben rá tudtuk szedni őket hogy a mi célunk felé dolgozzanak.
Szóval ezek mind benne voltak abban hogy a harmadik világháborút ők készítsék elő, de mégis mind ellene is voltak csk azért akartak benne lenni a tetején mert így hatalmas összegekhez férhettek hozzá az egész zsidó közösség támogatásával és degeszre tömték magukat a lopott pénzekkel. merthogy az egész zsidó közösség a lopásból élt. midnegyik ingyenélő szarházi. Nincs kivétel közöttük. Csak aki lemondott a zsidó gondolkodás gyakorlásáról.
---
A gabi néni anyja egyébként el is mondta hogy az ő anyját tényleg fel akarták áldozni. Akkor csömörlött meg teljesen a zsidó közösségtől. Ez egy régi szokás volt. Elmondta hogy jézust is azért áldozták fel, mert a zsidó közösség legfontosabb célja a pénz és a hatalom kézben tartása. Ezért azokat akik a legerősebbek lettek közöttük mindig feláldozták. Miért? hát azért mert ők pontosan tudták hogy van szeretet törvény. A zsidók kutatták a legalaposabban a közös tudat törvényszerűségeit és e miatt előnyre tettek szert a többi népcsoporttal szemben amikor ez megtörtént akkor a többi népnek megtiltották és eltaposták azokat a kezdeményezéseiket amivel ezt a jelenséget kutatni akarták volna természettudományos eszközökkel. kiirtottak minden tudás és emléket minden nép hagyományából és kultúrájából módszeresen és folyamatos munkával. Megtörték a családokat és irányítható állapotban tartották.
Azért ölték meg tehát azokat akik a legerősebbjeik lettek, mert azok mind elfordultak a hatalom és a pénz hajszolásától és a szeretet törvényét és alapértékeit kezdték el gyakorolni. felismerték hogy saját közösségük rohadt és hogy hol rohadt. Ők hozták létre azt a csoportot ami kiszivárogtatta az AA-ba a közös tudattal való ellenállás váz szerkezetét, hogyan lehet jól együtt működni egy csoportban úgy hogy az egyéni ellentétek és különbözőségek ne mzavarják a közös cél követését. Ez egy hatalma shúzás volt és ezt már nem zsidók hanem a zsidó közösségből kivált emberek csinálták.
Emberek. A szeretet törvényét követők. Nem zsidó. Ember. A zsidó nem ember. A zsidó célja a pénz és a hatalom bármi áron.
Ezeket a gabi néni anyja mind elmondta nekem. Akkor még kiskoromban. A gabi néniről is a ányáról is nyilatkozott -azt mondta hogy ő már elveszett ebben a hatalmi hajszában és belekényelmesedett a hatalmas pénzek világába, a luxusba és a hatalom nyújtotta szabadságba.
---
Szóval miind rohadt, csak rákényszerültek hogy mégis csináljanak valamit, mert volt kitől tartaniuk. Volt kitől tartaniuk és van is. Akkor is ha hatalmas pofával hörögték és öblös hangon harsogták hogy senki de senki nem áll meg előttük. Ez nem volt igaz. És ma sem igaz. A gyerekeknek a legszarabb. Aoknak akik most tizenévesek. Nekik most ezeket úgy kell hajtaniuk mint még soha.. .tényleg nincs már idő semmire se és ezt ők is tudják mert megtanítottuk - legalábbis én tanítottam nem tudom a többi mit csinált - hogyan kell mérni a légkör állapotát és a töbit ahhoz hogy tudják meddig ér a takaró és honnan nem lesz visszaút... ott vagyunk most és lószar nem lett megváltoztatva.
Az öreg pettkó és az öreg gál zoli is elmentek a sanyihz hogy belőlük is csináljon olyan megveszekedett őrültet akik soha se állnak le semmilyen áron... önként mentek oda hogy végig és örökké hatlams vagyonok felett gazdákodhassanak és luxusban élhessenek és soha ne legyen vége a maskarabálos rohadék létformának a kifosztottak felett...
Még mindig ott tartunk hogy semmi se történt. Még midnig nem akarjk megkezdeni a lebontást... ne mtudom milyen állapotban van a többi és megértették e hogy ezen mi múlik ha nem akkor bedől az egész és maga alá temet midnent. Ha megértették akkor most már keményen kell őket erre rákényszeríteni.
Szóval a zsidók feláldozták azokat a legerősebbjeiket és másokat is, akik nem a pénzt hajtották és nem a közösség anyagi é hatalmi érdekeit tartották főként szem előtt. A szarházi legerősebbekról van szó. Ezt ők csinálták és szervezték. A fő és legerősebb sátánisták.
---
A rádióval való sakranyitás és a hajtó saját csakrájának nyitva maradása amikor erre rájöttem, akkor csináltuk az iriszes telefonos dolgot. Ez erre volt emlékeztető. Hogy ha felhívtam egy utcai készüléket akkor ott is megmaradt a vonal egy pár másodpercig és ha tónushívóval akkor telefonszámot tárcsáztam akkor ki lehetett kerülni a pénzbedobási ellenőrző rendszert... azt akkor találtuk ki erre emlékeztetőnek.
Pontosan így lehetett visszahajtani amikor emezek a mesterséges rendszerről akartak rádióval hajtani minket. Később még azt is beletettük hogy kakár mindenki egyénileg is aktuális és fontos hajtó üzeneteket is visszalövethet ha bepróbálkoznak a rádióval. Ráadásul az úgy nekik is ugyanolyan erővel megy vissza sőt mivel mi erősebbek vagyunk plusz a rádió az még erősebben lő vissza rájuk mint amit ők akarnak kersztül vinni rajtunk...
Akkor a gálék is meg a pettkóék is buktk az egész éves jövedelmüket... persze nem volt hova tenni szóval mégis visszakerült hozzájuk végül csak így bele tudtunk nyúlni és tényleg azok kapták meg időben a pénzeket akik nekünk és a mi célunkért dolgoztak és ott késleltettünk és küldtünk kevesebbet ahol szarul vagy sehogy se csinálták meg a feladatokat.
---
A helyzet nem túl rózsás.
---
Egyébként nagyon megdöbbentett amit a gabi anyja mondott nekem kiskoromban.
Azt mondta hogy soha semmit ne higyjek el egy zsidónak. Ő mondta azt először nekem hogy a kedvesség és a szeretet amit ők adnak hazug és mindig úgy fognak rád nézni mint a parasztember a malacára amelyiket le akar éppen vágni. Becézgetni fognak és ágyba bújnak veled, gyönyört adnak és amikor elhaználtak vagy túlságosa nterhessé válik a jelenléted a számukra, mert sokan kezdenek bízni benned és sokan kezdenek hinni neked és követnek és támogatnak - akkor bármire hajlandóvá válnak hogy megöljenek, megalázzanak és meggyötörjenek, csapdába csaljanak bemocskoljanak és kitaszítsanak midnenhonnan.
CSak ültem és alig hittem a fülemnek. Rá is kérdeztem hogy de te ... te zsidó vagy nem? Azt mondja hogy ő már nem zsidó, hanem inkább ember. Zsidó származású vagyok, de rájöttem arra hogy ez a közösség megbolondult és a tagjai megőrültek. Egy pár ember a tetején őrjíti a széles közösséget akik a hatalmukat vigyázzák és a hatalmas pénzbirodalmat és ők vadásznak mindenkire aki a szeretet törvényét követi és esetleg erősebé vagy ismertebé válhatnak mint ők. Megtörik őket és ha nem törnek akkor megölik őket. Pontosan tudják mit keressenek. Ismerik a szeretet erejének törvényét és használják is de soha nem tartják meg. Mindenkit megtörnek akit csak tudnak majd elhalmozzák javakkal hogy hozzájuk hű legyen.
Elképesztő volt ezt hallgatni...
Furcsa volt az egész. Hogy egy zsidó ilyet mondjon a közösségről amiben felnőtt... De ő már megkapta az anyjától a látást. Látta a közösséget a hibáival és az erősségeivel eggyütt. És azt is látta hogy ez az egész világbirodalom hová tart ezzel a hozzáállással és iránnyal. Tudta ő is hogy a vesztébe és a pusztulásba torkollik ez az út... Mégis a lánya is irányító lett ebben a rendszerben a tetején...! Furcsa ez az egész.
---
És későb rá i jöttem miért volt furcsa... mert az öreg masa nem volt zsidó... csak beépült közéjük és bejutott arra a kongresszusra ahol a harmadik világháborút szavazták meg és tervezték és osztották ki a feladatokat és a pénzt és a jogosultságokat.
Egébként ezekről a felvételekről sokmidnen kiderült. Pl hogy kik voltak ott ezeken kívül akiket már sokszor emlegettem... Az öreg ikó felvétele amit odaadott manipulált volt... belenyúlt valaki és nyilván ő maga hogy bizonyos részeket kitöröljön. De nem csak ezek adtak felvételt erről. Előkerült máshonnan is felvétel, sőt nem csak magáról erről a kongresszusról került elő felvétel, hanem az előkészületekről is, amikor ezek megbeszélték hogy hogyan fognak a tetejére kerülni és elcsaklizni mindenki elől a feladatokat... pl a pettkóék meg a gálék, mega rózsavölgyiék...
Amikor a pettkó összehívta a találkozót az után hogy szóltam hogy van felvétel... összeültek páran. EGy szó nem hangoztt el ott hangosan erről még csak véletlenül se. De egy figyelő csapattal ki tudtuk hangosítani az egészet és igen érdekes volt hallgatni.
Abból kiderül hogy ezek nem akarták a háborút megcsinálni vagy pontosabban úgy voltak vele ha már ne mtudják megállítani mert ezek kirobbantják akkor legalább az ő kezükben legyenek a legjob fegyverek és meg tduják védeni magukat. Szóval igazából midnegy volt és erre is arra is kidolgozták az ötletet és megvitatták annak az esélyeit hogy meg lehet e egyáltalán oldani precíziós pontossággal egy harmadik világháborút... ők akkor arra jutottak hogy olyan precizitással ne mlehet megoldani hogy senki ne pusztuljon bele azok közül akik kirobbantoták, akkor később azonban ahogy fejleszgettem én is nekik egyre többször jutott eszükbe olyan hogy "te így már lehet hogy ennek is lenne értelme" "Ja hajtsuk meg a gyereket hogy álljon ki melette..." mondta valamelyik másik... és lenne is értelme egyébként egy hatalmas populáció és infrastruktúra csökkentésnek ez részben megoldaná a problémákat csak akkor is újra kezdődne ez az őrület és megint végigsöpörne midnenhol. és akkor még nem volt védekezési mód sok már kint lévő fegyver arzenál ellen, amik viszont olyan pusztítást végeztek volna ami nagyobb kárt okozott volna mint szerették volna és ezek az arzenálok akkor még nem voltak az ellenőrzésük alatt teljes mértékben.
A sok kis háború elve melett viszont már töben ebből a csoportból kiálltak sőt meg is csinálták... varga, pettkó gál és masa család mind benne voltak a smiley val együtt aban pl hogy itt a horváth szerb bosnyák és egyéb tréségen szétrobantsák a dolgokat és a háború kapóra is jött nekik arra hogy engem is célba vegyenek... le is akarták dobni a bombáikat ide bajára a házunkra...
Szemétládák...
Szóval sok felvétel kezdett előkerülni arról hogy ki hogyan állt ehhez a kérdéshez... a pettkóék nem csak akartak háborúkat hanem csináltak is.. pl pécsi balhé a gálékkal együtt azok főszerepében...
Mert az csak helyi szinten okoz kárt. És addigra annyi pénz állta rendelkezésükre annyi kormányzat és annyi cég számláiról hogy még az üzleteikben esett kár se számított meg az infrastruktúrában esett kár se... unlimited money from all over the world
A Pettkó hogy fedezze magát töbször is megkérdezte a kongresszuson hogy "tényleg ezt akarjátok" viszont ezek midnenkit meghajtottak és meg is beszélték hogy ki kit fog hajtnai hogy mégis ők legyenek a toppon és ők csinálhassák az egészet... a nagy háború elvét azonban elvetették akkor ideiglenesen mondva hogy majd meglátjuk hogyan alakulnak a dolgok és az eszközeink...
Szóval sárosak mind. Nyakon felül... Az öreg masa meg majd előjön a dolgaival ha meg tudja magyarázni...
Egyébként zsidó nem zsidó  tök mindegy. Szarházik mind. apám is lop csal hazudik és mondta is hogy "fiam ha nem csinálom ugyanazt amit ezek se kiképzés nincs se dolgozni nem tudunk meg fejleszteni semmit amivel le tudjk ezeket pipálni... ez van fiam." a kis masa nevetve hozzáteszi "Ugyanazt?... bár úgy lenne..." nevet. "Hát ugyanazt csak egy másik irányba."
Ezek mind benne voltak még az öreg varga is azt mondta fejben persze óvatosan, hogy "én a kis háborúk mellett vagyok az jó buli. Könnyű altüntetni a nyomokat hogy mibe nyúltunk bele gyorsan megvan és az is nagy péz előtte is közben is meg utána is..." nevettek. Ezt egy fejben beszélgetős partin beszélték meg úgyhogy kellett egy pszihcik csoport akikkel ki tudtuk hangosítani minden szinten és minden fomrában több független csoporttal az egészet. Minden egyezett és midnen adat megvolt ai ott történt. Sok órányi felvételt kellett ehhez átnézni és csak azt vállaltam hogy az összefoglaló lényeget írom majd le a végén amikor ez eszembe jut.
A lényeg hogy azok akik ott voltak a kongresszuson gyakorlatilag bábok voltak emezeknek a kezében és a pettkó műsora is erről szólt hogy magát fedezze... s közben ők megbeszélték az ő családjaik irányították az egészet. Ők és az ő szüleik teremtették meg ennek a lehetőségét hogy ez elinduljon és ők legyenek  a tetején a legjobb technikával a kezükben a legjobb fegyverek között a legerősebb manipulációs arzenállal és a legtöb pénzzel a zsebükben bármikori hozzáféréssel az összes állam bevételeihez, nagy cégóriásokba kimentett vagyonokkal, amiket ezek a bábok vezetk s a kényelemért vállalták hogy ezek irányítsák őket ahogy nekik tetszik. Ők akartak világháborút és csak azért mondtak le erről mert ne megészen úgy sült el az egész ahogy ők azt eltervezték.
---
Jelen pillanatban is pontosan ezen dolgoznak és ott tart a dolog hogy a sátánista rögzített struktúrát próbálják menteni és sok sok embert megvettek ehhez hogy ez így is maradjon...
De még az öreg masa is belátta hogy ez újra meg fog ismétlődni ha így marad... bár akkor is hazudott és valamit sumákoltak a hátam mögött a kis masával...
Apám nem tudom ha él mit csinál de még mindig ugyanaz a szemét van mindenhol. Emlékszem hogy a dorkát is kérdeztem hogy megbízik e apámban és szerinte ő kitart e a cél mellett. Nem emlékszem mit válaszolt. De nem tűnt meggyőzőnek. Valaki akkor is beszélt hozzá vele fejben amit nem hallottam mit mondott... utána válszolt hogy igen... de a gyanú bennem maradt.
Ha tényleg úgy lenne ahogy apám mondta nekem mindig akkor miért szivattak végig és miért nem állt ki senki se mellettem? űtényleg ezek tudták elintézni azt hogy engem mindvégig kínozzanak és ellehetetlenítsenek... vközben apu meg az akkori dunaparti beszélgetés alatt mondta hogy már elég sokan vagyunk... ez akkor lehetett amikor az irisz kiment angliába először, nem később volt...
Hát szóval a kétség az gyötör. Mondtam is a többieknek hogy jó lenne időnként ha látom is hogy őket is megszivatják ha nekem jönnek és engem kínoznak, azután meg rájöttem hogy akkor meg megesik rajtuk a szivem hogy jajj szegények mennyit szenvednek... pedig rohadtul megérdemli mind... ők mozoghatnak, van pénzük cipőre kurvára ételre, van értelmes cselekvési lehetőségük tőlem meg midnent elvettek... Rohadékok mind egytől egyig.
Szerintem valami egyezség jött létre az elvezérek és ezek között talán a közepe meg az alja is benne van ebben... ezt gyanítom és arról musmusolt a két masa szarházi.
Vagy apámmal egyeztek meg vagy sikerült megvezetniük valami alku fejében...
Arra emlékszem hogy a katona bácsi volt az aki vállalta hogy a kémiai támadások elhárítását világszerte megszervezi és irányítja, de közben én is szerveztem a magam hálózatát és megmondtam nekik hogy ez vissza fog ezzel lni és hagyják hogy azt higgye ő irányít de állandóan legyenek résen és midnent ellenőrizzenek le. Amint bepróbálkozik bármivel azonnal lépjenek ellene is és óvatosak legyenek bárkivel akit ő képes irányítani és ő veszi be a hálózatba.. megbízhatatlan.
Azt tudom hogy neki is volt jégkásás fürdő szaunával amikor bepróbálkozott valamivel mint a mészáros... az tesztelni akarta a dolgot. Ő nem biztos...
Szóval keményen tartanak be még mindig nekünk akik fel akarjuk számolni a rabszolgatartó fosztogató rendszert.
 Azt is tudom hogy utolsó próbálkozásként aldöntötték hogy midnenkit bele vonnak a circus malmába és elhalmoznak időnként luxussal és bujálkodással hogy ezzel tartsák fenn a maskarabál rendszerét... ne mtudo msikerrel jártak e teljes körben valamekkora sikerük biztosan volt ez látszik és alighanem ha a helyzetet nézem akkor lehet hogy nagy sikerül lett... a legtöb ember ne mlátja át hogy ez hova vezet... mindegy szarok rá...
---
Azután volt egy mozzanat apu meg a kis masa beszélgetünk és panaszkodtam kétségbe voltam esve hogy mi lesz és hogyy lesz... iszonyúan éreztem magam... erre a kis masa beugat hogy "téged a világon senki se fog kifizetni." akkor iszonyú volt ez... kétségbeejtő és kemény és nagyon fájt... apám semmit se mondott és tett. Semmit. Ott ült és hallgatott. Valami történt ott is a háttérben most emlékszem hogy a kis masa meghajtott hogy erre emlékezzek a végén és hogy hozzá tette fejben hogy "még apád se" és erre emlékezz a végén... azután apámat hallottam még elmenőben mert otthagytam őket nem bírtam tovább a közelségüket hogy apám ezt mondja fejben neki: "Ezért nagyon keményen meg foglak szivatni." De apám nem jött utánam és nem nyugtatott meg hogy de ő ki fog fizetni ha ezek nem és bízzak benne és stb... semmi. De ha így lett volna akkor már akkor is megtehette volna ezt... akkor már rég ne mfoghatta senkire hogy jajj meghajtotta a sanyi vagy emez vagy amaz hogy ne segítsen nekem, vagy ne támogasson... egyszerűen nem segített és nem támogatott.
És itt hagyott és részt vett abban hogy ide kiszorítsanak... de egyébként meg nem is hiszem el már hogy az ő volt hanem lehet hogy apám tényleg újra megírta ezekkel a saját karakterét hogy engem át tudjanak verni vele és őt megölték akkor, hogy nekem legyen hosszabb életem... ez is lehet és ő már rég nincs. idejönne segítene és mondana valamit hogy ne félj itt vagyok veled vagyok... ott vagyok minden lépésedben az erdőben a vízben a levegőben... meghalt.
"Apádat a mészáros megölte."
Meghalt. Elment. Vagy él és nem engedik ide... vagy szarházi és szarik rám... ki tudja már. Nincs. Csak a fejemben van egy ideál. Akire még számíthatok. Holott itt a vége és semmi de semmi amit elértünk. Elrohadt minden és látszik a vége hogy semmi se állítja meg ezt a romboló gépezetet... a hazugság uralkodó társadalmát. Szarházi mind. Nem baj nemsokára vége. Nem kell sokáig csinálom már ezt. Nekem vége lesz vagy így vagy úgy... elég volt ebből ennyi. Ha csak a szarházi élhet és észre se veszik hogy mit művelnek és a vesztükbe rohannak... akkor legyen meg úgy a sorsuk erre már nem vagyok kíváncsi.
Emlékek szemétdombja... pusztaság szellemsivatagja... sivár közöny és boldog ostobaság... vak vezet világtalant...
Miért jut eszembe hogy az orrom előtt beszélte meg az ikó meg a rizsa hogy felszórják a kistöltést zózotkővel hogy szétszedje a cipőim a szar cipőim talpát és elmenjen a kedvem a futástól... miért jut ez eszembe? Miért akartam ezekre emlékezni? Vagy apám akarta így? Én úgy emlékszem hogy úgy állítottam be magam hogy arra emlékezzek ami a célom szempontjából fontos. Ez miért fontos. fontos ez? Minek. Csak az ideg rág ezek miatt. Vagy most ez a dolgom hogy ezekre emlékezzek? Leírjam... ki olvassa? Olvassa bárki?
Mintha a fiatal varga gabi hangját hallotta mvolna amint azt mondja: "Így van. Megerősítem." (az öreg varga hozzállásáról meg a kupaktancsáról készült felvételek összegzésére célzott, mert ő is részt vett benne az elemzésben) Valaki kérdi női hang: "De miért vallasz az apád ellen?" "Mert egész életemben szivatott és most így legalább törlesztek neki, meg segítek kideríteni az igazságot is."
Tényleg a varga gabi nem rúgott belém annyiszor egy idő után... ez is valami. Kinevetett ugyan meg elfordult de nem rúgott legalább belém... legalábbis nem úgy hogy tudtam volna róla.
Bizonytalanság.
Ott vagyok a lépteidben, a fában az erdőben, a vízben, a gondolataidban... mindenhol ott vagyok veled. A szeretet az erő a mester én vagyok. a szeretet törvényévé kell válnom azt tanítanom, de ott a pusztító erő is kicsit alatta gyengébb, de látványos és ma mág nagyon sokan szeretik... azért szeretik mert megfosztottak. Érzik hogy ki vannak fosztva. Nem szabadok. Foglyok egy láthatatlan rabszolga rendszerben. Pusztítani akarnak. látványosan. Én is rombolni akarok. le kell rombolni ezt a borzalmat valahogy. De egyedül nem megy... És senki se álltt mellém. Nem hibáztatom apámat. Ha meghalt megölték. Ha él elszigetelték. Ha szarházi akkor szarházi és azért nincs jelen a számomra. Eltűnt. Az az ember akit szerettem akivel dolgoztam... eltűnt. Soha nem is volt jelen. Olyan volt itthon mmint anyám most. Nincs jelen. Csak egy program. Főzés, mosás, pénzbeosztás, takarítás, rendszer, számlák, kutya, keresztrejtvény... valami zaj ami segít elviselni a magányt. Az elszigeteltséget. A program. Etetni a fiam haláláig. Mert ne mfogják engedni hogy még a rabszolgatalepen se dolgozzon.
Hogy kibírja. Tudom hogy szeret valahol mélyen. Erős mégis törékeny. Eltörött. Összezúzták. A nagyapám vagy valaki más... ki tudja... a bátyámat is összezúzták... ő is csak azért van még életben mert ő is valamennyit engedett nekik. Beállt a sorba. Nem baj. A mosolygós ostobák is megkapják a mosolytalan szenvedésüket kicsit később ugyan, de emlékezni fognak mind... iszonyú lesz nekik. Kapaszkodnak majd egymásba és akkor fogják csak fel hogy hallgatni kellett volna a gyerekere...
---
Apropó emlékszem valami felvételre, amikor elemezgették egy csoportban hogy hogyan szivatták meg őket itt meg ott és miért nem tudták megoldani a célt amit kitűztek... a écljuk a pénzszerzés volt... lopni akartak mint emezek ... ugyanolya nszarházik voltak mint ők... de midnegy...
Keresgéltek keresgéltek majd az egyik bedobta hogy hát addig csűrjük csavarjuk hogy mindig oda lyukadunk ki hogy a gyerek már midnegyik trükkjükre kidolgozta a megoldást. Itt van. Csak az annyira egyszerű hogy egyikünk se akarja elhinni hogy ez az.
Állandóan tudni hogy mit csinálsz miért és hogyan... Ragaszkodni az alapértékekhez a józanság alapértékeihez. Persze ezt ők ne makarták mert ők pénzt akartak.
Nevettem rajta és legyintettem. Reménytelen. Elbuktam. Legyőztek engem. Jó lenne tudni hogy ha apu él akkor mi van vele. Szarik rám vagy csak elvágtak minket, vagy meghalt és azért hallgat. Még azt is könnyebb elfogadni ha már halott vagy ha már nem érdekli az egész amiért én elindultam se én magam. Akkor könnyebb lenne. Lehet hogy pontosan ezért akarják még imitálni ha halott... kellenek ezek a dolgok valakinek. Tudom hogy van még pár ilyen ember mint én. Ebben biztos vagyok. Találkoztam velük. Küzdöttek sok nemzedéken át és kitartottak és ne malkudtak meg. Lerongyolódott a legtöbb és elkeseredett. Volt aki hallgatott mindig és soha nem beszélt senkinek semmiről csak az időjárásról. Amikor meg arra jártam és éhes voltam adott ennem. Innom. És kezet rázott velem. És elmondott pár dolgot hogy miket élet meg és miket csinált. Voltak hírszerzők is közöttük. Katonák. Technikai szakemberek. Akik még emberek voltak. De jó volt velük dolgozni. Hol vannak most? Miért nem emlékezhetek inkább rájuk... nem az a dolgom.
---
És mégis apu visszahívott akkor. "Fiam gyere vissza. Csak azért húzot fel hogy meghajtson hogy a végén megöld magad." közben odafordult a  kis masához "Te most húzz el innen de nagyon gyorsan mert ha én innen felállok megöllek..." a kis masa ott bűvölt tovább fejben én felugrottam és neki akartam menni elfutott a kalap felé... apu folytatta: "A végén lehet hogy meg tudott hajtani ezzel és eszedbe jut ez úgy ahogy ő akarta hogy letröjön megint, de eszedbe fog jutni a teljes beszélgetés fiam. Az is amit most fogok mondani. Lehet hogy nem maradok életben a végéig - de apu én nem akarom tovább csinálni nélküled semmi értelme nincsen - de fiam van. Rengeteg ember van szerte a világban akik ez ellen a rendzser elle nharcolnak és kitartanak iszonyú körülmények között is. Rengeteg dolgot szerveztem én is meg ők is meg. Kérlek fiam értük is csináldd. Te fogod irányítani őket az emlékeiddel, sorban be fogod kapcsolni az alvó részeket is akik nyelnek húzzák az igát és várnak készen arra hogy az ő részüket beletegyék ha kell ölnek is ha kell brmit megtesznek. Sokan vagyunk Péter, meg fogod látni. Csak maradj életben ameddig  csak tudsz. MEg fognak keresni a végén oda fognak menni hozzád és beszélni fognak hangosan. - de apám én nem akarom ezt csinálni nem hiszek ezeknek semmit se el... kezdtem megint a sirámot... valamit még mondot apu hogy ha kiderült hogy ő tényleg felvett midnent és midnenről van bizonyítéka akkor lehet hogy meg fognak mozgatni mindent hogy őt megöljék... de akkor is csináljam végig legalább értük. Sokan szerte a világban húzzák az igát nyelnek figyelnek és amikor eljön az ő idejük teljes erővel fognak dolgozni a feladaton amit meg kell oldaniuk... velünk vannak. Emberek érző szívű tiszta gondolkodású emberek akik meg is értették amit elmagyaráztál az egészről és tudnak is tenni amikor eljön az ideje. Tarts ki!"
A kis masa gyuri meg megkapja ezért a magáét most is és a végén is. Duplán!"
Szeretlek apám. Akárhol is vagy mennyben vagy földön... eszembe jutott az egész...
---
"Jana A laci is ellenség?"
"Hát hogyne... nem emlékszel a cirfusz utcában mit csinált..."
...
"A jani most törte e la karját... nyírjuk ki a gyereket." "De miért? Csak egy gyerek." "Ezek nem tudják hogy ez milyen veszélyes."
Anám nagyon ideges lett... hallotta ő is én is ideges voltam féltem... anyu lement egy késért a konyhába és visszajött... végül elmentek...
"Itthon van az asszony... hagyjuk..." "Az is jól verekszik?" bólint a mészáros...
...
"Hát ne memlékszel amikor lementünk a ... ba ott volt az uazban a pisztoly. Megmutattam hogy kell kibiztosítani. Szerinted az miért volt ott... mert a laci a barátunk?"
"De olyan jókat röhögtél mindig vele."
"Hát az egy dolog de én soha ne mfelejtem el egy pillanatra se hogy ő ki. Soha nem teheti be a lábát ide hozzánk csak ha én is itthon vagyok. Ő nem a barátunk. Egy pillanat alatt megöli a gyerekünket Mari."
---
Az öreg vargának rengetek kis üzlete van azért nem jár állandóan pénzt szerezni. Ezekből ő vígan elél élete végéig is ha kell és nincsenek már olyan nagy igényei. Kis boltok, ruhaboltok szállítócégek ne mis olyan kicsik... stb szerte a világban. Ő inkább kényelmes és azért nem rohangál annyit a pénz után....
Nemrég megint láttam hogy átújt valami másik kinézetbe...
---
A fiatal varga előadta magát a kerek világnál... "apró kis cégek..." nevettek a többiek ja a varga szállítóválllat meg egy két bank meg ilyesmik ugye... kérdem...
"Te azért hiszed azt hogy apu mindig ott van, mert gondosan ügyel arr ahogy mindig lásd.. egyébként csak akkor van ott amíg ott vagy jön megy és kurvázik meg intézi az ügyeit. Legtöbbször lemegy a dunapartra a futrinkába és ott átöltözik majd helikopterrel vagy vízen megy tovább..." mondja...
My Beloved Bodyguard... a vargáékkal csináltuk ezt a filmet... hihetetlen szar volt vele dolgozni. Azért találta ki ezt a karaktert és vett bele minket hogy letörölje ezáltal az emlékeimet... hahaha azt gondolta hogy én szeretek verekedni és ezért beletett egy csomó verekedős jelenetet is... kérte hogy bújjak bele de ne mvoltam rá hajlandó... amikor meg ő belebújt úgy összetörte a saját embereit hogy kezüket lábukat eltörte... aszongya nekem hogy "ááá ne törődj velük ezek megrázzák maukat és mennek tovább meg se kottyan nekik..." aha... meghajtotta őket hogy támadjanak erősen és keményen arra a karakterre amikor meg belebújt azt élvezte hogy összeverte őket igaziból.
A kis varg ais belebújt a duci kung fu pandába... ja tényleg azt is velük csináltuk talán... szóval a kislányt a folyóparton folyamatosan azon gondolkodott hogy meg kéne dugni... haez most nem egy film lenne akkor megdugnám... vargáné is háziasszonykodott... ott volt a ládonyi is meg a dodó...
mondom apunak hogy ezeket összeveri a varga... "ne törődj vele fiam.. ezek mind az ő emberei őt szolgálják hűségesen és talpnyaló módon... maguk között intézik" "És a ládonyi meg a dodó" "Azok is közéjük tartoznak péter - akiknek a nevére emlékszel eből a bandából azok mind szarházik és ezek közé tartoznak..." Akkor a révai is meg a többi... azok is. Mindegyik.
"De apu - kérdem - akkor miért kellet eddig mindig játszani hogy mi havernak hisszük őket? Miért kellett úgy emlékeznem?" "Azért fiam mert nekem is meg neked is játszanod kellett a hülyét hogy le tudják törölni az emlékeinket és ne memlékszünk semmire se." "De akkor most meg miért szólsz?" "Azért mert most már nem kell játszani. Tudják hogy emlékszünk mindenre... és hogy emlékezni fogunk a Varga is azért erőlködik ezzel a filmmel - ezt ott mondta a forgatáson a környéken a kínai orosz határnál oda is azért vitte a filmet hogy ha sikerül esetleg megölniük minket akkor ne legyen feltűnő mert ott a mónival meg a simley val midnen gond nélkül el tudtak volna takarítani felvétel nélkül bizonyíték nélkül... - hogy ezt megoldja hogy mégis elfelejtsünk midnent és ne jusson eszünkbe semmi se."
---
"Nem mind szarházi." mondja halkan apu "A dorka meg a révai azok is megőrültek ugyan - nézett le a földre borúsan - de ők talán megállnak belül a lábukon."
Eltűntek ezek ketten hosszú időre. Úgy gondolták hogy ők ellopnak valami pénzt és elbújnak valahol és éldegélnak amíg lehet. Nem hagyták őket békén. Apu nem kereste őket és én se. Már olyasmikről álmodoztak hogy gyerek... meg ilyesmi amire egy egészséges ember vágyik. De ezek senkit se hagynak békén akit ne mtudtak megtörni. A Dorka még azt is felvetette hogy játsszák el hogy megtörték őket. De a laci tudta hogy azt ne mlehet eljátszani ezek előtt. Tudják hogy ki van megtörve és ki nem értenek hozzá. Végül nyomozni kezdték hogy ki mit mondott nekik el és mit tanított és mit csinált. Visszajöttek végül és apuhoz mentek. Meg hozzám lyukadtak ki. Mi elmondtuk nekik amit tudni kell erről úgy hogy van. A többi csak hazudozott.
---
A vargáéknak vannak kaszinóik szerencsejáték cégeik és kis millió más hatalmas üzlet - de egyébként a kupaktanácsból kiderült hogy ők azokat az üzleteket tekintik sajátjuknak amiből ők tudnak pénzt kivenni... ergo sok üzeltük közös és együtt vigyáznak rá és együtt szedik ki a bevételeket. Amikor pénz kell nekik akkor mennek egy kört és kiveszik a bevételeket innen onnan, ha már valamelyik megelőzte őket akkor mennek a következőre. Mint egy kis család. Munkaközösség.
A varga meg azért ült be az apját kihangosítani, mert megpróbálta félretolmácsolni amit hall egyrészt másrészt tuni akarta mit dumáltak ott a többivel. Beraktam a szarházik csapatába jól is érezte magát közöttük. De figyeltük őt hogy mi más jut még azokról eszébe, meg a többinek...
"És a ládonyi?" kérdem aput a varga film körül... "Hát őt nem tudom é nse hova tenni." nézett a földre apu "de most itt segített." "miben?" "Hát fia mtudo dmekkora előkészületek előzték ezt itt meg... a varga meg a többi alaposan kiszámoltak mindent... tudták hogy rájössz erre is meg arra is ezért tették a másikba a hajtást... és ezért vállalta a varga hogy megvereti magát veled...  a ládonyi üznet pár fontos dolgot..." "És számított?" "Igen. Sokat." mondta apu "De mégse tudod hova tenni." "Nem. Olyan mint a laci meg a dorka nem látja hogy ki kicsoda. Meg van őrülve. Hol segít hol meg nekünk jön." hallgattunk "De talán majd ő is rájön egy idő után visszatalál a laci is visszajött hozzám és tisztáztuk a dolgokat."
---
A varga gabi ügye - egyszer idejött hozzám hogy ő őszintén szeretne beszélni velem és kérdezni pár dolgot. Ez a laci kérdési alapján jött fel hogy a varga gabi segített neki is meg másoknak is súgott fontos dolgokat hogy akkor ő most hol áll ebben a dologban...
Akkor apu mondta hogy itt kérdezzen rá erre a csatornaparton, mert lehet hogy csak úgy fog eszembe jutni mi történt.
Szóva la fiatal varga idejött hogy ő most olyan őszinte lesz mint még soha és válaszol nekem is ha kérdezem de hogy én is válaszoljak neki. Akkor belevágott a közepébe és megkérdezte hogy hogyan jövök rá mindig hogy ő szarházi, mert olyan alaposan felkészül mindig hogy annál jobban már nem lehet felkészülni mégis mindig rájövök... nevettem "Hát gabi én nem azt figyelem hogy mit hazudsz meg mi a körítés, hanem azt az irányt figyelem ami felé tartasz a legmélyebb szinten. Mindig erre figyelek és ehhez kiegészítő a tudat alatti rész és a feletti rész úgy együtt adják ki az irányát annak ami felé mész és haladni akarsz. Ebből tudom hogy ki vagy és más kicsoda." Hallgatott a gabi majd feljött a kérdéssel hogy hogyan tudna engem átverni és elhitetni velem hogy ő jó és hogy abba az irányba tart amerre én... hahaha nevettem jót ezen... ez hatalmas... a laci is nevetett amikor ezt meséltem neki... és támadt egy ötletem. Azt mondtam neki hogy építsen fel egy tudati és tudatalatti részt egy profilt amibe beleteszik azokat a dolgokat amitől egyet tudna érteni azzal az iránnyal amit én szeretnék megvalósítani. Szedje össze az életéből azokat a dolgokat amikre ezt fel lehet építeni a valódi szeretet ritka pillanatait vagy amit ő ténylegesen annak vél és ezeknek valósaknak kell lennie mert különben nem fog működni a profil. Ha ez megvan akkor állítsa be ezt a profilt úgy hogy következetesen abba az irányba tartson amerre én szeretnék menni a legjobb az lenne ha a kiképést is megcsinálná abban... ez nem tetszett neki... az apja is figyelt és tiltakozott a háttérben hallottam... ezen elgondolkodott az apja is bekapta a horgot... az volt az ötlet ha érzékeli hogy meghallottunk valamit amit ő csinál akkor azonnal csináljon valamit ami ebből a profilból jön és segítsen nekünk súgjon valami jót és fontosat igazat. Ha nem úgy csinálja akkor lebukik... ha megcsinálja akkor meg el tudja hitetni velünk hogy velünk van csak játssza a szarházit... bevették végül. Volt csűrés csavarás ők is próbálták meg én is beletettem egy csavart végül belementek. Nosza gyorsan meg is erősítettük az öreg varga is előkerült meg apu is. oszt úgy maradt azóta súg és segít. De rájött hogy mi van és elárulja magát mindig ezért próbálták kitörölni és semmissé tenni a dolgot közös összefogással csakhogy ezt csak velünk tudnák semmissé tenni és ráadásul az ereje abból fakad hogy a gabiban is van tényleg vágy arra hogy béke és szeretet vegye körül és az alap amire ezt felépítettem a legbensőbb igényeire épül... és az apja is meghajtotta az én apám is meg én is meg ő maga is benne volt... szóval még közös erővel se tudták kivenni.. .azóta úgy maradt. Hogy csökkentésk a kárt viszont kitalálta hogy miután ez megtörténik meghajt mindenkit hogy ezt felejtsd el...
De az meg velünk azokkal akik a szeretet törvényét képviselik nem megy csak ideig óráig vagy gyakorlottabbak esetében sehogy se. Szóval a varga gabi így "segít" nekünk... Ő szarházi mégis valami kis darab maradt benne az emberből. Ezt próbáltuk mindegyikkel megcsinálni a pettkóéktóll kezdve a gálékon át a rózsavölgyiig a smiley a móni meg a többivel is, hogy a maradék embert belőlük megtaláljuk és munkába fogjuk a mi oldalunkon és önmaguk ellen felhasználjuk hogy elárulják miben sántikálnak...
---
A ládonyival más volt. ő ne mvolt ott a varga filnél a bodyguardosnál... sőt máshol se a redben se... azt azért csináltuk apuval, hogy elhitessünk velük valamit. Mi is volt az, ja hogy vissza lehet fordítani mindenkit aki száz százalékosan megcsinálja a kiképzést... ezt a laci ne mértette hogy ez mire volt jó... hát arra hogy felbátorítsuk őket hogy megcsinálják... de akkor se értem... azért mert senkit ne mtudnak visszafordítani aki száz százalékosan megcsinálta... nézd meg magad laci... téged is megforgattak megborítottak de amióta megcsináltad azóta egyre tisztábban látod te is hogy ki kicsoda és ki mit csinál... és végül visszakanyarodtál hozzánk mert a dorkával együt trájöttetek hogy egyetlen tiszta játékos van a színen és azok mi vagyunk a százasok. Sokmindent ne mértesz még te se és tanulni kell megérteni, de visszafordítani nem tudtak csak megborítani és összezavarni. azért is hagytuk hogy menjetek férevonulni a dorkával hogy legyen idő megemészteni és ezt is végül azért csináltátok mert össze voltatok zavarodva és kellett egy kis idő hogy megemésszetek dolgokat és ez is benne van a kiképzésben ők meg ilyet ne mtanítanak sőt azon vannak hogy egy perc időd se legyen amikor azon goldokodsz hogy is működik ez a rendszer és ki mit művelt veled ellened és hogy szivatott meg és hogy nem...
Ez már pesten volt amikor a ládonyinál aludtam párszor... ő akkor amikor a varga film ment még csecsemő volt vagy meg se született... nagyon fiatal volt. De volt ott valami más is... ezzel a ládonyi üggyel... nem emlékszem...
---
Ahogy a varg agabit megszivattam ezzel a rejtett jó profillal gyakorlatilag azért mentek bele mert elmondtam nekik azt hogy a sanyi is így csinálja és attól olyan rohat erős amilyen... erre haraptak rá tulajdonképpen.
A sanyi is haonló módon csinálta onnan jöttem rá erre hogy ezt csinálja és így hiteti el veled hogy ő a szeretet szolgája holott egy minden hájjal megkent rohadék... És engem is át tudott verni ezzel. Bár ez nem igaz, mert vele kapcsolatban is mindig rájöttem hogy mekkora szemétláda..
De ezt csinálta. Amikor elmentem hozzá kiképzésre, akkor mutatta is hogy ha így csinálom jó lesz ha úgy csinálom akkor zombiharcos... ismerte a szeretettel való kondícionálást és sokakat meg tudott járatni hogy ő ilyen jó meg olyan jó... és csőbe húzta őket a rejtett beleegyezéses trükkel hogy menj bele hogy ő irányíthasson téged... s ha belementél akkor onnan már szívás... megtervezte hogyan tör meg és megtört ha tudott.
A révaival is megcsinálta ezt, meg mindenkivel. Ő szarházi... előadta hogy ő csinált ilyet is meg olyat is aminegyikből olyat amilyen az belülről mert ő megkérdezi mindegyiktől hogy a szeretet úton akar járni vagy a vérúton cska mindekit átterelt a vérútra trükkel, erővel ámítással aki nem akart azon menni... és aki meg mégis a szeretet utat járta azt meg igyekezett a többi már megtört harcosával és emberével megnyomorítani és megtörni hogy irányítani tudja.
A ládonyi is rájött hogy az ikó szarházi... szólt is hogy igazam van...
---
Ahogy elemezgettem egyébként hogy a sanyi hogy a fenébe lehet ilyen rohadt lelkű miközben időnként valódi segítséget is adott és elhitette velem hogy ő jó csak eljátssza a gonoszat... akkor jötem rá hogy valaki még a valódi szeretet törvényét szolgálók közül szivatta meg és beleültette pontosan úgy és azt a kis hézagot a fejébe amit én a varga gyerekkel csináltam. Ő se tudott ettől megszabadulni nagyon erős lett tőle és át tudot verni mindenkit aki a szeretet útjára lépett... azaz majdnem mindenkit. Nagy sokára rájöttem hogy papa machete volt ez a lángész. Apu nem mondta el hogy ez mi nekem kellett rájönnöm, mert nem akarta hogy lebukjon a trükk.
Hatalmas trükk mert a valódi belős legmélyebb igényekre támaszkodik és ezért nem tud megszabadulni tőle ha már egyszer megerősítette benne valaki és a sanyinak egy akkor mág erős közösség csinálta ezt így meg. Egyébként egy rohadék és folyamatosan ápolta is magában ezt a szarházi létállapotot tudatosan mélyítve ameddig csak bírta.
Viszont az lett ennek a következménye hogy az emberei akiket kiképzett és egyébiránt belül azok a szeretet utat választották volna, azokat mind meg tudtuk fordítani. Ők voltak azok akiket messziről felismertem mert olyan torz volt a fejük valahogy furcsa. De nagyon sokat meg tudtunk fordítani közülük és sok százas is lett belőlük. Csak meg is tudták őket vezetni sokáig. Viszont ahogy fejlődtek és lett egy jó irányítójuk a révai laci személyében aki a pszichés oldalról jól átlátta a trükköket és buktatókat és a megoldást is ismerte elég jól ahhoz hogy meg is tudja tanítani neki, akkor ott békásmegyeren összejött egy olyan csapat akik igen jók voltak a technikai oldalon és a rózsavölgyit is meg a sanyit is úgy megvezették hogy ihaj és felépítették kijavították a rendszerben lévő hézagokat amikkel állandó küzdelem ment - mert maradt pár ilyen és ott bele tudtak nyúlni a többi szutyokféreg hogy belemanipuláljanak és ne lehessen hozzáférni dolgokhoz meg részlegesen legyen elérhető valami stb... szóval kijavították ezt és elfelejtették és megcsinálták úgy azon elvek mentén amiket meghatároztam nekik hogy jól menjen hosszú távon és lehessen használni karbantartás nélkül.
Az irányító jeleket álcáztuk. mivel építettem egy nagyon gyors vezérlőt gyorsabbat mint amit ezek építeni tudtak ezért az iszonyatosan sok midnenféle vezérlő és támadó jel közé simán el tudtuk rejteni a mi vezérlő jeleinket. Csináltunk egy álcázó-másoló programot ami felismerte bemérte az általuk használt jeleket és lemásolva az általuk észlelhető és bemérhető tulajdonságokat készített egy ugyanolyan envelopot borítékot maszkot amibe belerejtettük a mi jelünket. Ezért nem képesek bemérni a mienket mert nincs hozzá olyan cuccuk. Másrészt pedig annyi szart telepítettek mindenfelé hogy el se tudják takarítani őket ha meg lekapcsolják nagy baj nincs akkor is van mindig más jel ami alá beálcázhatjuk a mi jeleinket.
Szóval lassan a laci nekik is elmagyarázta hogy mi a helyzet a sanyival és hogy szarházi csak van a fejében egy plug in ami segít nekünk amit még a nagyapámék tettek bele. Egyébként a petkkóéknak is beakasztot valaki egy ilyet csak azt ne mtudtam olyan jól meglovagolni, és a többinek is volt ilyenje cska azokkal is többet kellett dolgozni.
Szóval a sanyi rengeteg embere hamarab megmozdult és segített, mint az összes többi.
---
Ja a zsidó kongresszus a harmadik világháborúról. Ahogy robbant a bomba és kidobtam a felvételt ami a kezünkbe került... az elindított egy lavinát. A Pettkóék gálék masáék mind igyekeztek az aljára kenni az egészet ha eből bármi kiderülne, azok viszont pontosan tudták hogy ezek erősebbek és ők fogják vinni ebben a primet és ők is felvették már az előkészületeket is. Szóval amikor kitört a balhé a pettkó hangos vezetése mellett ezek együtt elkezdték a többire kenni a dolgot azok meg szintén megijedtek és előkerült egy csomó felvétel - gyakorlatilag szinte mind felvett valamit ebből. A bizonyítékok nagyon sok esetben hiányosak voltak ugyan, mert midnegyik benne volt ebben és mindegyik megtervezte a maga is üzletét erre építve tegyük hozzá, tehát nem voltak ott bábok hanem mind aki ott volt és az előkészítésben benne volt sáros és a világháborún dolgozott aktívan... szóval össze tudtam vágni a részleteket amiből az is kiderült minden esetben amit ez meg az kivágott belőle hogy magát és a szarát elrejtse.
Hiányzott egy kis rész az egyikből - ki lett vágva - megjelent egy másik felvételen amit egy másik fett fel... és ezeknek már akkor is igen jó cuccaik voltak hiszen volt pénzük a fejlesztésre és apám is nagyapám is a lehallgató és megfigyelő potenciálokra nagy hangsúlyt fektettek, pontosan ezért, mert tudták hogy ezek elsősorban egymástól félnek a legjobban... szóval mind sáros mind ott volt benne volt üzletet épített magának és fel is vettek midnent gyakorlatilag...
Hatalmas anyag gyűlt össze sok sok órányi. A révai laci végig nézte az egészet kíváncsiságól meg egyébként is fontos hogy legyen több is aki emlékszik erre, több héten át csak ezt nézte és hallgatta.
Hatalmas munka. De megérte mert én elfelejtettem azt is hogy egyáltalán van ilyen anyag és hogy a végkövetkeztetés az hogy midnegyik sáros ebben és mnd benne volt hogy legyen... miközben egymásra mutogattak hogy Ő volt! Ő volt...
Szóval mind szarházi.
---
közben eszembe jutott az is hogy ezzel párhuzamosan akkor tűnt fel az kézimunkás anna kurva is a láthatáron aki szintén zsidó csaj a laci szólt hogy vgig szivatni fog téged... mondtam hogy nem baj de legaláb van egy meleg női test amihez hozzábújhatok amolyan szőranya dologként és legalább van kivel beszélgetnem.. .az meg feladaton volt...engem akart megszivatni... kicsit meg is lett táncoltatva.. .a laciék ellopták a pénzét a titkos számlájáról... szaladt is a sanyihoz vagy valamelyikhez hogy baj van... akkor vágott olyan kétségbeesett pofát ott lent az áruháznál az eleven center meg a spar ahol van ott az egyik ruhaboltban van egy öltöző ahol a maszkokat húzzák át 8egyébként a legtöbb ilyen plázában van ilyen meg áruházban meg a mozikban is) ... mutatta is nekem hogy ott kell átöltözni majd... vissza akart vinni hogy megtáncoltasson... hát meg lett táncoltatva ő maga... nem értette hogy miért nem működik a hajtása... hahaha az vicces volt egy kicsit... kurva anna kürtős kézimunkás kurva...
---
most nézem ezt a naked weapon című borzalmat... :-D az elején a révai laci nőként brillírozik... hahaha az jó hely volt amikor mesélte hogy mi volt ez a film hogy rengeteg gyönyörű csaj, kánaán.. meg kiképzés ment közben tényleg de a mienk nem olyan mint a filmen volt... akkor felkaja a fejét... de peti nevet hát te is ott voltál... Akkor beugrott hogy tényleg... és tényleg piszok szép csajok voltak... Az egyik lány volt csernobilban és mesélt neki egy másik lány is aki korábban járt ott onnan vették a témát ez a misa filmje volt egyébként... és akkor eszembe jutott ahogy beszélgettünk erről a csernobili iskoláról hogy igaza van... mondtam hogy én is hallottam iszonyú durva történeteket a korábbi időszakról.. ott ugrott be hogy a fazon aki a süllyesztőben dolgozott az mesélt nekem rengeteget... fejben folyamatosan beszélgettünk... annyi gyerekhullát takarított el hogy el se tudta mondai számokban... és tényleg csináltak olyat is még régebben a hetvenes években hogy a végére csak egy gyerek maradhatott a csoportból... a legjobb harcos...
Baromi kemény dolog volt az a csernobili suli, vagy kondícionáló tábor... voltak ott kiváltságosok is egyébként egyszer beszöktem átmásztam közéjük ők beülhettek a tanári szobába és nekik volt keksz édes keksz meg tea meg csokoládé is néha... és az egyikkel elcsevegtem egy lány volt és kérdezgettem hogy máshol is volt e már... és mesélt hogy persze vannak jobb helyek főleg nyugaton ott midnen van szauna meg masszázs, meg ki is lehet menni meg költőpénzt is kapnak néha... ó csodálkoztam magamban... és akkor miért jöttél ide? hát azért mert ezt is meg kell csinálni valakinek és mindig le kell ereszkedn ide a mocsokba is... de miért ne mtudod elintézni hogy ott maradhass? néz rám, azt nem én döntöm el meg azt is meg kell tanulni hogyan kell bánni a legaljával és hogyan kell őket megtörni... mondja ő... közben néztem az asztalon a papírokat és volt egy csomó firka... ők ott ültek össze ötletelni és némelyik le is írta a dolgait volt az egyik lapon pár jegyzet hogy ezt a gyereket ilyen módon fogják szivatni meg olyan és így fog megtörni amolyan folyamatábra szerűen volt lerajzolva rövid velős és baromi kegyetlen dolog volt... rákérdeztem mi az.. erre gyanakodni kezdett a csaj... leléceltem inkább.
Közben az az ember soha egy rohadt szót nem szólt senkihez se... a fiatal varga egyébként pontosan ilyen kiváltságos szarházi volt ott és ő volt az aki ezek között tervezgette hogyan töri meg a többit aki ofa volt téve darálóba... ilyen sulikban tanítottá kőket erre. A szekér is ilyen kiváltságos rohadék volt. Már akkor pénzjutalomért ölte a többi gyereket ő is ott volt abban a suliban meg is vertem kegyetlenül... egy rohadt féreg volt már akkor is az a patkány...
---
Eszembe jutott hogy egyszer a petkkóék erdész utcai házában leégette megy csomó elektronikus dolgot.. .mert a rizsa kérte hogy ezt is meg azt is... apám baromi jót röhögött rajta amikor megnézte... megterveztük persze előre az egészet.. és volt célja is... kiégettük a zavarójukat.. .mert az még sokkal korábban készült és nem volt belőle több neki... ahhoz hogy tudjon újat csinálni ahhoz meg elő kellett vennie a tudományát... mi meg ott voltunk és figyeltünk hogy mit tud erről és mi van a zavarójában... nem mintha a mienk rosszabb lett volna de azért kellett tudnunk hogy mit alkotott az ali zavaróként az övék is elég jó volt...
akkor összeült  a cslaádi kupaktanács a krisztiánnal kiegészülve abban a házban találgatták hogyan csinálhattuk ezt...
---
Húúú csernobili iskola ügyében eszembe jutott még egy jópár dolog és a misa csajos filmjéről is... ott beszélgetünk sokat erről és ahogy haladtunk előre egyszer csak eszembe jutott hogy az a csaj aki szóba hozta az volt az aki a kiváltságosok között szivattta ott a gyerekeket... ebből lett is balhé komolyabb és szét oszlott a banda mert volt verekedés is azt gondolták most már ki tudnak állni velem is szét is lett pakolva a társaság... akkor ébredtünk fel a lacival hogy ez mind szar volt és egyik se csinálta meg a feléig se.
S egyébként nem akartam hinni a szememnek de a csernobili tablókat böngészve- mert ez után a takarítót is megkerestem aki a süllyesztőben dolgozott azt is eldugtunk apuval máshova és ő segített a dokumentumokat kivenni a suliból és megmenteni egy csomó mindent és ráadásul gyűjtötte is a bizonyítékokat mint a papa embere a vérnegyedben... kiderült hogy anyám is volt ott de ő is a kiváltságosok között.... apám se akarta ezt elhinni nézte az osztályképet és azt  mondja az nem anyád... mutatom a következő bizonyítékot, egyre mélyebb hallgatásba süllyed és nem mond semmit se... az bizony anyu volt ott. A kivátlságos rendszer kápók között...
a huszti papa gondoskodott az anyukámról és rendszer kápót nevelt belőle is a fiacskájából meg szarházi ingyenélőt az unokái meg ugyanolyanok lettek kurvák és szarházik szép hagyományt őriz a hiszti papa borzolni mások idegeit azt tudják igen magas szinten... És több esetbe nanyám is benne volt abba nhogy apámat megvezessék és ő is eladott mindket és engem is több alkalommal a pénzeimet lenyúlták a mama is meg az anyám is és szétszórták a szarházik között... akkor is tiltakozott amikor felhívtam a figyelmét arra hogy azok akikkel a silencert csinálta szarházi emberkereskedők.. ő jól érezte magát velük jókat dugtak és szórakoztak a film alatt... anyámat nem zavarta hogy azok rohadék patkányok mind egytől egyik és azért szerették is... csodálkoztam is hogy a fókánál olyan megbecsült helye volt és senki se baszogatta. Hát ezért nem. És egyébként abszolút tudatosan csinálta ezeket mint a mama is pl most reggeli cirukuszt... szarházi rohadék ez is... ezeket már mind tudatosan csinálja mindegyik itt a családban amikor nekem jönnek... és erre ma semmi szükség nincsen semmi retorzió vagy utalom nem éri egyiket se... vagy mégis? a papa jutalmazza őket még mindig vagy esetleg a báryó?... nosza akkor csödítsünk oda közéjük hogy ők is tanuljanak emberi viselkedést...
---
nyomoztunk is ebbe naz ügyben... anyám egyszer elment valami partira és vele együtt szállítottak két másik csajt ... azok még kezdők voltak nagyo nfiatalok anyám megnyugatta őket hogy a x rendes ember (aki szállította őket) és nyugdojanak meg ne mlesz semmi gond... anyám kiszáltt a másik két kislányból a szőkének kivették a szivét, szívdonor lett belőle a másikat meg megbaszták és halálra verték. Amikor szembesítettem ezzel anyámat akkor kezdett végre észehez térni addig valahogy azt gondolta hogy a papa és a nagycirkusz jó dolog és nincs ezzel semmi gond... mintha ő maga radirozta volna ki a kellemetlen részeket magának... és az is kiderült hogy anyám nagyon is sejtette hova viszik a másik kettőt... abból partizott amit értük kapott... ő szervezte meg hogy az a kettő maszkba bújjon és elinduljon... mentegetőzött hogy ne mtudta hogy kiveszik a szivét a kislánynak és hogy akkor soha ne mcsinált volna ilyet ha tudja...
Azután odament ahhoz a csávóhoz ak iszállította a kislányokat és rákérdezett hogy mi volt ez... és a szállító meg pontosan tudta mi lesz azokkal a lányokkal... "e mari te is tudtad hogy ez benne van a pakliban hogy időnként levágnak csajokat meg fiúkat... te magad is pontosan tudtad hogy akiket viszünk azok közül néhány így végzi... hogy mot éppen melyik azt én se tudom mindig..." mondta - a távoli rokon volt az a vidák... akkor pont tudta hogy azok donorok, mert szólt neki a papa hogy annak kell a szive... megmenteni egy nagy koponyát aki már haldoklott a székokózott szétalkoholizált testében a rohadt rendszer súlya alatt... hát így ment ez... egyik egy partira a másik a kés alá... anyám meg megnyugtatta őket hogy az jó ember... nem lesz semmi gond...
---
A misa összeszedte a kurváit hogy kképeztesse velem utána eszünkbe is jutott hogy így vettük rá hogy ebbe belemenjen... hogy jobbak lesznek a kurvái --- onnan került ki a kézimunkás kurva kürtös anna is a misa táborából...
---
A papa szándékosan csinálta ezt anyuval egyébként hogy ráébredjen hogy ez a rodszer rohadt, mert anyut is meg tudták vezetni a sanyi a mészáros meg a többi. A mészárosna kapu tette be ezt a plug in-t és akkor gyakorolta amikor még a cirfusz utcában megpróbált engem megölni... is gyerek voltam még de emlékszem hogy már akkor azon gondolkodtam hogy én ölöm meg és nekimegyek. Apu az első ilyen eset után amikor anyu ott szorongatta a kést a kezében hozott egy pisztolyt és betette a gyerekszobába a szekrénybe mondta nekem hogy ha  alaci bejön ne várjak és ne engedjem a közelembe hanem lőjem le azonnal ha csak a szobába belép... erre valaki feljelentett minket hogy illegális fegyver van a lakásban. Ki jött ki rendőr egyenruhában? Hát a mészáros maga. Egyenesen oda ment ahhoz a szekrényhez. Apu is megjelent. "Ezt keresed laci?" mutatta neki a fegyvert.. ."Ha még egy lépést teszel a gyerekem felé szitává lőlek." mondta neki. Miután apám megtanította neki ugyanazt amit én a varga gyerekkel csináltam utána első dolga amire felhasználta az volt hogy nemgem megöljön anyámat átverve a közelembe férkőzve.
Anyut meg is tudták vezetni ezért volt békés élete a foka-nál. miután viszont ez a szívdonoros ügy kibukott akkor rádöbbent hogy mi van és beszélt is róla bent is onnantól keményen rászálltak ott is és akkor csinálták ki őt is hogy végül takarítónő lett a kórházban és ott is szivatták állandóan. Onnantól ő is olyan pozícióba került mint én. A vidák anti meg tudta hogy az a kislány hova megy... egyébként akiket szállított és vitt az anti felelősséget vállalt értük addig amíg ő vitte őket... hogy az után mi történt velük az már nem az ő felelőssége volt és tenni se nagyon tudott mit vele.. viszont a szállítási láncot mindig megjegyezte hogy kinek adta át a gyerekeket akiket vitt bárhova és ezt mindenki így csinálta aki emberből volt valamennyire.
A kislányt egyébként a sanyiák akarták feláldozni azért hogy az egyik szarházi tudósukat megmentsék vele. Akit egyébként ők maguk tettek tönkre hogy állandóan zsaroln itudják.
Engem is rá akartak venni hogy csináljak szívműtéteket és azt is fejlesszem. Én megmondtam neki khogy ezt soha nem fogom megcsinálni. Azért húzták csőbe azt a francia srácot hogy a harctéren kelljen műteni és megoldani az artériát ért sérülést.... "Miért hát neked is lehet szívbetegséged... milyenj ó lenne ha akkor segítene valaki és adna egy új szivet." mondták... "Ha ez a szív megáll bennem akkor én meghalok. - mondtam - soha senki ne mfog azért meghalni hogy nekem másik szív kerüljön a testembe. Ez a természet rendje. Ha megáll, megáll ott a vége."
És nem a papa szervezte ezt csak tudott róla és nem nyúlt bele, mert a tudós tényleg csinált még pár jó dolgot... viszont anyut ráébresztette arra hogy mennyira rohadt ez az egész...
---
A békásmegyeri csapatot meg hatalmasan megszivattuk - azok mind szarházik voltak egyébként a sanyi emberei... és nem azért néztek ki úgy ahogy az a furcsa torz fejkinézet ami látszott rajtuk az a vérgőz volt a fejükben a gyűlölet és a mindenre kaphatóság egyvelege. Megszivattam mindent méghozzá nagyon...
A révai lacit sokáig ne mtudtam hova tenni akkor se most se... akkor azt mondta hogy azért peti mert én is voltam a sanyinál... de engem apám felkészített rá hogy mit csinál a sanyi és tudtam mire számítsak... ennek ellenére engem is meg tud táncoltatni, de azért belül megmaradtam annak ami a családom volt mindig is ellensége ennek a rendszernek...
Nem tudom most mit csinál... egy darabig aggódtam is hogy amit ott kiszivárogtattam az komoly károkat okoz a mi rendzserünkben... de a laci megnyugtatott hogy ne aggódjak ez az ő rendszerüknek a működésmódja te valami olyasmire építetted rá a tiedet amit ők nem ismernek és mérni se tudnak...
---
Amior az öreg varga meg a fiatal varga gabi rájöttek hogy mi ez a dolog amivel megszivattam őket.. .akkor elkezdtek nyomozni hogy a sanyi miben volt benne és mit kell átvizsgálni és átalakítani amiről mi tudhatunk. kiderült hogy mindenben benne volt... ahogy nyomoztak tovább a mészáros is rájött hogy vele is megcsinálta ezt apu de hallgatott és csak a sanyival beszélte meg a dolgot, mert tudta ha kiderül akkor őt is kizárják a többiek hogy ne legyen szivárgás --- mert a sanyival ezt csinálták.
Végül lassa nlassan rájöttek hogy midnegyikben benne van a plugin amivel mi is ki tudjuk szedni belőlük amiről tudnunk kell... éppen azért lettek ők támogatva hogy ők kerüljenek a tetejére a papa intézte ezeket a huszti és a machete...
Akkor megint összeborultak mint régi jóbarátok és átnézték mivel mit tudnak kezdeni...
Közben a békásmegyeri csapat fejlődött annyit hogy a sanyit is meg tudták már néha szorongatni meg a többit is időnként... kezdték megérteni a dolgokat hogy mit hogyan csinálnak és ennek hogy őket ott fejlesztettem és szivattam is egyben ez volt a célja... hogy a teteje alatti csoportokat felhozzam arra a szintre ahol már meg tudják emezeket szorongatni.
Viszont maradtak ezek a szarházik és át is tudtak verni mindenkit aki nem tudta hogy ők szarházik... a plugin miatt. Ez tovább rombolta a többi naiv és alattuk lévő rétegeket és tovább tudtak toborozni maguknak megtörni újakat és behülyíteni hogy őket szolgálják és elhazudjanak mindent ami valóság...
---
Egyébként hatalmas balhét csinált akkor anyu és nyomozott is hogy mi lett a két gyerekkel akiket akkor ő nyugtatgatott hogy nem lesz semmi baj...
Akkora lett kész a mekmester ember és szervkereskedő hálózata és pontosan azt a rendzsert használta erre amit a maskarabál is használt. Ugyanazok az emberek csinálták az egészet. Egészen a végéig egyik se tudott semmit se hogy mi és ki lesz az áldozat kiből kivesznek ezt azt és vagy kidobják a szemétdombra vagy feloldják a végén vagy visszarakják hogy ne hiányozzon sehonnan és ne is keressék... a mekmester rábaszott amikor úgy döntött hogy visszaül a hálózat tetejére mert "felépítettem a világ legjobb ember és szervereskedő hálózatát, majd lemondok róla bagóért nem?" mondta... amikor lett olyan megrendelő, akkor neki is ki lett véve az egyik veséje... a kis masa ezzel poénkodott egy darabig "ki ette meg a májamat?" "Ki vitte el a májamat?"
Azután a pettkóék meg a masáék összeültek amikor kiderült hogy tényleg kivették a saját emberei a mekmester veséjét hogy valami gond van... a kis masa meg a rizsa hívta fel az öreg pettkó ali figyelmét arra hogy a mekmester ismerte a legjobban ezt az egészet és jobban ismerte mint ők... nem kéne kockáztatni és le kéne állítani az egészet... merthogy a megrendeléseket ők gyűjtötték ők csinálták a fekete interneten azokat az oldalakat ahol ilyet lehetett venni: májat vesét, szivet... amikor eldöntötték hogy erre ők is rábaszhatnak - kicsit segítettem feltettünk olyan megrendeléseket amik megfeleltek az ő szerveik paramétereinek - akkor odahívtak hogy megbeszéljék ezt velem...
"De hát te fejlesztetted ezt a rendszert is péter..." monjda a pettkó
"Én hát... de ne mazért hogy működjön és ti hatalma spénzeket kaszáljatok hanem azért hogy soha senki se tudjon ennél jobat csinálni és mi meg tudjuk mi a megoldás arra hogy hogyan lehet semlegesíteni..." nézett is a pettkó csúnyán... a rizsa meg tolta tovább a szöveget hogy "de midnenki a mi emberünk péter úgy folytatjuk ahogy akarjuk..." "ha ez igaz rizsa akkor nyugodtan csinálhatjátok tovább, nem lesz semmi bajotok... de ha esetleg mésincs így akkor a következő áldozatai ennek a szervkereskedelemnek ti lesztek meg a masáék..." erre a rizsa kicsit kis gondolkodás után hozzáteszi: "A gálék is benne vannak péter" "Tudom."
Amikor elmentem onnan együtt még megbeszélték hogy nem szólnak a géláknak.. .ezt elkldtem a fiatal zolinak - igaz hang nélkül volt de ő hallja amit ezek beszélnek úgy is felvételről is... de nem állították le azonnal... még futottak egy jó pár kört hogy mit lehetne tenni hogy ők védve legyenek de a többit simán fel tudják koncolni a rendszeren belül...
Amikor ment a nyomozás a két kislány miatt akkor azok akik szállították végignyomozták hogy honnan ki vitte őket tovább és hol tűntek el... végül kiderült hogy a papa egyik öltözőjében tűntek el... és élnek azóta is vígan.. .csak anyut leckéztette meg ezzel a papa meg felhívta a figyelmet a kereskedelmi láncra ami ugyanaz volt mint a maskarabál közlekedési csatornái.
Az én ötletem volt hogy így legyen. pontosan ezért mert ez is tovább növeli a feszültséget a szarházi rejtőzködő maskarabálosokban... és azok akik kívül estek a mi rendzserünkön bizony meg is szívták még ez után is... mi meg kidolgoztuk a megoldásokat és aki tényleg tartotta magát az elveinkhez és megcsinálta a kiképzésünket az meg is kapta a védelmet hogy ne kerüljön a kés alá sehol és sehogyan se... a többi meg csak hadd szívjon ezzel megérdemlik ha ezt a fosztogató rabló rendszert akarják akkor megkapják... őket nem védjük meg ettől. Sőt...
---
A ládonyi meg egyébként úgy döntött hogy ő pénzt akar... és ment ezekkel... elkanászodott és elbukott de ő is olyan simabőrű átverős kiscsaj lett mint a többi. Sima modorú és kedves és olyan ártatlan...
Békásmegyeren meg azt szivárogtattam ki hogy ezeknek hogyan van megoldva a rendszerük... mert a többi nem tudta bemérni sehogy se. A másoló volt a lényeg. Feltérképezte hogy milyen jelek vannak rendszeresen a térségben és ezek mögé rejtette a rendszerük irányító és vezérlő jeleit. Az elektromágnasas spektrum teljes skálája - majdnem - és egyebek... infrafény, lézerfény, ultrahang és a többi minden játszik... minden.
Egyébiránt ez se az én ötletem volt hanem a sanyi modnta nekem hogy ha vlami szerv kell csak odairányítja a megfelelő embert ahova kell és levágják... ennyi. Csak én megszerveztem hogy ez kiderüljön és csak úgy tudtam ezt megoldani ha ezeknek iapágat csinálok ebből azaz segítek benne ezért kellett egy ekkora rohadék szarházi ehhez mint a mekkmester mert ő neki ez feküdt... megkapta a lehetőséget hogy feladata végeztével kiszálljon és normális életet éljen... nem tetszett neki miután kikapták a veséjét utána már hajlott abahagyni és változtatni.. .rájött hogy nem képes ezt úgy kontrollálni ahogy ő azt szeretné... és azzal hogy egy ekkora jól szervezett lánc kialakulhatott és rögötn le is lepleztük azzal a sanyiék se tudták már olyan egyszerűen megoldani a szervlopást maguknak se a maguk szakállára többé meg a petkkóék se, a gáék se... a masáék se... Mert erre midnenki felkapta a fejét hogy ez így működik... benyeltem a kreditet hogy é ncsináltam meg ilyenre de ez ne mígy volt... ők így csinálták ezt mindig is... csak lelepleztem a dolgot úgy ahogy az akido-ben tovább rántod a nagyobb és erősebb ellenfeled hogy felkenődjön a falon...
---
Ja a ládonyi meghajtotta aput... úgy hogy ő ne mis jött rá... azért irányította oda aput é a ládonyit is a révai laci hogy ez kiderüljön... mert apám nem jött rá...  nekem szólt a laci de apámnak nem... azt gondolta hogy ő a tapasztalatával csak csak rájön hogy milyen trükkös és erős szexhajtó a ládonyi... egyébként erős szexhajtó az alapból erős hajtókból lesz... csak szexxel még erősebb... és a ládonyi olyan sumák kiscsaj hogy elképesztő.. már ott a megyeri lakásnál rájöttem erre, csak úgy simán meg tudott hajtani valamivel... ja a kulccsal vagy mivel... nagyon kemény volt amit csinált... a velejéig rohadt kiscsaj.. húú bazmegg most jövök rá hogy a révai pontosan tudta hogy a ládonyi erős hajtó és együtt találták ki hogy meghajtanak mindekt aput meg engem... mert a révai is a sanyi embere és ugyanolyan szarházi mint a sanyi csak ő is olyan jól megcsinálta megának hogy át tudott verni engem... ja az is egy patkány ezek közé tartozik oda való... tényleg már akkor rájöttem ott a kapuban hogy együtt csinálták a ládonyival és együtt csak úgy simán egy öleléssel meg tudtak hajtani... de apu is rájött és kifőztünk valamit nekik... felhasználtuk őket valamire...
Ja végül oda jutottunk hogy a sanyi meg a többi embereit mind tudjuk használni a pluginek miatt, mert építeniük kellett a szeretet erejére is hogy bennünket át tudjanak verni, de mégis használhatatlanok voltak mert semmit se úgy csináltak meg és akkor amikor kellett volna és mindenbe beleszartak ők is uganúgy ahogya a sanyi is... a pénz érdekelte őket semmi más...
A révai mondott valamit hogy itt lesz egy olyan sandokános fejkednővel a fején a szeremlei utcában amikor ezek eszembe jutnak majd... lehet hogy ő volt itt...
...
ja amikor ott lebukta és otthagytam őket:
"De most mi lesz?" kérdi a ládonyi a révait
"Hát semmi... midnen megy továb ugyanúgy mint eddig..." röhögött a laci "Nincs egy emberük se, mindent mi csinálunk nekik."
"De visszavonja a védelmet tőlünk."
"Áááá ne foglalkozz ezzel senki se akar minket bántani... azok mi vagyunk akik ellen ők védekeznek..." nevetett jóízűen... "majd szépen elfelejti és minden megy tovább..."
Ja mindkettő egy patkány rendszerelem rendszerszolga féregnyúlvány... ja és apu vette észre hogy szarházi mindkettő és én nem ráadásul beajánlottam mindenkinek hogy a révai az jó... egy szart az is egy rohadék... bár egyébként állandóan érzékelte ma dolgot csak mindig meg tudott valahogy hajtani hogy mégis azt gondoljam hogy ő jó... pedig egy patkány...
Apám meg ment utánam és szólt akinek tudott... de nem csak engem tudott átverni sajna... amikor összeültünk hogy elemezzem hogyan csinálta, akkor az egyik ok amiért ez átmant rajtam már az volt hogy senkivel se tudok beszélni aki tényleg követi a célunkat és nincs napi szintű támogatásom és kapcsolatom velük amikor k itudnék takarítani a fejemből... támogatás nélkül ez lesz... kitalálnak vlaamit megkeresik hozzá a legjobb embert és beültetik a szarukat ők is... de egyébként az is kiderült hogy végig szivattam én magam is a lacit is szóval tudat alatt tudtam hogy mi van... csak elbasztam mert tudatosan meg azt mondtam mindenkinek hogy a révai jó...
ugyanaz a szar mint a ruben meg a lapi meg a többi a sanyi emberei a circus kápóvezérei...
a babuskov ugyanilyenrohadék volt... annak is az ő emberei jötte kés szóltak hogy miket művel  csaba... a baba.
Szóval az volt a révaival, hogy az ő embereit még könnyebben tudtuk felnyitni mint a sanyiét... a sanyi emberei csúnyák voltk csörtetőek és sokan féltek tőlük mert ne mféltek verekedni hozzászoktatta őket az ütlegekhez ezért szerettek hozzájuk menni. de például a mészárosnak egy idő után mondták az embeei hogy inkább pihenjen majd ők csinálják a kiképzéseket... és ők meg jobbn csinálták némelyik hozzátezsem mint ő és elmondtak nekik sokmindent, de volt azok között is szar  jócskán de akadt jó is aki elmondott mindent és mindent úgy adott tovább ahogy mi tanítottuk.
Szóval azért mondtam a révaira hogy jó mert azt kartuk hogy hozzá mejenek többen. Amikor kibukott ez a dolog a trükkünkkel akkor rájöttünk arra is hogy a révait majd le akarják állítani csak ha ő meg leáll akkor meg neki nem lesznek emberei és a többihez mehet inasnak csicskának, csak arra nem jöttek rá a többiek hogy nekik is bent van már a plugin ugyanúgy mint a révainak...
A laci mondta is a rózsavölgyinek a fitatalnak hogy majd akkor áll le ha ők is leállnak a kiképzéssel...
Szóval ezért mondtam róla hogy ő jó és ettem meg sokmindent tőle.
Egyébként a csernobili suliban anyu is nagy zűrzavart csinált, akkor kezdtek finomítani a megítélésen és a szerkezeten, mert nagyobb figyleem irányult rá onnan szóval ő is lazított a dolgon... a süllyesztőben az az ember meg a papa embere volt és megjegyzett minden gyerekeket.
A misa táborában az a csaj amelyik felhozta a cserobilt az volt az a csaj akivel dumáltam és a kekszet kajáltam... megfenyegettem hogy megmondom ha nem ad kekszet a többieknek is ezért későb is segített... a süllyesztőben a csávó mondta hogy az is szarházi mert megcsinál nekik mindent de talán még hajlítható valamelyest... azért vele próbálkoztam.
Azok a fiatalok is ezen dolgoztak - a harmadik világháború előkészítésén és a hozzá kapcsolódó üzletek felépítésén - aki később kerültek be a mányi irányítása alatt a kosárba ezeknek a gyerekei, a bogár, az ikó, a rizsa a kis masa és a többi, mondjuk a nagyobb és erősebb családok gyerekei benne voltak már előtte is de nem olyan frekventáltan. Emezeknek annyi volt a különbség hogy plusz feladat volt az én kínzásom és eliminálásom lehetőleg a kivégzésem.
---
A kis masa egyszer engem fel akart áldoztatni az apjával együtt frankón előkészítették a dolgot apu perforálta a helyszínt azért ki tudtam törni utána megcsináltuk velük ugyanezt az apja viszont megcsinálta volna.. .a guillotin vassát leejtette csak úgy csináltuk meg hogy ne csapódjon le teljesen. A kis masa behugyozott félelmében. Azt mondta amikor a padoknál ott lent a kalapnál a füves részen ezt a támadást előkészítette, hogy ezt azért kapom... de apu is rájött hogy ezt ők kezdték úgyhogy akkor is most is megkapja ezért a magáét a kis rohadék. És az ő apja nem ismerte fel hogy ő van ott az enyém igen és az enyém nem csinálta meg velem azt amit az övé megcsinált... mert az öreg masa is szarházi rohadék...
---
A srác akivel a "nyaktörő mutatványt" megcsináltuk tényleg a sanyi embere volt és tényleg itt lakott a környéken... állandóan körülöttem lógott amikor edzettem itt a környéken és figyelt és tanult... megértett egy csomó mindent és úgy döntött hogy ő is úgy fogja csinálni mint én, hogy kamuzik és nem öli meg azokat akiket a sanyi kijelöl célpontnak... fel is vette a dolgokat amikről beszélgettünk én adtam neki a cuccot amivel felvehette. Azok most már elérhetőnek kell legyenek elvileg a rendszerünkön, mert akkor feltettem időzítve hogy amikor ez a nayktörő mutatány eszembe jut a végén akkor váljék hozzáférhetővé. Csináltunk egy ugyanolyan maszkot mint ahogy kinéz csak kicsit nagyobbat hogy mindenki azt higgye hogy nem ő az, de ő volt benne. lassan megértette a dolgot hogy mit művelnek ezek és mit csinálun mi és nagyon jól odafigyelt arra amit tanítok. Amikor mondta hogy felvett mindent és odaadta a cuccot akkor mondtam neki hogy vegyen fel egy kavicsot is mellé pucolja meg és mindkettőt adja oda... a kavicsot beraktam a zsebembe, mert tudtam hogy el akarják majd venni tőlem. amikor mentem a híd felé - ez ott volt a vízszintmérőnél ahol békázni szoktam a lépcsőkön - akkor jött is az ember és mutatta hogy adjam oda meghajtott.. .odaadtam neki... "Ez egy kavics... mondja az nem kavicsa komám mondom csak úgy néz ki...
A másikat meg beraktam az alsógatyámba mondva hogy megint birizgálják a pöcsömet... akkor még ne milyen száratlan gatyákat hordtam hanem gumis szárút...
Utána feltettem magam a rendszerre az egészet... abból sokmidnen kiderül egyébként erről a srácól is meg arról is hogy miket terveztünk meg ketten. És hogy miket akart a sanyi megcsináltatni vele...
meg a többi...
Az is nagyon fontos anyag! Remélem megvan és nem csak hallucinálom az egészet hogy csináltunk egy fasza rendszert...
---
The Diamond Mercenaries - az ikó apja a telly savalaas bőrében é az se véletlen hogy a gyémántos filmet csinálta meg neki apu... mert főként gyémántokban utazik...
---
Ja az etele is szarházi.. ."hát ki a fene tudott volna ilyent megengedni magának akkor péter tibor etele magántanuló..." A miles is próbálkozott sokfélével és amikor sikerült a nyaktörő mutatvány akkor ilyeneket mondott: "Hát ez baj.. méghozzá nagy baj..." "Miért?" kérdi a sekó "azért mert innen hozzájuk fog menni mindenki nem hozzánk... és akkor elveszítjük a harcteret..." mondja a miles katonai szakértőként... pontosan teszem hozzá...
---
Szóval anyunak annyit sikerült elérnie a csernobili iskolában hogy többé már nem tudták megcsinálni hogy a végén csak egy maradhat - megölették az összes diákot... anyu sírt is. Akkor ennyit tudott elérni és majdnem lebuktatta a süllyesztőben lévő embert is akit a papa tett oda.
---
Apu később odajött hozzám, hogy a pettkóék nem csinálnak semmit és próbáljam meg a vargát megkérni hogy készítse elő a robbanó motorok cseréjét hogy megszervezze. A Varga el is vállalta... azaz nem is így kezdődött hanem hogy a varga odajött hozzám hogy nem lehet e alkudni velem... mondtam ha van miről akkor lehet... mondja hogy ad egy pár embert és ennek fejében hadd mozogjon még egy kicsit... mondtam hogy megtanácskozzuk hogy van e olyan ember akiért érdemes és szólok ha döntöttünk, azt mondja "van biztos hogy van már próbálkoztál velük csak nem ment... mert én úgy csináltam meg őket hogy senki se tudja tőlem őket elcsaklizni."
Kötülnéztünk kiderült hogy tényleg van olyan akiért érdemes ilyen alkuba belemenni... de amikor apának felvetettem már egyből menni is akart tovább... "a vargával megalkudni? Fiam nem tanultál még róla eleget?" de végül belement ő is... sőt...
Szóval adott a varga egy pár embert. jöttek velünk émelyik a lábunkat akarta csókolni hálából, de ahogy telt múlt az idő és a varga mozgott erre arra, némelyik megint kezdett emgőrülni közülük... kiderült hogy a varga  azt csinálta velük hogy rájuk állított egy hálót is ha mégis valaki fel tudná őket törni akkor is visszaőrjítsék őket és ne legyenek képesek azonnal a teljes emlékezetükhöz hozzáférni... de mégis képesek lettünk velük dolgozni és megértettek sokmindent. Kialakult eg törzs gárda akik fel tudtak épülni és onnan már beleláttunk abba is hogy mit csinált a varga velük. És mint az AA-ban is volt egy csomó aki rögtön az elején azt hitte hogy már fel is épült ezek közül is volt egy csomó ilyen akiről úgy tűnt hogy érti értette is, de mégis a felépüléstől nagyon messze voltak. Volt egy akit állandó nyomorban tartott viszont amikor vlamit megcsinált neki jól akkor betette az egyik bankjába a bársonyszékbe a legtetejére... arra az esetre ha valaki feltörte volna őket meg úgy kondícionálta őket hogy úgy emlékezzenek hogy mi vertük ki a banki bársonyszékből és ő próbálta őket oda visszatenni...! már a hetvenes évektől ilyen módon kondícionálta az embereit... a fantomas című szönyedvényben benne volt ez... bennünket figurázott ki és a papa rá is jött erre akkor azért készült ez a film... emlékeztetőnek erre.
Szóval a varga megint megpróbált átverni bennünket... de mégis egy párat sikerült felhozni olyan szintre hogy képesek lettek segíteni a többinek. Apu meg azt mondta amikor ez már kiderült, hogy "fiam a vargát még attól is jobban meg fogjuk szivatni ezért mint az összes többit." Kikkel?" "Hát velük..." "Akkor mégis felépült néhány közülük?" "Fel bizony... kellett hozzá jó pár év és még kell több a többieknek, de most már tudjuk mit művelt velük megvan a szerkezet mögötte így már könnyebb nekik segíteni ebben és van pár akik már megértették az egészet... velük."
A varga gabi ficsakája ennek a szarházinak szintén ugyanezt a módszert követte... ott tanulta ki az iskolát csernobiliban meg a többi ehhez hasonlóban. Az is egy rohadék csak ő már jobban a fókuszba került mint az öreg varga nem tudott annyira rejtve dolgozni a szemek és a fülek elől.
---
A rendszer amit építgettünk működik és megbízható csak emezek meg kitaláltak egy olyat hogy építettek másik rendszereket sokat amik hasonlóan néztek ki mint a mienk és azzal manipuláltak mindenkit akik természetes alapon ne mvoltak képesek követni ki hol van és mit csinál.. végül ezt az oldalt feladtuk és úgy döntöttünk hogy a természetes alapú rendszer a legjobb mert a többivel ilyen módon át tudják verni azokat akik nem értek el odáig hogy a saját érzékeikre és elméjükre támaszkodva meg a közösség közös tudatára és a csoport lelkiismeretére támaszkodva képesek legyenek tisztán látni hogy ki milyen irányba halad és ki pénzhitű és ki fosztogató, ki veszi komolyan az általános közös célt és ki adja fel itt ott kisebb nagyobb mértékben hogy ezzel aláássa a csoport pontos fókuszát.
Ezért nem erőltettük a rendszer a technikai rendszer használtatát viszont azok akik már száz százalékban kitartottak - azért akadt ilyen - azok használták és nem is adták ki hogy hogyan néz ki és mi van rajta... nem úgy mint a baba meg a többi... meg a bogár... meg a tomasics meg a török... meg a kis attila, meg a nagy attila, meg a révai, stephany (pettkóék kurvája), és a többi...
A varga akkor amikor alkudni akart úgy hívott félre hogy ő úgy nézi most már hogy nem tudnak minket megállítani se legyűrni hogy nem e lehetne megalkudni valahogyan... akkor került elő az a hasonlota hogy széllel szembe nem lehet hugyozni.. .ezt ő mondta én meg mondtam neki hogy de lehet... hátők ezt csinálják régóta... akkor röhögött "hát ja lehet csak tiszta húgy leszel..." hát ez van...
"Széllel szembe lehet hugyozni csak van hátulütője..."
---
Egyébként a boték a terikéék a gumis ezek is mind benne voltak a harmadik világháború tervében azok is megtervezték hogy miből fognak hatalmasat kaszálni... próbáltam azokból is kicsikarni hogy vettek e fel valamit... szóba hoztam először finoman hogy ők is ott voltak ennek a közelében és hogy kezdenek kiderülni a dolgok - akkor már némi szóbeszéd terjedt erről és tudták hogy összeszedtem az egészet hiába vagdosta mindegyik ki a saját rohadt mocskát rejtegetve az érzékeny részeket... valaki súgott nekik... aki tudott erről.. (a szécsiék voltak mert ők is benne voltak és ők is felvették és kivágták ami őket érintené érzékenyen)...
Szóval először finoman majd szembesítettem őket azzal hogy a végén erre rá fognak nagyon baszni... de nem volt hajlandó odaadni... viszont készültünk erre is meghajtottuk hogy jusson eszébe hogy hol van a felvétel eldugva és léptünk is rögtön... meglett az is... szép kis banda volt mondhatom... a legnagyobb meglepetés a boték felvételeiben - mert több anyag is volt - hogy a wernerrel terveztek valamit a werner jóskával... és az azt jelentette hogy a mányi is benne volt nakon felül mert azok mindig összedolgoztak a két szövetséges jó barát... már nem emlékszem milyen mocskot tervezgettek, de akkor megmutatkozott ezeknek a rohadékoknak az igazi arca előttem...
Ja és onnan kiderült hogy a szécsiékről is volt a botéknak anyaga más de ugyanolyan mocskos szemét.. .erre azok is előszedtek valamit a botékról... nem ezzel kapcsolatos de ugyanolyan rohadt dolgot... a végén oda lyukadtam ki hogy lassan elegem is lett belőlük meg a felvételeikből a terveikből meg aból ahogy ezek gondolkodtak... egyébként már akkor úgy éreztem hogy ezek arra számítanak hogy ez soha se fog kikerülni és nem félnek odaadni a dolgaikat, mert tudják hogy soha nem fog kikerülni, mert apám is benne volt és a nagyapám is... ezt a szécsi rá is mondta nekem... é ahogy elnézem tényleg úgy is van mert az emlékeimben előkerülnek ezek, de a látható világban semmi se kerül elő és nincs a kezemben semmi se... és semmi se történik semmi lényegi és valóságos változás sehol csak a földünk rohad az élőhelyünk ennek a rohadt pénzhitű sátánista tömegnek a súlya alatt... a létünk alapfeltételei rohadnak...
---
A szécsivel való vita során a zécsi azt állította hogy neki is van apámról ilyen felvétele... mondom hogy ajda elő vagy mutassa meg adjon másolatot... nem ad, mert a botéktól is elloptuk amikor eszébe jutott hogy hol van...  ott egy kicsit el is bizonytalanodtam... tényleg megroppant a hitem apámban és ebbe nhogy a bizonyítékok meg vannak e és meglesznek e egyáltalán... apám akkor elmondta sőt elő is szerdte némelyiket hogy itt vannak fiam... megvan minden... de ha mi meg tudjuk odlani azt is hogy elővesszük és ne mlopja el senki, akkor miért nem lehet nekem ehhez a végén is hozzáférésem és miért nem emlékezhetek az összes mocsokra amiket ezek műveltek...
Azt mondja azért mert még alkudozunk velük és ha megcsinálják amit kérünk akkor eltekinthetünk attól hogy a világ színe előtt felelnik kelljen kapitális és emberiség elleni bűntetteikért... mert mindnek volt ilyen... de miről lehet ezekkel alkudni? Semmit se engedtek és amit megcsináltak azt is mindig szarul csinálták meg... hogy sehogy se legyen jó nekünk... "hát a szécsiéknek van a földrengés csináló azzal..." "De apu ez hazugság... azt mi csináltuk nekik én magam.. .pontosan tudjuk hogyan kell ellnee védekezni és hogyan működik..." megnt hazudott és megint azt mondta hogy nem az hanem az embereit adja oda... és fejben mondta hogy adott már ő is egy pár embert... akkor melyiket... kérdem felidézte.. de apu azok szarok voltak és szarházik a gyökereiig... apu azt mondja nem csak úgy emlékszel rájuk... hát úgy emlékszem nem lhet hogy amikor nem velem vagy mellette mdolgoznak még tudnak is normálisan működni de amint melléjük kerülök megőrülnek és támadnak engem... és ez azt jeletni hogy a végcélt mind elutasítja mert csak azok őrülnek meg a közelemben és mellettem akik ilyenek. Rohadt féreg szarházik. A szécsi egyébként úgy válogatott embereket magának a bleső tulajdonságai alapján hogy minnél szarházibb legyen... Azért az ő embereivel gakorlatilag semmit se lehetett kezdeni mert belülről rohadt volt mind... apám mégis tudott velük mit kezdeni... jó én is felhasználtam párat közülük erre arra, amikor rombolni kellett valahol..
nemsokára vége érzem... nekem mindenképp vége lesz hogy a többinek mi lesz az most már nem is érdekel...
egyébként a boték mentségére legyen mondva hogy ő mondta fejben hogy odaadja csak csináljunk műsort, mert a szécsiék is figyelik őket állandóan meg néha itt a sani is a sarki házban... és megmondta hol van meg eljátszottuk hogy én csikartam ki belőle... de ő odaadta és az övé volt az egyetlen anyag amiben nem volt tupírozás meg vágás... az egyik legjob anyag erről a bandáról... és az is csoda hogy ezt hogy volt képes az öreg bot így megőrizni hogy senki se lopta el és tudott róla... azt mondta azért mert elfelejtette... de hát itt volt a házadban a szekrényben ráadásul csak egy papírdobozban együtt az egész... nem ott volt odahozta.. mondja ő és mosolyog.. .de hogyan? kérdem... úgy elővetted valahonnan hogy senki nem vette észre... "Hát Peti nem csak ti tudtok tudat alatt megoldani dolgokat hanem mi is... idehoztam de már arra se emlékszem hol tartottam eddig és csak akkor jutott eszembe hol van amikor te bejöttél a házba érte... mert onnantól a teid a felelősség érte... mert mi se azért voltunk ott... hanem hogy anyagot gyűjtsünk ezekről... de az üzletet megterveztétek ti is... mondom .. hát meg. mondja ő... péter akkor még midnenki olyan rohadt volt hogy más lehetőséget nem láttunk, ha meg tudták volna csinálni akkor mi megcsináltuk volna az üzletünket benne ha tudjuk.. .de hát te is rájöttél mondtad is nekünk hogy mi is rajta vagyunk a célpontjaik listáján... tudják hogy mi nem tartozunk közéjük... tényleg így volt a botéket is feltették a kivégzendők listájára... a legjobb anyagot ők csinálták...
És nem csak anyagot gyűjtöttek hanem valamibe bele is nyúltak amit akkor hangosan nem beszélhettünk meg... megmutattam neki mit mondott a mányi róluk hogy miért kell meghalniuk... meg volt más is azokat is megmutatam neki... nem tudott mit mondani erre...
A jutka néni mondta büszkén hogy belenyúltak nem csak abba hanem másba is csak annak nem lett túl sok eredménye... a a jutka néni is mondta hog ő jó kurva volt ám... a lánya kapcsán került ez elő... és hogy annyi mindent kiszedett belőlük és sorolta hogy miket... néztem nagyokat... "úgy ám péter, nem abban mérték a kurvát hogy hogyan kezeli a botkormányt... nevettünk ... hanem abban hogy mit tudott kiszedni ezekből... ezt mi üzenjük a kurvák!!! tessék tisztelettel lenni ez iránt..." Azok nem kurvák juttka éni hanem kémek... ami nem ugyanaz, a kurva az csak eldaja magát pénzért hogy a másik azt csináljon vele amit akar és ennyi... a kém meg kiszedi amit amazok titkolni akarnak..."
és a kos kurv aközül akik méltatlankondak nem igazán tolakodnak hogy megmutassák mit szedtek ki belőlük... a pénzükön kívül amit a baszásért kaptak ha kaptak...
 ---
Végül az öreg varga meghallotta azt is hogy apuval meg fogjuk őket ezért szivatni joban mint a többit.. ezért tovább alkudott... "És ha elmondom mindet?" kérdi aput... "Megbeszélem a fiammal mert abbe neki is van beleszólása..." megbeszélték.
kiderült hogy van egy kör akik kívülről felügyelik a különös erős képességekkel rendelkező embereit és visszafordítgatják meg blokkolják ha más akarja őket használni... de van ezen kívül még egy kör akik meg már nagyon finoman terelgetik vissza őket ha esetleg valaki mégis feltörné és elcsaklizná őket..." És kiderült hogy ennek a meg tervezésében én is benne voltam... fúúú fogtam is a fejemet... amikor néztem vissza a vargáék apa fia beszélgetést... "Ja igen és a péter ebbe nis benne volt... ennek fejében csináltuk emg neki hogy tudja fejleszteni a kamerarendszert úgy hogy senki se tudjon róla... jó nagy hülyék voltunk..." mondja a varga gabi... és ráadásul még abba is bele kellett mennem hogy én is belevigyem az erőmet... ami azt jelentette hogy ezekkel nagyon nehéz dolgunk lesz hogy feltörjük őket... de ennek fejében csinált nekünk a varga egy jó pár hetet amíg dolgozhattam úgy hogy egyik se tudott róla mit csinálok még ő se...
---
A botékról jut eszembe hogy apuval találkoztam még a halála után is egyszer amikor tudtam hogy ő az és a boték is ott voltak... valami stoppolás volt angilából jöttem haza és ott az egyik boltnál összefutottam velük... ők is onnan jöttek és fejbe beszélgetés volt érdekes... a józsi csinálta meg azon a környéken a rendszert a saját kezével úgyhogy jól meg lett csinálva... apu ezt mondta megbízott bennük...
Hát ez van... De ne mvagyok benne biztos hogy ez mikor volt és hol.. és hogy tényleg apu halála után volt e vagy sem. Vagy az volt az utolsó találkozásunk az előtt? Nem hiszem mert ott egészséges volt és jól mozgott... de olyan furcsán nézett ki mint a sanyi emberei szoktak... viszont az ölelése tiszta volt és erős... sírtam...
Mindegy fene... nemsokára vége ez megnyugtat. Akárhogy is lesz, vége lesz.
---
"De úgy nézel ki mint a sanyi emberei szoktak..."
"Azért fiam mert elmentem hozzá kiképzésre..."
"De miért?"
"Mert a végén így akarnak majd engem irányítani amikor te ki leszel szorítva és ők ne mtudnak majd mozogni..."
Emlékszel a nappaliban a beszélgetésünkre amikor az imát írtuk ketten?
A boték is szarházik... az a találkozó ott a boltnál stoppolás közben apu szervezte meg... azért hogy kiderüljön hogy kimondassa a bot józsival hogy az "úszunk az árral pilitika végzetes és ne mkövethető tovább" azért kellett vele kimondatni hogy fel tudjuk venni, mert valahogy ők mindig elfelejtették ezt a dolgot és sokan hallgattak rájuk, mert ügyesek voltak... Akkor igyekeztek is a legjobb zavaróval felszerelkezni és a pettkóék zavaróját használták... az öreg bot be is kapcsolta hogy ne tudjuk ezt felvenni... a juli meg a leszbipronós mtatványában a rózsás tetoválást kapta a csípőjére, ne mvéletlenül... azért emlékeztetőnek mert a helyzet ne mtúl rózsás a bot család terén... Mert azok is uganolyan szarházik mint a többi... Egymást rakták fel a kivégzendő családok listáira ha elkezdődne a harmadik világháború... és rohadék volt mind... Apámat meg tudták vezetni legalábis elhitette velük...
A zénó ott röhög a tejesnél hogy az apját mi irányítjuk és néla van minden bizonyíték és nem derül így ki semmi se... na akkor mutassunk a zénónak valamit a repertoárból otthon amikor tv-t néz vagy rádiót hallgat hogy tudja megvan minden és elő lehet szedni és elő is kerül ha ide leírom... meg a tejesenek is hogy ő is tudja...
Szóval a boték akkor ebben mesterkedtek... Egyébként ezt a kondícionálási eljárást ezek is pontosan így csinálták ezt se én találtam fel... az öreg varga a sanyiból szedte ki apránként csak be akartak vonni ebbe... hogy senki se tudja őket használni... az erőm kellett nekik.
A tiszta szeretet ereje és a szeretet törvényének a szolgája az ő erejével... mert azzal a többi ne mtudott mit kezdeni... az a nő aki a legjobb embere volt szült két fiat is a vargától... azok fogták emezeket... azokat is el akarta sumákolni a varga a papa szólt hogy azok hülyék? dehogyis fiam azok még ravaszabbak és okosabbak mint a lapi meg a gábor...
Szóval egy rakás szar még mindig... nem baj nekik is vége lesz ezzel... ostoba szarházi banda...
---
Egyébként amikor ezt visszaidéztük hogy a varga hogya nvédte le az embereit hogy más ne tudja hsználni őket... akkor az is eszembe jutott hogy nekünk is ugyanilyen rednszerben kell felépítenünk a saját természetes hálózatunkat... csak az egész a másik irányba mutatna és önkéntes alapon a legjobb alapállásra épülne. A varga hálózatában is az összes önkéntes alapon volt benne... a harmedik negyedik felesége akiktől gyereket baszott... meg a gyerekei... ők csinálták ők voltak a legbemgbízhatóbb emberei a vargának meg az összes többinek is...
---
ja ez az úszunk az árra lez is az ő találmányuk volt hajtószöveg amivel bealtatták a többit aki esetleg tett volna valamit...
---
ja a révai laci... amior megkapta a hozzáfárást a digitalizált anyaghoz, akkor az volt az első dolga miután végignézte az egészet hogy körbement és midnenkitől pénzt próbált szedni azért hogy eltüntesse a nyomokat vagy a kapcsolódó mellék szálakat - mert az is volt ott bőven... hogy majdő belenyúlkál és átalakítja a linkeket és a kommenteket amiket én rátettem az anyagra... mert szerkesztési joga is volt... ugyan úgy csináltuk meg hogy egy kattintással vissza lehetett állítani a révai belenyúlkáláokat az eredeti helyzete, csak kíváncsiak voltunk mit művel és kik mit akarnak majd eltüntetni belőle és kimontírozni meg hogy legye nbizonyíték arra hogy kicsoda is a révai, nem mintha nem lett volna róla amúgy is elég... az is megkúrta a gyerekeit a krisztivel teljes egyetértésben tanította őket hogy kell a bránert leszopni... "úgy kislányom nagyon ügyes vagy majdnem ügyesebb min tanyád..." és röhögött is rajta amikor rákérddeztem hogy mi volt ez...
Velejéig rohadt csávó.. amikor hagytuk hogy ő csináljon pár filmet azok olyan szarok lettek hogy ihaj.. a kis masát is odahívta egyszer hogy valamit csináljanak közösen és kitalálta hogy mivel fog engem megszivatni... a kis masa csak nézett és rájött hogy a révai úgy hülye ahogy van... arra is rájöttek hogy akkor honnan lett ez ennyire erős és ravasz... hát apu segítette hátulról amíg megcsinált neki néhány dolgot...onnantól meg hogy nem volt rá szükség kuka... rá is húzták a vizes lepedőt a többiek.. akkor lett csicska belőle és csinálta a drogos terjesztést mert az kényelmetlen volt mindenkinek...
---
Az öreg bot józsi a vidámságával hajt... annak idején apu adta az ötletet nekik hogy tegyenek fel mindenkit, amikor mentek hozzá panaszkodni hogy ez meg az is felkerült a kivégzendők listájára... ezek meg rájöttek hogy tényleg ez milyen jó ötlet és felrakták egymást mindenkit. Így tette apu őket is érdekeltté aban hogy ne legyen háború. De a háború mégis folytatódott csak nem a nyílt színen.
---
"A római birodalomban is volt szeretet." mondta az öreg pettkó ali... "a legjob katonáknak külön tenyésztettek ágyasokat is meg elhalmozták őket földi javakkal." kontráz a rizsa. "Úgy bizony. - mondm én - és a katonáik fejlődtek is és amikor kezdtek belelátni a kulisszatitkokba akkor széthullott az egész." Ezt rakta be nekik a papa. Így került a plugin a fejükbe.
A Pettkó ali kiakadt hogy valamit azért mégis csak csinált ő maga ami jó... de nem tudott semmit se felmutatni azon kívül hogy jó tolvaj és hazug volt. Semmit se ő csinált. A zavaróját aki csinálta neki azt is ki akarta végeztetni rákbetegséggel apu kiszedte és amit kihámoztunk abból amikor az ali előszedte, abból eszébe jutott hogy hogyan épül fel a zavaró és mi a lényegi elv mögötte... azt is továbbfejlesztettük azzal a sráccal. Király lett a végeredmény. Kár hogy ezekből most semmit se látok és érzékelek.
---
Az öreg meg a fiatal varga mindketten eldöntötték hogy ők bizony életük végéig támadni fognak engem... "Mert mindennel megszivattál minket."
Ja amikor azon gondolkodtam hogy beletettem az erőmet a varga emberinek a védelmébe... olyan jót nevettünk apuval... eszembe jutott hogy apuék a vargát úgy megetették hogy ihaj... mert azok a nagyon jó emberei is szarházik voltak és elfogyott az erejük mint a rózsavölgyinek... szarok voltak de apámék elkezdték őket segíteni és nyomták nekik az infókat... hogy a varga azt higgye hogy még mindig tudnak és jók... de semmitérő szarházik voltak majdnem mind. És amikor belevittem az erőmet beletettem azt is hogy ezek lebontsák magukat... amikor kszivárgott hogy kik védik őket - a varga család rejtett és titkolt tagjai akkor a többi azonnal rájuk szállt és rajtuk keresztül megint tudták használni a varga embereit... és emezek meg amikor be lett támadva azoknak a cégei akkor elkezdték a szorítást az embereik körül de mindig kimondták hangosan hogy mit csinálnak... hahaha úgy könnyű volt követni a dolgot... hogy ki mit kapcsolgat és hogyan... Többszörösen rábasztak ezzel. Mégse csináltam akkora bajt mint elsőre gondoltam sőt...
A tegnapi bunyós filmben ott van szinte az egész banda... a clint eastwoodos bunyós cuccban - azt a boték finanszírozták hogy jó vidám film legyen... - a bot zongorázik meg máshol is feltűnik más szerepekben ott a vári apuka, a donát apja, a terike a főszerepben vékony mint egy nádszál.. alig hittem el hogy az ő... a gumis, a sanyi, a mányi és még sokan... Egész szép kis felvonulás.
a másik film meg egy remake volt abba megpróbáltak engem is bevonni a judus is benne volt a kurváival, ez a nácis film a holcroft covenant... abban is benne voltak valahogy a bot család a juli meg a többi... a gál zoli is feltűnt benne a lovas jelenetnél ott én is szereplek a főszereplő jelmezében... meg akartak hajtani valamivel de ne mis figyeltem rájuk.. a lónak mondtam hogy nézzen bele a kamerába az meg ott kukucskált... jó kép lett... később is akarták hogy bújjak bele de nem akartam mert ott lövöldözni kellett volna... nem olt kedvem ott beszállni megkértem a révait hogy csinálja ő... utána meghajtottak hogy úgy emlékezzek mintha én csináltam volna... Az egyik jelenetben valamelyiket úgy tökön rúgta egy másik hogy csak zuttyant azt hitte hogy én vagyok benne... ott is ment a szarakodás rendesen...
---
A varga amikor itt esküdözött hogy örök ellenségem lesz, mert mindennel megszivattam, akkor mondtam neki hogy semmi de semmi változást nem jelent ez seholse... "Azt gondolod?" nézett fenyegetően... "Azt bizony. Talán úgy gondolod hogy ne mtudom mire esküdtél fel vérrel a kádár szigeten gyerekek nyakát vagdosva? Már ott a nyolcvanas évek közepe táján erre esküdtél fel vérrel..." mondtam neki oszt jól meg is vertem. Kapott egy akkorát hogy beborult az árokba.. A fiatal varga gabi meg úgy futott mint a nyúl előtte a varga amikor mentem feléjük még meg is kérdezte hogy "nem félsz itt a fiam is ketten vagyunk..." a fél világ azon röhögött hogy hogy futott a kis varga... Utána még fel is idézte nekem, hogy "Jól itthagyott a fiam mi?" "Hol mikor?" kérdem nem emlékezve a dologra "Hát amikor beküldtél az árokba a múltkor..." mondja "Hát te mondtad neki hogy legyen akkora szarházi amekkora csak bír lenni nem?" "Az igaz." mondja "No hát az lett."
---
A miles is beállította hogy mi az a szint a pöcsbirizgálónál amit még el tudok viselni hosszabb távon... kérdem hogy ezt miért csinálta... azért mert ő megesküdött hogy élete végéig támadni fog engem... na fasza ez is... a miniben elő is adta magát... rákérdeztem még egyszer erre akkor is előadta magát, de először megkérdezte a sekót hogy megy e a zavaró... és elmondta hogy azért "mert a vér erejét nem múlhatja felül semmi..." hahaha mondom tökéletesen tisztában vagy vele hogy midnegyikőtöket meg tudja veri bármelyik ember aki követi a szeretet erejét és törvényeit, akkor mire fel ez a faszság... "Csak." mondja... megkérdeztem a többieket hogy megvan e ez mondják hogy megvan... "no erre akkor iszunk!" mondom én a miles röhög boldogan... "Na végre. meghajoltál te is?" kérdi nevetve... "én nem azon nevetek miles, hane hogy szépen mutat ez amit mondtál az archvumomban a végén..." aszongya "nem baj ez kevés" "Ez kevés de a többiel együtt amit már eddig felvettünk azzal együtt már nem az..." mondom én... merthogy ő is olyan magabiztos volt hogy hangosan is szervezkedett töbször is... nem csak fejben... de onnantól biztonsági üzemre váltott ő is és semmit se mondott ki hangosan csak az ájtatos budhista szart nyomta meg a ghandit meg a többit persze azt is éllel és gúnnyal... De lett róla is anyag főleg másik karaktereiben.
---
 A rózsás bot juli meg akivel kefélt a szerelme... az is szarházi... szaladt jelenteni neki hogy a gyerek nyomoz utána.
--
A szécsiék az embereit meg úgy válogatták hogy csak azokka ldolgoztak akik ellenem harcoltak és ellenem voltak... csak olyanokat válogattak be. Ezért én nem tudtam velük dolgozni, de mások igen.
---
A pettkó ali embere aki a zavaróját csinálta neki az is szarházi volt egyébként csak neki is bent volt a plugin... és eleinte azért segített mert megszabadult a haláltól és apu segített neki.. későb meg bepróbálkozott hogy sétszedhessen valamit ami már kész volt... de rájöttünk apuval menet közben hogy mi van... és nem sikerült neki.
---
Egyébként ezek a felvételek a harmadik világháború előkészületeiről, nem is annyira azért ütősek mert ők ezt készítik elő - hiszen pont a varga gabi magyarázta a révai lacinak hogy, ugyan már hova mennének ezekkel a felvételekkel? Melyik bíróság vagy nyomozó szerv foglalkozna ezzel. Amúgy meg midnenki benne volt a tetején is meg az alján is szóval mi történne ha előkerülnek... semmi mindenki egymásra mutogatna és ennyi... kiderüne hogy mindenki benne volt.
De ne mezért olyan érdekesek azok a felvételek hanem pontosan a mellékszálak miatt amik ott előkerültek... a révainak egy párat benne hagytam kommenteztem - kérdéssel és figyelemfelhívó elgondolkodtató jelzésekkel - hogy azok hova vezetnek... és fizettek is a lacinak hogy azokat eltüntesse... nem a világháború előkészítésében való részvételük volt az aggodalom oka hanem a sok mellékszál ami azokból kiderült... Egymástól féltek és egymást játszották ki akkor is azóta is. és van egy csomó olyan mellékszál amiért simán meg is ölik egymást ha tudják...
---
Spy games - a taskovics család filmje... a dorka egyszer odajött hozzám ,hogy "szerintem te midnent tudsz." Előtte az apjával beszélt hogy: "Mi van Dorka?" "Szerintem rájöttek." "Miből gondolod?" "Csak szivatnak állandóan semmit se mutattak és nem engedtek be."
Nem bizony. Az összes akit kiszedtünk anno beépítős szarházi volt amikor erre rájöttünk pl a pettkóék műszerésze aki a zavaróját csinálta (apropó azt se ő csinálta hanem apu, ugyan azt mondta hogy én is benne voltam mert én adtam az ötletet neki még nagyon kicsi voltam 2 éves... de akkor még ne mértettem miről van szó csak mondtam valamit amiből apunak eszébe jutott hogy ezt hogy lehetne megcsinálni... ) szóval ezek után leültünk és kiderült hogy ő is rájött erre, meg a papa is. A papa még azokkal csinálta az eldugós karaktereket ezeknek úgyhogy abból nem igen tudtak maguktól kijönni de úgy megmaradtak nyugot hogy mindenből kimaradtak egy darabig... amikor szóltam nekik hogy mi van, akkor hirtelen eszükbe jutott hogy tényleg ők is tudják csak sikerült elfelejtetniük ezeknek velük ezt a dolgot. utánanézett midnenki hogy melyik mit művel a papa mondta hogy már egyik se ott volt ahova kirakta őket... csodálkozott is hogy honnan jönnek ezek az új szarházik és ki gyártja őket... hát ezek dolgoztak a háttérben... a papa kiszedettjei meg apué meg az enyémek is ezt csinálták... szóval senki ne mkésett le a dorkáról az anyatejjel szívta megába a szarházi lét dolgait és hozzáállását. Több karakterben is feltűnik a filmben egy egy pillanatra.
Csinlt velem egy pronó filmet az anyjával mert az is dugni akart velem... egyike azoknak a családoknak ahol a mindenki kefél mindenkivel... És persze nekik is hatalmas összegek voltak a számláikon... a rohadék taskovics patkány sanyi meg egyszer amikor oroszországban egy gyéren lakott részen pihentem félrevonulva utánam jött két másikkal... azt gondolta hogy ő is le tud ott evezni ahol én és úgy összetörte magát hogy madjnem belehalt... én meg segítettem neki elvittem a mini helikopteren a kórházba... később meg ugyanez a patkány jött utánam németországban hogy folyamatosan kínozzon... rohadt tetves féreg ezért meg fogod kapni a magadét még... Nemhogy hagytam volna meghalni a szarházit.
De az anyja is piszok jó kurva meg kell hagyni volt kitől tanulnia a dorkának... tudja hogy kell ekzelni a botkormányt...
---
 "Ebből hogy megmentett, meg az egyetemi beszélgetésből még összekombinálhatunk valamit hogy úgy emlékezzen hogy mi együtt vagyunk..." dorka "Nem kell kombinálni semmit se. A Fábikék is olyanok mint mi semmit se felejtenek el..." "De ezek..." "Ezek nem tudnak szart se, azt hiszik el fognak midnent felejteni, majd meglátod a végén mindenre emlékezni fognak a péter is meg az apja is... és aból még nekünk is lesz bajunk, nem is kicsi..." mondta a taskovics rohadék sádor bölcsen... Hogy rohadt volna le a kezem amikor kiszedtem onnan és bevittem a kórházba... rohadék szarházi az utolsó fasza érintetlen zugolyt vette el tőlem ahol félre tudtam vonulni pihenni és a természetben lenni emberek nélkül... ezért én se fogok neki egyetlen helyet se meghagyni ahol pihenhet élete végéig... tetves szarházi féreg... már ott az egyetemen megmondtam neki hogy hozzám semmiért se jöjjön mert tőlem semmit se fog kapni segítséget... egyébként tudtam hogy meg fogja próbálni az a rohadék és azt is tudtam ha felismerem akkor hagyni fogom ott megdögleni ha baja esik... ezért úgy állítottam be magam hogy ne ismerjem fel azt a patkányt... bár eszembe jutott volna akkor hogy odaveszett volna... lebuktatta a specnaz kódomat is amit használtam meg a pihenőhelyemet is ezért mocskosul meg fogsz fizetni patkány a kurva családoddal együtt... szarházi férgek...
megkérdeztem tőle: "szeretem ha valakinek ilyen jó a realitás érzéke... és mondd ha ilyen éles szemed van szerinted mi lesz ennek a rendszernek a sorsa?" Rám nézett és ezt mondta "El fogjuk veszíteni ezt a háborút... de addig még nagyon sok idő fog eltelni péter és a te életed keserű lesz azt garantálom..." "Én is neked sanyi.. a te életed is keresű lesz megígérem... és a végén halálfélelmed lesz..." "Nem lesz..." mondja ő... "De lesz. Nem emlékszel mit éreztél amikor rácsapódtál arra sziklára a folyóban? kilóméterekkel arrébb hallottam hogy nyüszítesz a félelemtől és kiabálsz segítségért... rettegtél... és erre emlékezni fogsz sanyi midnen alkalommal ezzel a rettegéssel fogsz álmondi amikor ellenünk szervezkedsz vagy benünket és a dolgainkat támadod... Álmondban kísérteni fog."
...
A dorka azt mondta egyszer hogy apukám is szeretne dugni veled... hát arra várhat...
A tacskovics család feje egyébként elhitette apámmal hogy ő segítet neki... segített... az anyuka erős szexhajtó volt engem is meghajtott azzal hogy higgyem el hogy ők velünk vannak és segítenek... ugyanúgy ahogy apámat hajtotta meg... anno végig is néztük apuval hogy mit segített a taskovics... kiderült hogy midnen rohadék szemét húzásban benne volt ő is csak ne maz első vonalban hanem főleg a logisztikával, a szállítással információkkal ezzel azzal végig apám ellen dolgozott az is ugyanúgy mint emezek csak ő a beépülőst játszotta... és amikor aput megszedizták akkor odament hogy ő segít és valami kis megkönnyebbülésst nyújt neki... apám is látta és neki is eszébe jutottak dolgok még ezeken felül amiket én összeszedtem róluk... rohadékok méghozzá a legravaszabb fajtából... a kis sanyike meg hímringyó a dorka szokta is így becézgetni miközben dugtak ketten... "jajj megmondlak anyunak hogy megint lehímringyóztál..." visítja a kis sanyika affektálva...
Ugyanaz a tetves rohadék banda a tetejéhez tatozó szarházi család mint a pettkóék. Apropó a pettkó most nagyot szopott megint a kempli haverjával meg az embereikkel együtt... a szarházi műszerésze meg ott fágta a fát a lőtér közelében... azt is azért mert ha ilyen tarvágást látok attól mindig rosszul érzem magam... meg gondolom valami mást is bekészítettek csak az nem jött nekik össze.
Apopó a masa meg a mikó meg a gálék csináltak mindenféle rovarokat, meg bogarakat hogy azokkal kellemetlenkedjenek... vérszívókat is... mondtam nekik hogy visszakapják és be fogom szórni nekik minden helyüket ahova szivesen járnak és tovább tenyésztem őket ha kell... szívtak is vele a tengerparti nyaralóhelyeiken... teliszórták ők a gemencet midnenféle szúnyogfajtával, meg a kullancs ivázió is az ő művük beszórták mindkét oldalt mostanra... meg a poloska invázió is az ő művük... azt az ikó csinálta... a decsev meg ezeket a legyeket... ezekkel jönnek most.. .a decsev azt mondta hogy azért ilyen legyet csinált mert az ártalmatlan és ne mvérszívó csak idegesítő... meg ő szólt és azt mondta úgy csinálta meg hogy el lehessen takarítani... A masa ezeket a kullancsokat úgy tenyésztette ki a mikó pistivel hogy csak itt ezen a területen tudjanak élni és máshol ne tudjak ilyet rájuk szórni hogyy elrontsam a nyaraló és kedvenc helyeiket... de ezt teliszórták midnenhol... pár hete még nem volt ennyi belőlük...
---
"Így van. - mondja apu - de ne mszivatott meg a taskovics anyuka péter..." néz rám mosolyogva... "Tényeg? Mit készítettél elő?" "Még semmit se vagyis csak az alapokat, de most megteszem..."
---
Enemy Below - aa papa csinálta még voltak emberek akkoriban és a varga apja az öreg varga apja szerepel benne... ott voltak már az ő emberei is és ott bukott le az öreg varga papa hogy sátánista... a saját emberének az ujjait akarta feláldozni, a papáék rájöttek mire készül és szóltak a fazonnak hogy vigyázzon, de mégis megsérült tényleg... az meg közben mondta a vérimát...
A papák erős karaktert írtak neki és úgy beleélte magát hogy na... és egyébként brillírozott is ott igaz a papáék is tolták alá a szelet... szóval ott bukott le az öreg varga papa bár sejtették róla de ott volt több olyan is aki hallotta és meg is erősítette mit mondott és mit csinált közben...
Későb a fiatal varg agabiva ldumáltun erről a filmről szóba hoztam... "az jó az a film a nagyapám szerepel benne...." mondta ő lelkesen... később beszélt az apjával is erről... "Jajj fiam azt nem kne annyira erőltetni azt a filmet hogy nézzék... " "Miért?" "Mert ott jöttek rá hogy mi sátánisták vagyunk...""De miért apu mi sátánisták vagyunk?" "Hát ha az ő szemükkel nézzük akkor igen." "De ne az ő szemükkel nézd. Akkor is?" "Akkor egyszerű opportunisták vagyunk."
Mert neki mindegy miből va na hatalom a vérből a szeretetből, csak dőljön a pénz és midnenki azt csinálja amit ők akarnak... ingyen szopás nyalás és azt ölhessék meg akit csak akarnak... ennyi. opportunisták... ja
---
Kérdeztem a papát hogy de kk voltak azok... akikkel ezt megcsinálta és hol vannak azok meg a gyerekeik... hallgatott. "Hát ők azokt Péter." "Ezek? A legelvetemültebb szarházik a világ söpredéke?" "Igen." Akkor vége mindennek gondoltam magamban keserűen. A papa folytatta. "Azért kezdtük el azt csináli hogy mindenki megtörte a gyerekét hogy a tetejére tudjunk kerülni, mert másképpen ezek ne mvettek be senkit és akkor még szinte minden az ő kezükön volt, az összes csúcs technika az összes fegyver és úgy mozogtak ebben a rohadt rendszerben ahogy mi nem tudtunk. Ezért ment azon a verseny hogy ki tudja úgy megtörni a gyerekeit hogy mégse törje meg. Ezek meg úgy sikerültek hogy meg lettek törve. Elbaszták az öregek." "Elbaszták? Vagy pontosan így akartaák ők is." "Nem akarták így Péter hát én még emlékszem amikor valamelyiknek a nagyapja még élt ezek közül és ott sírt.. .akkor még én is kicsi voltam és em értettem csak későb értettem meg hogy miért sírt. Mert ők nem ezt akarták és látták azt is előre hogy mi lesz így ezekből. De ne mvolt gyakorlatuk ebben ők nem ezt csinálták. Ismerték jól az emberi pszichét de nem volt gyakorlatuk ilyesmiben, hogy hogyan lehet valakit úgy megtörni hogy úgy tűnjön mintha meg lenne törve de mégsincs... Megtörték őket túlttolták megfeszítették és némelyik meg is halt azóta. Nincs már mind azok közül életben akikkel elindult ez a dolog. Több bele is halt. Ezek sikerültek a legjobban. A Pettkó apja, meg a többi szülei... Azután meg ezek gyerekei folytatták ugyanazt egy még fokozottabb szinten és igazad van abban is hogy ezek gyerekei még jobban még lejjebb csúsztak mint ezek. A törés akármilyen kicsi vagy rejtett tovább hagyományozódik a következő nemzedékre és egyre nagyobb lesz. Ez velük már tisztán látszott. A Pettkó ali, öreg gál, masa és a többi mind még rohadtabb lett mint a szüleik. És ma meg itt tartunk ahol." "Akkor tényleg nem maradt senki se belőlük tisztán." "De maradt." "Hol papa? Miért nem találtam meg őket?" "De megtaláltad őket csak nem emlékszel rájuk." "Nyomorognak és kívül kerültek a circusön... gondolom akkor nincs semmi beleszólásuk nekik se." "De van fiam - mondja apu - hát te is beleszólsz méghozzá igen nagy erővel abba hogy mi történjék." "Ja és nekem kellett megoldanom hogy anyámnak meg a mamának legyen nyugdíja hogy ne haljak éhen, mert éhen haltam vona még felőletek is ha nem csinálom meg." "Te se fogsz nekem fizetni apám... addigra annyira el fogsz rohadni ebben hogy lehet hogy azt is elfelejtettik veled hogy a világon vagyok." "Dehogy fogok fiam, ma már így ez nem fog nekik menni." "Mindenki rajtad fog dolgozni hogy megrohasszon mindegyik miután engem kiszorítanak. És vagytok ketten ha egyáltalán kitartotok addig úgy hogy emlékeztek bármire is ebből."
...
Ja innen most sokféleképpen nézhetem a dolgot. De sehogy se látom se szépnek se jónak ami történt. Apu akkor ezt mondta jó 15 évvel ezelőtt: "Már most se tudják megcsinálni azt amit korábban a hatvanas hetvenes években megtehettek. Gondolod hogy csak ketten dolgozunk ezen? Lehetetlen volna."
...
"És a papa lesz az akin keresztül ezt meg fogják tudni csinálni veled még akkor is ha te tényleg kitartasz a célunk mellett apám." "Már most meg lehet nézni hogy mit művel anyu a mama meg a testvére az imre..." "De hát dolgozik." "Dolgozik persze de ezekkel se azt csinálta amit mondott csak úgy tűnik és közben csatornát épített hogy hol tudja kifolyatni a pénzt magának meg csoportot maga mögé akikkel ezt meg tudja oldani. Azért kellett engem ide kiszorítani apu. Mert ha benn maradok akkor én biztosan megcsinálom. Ezek ellenében."
...
"Te fiam most tényleg ezt gondolod?" "Figyel a varga zért csinálja ezt." "De ezt fel fogják használni ellene."
 ---
"Nézd meg apám hogy figyel e a varga de most gyorsan, mert összebeszélnek és fedezni fogja a papát." "Nem kell fiam, tudom hogy nem figyel. Én szerveztem meg hogy ne tudjon figyelni. Nagyapád most lebukott."
---
"A mészáros attól volt olyan boldog hogy rá tudott venni hogy dugjak anyámmal..." "De miért csináltad meg csináltátok meg?" "Mert apám mondta hogy csináljuk és inkább legyen így hogy békén hagyjon mint amúgy."
...
"Legaláb ne védd apu, pontosan tudom hogy nehéz volt neki is de ne védd és ne magyarázd. Nekem árt a saját anyám nekem a saját fiának... hogyan lehet ezt bármilyen nehéz gyerekkorral megmagyarázni...?" "És még egy dolog anyámról. A csernobili iskolában ő a kiváltságosok között volt nem a célpontok között és ő is szarházi volt apu, a süllyesztőben az az ember elmondta nekem..." "De nekünk mást mondott péter" "Mást mert én segítettem neki megváltoztatni az emlékeit belenyúltam mert erősebb vagyok mint a papa. De nekem elmondta hogy mit művelt és ugyanúgy élvezte a rohadékszadizást amit ott csináltak, csak nem volt annyira radikális hogy gyilkolást is kedvelje, de pszichikailag ő is beállt szadizni a többit ugyanúgy sőt élvezte is. És a papa embere  azt is tudta hogy ezért őt meg fogja ölni ha ezt elmondja bárkinek. Ezért kellett megváltoztatnom az emlékeit. Együtt csináltuk. Erősebb volt mint a papa és azt is tudta hogy ő is manipulálta..."
"Hogy lett volna erősebb mint a papa?" "Úgy hogy őt még felkészítette valaki más azok közül akik még a papánál is erősebek voltak..."
...
A papa szólt anyunak... anyu tudta hogy előbb meg fogják indítani a szülést a szabolccsal. Tudott róla... De ezt honnan tudod? Onnan hogy tényleg maradt életben egy pár még a régiek közül akiket a papa se látott. Mert ezek arra is gondoltak hogy egymás elől is el kellett dugni egy pár ilyen embert ha esetleg belelőrülnek mind talán egy vissza fog tudni térni a helyes útra. Ezért a papa és midnenki ellen volt biztosíték... azaz nem olyan mint amit ezek csinálnak hanem elrejtettek mindegyikük elől embereket hogy maradjon. És az egyik elmondta. Ők is tudják hogy a papa is elszállt, mert neki is túl jól sikerült a törés. Azt is elmesélték hogy mit csinált vele az apja apu... ő nem megbízható és kijátszanak minket a gyerekeivel. Az imre is anyu is, és a gyerekeik is ezt csinálják - nem olyan vérengzőek talán mint emezek de ugyanolyan rohadtak belül... töröttek és nem fognak kiállni se melletted se mellettem.
---
"Ha az így van fiam - mondja a huszti papa - akkor tényleg vége a világnak mert én tudok mindent." "Nem tudsz mindent papa."
---
"Lehet hogy anyád olan amilyen, de szeret."
---
"Nem törtem meg a lányomat Péter." mondja a dorka anyja "De megtörte valaki és a te szereteted meg nem volt olyan tiszta és erős hogy megvédje." "Az apja meg akarta törni azt tudom..."
---
Valaki: "Lebukott apád is." Huszti imre: "Na és ha lebukott. Nálunk van minden. Mit tudnak csinálni?"
...
huszti papa imre:
"Kijátszottak minket is fiam. Nem tudunk mindent." "Akkor?" "Taktikát kell váltani fiam amíg nem késő." "De hogy csinálták?" "Hát biztostottak ellenünk is az öregek, eldugtak egy pár embert akik tudnak engem is fogni és irányítani, mert erősebbek." "Vannak erősebbek még nálad is?" "Vannak erősebek bizony. Apámnak nem sikerült úgy megtörnie hogy mégse legyek megtörve és ezek tudták. felkészültek arra is hogy én is megbolondulok és én se fogok a cél mellett kiállni."
---
A szarházik úgy csinálta kbiztosítékot hogy meg tudják egymást ölni vagy ha valaki őket megöli akkor pusztulás és háború legyen a sorsa mindenkinek aki maradt... a régiek az emberek úgy csináltak biztosítékot hogy eldugtak pár embert aki még nem lett egyáltalán megtörve hogy maradjon ilyen a végére is hogy legyen aki mégis meg tudja majd fordítani a világ szekerét."
Ezért tudták elintézni hogy ide ki legyek szorítva és ne tudjak dolgozni ezen. Hogy ne tudjak tanítani és magyarázni senkinek. A huszti papa intézte el hogy a szécsiék csak olyanokat használjanak akik ellenem vannak, mert velük akart dolgozni a végén itt ellenem... hogy rájuk ne lehessek semmi befolyással.
---
"Majd a péter bácsi elintézi a végén..." mondta a taskovics sanyi... "Ezt most hallottam..." mondom én.. "Azért csináltam így hogy halld..." "Miért tennél te ilyet." "Mert tudom hogy igazad van és úgy lesz ahogy leírtad és mert megmentetted az életem. Így kvittek vagyunk, nem tartozom semmivel se."
"Nekem egyébként se tartoztál semmivel szarházi és semmi olyat nem mondtál ezzel amit ne tudtam volna eddig se."
---
Szóval huszti papa taktikát váltott, de irányt ő se a fiacskájával együtt és a teljes rokonságával együtt se a testvéreivel meg a többivel... az a tengeralattjáról film volt az egyezségük alapja a vargáékkal... (ezért vigyorog még ost is a varga a mamára olyan nagyon és ezért röhög a mama is vidáman vele együtt) szövetkeztek hogy majd a végén kellően jó pozícióban legyenek és engem likvidálni tudjanak. A tulajdon nagyapám... megölni később már nem akart, vagy inkább már nem mert ilyesmiről még csak látszatképpen se beszélni, mert ő is bukott volna hatalmasat már korábban is ha ez kiderül, de nagyon igyekezett kiszorítani ezért nyomta apámat is ebbe az irányba. Ő meg szegény ott maradt egyedül miután engem félreállítottak. De nagypapa ne mkapott meg mindent és a többi még maradék ember sikerrel szorította őt is félre amíg megcsináltam pár dolgot. most kiderül hogy milyen sikerrel maradt fenn az emberi faj maradéka és hogy képes e megállítani ezeket az őrülteket... a huszti nagyapámmal együtt.
---
A dorka anyja fogadkozott hogy ő ne mtörte meg a lányát, de megtörte az apja... és olyan károkat okozott benne amik soha se fognak eltűnni. A dorka is feladta a színjátékot egyszer... és belém is rúgott mert rájött hogy ne mképes átverni utána nagyon igyekezett jová tenni.. .ez akkor történt amikor megmutattam neki hogy nem elég erős ahhoz hogy engem meg tudjon hajtani. Akkor megmutatta magát igaziból hogy kicsoda is ő. Ha nem képes valakit irányítani egyből megmutatja önmagát...
---
A csernobili iskolában a süllyesztős figurát nem a papa készítette fel.. a varga azt mondta hogy az ő apja volt de ez se volt igaz... egyik se. Csak a varga apjával is meg lehetett csinálni hogy meg legyen hajtva és ezt adja be a fiának. Azért küldte oda a kicsi vargát majd mindegyiket ott tanulták a megtörés művészetét és a szadista rohadék létforma trükkjeit.
---
Dogs of war - a csávó az egyik kemény egyenes zsoldos - aki szintén eladta magát emrt ne mtudott mást tenni nem hagyták - akkor tesztelték egymást a papa és apu hogy ki az erősebb. A papa is meghajtotta azt az embert meg apu is. Apu azt mondta emlékezni fog a madarak nevére, a papa azt hogy nem fog. Ettől tették függővé hogy alakul a film a továbbiakban. Apu győzött. Emlékezett rá. utána meg akarta  papa veretni a csávót mert nem azt csinálta amit ő akart.
---
Ja és apám is benne volt abban hogy én ki legyek ide szorítva. A papa mondta hogy ő is beleegyezett abba hogy legyen biztosíték és azért ne mis tudja azt feltörni egyik se másként be se engedték őket akit meg beengedtek e nélkül az meg nem lett olyan erős mint a többi... szóval azt mondta hogy tudta hogy ez így lesz... kérdem miért honnan tudta... hát onnan hogy a tetején senki se maradhat meg aki nem foggal körömmel kapaszkodik a hatalomba és a pénzekbe... ott ezt kellett csinálni ezért úgy lettünk beállítva mind. És azt is tudtuk hogy így viszont senki se fog erről soha lemondani se - én se de apád se, mert ő is benne volt abban hogy téged ki kell szorítani különben te fogsz dirigálni miután éveken át kínzot téged mindenki... és az a halálos ítéletünk is lett volna..."
De így is ugyanott tartunk. Semmit se változtatott egyik se és így is a maradék ember ha van még olyan kénytelen lesz ezeket mind kivégezni ha élni akarnak és ezeket családostól midnenestől kell megölniük ha tényleg élni szeretnének és hogy legyen jövő. Mert maguktól semmit se fognak megváltoztatni semmit se. Ezért ne mtörténik semmi csak körbe szivatják egymást és körbe lopják egymást. Ennyi történik.
---
és akkor apám hatalma scirkuszt csinált... vastag hangon kiabálta hogy te nekem soha ne mfogsz dirigálni... mert előtte arról volt szó hogy ha nincs vlaki a tetején aki rendet csinál a nagyobb és legerősebb fegyverzettel akkor nem lesz vége soha enne ka háborúnak... így vége lesz és mehet minden tovább békességben... és nem kell semit se változtatni - csak a környezeti probléma marad... és azt se tudta azóta se megoldani egyik se apám se csak arra jutottak hogy a látványos pusztulást el tudják tüntetni egészen sokáig és úgy lesz egy hatalmas letörési szakasz... az esőcsinálással meg a többivel... majd hozunk vizet a tegnerből... típusú szeméttel...
És hogy kell valaki aki dirigál a tetején... és az ő akart lenni úgy hogy én ne szóljak bele többé soha...
Csakhogy ennek a háborúnak soha nem lesz vége amíg ne molyan kerül oda a tetejére dirigálni aki olyan mint én és apám nem olyan soha sem volt olyan... ő is ugyanolyan szemétláda mint a töbi. Ő is megpróbálta megoldani a légkör romgálásának gondját a fotoszintézist csak nem ment neki...
És ő is segített amikor engem ráusztítottak erre a problémára bizony csak felkészültek rá hogy észre se vegyem, de észrevettem azt gondolta hogy el tudja felejtetni velem, csakhogy amikor megállapodtunk az elején akkor úgy mentem csak bele a hipnózisába hogy arra fogok emlékezni ami a célom szempontjából fontos hogy emlékezzek amit a teremtő ereje úgy akar hogy emlékezzek... apám belement, mert ő akkor úgy gondolta hogy nincs semmiféle teremtő... és úgy gondolta hogy midnen gyerek a szüleit tekinti istennek... szóval jó lesz úgy... de emlékszem arra a cirkuszra is amit akkor művelt és még kis gyerekkoromban is... a homlokomon is ez a sebhely is tőle van... már akkor meg akart úgy verni hogy majd beledöglöttem és az is ő volt az apám...
Szegényke... mi... az is egy rohadék. EMindet meg kellene ölni a picsába azoknak akik még átlátják ezt a dolgot és maradt bennük ember, mert különben mindenki meg fog dögleni aki nem teszi ezt meg és megy tovább ez a mocsok...
De nemsokára nekem vége lesz... most érünk túl azon a vonalon ahonnan már semmi de semmi se fog segíteni egyiknek se...
---
"Tudod milyen erőfeszítésembe tellet hogy ezt eljátsszam fiam miközben én is ugyanolyan vagyok mint ezek... közülük egy se tudta ezt megcsinálni..." Nem is akarták, ők úgy gondolták hogy semmi értelme mert csak amguk ellen lázadnának a saját gyerekeik ha megtennék.
...
"Azt is mi csináltuk péter - mit - hogy fuss mezítláb - de miért mondod ezt meg neki? - mert szarrá szivatnak így meg fordítok rajta én is - de hogyan vettétek rá a janit erre - hát odamentem hozzá és megbeszéltem vele hogy ezt mondja."
A révai is ugyanez pepitában. Az is szarházi ugyanolyan mint apám meg a nagyapám.... a szabolcs anyám meg a többi is ugyanazt csinálja...
"A végén titeket is le kell fogjanak." "De akkor ki fogja intézni a dolgainkat," "Ha nem lesz más aki megértette mi a tét és mi a cél, akkor ti se csináltatok semmit se és igaz hogy ti is szarházik vagytok mint a többi."
És úgy is van. Mindkettő hazudott. Anyám is támadott engem a bátyám is apám is. És a többi is. Szarházik mind. Egytől egyig. Az egész banda. Ők is arra játszottak hogy a végén a tetején lesznek és élvezkednek a hatalom mámorában... apám csak azon volt hogy a hábroúnak véget vessen de a rendszer a rohadt rendszer maradjon amiben ezek mind kényelmesen elvannak. időnként megmutatják magukat mintha alul lennének majd elhúznak onnan... mint a gumis... az se töltött el itt pár hetet összesen csak amíg emgmutatja magát majd megy is világgá. Azóta is ezt csinálják. És apám ebben a fő szervező. Azért tudott röhögni olyan jókat velük...
---
"megbeszéltük hogy a éternek ehhez nem lesz hozzáférése sose... miért engedtétek meg hogy használja?" "Azért mert tudnia kell hogy ti se mondtok el semmit senkinek a rendszerről és arról hogy mi lesz.." "De ezzel komoly kárt csináltok." mondja apám a rizsának "De így meg tönkreteszitek a mi jövőnket... mi fogunk a legjobban szívni." "De megvan a megoldás." "Az a megoldás hogy hazudunk? Ne viccelj már." "Igen." "Hát bazd meg."
jött is a rizsa hogy akkor segítsek nekik tovább feleszteni a fegyverrendserüket hogy tudjanak vlamit csinálni. Mondtam hogy nem. Ott van amit csináltam ettől semmit se csinálok jobbat senkinek. Ahhoz hozzá lehet férni ak tényleg meg akarja menteni a jövőjét az le kell hogy bontsa a fosztogató rendszert mindenestől és fel kell építenie a szeretet társadalmát. Azok akik ezt csinálják használhatják a legjobb fegyvereket. A többi meg nem. Ott van készen van működik megvan a megoldás csak egyikőtöknek se tetszik és egyikőtök se akarja megcsinálni. Más megoldás nincs. Mindegyikőtök szarházi és ennek súlyos következménye lesz.
---
Oszt kiderült hogy a révai is elment a sanyihoz és őt még a saját apja adta el neki... és persze behülyítette hogy ő is a szeretet törvényét szolgálja meg ilyenek... összeszedtünk az ilyeneknek (ruben, lapi, laci, stb...) egy összeállítást hogy mi történt a sanyi embereivel akik végig kitartottak mellette... midnegyik nyomorult körülmények között pusztult el... én is voltam nála... én úgy egyeztem meg vele hogy amíg van spirituális tanítani valója és a célommal egyező irányba visz addig érvényes a megállapodásunk ezért amint alső alkalommal vissza akart élni ezzel ez semmissé vált... még akkor is fenyegetett hogy soha se leszek képes kitörni belőle, mert eddig még senkinek se sikerült... nos nekem sikerült, mert az eredeti megállaposásba beletettem hogy a megállapodásunk semmis amint ellenkező irányba akar vinni vagy nincs már semmi tanítanivalója.
A sanyi egy szarházi a legrohadtabb fajtából... végül kiderült hogy a révai lacinak meg úgy csinálták meg ezt a megállapodást hogy ott volt az öreg rózsavölgyi, meg az öreg varga is mellette... azért olyan brutális az ereje... de végül egy párszor sikerült úgy meghajtani hogy egy egy foszlány mindig kiderült eből és végül a lacit sikerült kiszabadítani. Akkor megállapodtunk hogy egy darabig még visszamegy és eljássza nekik a dolgokat addig is "megbíznak" benne és meg tud tényleg csinálni pár dolgot... de még mindig volt ereje a laci elméje felett nekik.. fokozatosan azért egyre tisztábban látta hogy ők kik és mit csinálnak és mit csinálunk mi.
A fiatal rózsavölgyi emberei segítettek végül egy pár dologban pl kirakni az olyan forgalmas helyekre a cuccainkat ahol mi nehezen tudtuk csak megcsinálni észrevétlen a dolgot... az nagy segítség volt.
Meg is próbáltak mindent pl fel akarták robbantani az egyik házat a sanyiék ahova kitettem az egyik kis dobozt... nem ment nekik. Akkor azért elgondolkodtam hogy robbantsam e be a kezükben a cuccot...
---
Apu meg a papa az elején meg hatalmasat hibáztak, ne mfigyeltek oda arra amit mondtam és ebből nagyon sok szenvedés fakadt a számomra is meg a számukra is és még most is itt a leve annak. Eladtak a vargának engem. Persze tudták hogy átverés amit a varga csinál és fel is készültek de akkor még úgy csináltak mindent hogy nem készítettek fel előre és úgy mentem bele ilyesmibe és az iszonyú volt... gyakorlatilag mindig érzékeltem hogy ők adtak el és ők is benne vannak voltak abban hogy akkor ott szenvedek... és az nagyon romboló volt és most is az...
Az a film is amikor a szabi is a gonoszat játszotta.. .a gyerekekkel való kanaí anyagkereskedelem meg a szervkereskedelem... én közben láttam hogy tényleg ott a cucc a játékautókban és tényleg megy a kereskedelem... ők meg csak azt hajtogatták hogy ez csak egy film ne aggódjak annyit... és abban a pettkóék is megint benne voltak... velem találtatták ki a szállítás és a kézbesítés módszereit... apámék meg elfelejtették... ott is kiakadtam.. a zavaros mama meg azt hitte apám tényleg beszállt ebbe mint üzleti paratner és hallgatott pedig észrevette mi van.. ő is látta csak hallgatott...
A pettkóék meg ott röhögtek rajtam a vargáékkal együtt... Akkor is kikészültem nagyon...
A másik film meg a petkkóék egyik kiképzőtábora a kis pettkó ali egyik csapata volt... az is igen szar helyzet volt valami vallásos keretrendszert találtak ki és abba kondícionálták bele az egész csapatot... végül annyit megcsinált az ali hogy szólt nekik hogy figyeljenek rám.. akkor sikerült velük fejben elmagyarázni egy pár dolgot... de az is csak pofon volt a szarnak mert vissza tudta őket kondícionálni mivel nem nyitotta fel őket csak szólt hogy figyeljenek rám s gondolják végig. Az öreg ali gyanút is fogott... a kis ali meg ezzel fedezte magát hogy végül nem nyitotta fel őket teljesen... baromi szar volt... még ez is a legelején történt... a legyel csavargós film meg ott is úgy szivattak hogy na... ott áztam fáztam a csavargó szerepben... de utána belehúztuk a rizsát is és neki az apja ledobott helikopterről egy pár normális cipőt zoknival nekem még az se volt... de a rizsát meg szivattuk ezért ment ő is három napig és a vágán tényleg elájult amikor odaért a házhoz...
Akkor jöttünk rá hogy az öreg alit valaki mindig emlékezteti arra hogy mi van és mi meg elfelejetetük hogy mit készítettünk be. De lekötöttük őt is hogy a rizsa is megkapja amit velem csináltak... run boy run, run forest run...
---
Szóval ez a sanyi. Elsősorban a hatalom érdekelte és a szeretet törvénye mögé rejtette el a szarházi vágyait és céljait. És amikor rájött hogy ne mtudnak kitörni a megállapodás erejéből és továbra is irányítani tudja ezeket akiket ilyen módon hülyített be onnantól folyamatosan visszaélt ezzel... a többi ugyanúgy. A Révai laci is egyébként hajlandó lett volna ölni, vagy meghalni is eredetileg ezért a célért úgy futott neki naiv gyerekként.. csak mivel nem volt hülye egy idő után ő is látni kezdte hogy valami nem stimmel...és aki így indul neki és közben eltörik benne a dolog azokból lesznek a legvérengzőbb legállatabb állatok mind között...
---
Szóval ja ez van és még mindig nincs semmi változás.. .végül persze a jó rendszer a követő és megfigyelő rendszer önmagában semmit se ér, mert a fejekben nem tud rendet tenni és változtatást se tud csinálni a fejekben, mindamellett egy megbízható támpontot adhat azoknak akik a valós helyzetet akarják követni és arra építeni a terveiket...
Szóval még ma se vagyok meggyőződve arról hogy apám és a nagyapáim milyen cél szerint gondolkodtak amikor ezeket megcsinálták és engem belevittek a legelején és most mit csinálnak ha még élnek valahol. És azt se tudom hogy a révai mit csinál és csak azt látom hogy semmi sincs csak a régi rohadt struktúra ontja a szarát a rádióból meg a tv-ből ma is ugyanúgy mint 30 évvel ezelőtt és nekem meg midnenemet elvették a kedvemmel együtt az életen maradáshoz. Dudálnak, meg üzengetnek és a nagy büdös szar semmi ennyi amit látok a munkájukból.. persze biztos a haverok meg ők lehet hogy már jól élnek és nekik ez a lényeg végül is... lehet hogy dolgoznak, lehet hogy csak jól átasztak apámmal az élen és röhögnek rajtam messziről...
Szarok rá, nem sokára vége és egyre joban érzem ezt. véget fogok ennek vetni. oszt annyi.
---
Tényleg a sanyi legutolsó futásakor beletettük azt is hogy minden jusson eszébe ezek is hogy melyiket hogyan kondícionálta és mikor és hol és kivel... a gyuriczának a lányait is ő őrjítette meg annyira meg még sok mást is.
A ládonyinak meg most jut eszembe hogy ott kortrijkban amikor kiszedtem őt a mária nővérek kurvaképzőjéből, a tesói nélkül nem akart jönni... merthogy voltak tesói is és azok váltogatták egymást azért nem tudtam megmondani sose hogy melyiket látom és mennyi idős a ládonyi... mert hol idősebb volt hol fiatalabb... és azokat is a sanyi építette be hozzánk ... vagyis akarta.
Apu egyébként egyet kipróbált hogy meddig megy el a sanyi és meddig kínozza. Azt meg is ölte úgyhogy onnantól kiszedte őket és eldugta valahova majd elfelejtette őket, mert tudta hogy azok is szarházik lesznek... volt tapasztalata akkor is meg akarta ölni magát amikor erre rájött. Akkor segített neki a papa elfelejteni hogy azok is szarházik és nem segítenek hanem ellene dolgoznak.
---
A rózsavölgyi az ifjabb meg kirakott nekünk egy jó pár cuccot a rendszerünkhöz már az elején is, azután megánta majd később megint segített. Úgy derült ki hogy mind az öreg varga mind az ő apja csináltak hamis bizonyítékot ellenük olyan gyilkosságokról amikhez semmi közük nem volt. De így kiderült... az ifjabb pisti is csinált ilyet az apja ellen ugyan... hogy tudják egymást fogni valamivel. Nem mintha nem lett volna igazi dolog...
---
Szóval én is voltam a sanyinál kiképzésen velem is megcsinálta ugyanazt amit ezekkel, de én úgy mentem csak bele, hogy addig irányíthat amíg a célom felé tart és a szeretet társadalmának felépítéséhez hozzájárul amit csináltatni akar velem, és amíg van tanítanivalója amit tudnom kell ehhez. Amint más irányba visz vége a megállapodásnak és az ereje elenyészik. Sőt akkor ott volt a varga is meg a többi is... a sanyi meg azt gondolta hogy én se fogok kiszabadulni csakúgy mint a többi - mert addig senkinek nem sikerült kiszabadulnia.
De nekem sikerült. Akkor amikor a bringámon megszalajtott a hajtás akkor már visszaélt vele és nem is tudott irányítani pedig ott röhögött előtte... és mégis valaki irányított akkor is ő meg adta alá a lovat... de rájöttem arra is hogy az már nem ő... "hanem én" mondta a varga... akkor ne mértettem mi a fene és hogy tudta ezt megcsinálni velem... azért mert apuék eladtak neki...
Akkor apuékat kérdeztem hogy ez mi a franc és miért csinálták, akkor elmondták hogy ha ne mteszik akkor a mészáros meg a sanyi emberein felül még a varga is küldte volna rám az ő embereit... és nem kilencszáz hanem kétszer annyi támadás ért volna... De arról is készült felvétel, mint a pettkóék varga együttműködésről is amikor a kínai gyerek drogerjesztő hálózatot terveztették meg velem meg azt a filmet is... azok is fel lettek véve...
---
Eszembe jutott micsoda csatát kellett vívni a gumissal itt mert kérte hogy segítsek majd a lányainak is kiszállni kiszabadulni a sanyi markaiból... és mondtam hogy nem megy, mert önként mentek bele sőt ő maga is segített és úgy ne mtudom feltörni őket... nem akarta megérteni majd felrobbantam külön fel kellett készülni légzőgyakorlatokkal hogy ne verjem megint péppé annyira fel tudott húzni a csökönyös faszságaival... azt hajtogatta hogy azért nem megy mert nem akarok nekik segíteni...
Végül megértette hogy ő is volt a sanyinál és úgy vette rá erre a baromságra hogy a lánaiból a sanyi kurvát csinálhasson... és hogy megdugja... Végül sikerült felidéznie hogy tényleg úgy volt és ott volt a varga is meg a kalocsa béla is... a többi nem. Akkor kitaláltuk hogy létrejött egy ilyen sanyi-varga duó és együtt csinálták ezeknek a kondícionálását mindnek... a lapi, ruben, ládonyi, gyuricza, faragó, stb... miles az is ilyen hülye ettől... de még ezek között is akadt olyan akik tényleg maguk is benne voltak bár azok többsége meg is halt mert addig használta őket a sanyi amíg meg nem ölték magukat vagy valaki leszedte őket.
Amikor ez a csatározás ment a gumissal, akkor jöttem rá hogy apám ugyanúgy viselkedik mint az imre... pontosan ugyanaz a minta pattern... "Apu bazdmeg te is voltál a sanyinál és téged is behülyített ugyanúgy mint az imrét..." mondom neki... Néz rám majd lassan derengeni kezd neki hogy "Igen. De..." és kezdené mondani de montam neki hogy hagyja abba mert szétrobbanok... nincs de. Megszívtad te is azért viselkedsz így és nem akarod látni mekkora rohadék lett belőle és volt eredetileg is... a többivel együtt.
De nézzem az emberi oldalát meg hú meg hű... aha ja persze... no ezért nincs még mindig semmiféle változás és ugyanaz a rohadt rendszer menetel a pusztulása felé...
---
akkor amikor ez a csata ment a gyuriczával akkor akadtam ki apámra is mert világnak védte a sanyit hogy fontos amit csinál meg azt csinálja amit mond meg blabla és üvöltöttem és hoztam neki a példákat hogy mit csinál és közben szivat mindenkit beleértve őt is meg rajta keresztül engem is... nem akkor is kötötte az ember a karóhoz apám ugyanolyan fafejű módon ahogy a gumis... akkor totál kiborultam és úgy megvertem apámat hogy majd beledöglött... eldöntöttem hogy megölöm és csak akkor maradhat életben ha még tesz a célom eléréséért rábíztam a természet törvényére hogy belehal e vagy sem... majdnem beledöglött... utána végül rászánta magát hogy átnézze mit is művel a sanyi és belátott valamit abból amit mondtam neki... de akkor se látta be hogy egy rohadék féreg patkány és nem lenne szabad hagyni hogy folytassa úgy ahogy folytatja... ezen fog múlni hogy most mi lesz egyébként... és még évekig fújta ugyanazt a szemetet apám is ... és még akkor is védte azt a férget amikor sikerült beletrükközni hogy csinálja meg ezt az utolsó futást... akkor is apám azt hajtogatta hogy de belement önként!!! önként egy büdsö szart ment bele önként... addig nyúztam és trükköztem meg hajtottuk és kapott és szívott mint a torkos borz hogy végül kénytelen volt rászánni magát, mert megdöglött volna ha nem teszi... kinyírta volna egy pár megbízható emberem akiknek megmondtam hogy apám hülye be van hülyítve és ha nem is szarházi de ezeknek a nótáját fújja teljes gőzzel... rohadt egy helyzet volt de azok megígérték hogy végeznek vele ha nem fordul és nem csinálja meg hogy felidézi az összesnek a kondícionálását... ezért csinálta meg mert különben neki itt vége lenne... hulla lenne. Egy rohadék tetves féreg a többivel együtt akiből ilyen rohadékot csinált azután miután már kiderült hogy ő csinálja az ilyeneket.. mint pl az öreg gál meg az öreg pettkó meg a fiatal pettkó akit oda küldött hozzá az apja... de egyébként még ezek között is akad szerintem olyan aki azért ment oda hozzá mert belül patkány és ő is pénzt akart meg hatalmat a legvégéig hátha sikerül engem megölniük és akkor legalább egy pár évig tombolhatnak ahogy csak akarnak... csak abból már nem lesz sehogyse semmi se mág ha meghalok akkor se...
---
És még most is oda lyukadok ki hogy ezt a helyzetet ami most van apám és a nagyapám segítsége nélkül ezek soha nem tudták volna létrehozni... soha. Ők benne voltak ebben. Ők is ezt akarták. Hogy miért azt negyon nehéz megértenem, hacsak nem ugyanolyan rohadékok vagy még nagyob rohaédkok mint emezek... vagy mert tényleg az volt amit mondott apu indoknak hogy nalkuhelyzet volt és eladtak engem hogy ők befejezhessék és én meg tiszta amradhassak, mert kellett a ózanul gondolkodni képes ember aki átlátja az egészet... csak akkor meg azt nem értem hogy ha ott volt a józan gondolkodó a személyemben akkor miért jártak ők külön utakat és miért nem hallgattak rám és miért nem úgy csináltuk ahogy mondtam és miért hallgattak el egy csomó mindent előttem... mint ahuszti imre... az is maga hülyítette be magát ne ma sanyi egyébként ahogy hazudja, azt mondta hogy nehogymár majd a gyerek fog nekem dirigálni... meg ilyeneket... és csinálta a faszságait... és minden évben ment nyaralni, mindeg kibaszott éveben amikor én egy órákat aludtam éveken kersztül annyit dolgoztam és fejlesztettem meg kiképzések ő eladta a cuccomat és nekem előre el kellett készíteni a másodi kverziót hogy ne dögöljön bele ha eladja... és apám rálegyinetett hogy, de dolgozik ő is csinálja... mondtam nek ihogy akkor hagyja a picsába... akkor meg bedobta hogy jó akkor inenntől ne mcsinálok semmit se... mondtam hogy jól van imre de védelmet se kapsz tőlem egy szart se innentől... megnézzük meddig maradsz életben... szépen elnyaralgattak kényelmesen a sok pénz világában mulatoztak közben csinálgatott az is valamit persze de azért hadd szenvedjen a gyerek neki az a dolga hogy dolgozik mi meg nyaralunk meg beleülünk a készbe... csinált egyébként jó pár jó dolgot nem hazudom el... de az is kiakasztott rendesen és még apám is rátett egy lapáttal hogy még faszább legyen... Közben megbeszéltük hogy nekem midnenről tudnom kell hogy irányítani tudjam a folyamatot... erre ezek elhallgattak egy csomó mindent és hazudtak - apámmal együtt...
időnként tényleg rohadtul kívántam a halált és a pusztulást... végül elegem lett az egészből és beletörődtem hogy apám is szarházi és csak a végén fog kiderülni hogy van e még ember aki hajlandó megérteni mi van és mit kell muszály megtenni hogy élet maradhasson a földön...
Mint a kertesné... ott is apám mondta hogy csináljam meg neki... mert elmondtam mi a megoldás a halálfélelmére... mert ő rettegett attól amiről tudta hogy egyenes következménye lesz ennek a rendszernek a pusztulástól... rettegett és mit csináljon szegényke.. mondtam neki hogy minden nap dolgozzon és tegyen azért hogy ez a rendszer érjen véget és épüljön fel valami új ami jobb... és nem a pusztulásba hajt midnent a földön... nem az nem jó... miért hát mert abban nincs pénz... ő úgy akarja megoldani hogy ne kelljen csinálnia semmit és ne kelljen a rendszerrel szembe fordulnia... és apám meg szólt hogy csináljam meg neki... !!! csináljam meg neki bazdmeg...
Hát akkor ez van... el kel lfogadni hogy ezek mind megrohasztottak mindent és ülnek a pénzhalom tetején és belehalnak és visznek magukkal mindenki mást is... "De majd hozunk vizet a tengerből!!!" meg van oldva... hahaha szép kis banda mondhatom. és apám még példákat is hozott fel hogy ezt csinálta a sanyi meg azt... kiderült hogy azokat mind én csináltam nem a sanyi... én.
De apám nem látta a valóságot... hogy miért az érdekes kérdés... pénzért talán? A szórakozás szeretetéért? Vagy mert valamikor sierült valamelyiknek beakasztania valami triggert a fejébe? Vagy machete papának köszönhetem ezt a fajta rohadék dolgot? ki a fene tudja... nem is érdekel ma már csak elmélkedem meg emlékezem. Semmitérő hulladék élet emlékei ezek.. .a rohadt bálban való életem emlékei ahol semmit se értem el, mert midnenki aki részt vett benne egy rohadék volt vagy jól irányítható zombi rohadék... vagy kápó sok pénzért vagy mind egyben... Ez van. A lelkiismeretem tiszta. Minden erőmből és tudásommal azon voltam hogy legyen élhető világ mindenki számára fosztogatás és rabszolga lét nélkül...
---
Gálzoli akart valami melót szervezni ez most ami jött ő állította be még anno... de már akkor a rizsa elekzdte szervezni hogy mi legyen a szivatás... "és amikor megérkezik jó, pár nap eltelik és megjelennek az ágyipoloskák..." azután szólt is a zoli hogy hagyjam a fenébe mert nem fog működni... persze hogy nem... a rohadt világban csak a rohadékok tudnak élni... de azok jól élnek ahogy nézem... szép kis felvonulás volt ma is sok ismerős figurával... de a pöcsbuzerátor az még mindig megy a köhögtető úgyszintén midnen más szarra legyütt... tényleg akkor mi is történt... hát csináltam egy kényelmes fotelt ezeknek a patkányoknak... meg széthúztam a pénzt egy kicsit most már az alja is ugyanolyan rohadék csak több a pénzük nekik is...
---
és emlékszem amikor beköltöztünk és itt írtuk azt az imát együtt apuval... és magyaráztam neki hogy az erő meg a szeretet ereje és ő meg nem akarta kimondani és kedztem megőrülni akkor is... apám szólt a papa machetének hogy azonnal sürgősen hajtsa el a sanyit innen, "mert megtöröm a fiam" "Mennyi időnk van?" "Másodperceken múlhat..." és akkor végre kimondta... akkora kő esett le a szivemről tényleg majdnem beleőrültem akkor hogy apám se érti akkor vége mindennek... utána írtuk azt az imát... nem tudom mi van mi van vele él e holt e, és mi lesz... fogalmam sincs és elege mvan ebből a felvonulsból is amit látok.. az emlékekből az emlékeztetőkből meg a rothadás szagából... ami mindenhol ott van... akár merre mozdulok ott van a gyerekek mozdulataiban a szar a szarlé amit már a magzatkorban beléjük csepegtettek és basztak... terhes szex.. .minnél korábbi baszáshoz szoktatás... és itt keringenek és tele van a tököm mindenkivel...
"Majd látni fogod az öreg vargát ahogy ott téblábol, mert senki se megy érte..." A fiatal varga szivatat emg hogy majd megyek érted apu, jó? ... "Jól van fiam akkor ott találkozunk..." "ÉS nem mész érte?" "Dehogy megyek... eleget szivatott egész életemben most visszakap belőle egy kicsit." Neki is csinált az öreg varga pár hamis bizonyítékot meg felvételt róla amivel majd foghatja és zsarolhatja ha esetleg máshogy már ne mfogja tudni irányítani... kiderültek... hát mit tudom én... pár hónap és elég volt talán... már mióta mondogatom ezt de lassan elérkezik... erőt gyűjtök hozzá... mintha a taskovicsot is láttam volna, az is ott húzni próbált vagy a kurvája... nem tudom... mellé ment azt tudom... furcsa...
A kutya jó. Az egyetlen őszinte lény körülöttem. Az egyetlen. Eszik örül, jön velem felfedez, örül, elfárad alszik... ezek az elmebetegek a kutyát is támadják azért prüszköl... elképesztő egyébként ez a mérhetetlen őrület... mérhetetlen... egy hét alatt leállítottam őket egyszer. Összekaptam a cuccaimat és megkínoztam mindet aki engem támadott. Baromi jó érzés volt. Egy hét múlva semmivel se támadtak. Semmivel. Nem volt öhögés, viszketés, aludtam mint a tej éjjel, nem fájt a fogam, a fülem se viszketett kimostam és tiszta maradt, hihetetlen élmény volt... nem tartott soká... úgy megkínoztam őket hogy azonnal le tudtak állítani mindent... mindent... és nem szóltam egy kurva szót se egyikhez se... mégis mindegyik tudta hogy kiről és melyik fegyverzetet kell lekapcsolni ahhoz hogy aludni tudjanak és ne fájjon hasadjon szét a pöcsük picsájuk... kitalálták... Utána volt is riadalom nem is kicsi... Néztek egymásra és suttogtak hogy "ez a gyerek volt..." "De mi lesz ha egyszer megindul így a pénzért? Akkor nekünk annyi..." És bizony annyi lett volna, ha apámék nem adtak volna el és nem akarták volna hogy ki legyek ide szorítva..." meg se kellett volna ölnöm egyiket se... CSak megmondtam volna nekik mit akarok és megcsinálták volna. Mindegyik. Most és addig és azóta is akkora a pofájuk és annyi szarházit rámuszítottak, hogy elképesztő... de lehet hogy eljön még az az idő is hogy eszembe jut... bár úgy lenne... Ezek bánni fogják hogy valaha bármit ellenem megpróbáltak... de egyébként is így lesz a sok rohadék nyomorult módon fog megdögleni mind... már nincs olyan sok hátra a nagy letörési szakaszig, ahonnan már a hozunk a tengerből vizet se fog segíteni a probléma eltüntetésében se...
---
Kis ali amiket csinált filmet abban a jézusos zsidó táborban.. .gyakorlatilag ott akartam hagyni azt is apu erőltete hogy maradjak még mondtam hogy ezek mind totál agylúgozottak semmit se tudok csinálni velük.. semmire se reaglának... akor apám már hitt nekem valamelyest és kétkeve guyan de kimondta hogy akkor a kis pettkó ali is átvert minket... azt mondta felnyitja őket... na ja... ott akartam hagyni a fenébe az egészet akkor találta ki azt hogy azt mondta nekik hogy figyeljenek rám hogy mit mondok legalább fejben... cserébe kért valamit hogy csináljak meg egy olyan prédikációt a karakterében... az öreg ali örült is "Ezt hogy csináltad... huhúúú..." mondtam hogy azt le is fogom tagadni hogy én voltam annyira szar lett.. .de közben pár dolgot talán sikerült becsempészni a fejükbe... végül onnan se lett egy emberünk se, akkor úgy tűnt párral lehet dolgozni apám vigasztalt hogy talán egy két magot sikerült elültetni és majd egyszer lehet hogy kikel... attól függ milyen a talaj... ja ott használtam először a jason bourne karaktert... "I just don't know ahet the heck I am doing here..." teljesen őszinte mondat volt... amikor a csaj beszélni kezdett.. először azt hittem hogy legalább azzal lehet majd dolgozni apám is kérdezte hogy az a csaj se... az se... mint kiderült csak parancsot teljesített az volt a dolga hogy legyen kedves és barátságos velem...
Annyira rosszl éreztem ott magam hogy nehéz leírni és mindig belementem ezekbe hátha leesik valaki és megérti...
CSak nagyon sokára értettük meg hogy aki magától ment bele abba hogy ezek irányítsák azok belül is rohadtak és eladták önmagukat... akiket meg a szüleik adtak el gyakorlatilag semmi esélye nem volt annak hogy fel tudjuk őket törni... ha még azok is benne voltak a szülői erővel megtámogatva...
---
Eszembe jutott egy lengyel csoport akik még kiképzésen se voltak, és beálltak segíteni. Ők csinálták a belga részt nekünk úgy hogy még azt se tudták hogy mit is csinálnak pontosan... elég furcsa volt... mintha igazi emberek lettek volna... csodálkoztam is hogy honann hogyan maradhatot me egy embercsapat így ilyen - nem annyira rossz - állapotban? Kiderült hogy a papa volt ő intézte őket. Azok is meg voltak rogyva már de mégis volt még bennük az emberből... ismerték a rendszert valamilyen szinten volt rajtuk maszk valami titkosszolgálati milliőből ben éltek és a helyi kiseb bdolgokra figyeltek meg lassan tanulgattak is... jó párszor meg is szivatték őket a nagyok amikor rájk találtak... és ment is nekik úgyhogy békén hagyták őket... azok is dolgoztak már és még a kiképzést se csinálták meg... Az egyik nekem jött közülük hogy verekedjen... csak leütöttem utána azon röhögtek hogy nem tartott egy másodpercig se.. pedig ő volt a legjobb bunyós közöttük... nem tudom hogy szerepeltek a kiképzésen nem emlékszem. Apu mondta hogy jók lesznek.
Egy tejes elektromos autóval fuvaroztam őket munkába, mert közben miközben építettük a rendszerünket közben mást is dolgoztunk álcának valami építkezés volt az is... én meg tölthettem a tejes kocsit a munkahelyen és így ingyen volt a fuvar meg az út. kértem valami pénzt az útért nem sokat de még azért is lelkiismeretfurdalásom volt a végén és inkább bedobtam hogy legyen egy part ia végén és sütünk valamit... erre azok összedobták hogy legyen ez meg az és csak hozzam a tejes kocsit és bevásárlunk és kifizettek mindent... na mondom ez szép... apu mondta hogy azért mert azok még emberek és ők is dolgoznak meg beosztják a pénzt... elég hihetetlen volt az egész hogy még van ilyen. Már akkor alig hittem el.
Apu azt mondta hogy van olyan jogi szabályozás hogy a tejes kocsit kis átalakítással lehet használni emberek fuvarozására... persze tudtam hogy ez nincs így, de felépítettünk egy ilyen dolgot nekem hogy ne parázzak állandóan a rendőröktől... egyszer el is ment mellettünk egy rendőrautó a pályán... és mosolyogtak. intettem is nekik... a tejeskocsi meg hátul teli a vidám lengyel csapattal...
örültek mert jól kerestek a munkával is amit csináltunk és ott is pontosan ki lettek fizetve, meg a rendszer is amikor ott le is teszteltük tetszett nekik... volt egy csaj is a főzős bulin tudott angolul akkor angolul beszéltem velük is... az lefeküdt velem, s későb mondtam hogy ha  atöbbiek nem fogadják el legalább vegye el ő a pénzt amit az útazásra elkértem tőlük, eltette, de mondta hogy most ezt fogja hallgatni tőlük évekig hogy ő kurva... pénzért dugott velem... hahaha pedig az volt egyébként no nem mégsem mert tényleg nem a pénzért csinálta legtöbbször azaz velük talán nem ne mtudom... jó fej csaj volt... Jó csapat. Úgy szereltünk hogy tudat alatt csináltuk... valahogy azt már tudták.. ja  a papa miatt... neki is ezt csinálták szereltek dolgokat itt ott ha észrevétlenül kellett megoldani valamit. Arra felé volt ez ahol utána most dolgoztam a szarkavaróknál... az is mi a franc volt... teljesen szétkúrtak ott midnent a krumplival a tomas meg a többi a daniel, meg a többi furi csapat volt és törött nagyon... azt se értettem hogy mi volt...
Megrengették az úthengerrel az egészet a legnagyob fokozaton azért mentem fel mert én mondtam nekik hogy az a béléstest kibírja még azt is...azokat még apuval csináltuk... ki is bírta... azon álltam miközben remegett az egész épület... a többi nézett is nagyot hogy miért voltam odafenn amikor csinálták... a dani külön szólt hogy ne menjek az épület közelébe se... én meg azért mentem fel mert megbeszéltük hogy megmutatom hogy az amit én megcsinálok és azt mondom rá hogy az ezt meg ezt kibírja az úgy is van. Erre az életemet is rá vagyok hajlandó tenni bármikor.
De azok is szivattak midnenfélével... ne mértettem mi történik ott. Vagyis nem szivatta kannyit végül próbálták türtőztetni magukat... így utólag talán.. de közben mégis szivattak rejtve... vagy egyik próbált ne mszivatni a másik próbált szivatni.. .de néha hagytak dolgozni... az jó volt. Jó volt vezetni. Jobb lett volna megint tejeskocsival... tényleg abba is tetm egy generátort nem is kellett volna bedugni, meg tettem bele superkondikat is hogy bírja... a generátort az egyik lengyel megkapta.. .azt is olyan hülyén kellett megoldani, hogy kikapta a kezemből és mérges voltam rájuk... valószínűleg azok is szivattak munka közben egyébként... szar helyzet volt és csak a végén ébredtem rá hogy így beszéltük meg előre hogy ne bukjanak le... vagy miért? De egyébként alig hiszem el hogy ez tényleg így is volt hogy ezek meg tudtak maradni embernek ott...
midnegy.
---
A gonda gergővel is csináltam egy filmet... szar lett.. a masát akarta vele megszivatni.. a zenét nagyon aprólékosan csináltuk meg végig követte az eseményeket.. ezzel is bizonyítani akartam hogy akármilyen szar a film mégis ha jó a hang és a zene, akkor leköti a figyelmet... közben alá tettük amit a gonda a gyuri ellen akart szivatást... amit ő maga bojkottált egyébként szerintem hogy a gyuri felismerje mit akart... és közben engem akart megszivatni végig a film alatt... a masa végignézte: "Nem hiszem el hogy végignéztük ezt a szart..." mondta a végén...:-D
---
Egyébként az a lengyel csapat is egy rohadék csapat volt. Egytől egyik rohadt.
---
A gonda gergő meg: "De én nem akartam jó mozit csinálni én a fábikot akartam megszivatni... - csak nem ment...  - ha pénz akarok csinálok magamnak van saját bankom nincs akkora szükségem még több pénzre..." meg ilyenek. A taskovics is benne volt ebben egyébként.
---
Hát ez van. Nagy semmi van. Szeméthegy. A kis varga meg mondta hogy majd elmegyek apámért másnap... Apám azt mondta akkor se fog érte menni. Honnan tudod... mert nem fog tudni érte menni... "Apám olyan szövetséges akit én nem nagyon akarok elveszíteni... és ráadásul tudja irányítani a gyereket méga végén is..." De nem tudja... Tud befolyásolni bizonyos mértékben de irányítani azért az igen erős túlzás... Ja hát valami ezért mégis történik talán... sátántangó midnenképpen... más ki tudja mi semmi.
A verbainak volt triggere apuhoz mg a papához is, megkértem hogy arra használja amire kéne... hogy ültesse le apámat és a papát a gyerekekkel és mondják el nekik mi a helyzet és hogyan tudnak ők maguk mérni... és nyissák fel őket mind... megcsinálta... meghajtottam hogy megcsinálja. Talán leültek. Nem emlékszem. De felhasználta és apuék kiszedték e miatt. De a többinek is lehet ilyen. Azt hiszem azokkal is csináltattam valamit. Még lehet hogy a varga is próbálkozik majd valamivel de azt hiszem apuék mondták hogy mi volt a trigger és csak megcsináltam amit kell hogy elhitessem vele hogy megy... talán már próbált megölni ő is egyre gyengébb a manipulációja egyébként állandóan próbálkozik innen a szomszédból... Most mondta neki a kertes joci hogy "apámat is elkapták eddig olyan jól elbújt..."
Ezek a sanyi által bekondícionált emberek egyébként ha maguk akartak kitörni akkor ki is tudnak mostanra csak mondjuk most már lassan késő... azután meg hány lesz közöttük aki tényleg olyan...
A gyuricza azt mondta hogy "tudod te mennyire szenvednek a lányaim? Olyan a picsája mint egy hetven éves nőnek annyira szétkúrták... állandóan baszatja őket midnegyik amelyiknek odaadja..." "De előttem mindig mosolyog és azt mondja élvezi." "Hát előtted, mert ezek ezt parancsolták nekik... előtted mind ezt csinálja."
Hát nem tudom... szerintem ez mind hatalmas hazugság én láttam felvételeket az andiról meg a töbiről is amikor nagyon is élvezték a sok pénzt amit összeharácsoltak a sanyi szárnyai alatt... szerintem a gumis is kiváló színész és hazug... mindegy fene... már nem tudom ki kicsoda ebben a színdarabban, azaz de tudom a jelenlegi helyzet kiválóan mutatja a dolgot... mind szarházi.
Egyébként az is az én ötletem volt hogy tegyük fel néhányukat a kivégzendők listájára és szivárogtassuk ki hogy ez meg az rátette ezt meg azt... és tegyék fel őket is... és onnantól beindul a láncreakció... dehogy akarták ezek egymást feltenni... csak miután felkerült egy pár közülük, onnan bevették a dolgot... feltettek mindenkit apu ajánlatára... hahaha ez kiváló stratégia volt arra hogy ne akarjanak háborút...
Hát ez van. A szarházik diadala... sokat röhögni már nem lesz idejük...
---
A kis pettkó mit mondott amikor meglátta hogy apunak beütöttem... "De jóóó! Ilyet csináljunk még! Mekkorát bekúrt az apjának!"
---
Rohadt tetves férgek. Tudom hogy apu mélyen elkötelezett a célom mellett. Ez az ő célja is. Csak ilyen világban egyszerűen így kellett tudott sak megoldani dolgokat. Ha nekem lett volna ilyen körülmények között gyerekem én már rég feladtam volna. Soha nem mentem volna bele olyasmikbe amibe apu igen. Soha. A gyerekem apa nélkül nőtt volna fel ezek áldozataként vagy inkább megöltem volna magam előtt és ott a vége... soha nem vállaltam volna gyereket egyáltalán.
---
De egyébként azok a sanyi és az összes emberei közül azok akik úgy megőrültek mind benne voltak ebben maguk is jócskán a révai is... szóval a teljes történet azért ott lapul, mert ez úgy teljes.
---
Endeavour - valami taskovics féle kamu volt az indítóötlet a dorka jött elő vele, hogy van valami családi ereklyéjük... hogy lopjuk el és akkor össze lehet hozn ia családot egy mozira... csináltunk egy forgatókönyvet amibe beletettem hogyan csinálják a taskovics család a kurva futtatást meg a bérgyilkos üzletüket... a telefonközpontos csajokkal meg az üzeneteikkel... meg odahívtuk a dorka öccsét is akit nagyon titkolni akartak hogy majd ő intézze a pénzügyeket ha esetleg úgy alakul hogy ők lebuknak és beszorítják vagy kiszorítják őket valahonnan valahová...
De a pettkóéknek is volt köze ehhez valamilyen módon.. meg a huszti nóra is megjelent benne párszor mint kurva... verekedés nem volt közöttük nagyon jól megértették egymást... érdekes...
Sok mindent ne mértettem aból hogy mit hazudoznak össze vissza ezek ott a huszti oldalon és most se értem...
Huszti papa ellenünk dolgozott a legelejétől kezdve. Már akkor eldöntötte hogy enge mfel fog itt áldozni a végén hogy ő és az unokái jól éljenek... teljesen kiakadtam ezen. Megkérdeztem hogy tudja e mi szerepel a tanulmányban amit készítettem a számításokat leellenőrizte e... azt mondja tudja. Egyszerűen nem fért a fejembe hogy hogyan gondolkodik...
Amikor ez a film ment a huszti nóri ajánlatot kért a taskovics családtól arra nézve hogy mennyit fizetnek ha engedik őket mozogni és cselekedni... mozogni végül is tudnak, de bejutni a kulcs fontosságú helyekre már nehezen vagy egyáltalán nem... A kasszákhoz vezető labirintus... ezen dolgoztak az imrével a huszti imérvel és a többivel... hú bazmeg ezért egyezett meg a varga apjával is ebben... ezért adott el engem nekik hogy legyen triggerük hogy tudjanak irányítani... a varga megpróbálta egyébként, csak nem ment neki amikor velük csináltuk a testőrös filmet, erősen gondolkodott és akkor használta is... meg akart ott is ölni de apu megmondta mi az...
Nem értem. Akkor se értettem most se. Tudja a számokat tudja hogy lenne megoldás mégis a pusztulást választja és az unokájára hivatkozik... hogy a fenébe lehetséges ilyen? Egyszerűen felfoghatatlan. De teljesen mindegy. Ők is ugyanúgy viselkednek mint az összes többi szarházi. Most megint próbálkozik a taskovics család a skizofréniás dumával... a háttérben... kár hogy nem hagytam a hímringyót megdögleni komolyan sajnálom... remélem hallani fogom a halálhörgésüket valahonnan a túlvilágról is... :-D az némi elégtétel lenne. Bár onnan már lehet hogy ez semminek se fog látszani legalábbis inkább remélem... semminek se fog látszani...
Ez a film már akkora szemét volt hogy egyáltalán nem láttam a végét sehol se. Apám mégis ebben is erőltette hogy csináljam... nem értettem minek. Minden hazugság volt. Az indító duma a dorkától, az ötlet hogy hogya nhozzuk össze a családot... minden hazugság volt... és már akkor rá is jöttem erre... apám mégis azt kérte hogy csináljam azt is végig... minek? Pénzért? Azért kellett?
Mi a franc volt az.. . tudom hogy ott már a huszti család is vitt egy szálat a hátam mögött... ott már mögöttem terveztek és ők is felhasználtak... akkor már erősen gondolkodtam azon hogy egyszerűen leütöm a papát és kivégzem... De teljesen mindegy lett volna... csak őrült szarházik maradnak így is meg úgy is... mindegyik szarházi és mind meg van őrülve szóval akkor vagy mindegyiket megölöm vagy nem csináltam semmit se. De ezt kellett volna még az elején. Amikor megcsináltam a dobozaimat akkor meg kellett volna tenni azonnal. Mindet letúrni és akkor még lett volna esélye az életnek a földön... így ezekkel már nulla.
És az imi azt mondja a papának hogy "ne aggódj majd én felnyitok egyet neked és megnézzük mi van benne..." mert a papának nem adtam hozzáférést a dobozaimhoz egyáltalán hanem csak egy másik emberének... akire azt mondta hogy felnyitotta és ő már gondolkodó és felelős lény... százas...
Persze az imre hatalmasat tévedett csak én szedhetem szét a dobozaimat senki más még apu se... ő is megpróbálta... azért kellett úgy megcsinálni hogy egyik se férjen hozzá és tudja mi az és hogy működik... de sebaj... kiszorítottak egyenlőre bár tökmindegy mert ha bent lennék akkor sincs más sőt még több idióta lenne körülöttem... bár akkor legalább pénzem lenne és vennék egy tanyát magamnak legalább nem kéne az anyám elmebeteg őrületét elviselnem... meg a mamáét ... meg a többiét...
---
Úgy mellesleg a tibor etele felvette a kádár szigeti emberáldozatok sátánista szertartásait... nem mindet de amit tudott... zsarolási céllal tette. Amikor kezdett terjedni a sokféle kihajtási módszer és kezdtek szivárogni a dolgok innen is onnan is - ahogy az alja is kezdte egyre jobban megérteni mi történik és hogyan - akkor mondtam az etelének ha van felvétele akkor adja oda nekem, mert előbb utóbb kiszedik belőle hogy hol van és meg fogják semmisíteni... az is kiszivárgott hogy van.. mondtam neki... egy kicsit később odahívott a bubusba és odaadta... azzal érveltem hogy tőle el fogják venni ha az én kezembe adja akor én arra fogom használni hogy az ő gyerekeinek is lehessen egészséges élete nem ebben a rendszerben hanem egy sokkal jobban... amit persze ő nem akart megcsinálni de mégis végiggondolta és úgy döntött hogy jó igazam van. Odaadta. A sekóékat az öreg sereit zsarolta később amikor már digitalizáltam a cuccot hogy ihasson kedvére nála ingyér.
Szóval még arról is van felvétel amikor ott nyiszitelik a gyerekek nyakát...
---
kis masa: "Megtaláltam a megoldást a fotoszintézisre..." "Hurrá akkor megvan a megoldás megölhettek végre..." mondom "Hát amegoldás nincs meg, mert csak néha úgy érzem hogy értem de utána kiderül hogy mégse értem. de ugyan már péter senki se akar téged már megölni." "Miért?" "Mert semmit se fogsz tudni csinálni, majd ülsz otthon passziánszozol és amikor megunod meghalsz szépen... Semmibe se fogsz tudni beleszólni." nevetett "És ti meg jöttök utánam 10 15 év múlva szűkölve összehugyozva magatokat... mi?" mosolyogtam én is bágyadtan. "Hát azt majd akkor meglátjuk lehet hogy úgy lesz, de addig mi úgy fogunk élni mint a királyok." "Hát akkor ez ennyi volt." Gyuri nevet "Ugyan már péter hogy gondoltad hogy ekkora hatalomról bárki le fog mondani önként?" nevet "Azért gondoltam mert így mindenki el fog pusztulni, de egyébként tudtam hogy így lesz ez látszott már az elején is. Ezért kellett a stratégiámat úgy felépítenem hogy ne önkéntesen kelljen lemondanotok erről a hatalomról." mondom én bágyadtan...
---
A taskovics sanyi végül úgy döntött hogy megcsinálja és úgy is maradt mostanáig... ott a dombnál aludt egy pár éjszakát amikor meghajtottuk nem értette mit beszélnek az emberek. Majdnem hazatalált. Akiknél korrigált valaki és megmaradt a bizalom töretlenül azok hazataláltak mind. Aki nem az meg újra tudja nevelni önmagát az ACA programjával vagy ha a szülők is beszállnak akkor úgy is. A dorkának van még egy öccse ő kimaradt abból a filmből mert azóta született egy másik apától... mintha ezt mondta volna... az a környék a szőlő meg venyige utca tele van azokkal akik segítettek és első szóra jöttek, de odatelepült a molnár féle banda is figyelni meg kellemetlenkedni. Meg ott a sarkon is a pettkóék egyik pénzmosója volt...
Tényleg amikor a rózsavölgyiéknek felvetettem hogy újra kellene indítani a titkosszolgálat irendszert és azon keresztül lehetne fizetni az embereknek legálisan akkor rájöttem hogy ezzel is vissza fognak élni és úgy is lett. A Pettkóék buktak ezzel először.
A donát is hazatalált. Nagyon örült neki. Meg a gál zoli is. Azt mondta legalábbis de később kiderült hogy csak taktikázott...
A rizsa vágatta most a fát a műszerészével azt mondta hogy azért mert ha ne mküldi őket oda akkor meg fognak támadni. Mondtam hogy jó akkor visszamegyek és lekaszálom őket legalább lesz némi elégtétel a végére nekem is.
A varga gabi használja a taskovics által írt programot amivel a kutyákból meg állatokból lehet buzit csinálni. A sanyi azért írta mert reklámozni akarta meg bizonyítani a gyerekeknek hogy igenis van a természetben homoszexualitás. Nincs. Csak a manipuláció következtében van. A varga ne mállította le a dolgot most se csinálja tovább a szarházi. Mondtam neki hogy rá fogok uszítani minden kutyát meg embert akiből homoszexuált csinál, mert azok jól irányíthatóak. Azok haláláig támadni fogják.
A sanyinak is ezt mondtam ő letörölte a rendszeréről de átküldte még egy pár embernek hogy azok használják.
A dorka se talált haza. Őt is sikerrel törte meg valamelyik.
---
Bron/broen - erről sokminden eszembe jutott. A sanyci ott már segített nekünk. A pettkóék csinálták ezt a saját embereikkel. A sancit meg akarták ölni a rizsa, mert volt valami nyomozás is közben egy nem is olyan régen elkövetett gyilkosság miatt ez már 2000 után volt valahogy... A pettkóék leutánozták az egyik gyilkosuk mintázatát, csak azt nem tudták amit én igen róla. Hogy él és már nem csinálja mert nekünk dolgozik. El is mondott mindent és onnan derült ki hogy nem ő volt másrészt pontosan tudtam mit csinált akkor amikor a gyilkoság történt.
Ott is ment a szivatás iszonyú szinten állandóan...
Ezek a pettkóék meg a gálék azzal a stratégájukkal még 1985-ben kitalálták hogy úgy építik fel a kondícionálásukat hogy folyamatosan mindig elő van készítve egy újab keretrendszer az embereik fejében és ezeket kidolgozták előre. Folyamatosan közelítenek ugyan a felé hogy önállóan gondolkodni képes emberekké váljanak de mindig megmarad a kontroll a kezükben az embereik elméje felett... Az a stratéga találta ezt ki akit villámcsapás ért... azaz mégse ért mert őt is kiszedtük azaz eltüntettük a színről és elmondta hogy mi volt és ő mit tett bele és a petkkóék mit variáltak ezzel.
Először létrehoztak különböző csoportokat és titkos társaságokat mint például a redoktober az is egy ilyen keretrendszer volt majd amikor kezdték elveszíteni a kontrollt akkor már nem a csoportos keretekhez hanem egy mixre tértek át a csoportos és az egyéni triggerelés labirintusába. Szóval mindenáron kontroll mellett döntöttek. Már 85-ben! Azóta olyan bonyolult elmelabirintust építettek ezeknek hogy abból kitalálni iszonyú nehéz főleg hogy egyik se akar igazán... kényszeríteni lehet őket az meg baromi nehéz és idegőrlő mutatvány ráadásul az egészet úgy tervezték meg hogy aki ezzel foglalkozik az is belecsavarodjon... a másik megoldás az lett volna hogy megöljük őket és az embereiket is... a könnyű út és a szar megoldás.
A végén amikor visszahúzódtak a csilla még mondta is hogy "de látod ugyanazt folytatják ők is..." de kiderült hogy meghajtotta őket hogy folytassák... és ezek folytatták megszivatták egymást és csinálták tovább egymás szivatását... de legalább annyit bele tudtunk tenni hogy szóltak egymásnak előre hogy ne törjék össze egymást annyira... de mégis egy öntörő és kondícionáló rendszert építettek fel a pettkóék és ne mcsak ők hanem a gálék is ezt csinálták meg a többi is csak nem annyira bonyolultan és szövevényesen mint ezek. Mindezt azért hogy ők maradhassanak a hatalom csúcsain és rengeteg pénzük legyen folyamatosan. Ezért találtam ki azt hogy ha lesz egy jó csapat akik ezt képesek átlátni, akkor velük ezt el fogom venni tőlük. kizárom őket a pénzforrásaikból és a hatalom berkeiből és ezeket akiket önfelőrlő és öntörő pályára állítottak ezeket adom nekik egyetlen segítségül, akik a beállításaik miatt álandóan szivatni fogják őket is meg magukat is... persze kis segítséggel inkább őket... A dolog nem tudom milyen sikerrel működött vagy nem... a lapi a tuben meg a sanci benne voltak ebben, de tudom hogy ne migazán bíztam bennük talán a rubenben a legjobban, de felállítottunk egy másik csoportot is... Ők ezzel a stratégával kiegészülve próbálták ezt a labiritust felszámoltatni és felderíteni... ha minden igaz... vagy tovább bonyolították maguk is... ki tudja azóta mi történt... bár ha igaz amit a sanci mondott akor lehet hogy megmaradt ezen az úton, bár nem igaz hogy csak azok tudnak irányítani akik ezt az utat járják, képesek mások is befolyásolni tudat alatt a szarházik közül is főleg amelyik valamit azért letett az asztalra mellettünk... szóval nem tudom hogy ők hova tartoznak és azt tudom hogy a sanci is meg a lapi is folyamatosan keresték mindig a kibúvókat hogy hogyan lennének képesek kijátszani minket és azt is tudom hogy a sanci fel is dobta ezt hármójuk beszélgetései alatt... és hogy ezt a stratégát is gyakorlatilag beépítési szándékkal dobták be hozzánk a sanyi ötlete volt szerintem vagy együtt akarták így hogy olyan kerüljön be hozzánk a színfalak mögé aki képes áltátni amit mi csinálunk mert ők nem tudtak azzal megbirkózi hogy felderítsenek minket... szóval azt hiszem ezt a bandát elszeparátuk a többiektől és ők ráálltak a pettkóék szivatására.. a sanci százalékot is kialkudott azokból a pénzekből amit a pettkóékból kiszednek... a lapi szintén belement... a ruben azt mondta hogy neki nem kell mert elég neki ami van, és a feladatra meg úgyis ad apám mindig eleget a többit ő meg hülyeségekre költi mindig szóval minek... Szóval ez a taskovics ügy még korántse olyan rózsás mint ahogy akkor tűnt...
És van húga is a dorkának az is szerepelt ebben a sorozatban, meg a gyuriczának is van fiatalabb húga.... ja az andi egy párszor megmutatta hogy mit műveltek vele és milyen sérülései voltak a nagy örömmámorban a szexhajtás mesterségében... és a luxusban... csinltam pár látlelehetet magam vele... bár akkor se voltam meggyőződve arról hogy ezt nem számító módon csinlta... belőle már ezt is kinéztem akkor... és mégis mindig mosolygot és úgy tűnt hogy élvezi a dolgot... a sanyiéknak jó orvosai voltak vannak, sok pénzt ad a kurváinak is szóval a végső kép az lett bennem hogy igenis élvezi ő is ezt a létformát még annak ellenére is hogy jár némi veszéllyel és testi sérülésekkel... a lelki törést meg már rég megkapta ott ki be kapcsolta ő magának hogy mikor tudjon mosolyogni és örülni és mikor ne... a dorka is olyan volt azt is az anyja tanította hogy ha úgy döntött hogy most örülni fog és boldognak fogja magát érezni akkor úgy lett... mint amikor megnyom egy gombot és megy a gép és volt is gépi rásegítés neki is mint ahogy én is használtam ilyet mert másképp nem tudtam elviselni a faszságokat ebben a milliőben a maskarabálon belül... Szóval amit a sanci mondott az nem bizonyíték arra hogy ő tényleg tényleg most már tényleg tényleg, mert őt is rákényszerítettük hogy forduljon valamelyest és nem magától került hozzánk... ezek soha nem lesznek szerintem a mieink. Mert aki nem belső elhatározásból magától jött és azonnal kapaszkodott a programunkba és az elveinkbe a tervünkbe.. .az gyakorlatilag csak "úszik az árral" és meglovagolja a lehetőségeket és elkerüli az erősebb ütlegeit ha tudja... szóval ez van... emlékszem hogy a sanci beszivatott először megkérdezte hogy kijövök e majd oda hogy erre emlékeztessen hogy ő ott feladta... és rábólintottam... viszont kirdeült hogy maradt iganis tudatossága és nem sikerült olyan jól a hajtása mint szerettük volna és azért nem akart hazamenni mert ő is kondícionálta a dorkát és nem akarta hogy őt olyan állapotban lássa amikor szét elett szivatva, mert ő volt a nagy és erős bátyó akihez mindig lehetett menni tanácsért és erőért... szóval a taskovics sanci nem... soha se forult meg és sohase tartozott közénk. De ezek közül egyik se. Amikor figyeltem egy drabig ezt a csapatot a nagy strtégával meg a lapival meg a rubennel sancival, akkor árjötte mhogy ezek soha se fognak aba az irányba tartani amerre mi szeretnénk vinni őket magunkkal... soha. mert szarházik a gyökerekig és még azon is túl mélyen... több nemzedékes szarházi vér...
Ez van. Ezért nincs semmi változás és ezért robog ez a nagy közös szekér a végzete felé ami hónapok kérdése hogy átbillen a point of no return vonalán... ez van... a szarházi az szarházi.
Végül azért hoztuk össze a lapiékat ezzel a stratégával, hogy ezek tanuljnak tőle és felnőjenek arra a szintre ahol a pettkóék mozognak meg a gálék masáék... hogy belelássanak a taskovicsokkal együtt a lapjaikba és kellemetlen vetélytársaik legyenek. A taskovicséknak egyébként rengeteg testvérük van sok apától és sok anyától és mind ugyanolyan kurva meg szarházi.
A a venyige csapat is egyébként mind a pettkóék emberei és azok se százasok mellesleg... azért is kerültek ide.
Ugyanez mindenhol máshol...
---
Eszembe jutott egy metting egy na vagy aa meeting londonban ahol eszembe jutott egy psychic csaj akit a mexicoi térségből szedtem ki valami drogbarlangból... ott zabáltam szerintem a kokót nagykanállal, mert húzni kellett az időt mert ne mtudta megmondani hogy hol van pontosan... belőtték hogy beájuljon. Az egyik kurva mondta meg hogy hol van... elég szar állapotban volt akkor is és azok akik állítólag vigyáztak rá azok továbbra is kordont vontak köré még ott is akkor is, hogy nehogy kicsússzon a kezeik közül.
Szóval maradt az hogy az egyiket a másik ellen próbáltuk kijátszani. Mert csak ez megy. Nincs más csak szarházi ebben a maskarabálban. A gyuricza andi mellé is odasomfordáltam a béres kiszedte a csapdákat vagy megmonda nekik hogy kell kiszedni és belebújtam az egyik karakterükbe akiben megbízott az andika beültem mellé beszélgetni, hogy kiderüljön mit gondol... "A sérülés benne van a pakliban a sanyi minden kurvát felkészít erre és baromi jó orvosai vannak úgyhogy hamar rendbe is jössz ha szétkúrnak valahol... és ezért a pénzért amit kapunk ki a fene fog átállni a gyerekhez..." mondta "Hogyhogy nem jön rá a gyerek?" "A gyerek? nevet fitymálva  - az olyan hülye mint a seggem és azt etetünk meg vele amit csak akarunk az apjával együtt..." "Ja..." mondm én "örülök hogy végre őszinte véleményt hallottam tőled talán most az egyszer..." akkor kerek szemmel nézett rám és mindjért kezdte is a terelő szöveget amint rájött hogy én vagyok a bőrben... hogy mert ezekkel csak így lehet rólam beszélgetni meg hú meg hű... ja...
Gyakorlatilag amikor a lapiék ezzel a stratégával beszélgettek és tervezgettek azt tervezték hogy hogyan lehetne mégis megállítani a folyamatot amit mi elindítottunk vagy hogya ntudnának ők felépíteni egy hasonló hálózatot- de ennek az esélye már a nyolcvanas évek végére lezárult... akkor még meg tudták csinálni ma már nem menne ugyanez ugyanígy... viszont ezek akkor megcsinálták és az is kiderült ebből hogy ezek mind benne voltak ebben tudatosan is... beleegyeztek és akarták hogy ez így legyen... benne voltak... azért nem tudjuk a pettkóék emberit úgy megnyitni és megfordítani mert ő nem akarnak fordulni. Ők se. Mert azok is szarházik mind egytől egyig. Beleegyeztek ebbe és úgy vesznek benne részt. A pettkóék ugyanolyan őrülteket csináltak belőlük az ő tudatos beleegyezésükkel és aktív közreműködésükkel. Ez kiderült abból amit ezek kiszedtek akaratuk ellenére ebből a stratégából. A papa és apu szóltak hogy azért megy ez még mindig ilyen jól a pettkóéknak...
De a sancit tényleg meg akarták ölni a rizsáék... a sanci számon is kérte a rizsát, hogy mi volt ez... mondta neki hogy "mi a fszt nyomozl utánunk... azt ölünk meg akit akarunk ne nyomozz utánunk mert megjárod..." mondta neki a rizsa... mi léptünk közbe hogy ne öljék meg... no az a szerkezet amivel az áramütést csinálják a rizsáék az ő találmányuk ők találták ki. Az tényleg az övék... ezen röhögött is az öreg ali... "hahaha akkor csak csináltunk mi is valamit..."
 ---
A kempli apuka legaláb elmondott mindent a lányának... tudom hogy elmondta... amikor az anikó szólt hogy elköltözik németországba akkor mondta hogy apu elmondott neki mindent hogy miért döntött úgy hogy bekondícionálja és eladja nekik kurvának és milyen körülmények vezettek oda stb... hogyan csinálta... és hogy már nem haragszik rá. Mert megértette hogy az apja szereti és azért csinálta mert ő úgy gondolta hogy ez lesz a legjob védelem hogy lehessen bármilyen élete...
sajna mindenki megalkudott ezzel a rendszerrel...
"Mondd meg neki hogy én üzenem, de csak a végén... addig ez maradjon tudat alatt." ott a kórháznál amikor még ott dolgozott mint nővér.
---
Ja ezért álltak rá megint a taskovicsék a skizofrén irdogál témára... hátha ez bejön, hát ha ezt még el tudják sütni akkor tényleg vége mindennek... semmit se értünk el... 
---
Ott azon az aa meetingen valaki egyébként kérte hogy segítsek vagy valaki más... lehet hogy az a csaj kérdezte hogy mit tegyen hogy tovább tudjon józanodni elmondtam neki az alapértékek gyakorlását hogy ne a nem ivókhoz tartson hanem azokhoz akik a hatalom kérdéseit feszegetik az életük minden megnyilvánulása kapcsán... az első lépést... min tudsz változtatni és mit tudsz megtenni ma it tés most ahhoz hogy később változzon valami... stb.. önmagával szembeni őszinteség... másokkal szemben tudva a veszélyeket... stb...
Később lehet hogy valaki más de segített felhozni a tudatomba azt is hogy a rejtőködő hatalom rászált - a circus - az AA közösségére hogy nehogy tényleg segítsen az embereknek összefogn iés fókuszálni a tudatukat egy józan világra... a felé vinni a dolgokat... ahol kőművestől a zsidón, a hírszerzőtől az emberkereskedőn kersztü mindenféle ember megfordul és egy célllal foglalkoznak: józanul élni.
Ki is mondtam hangosan. Nem tudom lett e ennek bármi eredménye. Pár ember talán meghallotta. 
---
"De mior lesz ennek vége?" kérdi valaki ott londonban... "Amikor véget vetsz neki te és én és mindenki vagy a legerősebb többség. Addig megy tovább. Fel kéne hozni mindent a tudat szintjére hogy a tudat alatti és feletti részek összhangba kerüljenek... akkor leszünk csak elég erősek ahhoz hogy ezeket legyőzzük, mert addig náluk megvan az összhang ők szarházik tudat alatt is meg benne is... nekünk kellene felhozni mindent és nyíltan gyakorolni." 
---
ja a tejesék embere volt ott mexico felé ahonnan kiszedtem és fogadásból sikerült... nem kellett megölnöm senkit se érte. megtanítottam jól lőni a górét meg a kokót zabáltam és úgy sikerült kiszedni. A csabi is ott volt és bosszankodott hogy hogy afenébe sétálok ki vele csak úgy... oszt volt ott valami lövöldözés is... ja és azok is a tejesék emberei voltak akik fogva tartották, csak már nem bírta volna tovább a csaj élve azért és afféle beépítési kísérletként akarták hogy kiszedjem onnan a csajt.. a csapat meg meg volt szervezve köré hogy továbbra is fogva tudják tartani... "Ki tudom játszani őket Péter ne aggódj..." mondta akkor.
Az autószerelő szajján meg a pettkóék embere volt "hogy de jó ötlet csináljunk egy ilyet" mondja a rizsa... "Nekünk nem kell andrás . mondja az ali - hiszen mindenki a szajhánk, ha meg olyan van valamelyik autóval én magam csinálom meg mert ezekben nem lehet megbízni..." "De mégis az aljának kell..." oszt csinálni akartak... mondtam neki hogy úgy menjen bele hogy kösse ki ha egy nap késés lesz a fizetésben vagy ne mazt az összeget kapja addig érvényes a megállapodásuk... nosza mindjárt az első héten megúsztattuk a kifizetést és fel is ébredt de emgbeszéltem vele hogy csinálja tovább úgy emlékezni fog mindenre és mindenkire aki odaviszi az autóját... a pettkó fogta is a fejét hogy ne mfizették ki pontosan... "ezt pontosan kell kifizetni még a lelketekre is kötöttem" "űjó van jóvan de hát csinálja és nem melékszik semmire se... aha dehogynem... nem is vitték hozzá a teteje az autóikat de az is mutatta hogy kik az alkapitányaik...
---
A kempli anikót is meg akarták ölni... apám megmondta hogy ez a sorsa mert túl erősnek találták... és vagy az apja megbassza és irányíthatóvá teszi, vagy megölik... akkor vitáztunk ezen mert nem hittem el hogy ezt megteszik, de apu azt mondta döntsek... akkor döntsem el én ha nem hiszek neki és meg fogom látni mi lesz. Az apja is tudta hogy ez lesz megkérdeztem őt is és megpróbáltuk csökkenteni a károkat hogy biztosan fel tudjon pülni utána.
A gyenge betti is ilyen volt. A sanyiék megmondták nekik hogy vagy irányíthatóvá teszik őket vagy megölik. Apu véleménye az volt hogy ők ezt nem fogják kibírni... én azért vitáztam mert ők is nagyon jól verekedtek... később ebből lett is egy csomó probléma mert időnként emlékeztek mi volt inőnként meg nem... és támadtak ők is engem mert mindig csak arra emlékeztek hgoy én akartam hogy ők irányíthatókká legyenek téve... no persze erre a sanyiék rá is játszottak keményen... rohadék szarházik...
Ez a venyige utcai csapat is elég nagy szarházi banda volt egyébként apu azt mondta hogy csinálják amire megkéri őket és csorgat is nekik pénzt ezért... ők meg csorgatják tovább azoknak akik szintén segítettek nekik, de ott is volt igen mocskos szarházi közöttük is nem is egy. 
Azután később rájöttem arra hogy ezek is beépítős történetek voltak és nagyon is jól emlékeztek mindenre a betti is meg az anikó is... meg a többi ugyanúgy és apám nem hitte el pedig volt r ábizonyíték hogy miket dumálnk elbújva a világ más részeiben és röhögnek rajtam hogy mit kínlódok... hát lehet hogy hagyni kellett volna a fenébe az egészet... a gyenge betti ki is volt akadva hogy ki vette fel őket amint ott röhögnek az egészen... hogy jajj nekünk kellett rávenni meg felkészíteni ket holott őket is dugták kiskoruktól fogva... otthon a meleg kis családi fészekben... "hahaha mekkora hülyék ezek a fábikék nem?" Tényleg azok voltunk. Vagy én vagy apu vagy apu is benne volt és tudta hogy mi van... nem tudom azt gondolom hogy nem tudta elfelejtette... ja tényleg azt az anikó vette fel a bettiről magával együtt... mert apám se hitte el hogy miket beszél a betti meg én se...
Past Malice: An Emma Fielding mistery - a gyenge betti az a barna hajú csaj ebben a filmben... m icsináltuk együtt... ő fizette... az anikó felvette azt is amikor felidézték hogy mi volt a felkészítés és a betti úgy hogy emlékezett úgy is szart erre... de lebukott az anikó nála legalábbis, mert a betti rájött hogy ővette fel... A falling waterben is a betti szerepel ott áll a legközelebb a valódi kinézetéhez... hatalmas kurva szarházi és az egyik tőzsgyökeres sátánista családhoz tartozik a sanyival mindig megbeszélték hogy mit csinálnak és hogy... partnerekként... olyan vékony mint a piszkafa az is, mint a brigi a börzsönyi... a björköt is a gyenge bettinek csináltam és sikerült is vele megszivatni keményen... ja emléksze a rokkónál az anikóval hatalmasat szórakoztunk ilyen szivacsos péniszt nyomtam le a torkán mintha teljesen bement volna azon röhögött utána... idióták voltunk de akkor az kellett hogy meg legyenek etetve...
ja ő hajtotta a béres gyereket hogy csapdázzon... kiváló... ja szerelmes voltam valakibe aki itt járt... hát elment sokminden az időfolyón... 
---
Az anikó fogta a gyenge bettit a betti meg ő volt a legpontosabb a sátánista családok között abba nhogy felmére melyik gyereknek milyen pszichés képességei vannak. Azt tudtam hogy nincs józan fő ahhoz hogy a bettit behelyettesítsük ezek meg soha nem fognak olyat erre megkérni aki nem közülük való ezért megmondtam a sanyinak meg a katona bácsinak hogy vagy ő csinálja ezt vagy senki halálig fogom hajtani ha mást tesznek oda. Ezt meg is csináltuk. Nem volt pardon. A betti meg ne mvolt egy lángész és kitanultuk és kitanítottuk a gyerekeket hogy hogyan tudják átverni. A pettkóéknak a gáléknak meg a masáéknak volt saját szűrő rendszerük azoknak nem kellett a betti amazok is dolgoztak és szúrtek saját szakállukra de az alja és a közepe nagyon függött a betti véleményétől. Sok múlott nekik azon hogy idejekorán felismerjék melyik gyerek mivel lett emgáldva és olyan kiképzést és nekik a kondícionálást megkapja amivel munkába tudják fogni a képességeit úgy hogy észre se vegye hogy dolgozik nekik. Akkor nem volt megbízhatób ember és az anikó jól megcsinálta ezt. Kiválóan. Csak úgy tudták átverni hogy összeültek közösen - a gálék meg a pettkók is benne oltak a tervezésben - és a kempli sérülésére alapozva tervezték meg a dolgukat.
De miután bepróbálkoztak kis pámik után szerveztünk lyukbetömő csoportot és a többiek is besegítettek neki ebben. A verbai csabi is besegített az anikónak többször... meg arra használta fel a triggerét hogy a papát és aput leültesse a gyerekekkel és hangos szóval megtanítsák nekik hogyan kell mérni és mi a helyzet.
--- 
De akempli család is hazudott és ravaszabbak voltak okosabbak mint a többi... a kempli anikó is lebukott... tényleg dugtak kiskorától kezdve a családban nem mi találtuk ki a dolgot hogy játsszuk el hogy emg van törve vagyis mi de akkor ő már rég benne volt... azért jöhetett oda táncolni velem amikor a többi nem még általános iskolában... segített a béres gyereknek is "Nemár anikó!" "De itt  van valahol a péter most ne mjátsszhatjuk el..." a bettinek is "Te már lebuktál én még nem és ezt most felvesszük hogy én benn maradhassak." meg apuéknak a papának meg az imrének eszébe jutott ezen kívül is jó pár dolog amiben ők benne voltak... Az a hiba amit vétett szintén az ő találmánya volt... És összeállt a verbaival... hopplá hopp... a csabit vele hajtottam meg - vele is hogy mire használja fel a triggereit... a töbihez is volt neki... csak azoknak szólt és azok nem ültek le a gyerekekkel hogy elmondjanak nekik mindent.
Szóval a verbai is ugyanolyan sáros mint volt... ketten buknak együtt...  ez z egész történet a bettivel meg  a kemplivel arra volt jó hogy azokat a gyerekeket akik eleve az övéik voltak mert a szüleiket hajtani irányítani tudták megpróbáljuk valahogy védeni és bele tudjunk nyúlni a kondícionálásukba. A kempliék nem akartak lebukni ezért az anikó megcsinált sokmindent úgy ahogy mi akartuk de itt ott azért elengedett nekik egy két szegélyt és néha egyeztetett a sanyival is... hogy hol legyen a hiba... ott nekünk kellett belenyúlnunk és folyaatosan figyelni kellett hogy mit csinál.
Arra számoltak hogy mi letúrunk mindenkit előttük és a végén ők fent maradnak a kakasülőn... és aratnak.. .valamennyire egyet is értettek a célunkkal no nem annyira hogy fe lakarják számolni a maskarabált és a circust de élni szerettek volna ők is ezért sierült velük is valami tudat alatti hajtást felépíteni. 
A verbait meg az aljáról hajtották meg egy páran akinek volt hozzá triggerük olyanok akik tényleg akartak tenni a gyerekeik jövőéért. Tombolt is a csabi utána szétverte azt a kocsmát ahol meghajtották tudat alatt tudta hogy ott történt. Le is ült a katonabácsival hogy kiderítsék hogyan ment ez át rajta és hogyan hajtott meg midnenkit hogy ez megtörténjen hogy leüljenek a saját!!! gyerekeikkel és elmondjanak nekik mindent a fennálló helyzetől. Ugyanis api mondta hogy ez a betti.kempli téma nem a mi gyerekeinkről szólt hiszen a mieink az anyatejjel szívják magukba amit tudni kell, hanem az ő gyerekeikről van szó, hiszen azokat ők hülyítik meg teljesen úgy hogy semmit se tesznek csak mennek a vágóhídra boldogan mintha minden rendben lenne. Azért volt ez olyan fontos nekünk hogy bele tudjunk nyúlni az alja és a közepe gyereknevelésébe és el tudjuk nekik mondani hogy mit művelnek a szüleik és szarnak rájuk hosszútávon.
Az autószerelős szajján esete arra volt jó hogy a legtöbben így tényleg pénzhez tudott jutni miután elterjedt ez a módszer hogy ők is feltételt szabnak ahhoz hogy meddig érvényes az irányíthatóságuk. A legtöb persze ahhoz kötötte hogy ha fizetnek akkor mehet tovább ha nem akkor felbomlik az egyezség. Ez el is terjedt és akiket a kilencvenes években és utána toboroztak a rendszerükbe azok már ilyen feltételekkel mentek bele ami rákényszerítette őket arra hogy fizessenek mindenkinek a megalkudott összegben. Persze sokat így is ki tudtak játszani mert ravaszabbak voltak és előre meghajtották őket hogy akár ingyen is dolgozzanak nekik... azokkal is rengeteget kínlódtunk.
Szóval kempli kuka verbai kuka mint mindig és folyamatosan.
 Ja a betti volt az az operaénekes csaj akit a pettkó bedobott a volt egyszer egy vadnyugatnál... nagyon széles skálán tudott énekelni és hihetetlen képeséggel bánt a hangjával, mint a mezőfi helga az is olyan volt de enm annyira jó csak tanítani kellett hozzá.
---
Ja a kempli anikó németországban most az egyik hazautam alatt odajött tudat alatt alkudozni próbált velem hogy mi lesz... mondta hogy tudja hogy lebukott és hogy mégis mi lesz a sorsa... meg hogy akkor ő inkább kurva akarna lenni mint nővér ezért a szaros fizetésér... meg ilyesmi... amikor elküldtem a francba akkor mondta hogy megy apámmal alkudozni... mondtam hogy mehet nem ő fog dönteni a végén hogy mi lesz velük, hanem én... az alapján hogy ki mit tett a célunkért. Mert én tartom a legjobban az irányt állandóan és pontosan és én vállaltam a legtöbbet...
Akkor nyomoztunk az ügyben hogy honnan jött rá a kempli arra hogy lebukott már rég...
kiderült hogy volt egy csapat akik a papával próbáltak hasonló alkut kötni, és szintén azt játszották hogy ők segítenek.. .de nem... és olyat kérte kamit ne madhattunk oda, nem lehetett az ő kezükben. Azok meg úgy gondolták hogy akkor megmozgatnak pár szálat és meghajtották a papát hogy adja oda nagy csavarral benne és kiderült hogy ne mtudják meghajtani, de megoldották hogy elfelejtse a dolgot. Azok szóltak a kempliéknek is meg még egy pár embernek ezek közül akik azt játsszák hogy velünk vannak de nem... szóval azok lehet hogy felkészültek és kitaláltak még valamit ide a végére... időhúzásnak... de ezeknek pokol lesz a sorsuk a hátralévő életükben.. milliók életvéel és boldogulásával játszanak most már az időhúzással ezért komoly árat kell fizetniük és példás büntetésben kell legyen részük... mennek a legaljára...
 Mondtam a kemplinek is, hogy az fog számítnai hogy melyik mit tett le az asztalunkra s mozdította e előre a mi irányunkba az egészet és mennyit... aki nem segített vagy úgy csinált mint a sanyi meg a többi, egyet előre kettőt hármat hátra... azoknak keserű sorsuk lesz... garantálom... ne mfelejtünk semmit se...
---
Murder on the orient express - ez is pettkó film velük csináltuk "de a petiékkel menni fog hogy csak annyi hó csússzon le hogy ne boruljon fel a vonat..." és benne volt a gyenge betti is meg az anikó is meg a helga mezőfi meg még egy pár ilyen kurva... a betti és az anikó még ez előtt miután németországban - hohó hogy is volt ez időrendben??? most elbizonytalanodtam... de odamentek a pettkóhoz hogy adjanak nekik valami feladatot ... "Mi pénzt akarnak?" kérdi az ali... "Ja" mondja a rizsa Tudsz neki kadni valami feladatot?" "Hát én tudnék de ahhoz először le kell térdelniük előttünk... " nevettek nemsokára megjelent a két csaj és szopták őket "jajj ne olyan mohón betti..." mondja a rizsa neki "Szépen lassan érzéssel csináld..." Adtak nekik valami feladatot a pénzzel együtt. De hogy volt ez időrendben?
Most valahogy nem úgy gondolom... Mert ezt a filmet is még aktív korszakomban csináltuk nem akkor buktak le.. vagy akkor is? Akkor is meg lettek szorítva talán és ez az egész korábban történt? Vagy mi ez? Vagy megint apu szarakodott valamit? Vagy ők tettek bele valamit... hát bármi lehet ahogy a nagy semmit nézem... ja emlékszem miután a betti dugott vlem rögtön utána a pettkóék szóltak neki hogy nem tud meghajtani... utána volt ez a szopós buli majd a pettkó felvette őket a mercédeszhez valami fejlesztési feladatra de kirúgta őket. Ezek az anikó a lorenc éva meg a betti meg a groll is talán megpróbáltak belehúzni hogy csináljam meg én nekik a feladatot de otthagytam őket a pettkó meg kirúgta őket.... kérdeztem miért rúgta ki őket "Hát az a helyzet hogy ne mcsinálják meg amit kérek tőlük." "De miért?" "Hát azért mert ezek már túl erősek ahhoz hogy én be tudjam őket kondícionálni." "De miért attól félsz hogy talán segítenek nekem?" kérdem nevetve erre a rizsa is meg az öreg ali is nevetve... "Nem... nem attól nem félek, csak az ilyenekkel az a gond hogy mindig eltérnek attól amit rájuk bízok én meg ilyenekkel nem tudok dolgozni."
Szóval már akkor rájöttek hogy nem tudnak úgy irányítani de még maradtak valahogy a rendszerben valamiért... Ja igen akkor ez után csináltuk a filmet a bettivel és sikerült megtanítanom a gyerekeiket akik a betti gondjaira voltak bízva hogy ki tudják takarítani a szülők kondícionálását és át tudják verni őket... nem sokra rá a pettkóék össze is ültek nyomozni hogy mi történt amikor a rizsát átverték a gyerekek... hogy ez hogyan lehetséges... Akkor jöttek rá hogy én azért ragaszkodtam a bettihez ilyen téren, mert be tudtam tenni neki egy csomagot a fejbe amit átadott a gyerekeknek és azok megtanulták hogyan kell kitakarítani meg emlékeztetni egymást arra hogy hogyan tudják megvédeni magukat a szüleiktől. Akkor mosolyszünet volt megint pettkóéknál felém...
Ezek után volt a németországi esemény ahol az anikó alkudozni próbált... arra számolt hogy ott a németeknél volt egy erős csapat és volt hozzáférésük a dobozaimhoz - hogy majd azokkal valamit összehoznak... de azonnal visszavettük a hozzáfárásüket és leolvasztottuk a cuccaikat is amit mi adtunk nekik... az egyik akkor nagyon csúnyán nézett.. az a ronin nick bartschos banda volt aból tán az egyik aki szembe fordult velünk... láttam is egy pár pillanatra utána csúnyán nézett rám... a többivel a papa és apu leültek hogy fenntartják e a megállapodásunkat és csinálják e tovább amit megbeszéltünk... a többi ment lapátra... válogatás után persze hátha van közöttük olyan aki maradt volna... bár az a szarházi is úgy válogatott... Valamikor meghajtottak a pettkóék hogy erre is úgy emlékezzek majd erre a projektre mintha apu fordult volna ellenem megint és itt a végén essek e miatt kétségbe... nem mintha nem lennék bár valahol mélyen nyugodt vagyok... csak épp semmit se látok amit meg látok az meg nulla semmi a célomhoz képest...
Szóval az orinet expresszes filmben akarták ezt a hajtást megoldani.. .csak ott már nem akartam dugni egyikkel se ezért a csábításra és a régi dugások emlékére próbáltak hajtást építeni... nem jött be jelentem... arra nem lehet erős hajtást építeni... legalábis nálam nem. 
---
És a hszti vonal imi gergő nóra szintén tényleg ugyanazt csinálták mint a pettkóék... arra hajtottak mindenkit és uszítottak hogy engem soha ne fizessenek ki. Szóval amikor odajött az imre hogy a nóra ne mszarházi mutattam neki egy pár felvételt ahol még csak nem is rejtették el hogy erre hajtanak... akkor megmondtam neki hogy de az vagy az egész családoddal együtt...
Merthogy a pettkóék rákérdeztek hogy miért engejük őket mindig vissza ha ki tudjuk zárni őket... mondtam hogy azért mert ők a nyomás a rendszerben és amíg ez marad addig visszaengedjük őket, mert ezt mi nem akarjuk csinálni mármint azok akik százasok... de a huszti vonal igen, mert ők nem százasok... Közben a pettkóék meg folyamatosan - de ne mcsak ők mind - arra is hajtottak mindenkit hogy engem szivassanak őket senki és ne legyek kifizetve... Szóval maguk között tiltották a szivatást ők is visszavettek és ellenem hajtottak midnenkit... a rizsa rá is kérdezett hogy "azért mert apád visszaenged..." vagy inkább állította vagy hajtani akart ezzel... de apuval végig sakkoztuk ezt... azért nincs béke amíg ők ott vannak és ezt csinálják, mert úk megszivatnak midnenkit és ha nem akkor ráléptünk a pöcsükre bár ezért nem kellett soha őket hajtani... aguktól megcsinálták... Szóval a kis galerit kibaszta a pettkó a groll-gyenge-lorencz-kemli bandát mert csak horták el tőle a pénzt és ne mcsináltak meg semmit se úgy ahogy a pettkó kérte... "De kurvának jók lesznek arra használhatók..." mondta.
Szóval ez van. Egy nagy rakás szarrakás midnenhol fent is lent is... nemsokára vége és ez a lényeg.. .véget fogok vetni ennek... és velem jön minden...
És amikor az imi tovább háborgott megmondtam neki azt is hogy ezeket mind a papa vette fel... akkor elcsodálkozott és ment a papához a huszt ipapához kérdezni hogy miért? "Azért fiam mert ezt most már nem kenheted rám, hogy az apu ezt mondta meg azt mondta... ne mkenheted rám. Ezt te csinálod a scsefán marival a gergővel meg a nórával... a péter meg lelkiismeretesen azért dolgozik amiben megegyeztünk és odateszi magát ahova csak megy mindig a legjobbat." "De akkor most hogy lesz ez a végén így..." "Hát majd megnézzük ki mit csinált és aszerint alakul a helyzet... nyilván azzal együtt hogy mit csinálsz ezután és mit csináltok ezután..."
---
 Ja és a himi apunak is tönkretette két évi munkáját az egyik csoporttal, úgy hogy pontosan tudta hogy mit csinál... ő kapta a könnyebb feladatot és apu csinálta a nehezebb csoportot ő meg belenyúlt...
Szóval keményen ellenünk is dolgozott azért a huszti imi... a papa meg azért segített ebben, mert engem már nm érdekelt a dolog feladtam elegem lett hogy mindenki hazudik leszartam, de ő azt mondta hogy neki is a huszti iminek is meg a gyerekeinek is fel kell nőniük és vállalniuk kell a felelősséget azért amit csináltak... a nóri nekem jött hogy "és amiket a papa eltussolt neked..." mondtam neki hogy én midnennel el tudok számolni midnennel... és ami titok az azért titok hogy a szarházik akiket ti uszítotok ellenem ne tudják ellenem használni... pont. A papa azt mondta hogy ő viszont tussolt el nekik szart... szóval ennyit róluk... hogy azóta mit művletek nem tudom...
---
A máltai sólyom... az öreg bot papa , a nagy iminek az apja, a dorkának a nagymamája, és a verbainak a nagyapja szerepelnek benne sokat... elég komoly imporizációs készéggel voltak mind megáldva...
---
A papa azt mondta ő szeretné ezt megcsinálni amit elterveztem, mert ez tényleg midnenkinek jó lenne a régi sátánista rendszer meg pusztulásra van ítélve önnmaga szerkezete által... Ezt ő is meg a többi is pontosan tudta... csak a többi szarik rá.. bekondícionálták a saját gyerekeiket is hogy semmit se tudjanak erről és ne is kérdezősködjenek és ha valaki ilyesmiről beszél támadják és lehetetlenítsék el... meg figurázzák ki... elképesztő számomra ez a gondolkodásmód...
---
Ja eszembe jutott egy ügy amikor valaki egy támadás során meghalt... akkor csináltam egy pár fejlesztést e miatt, mert az én hibámból halt meg... legalábbis úgy csináltuk meg a dolgot... közben akit a pettkóék megbíztak hogy hajtsa végre a szükséges módosítást szólt nekünk eljátszottuk a dolgot eltüntettük mindkettőt és én meg felépítettem a papával az egész történetet hogy megtörtént... viszont túl jól sikerült hogy aludni se tudtam annyira szarul voltam tőle.... apu akkor megmondta hogy álljak le mert össze fogok roskadni.. és kénytelen volt megmondani hogy élnek...
Annyira rám nehezedett a dolog... nem bírtam...
---
Azután az huszti imi azt mondta jóváteszi és megcsinálja ő azt a csoportot amitől aput elvágta a hülye húzásával... jól kibaszott magával mert rohadt nehéz volt utána bármit csinálni velük... A nóri is talán megértette hogy nem kell egyikünknek se eljátszani se a gonoszt, mert pontosan tudja a teteje is meg az alja is hogy kik vagyunk mi és mit csinálunk csak bennünket kezdenek ki ezzel... azok nélkül az alapértékek nélkül meg amik az emberi életet széppé és élhetővé teszik ők se boldogulnak ezek mellett kell kiállni és elzárkózni a szar elől... úgy is be lehet épülni és változtatni a dolgaikon simán csak bevinni oda ezeket az értékeket a valósággal való szembenézést és az arra való építkezést... hogy mi erősebbek vagyunk mint bármelyik sátánista és ha ellenünk jönnek megszívják méghozzá nagyon... és gondoskodtunk is arról hogy így legyen.
A bettivel meg a verbaival, kemplivel és a többivel meg az a helyzet hogy én mondtam nekik hogy csináljanak előnyt aból hogy ha meg tudok valamit csináltatni velük a mi oldalunkon a mi céljaink felé és mondják hogy benne voltak ők is... hátha ez is segít nekik beleélni magukat... szóval tudni kell róluk hogy ezek egyike se önszántából és a saját döntése alapján segített. EZT SOHA nem szabad elfelejetni és erre midnenkinek EMLÉKEZNIE KELL!
A mikó pisti is ott volt az orientes filmben az is egy rohadt szarházi a megveszekedett fajtából... meg a többi is mind a prodán meg a kájel meg a többi is mind olyan mint ezek... nem véletlenül kerültek mellém ovitól az egyetemig és a főiskoláig...
Azok ugattak most a deltában a rádión keresztül... nekik is kell még egy pár kemény pofon én úgy gondolom...
---
Eszembe jutott megint egy pár dolog... a varga még a kutyával való kapcsolatomat is meg akarta ezzel mérgezni ez volt a célja annak hogy manipulálja... gyökeréig szarházi és ő is volt a sanyinál a lapiék szedték ki a sanyiból amikor meghajtották... csak ő úgy akarta vele megcsinálni hogy ne legyen olyan sanyis a kinézete hanem humoros legyen és kegyetlen... szarházi ő maga találta ki a sanyiva legyütt a dolgot... egy erdőben dumáltunk erről... lapi ruben judus...
---
Meg a feri is eszembe jutott amikor a börtönnel kapcsolatban dumáltunk valamit és meghajtott hogy csináljunk mi is olyan kondícionálást hogy triggerhez legyen kötve és mi irányítjuk az embereket... volt egy konkrét személy akiről ez eszébe jutott és úgy hajtott meg hogy abban az egy esetben tényleg megoldást jelentett volna egy ilyen hajtás amibe a másik belemegy, de máshol nem... az azt csinálta hogy amint kikerült szorult helyzetéből mindig ment a sanyihoz újrakondícionálásra... magától... Hogy ettől meg tudjon szabadulni ehhez kellett valami mankó de azt is trükkösen oldottuk meg... Szóval afeti azt találta ki hogy ezt az egyedi esetet általánosította és mondta hogy az lehet megoldás...
---
Inspector george gently - a verbai család filmje a verbai apja biztosította hogy a csabi arra használja fel a triggerét amire az való, hogy a gyerekek tudják mi jön és mit kell muszály megtenniük azért hogy ez ne történjen meg. A csabinak van egy öccse meg talán egy húga... "Nincs sok testvérem péter" "Hogyhogy?" "Hát úgy hogy apám buzi..." nevet...
---
"Mikor lesz ennek vége?" kérdi tegnap valaki akt én a mészárosnak néztem... Hát akkor amikor véget vetünk neki... Csak olybá tűnik hogy még mindig sokkal többen vannak azok akik abban érdekeltek hogy továb folytatódjék ez a maskara fosztogató rohasztó pokoltenger mint abban hogy véget érjen.
---
A tejesék azért küldték oda a csabit, hogy szóljon a csaj fogvatartóinak hogy engedjék el őt... nem értettem hogy akkor minek volt ez a cirkusz... "mert akkor nekik esik a többi és nem hagyják őket békén..." volt a válasz... mert el kell játszani hogy mi szarházik vagyunk különben nem lesz békesség... ja ezt csinálta a huszti imi is... csak neki már éppen hogy nem lett volna szabad ezt csinálni egyiknek se... csak nem voltak erre hajlandóak és apám is ludas ebben... bár ő talán tényleg dolgozott... védte a varga gabit azt mondta hogy ő ne mvolt a sanyinál pedig kiderüt hogy volt és én korábban is rájöttem erre csak apám nem hitt nekem... A Sanyi meg épp ellenkezőleg nem a mi oldalunkról került be hanem beépülő volt a másik oldalról és olyan ügyes hogy mindenkit be tudott csapni... és rohadt is volt belülről amennyire kellet lennie...
Ja apámat a feri etette meg többször is pontosan azzal a hajtással amivel akkor engem meghajtott apám segítségével... csak tovább fejlesztette a dolgot... apám akkor szólt hogy hagyjam hogy legyen egy kis sikerélménye hogy meg tud hajtani mert irányba állt és őt is a hatalom motiválta hogy tartson velünk... és később ő hajtotta meg ugyanezzel a módszerrel csak továbbfejlesztve hogy apám ne lássa hogy a varga gabi mit művel... támadta a lapiékat is meg a rubent is a pöcsbirizgálóval azt se akarta apu elhinni... meg engem is rohadtul... beállítottam neki a rendszert hogy visszatámadjon apám arra azt mondta hogy le fogja állítani... erre megmondtam neki hogy ha leállítja akkor megölöm a vargát... a lapiékkal előkészítettük a dolgot. Apám még azt is ki akarta nyomozni, csak akkor a lapiék már elköteleződtek jobban... ez már azután lehetett miután londonban megmutattam nekik hogy én nem akarom őket megölni holott meg tudom tenni. Úgy kezeltek engem is mint a sanyit vagy a többit egy nagykutyaként akitől félni kell... azért mutattam meg neki hogy nekem nem ez a célom... apám viselkedéséből is csak annyit láttak hogy szivatja őket nem látták a különbséget... és ez se véletlen egyébként, mert alig volt valami... apám pontosan azért mert állandóan benne volt és ha él még akkor benne van ebben a fostengerben onnan egy csomó minden nem látszik hogy hol áll az egész... innen meg más dolgok nem látszanak persze... Elfelejtettem hogy pl a maskarabálos álarcosok ahhoz hogy rejtve tudjanak utazni pl kell autó az autóba benzin és azt valakinek ki kell fizetnie... rengeteg pénzbe kerül az hogy midnenzt rejtve meg tudják oldani... repülővel ugyanez. Stb.
Szóval apám akkor nagyon elszállt, nagyon nagyon. Ha a lapi meg a ruben akkor nem mondják azt hogy ők megcsinálják ha apám ebbe belenyúl akkor itt most meghaltam volna már akkor amikor ez a hangjátékos szar ment és a varga próbált hajtani a pöcsbuzerátorral a tálcással... miközben ő meg kefélt valakit... arra gondolt hogy engem halálra kefél... ilyen közvetett módon...
Azért ment el a sanyihoz és azért csinálta meg vele magát egyéni beállításokkal, hogy a végén meg tudjon ölni és azért "segített" sokat apámnak mert másképp nem lehetett olyan pozícióban hogy ezt meg tudja oldani... közben nekem apám és a varga kikerülésével midnent amit ez a szarházi csinált újra kellett csinálnom... mindent... mert mindenbe beletette ős is a szarát ráadásul olyan ravasz módon hogy elképesztő... ja nem csak én javítgattam a dolgait hanem mások is... Ráadásul apám tudta is hogy a vrga gabi se csinálta meg a kiképzést százasra szóval rohadtul nem értettem az egészet hogy miért csinálja ezt apám... ma se tudom...
De egyébként apu tudta a varga dolgot hogy volt a sanyinál és csak megette valamiért és remélte hogy majd mi összerakjuk a dolgot... gondolta hogy a lapival meg a rubennel összeszedem majd hogy mi van... "Te Peti lehet hogy apád valamit főz és azért nem szólt neked?" kérdezte a lapi...
Tesztelet őket is. Hogy mit kezdenek a helyzettel... A feri meg nem egyedül saját kútfőből fejlesztette tovább a hajtását hanem a pettkóékkal állt össze hogy valamit össze tudjon hozni.
A verbai apja feldobta az embereinek hogy ki állna ki a uninon dolgaiért angilában, majd megölette azt az egyet aki ki mert ezét állni... persze a papa kiszedte akkor az emberét és eldugták... ezt egy párszor megcsinálták vele hogy nyomoztak az ügy miatt és mindig kiderült hogy ő volt és a csávó él... amikor ezt a gently george os vilmet csináltuk a papa mondta neki hogy ez volt az utolsó (Ezt hányszor játsszáto ég el velem?) kapott vissza is tőlem mert anno valamiben megszivatott... A csabi azt mondta erre: "Szép történet és ennyi." "De miért?" "Hát Péter ő is milliárdos, abból a pénzből amit az adófizetők pénzéből ellop..." és nevetett... no ja. Hát ilyen ez. ka és a vér szagáról szóló részt a csabi tette bele... "Hát mert nagyon is jól tudja milyen az... péter... ideges is lett tőle nem láttad mit csinált a jelenet után... de ezt is megbeszéltük te segítettél..." nevet...
A fari egyébként meg is próbálta ilyen trükkel maga alá szervezni az embereket hogy ő legyen az úr... járta szorgosan a börtönöket meg midnenfelé a pánisz is beállt mellé hogy társuljon... azokkal dolgozott ezen. Apám meg ment midnenhova és felkészítette az embereket hogy hogyan tudják majd ők is kijátszani és hogyan menjenek bele a feri dolgaiba... Az is velejéig szarházi... a pánisszal együtt.
Mekkora szar és még sehol se járunk én úgy nézem... De már ne mfoglalkozom ezzel, már évekke lezelőtt feladtam az egészet... Csak az egyik szarházitól megyünk a másikig és senki se lép alulról nem nőnek fel a feladathoz csak az egyik szarházit tujuk kijátszani a másik ellen... s hova lett a sok fejlesztés? A jó rendszer a fegyvereink... nincs aki használja...
---
Egyébként a csabi mondta azt is hogy észrevette hogy azok ott meghajtották pécsen csak úgy döntött hogy erre hasnzálja inkább, mert az apja is szólt neki hogy adott amazoknak egy triggert mert az öreg péter így akarta... és tudjon róla... "Hát Peti a sanyi nem tud engem meghajtani... mindig tudom mit akar és miben sántikál csak eljátszom neki hogy megy..." nevet... "Akkor miért mentél bele?" "Mert pénzem lesz ez még sokáig ne mfog változni és ha nem csináljuk - márpedig apádon és a nagyapádon kívül senki se fog leülni a gyerekekkel - akkor mind megdöglünk..." "Na mióta tudod hogy ez így van?" kérdem gúnyosan "Hát Peti én is mérek magam. Tudom hogy mi van."- - "De azért hozzátette fejben hogy azt haggyad majd..." ne mtudom ezeket a csabi sak azér tmondta hogy védje az apját vagy mi... kérdeztem erről továb is... kiderült hogy csak egy dologra használhatta fel az a csapat de arra nem emlékszem mi lett volan az... talán lehet hogy ez volt hogy a gyerekeknek mondjanak el mindent... bár ezt innen már ki tudja hogy volt...
---
A verbai is meghajtott. ott volt a botné edit vagy hogy hívták a gently george ban is akkor nem értettem miért és ott volt a kempli is... az összefüggés ott van most mr megvan akkor is rájöttem, de el kellett felejtenem.
A máltai sólyomban a papa nem írt szöveget a karakterekhez. Az egy improvizásciós készégüket megmutató film volt majdnem minden szöveg improvizálva lett, persze felkészültek előtte. Az öreg bot közben igyekezett mindenkit meghajtani úgy a többiek is. A dorka nagyanyja vitte a női szerepet a kempli nagyanyja volt a titkárnő a nagy imi apja a nyomotó a spade, a verbai apja a cairo, a bot a kövér pacák... olyan történeteket improvizáltak hogy ihaj a dorka nagyanyja majdnem el is nevette magát rajta amikor a nagy imi faterja eleresztette azt a monológot... közben ot jött rá a verbai apja hogy az öreg bot hogyan hajt a humorral és a nevetéssel meg a vidámsággal.
Ott tanulta meg. És ezután átvette tőle és használta és persze a fiacskájának is megtanította. A verbai cslaád meg ugyanolyan népes mint a többi sok gyereket baszott mind az anyja mind az apja. különböző nőktől.
Szóval acsabi azért tudott meghajtani a vidámságával. Amikor megnéztük vele pécsett a gently george os filmjüket levetítette nekem még akkor - ez a háborús téma után volt amit a pettkó és a gál család hatalmas veszteségekkel zárt mert sok ember tőlük át akart menni a verbaiékhoz, akik nem hozzánk jöttek... a verbai meg kikötötte hogy ő csak azokat veszi fel akik nem akarnak a gyerek - azaz ellenem - jönni. A kempliék a szécsiék meg azokat gyűjtötteék be akik ellenem akartak jönni. A kempli meg a verbai meg összeáltak a szécsiékkal és sok mással együtt azért volt ott a bot család női vezére is a gently georgeban, mert ott egyezkedtek... (amikor a csabi jött fel a lépcsőn az öccse meg az apja mentek le a lépcsőn akkor kérdezte az apja, hogy "Hol a gyerek ez ő volt?" "Ne dumálj apa ő most a kameraman, és az ő volt..." Viszont a csabi az apja ellen is sákálódott szerette volna kitúrni és átvenni az üzleteit... Szóval sikerült ezzel a vágyával megosztani őket saládon belül... "Ez az én mozim péter" mondja a csabi a pécsi urániáára nevetve "Hogyhogy?" kérdem "Hát úgy hogy a pettkóék meg a gálék emberei majdnem mind átjöttek hozzám mert ők háborút akartak kirobbantani itt... most nemigen rúgnak itt labdába..." Közben a gál zoli valamit matatott a földhivatalban az is előkerült áthamisította a csak papíron lévő dokumentumokat azt pl a verbaival oldottuk meg hogy az összes dokumentum legyen lemásolva és az eredeti példányokat kivettük belőle hogy amit a gál módosított azokat tudjuk mi volt az és vissza tudjuk tenni miután a módosításokra eflépítette és beállította a tervét amit keresztül akart vinni. Hatalmasat szívott ezzel. Akkor azok segítettek sokan akik tőlük a verbaiékhoz csapódtak dolgozni. Mert ez sok emberes meló volt az egész földhivatali papírhalmot lemásolni hogy hiteles másolat legyen és vissza tenni amit a gál megbolygatott.
A gál zoli is volt egyébként a sanyinál és ő is olyan egyedi beállításokat csinált vele közösen hogy ne legyen feltűnő hogy belőle is a végletekig kitartó elmebeteget csináljon.
Szóva la verbai cslaád is szarházi család a gyökerekig. Ja tényleg emlékszem hogy miket művel velem a verbai apuka. De ők a kempliékkel egyébként is jóban voltak meg a taskovicsokkal és emezek ellen akik a legravaszabbak voltak összefogtak velük. Sokan mentek át ezekhez. Ott mondtam hogy a kempliéknek nem lesz a végén emberük... a csabi röhögött ezen és elmondta egyik kefélése alkalmával az anikónak kedvesen hogy "édesem nektek nem lesz egy emberetek se a végén..." "Miért?" "Mert a gyerek valamivel megszivatott titeket..." De a papa mondta hogy nekik se lesz egy emberük se a végén. Ugyanúgy.
A ruben meg a lapi meg úgy meghajtották a sanyit hogy kszedték belőle hogy velük mit csinált, felidéztették vele, meg másokkal kapcsolatban is kiszedtek egy csomó dolgot... Járatták körbe körbe egy sivatagban víz és élelem nélkül... körbe körbe karikába ha elmondott valamit akkor kapott vizet ha igaz volt... a többiek meg ellenőriztek mindent amit mondott hogy igaz lehet e és viszajeleztek nekik ha stimmel a dolog és valakinek eszébe jutottak erről a dolgok amiket elfelejtetett velük. Nem mondom hogy nem élveztem azt a részt amit láttam ebből... :-D
A csabi meg meghajtott hogy itt a végén megint gondoljam azt hogy az apám elleneem dolgozik. De nem csak akkor hanem akkor is meghajtott ebbe az irnyba az apja is amikor idejött panaszkodni hogy őt miért támadtam meg a saját pöcsbuzerátorommal... hiszen ő olyan nagyon segít... naja a verbai is betámadott engem a saját pöcsbuzerátorukkal... vissza is kapta le is állt vele egy idő után... erre azt mondta amikor számon kértem tőle hogy miért támadott meg... hogy "de peti én gondoskodtam róla hogy legyen néhány kurva aki kezelésbe veszi a dákód..." akkor is meg akart hajtani az őrületig csak amikor neki is folyamatosan állt a fasza inkább feladta... de most is megy valamelyik csinálja folyaatoan éjjel mintha a kempli hangját hallottam volna... Fú.. .hát akkor elég szarul állunk ha itt tartunk... véget nem érő szeméthegy. Azért volt ott a botné mert ők közben egyezkedtek a háttérben hogy hogyan legyen a végén és milyen stratégiát folytassanak. Kempli bot szécsi nagyimi taskovics ikotity stb banda apropó valamelyik filmben a petrity apukát is láttam... az is ezek közé tartozik csak az is lapítós...
Hát ez elég szomorú. Mintha a papát láttam volna és mitnha azt üzente volna hogy "így még lehet hogy én is megérem az új világot..." de nekem innen nem úgy tűnik hogy tartanánk e felé agy talán de nem elég a tempó és a deadline meg itt van a nyakunkon... Mintha... olyan mintha egy halott biciklizne..
Tényeg a száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol-t is mi írtuk apuval... a paradoxonról szólt ez a dal és négyes kánonban tényleg úgy is hanzik mintha egy tó partján ülnél és a békák kuruttyolnának... azt is valami emlékeztetőnek csináltuk... a megoldhatatlan feladatról beszéltünk... amivel hajtanak is.. .a clear a ron hubbard féle hajtás. Tényleg ez a hubbard féle ügy is hogy mi volt... nekiesett sokféle kormányzat de sokan ámogatták... ami ezen név alatt viszont elárasztotta a világot az szemét. Ezen sokat rágódtam anno hogy az mi volt... és ki.
---
Egyébként a tejesék azért csinálták a nagycirkuszt akkor a pszikik csaj körül mert el akarták rejteni a tényt hogy ők tartották fogva és bedrogozva madj egy élethosszon át. Azért volt ott a csabi hogy szóljon a saját ebereinek hogy engedjék el. És közben előkészíteték a következő csoportot akik arra voltak felkészítve hogy őt fogják.
---
Szóval az ötlet hogy feltételeket szabjanak az emberek azért hogy irányíthatóvá váljanak bevált. És elterjedt. Egy csomó időt és energiát fektettük abba is hogy megforgassuk az emberállományt és egyiktől a másikhoz vándoroltassuk őket hogy az egyiktől kiszabaduljanak és átmenjenek a másikhoz de már az új hozzáállással hogy feltételeket szabnak. A legtöbb sajnos csak arra volt hajlandó hogy a pénz kifizetéséhez ragaszkodjék meg a pontossághoz a szarházik erre kitalálták hogy akkor nekik is pontosan és jól kell dolgozniuk. Ment a huzavona ezzel is állandóan a szarházik próbáltak fogást keresni a többin azok meg fordítva. időnként meg egy egy hozzánk tévedt és nálunk kereste a megoldást.
---
"majd látni fogod a mészárost az ó lábaival... " gondolkodok "hol?" "jön majd ide a végén a kocsmába piás kocsival..." gondolkodok tovább "De apu a mészárosnak nincs is ó lába..." apu nevetve néz rám "Hát ez az."
Valaki megkeresett egyszer hogy szükségem van e még a mészárosra hogy van e feladata... mondtam hogy nekem szükségem... a hátam közepére se egyikre se...
---
Nem csak az lett szar amit a varga gabival csináltattuk egyébként hanem az is amit a decsev danival... az is belerakott minden szart... apu mondta hogy erre is emlékezzek majd a végén.
---
Bejrútban amikor ment a háború az egyik muszlim vezető azt mondta énekeljem el azt a részt amit kivettem a koránból az egyik híres mecsetben, mert nagyon szeretné... mondtam neki hogy nem szöveghű tolmácsolás és én magam is beleírtam egy jó pár részt kiegészítettem, nem igazán annyira a koránból való a szöveg hanem inkább csak az ihlette meg másrészt nem biztos hogy menni fog és emlékezni fogok rá végig meg elég hosszú lett. Innen onnan ollóztam a szövegből ami tetszett és az irány benne volt meg a szeretet törvénye. Azt ondta énekeljem el az egészet legyek szives.. .csodálkoztam rajta és kicsit igzulva de megcsináltam miközben ezek ott lövöldöztek egymásra. De mire befejeztem abbahagyták a lövöldözést és aznap nem lőtt senki se többet... érdekes élmény volt. nagyon sajnálom ezeket a dolgokat hogy nem emlékszem rá a maga teljsségében... bár ha úgy lenne akkor szomorú lennék hiszen ott ölték egymást halomra... nagyon szar volt ott lenni.

No comments:

Post a comment